Doktor Schmitt
2012. január 11. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Doktor Schmitt

 

  Plágiumgyanús Schmitt Pál doktori értekezése – írja hvg.hu. A cikk szerint Nyikolaj Georgijev bolgár sportdiplomata Az olimpiai játékok programjának elemzése című kétkötetes, 465 oldalas, több száz oldalnyi táblázatot, diagramot tartalmazó 1987-es tanulmánya alapján született meg Schmitt Pál dolgozata 1992-ben, Az újkori olimpiai játékok programjának elemzése címmel a Testnevelési Főiskolán. Schmitt Pál 215 oldalas doktorijából a hvg.hu számításai szerint mintegy 180 oldal Georgijev munkájának nagyrészt szó szerinti fordítása és átvétele. Schmitt Georgiev tanulmányát meg is említette az irodalomjegyzékben, ám sem láb-, sem végjegyzetek nincsenek mellékelve. A hvg.hu több példát is bemutat a Georgijev-dolgozat szó szerinti átvételére. Schmitt az elmúlt húsz évben több alkalommal szerény büszkeséggel beszélt saját doktori címéről.

  Nos, az Orbán-kormány oktatási államtitkárságának októberi álláspontja szerint a jövőben akár börtönt is érhet az összeollózott szakdolgozat. Visszamenőleges hatályú törvényeket ugyebár nem hoznak, de azért emlékezzünk egy nem is olyan régi ügyre: Karl-Theodor zu Guttenberg, a bajor CSU vezető politikusa és a német jobboldal üdvöskéje, akit sokan a német konzervatív politikai erők Merkel utáni új vezérének képzeltek el, épp egy éve bukott bele abba, hogy 2007-ben beadott, 475 oldalas doktori disszertációjában több fejezet is szóról szóra megegyezett a Neue Zürcher Zeitung egy 2003-as írásával. Sőt, a 16.325 sorból 3.521 forrásmegjelölés nélküli átvétel volt, 1.115 sor komplett plágiumnak, 1.437 sor pedig rejtett plágiumnak minősült. A korábban szép reményekkel induló, a Mandineren is méltatott, gazdasági miniszteri posztot is betöltő Guttenberg báró előbb tagadott, majd beismerte hibáját, ezután az egyetem elvette a doktoriját, s végül lemondani kényszerült a Merkel-kormányban betöltött honvédelmi miniszteri posztjáról.

  Ennyit akartam mondani.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr983537487

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Itt az új Elnöki Érem! 2012.01.13. 15:12:54

Néhány apróbb elemében módosul a Köztársasági Elnök Érdemérme, tudta meg a Vincent pénzverdei forrásokból.

Trackback: NEM MENŐ. 2012.01.13. 10:53:46

Csak hogy el ne felejtsem, összeírom magamnak azokat a dolgokat, amik miatt már rég el kellett volna zavarni a bánatba a jelenlegi kormányt, és amiért garantált, hogy soha többet nem szavazok rájuk. (Nem mintha az előző garnitúrát jobban szerettük voln...

Trackback: Summa cum laude 2012.01.12. 13:01:13

Alkotmányjogi jogesetmegoldás nem csak jogászoknak.Közjogi kreativitásunkat nagyban fejlesztette a közjogi jogesetek kitalálása. Ezt a példát segítség nélkül nem találtuk volna ki.A köztársasági elnökről egy online médiaszolgáltató olyan cikket tesz kö...

Trackback: Schmitt Pál plágium! 2012.01.12. 12:49:23

MTV Híradó jelenti: „Plágiumbotrány! Vélhetően időutazó lehetett a bolgár Nyikolaj Georgijev, aki nyolcvanas évek elején lemásolta Schmitt Pál 1992-ben írt doktori disszertációját.”

Trackback: Meghalnál a Fideszért? 2012.01.12. 12:35:37

Elmennél ma egy kormánypárti tüntetésre? Bezúznál kirakatokat? Gyújtogatnál? Ölni képes lennél Viktorért? Mennyire vagy fanatizálható?Felvonultál május elsején az átkosban? Ne legyenek illúzióink. Kormány mellett tüntetni diktatúrákban szoktak. Most, 2...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.01.12. 12:34:31

Hogyan irányíthatja egy nemzet gazdaságát az, akinek egyetlen nap munkatapasztalata sincs a versenyszférában? Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott vállalkozásban, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.01.12. 12:33:25

Hogyan irányíthatja egy nemzet gazdaságát az, akinek egyetlen nap munkatapasztalata sincs a versenyszférában? Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott vállalkozásban, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.01.12. 12:33:24

Hogyan irányíthatja egy nemzet gazdaságát az, akinek egyetlen nap munkatapasztalata sincs a versenyszférában? Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott vállalkozásban, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.01.12. 12:32:55

Alkalmas-e az ország vezetésére Orbán, akinek mindössze egy éves szociológus gyakornoki szakmai gyakorlata van a megélhetési politizálás mellett? Mihez ért az ELTE-n huszonnégy éve szerzett jogi diplomájával? Nézzük meg Europass sablonba feltöltött él...

Trackback: Pali bácsi, bukta?? 2012.01.12. 09:42:08

Civilizált helyeken, kultúrkörökben, boldogabb országokban, jogállamban az ekkora buktát azonnali lemondás követi. Abszurdisztánban aligha. Abszurdisztánban a 2002-es választá...

Trackback: A mi elnökünk! 2012.01.12. 08:36:06

Nem csak a németeknek van ám Lügenbaronjuk! Őnekik egy nemes, egy igazi zu Guttenberg kellett a plágiumbotrányhoz, nekünk viszont a plebejus elnökünk megadja, ami jár. A tökéletes bűntényt. Ha másolni kell, másolj igazán! Nem ám félszívvel, itt-ott bel...

Trackback: Békemenet kiegyenesített kaszákkal? 2012.01.12. 06:40:28

A békemenetről három dolog jut az eszembe, az első kettő sajnos lényegesen erősebben, mint a harmadik. Az első az, amikor valakik a tankokkal állnak szembe, a másik az, amikor felvirágozott tankok mellett masíroznak a mosolygó emberek, miközben hatalma...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BruceTheHoon 2012.01.12. 13:43:24

@kíváncsivagyok: elég elterjedt vélekedés az, hogy Orbán maga akarna elnök lenni, szerintem meg ez valószínűtlen. Egyáltalán már az is valószínűtlen, hogy Schmitt lemondana. De ha le is mond, valamelyik Fideszbe igazolt díszMSZMP-s még mindig valószínűbb utód lehetne. OV miniszterelnök akart lenni, valsz. azért, mert kívülről nem lenne elég ereje/zsarolási potenciálja táncoltatni egy akár Fideszes kormányt. Tehát marad is miniszterelnök, és valamilyen nép-fia, mi-közülünk-egy, 3,60-as kenyér idejéből ismert apafigurát tenne köztársasági elnöknek: Pozsgay.

fülöpke 2012.01.12. 13:44:17

@radala: "...mindenesetre bízunk benne, hogy senki nem akarja majd ezért bezárni az uszodát, mert bár tény, hogy kicsit (nagyon) pisis a víz, azért az úszás még egészséges:-)"

Ez jó. :-)

2012.01.12. 13:44:18

Urak, hölgyek, ne dühöngjenek! Inkább örüljünk, hogy Elena Ceausescu méltó partnerre talált.

yotta 2012.01.12. 13:47:51

@Cpt. Flint:
Nincs. És? Értelmezés kérdése. Nem gondolom, hogy a jogalkotó a nehezen megfogható erkölcsi hasznra gondolt volna.

lobaszopiatej 2012.01.12. 13:49:02

@S.O.Meone: összemosol csomó mindent, feltevésekbe bocsájtkozol majd ítélsz.

Én olvastam jobberek írásait és a fent említett személyek tényleg nyíltan zsidóznak.
És a jobber médiumok kritikátlanul le is közlik.

Az hogy a külföld ez után hogy viszonyul hozzájuk (elolvassák vagy fenntartással fogadják) vonja le mindenki a tanulságot.

Azt nem tudom más híreket mekkora ferdítésekkel hoznak le (spekulálnék ha ítélkeznék), de a zsidózás és annak kritikátlan leközlése MÁR bőven elég ok erre.

S.O.Meone 2012.01.12. 13:52:02

@tiborc2008: jó hát én régimódi vagyok, azt hittem a palik nyalnak, a csajok szopnak.

de most mondják a klubrádióban, hogy van ez az új divat, ez a férfi a nővel. ez most teljesen új. de lehet, hogy csak retro.

insert random 2012.01.12. 13:54:53

@S.O.Meone: Ki támogatta a kommunistákat? Kőszeg Ferenc, aki szamizdatokat terjesztett? Vagy Konrád György, akit ellenzéki tevékenysége miatt rúgtak ki az egyetemről, majd Vacláv Havellel haverkodott?

Bajnai és Oszkó meg gondolom tinédzserként támogatták a szovjeteket...

Egyelőre kézzel fogható pénzügyi veszteséget nem ők okoztak, hanem mondjuk Matolcsy ámokfutása. Az általad felsorolt emberek nagy része pedig képtelen lenne olyan összeesküvésre, amit felvázoltál. Olvasd el mondjuk Kertész Imre naplóját, ő egyszerűen képtelen bárkivel együttműködni, utasításokat elfogadni.

Fogadd el, a magyar társadalom nagy részének elege van abból, amit a Fidesz csinál: mandiner.hu/cikk/20120112_ipsos_rekordon_a_partoktol_elfordulok_aranya
Szóval ők csak azt mondják ki, amit a többség is gondol, de gondolom mindjárt kitalálod, hogy a magyarok 60%-a volt ávós besúgó, zsidóbérenc és hazaáruló.

S.O.Meone 2012.01.12. 13:54:54

@lobaszopiatej: kezdjük ott, hogy az angolban mit jelent a 'zsidózik' ige, és utána beszélgessünk arról.
tehát az említettek mernek írni a zsidókról, és a szabad sajtó élharcosai szerint milyen gáz, hogy ezt az újságok még le is hozzák.
zsidóról csak jót, vagy semmit.

de nem is erről volt szó, csak látom erőlteted a témát, hát válaszoltam.

Na mi újság, Wágner úr? (törölt) 2012.01.12. 13:54:55

Hahaha, annyira szar lett a helyzet, hogy azonnal kell Smittpál helye a Kedves Vezetőnek. Biztos nem gondolta a törvényhozás Harley Davidsonja, hogy kenyéradó gazdája ennyire hamar és durván fog megszabadulni tőle.

Sólyom is későn ébredt, Smittpál is döbbent. A Kedves Vezetőből pedig nemsokára közt. elnök lesz. Így megy ez.

Cpt. Flint 2012.01.12. 13:55:12

@yotta: azért egy dr-i cím közvetlen anyagi haszonnal (is) jár minden olyan állásban, aminek az a feltétele, vagy amelyben pluszjuttatással jár (pótlék). ha azóta betöltött ilyen állást, akkor megvan a közvetlen anyagi haszon. de szerintem amúgy se annyira megfoghatatlan a dr-i cím haszna. ha lehet a végkielégítés jogba foglaltan "erkölcstelen", akkor az erkölcsi haszon fogalma is definiálható.

insert random 2012.01.12. 13:56:04

@yotta: Na, légyszi! :D Kéne a napi viccadag.

sityak 2012.01.12. 13:58:32

@radala: Nem PhD-ről van szó, hanem kisdoktoriról. Ahhoz nem kellett előzetes publikációkat benyújtania. Egyébként került már elém hamisított szakdolgozat, de azok a végzős egyetemisták voltak annyira intelligensek, hogy több helyről ollózták össze a művüket. Schmitt észbeli kvalitásairól mindent elmond, hogy EGYETLEN könyvből kimásolt 180 oldalt...

Na mi újság, Wágner úr? (törölt) 2012.01.12. 14:02:08

@sityak:
:))) A törvényhozás Harley Davidsonját sosem az eszéért szerették.

yotta 2012.01.12. 14:05:23

@Cpt. Flint:

Értem, csakhogy a cselekmény elkövetésének pillanatában, tegyük ezt mondjuk a dolgozat beadásának időpontjára - teljesülnie kell a haszonzerzés szándéka és a cselekmény elkövetése közötti, ok-okozati összefüggésnek. De mivel ez nem áll fenn, ráadásul nem "eljárási" körülmények között azt nyilatkozta, hogy az édesanyja miatt doktorált, azt hiszem elegendően bizonyíttatott, hogy a doktori megszerzése és a haszonszerzés nem áll fenn.

S.O.Meone 2012.01.12. 14:06:02

@insert random:
"Ki támogatta a kommunistákat? "
heller vazzeg. tanulj meg olvasni.

"Vagy Konrád György, akit ellenzéki tevékenysége miatt rúgtak ki az egyetemről"

stílszerű leszek. ahogy hofi mondta: "...pártutasításra mentem a bőrtönfolyosón..."

hivatásos, pártfőiskolán kitanított álellenzéki.
vagy mint a maoista demszky, aki azért tüntetett, amikor a gonosz komcsi rendőrök megverték, mert mi az, hogy a kommunista vezetés engedi március 15.-t megünnepelni, miazhogynemverikszétazonnalafasisztacsőcseléket.
aztán ez az 'ellenzéki' 21 éven át uszított a petőfi szobor mellől minden március 15.-én, mint a legnagyobb modern szabadságharcos.

konrád egy gusztustalan kis senkiházi. aki küföldön rá hivatkozik, azt gúnyos mosoly kíséretében faképnél kell hagyni.

de hát nálunk rajk hős, mert a korábbi bűntársai őt is kivégezték. heller meg konrád nem lesz attól jó ember, mert a cionista és bolsevista énjük belső vívódása miatt összetűzésbe kerültek saját elvtársaikkal. heller olyan pályát járt be a bolsevizmustól a cionizmuson át a demokráciáig, hogy mellette orbán egy állócsillag vazzeg. de ezt mifelénk úgy mondják: mindig azt a picsát nyalta, amelyik nagyobbat szart neki.

radala 2012.01.12. 14:09:57

@sityak: ja-ja hagyjuk ezt. Igazából én azon aggódom, hogy ha ez most elkezdődik, akkor az a megtisztulásnál korábban fog megtorlásokba torkolni. Írtam, hogy magam is gusztustalannak látom ezt, de akkor is valamennyire egyetértek azzal, hogy a tudományról jót vagy semmit. Mert nagy rakás szar az egész, de még mindig jobb minden másnál. Azóta megnyugtattam magamat, hogy engem feltehetőleg nem tudna meghurcolni a hvg, ha majd KE leszek, mindenesetre előtte majd fölfedem, hogy kitől mit vettem át egy az egyben:-)
Amúgy szerintem 180 oldal fordítást nem szúrnál ki, ha épp nem olvastad a napokban az egészet. Több helyről ollózva viszont nagyobb eséllyel járt a kezedben ilyesmi.
Mondjuk nem tudom..

S.O.Meone 2012.01.12. 14:18:50

@insert random: nagyon egyszerű lélek vagy :) tökéletes alanya a tömegmanipulációnak.

bajnai és oszkó, bajnai és oszkó, már úgy emlegetitek őket, mint vmi messiásokat. már olyan legendáriumot gyártotok köréjük, mint anno bokros és a gazdaságot bedöntő csomagja köré.

az 'összeesküvés'meg nem úgy megy, mint amikor a józsikáva meg a tibikével talpig harci díszben a bunkiban megbeszéltétek, hogy meghúzzátok erzsike haját. mechanizmusok vannak, és kapcsolati hálók, szervezetek.

de hát a magadfajta szerint minden magától véletlenül történik, aki mást állít, az csak összeesküvés elmélet.
csak tudnám minek vannak titkosszolgálatok, miért költenek lobbizásra, felforgatásra stb stb.

szerinted ez a field is csak egy ecceri amerikai üzletember volt, biztos hogy nem ügynök,mi?
véletlen, hogy a válsztások éjszakáján a nagykövet sietett az LMP-hez. hogy scheppele a krugman blogban haza és haladásra hivatkozik mint független civil szervezet elemzései. és akkor itthonez megjelenik úgy, hogy hát a scheppele írta. nem a bajnaiék,neeem, a scheppele meg a krugman.

ezeket a szervezeteket, mint tasz, helsinki bizottság, haza és haladás, eötvös károly intézet stb fel kell számolni, CEU-t bezárni, aki valaha is tanított, dolgozott ott, azt örökre kitiltani az országból. az az egyik legnagyobb ügynökfészek.

Lengyel 2012.01.12. 14:19:12

180 oldal azé' sok. Börtönt adjunk a bűnösnek, egyet értve pártunkkal, és kormányunkkal!

yotta 2012.01.12. 14:19:53

@insert random:

"Fogadd el, a magyar társadalom nagy részének elege van abból, amit a Fidesz csinál"

Ennek a dumának csak viszonyítva van értelme, abból pedig az látszik, hogy a tásadalomnak még mindig NINCS annyira elege abból, amit a Fidesz csinál, mint a többiekből!

(biztos pártválasztók – e körbe a választópolgároknak csupán egynegyede tartozik – 39 százaléka támogatja a Fideszt, 26 százaléka az MSZP-t, 22 százaléka a Jobbikot, 9 az LMP-t és 3 százaléka a Demokratikus Koalíciót.)

És arra is mérget vehetsz, hogy feltehetően sem a Jobbik, sem az LMP nem állna arra az oldalra, ahol MSZP/SZDSZ szag van...

trollface 2012.01.12. 14:26:32

ha a sportoló doppingol és a vizsgálat azt kimutatja, akkor elveszik az érmét. ennyi.

a fene tudja még · http://hatker.blog.hu 2012.01.12. 14:27:49

nem lesz itten semmilyen lemondás kérem szépen.
doktorit meg majd kiutal neki a viktor egy másikat.

sityak 2012.01.12. 14:30:45

@radala: Igaz, esetleges. Bár bírálat előtt az ember kis időt rászán a keresésre, már a saját érdekében is.
Még csak annyit, hogy SP-nek engedélyezhették, hogy témavezető nélkül adjon be egy ad hoc dolgozatot. A témavezető min. 1-2 éven át rálát a doktorandusz tevékenységére, és akkor nem nagyon lehet ilyesmit elsütni. Persze, mások már írták: a tisztelt bíráló kollégák úgy adtak summa cum laudét (!!!), hogy a dolgozatnak egyetlen jegyzete se volt.

Állítsuk meg a ......... 2012.01.12. 14:32:58

@yotta:
Nem tudom milyen statisztikából idéztél, de nem hiszek neki.

Ne haragudj, de a jobbik az vállalhatatlan.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.01.12. 14:48:37

@blacklord: Ahogy te vagy pályán, nincs úgy senki más!

sityak 2012.01.12. 14:49:07

Bocsánat, tévedtem: SP-nek volt témavezetője az egyik bíráló személyében (...), akinek érdemes megnézni a pályafutását: tf.hu/hallgatoink/intezetek-tanszekek/tarsadalomtudomanyi-tanszek/oneletrajzok/dr-takacs-ferenc/
Na, végeztem.

yotta 2012.01.12. 15:04:00

@pcr: innen idéztem: insert random 2012.01.12. 13:54:53

radala 2012.01.12. 15:07:30

@sityak: igazából SP-t kicsit sem sajnálom. Mi a faszért doktorál egy kétszeres olimpiai bajnok MOB elnök 50 évesen? Tulajdonképpen ez nettó kapzsiság volt a részéről, teljesen megérdemli, bár, mint a hülyeséget csinálókat általában, azért én kicsit sajnálom. Tényleg egy fasz, no.
Mondjuk az ki van csukva, hogy lemondjon, pedig roppant elegáns dolog lenne részéről.

yotta 2012.01.12. 15:09:53

@loggoll:
Igen, de mint írtam korábban, szerintem a Btk.-ban foglalt cselekmény megvalósuláshoz az kell, hogy a szerzői jogot direkt azért sértse meg, hogy később ez a haszon keletkezzék. Ez pedig bizonyíthatóan nem áll fenn.

radala 2012.01.12. 15:12:40

@loggoll: Lehet valaki egyetemi tanár nagydoktori nélkül? Én azt hittem eddig, hogy nem...

Mindegy is ez, nem kellett volna elkezdenem ezzel foglalkozni, mert fölfordult a gyomrom. Kurva anyját a Fidesznek, hogy ezt a szégyent meg kell érnem, hogy alul tudták múlatni (vagy hogy is mondjam) Göncz Árpádot, erkölcsileg, szellemileg, mindenhogy...

kalapocska 2012.01.12. 15:12:45

@Mr Falafel: Hat azok alapjan amiket a kommentekben irtal teged is le lehetne tartoztatni mar most. Irtal valaki masnak egy szakdolgozatot mikozben egyetemen oktatsz (szakdolgozatot biralsz? ) .
Nem hittem hogy Magarorszagon a korrupcio ilyen szinten van. Es hogy valaki nem szegyenli magat , hogy ilyet tett penzert vagy hulyesegbol hanem EZZEL menteget valaki mast ! MEGALL AZ AGYAM.
rongy ember.

loggoll 2012.01.12. 15:31:17

@yotta:

Én abban nem vagyok biztos, hogy pontosan mit jelent a "haszonszerzés". Én a dr. megszerzését is haszonnak tekintem, nem csak a pénzbeni hasznot.

Ha csak a pénzbeni hazson számít, akkor azt valószínűleg nehéz bizonytani, hogy a disszertációt azért adta be, hogy később plusz pénzhez jusson.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.01.12. 15:42:01

@kalapocska: Nem élek Magyarországon. Semmilyen diplomát nem nézek semmibe. Sebeők János filozófusnak nincs, mégis kiváló elme. Darvas Ivánnak sem volt színművészetije, és micsoda nagy színész volt. Ti a papírok által akartok valamivé válni, amihez papír nem kell. A diplomát csupán eszközként használjátok az LCD tv és a Renault Clio megvételéhez. Diplomával többet fizet a multi, ahol olyan munkát végeztek, amihez a nyóc általános is sok. Aztán, amikor a nagyszobában pöffeszkedsz a Samsung tv-d előtt, azt képzeled, valaki lettél. Ilyen a világ: a papír számít, nem a tudás.

yotta 2012.01.12. 15:43:19

@loggoll:
Álláspontom szerint a haszon fogalma a büntetőeljárásban nincs ilyen tágan értelmezve.

Egyébként pedig felvetődött bennem a kérdés, hogy sérül-e a szerzői jog, ha az eltulajdonított dolog nem kerül nyilvánosságra?

radala 2012.01.12. 16:10:15

@Mr Falafel: Ez kétségtelenül igaz. Soha senki nem mondta, hogy dr. Schmitt Pál rosszabb álamfő lenne, ha nem lenne dr.
Itt pont az ellenkezőjéről van szó, mint, amit te mondasz.
Arról van szó, hogy eddig is teljesen világos volt, hogy SP kevés ehhez a feladathoz. Csak Göncz Árpád állt hozzá foghatóan alacsony szellemi és erkölcsi nívón, de ez nem volt probléma, mert őt a magyar szürkeállomány krémje közül választották meg, ergo ez nem hozott szégyent rám jobboldali érzelmű választópolgárra.
Ez viszont nekem is rohadt ciki, pláne, ha figyelembe vesszük, hogy mondjuk SL-lel az összes blamát elkerülhettük volna előre.
hetivalasz.hu/jegyzet/boldog-szuletesnapot-44568/

SL-lel akár sikerülhetett is volna a "szabadságharc"...

Jack Torrance 2012.01.12. 16:13:04

@bbjnick: hajlamos vagyok elfogadni ezt az álláspontot

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.12. 16:15:30

@radala: Sólyom soha nem asszisztált volna egy ilyen bazári mutatványossághoz ésvagy jogi ámokfutáshoz, amit szabadságharc címén előadtak. Ezt mindenki beláthatja.

Ha ez szabadságharc volt, akkor 1848-49 csillagközi világháború.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.12. 16:18:50

@bbjnick: Ha már így szóbajött, Medgyessy tényleg egy hajszálnyival súlyosabb. (Nekem meggyőződésem, hogy az akkori hosszú frakcióülésen nyírta ki magát az SZDSZ, amikor végül úgy döntöttek, maradnak a koalícióban.)
De mindkettő vitathatatlanul messze túl van az elfogadhatóság határán.

A kérdés az, hogy miről akarunk beszélni: hogy ami elfogadhatatlan, annak vessünk véget, vagy hogy melyik elfogadhatatlanság legyen mégis elfogadható? Ha azt számolgatjuk, kinek hány elfogadhatatlanság jár, hogy kvittek legyenek, annak soha nem lesz vége.

radala 2012.01.12. 16:30:20

@Counter: Sólyom valószínűleg asszisztált volna egy korrekt őszinte országrendbetételhez, aminek része lehetett volna a "szabadságharc" is.
A Fidesz pedig igenis képes lett volna a Sólyom László által felügyelt keretek között is bejátszani az egész pályát, ahogy ezt bizonyította is már 98-02 között.
Szóval, bár értem, hogy te simán utálod OV-t, de nem azért kell utálni, amiért te teszed, hanem azért mert lustaságból és elbizakodottságból a könnyű (-nek hitt) utat választották.
Megérdemlik nagyjából a sorsukat, a baj az az, hogy az ország nem érdemli ezt és még nagyobb baj, hogy az, akik esetleg leváltják majd őket azok úgy tűnik ma, hogy még véletlenül sem jobbak egy leheletnyivel sem náluk.
Tiszta 92 van.
Ja, akkor csesződött el sok minden, akkor nem kellett volna SP-nek sem doktorálnia:-)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.01.12. 16:31:14

@radala: Scmitt Pál nem okos ember, viszont egy igazi nyálkás limacida. Hatalmas tévedés volt őt Köztársasági Elnökké választani. Ez a doktorija körüli mizéria messze nincs akkora jelentőségű, mint amekkorává a balliberált banda ajvékolása duzzasztja. Finoman szólva sem Schmitt az egyetlen politikus, akinek a diplomája és/vagy doktorija kamu. S ha nem kamu, akkor sem növel semmit tulajdonosa értékén. Szívesen beleolvasnék a rajta röhögők szakdolgozataiba.
Nem vagyok Sólyom fan, azonban azt elfogadom, vele könnyebb lett volna forradalmasdit játszani.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.12. 16:36:39

@radala: Ez a "szabadságharc" semmilyen korrekt, őszinte országrendbetételnek nem tudott volna része lenni, lévén nem őszinte és nem korrekt.
A Fidesz pedig lehet, hogy képes lett volna, de ha a nagymamának kereke lett volna meg sárga lett volna és csilingelt volna.
Elég érdekes dolog a tudatosságot vitatni az elmúlt közel két évből. Bizonyára véletlenül jött ki pont így, és nyilván tisztességesen tervezték a kormányzást meg a személyzeti politikát, csak nem jött össze. De olyan aranyosak attól még. A Fidesz valószínűleg tudta, mire készül, hiszen mi mást készítettek volna a motorostoll hivatalba helyezésével és Sólyom ejtésével?

Azt pedig kikérem magamnak, hogy a számba adogatott véleménnyel vitázz. Ez kifejezetten patkányság. Előre jelzem, hogy nem lesz igazad attól, hogy megvetem a módszereidet.

radala 2012.01.12. 16:49:45

@Counter: OK, elnézést valami azt gondoltatta velem, hogy eleve roppant negatív volt a hozzáállásod OV-hoz, de most nem tudom kitalálni, hogy mi volt az, mindegy ez.
Szabadságharcnak azt nevezhetnénk, ha megpróbáljuk a terheket a multikra/bankokra is legalább részben ráterhelni. Szerintem ez 100 %-os korrektség esetén mondjuk SL által kontrollálva sikerülhetett is volna, mert nem lehetett volna rajtunk fogást találni.
Mondjuk az is igaz, hogy a kárpótlást és az igazságtételt is SL kontrollja alatt csináltuk, és az sem egy sikertörténet, szóval nyugodtan tévedhetek. Sokáig érteni is véltem, hogy (bár kezdetektől utálom SP-t), mi is a pozitív SP-ban SL-hez képest. De mivel az eredmény épp most elég rémesnek néz ki, így utólag én már belátom, hogy ez egy baszott nagy tévedés volt és semmilyen cél nem szentesít aljas eszközöket...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.12. 17:03:55

@radala: Ezzel csak annyi gond van, hogy Schmitt nem tévedésből lett elnök, hanem szándékosan.

Ez a multisbankos maszlag meg felejtős. El kéne dönteni, mi van: piacgazdaság, ahol a megköttetett szerződéseket be kell tartani és konszenzuálisan lehet őket módosítani, újraszabályozni, vagy valamilyen dirigista államkapitalizmusnak megfelelően az állam rendezkedik és néha engedélyt ad magántevékenységre.. De az utóbbi csúfosan bebukott.
Számtalanszor végigment már a végtörlesztéses vita is, hogy nem az egyetlen lehetséges eszköz volt a végtörlesztés; elmúlt napokban-hetekben futottam bele egy bankadó-összehasonlításba, sajnos már nem tudom, hol, amelyből kiderült, hogy Magyarország szignifikánsan magasabb bankadót vetett ki más országokhoz képest (3-4x akkorát), és a központi költségvetést finanszírozta belőle célzott, pénzügyi és bankrendszert érintő stabilitási alapok helyett. Magyarán egyszerű pénzbehajtás volt. És visszamenőleg. Az egyéb ágazati különadókról, a teljesen kiszámíthatatlan jogalkotásról, a manyup-tagok nyugdíjjogosultságával kapcsolatos aljas megtévesztésről nem is szólva.

A szabadságharc többi, leginkább hőzöngésnek és harci táncnak tekinthető részével foglalkozni is kár. Vadbarom módjára nekiesni az igazságszolgáltatásnak, személyre szabott törvényeket hozni, ámokfutást végezni a jogalkotásban és a jogalkotással: ez nem szabadságharc, ez veszett őrjöngés. Az nem szabadság, amiért ez a harc dúlt.

Lehet filozofálni is a szabadságharcon. Szerintem Magyarország mint állam szabad volt, ennek a legfőbb bizonyítéka, hogy szabadságában állt tönkretennie saját magát. Most már egy kicsit kevésbé szabad. A magyar emberek meg jóval kevésbé szabadok saját államukkal szemben, ami általában véve nem egy üdvös jelenség, egyrészt ténylegesen, másrészt államuk határozottan bejelentette, hogy nem akar ő annyi szabadságot hagyni.

A dolgokat aszerint kell tekinteni, amilyenek. Láthatóan ez az Orbán Viktor már nem a '98-as, nem a 2000-es, de még csak nem is a 2002-es Orbán. Ez ilyen, amilyen; bizantin, rövidlátó, kétszínű megélhetési politikus. Lassan nagyobbat sikerül buknia, mint Gyurcsánynak.

Ezzel szemben én úgy látom, hogy te a rossz tanácsadós/szerencsétlen körülményes narratívát szeretnéd igaznak találni. Lelked rajta, lehet, hogy neked van igazad, de ideje volna ennek valami jelét is látni akkor.

radala 2012.01.12. 17:07:09

@bbjnick: Ja ez igaz, de nekem a fölsoroltaktól is elfacsarodik az orrom, ráadásul szemben a fölsoroltakkal, SP-t az én szívem választottjai hozták a nyakamra.
Két lehetőség van az egyik az az, hogy OV egy kommunista ügynök, aki azt a feladatot kapta, hogy engem megalázzon.
A másik, hogy ö Monte Christo grófja és most áll bosszút mindannyiunkon azért mert 2002-ban nem azt kapta tőlünk amit valóban megérdemelt volna. Ez a második tűnik nekem igazibbnak, a büntetés meg jogos:-)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.12. 17:09:08

@radala: Ha van olyan, hogy egy politikus bosszút áll az országán, akkor olyan is van, hogy egy ország áll bosszút a politikusán. Veszélyes.

radala 2012.01.12. 17:23:54

@Counter: Nyilván, és persze vicceltem, egyszerűen nem egyeztethető össze a korábbi elképzeléseimmel, ami most van. Nem hihetem el, hogy Debreczeninek volt igaza, pedig baromira minden erre utal. De hogy lehet, hogy valaki helyesen látja OV-t, de teljesen rosszul GyF-et, vagy talán jelvény nélkül gumilövöldöztetni fasza?
Soha nem volt semmi nagyon világos számomra, de ez csak romlik és romlik:-)

blacklord 2012.01.12. 19:46:26

@radala: szép dolog az együttérzés, és tudom, mire gondolsz. Valahol tényleg hülyeség, hogy ezeket a részeket nem másolhatja be az ember direktben. Ugyanakkor egyrészt nem akkora kaland saját szavakba önteni, ami révén utána jobban fogja tudni az ember, mintha csak egy mozdulattal bemásolta volna (ami a vizsgán felettébb jól jön), másrészt viszont, és ezt ne felejtsd el, neki NEM a bevezetőről és a téma szakirodalmának összefoglalásáról van szó, hanem kb. 220 oldalból 180-ról!!! Az azért nagyon nagy probléma. Jó lenne, ha ezt a TF doktori tanácsa érdemben kivizsgálná, de nekem nincs sok bizodalmam benne, hogy mernének a politikai akarattal dacolni - bár aztán ki tudja, lehet, hogy tényleg Fideszes körökből jött ez a gyöngyszem. :-)

Monarch (törölt) 2012.01.13. 01:35:09

@Counter: Medgyessy lemondása és Mádl köztársaságielnöksége idején felmerült a kérdés. Ha 40 napig Gyurcsányt jelöli, akkor legkésőbb a 39. napon az ogy. megválasztja Gyurcsányt, majd még aznap konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal megválaszt valaki mást. Nem annyira nagy a köztársasági elnök hatalma.

Monarch (törölt) 2012.01.13. 01:41:23

@S.O.Meone: A hvg újságírói ránéztek Schmittpali dolgozatára. Az álamfőről lehetett sejteni, hogy biztos vicceseket írhatott. Nem voltak forráshivatkozások, és elég rövidre sikerült az irodalomjegyzék is. A rövidke irodalomjegyzéket végignézték, hogy honnan vette a hosszú dolgozat tartalmát. Hamar kiderült a turpisság.

Mi ebben a hihetetlen? Munkás volt ugyan, de titkosszolgálati eszközök nélkül is kideríthető.

Monarch (törölt) 2012.01.13. 01:51:14

@bendegezenguz: Hülyeség, a sportnak nagyon komoly elmélete van, amiről lehet valódi doktori disszertációkat írni. Na persze nem így.

radala 2012.01.13. 08:48:14

@blacklord: Szerintem teljesen kizárt, hogy Fideszes körökből jött volna, egy éve még azt gondoltam volna talán kihátrál a Fidesz SP mögül egy ilyen gáz ügy után, de én sok minden szépet és jót hittem már a Fideszről és soha semmi nem igazolódott be. Ez tényleg az utolsó dobásuk szerintem.
Igazából, amióta tudatosodott bennem, hogy SP 50 évesen MOB elnökként akart az utolsó között még gyorsan egyet kisdoktorizni, már a kezdeti együttérzésem is elmúlt.
Más szempontból meg azt is gondolom, hogy érdekes dolog, hogy egy ilyen nyilvánvalóan tehetséges ember, miért ilyen pöcs. Persze valószínűleg pont attól ilyen nyilvánvaló, hogy tehetséges, hogy egy pöcs.
Vissza kéne néznem, hogy miket mondtam SP-röl korábban. Az tuti, hogy az első pillanattól kezdve nagyon gáznak gondoltam ezt az egész embert. Örök tanulság, hogy nem lehet rossz eszközökkel jó célokat elérni, a munka nem megspórolható, legalábbis nem hosszú távon.
Ja és természetesen tisztában vagyok vele(mostanra), hogy SP esetében nem stikliről, vagy lustaságról van szó, ez egy sima csalás. Kár, hogy nem megy el a picsába úgysem...

radala 2012.01.13. 08:56:09

@Counter: OK ez tiszta sor, de akkor sem áll össze sehogy ez az egész. Persze értem én, hogy nyilván minden nap újra meg kellene vizsgálni, hogy akkor ma épp kinek miben is van igaza, de a világ nem így működik, mert így bár nagyon igazságos lenne, de még annál is lassabb.
Szóval SP esete tiszta sor. De úgy egyébként... Mert, ha OV akkora köcsög, mint kinéz ma, akkor GyF sokkal kisebb köcsög 2006-ban. Viszont OV nyilván nem lenne ekkora köcsög most, ha GyF nem akkora köcsög akkor stb...
És bár kézenfekvő a Debreczeni féle verzió, de a baj az az, hogy ha elfogadjuk, hogy az igazságot csak napi mérlegeléssel dönthetjük el, akkor semmi nem indokolja, hogy valakinek igaza lehessen, aki szemmel láthatóan nem veszi a fáradtságot arra, hogy naponta elgondolkozzon azon, hogy mi is az igazság...
No meg hozzá jön még ehhez 20 év tapasztalata...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.13. 08:59:36

@Monarch: Tudom :-)
Viszont a konstruktív bizalmatlanságihoz kell egy saját jelölt a Parlamentből, meg egy feles többség.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.13. 09:03:31

@radala: Mindenki saját magáért legyen felelős. Ez azt is jelenti, hogy saját magáért mindenki legyen felelős... tehát Orbánért Orbán, Gyurcsányért Gyurcsány stb.

@Monarch: S persze ott a többi hatásköre a törvénykezdeményezéstől és népszavazástól az egyéb jelölési/kinevezési kérdésekig. Egy erős párttámogatottságú KE, mint amilyennek Orbán ígérkezik, igenis markánsan tudja ezeket gyakorolni. Az egy dolog, hogy KE eddig talán kétszer-háromszor ha kezdeményezett törvényt, és abból is egy talán Göncz idejében volt.
De megteheti.

radala 2012.01.13. 09:44:20

@Counter: Na ja de szép is lenne, egyrészről, meg de szép is, mert így van, másrészről.
A probléma az az, hogy mi is felelősek vagyunk azért, hogy ők azt tehetnek, amit tesznek, de közben a világ összes energiája/ideje is kevés annak az eldöntéséhez, hogy ki mit is akar/tesz, mert baromira semmi információnk nincs szinte semmiről.

radala 2012.01.13. 09:59:00

@Counter: Ezt valahogy kifelejtettem.
Nagyjából egyetértek vele. Semmi esetre sem gondolom, hogy rossz tanácsadós verziót próbálnám erőltetni, a tanácsadóiról egyértelműen tehet az ember. A szerencsétlent, már inkább, de itt is igaz, az, hogy mindenki a saját szerencséjének a kovácsa. ugyanakkor azért ha mindenben igazat is adok neked, az nem elhanyagolható körülmény, hogy az ország szét van baszódva minden értelemben, gazdaságilag és erkölcsileg is.
Az tuti, hogy a Fidesz ügyködése erkölcsi javulás terén semmivel sem jobb, mint gazdaságilag. Szerintem én nagy örömmel kritizálnám öket, ha nem szinte kizárólag indexet olvasnék és nem látnám azt, hogy (illetve nem azt látnám, mert tulajdonképpen a fene sem tudja, hogy mennyiben az én hibám az, hogy úgy látom, ahogy) hogy más sincs mint fanyalgás.
Félreértések elkerülése végett nem azt mondom, hogy erre nincs meg minden ok, még csak az sem igaz (sajnos), hogy én méltányosabban viselkedtem volna GyF/BG-vel. De ez nem tünik reális hozzáállásnak, hogy úgy teszünk, mintha már megint gonoszok és buták illetve okosok és jók harcáról lenne szó. valószínűleg ez a fölosztás soha nem volt igaz még a náci Németország kontra világ vagy a kommunisták kontra demokraták vonatkozásában sem...
Viszont, mint említettem szerintem lehetetlenség objektíven látni ilyesmit.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.13. 10:03:50

@radala: Alternatíva az, hogy Orbán felelős Gyurcsányért, Gyurcsány felelős Orbánért, exponenciálisan egyre több egymásértfeleléssel, ahogy a szereplők száma nő? Mondjuk Kövér és Orbán is felelős Gyurcsányért, de Kövérért felelős Orbán és Gyurcsány is, és persze Orbánért Gyurcsány és Kövér...?
Nem, nem alternatíva, mert a végén a felelősségek kusza hálójában vagy mindenki mindenkiért felelős, vagy senki semmiért. Egyik sem elfogadható.

radala 2012.01.13. 10:33:26

@Counter: Vitán felül OV Ov-ért GyF GyF-ért felelős. A probléma az az, hogy nekem majd el kell döntenem, hogy a sok rossz, ami történik miért is történt. Tök mindegy, hogy ki csinálta, a kérdés majd az lesz, hogy az adott helyzetből ez vagy az, mit hozott ki, mit nem, illetve mit gondolok arról, hogy majd kihoz.
Viszont nincsenek és elvileg sem képzelhetők el kontroll kísérletek. Tuti, hogy a végén az egyetlen, ami dönthet az az előítélet meg az érzelmek.
Igazából talán pont ez a demokrácia előnye, hogy nem én (vagy talán te) fogom eldönteni, hogy mi a jó, aki képes jelentős szellemi erőfeszítések árán saját magát is becsapni, hanem a többség, aki nagyon helyesen leszarja, hogy OV jó csávó-e, leszarja, hogy SP mekkora csaló az érdekli, hogy lett-e több a pénztárcájában, vagy többel lett-e kevesebb, mint korábban.
Itt nem azt akarom mondani, hogy az embereket nem érdekli, hogy szabadságharc-e vagy ámokfutás-e, ami most zajlik, mert persze érdekli, de szerencsére a nagy tömegek együtt (talán) nem olyan hajlamosak az önámításra, mint az egyes ember...
Mindegy ez igazából, egyszerűen az a helyzet, hogy nem hiszek az értelmi politizálásban. Viszont az is igaz, hogy szerencsére képtelen vagyok a végtelenségig lojális maradni, ha azt látom, hogy a forradalomtól/szabadságharctól függetlenül egyszerűen nincs semmi, ami az elvárásaim szerint alakul.
Mert mondjuk én teljesen leszarom, hogy a bankoktól vagy a nyugdíjasoktól vesznek-e el pénzt, de azt egyszerűen soha senkinél nem fogom tolerálni, ha az oktatás/kutatástól (nem mellesleg mindenki ezt teszi). Ugyanígy nyilván nem vesz be a gyomrom egy SP-t vagy egy teljesen egyértelműen hazugsággal alátámasztott AB korlátozást.
De mondjuk a gyomrom még ezeknél is kevésbé vesz be egy rendőrattakot azonosító nélkül.

Lábszár Ervin 2012.01.13. 10:51:14

Most majd eldől, hogy - Fritz Tamás szavaival élve - ez egy
Következmények nélküli ország
-e

Monarch (törölt) 2012.01.13. 11:15:08

@Counter: Ha az nincs, akkor viszont a parlament feloszlatása nemhogy joga a KE-nek, hanem szerintem kötelessége. Hiszen az ogy. nem tudja eldönteni, kit akar miniszterelnöknek, egyáltalán akar-e valakit, akkor az az ogy. már szépen megérett egy feloszlatásra.

A törvénykezdeményezésre ha jól tudom egy egyéni képviselőnek is van joga, tehát az nem valami nagy jogosítvány. A hadsereg főparancsnokságot korábban említetted, az valójában csak egy elméleti főparancsnokság, ténylegesen a vezérkar főnöke gyakorolja azt, azaz a KE hatalma itt inkább szimbolikus. A népszavazás olyan dolog, hogy persze egyszer-kétszer elsüthető, de havonta (mint te írtad korábban)? Érvénytelenek lesznek mind, viszont kábé a másodiktól kezdve már át lehet számolni a költségeit lélegeztetőgépre...

A kinevezési jogkörben viszont igazad lehet. Úgyhogy végülis lehet, hogy van igazságod, bár én a felsoroltak közül kizárólag ezt tartom veszélyesnek, de nem tudom, ezzel meddig lehet elmenni. Elméletileg gondolom nagyon messzire. (Pl. minisztert nem nevezi ki...)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.13. 11:26:17

@radala: Borzasztó sok csúsztatás van benne, pl. rögtön az elején "a Fidesznek le kellett térnie a korábbi kormányok által követett útról". Jól hangzik, ugye? Váltani kellett, ugye?
És tessék mondani, az út, amelyről letért a Fidesz, az biztos az az út, amelyről le kellett térni? A korábbi kormányok biztos, hogy követték ezt az utat? Annak az útnak, amelyről a Fidesz letért, a követése miatt került bajba az ország? Ezt már nem gondolja végig mindenki. De Kósa Lajos beírhatott magának egy jól hangzó mondatot.

Számon kellett kérni az előző kormányon az erőszakos alkotmányozást és a hatalmi ágak kikezdését? Nem. A Fideszen számon lehet? Igen. Akkor most olyat kérnek számon a Fideszen, amit az előző kormányon nem? Igen. De ha erről az oldaláról kezdjük el a láncot és nem megyünk végig – és Kósa nem megy –, akkor annyi marad, hogy ez nem fair. És nem fair támadás áldozatának lenni jó.

Az Alaptörvény elleni tüntetést beállítani a korkedvezményes nyugdíjak mellettinek? Háthogyne :-)

"Most lehetőség van arra, hogy maga a kormány kérjen előzetes alkotmányossági véleményt, amit meg is fog tenni." - Eddig is volt, pontosan ugyanolyan eljárásrendben. Nehéz eredményként feltüntetni.

A többi, gondolom mások számára is egyértelműen kivagyiság, hazudozás és maszatolás.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.13. 11:41:40

@Monarch: Tényleg nem komoly a törvénykezdeményezés? A köztársasági elnök mandátuma, megválasztása elválik az országgyűlési képviselők választásától és mégis bírja az egyik legfontosabb és legszűkebb jogot. Rajta kívül a Kormány, Ogy. bizottság és a képviselő kezdeményezhet ugyanis.

Ott van még a rendeletalkotás és törvények felfüggesztgetése saját hatáskörben, szükségállapot idején. Nem túl kimunkált része az alaptörvénynek, de elég széleskörű jogosítványokat ad az elnök kezébe.

Ami a ME-jelölést és feloszlatást illeti, a Parlamentnek a KE jelölésétől számítva 40 napja van rá, hogy találjon valakit, aki mögé beáll egy konstruktívval. Hung parliament esetén azért elég sokat számít, hogy a KE feloszlatásra vagy kormányzásra akar-e játszani, szvsz.
Hanem viszont:
1) Meddig teheti meg a ME személyére vonatkozó javaslatát? Van egyáltalán határideje? Annyi van, hogy az alakuló ülésen meg kell tennie. Nem teszi meg, mi történik? Megszegte az alaptörvényt.
2) Ha nem teszi meg, akkor is 2/3 kell a megfosztáshoz. Tfh. a Fidesz 5 szavazattal kisebbségbe kerül egy minden eddiginél kiélezettebb kampány után, engedjünk meg utcai összetűzéseket, kampánygyűlésre támadó ismeretlen banditákat, gyanús finanszírozási ügyeket, kompromittáló hangfelvételeket és nyomatékos külföldi "segítséget", stb.
Megfosztanak egy KE Orbánt vagy hagyják, hogy feloszlassa a Parlamentet? De akkor egy olyan KE oszlatta fel, amely megszegte az alaptörvényt, ellenben nem volt lehetőség a hivatalától megfosztani.

Ugyanez pepitában a személyi döntéseivel. Nem tesz javaslatot a legfőbb ügyész személyére, amikor lejár az előző mandátuma, ezzel elejét veszi bármilyen pártok közötti egyezkedésnek egy egyharmadosnál nagyobb ellenzék esetén: mert megfosztani nyilván nem fogják, de jelölt híján, ugye.

tevevanegypupu 2012.01.13. 11:41:52

@Counter:

Vissza kell terni a gyurcsanyi utra. Kuncze Gabor gyere vissza.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.13. 11:57:16

@tevevanegypupu: Nem érti ;-)

Maga szerint a Fidesz-kormányra az alábbiak mind egyszerre igazak?
1) Letért a gyurcsányi útról.
2) Más útról nem tért le.

Én úgy látom, számos más útról is letért, amelyek egyáltalán nem nevezhetők gyurcsányinak, ellenben bizonyos gyurcsányi utakról egyáltalán nem tért le.

radala 2012.01.13. 12:03:54

@Counter: Sajnos ezzel tuti egyetértek, ha a nekem szóló bejegyzéssel nem is mindenben.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.13. 12:25:29

@radala: Nem kell mindenben egyetérteni ;-)

radala 2012.01.13. 12:49:21

Végre elolvastam a hvg-t. Hogy is mondjam, most kicsit sajnálom SP-t. Nyilván lopott, de majdnem biztos vagyok benne, hogy ez a nem természettudományos kisdoktoriknál teljesen bevett gyakorlat.
Ez persze nem mentség. De:
"„Labdarugás” és „bírkózás”

A mostani államfőnek már a disszertáció megírásakor is meggyűlt a baja a helyesírással. A labdarúgás szót rendszerint rövid u-val írta, de a rövid vagy hosszú ékezetes betűk egyébként is sok gondot okoztak, rendszeresen felbukkan például a ’kűzdősport’, a ’vizilabda’, a ’bírkózás’, de ugyanígy problémát okoztak az egybe- és különírás egyszerűbb esetei is (’résztvesz’ vagy ’szervező bizottság’)."

Ez egészen megható. Ezek szerint maga írta, ez azért nagyon szép dolog 50 évesen, MOB elnökként meg fene tudja mi minden más nem volt már addigra...
:-)
Az a Lenines "pedig közéjük is lövethetett volna" vicc jut az eszembe

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.13. 13:14:24

@radala: Monakó azért fájdalmasabb ;-)
Márminthogy egy 50 éves, sikeres, tekintélyes ember piti csalást követ el saját hiúsága legyezgetése érdekében? Ez megható?
Megható az, ha botfülű és fahangú, de énekel az unokáinak vagy óvodalátogatáson az óvodásoknak. Esetleg ha valahol leteszi a mindennapi álarcát és valami önfeledt, igazán emberi gesztust tud tenni.
De a s. k., döcögős helyesírású piti lopás...?

Egyébként meg egyáltalán nem bevett. Sokan megküzdenek azért a PhD-ért. Melléjük odaállhat, odaállhasson egy ilyen? Megéri a magyar tudományos életnek, hogy ilyen phd-ket bocsásson ki, hogy külföldön ennyivel is kevesebbet érjen egy magyarországi phd?

radala 2012.01.13. 13:20:00

@Counter: Az egyébként-re a válasz teljesen egyértelmű nem, de azért ne tegyünk úgy, mintha nem lenne Dzsínónak igaza abban, hogy sok a köcsög.
Szomorú, hogy SP pontosan az, aminek látszott.
A meghatót arra értettem, hogy saját kezűleg írt, de ezt is csak viccből neveztem meghatónak.
Amúgy, SP tökéletes álamfő, pont, mint az ország...
Azt, hogy bevett-e nem tudom, de lám-lám milyen is vagyok (vagy az ember milyen), mindjárt azt gondoltam, hogy csak a természettudomány az igazi tudomány, ott azért az ilyesmi teljesen valószínűtlen.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.13. 13:32:19

@radala: Az alapvetés lehet, hogy helyes, de a konklúzió nagyon nem mindegy. Ti. hogy "sok a köcsög, hadd maradjon a Jocó, jó gyerek az még attól", vagy "sok a köcsög, most már tényleg".

Bouvard és Pécuchet szintjén megható _lehetne_, csak hát nem lehet nem látni a teljesen elvtelen törleszkedést, amire felhasználja, és nem lehet nem látni azt, hogy ezzel másnak _árt_ konkrétan és általában is.
Legalább ha l'art pour l'art _hülyeség_ lenne, mint a saját költségen verseskötetet megjelentetők, senki által soha komolyan nem vehető hobbitudósok, a falu határában Atilla sírját megtaláló régészek, stb.; az is talmi, de ez hova töri már tovább a nemzet gerincét, hogy szépen legyen mondva?
És nem, ilyennel nem szabad tudományos fokozatot szerezni, nem szabad benyújtani, úriembernek nem fordulhat meg ilyesmi a fejében. Ez nem hülyeség, ez plágium. Vagy a más által már emlegetett sporthasonlattal élve: dopping. Férfiversenyző női mezőnyben. Segédmotor a biciklivázban. Meghekkelt találatjelző a tőrön. A 26. és a 29. kilométer között ránk várakozó autó.

Én nem mondom, hogy Magyarországon példátlan volna egy plagizált szemináriumi dolgozat vagy efféle. Remélném, hogy az, de sejtem, hogy nem egészen. Magyarországon kívül társtud. területen is komolyan veszik, mert természetesen tudomány az is.
De ez egy tudományos fokozat, az isten szerelmére, még ha a nem túl pezsgő olimpiatörténeti diszciplínából is. Igazán találhatott volna új értékelési, rendszerezési szempontot, felfedezhetett volna trendet.

Schmittet nem láttam plagizátornak, amikor elnök lett. Akarat és értékrend nélküli, butácska, de nagyon kellemes személyiségnek igen; a helyesírása szíven ütött, de elvi kiállást nem vártam és nem várhattam tőle. A plágium viszont már tényleg sok.

radala 2012.01.13. 13:43:55

@Counter: Természetesen én sem láttam plagizátornak, de mondjuk látatlanba megmondtam volna, ha tudom, hogy 50 évesen maximálisan befutottan doktorált, hogy az csak kamu lehet. mondjuk nem értem miért nem egy díszdoktorságra utazott, gondolom elérhette volna azt is könnyedén.
Az tuti, hogy ez a plágium dolog iszonyatosan betesz neki. Én vérfideszes sem szívesen fognék kezet vele a Széchenyi díjam átadásakor, mert ez kurvára ciki...
Mondjuk akármi is lesz a végkimenetel, sokat tisztul ilyenektől a kép, mert az AB korlátozásra azt mondtam, hogy OK hazudnak, hogy mi miatt csinálják, de megértem, hogy ez "elkerülhetetlen" (legalább szerintük) . A manyupra azt mondtam, az gusztustalan, ahogy teszik, azóta még tovább gusztustalanodott, de azt megértem, hogy erre szükség van és ráadásul a hisztériázók, pont ugyanolyan gusztustalanul hazudtak, mint ők. Az egykulcsos adóra azt mondtam, hogy nekem nem kéne, de ok ők tudják, és az ellenzék ebben is még a kormánynál is hazugabb álláspontot képviselt a szememben.
Viszont itt már nem képzelhető el semmi mentség, ha szépen megkérnek leszek én a KE, a helyesírás nekem is kihívás, én is egyetértek a Fidesszel, én sem értek a joghoz, és nekem van egy fasza tök korrektül megszerzett PhDm:-)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.13. 14:12:04

@radala: Pontosan mit hazudtak a manyup mellett kiállók?

radala 2012.01.13. 14:47:53

@Counter: Azt, hogy a manyup az öngondoskodás netovábbja volt. Ez legalább azonos szintű hazugság a Fideszes megmentjük a nyugdíjadattal...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.13. 14:50:36

@radala: Ez nem egy konkrét állítás ("netovább"), így hazugságtartalma sem állapítható meg különösebben.

A Fidesznél meg ugye a megmentés -> állami egyéni számla vagy kiiratkozás -> semmilyen számla és nincs kiiratkozás, de már késő is van olyan egyenes, mint az ökörhugyozás. Csak közben volt vagyon, nincs vagyon.

radala 2012.01.13. 16:16:16

@Counter: Nem tisztem megvédeni a teljesen védhetetlen Fidesz hazugságokat, esetleg, majd, ha megválasztanak KE-nek. Szerintem a Manyup-ot (valami kötelezőt, ami maximum privatizált állami nyugdíjnak tekinthető semmi másnak) úgy beállítani, mintha ez az emberek "öngondoskodása közben felgyülemlett" tulajdona lenne nevetséges. Még a bennmaradó 100 000 ember döntö többségének sem volt szerintem fogalma sem arról, hogy mennyi pénze van is ott, mi is történik vele. A 3. pillér az igen, az öngondoskodás, de ez a második ez csak simán egy trükk volt.
Ez egyébként nem volt elégséges ok arra, hogy így használják föl, ahogy ezt tették. Teljesen biztos voltam benne, hogy ennél sokkal jelentősebb látszata lesz a lenyúlásnak, ezért tényleg talán kár volt.
Már persze abban az esetben, ha föltételezzük, hogy Mo-n bármiért is kár lenne és nem az lenne a legjobb, ha mindent teljesen előröl kezdenénk;-)
Tulajdonképpen lehet örülni is a Fidesz ténykedésének, mert egyre jobban úgy néz ki, hogy most már tényleg előröl indulunk majd. Mondjuk fene tudja, hogy a Fidesszel elérjük-e majd a gödör alját, vagy még majd a Jobbik vagy az LMP tud egy kicsit rontani tovább a helyzeten. A képességeik adottak hozzá az bizonyos...
Szerintem kb. az a legvalószínűbb dolog, hogy Mo sorsa teljesen reménytelen és bármilyen politikusunk csak tovább rontja ezt a helyzetet.
Vagy az van szerintem, hogy OV mégsem teljesen hülye, csak túl sok indexet olvasok, vagy az van, hogy bele kellene törődnünk abba, hogy Mo soha nem volt semmiben sehol és nem is lesz...
Kritikusabbnak kellett volna lennem 2006 után és azt kellett volna gondolnom, hogy hazugokra (bármiben hazudnak is) nem szavazok, sajnos nem így tettem, hanem azzal nyugtattam magamat, hogy ezt azért teszik, mert ezt kell tenniük.
Nos még egyszer ezt a hibát nem követem el és nem nézem el, mondjuk az LMP-nek, hogy Karácsony már kispárt korukban azt a szellemi szintet akarja nekem nyújtani, amit Szíjjártó...
Semmivel sem kevésbé demagóg az "egészség nem üzletnél" az, hogy a progresszív adózás = igazságos adózással.

Amúgy roppant érdekes dolog lenne, ha polygráffal szólalhatna csak meg minden politikus.
Azt hiszem, bár a nézeteikkel általában nem értek egyet, a magyar történelem egyetlen őszinte pártja eddig a MIÉP volt, valószínűleg a következő legőszintébb meg a Jobbik. Mondjuk az őszinteség önmagában kevésnek tűnik, de mindenesetre nagy előrelepés lenne:-)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.13. 16:41:39

@radala: Nagy kérdés, hogy a szakadék szélén jó ötlet-e nagyot lépni előre :-P
Az igazságosság és őszinteség amúgy is meglehetősen relatív fogalmak. Zagyva őszinte és nem bukna meg egy hazugságvizsgálaton? Nagyjából igen. Záros határidőn belül robbantana ki polgárháborút vagy alakulna át oligarchikus anarchiává az ország? Igen. Akkor most jó dolog az őszinteség és az igazságtudat?

A manyupokat az addigi jog tulajdonnak tekintette, sok szempontból tulajdonként is viselkedett (rendelkezés, öröklés, gyümölcsök) tehát tulajdon volt. Pont.
Feltéve, de meg nem engedve, hogy nem tulajdon volt, akkor is fontos szerepe lehetett volna a jövőbeni nyugdíjak biztosításában. Pont.
Feltéve, de meg nem engedve, hogy nem tulajdon volt, akkor is igen tekintélyes méretű vagyon volt, működtetni kellett és javarészt Magyarországon. Magyarországon pedig köztudottan tőke kell, minél több. Pont.

radala 2012.01.13. 16:58:06

@Counter: Ja nem mondtam, hogy a Jobbik jó, de nagy kérdés, hogy mi a jobb egy hülye párt, ami nem néz hülyének, vagy egy talán nem hülye, ami hülyének néz.
Az elmúlt 20 év összes pártja hülyére vette az embereket. Amúgy (persze lehet, hogy a korom meg az idő meg millió más dolog szépíti meg), de az Antall kormány sem vette hülyére az embereket, illetve, amikor igen, akkor lett is taxisblokád. Persze erről a rendszerváltozásról csak rosszat vagy semmit.
Te tudod véletlenül, hogy mondjuk 88 óta csökkent vagy nőtt a különbség egy osztrák meg egy magyar között (inkább úgy kérdezem mennyit nőtt:-). Bár valószínűleg 80 lenne a helyes kérdés nem a 88. Mindegy. Nem az van-e esetleg, hogy mi 1000 éve pont ott vagyunk ahol most is? Mert szoktak jönni Mátyással meg ilyenekkel, de ezek olyan rövidke pillanatok, hogy tulajdonképpen kár is velük foglalkozni.
De mondhatnánk a Németeket is, nem pont ugyanazt gondolja róluk a világ, mint mondjuk 35-ben vagy lehet, hogy 37-ben?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.13. 17:08:23

@radala: Nem pont ott vagyunk. 1950 vagy 1970 jobb bázis lehetne egyébként.

Molnár Ferenc írta egyszer a Pál utcai fiúkról, arról a jelenetről, amelyben egy olasz törökméz-árusnál vásárolgatnak a szereplők talán (?), hogy ő akkor teljes joggal írhatott a szegény olasz bevándorlóról, aki lenézett utcai árusként tengődik a fényes Budapesten. Aki ide, Magyarországra vándorolt ki az olasz nyomorból.

Magyarország körülbelül 1880-tól 1940-ig európai kultúrának számított, mindenki beszélt németül, sokan franciául, angolul, olaszul, netán oroszul, a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy Magyarország _része_ a nyugati világnak, kereskedik, munkát vállal, utazik, ír, olvas, levelez, költözik, nősül és férjhez megy.

Ez aztán megszűnt, illetve most épp eljátsszuk a maradékát és az újrateremtett morzsákat. A régi dicsőség helyreállítása címén, persze, hogy stílszerű legyen.

(Egyébként azt is végiggondolhatod, hogy a Horn-kormány hol vette így hülyére az embereket. Nem hívták szabadságharcnak a Bokros-csomagot, pl., és nem hívták Nagy Sándornak a köztársasági elnököt sem. De még az Orbán-kormány első éveit is lehetne idézni.)

radala 2012.01.13. 17:20:45

@Counter: Göncz Árpád nekem egészen mostanáig nem volt kevésbé ciki, mint SP, de ez mindegy. HGy szerintem roppantul hülyének nézte az embereket (mondjuk szakértelem címszó meg ilyenek, de ma már minden aranykornak tűnik ez kétségtelen).
Mondjuk 80-40 egy jelentős része Horthy, 3 milla koldus, iszonyatos kivándorlások stb. Szerintem nem lettél volna elégedettebb, az egészben az egyszem Klebelsberg, miatt látszik aranykornak, no meg azért mert az elit valóban elit volt. Tartok töle egyébként, hogy Ov mostani egy kulcsa meg ilyenek többek közt arra a félreértésre épül, hogy akkor azért volt jó, mert voltak polgárok meg csórók. Nem tudom Márai mennyire volt polgár, de nekem öt olvasva kibaszott gazdagnak tűnik nem polgárnak. Valóban visszatekintve az nagyon kulturált időszak volt, bár ugye numerus clausus meg ilyenek is tarkítják. Állítólag a millennium is tele volt korrupcióval, a fene tudja, hogy igaz-e, hogy valaha volt-e tényleg aranykor.
Mostanában voltam itt-ott Pesten és teljesen meg voltam döbbenve, hogy micsoda nagy a pezsgés a Szimplában mindenféle magyarok a világ összes nyelvén beszélgettek mindenféle más fiatalokkal, szóval az ilyesmi csalóka.
Hányan jártak akkoriban bécsi egyetemre? most azt hallottam 2000-en (és gondolom ez nőni fog). Nem tudom el lehet-e hinni, hogy Arthur Koestler volt az átlag magyar:-)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.13. 17:30:52

@radala: Koestler elég határozottan állítja, hogy a papa a háború után tökéletesen csődbejutott, és hogy ő maga több alkalommal is a koldusszegénység állapotába került (Palesztina, Párizs, Berlin). Persze ezeket a periódusokat képeslapok külföldi tudósítói állásai és alighanem egyéb megbízatások is ellenpontozták, szóval azért egészen mindent nem kell elhinni. De nem hiszem, hogy egy állandó biztos jólétben élt volna, éppenséggel.

Azért az nem lehet véletlen, hogy a dualizmus társadalma Nobel-díjasokat és magasan képzett szakemberállományt termelt ki, utóbbiakat még a Horthy-korszak is ki tudta termelni (meg a sportolókat), aztán amikor ezek a generációk kifutottak úgy 1970-1980 körülre (az anekdotikus, gyárakat, intézményeket egyszemélyben életben tartó öreg szakikkal), onnantól jött a gyors hanyatlás.

Az azonban tény, hogy fél Budapest 1870 és 1930 között épült, és ma is javarészt azok között az épületek között mászkálhatunk, amelyeket akkor húztak fel. Hogy mikor mi épül, az általában jó jelzése a nemzetgazdaság állapotának. Nyugat-Európában katedrálisok jobbra-balra, Magyarországon kisebb-nagyobb templomok.

A mostani jobbos közvélekedésnek számos jel szerint az maradt meg az egészből, hogy azért lett volna jó, mert akkor kuss volt és "ők" voltak hatalmon, megkérdőjelezhetetlenül. Hát, csak kopik a dolog, no.

Monarch (törölt) 2012.01.13. 17:54:49

@Counter: Az olyan jog, amivel néhány száz ember külön-külön is bír, az alapvetően nem valami különleges nagy hatalom.

Ha hung parlament van, akkor a feloszlatás nem valami diktátori hatalom, hanem jogos döntés.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.13. 18:02:55

@Monarch: Az olyan jog, amivel csak 199 kifejezetten e célra választott ember (és belőlük álló bizottságok) és egy másik testület bír, az komoly hatáskör, ha csak úgy megkapja még külön egy másik személy is.

Hung parlamentnél adott esetben a KE döntésén múlik, hogy konszenzus vagy oszlatás felé terelődjék.

Azért az egy közkeletű tévedés, hogy a magyar elnöki pozíció gyenge, protokolláris volna. Nem francia elnökünk van, de tudna keménykedni. Egy erős politikai támogatottságú elnök hosszú távon is aktív alakítója lehet a közéletnek.

Monarch (törölt) 2012.01.13. 22:38:00

@Counter: Egyáltalán nem komoly hatáskör a törvényjavaslat benyújtásának joga. Egyébként is arról beszéltél, hogy Orbán továbbra is ellenőrizné a Fidesz (hogyan, ha még párttag se lehet?), mely esetben még elméleti jelentősége sincs eme jogkörnek. Hasonlóan a hung parlament esetében a konszenzusnak.

Az egyetlen érdekes kérdés a kinevezések kérdése, ahol gönczárpádkodhatna egy kicsit. Talán. De azért tekintettel kéne lennie arra, hogy a választók türelme sem végtelen, és az obstrukció nem feltétlenül maximálisan népszerű.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.13. 22:59:12

@Monarch: A hung parlamentből hajlandó vagyok engedni, nagyon életszerűtlen az a helyzet, amelyben a KE-n múlik az oszlás vagy kormányzás kérdése.

Orbánnak pont akadályt jelentene a párttagsági korlátozás :-) Még Schmitt is el tudott látogatni a frakcióülésükre.

Az obstrukció lehet, hogy nem népszerű, de az IMF-szuronyokon ülő nemzetvesztő hatalombitorlók elleni igazszívű fellépés azzal a kevéske eszközzel, amelyre szent alaptörvényünk feljogosítja, az más tészta is lehet.

A népszavazás pedig, mint 2008-ból tudjuk, nagyon komoly fegyver. És a KE-nek nem kell sokat vacakolnia az aláírásgyűjtéssel.

Bell & Sebastian 2012.01.13. 23:23:00

Látom, halovány fingjuk sincs arról, hogy ki és mi adja Orbán ideológiai hátterét? Ha rajtam múlik, ez így is marad.

Minden gondolatuk mögött az van, hogy galíciai széllel jött szakértelem, plusz a nyugati hitel volt a motor, tulajdonképpen a Nemzetvesztő nélkül négyszer akkorát ugrott volna Magyarország. (a kútba, esetleg)

Pont ezt magyarázta el Aristo, hogy ez mekkora egy marhaság. Mert az is.

@Counter: Kezd elmenni a maradék esze.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.13. 23:25:55

@Bell & Sebastian: Biztos megsajnálta a maga üres fejét és ellátogatott egy kis életet lehelni a koponyacsontok közé.
Majd visszajön, nem féltem. Hazatalál.

Ceterum censeo, a magyar KE nem gyenge és főleg nem protokolláris hatáskörű, közepesen erősnek lehet nevezni.

Monarch (törölt) 2012.01.14. 00:05:25

@Counter: Csakhogy más dolog az, hogy évente kétszer ellátogat egy frakcióülésre, meg hogy kézben tartja a szálakat. Úgyhogy a párttagság hiánya azért elég komoly hátrány. Vagy te azt hiszed, hogy a Fidesz vezetői programozott droidok, akiknek Orbán szolgálata a legmagasabb aspirációjuk? Hogy senkinek közülük nincs esetleg ennél nagyobb ambíciója? Ez azért több mint kérdéses. Ha Orbán nincs jelen, az ilyen ambíciókat nemigen fojthatja el csírájában. Akkor pedig a pártot se irányíthatja már kézivezérléssel.

A népszavazás komoly eszköz egy népszerűtlen kormánnyal szemben, egy népszerűtlen és átgondolatlan "reform"-tervvel kapcsolatban. De össze-vissza nem lehet alkalmazni. Az MSZP 2001-ben kitalált vagy három népszavazási kérdést (azt hiszem, az egyik az ingyenes jogosítvány volt), de érdektelenségbe fulladt. Hiába spórolja meg az aláírásgyűjtést, a kampányt (aminek az aláírásgyűjtés amúgy is része szokott lenni) nem spórolhatja meg, és az nincs ingyen. Meg egyébként ha nem ütős a téma, akkor hiába minden, a népszavazás érdektelenségbe fullad. És az érdektelenségbe fulladó népszavazások bandwagonjára felülni már csak azért sem nyerő, mert a politikai ellenfelek nem lesznek restek a népszavazások költségeit átszámolni lélegeztetőgépekre stb.

Az egyetlen kérdés, hogy nem aláírogatni tud-e, vagy esetleg a jelöltek személyével játszadozni. Sólyom László azért személyesen utálta Gyurcsányt, mégse tudott sok mindent csinálni vele.

Bell & Sebastian 2012.01.14. 00:09:23

@Counter: Hány csakrája van csandalának és ha kettő töküres, egyáltalán mitől adhat még életjeleket? Tépje csak ki a cédulát a fogaim közül, hogy összeroskadhassak végre.

Az meglehet, hogy közepes, csak ezt már sohasem fogja megtudni, hiszen pont most metszették ki a ... khm, céduláját. Más ül a székecskéjére, ha elhal a zene.

suski 2012.01.14. 06:45:34

És mi van, ha Sólyom nézett utána a mi kis hülye Palikánk "disszertációjának"...? Nem nézem ki belőle ezt a kicsinyességet, de most azért vigyoroghat magában...
Gavra Gábor azt mondta emberüknek van gyakorlata tudományos munkák olvasgatásában:-)))

SuperBrain 2012.01.15. 09:51:38

"Mert nincs oly titok, mely nyilvánvalóvá ne lenne; és nincs oly elrejtett dolog, mely ki ne tudódnék és világosságra ne jőne." (Luk.8,17)

radala 2012.01.16. 08:55:58

@Counter: Természetesen nem Koestler az aki nem volt szegény, sőt Márai is gyakran "megszorult". Márai szülei tűnnek nekem kő gazdagnak nem maga Márai, de mindegy ez. Az biztos, hogy nem az írók/költök saját helyzetértékelését kell figyelembe venni ilyen esetekben, vö. József Attila "havi kétszáz sose telt" és ugye állítólag csak Makai Ödön többel szponzorálta, mint havi 200, de nem vagyok kellően művelt ahhoz, hogy tudjam ez igaz-e.
Nem kétséges, hogy volt Mo jobb helyzetben, mint ma, de akkor mit gondolhat egy portugál vagy spanyol. A helyzet az talán az, hogy mi magyarok (meg persze senki) semmiben nem különleges.
Az ténynek tűnik, hogy Mo aranykora (legalábbis kulturális értelemben) nem akkor volt, amikor a szabadság és a demokrácia tetőzött (kérdés tetőzött-e valaha). De mindegy ez, annyit akartam talán mondani, hogy ezek az aranykorok utólag tűnnek csak annak. Mátyás is állítólag attól nagy király, hogy utána sokkal szarabb lett. Ez tulajdonképpen Kádárra is igaz, és nem lennék meglepve, ha valaki azt állítaná, hogy kulturálisan a Kádár/Aczél kor verte a mostanit... De azt én végképp nem tudom, hogy mi az igazán fontos, az, hogy van számtalan kiemelkedő kulturális és sport teljesítmény, vagy az, hogy az emberek viszonylagos jólétben élnek. Most talán egyik sem áll fönt, de ez mondjuk nem egyik vagy másik kormány konkrét hibája.
Amúgy meg kaptam egy összefoglalót az általános iskolám osztálytalálkozójáról és az alapján nem (illetve sem) igazán lehetne megérteni, hogy mi is a baj az országgal, ránézésre, nagyon sokan sikeresek a többség feltétlenül túlteljesítette a szüleit (szellemileg, anyagilag egyaránt).
De nézd meg ezt (gondolom láttad már az életben, de ha nem akkor csodálkozz:-)
www.gallup.hu/Gallup/release/zimbabwe_090605.htm

SP-hez.
www.origo.hu/itthon/20120113-schmitt-pal-doktorija-a-sporttudomanyi-kar-dekanja-szerint-nincs-ok.html

Ezek után ugyan hogyan mondjon le SP?
Már "erkölcsi alapja" sem nagyon van, ha a TE dékánja szerint ez fasza, akkor nincs mit csinálni, akkor az a TE-n fasza.
Amúgy Guttenberg is akkor CSAK mondott le, amikor az egyetem visszavonta a doktoriját, Hahn (osztrák plagizátor) arra sem mondott le, hogy az egyetem azt mondta, a disszertációja akkor elfogadható volt, de a valóságban egy szar...
Sp eléggé meg van ezzel lőve szerintem. A dékán szerint ugyanis az a helyes olvasat, hogy Mo-n, de legalább a TF (TE)-n ez egy épp kellően jó doktori, azaz SP (sajnos) nem egy plagizátor, hanem egy TF doktor...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.16. 09:30:25

@radala: A helyzet az, hogy SP plagizátornak tűnő TF-doktor. A dékán pedig próbál menekülőútvonalakat nyitva hagyni magának azzal, hogy csak az eljárási szabályokról beszél.
Erkölcsi alapja meg hogyne lehetne, az erkölcsi alapnak az a lényege, hogy másoktól független. Ha ezzel meghazudtolja a TF törleszkedő dékánját, az a dékán baja. De nyilván majd augusztusban mond le, ha; akkorra érkezik az új világ (már megint), kapja a nyugdíjat, stb.

Aranykorokat meg nem nagyon lehet máshogy, mint utólag értékelni, így hát minden aranykor szükségszerűen utólagosan nyilváníttatik annak.
Mondjuk Gyurbánék keményen dolgoznak rajta, hogy minden létező elmúlt időszak aranykorrá nemesüljék.

Koldusszegény írókat és költőket illetően Hemingway a legzseniálisabb. A Vándorünnepben megragadóan ír a párizsi padlásszobájáról, hogy akkori feleségével kétnaponta tudtak enni, hogy kölcsönkönyveket olvasott – és hogy ezt a szörnyű nélkülözést csak néha tudták megszakítani azzal, hogy elutaztak síelni Ausztriába vagy Svájcba (persze még a síturizmus előtt), hogy egy hónapot töltöttek a Riviérán, vagy hogy körutazásra indultak Spanyolországba a bikaviadal-szezonra.

Bell & Sebastian 2012.01.16. 19:52:49

@Counter: Nélkülözni mentek oda is. A macskáknál ment el a kedvem az egésztől, annyi kövér, lusta dögöt egy rakáson. Tiszta Amerika az a Kuba. Macskalógiailag, persze. Öreg halász, persze..., vén, alkoholista köztársasági. Cuba libre.
süti beállítások módosítása