„Isten útjai kiszámíthatatlanok” – mondta Švejk Dub hadnagynak, miután talajrészegen megtalálta egy kuplerájban. Kábé ennyit mondhatok el a szerda reggeli poszt szavatosságáról is, melyen már megjelenése előtt keresztülment egy hajnali exkluzív a főszereplővel, részben kinullázva például az elnök „érdemi megnyilvánulásaira” vonatkozó felfokozott várakozásokat, csütörtökön pedig (ügyes dramaturgok ezek a HVG.hu-s fiúk!) megint elcsöppent néhány adalék a történethez.
Tudván, hogy nehéz időket élünk, mindenekelőtt a citált mr1 180 perces interjúval kapcsolatban (mely itt meghallgatható teljes terjedelmében, 07:33:48-hoz kell tekerni) kívánkozik egy rövidebb köszöntés Csűrös Csilla műsorvezetőnek, aki ebben a fideszes, kézivezérelt, lakájmédiává lett, szócsövesített közszolgálati rádióban, ahol már a független Parti Nagy Lajos is letiltja verseit, szóval csak-csak keményen fogta a gyeplőt műsorában, nem röstellve olyan állításokat szegezni az államfőnek, mint például „ez a gyakorlat (az ún. törzsadatok felhasználása – a szerk.) szó szerinti átemelést nem tesz lehetővé!”, vagy: „az ebből (a törzsadatokból) kiindulás nem jelenthet ilyen típusú átvételt, amit a HVG.hu munkatársa említ!”, továbbá: „Ha már a hivatkozásokat említette, megmondom őszintén, bölcsész végzettségűként magam is nagyon furcsállom, hogy hogyan készülhetett el úgy egy dolgozat, hogy nem szerepelnek benne lábjegyzetek...”
Csűrös Csilla tehát hétköznapi közszolgálati tempójának megőrzéséért mindenképpen megérdemli Bing Crosby My Woman című számát.
Tényleg, azt tudták, hogy a Crosby bivalytempós republikánus volt? Amikor Wendell Willkie elnökjelölt indult Roosevelttel szemben, saját táborában népszerűségi forrása gyakorlatilag egyedül a zenész következetes kampánya lehetett, mivel nem volt például magas katonai rangja. WW elbukta a választást 1940-ben.
Most pedig vissza az ügyhöz. A másik jelenség, mely mellett csak némi luxusérzéssel tudnék szó nélkül elmenni, Seres László Copy-paste relativizmus című kinyilatkoztatása, melyben azt mondja: „Kíváncsian várjuk a bizottság beszámolóját, addig is itt van a kormányközeli fiatalok Mandinere, amelynek üzenete: »...ameddig az intézményi felelősségi kör nem tisztázza saját magát, addig ingatag dolog konkrét lemondási felszólítással fordulni Schmitt felé.« Az egyetlen dolog, ami itt ingatag, az ezen kijelentés morálja.”
Felhívom Seres Objektív Morál László figyelmét, hogy a személyes, négyflekkes relativizmusholokausztja közepette környezetéből kiragadott mondatom mellett idézze már a bejegyzés végkövetkeztetését is, vagyis ezt: „Ha Schmitt (és vele együtt a KEH) nem képes érdemi megnyilvánulásokkal fordítani a jelenlegi hangulaton (...), a HVG.hu által közölt anyagot pedig további szakvéleményekkel erősítik meg, akkor persze az egyetlen lehetőség a távozás.”
Ingatag morálom segítségével arra is irányítanám kissé a hermeneutika segítő reflektorait, hogy bizony a Mandiner, amelynek üzenete és a Mandineren megjelenő egyik szerző üzenete kitételek közötti distinkció megtételéig szemantikai és szintaktikai alapismeretek alkalmazásán át vezet az út, ráadásul úgy tűnik, Seres László ingerküszöbét csak akkor érik el az úgynevezett kormányközeli fiatalok (csak érezném már kormányközeliségem ellazító előnyeit!), ha azok jól-rosszul megfogalmazott érvelésébe végre éket lehet verni, belelátva a seggnyalás és az ingatag morál lehetőségét. Nem láttam például Seres Lászlótól megjegyzést a kormányközeli fiatal Jobbklikk 17 szerzőjének közös sztétmentjének tekinthető Szerintünk című írásáról, Rajcsányi Gellért és Stumpf András problémafelvetéseiről (itt és itt).
Így Seres László sajnos csak a Slipknot (sic!) című számát érdemli meg.
De hogy végre érdemben magamat is szembeköpjem, el kell mondjam, hogy sok minden változott a napokkal ezelőtti Négy pontban a Schmitt-ügyről című bejegyzésem óta, melyben egyébként a nóvum legfeljebb a saját szál lehetett, vagyis néhány élsportolói karrier saját családomban történt megfigyelése, ennek alapján SP eredményeinek feltétel nélküli tisztelete, a sportkarrier utáni válaszutak nehézségének megértése. Ugyan elmondtam, leírtam, hogy szerintem „jellemtől, bölcsességtől függ”, hogy ki és hogyan használja olimpiai dicsőségét utóéletében, ez nem keltett túl nagy hatásokat. Most azt mondom: a plágiumkérdés felvetése utáni Schmitt-megnyilvánulások (főként az azóta napvilágot látott újabb részletek fényében) éppen jellem és bölcsesség terén mutatnak újra baromi hiányokat.
A 180 percben adott interjúban Schmitt azt mondta, szó szerint (a fenti linken visszahallgatható): „Van egy rész, az én esetemben 30-35 oldal volt, amelyben megpróbáltam összefoglalását adni a törzsanyagnak. (…) Ha megnézik azt, hogy milyen következtetésekre jutottam, pozitívan fogják elbírálni a dolgozatom” – azóta már velünk él a gyanú, ebből a 30-35 oldalból is 15-17 oldal egy az egyben történt átemelés egy bizonyos Klaus Heinemann korábbi írásából. Megnéztem az összevetést, annak alapján nincs okom kételkedni abban, hogy a gyanú megalapozott.
Tehát Schmitt Pál köztársasági elnök nem mond igazat akkor, amikor azt mondja a Kossuth 180 perc című műsorában Csűrös Csillának, hogy a felső hangon 40 oldal következtetés sajátja. Schmitt ezzel saját magán kívül szénné éget mindenkit, aki egykor támogatta, pozíciójához segítette – miközben felettébb normális az a hozzáállása, mellyel közli: helyesli, hogy kivizsgálják doktoriját.
Plágiumügyben az utolsó szót a vizsgálóbizottság fogja kimondani. Nem a HVG.hu, nem is a mindig tisztán látó Seres László, nem is én. Ám az eddigi fejlemények tudatában nem tudok mást mondani Schmitt Pálnak: „It's Time To Say Goodbye, elnök úr!”
