„Meg tudom érteni, hogy valaki hazautazik, és nem Budapesten várja a Jézuskát” – hangzott Lázár János reakciója az IMF-delegáció idő előtti távozását firtató kérdésre. „Sem korábban, sem a jövőben nem a kormány vette el ezeket a forrásokat, hanem a magán-nyugdíjpénztári tagok döntöttek arról” – nyilatkozta Giró-Szász András kormányszóvivő a napokban. „A pénz, a hitel, a pénzvilág és a tőzsde uralmának a korszaka. Ezt most lezárjuk” – vázolta fel paradigmaváltó világegyenletét Matolcsy György.

  Az elmúlt napok fejleményeit és kijelentéseit olvasva beugrott egy réges-régi poszt, amit Agent Ungur kolléga írt az akkor még ellenzékben lévő, ma viszont már kétharmados teljhatalommal rendelkező pártról, a Fideszről. Annak hübriszéről.

  Hübrisz: görög szó, jelentése gőg, dölyf, elbizakodottság; eredetileg túlkapás, áthágás, másvalaki szférájába behatolás. Helyben vagyunk. S nem arról beszélünk, hogy szükséges vagy sem egy-egy átalakítás, hanem arról, hogy a kormányzat teljhatalmával élve minden létező keretrendszerhez hozzányúl, áthág, átszab. Mostanában olyan horderejű kérdések dőlnek el napról napra (meg éjről éjre) a parlamentben, amelyeknek a következetes megalapozásához, kidolgozásához, megvitatásához szinte évek vagy legalábbis hónapok kellenének.

  Persze, ahol gyalulnak, ott hullik a forgács, ugye, de egy külső szemlélőnek az utóbbi hetekben már tényleg csak az jön le, hogy sztahanovi rekordokat dönt a törvénygyár, amelyben olyan apróságokkal, mint hogy nem létező személy nyújtja be a módosítót, vagy normaszöveg és sorszám nélküli, „Az egyházakkal kapcsolatos...” néven futó törvényjavaslatot tárgyal meg a parlament, már nem is foglalkoznak igazán. A hiperűrsebességbe kapcsoló jogszabálydömpinghez pedig minden eddiginél dölyfösebb kijelentések kapcsolódnak a fideszes vezetők részéről – a mamelukok viszont rettegve menekülnek, ha kényelmetlen kérdést mer feltenni nekik valaki. Külső szemlélőt emlegettem, de tudjuk, hogy az átalakítási lázban égő kormánypártok pont a külső szemlélőkkel foglalkoznak a legkevesebbet – miközben most már erőteljesen csökken a népszerűségük idehaza, a kormány és az ország nemzetközi hírnevéről nem is beszélve. S eközben kijelentéseik szerint nemcsak a belső és külső ellenfelekkel, hanem már az egész világrenddel állnak harcban.

  Mit is írt két és fél éve Agent Ungur? „Kurva könnyű úgy népszerűnek lenni, hogy a másik oldal ország-világ előtt bebizonyítja, hogy képtelen a kormányzásra... Az alázat hiánya pedig ma is ott van a Fidesz majd minden rezzenésében, és ma is fájdalmasan irritáló... A szocik hullámvasútja pontosan azt mutatja: a szájtépéssel szerzett népszerűség igen illékony, abból ne varrasson nagy mellényt magának az ember, mert gyorsan pofára esik... Így hát kezdek félni. A hübrisz, a Fidesz sírásója, itt van, és tombol.” És mire figyelmeztetett a 2009-es EP-választás és az utána következő időszak kapcsán a kolléga? „Ha lesz is kétharmados eredmény, utána csak szépen, csendben nyugodtan, félre a győzelmi dobokkal és nyilatkozatokkal.” Nincs mit hozzátenni.

  Egy művelt kolléga jegyezte meg tavaly ősszel, amikor a Fidesz akkor felívelő forradalmi lendületéről írtam, hogy a mottóul használt Lord Acton-idézet kissé elcsépelt már. De mit tegyünk, ha száz éve, ötven éve, tavaly és ebben a pillanatban is érvényes veszélyre hívja fel a figyelmet: „A hatalom hajlamossá tesz a rosszra, a teljhatalom pedig teljesen rosszá tesz.” Emlékezzünk, Orbán Viktor a tavalyi választás estéjén arról beszélt: akármilyen elsöprő fölénnyel is győztek vasárnap, a következő évek során számukra a legfontosabb a szerénység és az alázat kell, hogy maradjon.

  Most már a következő években vagyunk.

  Ikarosznak megtanította atyja, hogyan repüljön a hullámok fölött, hogy ne bukjon alá, de ne is higgye el, hogy mindenre képes. Ikaroszt mégis elkapta a magasság igézete, és elindult fölfelé. Nem volt képes visszafordulni, de nem tudta egymaga legyőzni a világ rendjét. Tudjuk, nálunk hivatásos aggódókkal, rettegőkkel, a diktatúra eljövetelét vagy megérkeztét prédikálókkal tele a padlás – de ez önmagában édeskevés az aggályok negligálására. Itt és most még mindig nem késő levegőt venni, körülnézni, felébredni a tévedhetetlenség hitéből és a mindent megváltoztatni képes akarat delíriumából.