Metamorphosis Slovakiae
2011. március 30. írta: Uzoni Ábel

Metamorphosis Slovakiae

  Március Esterházy János hónapja, a felvidéki Esterházyé. 1901 március 14-én született, és 56 év múlva, március 8-án halt meg a magyarokért minden körülmények között kiálló politikus. Szlovákiában idén sem sikerült békében megemlékezni arról az emberről, aki anno egyedüliként szavazott a fasizálódó szlovenszkói parlamentben a zsidók deportálása ellen.

  Az egyébként magánterületen felállított kassai Esterházy-mellszobrot WC-papírral tekerte be egy helyi underground seggdugasz művész, lett is belőle verekedés. A polícia is megtette kötelességét, kamerák kereszttüzében meseautóba rakott pár őrült magyarországi feketeingest. Gyönyörűre sikeredett az idei felvidéki március.

  Egy csendesebb, jóval emelkedettebb ünnep is zajlott azonban Nyitraújlakon, Esterházy szülőfalujában. Emléktáblát avattak, jelen volt a család Olaszországban élő unokája, illetve a gróf lengyel édesanyjának Krakkóban élő rokonai. Az emlékezők megkoszorúzták a gróf jelképes sírját, és egyben részt vettek azon a szentmisén, amely állítólag az első volt Nyitraújlakon a második világháború óta. Kedves riport az eseményről itt.

  A jelképes sír az újlaki tömbházak között - a mártírhalált halt politikus földi maradványait  csak az elmúlt években találták meg egy prágai (!) tömegsírban.

 

 

 A család lengyel ágának leszármazottai.

Giovanni Malfatti, az unoka a koszorúzáson

  A család nyitraújlaki kastélya ma ideggyógyászatként működik országos hatáskörrel, afféle szlovák OPNI-ként. Az U-alakú, klasszicista épület az évek és a használat során teljesen átlényegült. Értékes berendezése, könyvtára, fegyvergyűjteménye a második világégés alatt megsemmisült. Csak az egykori őspark nyomai, meg talán a park elhelyezkedése súgja, hogy egykor itt nemesi hajlék, emberi életforma létezett.

  Hogy áll a Felvidék kastélyok, nemesi hajlékok, kúriák ügyében? Röviden: elég jól... és rosszul. Felbecsülhetetlen építészeti értéket hordott össze a magyar nemesség a századok során Felföldön, vagyis Felső-Magyarországon. Ehhez képest a károk iszonyatosak. A hajlékok többsége lassan elsüllyed a történelem terhe alatt.

  Nem mindegyik objektum járt olyan jól, mint az Esterházyaké. Ma 430 műemléki védettséget élvező épület, és 300 történelmi jelentőségű park van Szlovákiában. Az, hogy a betléri Andrássy-kastélyt, meg néhány pozsonyi palotát Legolandként mutogatnak a turistáknak, ne tévesszen meg senkit. Inkább nézzen körbe az egykori építészeti tündérkert elemei között -  a vadászlaktól a palotáig -  itt, itt, és itt.

  És ha ez nem lenne elég, a Szlovák Műemlékvédelmi Hivataltól megrendelhető az a CD-ROM, amelyen a jelenleg eladó vagy bérbe vehető történelmi objektumok listája található kastélytól kezdve ferences kolostoron és zsinagógán át az egyszerűbb nemesi hajlékokig. Fotóval, ármegjelöléssel.

  Itt a Zoznam pamiatok na predaj a prenájom (eladó és kiadó műemlékek listája )–ra kattintva nyerhető ízelítő (szlovák nyelven) a felkínált ingatlanokról. Szerezzen vissza tehát Ön is egy kicsit az egykori Magyarországból!

  A felvásárlási láz egyébként lecsengőben van, mert aki akart és tudott (politikusok és nagyvállalkozók), az már vett magának történelmi domust. Kelendőek főként a Pozsonyhoz vagy Nagyszombathoz közeli, eldugott birtokok voltak.

  Metamorphosis Slovakiae. Sohasem lesz már úgy, ahogy régen volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr112769277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kamuszutra 2011.03.30. 15:40:26

"Szerezzen vissza tehát Ön is egy kicsit az egykori Magyarországból!"

ezt úgy is lehet mondani, hogy vegyél te is csipetnyi szlovákiát. nézőpont kérdése.

aeidennis 2011.03.30. 15:48:27

Hazánkban sem túl rózsás a helyzet, itt is lehet venni istállónak használt kúriát:
www.kastelyok-kuriak.hu/

Kíváncsi vagyok, hogy Magyarországon mikor kárpótolják majd a nemességet? Még a románoknál is előrébb tartanak ebben a tekintetben...

Nyasgem 2011.03.30. 15:52:34

a fenti mondat helyesen így hangozna:"aki anno egyedüliként szavazott a fasizálódó szlovenszkói parlamentben a zsidók deportálása ellen."

Bell & Sebastian 2011.03.30. 15:57:57

Jičinben a Wallenstein kastély, az érdekelne, de az meg a cseheknél maradt. Inkább lennék bohém őrgróf, mint hun rolník, annyi már itt a Rumcajs*, mint katonaládában dicsőség helyett a nyű.

*szakállas-kalpagos, de nem csak útonálló, aki alleszusammen mindentvisz

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.03.30. 16:48:25

Eszterháy nagy ember volt. Nem hiába emlékszi rá büszkeséggel a magyar nemzet, 1 (azaz egy) teljes utcával Maglódon.

tevevanegypupu 2011.03.30. 19:20:39

Az a terulet a mienk. Szlovakia csak rossz alom.

tevevanegypupu 2011.03.30. 19:20:39

Az a terulet a mienk. Szlovakia csak rossz alom.

minőségi_troll 2011.03.30. 23:42:05

@Bloodscalp:

erec izráelen nem lehet túltenni :D

Bell & Sebastian 2011.03.31. 00:09:27

@minőségi_troll: Volt is ilyen ügy, ráhúzták, hogy erecionista, kapott érte jó sok évet.

Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2011.03.31. 00:27:35

Információim szerint élnek még a gyermekei,bár már elég idősek. A képen lévő "lengyel leszármazottak" pedig tudtommal a húgának az unokái/gyermekei (Mycielski grófok).

tevevanegypupu 2011.03.31. 07:39:51

Leontottek a szobrat voros festekkel. De nalunk meg Karolyi Mihaly szobrat ontottek le..Most fuggetlenul attol, hogy a ket grof kozott nagy a kulonbseg, ugy tunik, hogy van amiben nemzetkozileg egyformak vagyunk..barbarok.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.03.31. 21:10:31

Sose értettem mi ez a végképp eltörölni a '17-es forradalom után. Most egy falusi szerény udvarház fogja merénylet által megölni a méltóságos -jah, bocs, erre ugrottak- Moszkvában székelő marshall urat?
Vagy egy volt lóversenypálya ugyan mit árt, hogy be kell szántani? Betiltják a lovit, hermetikusan lezárják a helyet, azt csókolom.
Teljesen olyan az egész, mint mikor az élhetetlen, elkényeztetett kölök megörökli szülei egész életen át csinosítgatott házát és 3 hónap múlva már lóg a tapéta, penészedik a padlásfedél, és a patkányok a bentmaradásra játszanak az öklömnyi keresztespókokkal.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2011.04.02. 00:22:57

kőkemény sors, törhetetlen derék, csendes szavak.
hol vagyunk mi ettől, emberek?

az örök világosság fényeskedjék neki!
süti beállítások módosítása