Kommentszűrés
’11 júl
18
11:01

Tusványos 22: összenő, ami összetartozik

Írta: tempetőfi

  „Az élni akarás több mint matematika, az élet pedig természete szerint helyet követel magának, és ha van hely, akkor összenő, ami összetartozik. Mert ez az élet rendje. Mint amikor a növény feltör a romok között. Persze, lehetne gyom is. De legyen inkább életfa”írják Tusványos szervezői a címhez készített idei tábori alapvetésben, és ez az életfa a tábor idei szimbóluma.

  Rövid történelem: a kezdetek kezdetén, a kilencvenes évek elején még Bálványoson – innen a tábor hivatalos fejlécében megőrzött Bálványosi Nyári Szabadegyetem elnevezés – a magyar-magyar és magyar-román párbeszéd fórumaként indult a találkozók sorozata; szakállas, szemüveges fiatalemberek görgettek maguk előtt mázsányi mondatokat. Ezzel egy időben pár tíz kilométerrel arrébb az egyetemisták Homoródfürdőn inkább söröshordókat görgettek, már ha volt egyáltalán görgetni kedvük másnaposan, innen öröklődött a Diáktábor.

  E kettő Tusnádfürdőn kereszteződött sajátos egyveleggé: délelőttönként veretes állításokat tesznek a politikusok, délben, délután szakértők és egyéb intellektuális szakmunkások politikusokkal elegyedve osztják az észt, vagy épp sportolók, művészek, babahordozók, egyetemi oktatók és hallgatók, drogprevenciósok, újságírók, humoristák, tudósok, életművészek, filozófusok, borászok, lelkészek, szerzetesek, történészek, zenészek beszélgetnek a tizenkilenc sátor valamelyikében. A lendület kitart nagyjából koraestig, amikor is beindul az élet, a nagyszínpados koncerteket követően tucatnyi sátorban kezdődik a buli, ezekről Turul kolléga szokott szépeket írni.

  Érzékelhető, hogy mára Tusványos nagyüzemi módba kapcsolt, tény: a tábor túlnőtte az egykori szabadegyetemi kereteket. Az alapító atyák súlyos éveket tudnak maguk mögött, ha szabad így fogalmaznunk, az ártatlanság hímpora már rég letörlődött róluk. Németh Zsolt és Toró T. Tibor – a tábor szellemi-politikai főnökei – korántsem akarják megváltani és megváltatni a világot, és ezt csak helyeselni tudjuk, egy politikus lehetőleg ne akarja megfeszíttetni magát az emberiségért, mert ez körülbelül olyan, mint amikor a szépségversenyen világbékét kívánnak a hölgyek. A szépségkirálynők – mind azok, innen is kézcsók – ezzel a kívánsággal senkinek nem ártanak, viszont a politikusoknál az ilyen szereptévesztés néha zavart okoz az erőben.

  Tusványos tehát nem megfeszített tempójú menetgyakorlat, az úri táborozók néha le-letérnek az egy igaz útról, hogy a réten hemperegjenek virágkoszorúkkal a fejükön, és bár túl idilli ez a kép a mai nehéz világban, Tusványoson ez senkit sem zavar, ha hemperegni van kedve valakinek, hát hemperegjen. És ha egy miniszter este a Csűrben bedobja a rongylábfigurát, hát dobja, amíg nem rúgja szét a kócerájt, senki nem szólja meg, nem szólnak rá, Tusványoson nem illik szörnyülködni, hogy bezzeg, amikor a tévében. Tusványoson csak azért tudjuk, hogy van tévé, mert nappal elég sok operatőr bóklászik szabadon, szívesen fekszünk nekik vágóképet, nézd, dolgozik szegény, segítsünk neki, integessünk, szia, anya.

  Az operatőr pedig befilmez bennünket vágóképnek, a szerkesztőjét viszont csak és kizárólag a politikusok érdeklik, és ezt tudják a politikusok is, innen szoktak üzenni a nagyvilágnak, például Orbán Viktor Tusványoson jelentette ki, hogy a magyar baloldal időről-időre ráront a nemzetére.

  De Tusványos – a szerkesztők és a politikusok kommunikációsainak szent meggyőződése ellenére – nem az üzenetekről szól, a táborban az üzenetekről még csak nem is tudunk, sok jó ember kis helyen nem üzenget, nem nyitunk egymásra ablakot, ha nagyon akarod, bele is könyökölhetsz a másik szemébe, ott van előtted. Tusványos az emberközeliségről szól. Életszerű, no. Tényleg több mint matematika.

   Éppen ezért nem sorolom a programokat, ott vannak a honlapon, a koncertkínálat is felkerült, tavaly megírtuk, hogy juthattok el oda, az idei szállásárak is előkereshetőek. A Mandiner csapata idén is a Tusványos Press szerkesztőségével együtt tudósít, és ha az időjárás engedi, néha itt is posztolunk. Mert egyébként a www.tusvanyos.ro honlapot írjuk, tehát ha valaki nem jön Tusványosra, de szeretné tudni, hogy mi van az üzeneteken túl, alkalomadtán nézzen rá.

   Aki meg ott lesz, az összenő azzal, akivel összetartozik. Mert valóban ez az élet rendje.

Címkék: erdély tusnádfürdő 2011 tusványos 22 bálványosi nyári szabadegyetem és diáktábor

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr483075684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2011.07.18. 18:44:30

Egyszer nem megyek ki a Szigetre, nemhogy ötezerszer.

négerbirka 2011.07.18. 20:13:54

Ez egy ilyen jobbos kisz-tábor?

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2011.07.18. 22:12:30

@négerbirka: Fideszes KISZ-tábor. Viktornak hazatérés, hiszen senki sem tagadhatja meg a gyökereit.

is 2011.07.19. 00:36:00

"És ha egy miniszter este a Csűrben bedobja a rongylábfigurát, hát dobja,"

És ha egy miniszterelnök egy felvételen? Arról mi a vélemény?

is 2011.07.19. 00:39:47

@négerbirka: mindenesetre voodoo-tábor. hiszen elképzelnek valami nemzetére rontó baloldalit (az életben ilyen nincs, vagy akkor az Orbán a legnagyobb ilyen), és voodooznak. minket bántanak, bújjúnk össze, tartsunk ki. ez talán még jobb jelmondat lenne.

VI. Béla 2011.07.19. 08:09:17

@is:

"hiszen elképzelnek valami nemzetére rontó baloldalit"

Mondja, maga tényleg nem emlékezik a 2004-es decemberi népszavazásra?

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.07.19. 08:32:55

Fidesz - magyar értelmező szótár a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez!!!

Amikor mi kordont bontunk, akkor az népnemzeti ellenállás, ha ti nyitjátok meg a tűzcsapot, szimpla dezertálás.

Amikor kivonulunk az ülésteremből, akkor az a hazugság elleni tiltakozás, ha a többiek nincsenek bent, akkor lógnak a munkahelyükről.

Amikor helyi lakosként lakhatási támogatást számolunk el, akkor az nekünk jár, ti pedig a piacon kérjetek számlát minden csomag retekről.

Amikor mi vásárolunk - hitelből - tőzsdén jegyzett részvényt, akkor az jól átgondolt befektetés, amikor a magánpénztárak tették, akkor eltapsolták a nyugdíjatokat.

Amikor módosítunk a nagy elosztó rendszereken, akkor az a „nem szokványos magyar út”, ha mások próbálták, akkor ez népnyúzó megszorítás, ami nem vezet sehova.

Amikor a rend fő őre 48 évesen nyugállományba vonult, csak élt a szabályok adta lehetőséggel, ha a korábbi kollégái is így tennének, akkor élősködnek a nemzet nyakán.

Amikor a mi kutyánk kölykét érint hátrányos egy szabályozás, akkor azt úgy módosítjuk, hogy rá ne vonatkozzon, ti pedig tetszettetek volna többen lenni.

Amikor nálunk az értékmérő az, hogy kinek mije van, akkor mindenki szánalmas, aki kevesebbet szerzett.

Amikor a Médiatanácsban kizárólag a mi embereink ülnek, akkor az egyensúly biztosított, mert "ők nem olyanok", ha ugyanezen szabályok alapján egyszer majd mások felügyelik a sajtószabadságot, akkor az mindjárt kommunista diktatúra.

Amikor népszavazást kezdeményeztünk, akkor a Haza nem lehetett ellenzékben, ha mások is élnének ezzel az eszközzel, akkor a nép nem elég érett a sorsának eldöntésére.

Amikor konzultációra hívjuk az embereket, akkor „hallgassuk meg egymást”, ha nektek van véleményetek, keressétek a bohócügyi államtitkárt."

Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kis ökörnek és kuss magyar polgár!

Amihez nyúlnak csak a fejetlenség, a gond, a sunyiság a káosz.
Ez a pökhendi, nagyarcú, kivagyi, simlis diktatúra eredménye.
Miért nem vezetik be a " 20 év alatt közrendőrből milliárdos, kedvezményes nyugdíjjal", Pintér Sándor féle életpálya modellt mindenkinek. Ez lenne igazi nemzeti tett!!

Ez a kormány is megbukott!!

Feloszlatni a Parlamentet, új szakértői kormány kell!!

Bell & Sebastian 2011.07.19. 08:38:45

Sok ilyen tábor kellene, ha ettől jobban szaporodik a nép!
Bár azt nehéz elhinni, hogy az ivarérett fiatalok manapság politikusokra gerjednek.

Trejo 2011.07.19. 10:03:55

Még nem hallottam olyan fesztiválról, ahol az azt meglátogató politikusok lennének vendégcsalogatók. Nem vagyok politikailag elég képzett.
A sikkasztók és adócsalók fesztiválját mikor rendezik meg?