Nem lesz bocsánat?
2011. április 28. írta: politicus

Nem lesz bocsánat?

  „Ebben az országban jóravaló magyar emberek vannak, akik élni akarnak, sokféleségükben, ilyenként és olyanként” — hangzik az európai válasz Gyurcsány Ferenctől, a magyar politikai élet egyik leginkább közutálatnak örvendő politikusától. De nagyon úgy tűnik, hogy a volt miniszterelnök toleranciája, békejobbja, megértő szeretete csak a Charta-tüntetésen előadott szövegének következő bekezdéséig érvényes. Mert utána olyat rittyentett oda az őt áhítattal hallgató közönségnek, amit Orbán Viktor legfényesebb napjaiban sem mert volna mondani soha. Lássuk csak:

De be kell valljam, nem ugyanezt gondolom azokról, akik Orbán rendszerének hű, alázatos, tevékeny kiszolgálói. Nem ezt gondolom. Mert tudnia kell mindenkinek, aki tudatosan és rosszhiszeműen a Köztársaság alapértékeinek megsértésére tör, azokkal mi keményen küzdeni fogunk. Tudnia kell azoknak az ügyészeknek, akik nem a dolgukat teszik, hanem pártmegbízatást teljesítenek, hogy ebben nem lesz bocsánat. Tudniuk kell azoknak az újságíróknak, akiknek a köztelevízióban, a közmédiában kellene szolgálniuk, hitelesen tájékoztatni az országot, és nem ezt teszik, hanem pártmegbízatást teljesítenek, hogy nekik nem fogunk megbocsátani. Tudnia kell azoknak a nagyköveteknek, akik nem a Magyar Köztársaságot képviselik a világban, hanem a Fidesz pártutasításai alapján próbálják meg Magyarország egyik felét, azt a felét, amit mi képviselünk, lehetetlen helyzetbe hozni és rosszhírünket kelteni a világban, nem lesz bocsánat. Nem lesz bocsánat, mert megszegték azt az esküt, ami alapján munkájukat végezni kellene. Nekünk a jobboldali választóval nincsen gondunk, mi a jobboldali választókat magunkkal egyenrangú szabad polgárnak tekintjük, és természetesnek tekintjük a választóikat, de akik Orbán önkényuralmi rezsimjét kiszolgálják, rosszhiszeműen, nekik nem lesz bocsánat.

  A fenti szövegrészletet nagyon kevesen kapták fel, még a jobboldali médiát sem foglalkoztatja, pedig a szöveg önmagáért beszél. Ha valaki ügyészként, újságíróként, nagykövetként az Orbán-kormány alatt szerepet vállal, annak nem lesz bocsánat. És hol lesz a „nincs bocsánat” határa? Hol áll meg egy esetlegesen parlamenti többséget szerző baloldal ökle? Ki lesz az az utolsó ember, aki már nem kollaboráns? Mert ne legyenek kétségeink, a politika nem a finom distinkciók, az árnyalt megfontolások, az óvatos mozgások művészete, a magyar politika elsősorban az erőről, a kérlelhetetlenségről, az ellenfél iránti engesztelhetetlen gyűlöletről szól.

  A kemény szavak persze mindig is részei voltak a magyar politikának (ebben főképp a jobboldali média néhány prominense járt elöl jó példával), de mintha ez most már tendencia jelleggel a baloldalra is átcsapott volna. Nem, nem arról beszélek, hogy a baloldal eddig ne vette volna fel a kesztyűt és ne vágott volna vissza a politikai ellenfeleinek, sokszor indokolatlanul is otromba stílusban, de most mintha különösen kemény, olykor kifejezetten útszéli, szélsőséges hang váltotta volna fel az eddig megszokottat. Szóvá teszi ezt a Mokka műsorvezetője is, aki Mesterházy és Molnár urakat faggatja többek között az elmúlt hónapok szocialista hangnemének durvulásáról. A kérdés bizony teljesen indokolt és nem csak a fenti idézet miatt.

  Ez a hangnem a blogszférát is alaposan átjárta az elmúlt évek alatt. Nem tudom, ki tanul kitől, de a gyurcsányi fenyegetés szinte mindennapossá vált a blogszférában. El fogtok számolni, nem ússzátok meg, eljön az idő, amikor bűnbánatot kell tanúsítanotok, együtt mentek a Fidesszel a levesbe, az igazi forradalom el fog söpörni benneteket is – ilyen vagy ennél sokszor cifrább felszólítások, megkérdőjelezhetetlen kinyilatkoztatások lepték el az online fórumokat. És miközben tudjuk, hogy ezek a fórumok korábban sem az akadémiai világ vitakultúráját másolták, valahogy nem nehéz észrevenni azt az elképesztő frusztrációt, ami most a közélet kormánnyal szemben harcoló iparosaiból árad.

  A kérdés: mi indokolja ezt a feneketlen gyűlöletet? Az egyik leegyszerűsítő válasz szerint a hatalom elvesztése olyan sokk a baloldal számára, amely egyedüliként magát tartja alkalmasnak az ország vezetésére, amely kizárja a józan hangot a politikából, elűzi az értelmes gondolatokat, kritikát a közélet terepéről, így logikailag nem maradhat más mint a sistergő gyűlölködés. A másik válasz szerint, amely ha nem is elfogadhatónak, de érthetőnek tartja ezen indulatokat, a kormány elmúlt egy éve bőven szolgáltatott alapot az efféle hangnemnek. A kritikusok itt elsősorban a médiatörvény és az alkotmány elfogadását nevezik meg vörös posztóként.

  De tényleg indokolja-e egy-egy politikai döntés a hangnem ilyen súlyos torzulását, vagy a szocik és támogatóik tényleg nem tudnak ellenzékben létezni? A válasz a fenti két vélemény ötvözetében keresendő. A médiatörvény és az alkotmány elfogadásának körülményei, a jogszabályok tartalma, a kormány vitatható gazdaságpolitikai döntései bőven adtak okot a kritikákra és a baloldal megalapozottnak érezte régi véleményét, mely szerint a jobboldal káoszba sodorja az országot, felelőtlen politizálásával, antidemokratikus lépéseivel rombolja Magyarország nemzetközi megítélését, élhetetlenné teszi az életet itthon, és egy olyan országot fabrikál, ahonnan inkább elmenni kell, semmint tenni érte. Ez az érzés párosul azzal a tudattal, hogy 2014-ig itt semmilyen esély sincs a politikai váltásra, három évig továbbra is az ellenzékiség frissen sütött és mégis már most penésszel teli kenyerét kell ennie.

  A frusztrációt egy másik, markánsnak tekinthető tényező is csak tovább mélyíti. A kormánypártok egyébként messze nem szükségszerű népszerűségének mostani csökkenése nem jár együtt az ellenzék megerősödésével.

  A közvélemény-kutatók egyöntetű felmérései szerint miközben a Fidesz támogatottsága a teljes népességen belül szignifikáns mértékben (a tavaly májusi 45,5%-os átlagról 31,3%-ra) csökkent, addig ebből a csökkenésből a szocialisták semmit nem profitáltak. Persze lehet mondani, hogy a választók előbb elpártolnak a kormánypárt(ok)tól és a pártpreferenciával nem rendelkezők táborát növelik, és majd csak ez után csapódnak az ellenzék mellé, de ez nem szükségszerű folyamat. A 2006-os választásokat követő események mutatják meg igazán, hogy a választók nagyon hamar tudnak találni maguknak másik alternatívát, ha van. A Medián és a Szonda akkori felméréseinek átlagai azt mutatják, hogy míg a szocialisták 2006 májusa és 2007 márciusa között elvesztették választóik közel egyharmadát, addig a Fidesz támogatottsága közel 20%-ot javult (értelemszerűen a többiek vagy más pártok táborát vagy a bizonytalanokat gyarapították).

  A Fidesz mostani népszerűségvesztése egyébként – legalábbis arányait tekintve – alig marad el a szocialisták 2006-os zuhanásától (a Fidesz esetében ez átlag 31%, az MSZP estében 33%), azaz az elmúlt egy év kormányzati tevékenysége a választók szemében alig különbözik a 2006/2007 hasonló időszakának megítélésétől. Ami felettébb elgondolkodtató.

  E fenti három tényező (a kormányzati döntések, a még minimum 3 év ellenzékiség és a növekedni képtelenség) együtt bőven adnak okot arra, hogy a Fidesz-ellenes tábor a hátuk mögött Gyurcsánnyal a korábbiakhoz képest is elképzelhetetlennek vélt mélységekbe taszítsa a közbeszéd színvonalát. Három gyors kérdés adódik mindebből: 1. ki lesz képes lehűteni a kedélyeket, visszaterelni a közbeszédet a korábbi, normálisnak egyébként szintén nem nevezhető, de még mindig elviselhetőbb medrébe; 2. mikor fog a kormány lepattanni erről az agresszív nyomulásról és 3. nem kéne-e meghagyni a „nem lesz bocsánat” típusú fenyegetőzéseket az olasz maffiának?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr182852554

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mélyponton 2011.05.16. 17:30:01

Ezen a blogon viszonylag kevés szó esik az ellenzék nagy pártjáról, a nyolc évig regnáló Magyar Szocialista Pártról – összesen egy-két írásban jelent meg a párt neve, akkor is inkább Gyurcsány miatt. Liberálisként pedig szeretünk kritizálni minde...

Trackback: Polgárháborút most! (Így írtok ti 4.) 2011.04.30. 16:22:24

Eddigi legnevesebb vendégszerzőnk tisztelte meg a blogot: Görög Tódor, a neves politológus, aki az eldurvuló közbeszédről és az elmérgesedő politikai konfliktusokról írt nekünk. Természetesen ahogy a vendégposztoknál szoktam, úgy most is kikértem közis...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Buzzword 2011.04.28. 12:16:17

Mit szeretne, megint megnyitni Recsket?

Viktus 2011.04.28. 12:37:19

Miért nincs még a sitten Ferenc?

2011.04.28. 12:53:00

A kóbor kutyákat meg befogják és telepre viszik.

readonly 2011.04.28. 13:01:22

Felesleges most már gyurcsányozni: Orbán a komplett párttal 2-3 nap alatt messze gyurcsány alá lavírozta a hitelességét. Ferinek ehhez évek kellettek, Orbán napok alatt húzta le magát a klotyón.

wazelin 2011.04.28. 13:01:50

Ez vicces cikk. Ha felcserélnénk a neveket, akkor ugyanúgy igaz maradna. Most látjuk ennek bizonyítását is :)

Az a legnagyobb baj, hogy ebben az országban normális politikai párbeszéd nem lesz az elkövetkezendő években. Márpedig valamelyik oldalnak el kellene jutni arra a szintre, hogy ezt belássa, és változtasson.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.04.28. 13:04:29

Az általad felsorolt okok bizonyára léteznek, de kétlem, hogy ez lenne a valódi mozgatója Gyurcsány fenyegetésének.

Gyurcsány csak beszél arról, amit a Fidesz ténylegesen meg is tett: kirugdosta a köztisztviselőket, a diplomáciai kart, a bírákat, az újságírókat. Különadókat vetettek ki az előző kormányok alatt közfeladatot ellátó emberekre, a teljes médiát felölelő hecckampányt folytatnak renitens értelmiségiek ellen, alkotmányellenesen megfosztottak milliókat a vagyonuktól, miközben lexek sorával betonozták be a választási felhatalmazásukon túli időszakra a kádereiket, a gazdaság-, társadalom- és kulrútpolitikai preferenciáikat. Olyan jogszabályokat hoznak, amikkel sakkban tartják a független hatalmi ágak dolgozóit.

A Fidesz úgy viselkedik, mint egy virtigli bolsevik párt, amelyik 40 évre akar berendezkedni. Azért láttunk már ilyet, ugye, politicus? Gyurcsány fenyegetőzése semmiben sem különbözik a rendszerváltás utáni radikális pártok követeléseitől, amelyek a régi rend kollaboránsainak közéletből való kizárását sürgették.

Úgyhogy kedves politicus, csak ne fintorogj.

GGG77 2011.04.28. 13:04:58

A visszaterelést kezdje a Fidesz. Ők és a médiapincsijeik kezdték el még a 90-es évek végén.

yenoee 2011.04.28. 13:19:47

"Ha valaki ügyészként, újságíróként, nagykövetként az Orbán-kormány alatt szerepet vállal, annak nem lesz bocsánat."

Értem én, hogy szerinted ezt mondta, de a helyzet az, hogy nem pontosan ezt mondta.
Innentől nem vagy elegáns, pedig a témában éppen még igazad is lehetne.
Hát, most kihagytad.

TG69 2011.04.28. 13:24:11

@Kettes: Végülis akkor azt mondod, hogy Gyurcsány mára egy idióta radikálissá vált? Ez mondjuk elfogadható álláspont, de hogy a teljes mszp azzá válik az azért elég érdekes. Én azt gondolom erről, hogy a politikában van egy olyan örvény, ami alapján a pártok átvesznek egymástól minden rosszat és egyre jobban kiteljesítik, mert úgy látják az vezetett a sikerhez. A végpontja ennek a fidesz utáni korszakban lesz de ami akkor fog történni azt meg is érdemeljük.

n_gery 2011.04.28. 13:31:42

@Kettes: Azért az mszp-t sem kell félteni, 2002-ben az egyik nagy magyar állami cégnél osztályvezető szint volt a kirugdosás alsó határa. Most jóval feljebb.
És a Keller féle boszorkányüldözésről se feledkezzünk meg. Csak hát ugye 2002 már régen volt. :)

@TG69: Én ezt a 2006-os fidesz negatív kampányban éreztem a legjobban. 2002-ben az mszp-nek nagyon bejött, hát gondolták kipróbálják.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.04.28. 13:38:30

Feri aggodik, hogy becsukjak.
Ezert kiabal.
Es mivel meg mindig szabadlabon van, ez azt mutatja, hogy jol csinalja.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.04.28. 14:06:02

ha jól látom, a mandiner magára vette a "fenyegetést", és most retteg :))

ver@s kan-tár 2011.04.28. 14:35:14

A posztíró elvétette a célt, mert általánosító szándékában kiterjesztette azt, ami eredetileg is szűkítő értelmű határozóként szerepel a citált szakaszban. Aki ugyanis – e vonatkozású esküjével ellentétben, közszolgaként – pártmegbízásként fogja fel akár külügyi mandátumát, akár a hiteles köztájékoztatásra hívó és egyben kötelező státuszát, akár a pártsemlegességet feltevő, kizárólag a törvényi konstelláció meghatározta vádhatósági jogállását, az sem becsületes, sem – a magasztalt idézetrészletben említett – "jóravaló" nem lehet, a kifejezés szemantikai értelmezése ezt eleve kizárja. Így aztán nyelvtanilag rendben lévő, logikailag konzisztens megállapítás ez a volt miniszterelnök részéről. Karakteres fogalmazás, nem ködös és kitérő, mint amilyet az ellenoldalon szoktak magukból kényszeresen kipréselni, amolyan "nesze semmi, fogd meg jól" alapon. E tekintetben tehát valóban zavarba ejtő lehet Gyurcsány fentebb idézett kijelentése, készséggel elhiszem.

tommybravo 2011.04.28. 14:35:56

El is olvastad Ferenc barát szövegét, vagy csak első nekibuzdulásból írtad, amit?

"aki tudatosan és rosszhiszeműen a Köztársaság alapértékeinek megsértésére tör(!), azokkal mi keményen küzdeni fogunk"

"az ügyészeknek, akik nem a dolgukat teszik, hanem pártmegbízatást teljesítenek (!), hogy ebben nem lesz bocsánat"

"újságíróknak, akiknek a köztelevízióban, a közmédiában kellene szolgálniuk, hitelesen tájékoztatni az országot, és nem ezt teszik, hanem pártmegbízatást teljesítenek (!), hogy nekik nem fogunk megbocsátani"

Nem mindenkit fenyeget gyurcsók, hanem azokat, akik pártutasításokat hajtanak végre. Maffia, mi? Írás-olvasás inkább!

gorcsev54 2011.04.28. 14:37:31

Nagyon helyes kivételesen egyetértek!

Hattory Hanzo 2011.04.28. 14:40:55

A Tárcaközi földrajzinév-bizottság ex-tagjai tudnának mesélni "Nincs bocsánat" témakörben. A tűzoltók is. Az esztergomiak is. Hagyjuk ezt.

kanbatu 2011.04.28. 14:40:56

Ki az a Gyurcsány?

okostojgli (törölt) 2011.04.28. 14:40:57

"aki tudatosan és rosszhiszeműen a Köztársaság alapértékeinek megsértésére tör"

Csak a lényeg kerülte el a figyelmedet.

kissiú 2011.04.28. 14:41:01

"A kérdés: mi indokolja ezt a feneketlen gyűlöletet?"

Az amerikai polgárok sem értették, miért utálják az országukat oly sokan. Türelmesen elmagyarázták nekik.

Ugyan ezt kell a post-tolónak is tenni.

Játék a forint-árfolyammal az elenzék földbe-taposására.
KE pozíció elértéktelenítése.
KT feloszlatása.
AB jogkör korlátozása.
Visszamenőleges hatályú törvények.
Állampolgárok zsarolása, államosítás.
Médiatörvény gumiparagrafusai.
Ellenségkeresés minden külföldiben (ET, EBESZ, Velencei Bizottság, Merkel...).
Ellenségkeresés itthon (Földrajzinév bizottság).

Persze lehet, hogy az átlagembert ezek nem érdeklik. Nekik elég a "januártól mindenki jobban jár" típusú biztosítékrongálás.

sárkányfő 2011.04.28. 14:41:14

Szóval Gyurcsány arról álmodozik, hogy pontosan ugyanazt csinálja, amit az elmúlt egy évben Orbán megcsinált. Vicces :)
Ebből is látszik, hogy a két nagy párt között milyen kevés különbség van, csak a fanatikus rajongók vakok rá.

A médiatörvény és az alkotmány valóban durva dolgok, de csak hab a tortán ahhoz képest hogy Orbán megzsarolt és kirabolt 3 millió embert, vagy hogy megalázta az országot egy félanalfabéta majom álamfővé kinevezésével, stb. Ilyenekért a fidesz ellenzékből már valódi forradalmat szervezett volna...

Slusszpoén: a mandiner nagy csodálkozó szemekkel, főúri távolságtartással, magát kívülállónak sugallva ír a durvuló hangnemről, meg az "erőről, a kérlelhetetlenségről, az ellenfél iránti engesztelhetetlen gyűlöletről", miközben a lakájmédia oszlopos tagjaként maga is pontosan ugyanilyen, lásd pl. mostanság a Hellerrel szembeni hazug gyűlöletkampányt, stb.

Chicano 2011.04.28. 14:41:20

Nekem ez a kedvencem: "akik nem a Magyar Köztársaságot képviselik a világban, hanem a Fidesz pártutasításai alapján próbálják meg Magyarország egyik felét, azt a felét, amit mi képviselünk, lehetetlen helyzetbe hozni és rosszhírünket kelteni a világban, nem lesz bocsánat."

És mindeközben nem szakadt rá az ég erre a képmutató majomra.

Gogol 2011.04.28. 14:41:28

Ez csak fenekedés, nem komolyan vehető a pozíciójából.

neuromanc 2011.04.28. 14:42:39

@tommybravo:
"Nem mindenkit fenyeget gyurcsók, hanem azokat, akik pártutasításokat hajtanak végre. "
Ez nagyon csúszós talaj, gyakorlatilag bármi belefér. Pl. az újságírók esetében honnan lehet tudni, és pláne: ki fogja eldönteni, hogy ki teljesített pártutasítást??!!
Bárki megvádolható ezzel, védekezni nehéz, bizonyítani szintén.

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2011.04.28. 14:45:01

Ez a szokásos érzelmekra hatni akaró "politizálás", amivel zászló alá álló mindless droid tömegeket akar gyűjteni egyik vagy másik politikai tröszt. Azt hiszem elég jól látjuk hová vezet az az "iskola", ami a politikát háborúvá degradálja és vita helyett csatákat vív. Gyurcsány leves, Orbán leves - arra leszek kiváncsi, hogy a fidesz képes lesz-e megújulni Orbán után, vagy dirib-darabjaira hullik.

Nem vagyok fideszes 2011.04.28. 14:45:27

"Mert utána olyat rittyentett oda az őt áhítattal hallgató közönségnek, amit Orbán Viktor legfényesebb napjaiban sem mert volna mondani soha."

Nem, ő nem mondja, hanem anélkül, hogy mondaná, csinálja folyamatosan egészen addig, amíg nem mindenhol a saját seggnyalóit látja 9 évre bebetonozva.

Amúgy meg sírhat a szád, akármennyire durvul is el a nem jobbos közbeszéd, még mindig sehol sem lesz a jobbos mélységeknek, ahol már vagy 10 éve van. Szóval maximum azt kapjátok vissza, amit évek óta adtatok.

Ennyit erről, csók.

tommybravo 2011.04.28. 14:45:55

@neuromanc: És mégis mit tehet egy újságíróval GyF, ha az nem az állam csecsén nevelkedik, mint a növendékdisznó? Kirúgatja a Magyar Nemzettől?

Meg egyáltalán, miben mondott újat a Baloldali Nemzetvezető? Minden kormányváltáskor osztályvezető szintig kirúgnak mindenkit a minisztériumokból, önkormányzatokból. Ne csináljunk úgy, mintha OV nem tette volna ezt meg 1 évvel ezelőtt.

Menjenek szépen haza, nincs itt semmi látnivaló.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.04.28. 14:46:23

A pártállami rendszer utódpártjának a tagja ne beszéljen nekem a pártérdekeket kiszolgálókról!

Samott 2011.04.28. 14:48:20

"akik nem a dolgukat teszik, hanem pártmegbízatást teljesítenek, hogy ebben nem lesz bocsánat." + "szolgálniuk, hitelesen tájékoztatni az országot, és nem ezt teszik, hanem pártmegbízatást teljesítenek, hogy nekik nem fogunk megbocsátani."

vs.

"Ha valaki ügyészként, újságíróként, nagykövetként az Orbán-kormány alatt szerepet vállal, annak nem lesz bocsánat."

Mit is akar mondani a szerzo? Hogy az Orban kormany alatt csak olyanok valalnak szerepet akik "nem a dolgukat teszik, hanem pártmegbízatást teljesítenek" es "hitelesen tájékoztatni ... hanem pártmegbízatást teljesítenek"?

Ha a szerzo csusztathat, akkor en is. :)

Egyebkent meg Gyurcsany azt csinalja amit Orbantol lat, csereld meg e szereploket pont ilyen volt Orban is ellenzekben. Lehet hogy o nem mondta ki de Gyrcsanyrol oszod ota tudjuk hogy olyat is kimond amirol helyesebb lenne hallgatni (mert megcsinalni megcsinalja mindketto). Mondjuk azt nagyon remelem, hogy nem Gyurcsany fogja a kovetkezo takaritast levezenyelni.

Ma Baker 2011.04.28. 14:48:20

@readonly: "Felesleges most már gyurcsányozni: Orbán a komplett párttal 2-3 nap alatt messze gyurcsány alá lavírozta a hitelességét. Ferinek ehhez évek kellettek, Orbán napok alatt húzta le magát a klotyón."

Csak tudatlanságom okán kérdezem:

-A jelenlegi kormány hol produkált bűnszövetkezetben elkövetett nagyértékű sikkasztást?

-Hány százalékkal növelte az államadósságot évente?

-Mikor derült ki kerek pererc, hogy elk@rták és hazudtak?

-Mikor támogatták a devianciát a normális többség rovására?

-Hány aktuális, vagy volt képviselőjük ül előzetesben, vagy börtönben?

-Miért nem nevetnék olyan jóízűen, ha ők is azt mondanák, hogy "Ez a párt becsületes emberek értékalapú közössége"?

Ha ezekre Te, vagy akárki tudja a releváns válaszokat, én is "Orbánozni" fogok.

Grigorij Pantyelejevics 2011.04.28. 14:48:26

Talán azért nem pattant rá a jobbos média, mert ha rendesen elolvassa valaki, ez bizony egy igencsak tolerálható szöveg.

"aki tudatosan és rosszhiszeműen a Köztársaság alapértékeinek megsértésére tör"
"ügyészeknek, akik nem a dolgukat teszik, hanem pártmegbízatást teljesítenek"
"újságíróknak, akiknek a köztelevízióban, a közmédiában kellene szolgálniuk, hitelesen tájékoztatni az országot, és nem ezt teszik, hanem pártmegbízatást teljesítenek"
...

Hol itt a gond? Jómagam, mint egyszeri állampolgár, pont az ilyeneknek NEM BOCSÁTOK MEG SOHA.

Kis hazánk azért van ekkora trében, mert sajnos mindig vannak megbocsátók, akik csak azt képesek nézni bármiben is, hogy ki mondja, ki cselekszi, nem azt, hogy mit mond, mit cselekszik.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.28. 14:48:36

1) Gyurcsány "fenyegetésében" nem volt nevesítve az, hogy miben is állna a nem-bocsánat.

2) A Fidesz kiszolgálói nem csupán egy kormány kiszolgálói, így az ellenzék nem csupán egy kormány ellenzéke. Itt a köztársaság lerombolása folyik, és a diktatúra építése. Ezeknek kiszolgálóival szemben ugyanolyan jogos az elszámolás igénye, min 90-ben.

3) Persze az jogos felvetés, hogy ki mennyire sáros. Például a Mandiner-blognak elég büntetés a szánalom és megvetés.:)

Muad\\\'Dib 2011.04.28. 14:48:59

@sárkányfő:
"...lásd pl. mostanság a Hellerrel szembeni hazug gyűlöletkampányt, stb."
Melyik hazugságról beszélünk? Csak, hogy képbe kerüljek. Mert ilyenkor nem tudni, hogy tényleg hazugságról van szó, vagy a baloldal örök kapaszkodója, azaz, ami ránk nézve terhelő/nem tetszik az nem igaz...

Grigorij Pantyelejevics 2011.04.28. 14:49:14

Talán azért nem pattant rá a jobbos média, mert ha rendesen elolvassa valaki, ez bizony egy igencsak tolerálható szöveg.

"aki tudatosan és rosszhiszeműen a Köztársaság alapértékeinek megsértésére tör"
"ügyészeknek, akik nem a dolgukat teszik, hanem pártmegbízatást teljesítenek"
"újságíróknak, akiknek a köztelevízióban, a közmédiában kellene szolgálniuk, hitelesen tájékoztatni az országot, és nem ezt teszik, hanem pártmegbízatást teljesítenek"
...

Hol itt a gond? Jómagam, mint egyszeri állampolgár, pont az ilyeneknek NEM BOCSÁTOK MEG SOHA.

Kis hazánk azért van ekkora trében, mert sajnos mindig vannak megbocsátók, akik csak azt képesek nézni bármiben is, hogy ki mondja, ki cselekszi, nem azt, hogy mit mond, mit cselekszik.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.28. 14:49:19

1) Gyurcsány "fenyegetésében" nem volt nevesítve az, hogy miben is állna a nem-bocsánat.

2) A Fidesz kiszolgálói nem csupán egy kormány kiszolgálói, így az ellenzék nem csupán egy kormány ellenzéke. Itt a köztársaság lerombolása folyik, és a diktatúra építése. Ezeknek kiszolgálóival szemben ugyanolyan jogos az elszámolás igénye, min 90-ben.

3) Persze az jogos felvetés, hogy ki mennyire sáros. Például a Mandiner-blognak elég büntetés a szánalom és megvetés.:)

tommybravo 2011.04.28. 14:49:58

@Yooha: Attól lesz undorító arc valaki, mert a kormánypárt önkéntes csicskása, vagy azért mert egy másik szarkupac ezt megemlíti róla?

Grigorij Pantyelejevics 2011.04.28. 14:50:32

@Yooha: "A pártállami rendszer utódpártjának a tagja ne beszéljen nekem a pártérdekeket kiszolgálókról! "

Hisz nincs is jobb alternatíva az egypártrendszer ellen, mint egy jó kis egypártrendszer. :P

spontan · http://erdekessegek.info 2011.04.28. 14:51:08

A fidesznek egy szava sem lehet majd ehhez, hiszen lényegében ők is ugyanezt csinálják jelenleg.

Az a baj, hogy ez hosszú távra bebetonozza a gyűlöletet, de mintha ez egyik pártot sem zavarná. Talán nekik ez a jó, a polarizált táborok, hogy ne legyen átjárás.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.04.28. 14:51:15

Még szerencse, hogy erre egyelőre semmilyen törvényi keret nem ad módot.
Ill. dehogynem: kormánytisztviselő kötelezően lojális feletteséhez. Ha nem, akkor felmondás jut neki.
Rögvalóság.

blah 2011.04.28. 14:53:25

a mandíner nem látja, hogy egy új, baloldalinak mondott Orbán Viktor van születőben GyF testben?

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.04.28. 14:53:37

@tommybravo: Öööö, ez hol reagálás arra, amit én mondtam.
@Grigorij Pantyelejevics: Félreértés ne essék, se a régi, valódi, sem a mostani de facto egypártrendszer nem kedvező alternatíva.

Grigorij Pantyelejevics 2011.04.28. 14:54:21

@Muad\\\'Dib: Mondjuk az a hazugság, hogy Heller pályázati pénzeket nyúlt volna le. De úgy en bloc az egész életművéről, munkásságáról zajló ordenáré, prosztó fikázás is az, piti szellemi véglényecskéktől.

EMU 2011.04.28. 14:54:59

Egyformán utálom az összes magyar politikust, ahogy magyar labdarúgót és vendéglátóst sem tartok semmire, bár ez utóbbiakat nem nevezném tetűnek, de árulja már el a kedves posztoló, hogy mi is a baj azzal, hogy valaki nem kíván szabad elvonulást és életvégig tartó jólétet és egzisztenciát biztosítani azoknak, akik részt vesznek egy autoriter önkényuralmi rendszer felépítésében, egy szélsőséges személyi kultusz kialakításában, egy kifejezetten antidemokratikus alkotmány létrehozásában és a szólásszabadság korlátozásában? Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mi a baj azzal a citált szöveggel, amely tételesen igaz a jelenlegi rezsimre, és arra a hordára, amelyik ezt kiszolgálja?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.28. 14:55:11

mit csodalkoztok?

ezzel a retorikaval lehetett ketharmadot nyerni...

ez mukodott. erre szavaztak. persze, hogy mas is meg fogja probalni...

attol meg nem lesz szep, hogy masik oldal csinalja, de nincs benne semmi meglepo.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.04.28. 14:56:10

gusztustalan duma, de ne felejtsük el, ez csak a fogadjisten.

a fidesz konkrétan _tisztogatást_ ígért, és bizony részben azzal nyert, és bizony sok helyen szépen be is tartotta

ez kivételesen tényleg az az eset, amikor akkor lenne hiteles a kolompolás, ha a mandiner akkor is zörgött volna, amikor fideszes arcok szájából pottyantak ki tök hasonló mondatok.

nem zörgött, a törzsközönség meg egyenesen csápolt

ez, így, mondjuk ki őszintén: műfelháborodás, a szálka és a gerenda esete.

hozzáteszem, a pártbérenc kesztyűbábok valóban megérdemlik a sorsukat. mindegyik, nem csak a maszoposak.

sárkányfő 2011.04.28. 14:56:15

@Muad\\\'Dib: az összesről. de tudom, ezt ilyen mandineres törzstag mint te, sose fogja elismerni. további kellemes karaktergyilkolászást, mocskolódást, tudom, még élvezitek is...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.28. 14:56:32

@Ma Baker:

"-A jelenlegi kormány hol produkált bűnszövetkezetben elkövetett nagyértékű sikkasztást?"

HOL NEM?!

"-Hány százalékkal növelte az államadósságot évente?"

Tavaly elszaladt a hiány, növelték.

"-Mikor derült ki kerek pererc, hogy elk@rták és hazudtak?"

Értelmes embernek ez már a választások előtt tiszta volt. A hazugság a nyugdíj-einstandnál kiderült. Pont az ellenkezője volt a programban. Az alkotmányozás sem volt a programban. És a mostani megszorítások sem. A mostani megszorítások az elkúrtákra is válasz.

"-Mikor támogatták a devianciát a normális többség rovására?"

Mindig. Elvégre a Fidesz maga a debilség netovábbja. ld. Shit Pál.

"-Hány aktuális, vagy volt képviselőjük ül előzetesben, vagy börtönben?"

Ül egy pár. És a ciklus végére, ha lesz bíróság, fog még.

"-Miért nem nevetnék olyan jóízűen, ha ők is azt mondanák, hogy "Ez a párt becsületes emberek értékalapú közössége"?"

Mert olyan égbekiálltó hazugság. A Fidesz opportunista megélhetési politikusok bűnszövetkezete. Érték nincs. Még a keresztény-nemzeti és az antikommunista baromság sem következetes náluk. Nincs ezeknek ideológiájuk a hatalom akarásán túl.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.28. 14:56:45

@EMU: "hogy mi is a baj azzal, hogy valaki nem kíván szabad elvonulást és életvégig tartó jólétet és egzisztenciát biztosítani azoknak, akik részt vesznek egy autoriter önkényuralmi rendszer felépítésében, egy szélsőséges személyi kultusz kialakításában, egy kifejezetten antidemokratikus alkotmány létrehozásában és a szólásszabadság korlátozásában? "

nekem ezzel annyi a bajom, hogy a tettek minositenek...
ha valaki ugy viselkedik, ahogy a fidesz, akkor pont olyan, mint a fidesz. jahogy maskent hivjak?

azt leszarom;-)

Vén Csataló 2011.04.28. 14:57:03

Elég lassan esett le srácok, hogy még ez a féreg merészel fenyegetőzni - azok után amit művel az országgal.

Grigorij Pantyelejevics 2011.04.28. 14:57:06

@Yooha: "Félreértés ne essék, se a régi, valódi, sem a mostani de facto egypártrendszer nem kedvező alternatíva."

A mostani arról szól, hogy az egyszeri vidéki párttitkár fia megpróbálja az előzőből minden mocskát visszahordani, és csak attól "jobb" mindez, hogy most ő a pártfőtitkár. A két alternatíva egy és ugyanaz. Ez a banda azon nőtt fel, azt tanulta és csak azt tudja.

neuromanc 2011.04.28. 14:57:31

@tommybravo:
Nem a MagyarNemzetről (ami privát tuljadonú), hanem Közmédiáról beszélt, ez legalább négy cég többezer dolgozója ( mtévé, dunatévé, mrádió, hírügynökség), még akkor is, ha összevonják az intézményeket. Derék ferencünk ennyi embert fenyegetett meg. Gratulálok, igazi "demokrata" megnyilvánulás volt.

lucc.gizi 2011.04.28. 14:57:55

@Doomhammer: ugyan már, Gyurcsány soha nem fog ülni, ha ő sittre kerülne, szerinted hol lesz Orbán 3 év múlva? Mellette....

Kalmár 2011.04.28. 14:58:12

Remélem lesz még fletó durvább is. Csak mondja meg a tutit. Ha elég ügyes összehoz egy 8-9% -os, radikális baloldalinak nevezett ultrakapitalista, szabadelvű pártcsökevényt.
Felőlem ülhet a parlamentben még 12 évig ellenzékben. Olyan mélyen égette magára a hazug ember bélyegét, hogy késsel sem lehet levakarni.

Chicano 2011.04.28. 14:59:12

@okostojgli: Szerintem nem kerülte el senki figyelmét ez a kitétel, de szerintetek mindenki a köztársaságra tör aki nem a kormányt szidja. Pontosan ezt lehet olvasni a blogokon, a kedves balliberális honfitársaink azokat fenyegetik akik nekik nem tetsző dolgokat írnak le. Elég belenézni valamelyik Index kedvencbe, mondjuk a kitűnő piroslapba. Hab a tortán hogy van már aki Orbánt személyesen szeretné levadászni. Ilyen régen nem volt, nem emlékszem olyan jobboldali hozzászólásra hogy valaki leírta volna hogy meg szeretné ölni Gyurcsányt. Ezekbe a balliberális rettegőkbe valami olyan szintű bizarr agresszivitás szorult amit józan ésszel tényleg nehéz megmagyarázni.

Nem vagyok fideszes 2011.04.28. 14:59:22

Amúgy meg Fletó részéről teljesen logikus lépés, ha egyre keményebben és radikálisabban fogalmaz. Vesztenivalója kurvára semmi, ha meg bejön ugyanaz a taktika, amivel őt lehetetlenítették el annó, csak nyerhet. Azon meg csöppet sem csodálkozom, hogy ott próbál aláfűteni Orbánnak, ahol csak tud.

Gábor217 2011.04.28. 14:59:40

Ez most komoly?

Rettegjünk Gyurcsánytól? Itt tart ma a Mandiner? Mi lesz, ha majd Ferenc visszatér? És lehet, hogy a Széll Kálmán teret is visszanevezi, ó jajj!

Jelenleg sajnos sokkal súlyosabb a helyzet. Ugyanis aki szakmai szempontok alapján dolgozik legjobb tudása és szándéka szerint, és a szakmaiság alapján éppen olyat kell tennie, ami nem egyezik Viktor elképzeléseivel -lásd földrajzi bizottság- azt kirúgják szó nélkül.

Jelenleg nem a szorosan az MSZP-hez kötődő pártszolgákat távolítják el, hanem azokat is, akik a szakmaiságot előrébb helyezik a párthoz és Viktorhoz való lojalitásnál.

Nem ecsetelné, hogy ennek milyen súlyos következményei vannak. De innentől mindenki kényszerítve van a pártérdekek kiszolgálására, ha meg akarja tartani az állását.

És ebben a helyzetben a Mandineren milyen írás jelenik meg? A magyar politikusok közül a legelutasítottabb, legkisebb táborral rendelkező perifériára szorult macskajancsijának egyik kijelentésétől retteg. Mennyi esélye van annak, hogy Ferenc még visszatér? Ha ettől rettegsz, akkor felismerted, hogy a fidesz csúnyán elqrt valamit, ha egyáltalán ilyesmi szóba jöhet, hogy feri visszatér.

Ha választanom kellene, akkor inkább azt választanám, hogy a pártkatonák távozzanak, szemben a szakmaiságot a pártérdekek fölé helyezőkkel.

Gyurcsány szavai kizárólag azért igazságtalanok, mert Viktor jelenleg zsarolja az államapparátusban dolgozókat, vagy lojálisak lesznek, vagy repülnek.

2011. tavaszán gyurcsányozni nem szánalmas egy kicsit?

tommybravo 2011.04.28. 15:02:02

@Yooha: Attól lesz valaki ócska ember, mert beáll csicskának a kormánypárti sajtóba, vagy azért, mert erre egy erkölcsi hulla felhívja a figyelmet? Ha valaki beáll pártérdekeket szolgálni az ország érdekei helyett, akkor egy gyökér, még akkor is, ha nem csak én gondolom így, hanem egy volt kommer párt tagja is.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.28. 15:02:52

@Doomhammer: hozza sem mernek nyulni..:-)

ha itthon el is itelik, a nemzetkozi birosag olyan karteritest itel meg neki es vilagga fogjak kurtolni, hogy itt koncepcios perek mennek az ellenzek ellen.

az csak kampanydumav volt, hogy leultetik gyurcsanyt. mert nincs miert leultetni. nem veletlen, hogy az allitolagos okirathamisitast is akkor hoztak fel ellene, amikor mar nem volt vizsgalhato.

tintamin 2011.04.28. 15:03:13

Ah, a baloldal pofázik, a jobboldal cselekszik.
Ez a bikacsök-style zajlik éppen most, csak ők a választások előtt nem kötötték senki orrára.

A közbeszéd hanyatlása a kokárdás farsanggal illetve a TF-beszéddel indult. Ott keződött a "mi-ők".
Amikor muszáj volt frankón megkülönböztetni az "ellenségeket", tőlünk "nemzeti oldal"-tól ("nemzeti" vs. "hazaáruló" oldal? Broáf.)

s 2011.04.28. 15:03:25

Tudom ki következik orbán után. Orbán után a miniszterelnök Orsós Hitler lesz. Ti meg tapsikolni fogtok hozzá, mert különben gázkamra.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.28. 15:03:36

@Ma Baker: "-Mikor derült ki kerek pererc, hogy elk@rták és hazudtak?"

te melyik országban élsz ember? nyugdíjeinstand, médiatörvény, kifelé küldött más fordítások, megszorítások, elszámolt költségvetés, elszaladt költségvetés. tákolmány

nincs olyan dolog, amit nem kúrtak el.

Gábor217 2011.04.28. 15:04:08

@Chicano: Nem-e? A tüntetéseken Gyurcsányt kötéllel a nyakában ábrázolók libsi beépített emberek voltak?

Hányszor olvastam anno, hogy "a Dunába lőném", "lámpavasra kéne húzni"... stb. Nem volt ez olyan régen. Csak abból nem lett olyan hiszti, mint most, hogy majd a rendőrség jól megkeresi az adott kommentelőt.

Sokszor hallom a balliberális rettegő kifejezést. Ez a mandiner írás most pont ugyanezt juttatja eszembe. A jobberek a 2/3-ukkal rettegnek valami jövőbe helyezett fikciótól (nevezetesen Gy.F. újbóli hatalomra jutása).

Walter Melone (törölt) 2011.04.28. 15:04:24

ezt simán meg lehetett volna írni másfél évvel ez előtt is. csak a neveket, meg a pártokat lellett volna felcserélni.

itt_semmi_nem_változott.
legfőképpen jó irányba, nem.

Nem vagyok fideszes 2011.04.28. 15:04:49

@Chicano:

"nem emlékszem olyan jobboldali hozzászólásra hogy valaki leírta volna hogy meg szeretné ölni Gyurcsányt"

Két lehetőség van:

I.: Neked valami extra durva amnéziád van.

II.: Pofátlanul hazudsz.

Válassz.

Muad\\\'Dib 2011.04.28. 15:05:03

@sárkányfő:
"Heller Ágnes az MTI-nek a Magyar Hírlap csütörtöki számában megjelentekre reagálva elmondta: első férje, Hermann István hatására fogalmazta meg a levelet, amely pusztán két és fél bekezdésnyi volt, s ebben - más mellett - valóban leírta, hogy hajlandó önkritikát gyakorolni..."
Köszönjük Emese, mert mindhazugságaztamindenitmerén tudomhogyalevéltárishamisít.
Kicsit sem érzed magad rosszul attól ugye, hogy szerinted mindenki hazudik, aki a fan-faktoron belül álló személyeket kritizálja, és mindenkiről minden görénység elképzelhető ,aki neked nem szimpatikus? Jó lehet így élni, pubi...

Joebacsi70 2011.04.28. 15:05:24

@Ma Baker:Csak tudatlanságom okán kérdezem:

ENGEDELMEDDEL A VÁLASZOKAT NAGYBETŰVEL ÍRTAM, A JOBBAN ELKÜLÖNÍTHETŐSÉG MIATT.

-A jelenlegi kormány hol produkált bűnszövetkezetben elkövetett nagyértékű sikkasztást?
-AZ EMBEREK MAGÁNYNYUGDÍJPÉNZTÁRBELI MEGTAKARÍTÁSA
(BÁR EZ INKÁBB RABLÁS)

-Hány százalékkal növelte az államadósságot évente?
MÉG NINCS ADAT, MIVEL NEM TUDJUK, HOGY A RABOLT JAVAK BESZÁMÍTHATÓAK-E

-Mikor derült ki kerek pererc, hogy elk@rták és hazudtak?
AMIKOR A VEZÉR LESZ OLYAN BÁTOR ÉS GERINCES, HOGY BEISMERJE EZT
-Mikor támogatták a devianciát a normális többség rovására?
AZ EGYKULCSOS SZJA TALÁN PONT IDEVÁG

-Hány aktuális, vagy volt képviselőjük ül előzetesben, vagy börtönben?
MÉG EGY SEM, DE A FOLYAMAT JÓ, AMIT ELKEZDTEK, TEHÁT AGGODALOMRA SEMMI OK, AKÁR KI IS VESZI ÁT TŐLÜK A STAFÉTABOTOT, AZ ELSZÁMOLTATÁS T FOLYTATNI SZÜKSÉGES.
ERRE A KÉRDÉSRE MÉG VISSZATÉRHETÜNK LEGKÉSŐBB 4 ÉV MÚLVA.

-Miért nem nevetnék olyan jóízűen, ha ők is azt mondanák, hogy "Ez a párt becsületes emberek értékalapú közössége"?
BOCS, FUNKCIONÁLIS ANALFABÉTA VAGYOK, NEM TUDOM ÉRTELMEZNI A KÉRDÉST, TEDD FEL EGYSZERŰBBEN!
(A PÁRT MAGÁBAN FOGLALJA A POLITIKUSOKAT, INNENTŐL KEZDVE A BECSÜLETES SZÓ PARADOXON)

Ha ezekre Te, vagy akárki tudja a releváns válaszokat, én is "Orbánozni" fogok

A VÁLASZODBAN NE FELEDKEZZ MEG AZ ÍGÉRETEDRŐL ÉS TESSÉK SZÉPEN ORBÁNOZNI !

okostojáska 2011.04.28. 15:05:29

Nem mindegy mit mond az a senkiházi? Foglalkozni is kár vele. Ennyi erővel bármelyik balliberális pszichopata mondatait ki lehetne elemezni. Így jó is, hogy nem foglalkozott vele a nemzeti sajtó, mert senkit nem érdekel.

Az a baj és itt hibázik a kormány, hogy a kommunista bűnözők nagy része ma is pozícióban és szabadlábon van, 1 év elteltével.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.28. 15:05:38

@tintamin: "a baloldal pofázik, a jobboldal cselekszik."

Gyöngyöspatán akkor a Jobbik a jobboldal, a Fidesz nem.

persze, ha a jobboldal cselekszik, akkor az még rosszabb, mint amikor nem.:)

harmincas 2011.04.28. 15:05:55

Hát, kedves blogszerző, elképesztő vagy.

Melyik párt is az, amelyik nem tudta elviselni a választási veszteséget? Amelyik az előző két választás után azonnal csalást kiáltott? Amelyik szerint "a haza nem lehet ellenzékben"? Amelyik szerint a rendesen megválasztott kormány ilyen-olyan okok miatt nem legitim? Amely az elmúlt egy évben egészen példátlan tisztogatást csinált az állami szektorban (TV, rádió stb.)? És így tovább.

Szóval neked aztán van bőr a képeden.

kispufi 2011.04.28. 15:06:48

gondoltam, hogy index-címlapos a történet, azért hemzseg itt a fél kapcsolat.hu, úgyhogy magam részéről tovább nem is zavarnám az elvtársias légkört, egyesüljetek.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.28. 15:07:27

Szerintem amit megtanult egy értelmes politikus ebből a csontvázvadász-elszámoltatós kormányzati húzásokból, hogy nincs értelme politikai boszorkány üldözésnek. Visszatetszést kelt. Annál is inkább nincs, mert akkor nincs különbség, a budai féle elszámoltatás és fideszes személyzeti politika és ő köztük.
A fidesz bebizonyította, hogy tényleg vigyázzunk mit kivánunk. Mert megkapjuk visszamenőleges jogszabályokkal és nemcsak azok szívnak aki jogosulatlanul gazdagodnak, de mi is.
De ha visszacsinálnák az alkotmányozást, ha újra megerősítenék a jogállamiságot és az a felett örködő intézményeket, ha nem egy félnótás magyar bush lenne a köztársasági elnök, akkor az már egy jó kormány lenne.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.04.28. 15:07:27

@tommybravo: Attól hogy Ferinek igaza van, még nincs joga ilyet mondani. Ha egy pedofil egy másikat leköp a börtönben, mert "fúj, mocskos pedofil" akkor az mennyire hiteles?

hááááát 2011.04.28. 15:08:27

Feri már azt mond amit akar.Soha nem fog már kormányozni.Te meg Mandiner gondolkoz el, hogy téged ez miben érint?Miért kéne félned Feritől?

Mindig híteles forrást használsz, arról írsz ami tény.Vagy nem?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.28. 15:08:44

@Chicano: "nem emlékszem olyan jobboldali hozzászólásra hogy valaki leírta volna hogy meg szeretné ölni Gyurcsányt."

ezek szerint súlyos Alzheimered van.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.28. 15:08:58

@Joebacsi70: Szerintem ha utána nézünk, van olyan volt képviselőjük aki sittes. Csak azt nem mutatják az MTV hiradóiban. Vagy régebben ültették le őket.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.28. 15:09:38

"nem emlékszem olyan jobboldali hozzászólásra hogy valaki leírta volna hogy meg szeretné ölni Gyurcsányt."

súlyos Alzheimered van. menj orvoshoz!

Chicano 2011.04.28. 15:10:18

@Gábor217: ÉN a blogokról beszéltem, hogy mi van tüntetéseken ahhoz nem tudok hozzászólni mert nagy ívben kerülöm mind. Az meg hogy valaki indulatból leírja hogy "lámpavasra kéne húzni" tényleg csúnya dolog, de itt most arról beszélünk hogy valaki névvel beír egy olyat a fészbúkra hogy ő konkrétan szívesen megölné a vityát ha valaki felnevelné utána a gyerekeit. Mindezt azért mert nálunk nincs szabadság és rettegni kell. Hát tényleg.

Attól meg nem fél itt senki hogy visszajön a Feri. Mondjuk meg őszintén, jobb nem történhet a fidesszel mint hogy ez a paprikajancsi ágál ellenük. Akkora közutálatnak örvend hogy onnan már többé nem fog felállni. A maradék emeszpében szimpatikus a nyugdíjasoknak, de ez már kevés ahhoz hogy belőle komolyan vehető politikus lehessen.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.04.28. 15:10:43

@hááááát: Tudod, mindenki magából indul ki. A fidesz igyekszik sittre vágni, megalázni, lehetetlenné tenni a vele nem szimpatizálókat. Így most megy a para, hogy ők is így járnak.

Mérnork 2011.04.28. 15:10:56

Gyurcsótánynak a bilibe lóg a keze. Ha most a fidesz csak kicsit teszetoszáskodik, de a ciklus végéig túl nagy baromságot nem csinál, akkor simán nyernek újra, mint a szocik 2006-ban. Ha meg nagyon elkúrják akkor jön a jobbik.

Chicano 2011.04.28. 15:11:07

@Brendel Mátyás: Te meg duplán írsz be mindent. Ennyire izgatott vagy?

Vén Csataló 2011.04.28. 15:11:26

Látom, megint elöntötte a komcsi söpredék a mandínert. Tényleg azt hiszitek eftársak, hogy számít bármit is, amit itt hisztériáztok? Nem számít. Komcsi szokás szerint csupán a pofa nagy a tehetség viszont kevés. Úgyhogy Gyurcsányi eftárs is nyugodtan fenyegetőzzön, 56-ban pontosan be lehetett mérni mekkora "harcértéket" képvisel a magyar komcsi az orosz szuronyok nélkül. Egy darab száraz kutyagumit se ér.

egynagynulla 2011.04.28. 15:13:09

@tintamin: Hülyeség. A közbeszéd hanyatlása a büdös kommunistákkal kezdődött el '19 környékén a bikkfanyelvükkel, a hazugságaikkal, provokációikkal. Ezt csak folytatták a világháború után. A mai politikai szennyes meg SZDSZ-nek köszönhető, úgy '90 körültől, de ez sem meglepő, ők családilag hozták magukkal ezt az örökséget. És tényleg hányinger ez a hangnem, de óvatosan felhívnám a figyelmet, hogy ebben a kommenttengerben is erős balos túlsúly van, és valahogy az ő hozzászólásaik hordozzák magukon a mai gusztustalan közbeszéd stílusjegyeit.

Grigorij Pantyelejevics 2011.04.28. 15:13:25

@Muad\\\'Dib: kinek Heller jut, Eszterházy, Tarr, Parti-Nagy ... kinek meg Pákay Philip és Bayer Zsóti ... mindenkinek kellenek igazodási pontok. Érthető, hogy sokaknak Heller túl bonyolult, épp ezért 'találták fel' a fideszt, hogy az egyszeri disznóvágós, meccsenüvöltős népnek is legyen szellemi akol. :)

Nem vagyok fideszes 2011.04.28. 15:14:01

@Yooha:

"Attól hogy Ferinek igaza van, még nincs joga ilyet mondani. Ha egy pedofil egy másikat leköp a börtönben, mert "fúj, mocskos pedofil" akkor az mennyire hiteles?"

Feri pedofil hat évig verte a faszát netes gyerekpornóra, Viktor pedofil pedig jelenleg is minden nap 20 óvodást kúr seggbe már egy éve. Csak hogy a példáddal éljek.

blah 2011.04.28. 15:15:17

@okostojáska: ott ülnek a fidesz soraiban...

Téglagyári Megálló 2011.04.28. 15:15:21

Gyurcsány kommunista, most mit csodálkozunk?

Gábor217 2011.04.28. 15:15:28

@Chicano: Több ilyen jellegű kommentet is olvastam.
Azt meg nem tudom, hogy mi a különbség a levadászás és a lámpavas között. És miért bocsánatosabb álnéven beírni ilyet, mint valódi névvel?

Nyilván a lámpavasas kommentelő indulatos volt, a levadászós meg higgadt, hiszen ezt te nagyon jól tudod.

Érdekes számomra, ahogy a kettős mércével bánsz, és amilyen magyarázatot körítesz hozzá.

Dr. Kix 2011.04.28. 15:15:57

Hát sikerült Gyúrcsók szájába olyan szavakat adni, amik nem jöttek ki rajta. Pedig nem komálom a tagot kicsit se, de az országérdekek helyett pártérdekeket szolgáló bandát én is elpaterolnám már most a túróba. Így természetesen őt magát is.

dbeata 2011.04.28. 15:16:03

" pedig a szöveg önmagáért beszél. Ha valaki ügyészként, újságíróként, nagykövetként az Orbán-kormány alatt szerepet vállal, annak nem lesz bocsánat. "

Ember, neked szövegértelmezési problémáid vannak. Menjél fejlesztőbe, vagy vissza az általánosba, és kérjél segítséget a tanítónéniktől.

Gyurcsány nem azt mondta, hogy aki szerepelt vállal, azzal szemben nem lesz bocsánat, hanem aki nem a feladatát teljesíti, hanem csak a pártja érdekeinek megfelelően cselekszik, és olykor a feladatával ellenkezően (ld. közmédia feladatok ellátása helyett pártpropagandát nyomatja az MTV-ben) és ez tudatosan, akarattal, tehát rosszhiszeműen teszi, azokkal szemben nem lesz bocsánat.
Bocsánat.

Muad\\\'Dib 2011.04.28. 15:16:18

@Grigorij Pantyelejevics:
Hát nem lehet mindenki olyan művelt, mint te. Ez már a hozzászólásod magas szellemi szintjéből is látszik. Komolyan, ne röhögtesd már ki magad, biztos tudsz te ennél jobbat is, ha igyekszel...

sage5 2011.04.28. 15:16:46

Gyurcsány monnnnjjjjjon le!

Ti is monjatok le mind köcsögök akik mondavicsnált pozicótoknak próbáltok eleget tenni. Meg akik ide irkálnak. MIndneki Monjjon le !

ben2 2011.04.28. 15:17:29

@ver@s kan-tár:

A probléma ott van Gyurcsány dumájával, hogy szubjektív fogalmakkal operál, azaz fenntartja magának a jogot, hogy eldöntse, mely ügyészi, nagyköveti, stb. gyakorlatot tekint pártmegbizatás teljesítésének. Azaz a lényeg: vigyázzanak a közszolgák, mert ha együttműködnek a kormánnyal, akkor eléri őket a bosszú.
Gyurcsány retorikája pontosan ugyanolyan, mint a Véderő és társaié: ők is csak a bűnözők ellen masíroznak ugye, nem tehetnek róla, hogy a cigányok magukra veszik. Klasszikus félelemkeltésre játszó cinizmus.

Rwindx 2011.04.28. 15:17:46

Jó kis polgárháborúnak nézünk elébe ha ez a patkány visszaállítja a rezsimjét.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.04.28. 15:18:10

@Lófasz Hadnagy: Hát, a fokozatokon biztos sokan vitatkoznának, de én nem szeretnék :) Annyira nem értek hozzá.

vizipipa 2011.04.28. 15:19:52

Pártváltás esetén mindenképp ezreket rúgnak ki, mert kell a hely a saját sleppnek. Ez, a fenyegetéstől függetlenül, alapból áll.
A fenyegetés igenis egy minőségileg új elem, egy - majd akkor értelmezem - gumidefinícióval. Elég természetes dolog, hogy kirúgják azt, aki nem a főnöke utasításai szerint dolgozik. Gyurcsány itt valójában azt mondja: leszámolok -nem lesz bocsánat - mindenkivel, aki nem szabotál látványosan. Ami azért lényegesen több a Fidesz által beígért elszámoltatásnál, ami mostanában zajlik(tényleg zajlik?), szigorúan jogállami alapon (vagy nem, jöhetnek az ellenpéldák) Csakhogy a tisztviselők a jogrendre(!) tesznek esküt és a megsértésről bíróságnak kell döntenie!
Ez a fenyegetés tehát igenis, minőségileg új elem.

A mostani helyzetet egyébként nem szívesen hasonlítom az akkorihoz. A választás előtt áfa csökkentés (2005 ősz), 5 éves adócsökkentési terv (2005 december), utána konvergenciaterv, áfa emelés, öszödi beszéd, tv-ostrom, elvesztett önkormányzati választás, október 23 és a non-stop kínlódás.

Nem vagyok fideszes 2011.04.28. 15:20:04

@Gábor217:

Nagyon jól tudja ő, hogy a haverjai hányszor akarták Fletót minden létező módon kinyírni, ne is foglalkozz vele. Szimplán jó narancsosként pofátlanul hazudozik.

NERvous 2011.04.28. 15:20:32

Ha a Gyurcsány-idézet pontos, akkor ez a cikk sajnos szándékosan és fondorlatosan ferdíti el azt, amit Gyurcsány mondott. Gyurcsány kifejezetten azokat fenyegette meg, akik közszolgálati funkciójukban az ország érdeke helyett szándékosan pártérdekeket szolgálnak. Ez általában is teljesen rendben is van, hisz nem azért vannak ott, hogy pártkatonáskodjanak. Még inkább igaza van annak figyelembevételével ahogy orbán sorra kiiktatta az ellensúlyokat, lefokozta az alkotmánybíróságot és leépíti a demokratikus intézményeket.

Ha a cikk írója nem ferdítette volna el, amit Gyurcsány mondott, ez a blog sem születhetett volna meg és nem adott volna jó alkalmat egy jó kis igazmagyar hírtévés magyarnemzetes gyurcsányozásra.

Kár, hogy ha egyszer már írsz, akkor nem igazat írsz, hanem hazugságokkal igyekszel manipulálni!

egynagynulla 2011.04.28. 15:21:36

@harmincas: Nézz utána: a listavezető a kormányváltás utáni elbocsátásokban a MSZP (2002), MSZP (1994), és a Fidesz 1998-ban csak a harmadik. A választási csalás meg tény, amelyet megállapított az OVB, csak az elbírálási rendszer sajátosságai miatt már elévült.

Higgadjatok már le, annyi ciki ez az állandó gyűlölet, ami csöpög belőletek! Higgyétek el, higgadtan nézve kellemesebb a világ, csak annyi kellemetlenséggel kell szeme benézni, hogy az városi legendák többségében nincs igazatok...

sage5 2011.04.28. 15:21:46

A következő kormány is monnjon le !

Mielőtt még átvenné a hatalmat.

Diktatúra kéne ide. Akkor mindeki látná megint ki a rossz és ki a jó.
Igy az egész ország olyan mint egy ute-ftc meccs. Csak a focihuligánok jófejek, te mi meg mind gyökerek vagytok.

Nézzetek magatokba.

És monjatok le!

Badbitie 2011.04.28. 15:23:42

Tudniuk kellett volna, hogy amikor kiengedték az elszámoltatás szellemét a palackból, hogy az a bukásukkal nem fog majd eltűnni csak úgy.

Elszámoltatnak és el lesznek számoltatva. Ugyanúgy, ugyanolyan korrektül.

dbeata 2011.04.28. 15:23:52

@Joebacsi70:
@Ma Baker:
-Hány aktuális, vagy volt képviselőjük ül előzetesben, vagy börtönben?
Szabadi Béla? (bár ő Kisgazda volt, de azé... ott ült velük).
Tari Lajos, volt lökösházai polgármester

Egy hűtlen kezelésért jogerősen elítélt államtitkár
Várhegyi Attila a Fidesz alapító tagjaként Orbán Viktor egyik bizalmasának számított sokáig, a Fidesz pártigazgatója volt – még ma is közelinek mondják a kapcsolatát a pártelnökkel.

Várhegyi Attilát 2002 őszén a bíróság folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyon hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt egyéves, felfüggesztett börtönbüntetésre, és fél millió forintra büntette.

A vád szerint az Orbán-kormány egykori államtitkára 154 millió forintos kárt okozott Szolnok önkormányzatának. Az ítélet után Várhegyi Attila lemondott parlamenti mandátumáról, de a Fidesztől igazán sosem távolodott el.

Csak guglizzatok, ha kíváncsiak vagytok többre.

ben2 2011.04.28. 15:23:57

@NERvous:

"Gyurcsány kifejezetten azokat fenyegette meg, akik közszolgálati funkciójukban az ország érdeke helyett szándékosan pártérdekeket szolgálnak."

És a "szándékosan pártérdekeket szolgálnak" tényállását ki fogja megállapítani?
Csak nem maga Gyurcsány Ferenc?

ben2 2011.04.28. 15:26:03

@dbeata:

"de a Fidesztől igazán sosem távolodott el"

Ez alatt mit is kell érteni pontosan? Tudtommal Várhegyi minden pártbeli és közszolgálati tisztségéről lemondott. Mi egyebet kellett volna tennie, hogy "kellően" eltávolodjon a Fidesztől? Nyiltan az MSZP-re szavazni?

vizipipa 2011.04.28. 15:26:27

@Grigorij Pantyelejevics: akkor te nyilván örök haragban vagy Gyárfással és pártkelte csapatával, ugye?

Neurotic 2011.04.28. 15:27:58

Őrült beszéd, de van benne rendszer.

ha eltekintünk attól, hogy ki mondta, akkor van benne ráció. csak azt szeretném 2014-ben megérni, hogy az orbán-kormány elvtelen kiszolgálóit a gyurcsány-kormány hasonlóan elvtelen pribékjeivel együtt zárják be a kétharmados többséggel kormányozó Jobbik által felállított közrendvédelmi telepekre, ahol bónuszként a sok bentlakó cigánnyal együtt küzdhetnek majd a kirekesztés, a rasszizmus és a cigánygyűlölet ellen

ap · http://premiumlivesets.hu 2011.04.28. 15:28:40

@wazelin: "Ez vicces cikk. Ha felcserélnénk a neveket, akkor ugyanúgy igaz maradna. Most látjuk ennek bizonyítását is :)"

csatlakozom... ugyanazt csinálja a bal amit a jobb.. vagy az elszámoltatási hivatal nem ismerős senkinek? ott is csak a jobbosoknak van bocsánat, balosoknak nincs. fordítva is ez lesz ha lesz (ne adja isten egyik pártot se 2014-ben az 5% fölé)

kár h csak majmolni tudja egymást a két oldal... ássák egyre jobban le a harci állásaikat, ami nem lenne baj, viszont viszik magukkal a fanjaikat is, ami pedig több százezer magyart jelent. és ez az ami szomorú.

a nagy nemzeti összefogásban elfelejtette a kormány megpróbálni összefogni a nemzetet. no nem mintha esélye lett volna azután hogy 8 évig a másik sírját ásó politikát folytatta. ha viktornak nem fájt volna ennyire a 2002-es vereség, és a gyurcsány lemond öszöd után, nem acsarkodának a magyarok ennyire a másikra.

de senki nem veszi észre hogy két f@szkalap miatt tart ott az ország erkölcsileg és morálisan ahol...

psr6 2011.04.28. 15:29:46

Nem a szerepvállalókról írt. Hanem az apparátcsikokról. Az egy "fajta". A samesz, a besúgó, a hamisító, a manipuláló, stb stb. Nem keverendő össze a sima ügyésszel, újságíróval, tisztségviselővel.

EMU 2011.04.28. 15:30:21

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Nem értem a gondolatmeneted. Konkrétan a demokratikus köztársaságot számolja fel a fidesz, és ugyanúgy hagyni kellene őket elsétálni, ahogy egy szoci lótolvajt? Vagy egyformán igenis felelősségre kell és lehet vonni azt is, aki szolgálati lakásokat lop, meg közpénzt, és azt is, aki megvédi az embereket az állásuktól, pénzüktől, szabadságuktól, tehát mindezt elveszi, vagy annak elvételét lehetővé teszi, megkönnyíti? Ha valaki bűnös abban, hogy lop, csal, hazudik, akkor aki ezt szóvá teszi, az kétharmadot érdemel, de ha ugyanő az alkotmányával ellehetetleníti a következő kormányokat, ezzel Magyarországot a hetvenes évek Olaszországává változtatva, ha ugyanő ellehetetleníti a szabad sajtót, ha átgázol az embereken, ha diszkriminál egy réteget, ha zsarolja és fenyegeti a szabad piaci szereplőket, akkor utána a vízözön, ne csináljuk már ugyanazt vele, mint amivel ő egyáltalán hatalomra jutott és visszaélt? Nem értek egyet. Hazaárulásnak tartom a fidesz ellenzéki magatartását, amivel évekkel vetette vissza az országot a megszorítások elodázásának kikényszerítésével népszavazáson meg utcai zavargásokon keresztül, és hazaárulás az elúlt egy évük is hatalmon, amivel tort ül az országon, ugyanúgy, ahogy hazaárulásnak tartom a szoci 8 évet is. Nagyon ostobának kell amúgy lenni ahhoz, hogy valaki különbséget tegyen a szocik mohó vakrepülése és a fidesz önkényes tobzódása között.

Mikrobi 2011.04.28. 15:31:00

Valahol igaza van ennek a seggfejnek. Pont ezt csinálták 2002-ben is. Én inkább azt nem értem, hogy hogy lehet még Gergényi szabadlábon. De az orosz nagykövetnek, meg a külügyminisztériumi főnökének is ott lenne már a helye.

Nyers Fa 2011.04.28. 15:31:27

Felesleges a posztírónak aggódni, mert csak a közpénzből fizetett, pártutasításokat végrehajtó újságíróknak nem bocsátanak meg.

Hacsak Politicust nem közpénzből fizeti a fidesz, ami a poszt gátlástalan csúsztatásait tekintve előfordulhat.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.28. 15:31:39

@Neurotic: és akkor jött az erdész, és kizavarta a Jobbikot is az erdőből.:)

vackor1 2011.04.28. 15:32:05

Nem tudom, lehet butaságot írok, de:
én azt látom/olvasom, hogy GyF. azokról beszél,akik nem a munkájukat végzik, hanem a kormányzó pártot szolgálják ki valamilyen oknál fogva , azaz nem a valóságot mondják. Nekem ez hasonlít a szintén kiragadott és mantrázott " elqrtuk, nem kicsit" szöveghez, ott sem a lényeget láttatták azok, akiknek ez volt az érdekük, hanem azt , amit ki lehett belőle ollózni. Most valami ugyanilyen érzésem támadt, de mondom még egyszer: lehet butaságot írok.. :)
És nem, se jobbos, se balos nem vagyok, egyszerűen csak látom, hogy mi folyik jelenleg, igaz láttam azt is, hogy mi volt pár évvel ezelőtt .. nem tetszik egyik sem, mert úgy éreztem, hogy IGAZÁBÓL egyik sem értünk- az emberekért, akik nem tudnak beleszólni a saját sorsuk irányításába állami szinten - tevékenykedett, nem úgy fejlődött az Országunk, ahogy fejlődhetett volna. :(
Ez az, ami igazán szomorú! ( persze azon kívül, hogy milyen állapotok vannak ma itthon és az emberek igen nagy része ezt hogyan/mivel magyarázza )
Mindenkinek további szép napot !

Jimbo75 2011.04.28. 15:33:35

Nagy kaland...
Mindegyik párt kitakarítja előbb a bukott kormányerők szemetét, aztán hozza a sajátjait, ezt csinálta a Fidesz is, ezen felesleges pattogni...

csárli hárper 2011.04.28. 15:33:46

értem...
tehát ha a frenky beszél róla az baj, ha a viktor meg is valósítja az jó.....

tevevanegypupu 2011.04.28. 15:34:34

Azt kell megnezni kik kozott akar Ferenc bunteteseket kiosztani, kiknek nem lesz kegyelem? A rendszervaltok kozott, azok kozott akik nem szolgaltak szemelyesen Kadar Janost es Grosz Karolyt, nem latjak naponta Apro Antal villajat belulrol..Jo lesz komolyan venni amit mond, mert Gyurcsany ezektol az emberektol tanulta a "rendcsinalast" es a buntetest, azt pedig mindenki tudja, hogy ok hogyan gondoltak. Hogy ez a bakkecske demokraciarol, koztarsasagrol mer beszelni, es meg akarja buntetni azokat akik masik oldalon allnak, az kulon elvezetesse teszi a tortenetet. Elkepzelheto, hogy ez az alak ilyesmirol abrandozik holdvilagos ejszakan az Apro szentelyben?

veny 2011.04.28. 15:35:26

Ha valóban az történne egy majdani váltás után, hogy amint Gyurcsány mondja, azokat (azaz nem többet és nem kevesebbet) rugdosnák seggbe, akik a köz pénzén a köz ellenében dolgoztak, az szerintem tök jó lenne.

Kár, hogy neki sem hiszem el.

Szintén kár, hogy a postoló direkt mást ért és emel emel ki. Na pont az ilyen kisstílű zsurálkurvulásokról vagyon az idézett szövegben, ha figyelt volna az úr...

dbeata 2011.04.28. 15:35:27

@ben2: Ezt konkrétan bemásoltam, nem én írtam. Bocsi. Nem tettem idézőjelet. De a gugliban rákereshetsz (jogerősen elítélt fidesz politikus) találatok között. Rá is tudsz kérdezni attól, aki írta.

Sieg 2011.04.28. 15:36:31

Gyönyörű látni a szokásos jobber önáltatást: aki nem ért a Fidesszel egyet, az nyilván komcsi, így aztán fogja be. Szánalmas, mindig ez jön, ha épp érvelni, vitatkozni, érdemben kommunikálni nem tud/akar.

A poszt egy kicsit félrement, egyrészt mert torzít (nem éppen ezt mondta Gyurcsány), de hát ezen nem lepődünk meg. Másrészt meg a Fidesz alapos söprögetései után érdekes a felháborodás. Mire is kellett az (alkotmányellenes) indoklás nélküli kirúgás? Erre is biztosan van párthű magyarázat, csak most nem jut eszembe.

Bell & Sebastian 2011.04.28. 15:37:06

Sosem érdekelt, melyik baromfi hol alszik a tyúklétrán.
Az a helyzet, ezt a kis vöröst már régen meg kellett volna kopasztani és bekúrni a szuttyos fazékba!

johevi 2011.04.28. 15:38:31

Nem, kicsit flore lett értelmezve. Nem akkor, ha szerepet vállal, hanem akkor, ha nem a szerepének megfelelően tevékenykedik, hanem az elvárásnak, irányításnak megfelelően.

".....közmédiában kellene szolgálniuk, hitelesen tájékoztatni az országot, ÉS NEM EZT TESZIK, hanem pártmegbízatást teljesítenek......"

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.04.28. 15:39:34

@tintamin:

"Ez a bikacsök-style zajlik éppen most, csak ők a választások előtt nem kötötték senki orrára."

francokat nem. jóelőre beharangozták az "elszámoltatást", és az online reakciókat figyelve baromi sokan savaztak rájuk csak azért, hogy tisztogassanak egy jóízűt. amit pl. a "közszolgálati" médiában jó alaposan meg is csináltak, a "baráti" sajtó embereivel feltöltve a kirúgottak helyét.

sárkányfő 2011.04.28. 15:39:45

@Muad\\\'Dib: tényleg ilyen gyenge válasszal jössz emese? :D
a levél természetesen az utolsó szóig igaz, senki nem vonat kétségbe. ez egy kifinomultabb mocsok volt, ugyanis a mandiner - tökéletes egy ütemre lépve a lakájmédia többi tagjával - kommentár nélkül hozta le, tökéletesen pontosan tudva hogy hogyan ez így hogy néz ki önmagában, és mit fognak rá reagálni a drágalátos törzskommentelői. hogy hogyan kéne mégis értelmezni egy diktatúrában megírt ilyen levelet, számít-e az az apróság, amit kontextusnak hívunk, azt valahogy nem érezte tisztének boncolgatni, na meg akkor pont az a hatás veszett volna el, ami a fő célja volt pártközpontból kiadott utasításnak.

repesve várom, hogy a bayerzsótvá züllött mandiner komment nélkül lehozza Faludy György beismerő vallomását is, amit az andrássy úton meg recsken vertek ki belőle, itt páran biztos azonnal tudnák hogy kell értelmezni... a szemét rohadt áruló fattyát nekije...

ja, és várom a morális világváltást Tar Sándor spicli esetében is, szintén nem megemlítve, hogy őt magát ájulásig verték, ikertestvérét meg agyon... ugye most majd azzal vágsz vissza, hogy Hellert senki nem verte meg? :)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.28. 15:39:56

"... a korábbiakhoz képest is elképzelhetetlennek vélt mélységekbe " ...?

Gyurcsány üvöltözte már a parlamentben, hogy

"-Lógni fogtok ! - " ....?

Seholsenincs ez a Gyurcsány a fideszes mélységekhez.

Nyers Fa 2011.04.28. 15:43:45

@Chicano: Hiába próbálod, a hülyeséget nem lehet magyarázni. Pedig nagyon akarsz. Csak nem a fidesz fizet téged is? Közpénzből?

Muad\\\'Dib 2011.04.28. 15:44:06

@sárkányfő:
Nem pusztán azzal vágok vissza, hogy mennyire nagyon furcsa, hogy a körülmények vizsgálata kizárólag politikai szimpátia esetén fontos egyeseknek...

G. Wolf 2011.04.28. 15:44:06

Szerintem - SAJNOS - a magyar baloldal tanult a Fidesztől miképp kell agresszívan és gyülöllettel teli módon politizálni... Sőt most az MSZP még messze messze nincs attól amit a Fidesz csinált ellenzékben. Csak a jobboldali (média és értelmiség) számára még szokatlan ez a stílus, szokatlan hogy valaki őket akarja majd elszámoltatni.

Szomorú ez az egész, szomorú mert a Fidesz számára éppen az ilyen agresszió és modortalnaság volt ami sikert hozott, és éppen e sikerre vágyakozva másolja le az ellenzékiség stílusát az MSZP.

ZöldszemM2 2011.04.28. 15:45:52

A baloldal ?
Mindig is hazug volt !
Mit csinált 45 éven keresztűl ?
Elárulta nemzetet !!
Tolvaj banda !!

Zetek 2011.04.28. 15:47:49

Szegény Szerző! A legfrissebb Tárki szerint nincs szignifikáns változás. Ennyit az írás komolyságáról.

ZöldszemM2 2011.04.28. 15:48:31

@tevevanegypupu:
Sajnos a komcsik már csináltak ilyent - a gyurcsók csak egy gyenge utánzó !!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.04.28. 15:49:04

@tommybravo:

nana, azért zért csak óvatosan ezzel!

a "nem a dolgukat teszik, hanem pártmegbízatást teljesítenek" egy kiváló gumiszabály, ami kellően "intelligens" végrehajtók esetében (és mint most is frankón látható: a végrehajtók bizony olyanok) valóban nagyjából mindenkit fenyeget, akinek nem tetszik majd a pofája.

JSZs 2011.04.28. 15:49:24

"a magyar politika elsősorban az erőről, a kérlelhetetlenségről, az ellenfél iránti engesztelhetetlen gyűlöletről szól"

szvsz: francokat. olyan, mint a pankráció. arról szól, hogy harc előtt szidni kell a kamerába a másikat, meccsen kiosztani egy-két látszatpofont, aztán ha vége a mókának, irány a sarki kocsma, lehet együtt sörözni egy nagyot.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.28. 15:49:25

@EMU: sokan nem ertik..:-)

nem te vagy az egyetlen.

pont ezert kell itthagynom ezt az orszagot, mert itt a nagytobbseget a gyulolet, az ellensegkereses es az irigyseg motivalja. igy tudott a fidesz ekkora folennyel nyerni, mert megszolitotta az igazi sutyerakokat, akiknek annyi is eleg volt, hogy kijeloltek egy ellensegkepet es azt mondtak, hogy majd jol leszamolnak veluk.

most ugyanezt csinalja az mszp. fasza:-D

ertsd meg, ha valamit nem szerettem a fideszben, az mszpben sem fogom szeretni. ugyanis nem erdekelnek a celok. teljes mertekben leszarom, kinek mi a celja. az erdekel, hogy milyen eszkozoket hajlando igenybevenni a celjai elerese erdekeben. aki bosszut eskuszik es leszamolni akar, az mind1, hogy narancsos, vagy szegfus, a szememben egy civilizalatlan allat.

tessek szepen bizonyitani a buncselekmenyeket jogallami modszerekkel es aki elkovette, azt tessek szepen jogallami modszerekkel megbuntetni.

ha nem tudod a bunosseget bizonyitani, akkor artatlan.

meg egy ilyen kurafi is, mint orban.
es mivel az mszp annakidejen kotesig benne volt azokban a korrupcios ugyekben, amivel keller meg akarta fogni orbanbekat, persze, hogy nem sikerult birosag ele allitani, hiaba volt teljesen nyilvanvalo, hogy orban bizony koztorvenyes bunozo. mostmar lehet fujni egy kilo tollat a seggebe, mert elkurtak.

ennyi volt.

majd utana jon egy ujabb lehetoseg, mivel az eddig 70-30 hallgatolagos mnegegyezest orban felrugta es a teljes magyar korrupcio 100%a a fidesz kezebe kerult. innen majd lehet mit bizonyitani. de nem fenyegetozni, meg kapmanyolni, hogy majd fu de jol megbosszuljuk. tele a f@szom ezzel a kis magyar montague-capulet szarsaggal...

Nem vagyok fideszes 2011.04.28. 15:49:32

@ZöldszemM2:

Ilyenkor tehetetlen őrjöngésedben toppantasz is egyet a kis lábacskáddal a padlón?

nu pagagyí 2011.04.28. 15:50:28

Kár a szöveg durvulásán síránkozni kedves jobbosok. Főleg nem illik duzzogni a hatalom birtokában és főleg nem nyolcévi hazaárulózás után. Mindenkinek az jár vissza és olyan formában, amit adott. Ha tiszta a lelkiismeretetek, akkor felesleges izgulni. Az utánatok jövő kormány is csak az általatok megteremtett eszközökkel fog élni, mindenki üdvére:

Indoklás nélküli tömeges kirúgások. A takarékosság jegyében, ciklusotoktól kezdődő visszamenőleges 98%-os adó a közpénzből élőkre. A célzott adókedvezményekkel kistafírozott magáncégekre szintén visszamenőleges adó kivetése. Büntetőjogi felelősség lebegtetése minden állami forrásból származó forinttal kapcsolatban.
Mi a gond?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.04.28. 15:50:42

@mavo:

"akinek nem tetszik majd a pofája"

meg persze akinek kell a helye egy havernek, ami persze szintén élő gyakorlat, de nem követendő

lucc.gizi 2011.04.28. 15:51:34

Vicces, amikor egyesek az elszámoltatásról, pénzekről, stb. beszélnek, remélnek...
Gyerekek nem tűnt fel, h. a lenyúlásos kassza közös a két párt között?? Csak a szélirány változik néha, ezek mindent tudnak egymásról - még jó, hiszen mint mondom: közös a kassza, csak a nagyközönségnek eljátsszák a csatározást.

v. jókormányzósember 2011.04.28. 15:52:11

Cziczamiczák! Ződszemű szőrnyek!

Hát, nézzük...

Asztat írja a bátor szerző, hogy mecsoda mocskosság készül itten... Hát, naon nagy!

Hiszen (magyarul, ugye, mindenki tud még, - legalább, egy kicsit, ugye? Még az is, aki csak az első "álomásnál" tart)- szóval, hiszen az áll itten, hogy:

"...kellene szolgálniuk, hitelesen tájékoztatni az országot, és nem ezt teszik, hanem pártmegbízatást teljesítenek, hogy nekik nem fogunk megbocsátani. Tudnia kell azoknak a nagyköveteknek, akik nem a Magyar Köztársaságot képviselik..."

Tehát- SZOLGÁLNI kellene, TÁJÉKOZTATNI, HAZÁNKAT KÉPVISELNI-

s ellenjavalt a: PÁRTMEGBÍZATÁS TELJESÍTÉSE, hazánk érdekével ELLENTÉTES képviselet.

Hát- azért szép narancsbőr (vagy agy?) kell ahhoz, hogy valaki ennek láttán azt írja: "Nincs kegyelem!" Ja- a butaságnak, pártvazallusi hozzáállásnak- nincs. De akiben LEGALÁBB(!) egy kissé (!) létezik a szakmaiság- annak félnie kell? Aligha!

Adjon az Isten-

...több józan észt!

VJK

dzsaszper 2011.04.28. 15:55:04

@dbeata: jóllehet Fletóért nem különösebben lelkesedem, épp ugyanezt gondoltam a posztot olvasva.

Vén Csataló 2011.04.28. 15:55:11

@G. Wolf: A magyar baloldal 1919-ben megmutatta, hogy hogyan kell gyűlölettel, gyilkos módra politizálni. Több embert öltek meg, mint Haynau. Aztán a háború után ott folytatták, ahol 19-ben abbahagyták.
Úgyhogy a magyar baloldal nyugodtan befoghatja a pofáját, ha gyűlöletpolitizálásról, démonizálásról, meg a politikai ellenfelek fizikai elpusztításáról, illetve az erre való felbújtásról van szó.
Ebben az országban ezt a baloldali söpredék vezette be, a degenerált, elpuhult, kizsírosodott utódok meg bőszen ácsingóznak a véreskezű elődök tempói után.

Netuddki. 2011.04.28. 15:57:47

Hát öreg, pedig el lesztek számoltatva előbb vagy utóbb.
A gyurcsány meg le van sz...

ben2 2011.04.28. 15:58:36

@G. Wolf:

"Szomorú ez az egész, szomorú mert a Fidesz számára éppen az ilyen agresszió és modortalnaság volt ami sikert hozott, és éppen e sikerre vágyakozva másolja le az ellenzékiség stílusát az MSZP. "

Tévedés. 2002-ben és 2006-ban is a jobboldal indulatos megnyilvánulásai taszították el azt a néhány százalék bizonytalan szavazót, akik végső soron eldöntötték a választások kimenetelét. A Fidesz azért nyert akkorát 2010-ben, mert az agresszív odamondogatást meghagyta a Jobbiknak és gyakorlatilag csendben maradt az egész kampány alatt.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.04.28. 15:58:52

@Zetek: az a nem szignifikáns azonban további Fidesz-csökkenés, és ezúttal LMP és MSZP növekedés. most már nem csupán csalódás van, hanem kezdődik az átállás.

egy százalék havonta pedig bőven elég 14-ig.

Trollbamondás 2011.04.28. 15:59:02

Mingyá' elsírom magam...

Az nem fájt a jaj-de-nagyon-érzékeny jobboldalnak, amikor 8 évig szakmányban gyalázkodtak a hatalom megkaparintásáért?

Üsd a fideszest, hadd szokja.

Az ilyen ZöldszemM2 félék arra sem érdemesek, hogy körberöhögjék őket. Üzenem neki, hogy hamarosan fájni fog a csalódás. Nem csak képletesen.

Netuddki. 2011.04.28. 15:59:08

@Vén Csataló: Amíg meg ilyen IQ huszár hozzászólások születnek addig ne tessék a gyűlöletbeszédről papolni...

Májking 2011.04.28. 15:59:54

Figyeljetek, komoly kérdés: ha egy esetleges választási győzelem után az MSZP, vagy bárki kikúrja a köztévéből azt a Papp Dániel nevű Cohn-Bendit riport hamisítót, akkor politikai leszámolásról, vagy egy szakmailag-erkölcsileg teljesen alkalmatlan seggnyaló eltávolításáról fogunk beszélni?

Dub hadnagy 2011.04.28. 16:00:08

@egynagynulla: no végre, fehérek között egy ajrópai

chabusch 2011.04.28. 16:02:18

Najó, úgy tűnik, bevált gyakorlat lett minden politikai oldal részéről, hogy a másik oldal által előadott, értelmes mondandót "félreértik", majd ezt követően már nem is az idézetet elemzik, hanem a "félreértett" tartalmat. Ez politikai oldaltól függetlenül gusztustalan, és emellett elidegenítő hatású a gondolkodásra és a magyar nyelv tényleges megértésére képes lakosság körében.

bgp 2011.04.28. 16:02:49

"A kérdés: mi indokolja ezt a feneketlen gyűlöletet? Az egyik leegyszerűsítő válasz szerint a hatalom elvesztése olyan sokk a baloldal számára..."

Szerintem tök egyformák. Ráadásul a jobb inkább bal, a bal meg inkább jobb. A médiatámogatásuk is hasonló. A siránkozás is, hogy a másik oldal uralja a médiát.

Kicsit már uncsi.

Vén Csataló 2011.04.28. 16:05:12

@kovi1970: Nem baj, ha tudod, hogy pont nem érdekel a véleményed.

Dub hadnagy 2011.04.28. 16:07:08

@ben2: akkor bizonyára arra is van más magyarázatod, hogy miért kellett a korábban Fidesz-közeli nagyvad által az MTV-be benyomott Krizsó Szilvit kirakni, mint az, hogy esetleg kérdéseket is föl merne tenni, ami manapság nem aktuális.

2011.04.28. 16:07:33

kedves politicus, minél többet foglalkoznak ezzel a nyomorult paprikajancsival, annál hamarabb és nagyobb erővel fog visszatérni. Nagyon alkalmas volt pofozózsáknak és ellenségképnek (és meg is érdemelte), de kérlek, ne emeljétek újra magasba, legyen osztályrésze a nem-megbocsátó feledés.

Nem vagyok fideszes 2011.04.28. 16:07:58

@Májking:

Ez mindkettő volna egyszerre, nem kétséges.

csi szi 2011.04.28. 16:08:33

Szerintem tévedés, hogy ez most kezdődött. Egyáltalán nem. A szoclibek sem most kezdték ezt "átvéve a fidesztől". Csak vagy túl fiatalok vagytok, vagy rossz a memóriátok. A kölcsönös "gyűlöletpolitizálás" természetesen már 90-től létezett, csak akkor a ma már nem létező MDF és SZDSZ voltak a szereplők. Akiknek a mai megfelelői nagyjából a Fidesz (jó, legyen Fidesz-KDNP:)), illetve az MSZP és egyre inkább az LMP is, amelyeknek két kicsi legóként az a sorsuk, hogy összenőjön, ami összetartozik. Mégpedig Gyurcsány vezetése alatt, még ha ettől még fintorog is pár támogatójuk, be fogják nyelni. Ahogy az SZDSZ is benyelte Horn Gyulát és az MSZP-vel való összeborulást '94-ben.
Tény, hogy a legfelső szinten álló politikusoktól ritka volt ez a hangnem korábban, legalábbis nyilvánosság előtt (bár Gyurcsány anno (talán még nem volt miniszterelnök) is írt olyat, ha jól emlékszem, hogy "legalább 3 szoci ciklus kell, hogy a fideszpolitikusok jelen generációja (értsd OV, Kövér...) el legyenek tüntetve a közéletből")
A csahosoktól meg ennél durvább dolgok is elhangzottak eleget, pl. Bayer anno, talán a 2002-es vereség után beígérte, hogy nem irgalmaznak senkinek , ha egyszer visszatér a Fidesz. :)

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.04.28. 16:10:11

Hajrá Gyurcsány!!!!

A leginkábbközutálatnak örvendő.... azért sokan rájöttek, hogyha a Fidesz ennyi mindenben hazudozott, akkor tán a Gyurcsányról is folyton hazugságokat ontottak?

Igen igen, a mandíner a magyar nemzet (szándékos kisbetű) és a hányinger hír tv megtette hatását.

Ha az elmúltegy év intézkedéseit a Gyurcsány kormány hozta volna, akkor ezek a drága fülkések már a Parlament épületét is felgyújtották volna.

Féljen csak féljen a Fidesz, azt sem mondták be a hír tévében, hogy Győrben kétharmaddal nyomták le a Fityiszt, Zugló is csak azért vérzett el, mert a baloldal megosztott.

Csak így tovább,és egyre nagyobb lesz az összefogás!!!
Mocsok hazug fidesz.

bakbella 2011.04.28. 16:10:27

Minek köhög a bolha, ha tüdeje nincsen? Mikorra terveznek a bolsik? Ezzel a garnitúrával, még négy-öt választáson nem fognak nyerni. Lehet, nem a fidesz lesz pár év múlva a vezető párt, de ezzel a bandával a bolsik sem.

Nem vagyok fideszes 2011.04.28. 16:11:45

@csi szi:

" Bayer anno, talán a 2002-es vereség után beígérte, hogy nem irgalmaznak senkinek , ha egyszer visszatér a Fidesz."

S lőn...

bakbella 2011.04.28. 16:11:52

@d-evike: Épp az idióta miatt vesztettetek. És míg ott lesz, nem is nyertek. Azért hát, hajrá gyurcsányi!

dzsugasvili 2011.04.28. 16:13:12

Egyre tűrhetőbb ez a blog. Mostanában vannak már nekem is elfogadható cikkek. Viszont amit most ír az baromság abban a tekintetben, hogy nem csak a baloldalon múlik az undorító gyűlölködő hangnem (bár ők tényleg sokat tesznek érte), legalábbis az interneten nem. Hanem a kormányon is legalább ugyanannyira, akik lassan egy éves terrorkormányzásukkal/őrjöngésükkel minden létező dolgot igyekeznek szétverni. És a kétharmadnak köszönhetően már rég átlépték a szocik teljesítményét, ami azért nem kis dolog! Ez pedig mindenféle médianyomulás ellenére most már nagyon széles rétegeknek szúrt szemet (tekintve a pénzelvonások mértékét és a megszorításokat), és messze nem az összezsugorodott baloldal tiltakozik már ez ellen, hanem korábban fideszes emberek is! Meg se tudom mondani, a környezetemben hány ősfideszes szociutáló utálja mostanra Orbánt és bűnbandáját. Ez pedig talán magyarázza, hogy miért kívánja a nyilvánosság előtt is oly sok ember olyan keményen a bukásukat minél rövidebb időn belül.

Mindezt érezheti Gyurcsány, aki az ilyen megszólalásaiban inkább meglovagolja a közhangulatot, nem annyira fokozza azt, legalábbis szerintem. (Ami persze szintén vicces, hogy 1 évvel a "rendszerváltás" után még mindig keltheti a hangulatot, mert egy icipici darabka bizonyíték nem lett semmiféle stiklijére se a nagy elszámoltatás közepette...)

Majdnem 2011.04.28. 16:13:14

betiltani minden pártot! ... csak a szakmaiság számítson

csi szi 2011.04.28. 16:14:13

@ben2: Az az érdekes, hogy a baloldal indulatos megnyilvánulásai sose érdekelték ezeket a szavazókat.
Szóval szerintem ezek nem bizonytalanok voltak, hanem bizony baloldali szavazók, akik esetleg kicsit ingadoztak, hogy elmenjenek-e szavazni. A Kövér "kötelezése" és hasonló feltupírozva eléjük tálalt "felháborító jobboldali megnyilvánulások" (vagy a "szerverfeltörés" és a "szinglihordázás" '06-ban:)) meggyőzték őket, hogy elmenjenek. Ennyi.

blah 2011.04.28. 16:17:29

@Vén Csataló: ó te jó ég, milyen évet is írunk? Meg tudod különböztetni a pártokat más alapján is mint amilyen oldalra sorolják magukat? Vagy a focihuligán szellemiség visz mindent?

Ez a Gyurcsány amúgy úgy hülye ahogy van, nem érti, hogy az ő szava már szinte semmit nem ér. Ettől függetlenül nem mondott hülyeséget csak nem lesz aki végrehajtsa. Mivel a tökmindegy milyen oldali mérsékelt pártok nem nagyon léteznek a fideszen kívül és a fidesz ezzel a politikával és a gazadasági analfabétizmusával (ami 3 év múlva már az utolsó parasztbácsinak is szemet fog szúrni) ki fogja nyírni magát így a történelem legalacsonyabb választási részvételére számítok 2014-ben. Ez pedig csak azoknak a pártoknak tesz majd jót amelyik támogatói közt nagyobb arányban vannak a fanatikus, focihuligán lelkű, véglények.

Dub hadnagy 2011.04.28. 16:18:08

@Bell & Sebastian: konkretice? aki nincs velünk, az ellenünk van, aki ellik, az épp nem lehet velünk, vagy aki sok bort iszik, az átmenetileg nem gondolkodik és bármit leír, vagy valami más?

Majdnem 2011.04.28. 16:19:55

hehe ... ez a hülye gyurcsány azzal híresült el, hogy rámutatott, ne kövessék tovább a hazug utat -lehet nem hülye, csak bátor?

csi szi 2011.04.28. 16:21:31

@blah: "Ez a Gyurcsány amúgy úgy hülye ahogy van, nem érti, hogy az ő szava már szinte semmit nem ér"

Ne légy naiv, mögötte áll egyedül olyan gazdasági háttér és kapcsolatrendszer az ellenzéki oldalon, ami számít.
Az MSZP-ben hamarosan visszaveszi a nyilvánosság előtt is a vezetést, és az LMP is választhat, hogy összefekszik vele, vagy "fideszbérencnek" bélyegzik. Nem kétséges, hogy melyiket teszi majd.

Megfigyelo 2011.04.28. 16:25:37

Tessék figyelmesen olvasni! Gyurcsány azt mondta, hogy nem lesz bocsánat azoknak, akik az Orbán-rezsim kiszolgálása, pártutasítások végrehajtása céljából *megszegik hivatali eskűjüket*. És már miért lenne az eskűszegőknek? NEM azokról van szó, akik korrekt módon dolgoznak, hanem az eskűszegőkről!

tevevanegypupu 2011.04.28. 16:25:42

@ZöldszemM2:
Nem art figyelni arra amit mond Gyurcsany, mert ugy tunik, tokeletesen gatlastalan, semmifele onkontrollal nem rendelkezik, es dicso szereplese utan meg mindig ugy erzi, alkalmas miniszterelnoknek.

Májking 2011.04.28. 16:27:32

Tudjátok, az a legszomorúbb, hogy mostanra inkább hiszek Gyurcsány demokrácia iránti elkötelezettségében, mint Orbánéban.
Mint a régi viccben: na, ezt nem gondoltam volna...

blah 2011.04.28. 16:27:49

@csi szi: ok, ez így van, én viszont a választópolgárokról beszéltem.

Dub hadnagy 2011.04.28. 16:30:11

@ben2: szerintem nyerni azért nyert, mert nem volt értelmes választás, kétharmaddal meg azért, mert válság idején olcsó és gusztustalan szociális demagógiát produkált, ennek a levét persze most támogatottság-csökkenés formájában issza, mi meg úgy globalice az ország lehetősőgeinek a beszűkülése formájában.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.04.28. 16:34:14

Azért jó lett volna látni, hogy mi lett volna az országból, ha nincs az öszöd, és ha nem a világ leggennyesebb ellenzéke csesztette volna 4 éven át.

Mondjuk az egészségügy négy éve szedné a 300 ft-os vizitdíjat...

Nem kellett nektek olyan kormányzás, ami pont az államadósság csökkentése irányába ment volna... most meg csak bőgjétek hogy JAJ DE NAGY ÁLLAMADÓSSÁG! Fél éve még le se szartátok!

A fidesz hívek úgyműködnek, hogy amit a szellemi vezér kiejt a száján, azzal kb fél évig elmantráznak.
Ilyen volt az offshore-lovagok, a csontvázak a szekrényben...

Gyurcsányt jó sokszor mondogatta.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.28. 16:35:49

@Megfigyelo: de ez akkor is fenyegetozes. kampanyduma.

tessek megnyerni a valasztasokat, aztan szepen a jogallam szabalyai szerint vizsgalatokat inditani. de ne ugy, mint 2002ben, amikor is keller vizsgalatait az mszps mutyik kibukasatol valo felelem lehetetlenitette el...

Nem vagyok fideszes 2011.04.28. 16:44:19

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

Mostanság a maszopnak gyakorlatilag esélye sincs mutyizgatni, mert szinte mindenhonnan kiszorultak, nem csak a kormányzatból, de az önkormányzatokból is. 1998-2002 között teljesen más volt a helyzet. 2010 tavasza, de ősze után aztán már tényleg MINDEN felelősség a fityiszé.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.28. 16:48:43

@Lófasz Hadnagy: mondom

annyi tortent, hogy a hallgatolagos 70-30 megallapodast eggyszercsak felrugta a fidesz es most a teljes magyar korrupciot a kezebe vette.

de most ugy tunik, nem nagyon lesz ellenzek, aki elszamoltat, mert a jelek szerint a gyongyospatai esemenyeket azert hagyta a kormany elfajulni, hogy most koncepcios eljarasok indulhassanak az ellenzeki politikusok ellen.

index.hu/belfold/2011/04/28/tenyfeltaro_bizottsag_jon_letre_gyongyospata_miatt/

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.04.28. 16:51:10

@d-evike: kivancsi lennek pl, hogy mibe kerult es ki fizettte a "gyurcsany a hibas!" kampanyt..:-)

Nem vagyok fideszes 2011.04.28. 16:53:47

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

Baszogathatja a mostani ellenzéket a fityisz, de ha így utáltatja meg magát továbbra is, meg fog jelenni az alternatíva. Vagy a facebookosok közül, vagy feltűnik egy Tétényi Évához hasonló, integráló személyiség, aki körül párt szerveződik, mindegy. Nem csak azok buktathatják meg, akiket most ismerünk.

Alonee 2011.04.28. 17:42:13

A helyzet az, hogy számos ilyen és ehhez hasonló írást olvastam az elmúlt 4 évben. Azokat a jobboldal írta, konkrétan a Fidesz. Kedves Mandíner, tényleg a meglepetés erejével ért ez a hír? Egyébként a poszt korrekt, csak uncsi. Ez már a 93. rész és az ingerküszöböm alatt van ( a Facebokon üzengetős szappanoperára gondoltam).

Rothstein 2011.04.28. 18:10:05

A baj az, hogy Gyurcsány akarná megmondani ki a pártkatona és ki nem.
A szövegben ugyanis egy halvány utalás sincs arra, hogy ő ezt milyen módon képzeli el. Ismerve messianisztikus viselkedését, bátran lehet következtetni a módozatokra.
Egyébként sem ismeretlen tőle az ilyen stílus:
Kóbor kutyázás, akinek nem tetszik el lehet menni, vagy haverja Kóka: a mocsár lecsapolása és a békák közti kapcsolatról.

milyen szép a Vértes, ó 2011.04.28. 18:14:00

@dbeata:

A Várhegyi-perrel kapcsolatos dolgoknak érdemes utánanézni, ritka szórakoztató eg-két részlet.

A vesztegetés vádja alól felmentették, az indoklás az volt, hogy 'a vesztegetés bebizonyosodott ugyan, de a Fidesz-kampány támogatására ment el, ami ebből befolyt és nem saját magára költötte.'
Zuschlag mennyit is kapott (jogosan)?

milyen szép a Vértes, ó 2011.04.28. 18:16:52

@Rothstein:

És vajon lehet-e majd fokozni a mostani 'aki nincs velünk és aki velünk van, de nem eléggé, az ellenség'-et?

(Apropó, lényegtelen mítosz és bonyolult a módszer, de ha bepötyögöd a Google-nek, hogy 'Gyurcsány el lehet menni', lehet, segít.)

Aerion 2011.04.28. 18:24:56

A Fidesz társadalmi támogatottság vesztése közel sincs akkor mértékű és olyan súlyú, mint amilyen az MSZP-é volt 2006-2007-ben, ez az egyik. A másik, hogy miközben az MSZP (és az SZDSZ) társadalmi támogatottságcsökkenése a Fidezs támogatottság növekedésélvel járt, ma ennek nyoma sincs. Sem az MSZP, sem a Jobbik, sem a zöldliberális poszt-SZDSZ nem képes javítani támogatottsághelyzetén, lényegében semmit. Miközben kapálóznak érte, mint fürdős k*rva a koton után.

dbeata 2011.04.28. 19:29:39

@d-evike: Hajrá Évi, de Bajnai is offshore huszár volt, ezt ugye tudod? Én is utálom a fityiszt, illetve a mostani fityiszt, de nincsenek illúzióim a másik oldallal kapcsolatban. Bajnai a legjobb volt, de nem hiszem, hogy jó ideológiát, példát tudna mutatni az országnak. Ő egy kőkemény üzletember, menedzser, és jól menedzselte az országot. De számomra ennyi. Ahhoz, hogy valaki államférfi legyen, nekem ez kevés. És én sajnálom a legjobban, hogy ezt kell mondanom róla.

ver@s kan-tár 2011.04.28. 19:29:57

@ben2: "A probléma ott van Gyurcsány dumájával, hogy szubjektív fogalmakkal operál, azaz fenntartja magának a jogot, hogy eldöntse, mely ügyészi, nagyköveti, stb. gyakorlatot tekint pártmegbizatás teljesítésének."

Igazad lehet, sőt van is a szó azon értelmében, hogy minden politikus, aki ellenfeleire nézvést minősítő fogalmakat használ – teremjen/álljon bármelyik oldalon is –, mindenképpen szubjektíven használja ezeket, hiszen ő a kijelentő alany a mondatban, s mindenki más vagy szenvedtetett fél, vagy a megítélésnek tárgya. Mondattechnikailag. Így aztán ő, Gyurcsány nem valamiféle külön kasztot vagy vonalat képvisel, csupán követi a politikai megnyilatkozások általános logikáját. Amitől ha eltérne, inkább filozófusnak vagy esztétának kellene állnia, nem közéleti szereplőnek. De mert az, tartja magát a műfaj szabta észjáráshoz.

"Azaz a lényeg: vigyázzanak a közszolgák, mert ha együttműködnek a kormánnyal, akkor eléri őket a bosszú."

Van ilyen íze, szó se róla, mert a szöveg értelmezése ezt nem zárja ki, mégsem hihető, hogy a teljes közszolgálati (illetve köztisztviselői) állományra értette, legfeljebb a kurzusfüggő kinevezettekre, akik az új rend szabta nyomvonalon haladva rendületlenül, most már a látszólagos, illetve minimális szakmaiság/függetlenség álcáját is büszkén vetik oda és égetik el a lojalitás oltárán. Ezekre tett nyílt utalást.

"Gyurcsány retorikája pontosan ugyanolyan, mint a Véderő és társaié: ők is csak a bűnözők ellen masíroznak ugye, nem tehetnek róla, hogy a cigányok magukra veszik. Klasszikus félelemkeltésre játszó cinizmus."

Egyfelől közel sem az a retorika, mert gyökeresen más a szókészlet és -használat, másfelől meg sem a véderő, gárda, illetve egyéb önszorgalmi testületek, sem az általuk célba vett cigányság nem közszolgálati alapon felálló, működő és közpénzből finanszírozott testület volna, mely végső soron államot működtet. Más a tétje egy véderő–cigány szembenállásnak, és más egy ellenzéki párt politikai töltetű intésének, mikor a sarkából kifordított alkotmányozási kaland végeztével széttekint az országban, ahol minden érdemi ellensúlyt/grémiumot, mely a mindenkori végrehajtó hatalom esetleges túlkapásainak gátat szabhatott volna, ezzel a húsvéti alaptörvénnyel, na meg az azt megelőző törvénykezés folytán vagy súlytalanná tettek, vagy saját emberrel hatástalanítottak, vagy kerek perec megszüntettek. Annyiban jogos és arányos csak az összevetés, hogy mindkét jelenség Magyarországon észlelhető, szemünk láttára zajlik e földön, és a demokráciát, annak minőségét közvetlenül érinti. Különben más semmi.

problémamegoldó 2011.04.28. 19:52:43

Idézet a posztból: "Ha valaki ügyészként, újságíróként, nagykövetként az Orbán-kormány alatt szerepet vállal, annak nem lesz bocsánat."

Nna, ezt speciel nem mondta a böszme.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.04.28. 19:54:03

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

"ertsd meg, ha valamit nem szerettem a fideszben, az mszpben sem fogom szeretni."

ott a pont!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.04.28. 19:56:03

@Dub hadnagy:

hát igen, kódoltan zsidózni olyan, de olyan ajrópéer dolog, nyami, nyami.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.04.28. 20:01:25

@blah:

a klónra sok mindent lehet mondani: hogy hazudik (mondjuk ebben semmi extra nincs), hogy szarul kormányzott, hogy mindig odamegy fellépni olyanokhoz, akik kurvára nem szeretnének vele együtt fellépni, de hogy hülye, az nagyon nem igaz.

fonó 2011.04.28. 20:03:24

A Lisztferihegy név ellen szavazókat nem érte bosszú?
Alkotmánybiróságot nem érte szűkités amikor nem bólogatott?
Költségvetési tanácsot halvány kritikája után szélnek eresztették. KI A PITIÁNER BOSSZUÁLLÓ??

fonó 2011.04.28. 20:05:27

Nagyon szorulhat a fidesz fizette MANDINER ha kétharmdos kormányzás 1 éve után is Gyurcsánytól retteg. Nyugi, kormányozni kellene nem harcolni. béke van

fonó 2011.04.28. 20:09:12

Ha minden pártvezető kimenne a melegfesztiválra, kiállna Bayer uszitó cikkei ellen, elmenne a romagyilkosok perére stb akkor nem lenne kérdés hogy ezekkel a témákkal sunyin játszanak, tudnák hogy kultur ember hogy viszonyul ezekhez a dolgokhoz.

G. Wolf 2011.04.28. 20:41:35

@Vén Csataló: erről beszéltem... az amit itt épp produkálsz semmibe se más... Meg amúgy sok dolog mellett az is igaz hogy a Tanácsköztársaságban vittek először gyerekeket csoportosan üdülni a balatonhoz, valamint a tanácsköztársaság kommunistái voltak azok akik valamiféle ellenállsát tudtak kifejteni a hazáért... de ez persze mellékes...

Amúgy meg mindig lehet visszamutogatni hogy de ő ütött vissza először.

És mint egy következő komment írta, az embereknek épp ebből lett elegük 2002-ben (racionális választás ekkor Fidesz lett volna, pusztán gazdasági alapokon). És ha most az MSZP átveszi ezt a stílust lehet bejön neki, mert az emberek már rá vannak állva erre az acsarkodó ellenzékiségre... vagy épp ellenségeskedésre... Miképp kommentedből is előjön, addig amíg lesznek emberek akik hozzád hasonló módon és stílusban politizálnak, addig lesz gyűlölet a parlamenteben. És ugyanezt lehet látni habzószájú balosoktól is...

Egyetérteni nem kell, sőt, ha olyan a szitiu ki kell menni tüntetni, de lehet ezt normálisan is, vesd össze 2006-os és a mostani tüntetéseket. Most a város nincs szétverve...

Persze amíg sok hozzád hasonló felfogású gondolkodású ember van (bal oldalon és jobb oldalon egyaránt) addig lesz igény az ilyenre... sajnos! Remélem egyszer majd rádöbbensz hogy gyűlölködés helyett összefogás kell! Igen össze kéne fognia a fideszesnek a többséggel (pl Esztergomban), és igen ha vannak jó ötletek a mostani kormányban akkor nem ciki támogatni, de persze ez túlmutat a napi szavazatszerző maximumon, ezt hívnák politizálásnak, és ezt csinálnák az államférfiak...

G. Wolf 2011.04.28. 20:47:27

@ben2: annyiban valóban nem egyértelmű az írás hogy 2010-ről beszélek, abban igazad van hogy 2002-ben és 2006-ban éppen hogy az agresszió volt ami eltávolította a Fidesztől a szavazókat.

csi szi 2011.04.28. 23:50:58

@d-evike: Ha már fantáziálsz, mi lett volna az országból, ha 2002-ben nem szavazzátok le (bár minimális különbséggel) az "agresszív" Fideszt, a "több pénzt az embereknek!" "19 ezret ellopott a Fidesz a nyugdíjasoktól, de mi visszaadjuk!" stb. kampányra és a Heti Hetesre hallgatva. Mondjuk, már évek óta euróval fizetnénk. :)
Vagy mi lett volna, ha az MSZP 2006-ban belenyugszik az esetleges vereségbe, és nem akar ordas hazugságok árán mindenáron nyerni.

Nero Bianco 2011.04.29. 00:31:06

Hát erről a posztról (azon kívül, hogy a poszt szerzője sajnálatos módon képtelen szöveget értelmezni), Karinthy egy rövidke írása jut eszembe.

DR. UGYANAZ

A felső rétegek és a tömeglélek súrlódásának pszichofizikája

(Kimerítő elvi tanulmány a társadalmi küzdelmek okairól, két kötetben.)

Első kötet

DR. UGYANAZ kezével a villamoskocsi feljárójának fogantyújába, lábával abba a táblába kapaszkodva, melyen a “Megtelt" felírás jelzi, hogy még legfeljebb csak huszonötén szállhatnak fel, homlokát nekifeszítve a peron állásai előtt heverő összenyomott hullák ezreinek. Micsoda beszéd az, hogy már nincs hely? De mennyire van hely, csak, tessék egy kicsit összébb szorulni! Disznóság, hogy az embert nem hagyják felszállni — nekem éppen annyi jogom van felszállni, mint maguknak, akik már fent vannak! Nagyon sajnálom, hogy ráléptem a kezére az úrnak, háború van! Ha nem megy másképpen, majd erőszakkal szerezzük meg magunknak a jogainkat — ha a vezetőség eltűri, hogy egyik ember felszállhasson, másik meg nem —, hát akkor majd csinálunk mi rendet! Mit gondol, nekem nincs éppen olyan sürgős dolgom, mint magának? Hogy maga még az előbbi állomáson szállt fel? Bánom is én! Éppen eleget utazott akkor! Lárifári! Szálljon le! Nekem dumálhat az úr — itt nem arról van szó, hogy ki áll ott régebben vagy nem régebben, nem tudni, kinek a korrupt protekciója révén — hanem arról hogy kinek van tehetsége meg ereje hozzá, hogy ott álljon! Félre az utamból! Le a kocsivezetővel! Le a hájasokkal! Éljen a forradalom! Utánam! (Egy ellenállhatatlan rohammal felnyomakszik a peronra. A kocsi megindul.)

Második kötet

DR. UGYANAZ a következő állomáson, kiállva a peron lépcsője elé, szavait a feltolakodó tömeghez intézve. De uraim!!... Uraim!!... Az Istenért, hát nem látják, hogy már nincsen hely?... Hiszen leszakad a peron — hát ne tolakodjanak, mint az oktalan állat! Uraim — az emberi méltóság! Hiszen emberek vagyunk! Az oktalan állat se száll fel a villamosra, ha már nincs hely! Uraim, az Istenért — tartsuk be a rendet, hiszen másképpen összeomlik minden, amit a bölcs kormányzat a jövő Magyarország és a törvényes kereteken belül feltételezett alkotmányos fejlődés érdekében megalkotott! Türelem, uraim, türelem — tessék várni a következő kocsira — a türelmes és szakszerű, rendszeresen elvégzett várakozás bizonyára megtermendi gyümölcsét — egy szebb jövőt — persze, csak a törvényes kereteken belül. Gondoljunk, uraim, a művelt nyugatra — lebegjen szemünk előtt Németország nagy példája — a nemzeti parlament! Az alkotmányos nemzet nevében felszólítom az urakat, oszoljanak szét egymás hasából békésen, és várják meg a következő villamost! Éljen a kalauz úr, éljen szeretett kocsivezetőnk, ki bölcs belátással vezeti kocsinkat e nehéz napokban — éljen a kormány!

Karinthy Frigyes válogatott művei Szépirodalmi Kiadó, 1962 286.o.

Nero Bianco 2011.04.29. 01:06:30

Mindenesetre a poszt szerzője az első kötet után megírta most a másodikat is.

Az apropó meg majdnem mindegy.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.04.29. 08:28:22

Hál' Isten, a haza még nem veszett el teljesen, és vannak akik megérették a fenti írás lényegét. Segítsen már valaki megejteni nekem, hogy mit jelent a kollaboráció és mit jelent a nem lesz bocsánat? És különösen mit jelent ez egy olyan szervezet esetében mint az ügyészség, amely teljesen független a kormánytól és amelynek életébe a mindenkori kormánynak semmilyen formában sincs lehetősége beleszólni. Még a legfőbb ügyészt is a parlament választja és nem a kormány.
Az ügyészség kapcsán nincs bocsánatról beszélni, az egy független hatalmi ág egyik szereplőjének életébe történő durva verbális beleugatás. Totálisan antidemokratikus.

A másik: köztévé. Ki mondja meg, hogy ki kollaborált és ki nem? Debreczeni J. vagy Orosz J. esetleg Aczél E. is kollaborált? Vagy csak az újak, akik nekünk nem tetszenek? Ők a bűnösök egyedül?

Aki azt a dögunalmas mantrát harsogja, hogy de hát a Gyurcsány nem is azt mondja, meg a szerző nem tud olvasni és szövegértelmezni, az a fenti kérdéseket tegye fel magának.

Aki pedig a fenti mondatokat elfogadja egy politikustól, az lesz kedves a demokráciát kitörölni a szótárából.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.04.29. 09:49:40

@mavo: nem értem a gerenda-szálka összehasonlítást.

Lásd: "A kemény szavak persze mindig is részei voltak a magyar politikának (ebben főképp a jobboldali média néhány prominense járt elöl jó példával)"

héjakútmácsonya 2011.04.29. 09:54:15

@yenoee: "Értem én, hogy szerinted ezt mondta, de a helyzet az, hogy nem pontosan ezt mondta."

Ez a lényeg! Hogy pontosan mit mondott, és pontosan mit is gondolt. S mit a hallgatósága, a fanatikus 60+ os hívek. Mert amikor Gyurcsány pártutasítást végrehajtó ügyészekről, bírókról, újságírókről, köztisztviselőkről, nagykövetekről beszél, s ezeket fenyegeti, nyíltan, az utcáról fenyegeti őket, akkor olyan tisztségvielőkről beszél, akik nem a TETZSZÉSE szerint dolgoznak. Tehát nem valamifajta objektív mérce szerint mér Gyurcsány, és a bigott hívei sem, hanem szubjektív, pártpolitikai mérce szerint méri ezeket az embereket. Tehát ha ezek a tisztségviselők mindenben törvényesen, alkotmánmyosan járnak is el, de sajnos mégsem Gyurcsány tetszése szerint, máris pártutasításokat végrehajtó apparatcsikoknak minősülnek, akiket a "rendszerváltás" után meg kell büntetni. No, ez Gyurcsány szövegének üzenete, lényege. Innen nézve pedig Gyurcsány nem mást tesz, mint államhoz lojális köztisztviselőket fenyeget. Azt üzeni, hogy nem az államhoz kell lojálisnak lenniük, ha egy esetleges kormányváltás után is meg akarják tartani állásukat, hanem őhozzá. Abszurd, s nem csak az új, de a régi, '89-es alkotmányunkkal is összeegyeztethetetlen, szélsőséges felfogás Gyurcsányé.

héjakútmácsonya 2011.04.29. 09:56:52

Ez a lényeg! Hogy pontosan mit mondott, és pontosan mit is gondolt. S mit a hallgatósága, a fanatikus 60+ os hívek. Mert amikor Gyurcsány pártutasítást végrehajtó ügyészekről, bírókról, újságírókről, köztisztviselőkről, nagykövetekről beszél, s ezeket fenyegeti, nyíltan, az utcáról fenyegeti őket, akkor olyan tisztségviselőkről beszél, akik nem a TETSZÉSE szerint dolgoznak. Tehát nem valamifajta objektív mérce szerint mér Gyurcsány, és a bigott hívei sem, hanem szubjektív, pártpolitikai mérce szerint méri ezeket az embereket. Tehát ha ezek a tisztségviselők mindenben törvényesen, alkotmánmyosan járnak is el, de sajnos mégsem Gyurcsány tetszése szerint, máris pártutasításokat végrehajtó apparatcsikoknak minősülnek, akiket a "rendszerváltás" után meg kell büntetni. No, ez Gyurcsány szövegének üzenete, lényege. Innen nézve pedig Gyurcsány nem mást tesz, mint államhoz lojális köztisztviselőket fenyeget. Azt üzeni, hogy nem az államhoz kell lojálisnak lenniük, ha egy esetleges kormányváltás után is meg akarják tartani állásukat, hanem őhozzá. Abszurd, s nem csak az új, de a régi, '89-es alkotmányunkkal is összeegyeztethetetlen, szélsőséges felfogás Gyurcsányé.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.04.29. 11:43:03

@politicus:

a kemény szavak, és a közbeszéd "a korábbiakhoz képest is elképzelhetetlennek vélt mélység"-e közt van ám néhány fokozat. az messze nem azonos szint.

pláne, hogy a magyar "jobboldal" szatellitjei (nemzet, hírlap, hadd ne soroljam már) többnyire olyan mértékű gyűlöletet sugároznak, ami már tényleg beteges, ám arról itt többnyire kibaszott nagy kuss van. egy darab bájerzsóttis postra emlékszem haloványan, de mintha akkor pont egy másik fideszest fenyegetett meg, tehát simán tűnhet úgy, hogy csak az elmérgesedő belharc volt vele a probléma.

ez a post, ha nem a klónnal, hanem fideszes ikszipszilonnal lenne megírva, automatikusan bérrettegéssé lenne nyilvánítva.

(és persze ceterum censeo: mi a faszért tűritek a nettó nácikat, a véres szájjal hőbörgő trollokat még mindig, amikor a ti image-eteket rombolják. nem is kicsit)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.04.29. 11:47:41

@politicus:

"mit jelent ez egy olyan szervezet esetében mint az ügyészség, amely teljesen független a kormánytól és amelynek életébe a mindenkori kormánynak semmilyen formában sincs lehetősége beleszólni. Még a legfőbb ügyészt is a parlament választja és nem a kormány."

kihagytad a kibaszott független médiahatóságot, a kibaszotfüggetlen pszáf-et, a kibaszottfüggetlen kt-t, a kibaszottfüggetlen számvevőszéket. azok is kurva fontosak.

annál undorítóbban cinikus mondatot, mint hogy "a legfőbb ügyészt is a parlament választja és nem a kormány", rég olvastam.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.04.29. 11:51:48

@fonó:

no igen, ezek jogos kérdések, de emlékezetem szerint pont ezekről írt a mandiner.

Heron4444 2011.04.29. 22:32:07

@mavo: szerintem az antiszemitázás súlyosabb, mint az, hogy 'lógni fogsz te szemét'

@politicus: Amikor egy fideszest ki neveznek az ÁSZ élére, akkor onnantól nehéz védeni a szervezet függetlenségét, tök mind1, hogy Domokos mit csinál.

Az egész a kaderpolitika következménye 0 szakmaiság, 100 % lojalitás (sajtóban is). pl: Hegyi Árpád simán maradhatott volna az Ász élén

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.04.29. 22:54:14

@mavo: Egyben válaszolok a fenti két kommentedre.

Először is kérnék vmit az elején. Ha olvasol tőlem valamit, akkor a korábbi esetek (tudod miről van szó) elkerülése érdekében nem lehetne, hogy még alaposabban olvasod el az én kommentjeimet, mint másokét? Nem lehetne, hogy számolsz tíz percet, mielőtt írsz vmit?

Én ugyanis semmilyen cinizmust nem szántam a fenti megjegyzés mögé. Rögzítettem egy tényt. Ha vki azzal fenyegetőzik, h egy független intézmény munkatársaira ilyen vagy olyan sors vár, az minimum necces. És egyetlen kormány (igen a mostani) se tud beleszólni közvetlenül az ügyészség munkájába, még ha az a köcsög fideszes Polt is a főügyész. Mert ez egyszerűen nem így működik.

"kihagytad a kibaszott független médiahatóságot, a kibaszotfüggetlen pszáf-et, a kibaszottfüggetlen kt-t, a kibaszottfüggetlen számvevőszéket. azok is kurva fontosak."

Valóban. Ahogy Gyurcsány sem beszélt róla, és ez a cikk sem ezekről szólt. Kifejezetten újságírókról és ügyészekről (sic!) beszélt.

Az, hogy a jobboldali sajtó hangneme milyen, mindketten tudjuk. Nekem közelebbi, értsd: mindennapi tapasztalatom a Magyar Nemzettel van, és bár egy totális pártlapnak tartom, durva, útszéli, fenyegetőző hangnem nincsen benne. Ez utóbbiról szólt a poszt nem másról.

kamasuka 2011.04.30. 09:19:47

Nem a hatalom elvesztése miatt puffognak és árulják a hazát, hanem mert esélyük sincs visszaszerezni azt 2014-ben. 8 (7) év ellenzékben azért egy lopásra szakosodott, ebből élő rétegnél felél egy leningrádi ostrom alatti éhezéssel. A gáz az, hogy ezzel a vezetőréteggel 2018-ban sem lesz több esélyük, sőt a hozzájuk hű volt munkásőrök és párttitkárok is lassan elmúlnak.

Neduddki3 2011.04.30. 14:06:31

@kamasuka: amekkorát te tévedsz!!
Ahogy most a Fityesz áll, meg amiket egy év alatt elkövettek az emberek ellenében, esélyük sincs a hosszabbításra! Addigra mindenki átgondolja, kire kellett volna hallgatni a tavalyi választáson! Mégegyszer nem fogják elkövetni uazt a hibát!!!

Neduddki3 2011.04.30. 14:10:38

@politicus:
"mit jelent ez egy olyan szervezet esetében mint az ügyészség, amely teljesen független a kormánytól és amelynek életébe a mindenkori kormánynak semmilyen formában sincs lehetősége beleszólni. Még a legfőbb ügyészt is a parlament választja és nem a kormány."

Ritka nagy seggnyaló lehetsz te!
Méghogy független?? Röhej ,amit képes vagy ideborítani elénk! Azt hiszed mindenki olyan elvakult, min te?? Hát nem látod, hogy több, mint egy éve a Fityesz megrendeléseit teljesítik??

héjakútmácsonya 2011.04.30. 15:05:02

@Neduddki3:

Egy éve?! Nem több, mint 12 éve? Vágó István, Gyurcsány haknijainak állandó porondmestere szerint legalábbis 1998 óta az van Magyarországon, amit a Fidesz akar. Vagyis 2004-2009 között Feri is csak egy osotba, tehetetlen bohóc volt, a valódi irányító Viktor volt. Legalábbis ez következik Vágó szavaiból.

Szeretném felhívni becses figyelmed, hogy Feri már 2003-ban, tehát még sportminszter korában árnyékállam építgetésével s egyéb hagymázas összeesküvéssel vádolta az akkori ellenzéket!

Ma pedig már ő szólat fel árnyékparlamant, meg részországgyűlések szervezésére, lényegében egy árnyékállam, egy másik egy alternatív köztársaság építésre, melyben természetesen, magától értetődően ő lenne a góré, hisz eme árnyékállamnak a lakói, demokratái közfelkiáltással őt neveznék ki a főhatalom, a fő árnyékhatalom birtokosának.

Ám az árnyék azért árnyék, mert ott kevesebb a fény, vagyis sötétebb van. Az van. Sötétség. Délben.

Neduddki3 2011.04.30. 21:39:04

@héjakútmácsonya: Nem nagyon látom, mitől lesz jobb attól ,ha Gyurcsányt fikázzuk, miután , már több, mint 2 éve nem ő irányitja az országot!
Egy éve konkrétan Orbán, de az emberek még mindig Fletóra orrolnak, holott már rég Orbánt kellene fikázni:))

Blogger Géza 2011.04.30. 22:23:25

@Lófasz Hadnagy: Tétényi Éva mint integráló személyiség??? Szegény még a saját városát is képtelen vezetni, egy ideje össze sem hívja a képviselő-testületet. Az igaz, hogy egyszerre próbál törleszkedni az MSZP-hez meg a Jobbikhoz, de ettől azért még integrálónak ne nevezzük, hacsak nem egy MSZP-Jobbik koalícióban gondolkodunk.

Blogger Géza 2011.04.30. 22:32:38

Amúgy Gyurcsány már 2010-ben meghirdette ugye, hogy Orbán Viktor minden hétfőn átkozza majd el a pillanatot, amikor miniszterelnök lett, szóval semmi meglepő nincs abban, hogy folytatja a fenyegetőzést ezúttal nyilvánvaló módon megpróbálva nyomást gyakorolni az ügyészségre. Hogy-hogy nem, pont nem sokkal azelőtt, hogy fel lesz függesztve a mentelmi joga. A politikusi nyomásgyakorlásra máskor oly kényes balliberálisok most mélyen és cinkos módon hallgatnak... nohát.

Alfőmérnök 2011.04.30. 22:34:21

@Blogger Géza: Az lenne a király, ha Tétényi Éva lenne a miniszterelnök, Babarczy Eszter meg a köztársasági elnök. Pik-pak rendbejönnének a dolgok. :D

osborne 2011.05.01. 00:27:39

@Alfőmérnök:

Manyi Béci pedig sajtófőnök. Nem lenne többé éhezés!

Alfőmérnök 2011.05.01. 00:36:36

@osborne: Körülbelül Gizella Klára meg a Jövő nemzedéke ombudsmanja. :)

héjakútmácsonya 2011.05.01. 12:25:55

@Neduddki3:

Ácsi! Arról van most szó, hogy Gyurcsány Ferenc kendőzetlenül, az utcáról fenyeget köztisztviselőket, nagyköveteket, újságírókat és ügyészeket. Ez utóbbiak fenyegetése különösen izgalmas annak tükrében, hogy Ferenc egy korrupciós ügy, hát, hogy is fogalmazzak píszin: érintettje. Nem tudom, képes vagy e felfogni ennek jelentőségét! Ha nem, segítek. Képzeld el, hogy nem Gyurcsány, hanem Orbán fenyegeti meg a nagyköveteket, a közmédia újságíróit és az ügyészeket azzal, hogy nem lesz számukra bocsánat, ha kiszolgálják Gyurcsányékat! Nos, sikerült ezt elképzelned? Igen? Akkor rendben vagyunk. Nem kell magyaráznom Gyurcsány fenyegetőzésének jelentőségét.

Gyurcsány, nyilván a korábban már emlegetett ügyész, vagy az ügyészségen ismerős, haverjától értesült hivatalos meggyanúsításáról, így ő elébe menve a dolgoknak, a charta utcai politizálós rendezvényén nyíltan megfenyegette az ügyészeket, ha eljárást indítanak ellene, esetleges hatalomra kereülése után megbosszulja a meggyanúsítását. Ez a rendszerváltoztatás utánio magyar politikatörténetben eleddig példa nélküli, brutális fenyegetés a magyar igazságszolgáltatásnak. Nemzetközi sajtóvisszhangja mégsioncs neki. Vajon miért nincs? Vajon miért nem aggódik Gyurcsány fenyegetése okán a magyar jogállamért a Die Welt, a Der Standard, a The Guardien, a The Nwe York Times, az El País, és a többi sajtótermék? Miért nem érnek el hozzájuk Gyurcsány agresszív, fenyegető szavai?

héjakútmácsonya 2011.05.01. 14:06:55

@G. Wolf: "Csak a jobboldali (média és értelmiség) számára még szokatlan ez a stílus, szokatlan hogy valaki őket akarja majd elszámoltatni."

Rövid a memóriád, nyilván ezért nem emlékszel már Keller Lászlóra és az ő Közpénzügyi Államtitkárságnak csúfolt, valójában politikai inkvizítori, boszorkányüldözési hivatalára. A rendzserváltoztatás után a Medgyessy-kormány volt az első és eleddig egyetlen kormány, mely hivatalos, állami rangra emelte a poltikai ellenfelek kriminalizálását, lejáratását és üldözését. Keller vadászati naplókban kotorászott, hogy valami terhelőt , vagy valami lényegtelen dolgot találjon, amit a Népszavában, a Népszabadságban, a 168 órában és egyebütt cincálhatnak a balos újságírók, s véleményformálók.

Nyilván Berkecz Máriára sem emlékszel, akinek ugye Heller Ágnessel szemben, európai, progresszív elbánásban volt része. Hellernek még a testüregeiben sem kotorásztak. Miféle mucsai, brutális, balkáni, tipikus jobbos elbánás ez, kérem szépen!!

Neduddki3 2011.05.01. 16:58:14

@héjakútmácsonya: Én is hallottam ám a beszédét!
Nem általában az ügyészséget fenyegette meg, hanem a hatalom megrendeléseit kiszolgáló ügyészeket, nagyköveteket,kömédiás "szagembereket", akik nem a hazájukat, hanem Orbán V-t szolgálják.
Ez azért különbség, nem???

héjakútmácsonya 2011.05.01. 17:15:46

@Neduddki3: Oké, hallottad, de lám, olybá tűnik, nem értetted, vagy igen, és mégis, velem szemben, játszod az értetlent.

Még egyszer: amikor Gyurcsány pártutasítást végrehajtó ügyészekről, bírókról, újságírókról, köztisztviselőkről, nagykövetekről beszél, s ezeket fenyegeti, nyíltan, az utcáról fenyegeti őket, akkor olyan tisztségviselőkről beszél, akik nem a TETSZÉSE szerint dolgoznak. Tehát nem valamifajta objektív mérce szerint mér Gyurcsány, és a bigott hívei sem, hanem szubjektív, pártpolitikai mérce szerint méri ezeket az embereket. Tehát ha ezek a tisztségviselők mindenben törvényesen, alkotmánmyosan járnak is el, de sajnos mégsem Gyurcsány tetszése szerint, máris pártutasításokat végrehajtó apparatcsikoknak minősülnek, akiket a "rendszerváltás" után meg kell büntetni. No, ez Gyurcsány szövegének üzenete, lényege. Innen nézve pedig Gyurcsány nem mást tesz, mint államhoz lojális köztisztviselőket fenyeget. Azt üzeni, hogy nem az államhoz kell lojálisnak lenniük, ha egy esetleges kormányváltás után is meg akarják tartani állásukat, hanem őhozzá. Abszurd, s nem csak az új, de a régi, '89-es alkotmányunkkal is összeegyeztethetetlen, szélsőséges felfogás Gyurcsányé.

Gyurcsány, az őt magát, és más szocialista politikusokat meggyanúsító ügyészeket fenyegeti a charta rendezvényén előadott beszédében, nyíltan és nyersen fenyegetőzik. Példátlan. Példátlan támadást intéz a magyar igazságszolgáltatás ellen.
S mi van akkor, ha Gyurcsány fenyegetését egy ügyész komolyan veszi, és nem mer majd vádat emelni egy egyébként alaposan gyanúsítható szoci politikus ellen? Nos, az a jogállam végét jelenti.

Gyurcsány nagyköveteket, újságírókat, ügyészeket fenyeget, nyíltan zsarol, a "demokraták", hazaiak és külföldiek pedig kussolnak. Nem szerveznek sem Brüsszelben, sem Strassbourgban, sem Berlinben fórumot, hogy megtárgyalják, mennyire veszélyes Gyurcsány rémisztő terve a köztársaságra, a demokráciára, a jogállamra.
Nem tiltakozik sem Heller Ágnes, sem Konrád György, sem Schiff András, sem Radnóti Sándor, sem senki más. Mind hallgatnak, mint szar a gazban. Veszélyben a demokrácia, a jogállam, Gyurcsány fenyegeti, a "demokraták" pedig mögötte sorakoznak fel, hogy megvédjék.

Neduddki3 2011.05.01. 17:36:56

@héjakútmácsonya: A lojális tisztségviselő az én felfogásom szerint nem egyenlő a pártutasítást végrehajtó szolgával!!
Márpedig most ez van! Nekem nehogy Polt Pétert egy elfogulatlan, csak a jognak élő köztisztviselőnek próbáld beállítani, mert megpukkadok a röhögéstől! Hát 2002 után nem bizonyitotta elégszer, hogy nyilvánvaló bűnösöket engedett futni(nem keveset, hanem mindet!!!) És ezt a " független" funkcit betonozták be 9 évre egy csomó más szolgával- mert ezek szolgák!
Aztán meg miért baj, ha Gyurcsány úgymond az utcáról üzen?? OV. vajon mit csinált 8 évig??
Na ugye? Egy kis elfogulatlansággal könnyebben megérted, mi a problémám! Orbán elkövetett egy óriási hibát! Kriminalizálni próbálja politikai ellenfeleit, koholt pereket szervez ugyanazokért, amiket ők is simán elkövettek, amikor hatalomban voltak! Azt meg senki ne próbálja nekem beadni, hogy 90%-s fideszes lefedettségű önkörmányzatoknál nem volt semmi feltárni való, ugye ezt te sem hiszed el? Ezért mondom, 100x hullik vissza ez Vityka fejére, ha majd megbukik, mert meg fog az biztos! Szerintem menedékjogot fog kérni külföldön:)))

Neduddki3 2011.05.01. 17:42:41

@Blogger Géza: Amit Esztergomban elkövet a Fidesz, ugyanaz, mint amit 8 évig elkövettek ellenzékben!
Nem számít semmit a polgár akarata, akik túlnyomó többsége elkergette Meggyest, csak a bosszú érdekli őket, a minél rosszabb, annál jobb!
Rég fel kellett volna oszlatni őket, kiváncsi lennék, hányan kerülnének vissza!
Na ezért nem oszlatják fel őket, mert sejtik azt, amiben nagyon sokan már most biztosak vagyunk!!!!
Mondhatnám kicsit kiforgatva: Orbán-takarodj!!!

Blogger Géza 2011.05.01. 20:01:40

@Neduddki3: Azt se feledd el, hogy ugyanezek a polgárok megválasztották Meggyest képviselőnek, szóval azért ez nem ilyen egyszerű. Ez a történet szerintem már rég nem Meggyesről szól, innen úgy tűnik, hogy Tétényi Éva próbál országos politikussá válni, még akkor is, ha ennek egy város csődbe menetele az ára.

Nem akkor vennénk amúgy semmibe "a polgárok akaratát", ha az általuk megválasztott képviselő-testületet oszlatnák fel?

héjakútmácsonya 2011.05.01. 20:03:13

@Neduddki3:

"A lojális tisztségviselő az én felfogásom szerint nem egyenlő a pártutasítást végrehajtó szolgával!!"

Oké, de akkor neked is, meg Gyurcsánynak is meg kéne fogalmaznia, hogy melyik ügyészt, melyik nagykövetet, melyik újságírót tartjátok Fideszbérencnek, és hogy konkrétan miért is!
Gyurcsány annyit üzen a fenyegetésében, hogy akik pártutasítást hajtnak végre, ne számítsanak bocsánatra, de egész nyilvánvaló, hogy ő már Zusclag, Hunvald, Hagyó és társaik, s leginkább persze önmaga meggyanúsítását is Fideszes összeesküvésnek, Fideszes ármánynak tartja.
(Gyurcsány már régóta készül a Dimitrov szerepre, bár csak a baloldal Budaházyja lehet belőle.)
Gyurcsány már 2003-ban Fidesszel összejátszó köztisztviselőkről és Fideszes árnyékállamról hadovált. Mivel azonban nem volt ilyen, hát Szilvásy elvtársával 2008-ban kreáltak egyett, ebből lett az UD-ügy. 2009-es lemondásákor pedig már a bírói kart is a Fidesszel való összejátszással vádolta, ami ellen az OIT is kénytelen volt tiltakozni. Ma, 2011-ben pedig már egészen nyíltan fenyeget ügyészeket, újságírókat és nagyköveteket, s azt üzeni nekik, hogy hozzá kell lojálisnak lenniük, nem az államhoz, mert különben nem lesz bocsánat számukra.

Még egyszer, s talán utoljára: amikor Gyurcsány fideszbérenc köztisztviselőkről beszél, akkor olyan tisztségviselőkről szól, akik nem a TETSZÉSE szerint dolgoznak. Nem objektív mércével mér, hanem a saját politikai érdekei szerint. Eszerint pedig minden nagykövet, újságíró és ügyész Fideszbérenc, aki nem úgy Gyurcsány elvtárs tetszése szerint dolgozik. Ennyi.

"Aztán meg miért baj, ha Gyurcsány úgymond az utcáról üzen?? "

Azért, mert Gyurcsány és talpnyalói az elmúlt években ezerszer meg százezerszer elátkozták az utcai politizálást, mint a parlamentáris demokrácia ellenségét. Ma pedig mit látunk, tapasztalunk? Azt, hogy Gyurcsány többet szerepel az utcán, mint a köztársaság templomában, az Országházban, látványos külsőségek közepette kivonul a demokráciából a köztársaságból és totális harcot, szabadságharcot hirdet a fennálló, legitim, törvényes, alkotmányos és demokratikus hatalommal szemben. Olyan szavakat, kifejezéseket használ (szabadságharc, diktatúra, önkény, stb), olyan vádakat fogalmaz meg a kormánnyal szemben (megnyomorítja a dolgozó népet, kisemmizi a derék magyarokat, stb), melyeket az elmúlt években a szélsőjobboldal, Vona, Budaházy, Toroczkay használtak!!

Ma pedig, rekedt hangon, azt kiabálta a pusztába: No pasaran! Gyurcsány és slepje hosszú hónapok óta polgárháborús pszihózist igyekeznek kelteni. Ahogy a szélsőjobb is. (Lásd pl. Gyöngyöspata).

"Orbán elkövetett egy óriási hibát! Kriminalizálni próbálja politikai ellenfeleit, koholt pereket szervez ugyanazokért, amiket ők is simán elkövettek, amikor hatalomban voltak!"

Ugyan, ne játszd a naivat! Keller László neve remélem, ismerősen cseng! No, ő volt az, aki élen járt a politikai ellenfelek kriminalizálásában, s erre Medygessy Péter kormányfőtől egy egész államtitkárságot, állami apparáűtust kapott. Idézhetném Magyar Bálint örökbecsű szóleleményét: szervezett felvilág. Ezt ugyem emlékszel még, az Orbán-kormányra értette. Vagy a HVG címlapját is felhozhatnám példának, melyen az első Orbán-kormány maffiózokként voltak ábrázolva. Szóval azt, hogy ki kit kriminalizált, inkább ne feszegessük!

Egy koholt pert nevezz meg nekem! Egyet, csak egyet.

"Azt meg senki ne próbálja nekem beadni, hogy 90%-s fideszes lefedettségű önkörmányzatoknál nem volt semmi feltárni való, ugye ezt te sem hiszed el?"

Ugye te sem hiszed el, hogy Polt Péter az akadály?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.05.02. 10:32:03

@politicus:

"mindennapi tapasztalatom a Magyar Nemzettel van, és bár egy totális pártlapnak tartom, durva, útszéli, fenyegetőző hangnem nincsen benne"

uhh. ha csak úgy nem. mondjuk akkor nincs is miről beszélnünk.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.05.02. 22:32:51

@mavo: Na ilyenkor szokott az jönni, hogy azt mondja az egyik kommentelo a másiknak h legyen kedves olyan cikkeket belinkelni amelyek a véleményét alátámasztják, de nem kérem. A nemzet egy tipikus part ökle újság, de fenyegetésnek nyoma sincs benne.
süti beállítások módosítása