Elvesztegetett évtized mögöttünk és előttünk – Kommentár 2011/6.
2012. január 12. írta: Redakció

Elvesztegetett évtized mögöttünk és előttünk – Kommentár 2011/6.

  A Kommentár frissen megjelent, 2011/6-os számának vezető témája az „ismeretlen” Bibó István, az iskolai devianciák, valamint a gazdaság és az önámítás kapcsolatrendszere. Az utóbbit témául választó tanulmányban Török Attila ír arról: „Elvesztegetett évtized áll mögöttünk és talán előttünk is. A magyar gazdaság vagy nem, vagy csak súlyos eladósodás árán tudott növekedni ebben az időszakban. Fogyatkozó népességű, gyengülő versenyképességű, eladósodott, elszegényedő, anómiába csúszó, rosszkedvű társadalom a magyar. Portréját alapvetően sötét tónusokkal festik. A komor összhatást a mindenkori kormányzati kommunikáció néhány nehezen felejthető, tragikomikus abszurdjának vidám színű ecsetvonásai élénkítik csak (például a »pannon pumáról«»a nagy jólétről«»a tőlünk tanuló Európáról«»a gyorsnaszádról« tett kijelentések)”. Török szerint ennek a kudarcnak az okairól nem lehet eleget tépelődni.

  Ajánljuk a tanulmányt és a folyóirat egészét olvasóink figyelmébe.
 
  Az aktuális Kommentár tartalomjegyzéke: 
 
Esszé
Balázs Zoltán: Holmik 5.
 
Műhely
Papp István: Az „ismeretlen” Bibó István
Megadja Gábor: Formális és tartalmi
 
Honi Figyelő
Takács Géza: Deviancia az iskolában
Török Attila: Gazdaság és önámítás
 
Totális múlt
Mészáros Tamás: Gazdák a népbíróság előtt
László Dávid: Nickelsburg László és a Baross téri csoport
 
Messzelátó
Szentmihályi Gergely: Perzsa atom?
 
Szemle
Csunderlik Péter: „A hetedik te magad légy”
Paksa Rudolf: Siralmas ének a szellemi tatárjárás korából
Könczöl Miklós: Próféta a hazájában
Bödők Gergely: Horthy a falon
 
Disputa

Stadler János: Félreértések a versenyjog szerepérő

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr133540122

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 2000-2020: Az elvesztegetett két évtized pozitív hozadéka 2012.01.12. 23:41:32

Azok után, hogy Bokros Lajos már évekkel ezelőtt Magyarország számára elvesztegetett évtizednek minősítette a 2000-től 2010-ig tartó két és fél politikai ciklust, ma már szinte mindenki tényként kezeli, hogy a 2010-től 2020-ig tartó évtized is érdemi g...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2012.01.12. 17:34:23

A Bibóról szóló írás konklúziója figyelemre méltó, pontosan megfogalmazza, mire jó a középutas politika ott, ahol a csontig hatolásra buzdít az idők szava.

Minden zenében az el nem játszott hang a lényeg, szintúgy ebben az esszében a félbehagyott gondolat, az elárultak égbe kiáltása, az árulók magasztalása.

Ez egy hazug és mocskos század lesz, a tisztítótűzre várakozás kora.

user792 2012.01.12. 23:28:26

Hát izé, az egyik szemem a sír a másik nevet.

Látom, a folyóiratot felkarolgatta a "Nemzeti Kulturális Alap" meg L. Simon László (broáf) , a kormánynak egy pici szegmense tehát felfedezte ezt a réteget is.
Ez ugye egyfelől tök jó, mert így megindulhat a térnyerés, a növekedés stb; a honlap is láthatóan megújult X év után, jelezve, hogy vége a vegetálásnak.

Másfelől viszont egy újabb szomorú példát láthatunk abban az értelemben, hogy ebben az országban egyszerűen nem lehet tényezővé válni anélkül, hogy rá ne akaszkodnánk egy kerek kis állami csecsre. Úgyhogy ezentúl akkor majd frankón meg lehet mondani közpénzből, hogy milyen is a jó _szabadpiaci_ konzervativizmus...

Kicsit az jut az ember eszébe erről, amikor annakidején az überkapitalista tótavé csinált oktató mesefilmeket állami pénzeken. :)

ablonczyb 2012.01.13. 00:07:43

Az NKA 2007 óta támogatja a Kommentárt.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.13. 22:39:32

@ablonczyb: tehát komcsi kreatúra :)

@user792: "ezentúl akkor majd frankón meg lehet mondani közpénzből, hogy milyen is a jó _szabadpiaci_ konzervativizmus..."

emlékszem én is a sok "az állam legyen kicsi és ne szóljon bele a gazdaságba" beszólásra itt is. :)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.01.14. 09:48:02

@user792:
Az NKA gyakorlatilag az összes jelentős hazai folyóiratot támogatja. Nagyon helyesen, hiszen ez a dolga, a nagyvállalatok szívesebben szponzorálnak Sziget-színpadot, mint néhány száz vagy ezer példányban megjelenő, szubkulturális értelmiségi izéket.
www2.nka.hu/OPPortal/portal/cn/DefaultContainerPage/Kezdolap;jsessionid=26EC6C887D0C08720C331A76A9066833

Vaccpaör Dóri 2012.01.15. 09:21:41

@user792: Apám, hozzál ki ilyen folyóiratot 6 lapszámmal évente 1,2 milliós támogatásból. Utána beszólhatsz.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.15. 13:01:47

@Vaccpaör Dóri: 1,2 millió csak az állami támogatás, de mennyi a lap összes költségvetése, és mennyi a bevétel?
na, tudod, az olvasottság érdekelne
ja hogy ez szubkulturális.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.15. 13:02:51

@Vaccpaör Dóri: tehát ha nincs lapja nekije, akkor nem kritizálhat?

Vaccpaör Dóri 2012.01.15. 16:30:16

@tesz-vesz: Ciki volna, ha az NKA több támogatást adna a Nagy Magyarországnak, mint a Kommentárnak?
süti beállítások módosítása