„Reméljük, továbbra is készülnek Magyarországon filmek, senki nem akarja, hogy ne készüljenek!” - nyilatkozta a napokban a fiatal, filmszemle fődíjas rendező. Ebben majd mindenki egyetért. De hogyan, kik, miből, milyent?

  A hangos érdekérvényesítésre is képes filmszakma viszonylagos csendben figyelte, hogyan alakítja át a kultúrpolitikai hatalomváltás a változásra megérett filmes struktúrát 2010-ben. Az utóbbi hetekben az események felgyorsultak. Míg a gyorsan változó jogszabályi környezetet és a közmédia új szervezeti rendszerét tanulta a hazai média, a mozgóképes szakmát botrányos ügyek rázták meg, amelyek egyértelművé tették, itt sem tartható fenn a régi rend, és az erkölcsi megújulás nem opció, hanem kötelesség. A megújulás alapja pedig nem lehet más, mint a közönség szolgálata. Az elmúlt években sok mindenki a filmesek érdeklődésének előterébe került: producer, alkotó, kurátor, újságíró, elnök, zsűritag, európai partner, külföldi megrendelő, viszont akikhez ritkán sikerült közel kerülni, az éppen a nagyérdemű volt.

Várkonyi Zoltán: Egri csillagok (1968)- Dobó István szózata és a várvédők esküje

  A szükségszerű újrakezdésnek az elején érdemes körbejárni az új kulturális kormányzat által már megválasztása előtt stratégiainak nyilvánított ágazat helyzetét. A magyar filmgyártás a rendszerváltás óta keresi a helyét. Az állami monopólium megszűnése, a piac megjelenése nagy kihívások elé állította a filmeseket. Mivel a filmgyártás összetett műfaj, egyszerre nagyon költséges ipari tevékenység és többsíkú alkotómunka, a filmszakma is heterogén. A hazai filmgyártás az elmúlt húsz évben sajátos struktúrába szerveződött. A magyar filmeket túlnyomórészt állami szubvencióból forgatták. Ez azonban nem „magyar betegség” (sic!). Sok európai ország hasonló szervezeten keresztül, visszanemtérítendő formában támogatja produkcióit. Itthon az MMKA (Magyar Mozgókép Közalapítvány) volt hivatott betölteni ezt a szerepet. A tavaly év végén megválasztott elnök, Kőrösi Zoltán vállalkozott arra, hogy az MMKA szervezetét és dominanciáját megőrizve, az akkor még csak nagyon valószínű hatalomváltás után hangot találjon az új kormányzattal. Személye a jelöltek közül egyedül tűnt elfogadhatónak a leendő kormánypártok számára is. Az új kormányzat képviselői a sajtóban és informális beszélgetéseken is előre nyilvánvalóvá tették, hogy terveik nem kiforrottak, de a változás elmaradhatatlan a filmes szakmában.

  A magyar filmesek nagy része felsorakozott az új elnök mögé. Kőrösi túlnyomórészt fiatal producerek támogatását élvezte, akik az elmúlt években nemzetközi fesztiválsikereket értek el, sokszor európai koprodukcióban és visszahelyezték a magyar művészfilmeket az európai mozgóképes térképre. Igaz, ellenzői is akadtak, akik kifogásolták Kőrösi halogató-kiváró taktikáját. Az új elnök kénytelen volt a kormányzat döntése nyomán idén minimális támogatást kiosztani, a pénzeket visszatartották, illetve részben az MMKA konszolidációjára fordították, miközben a Közalapítványt átvilágították. 

Fábri Zoltán: Hannibál tanár úr (1956) - Nyúl Béla halála

  Az átvilágítás eredménye lesújtó volt. Az elmúlt években az MMKA jelentős hiányt halmozott fel. Itt és most nem foglalkoznék a személyi felelősséggel, az az MMKA vezetőinek és az igazságszolgáltatásnak a reszortja. Annyi megállapítható, hogy a hiány egy része az előző kormányzat felelőssége, mert nem, vagy csak késve fizettek az MMKA-nak. Ezt tetézte az a gyakorlat, hogy a Közalapítvány az utóbbi években több pénzt osztott szét, mint ami fellett valójában diszponált, a visszatérítendő támogatások pedig nagyrészt soha nem kerültek visszafizetésre. Az így kialakult adósságspirál egyszerre sújtja a Közalapítványt, ami évente csak adósságtörlesztésre majd milliárdos összeget kénytelen fordítani, illetve a gyártócégeket és producereket, akik közül sokan banki hitelt vettek fel, hogy alvállalkozóikat kifizessék, az MMKA késedelmes vagy elmaradó kifizetései miatt.

  Az MMKA még idén is listába szedve, szándéknyilatkozat formájában ígért nagyjátékfilmekre jelentős pénzeket. A szervezet bedőlése, a támogatások és pályázatok teljes felfüggesztése olyan folyamatot indíthat el, ami számos, önhibáján kívül bajba került céget hozhat lehetetlen helyzetbe. Ezért is kísérte filmes körökben feszült várakozás a költségvetési törvény MMKA-ra vonatkozó tételének alakulását. Az eredeti tervezetben szereplő 1 milliárd forintos támogatás gyakorlatilag az MMKA kiüresítését jelenti, mert ez az éves hiteltörlesztési kötelezettségre sem lesz elég. Fideszes javaslatra emelték 4,5 milliárdra az MMKA éves költségvetési irányszámát az országgyűlés kulturális szakbizottságának ülésén. Még aznap megérkezett az Index szerkesztőségébe a Kőrösi által elmondott beszéd, ami megpecsételte az előterjesztés sorsát.

  Néhány napja az eredeti egymilliárd körüli összeget szavazta meg az Országgyűlés, és a plusz forrást indítványozó javaslat előterjesztője, L. Simon László is úgy fogalmazott, középtávon nem lesz szükség a Közalapítványra. A Közalapítvány kvázi megszüntetésének előnye, hogy el lehet felejteni a számos visszaélésre, fiktív anyagi tranzakciókra lehetőséget adó elavult pályázati rendszert, és újra lehet szervezni a szakmai szervezeteket, mert az MMKA alapító szervei közül számos szervezet már csak papíron létezik, de szavazati joggal továbbra is rendelkezik. Nyitott kérdés továbbá a még mindig jelentős közalapítványi vagyon, ami főleg ingatlanokban és jogokban testesül meg. Ha fájdalmasan is, de lehetőség nyílik a támogatott alkotások számának csökkentésére és az inkább többet, de kevesebbnek elv alkalmazására. Hátránya, hogy néhány olyan futó filmterv vagy produkció, illetve mögötte álló filmcég kerülhet lehetetlen helyzetbe, akik az elmúlt években zászlóshajói lettek a magyar mozgókép művészetnek a hazai és nemzetközi szakmai közvélemény egybehangzó értékítélete alapján. Ezeknek a műhelyeknek a megtartása nemcsak cél, de nemzeti, kulturális érdek is. Mint ahogy az artmozik támogatási rendszere, illetve a filmes folyóiratok, események forrásainak biztosítása, nemzeti filmszemle átalakítása sem megkerülhető kérdés. A filmszemle belterjessége és provincializmusa nehezen lenne fokozható, tematikussá vagy regionálisan nemzetközivé tétele nem halasztható tovább. 

 
Sándor Pál: Miss Arizona (1988) - Schygulla, Mastroianni, Garas, Eperjes és a pesti Moulin tánckara

  A filmszakma másik szegmense az ún. szervíz- vagy bérmunkákat végző cégekből áll, igaz, a piac mérete miatt nagy az átfedés magyar filmeket készítőkkel, főleg ha a szakembereket nézzük. Ez a piac hatalmas fejlődésen ment keresztül, igazi sikerágazat lett. A kilencvenes években lerombolt egykori stúdióterem-hálózatot modern, minden igényt kielégíteni képes stúdiók váltották. A nemzetközi piacon versenyképes bérek, modern eszközpark, gyönyörű helyszínek, a kiváló szakképzettség Argentína, Spanyolország, Dél-Afrika méltó versenytársává tette hazánkat. Kelet-európai versenytársaink ebben az ágazatban tényleg legtöbbször mögöttünk kullognak. Ez az ágazat évente közvetlenül több milliárdos adóbevételt hoz a nemzetgazdaságnak, nem beszélve a közvetett bevételekről. Anthony Hopkins, Jane Reno, Nicholas Cage, Angelina Jolie, Brad Pitt, John Cusack, Donald Sutherland, hogy csak a legnagyobb neveket említsük az elmúlt években hazánkban forgató világsztárok közül, jelentős marketing értékkel rendelkeznek. Nem csoda, hogy a hírek szerint a 2011-es évben tucatnyi amerikai mozit kötöttek le már most külföldi producerek magyarországi forgatásra.

  Mivel a filmes olyan anyagból van gyúrva, hogy ha beteszi az ajtórésbe a lábát, akkor pillanatokon belül egy komplett stábbal áll a nappaliban, biztosak lehetünk abban, hogy az elmúlt hetek eseményei nem múlnak el nyomtalanul. Józan becslések szerint tavasz elejére várható, hogy azok a cégek, amik szinte kizárólag állami dotációból működtek az elmúlt években, bedőlnek, olyan lavinát indítva el, ami számos alvállalkozót sodorhat magával.

  A kulturális kormányzat eddig adós maradt egy átfogó filmes koncepcióval. Nem könnyíti a helyzetüket, hogy az első Orbán-kormány regnálása sem múlt el filmes és kormányzati nézetkülönbségek nélkül, és kevés olyan jól sikerült törvénye volt az elmúlt nyolc évnek, mint a filmtörvény (még ha le is von az értékéből, hogy azok nem tartották be, akik elfogadták). 

Jeles András:A kis Valentino (1979)

  A kormányzati elképzelések felvázolása ennek a művészeti műfajnak és ipari ágazatnak nem húzódhat tovább. A művészi értékeknek, az érdeklődő közönség ízlésének és a gazdasági szempontoknak egyaránt meg kell jelennie a szempontok között. Az elmúlt évek jogszabályba ütköző döntéseinek elbírálása az igazságszolgáltatás feladata. Ezek után a szervezeti rendszert kell tisztázni, hogy minél előbb világos legyen, milyen szempontok és kritériumok alapján működik majd a pályázati szisztémát. Támaszkodni kell azokra a szakmai szereplőkre, akik a változások mellett állnak, mert a friss, de belülről jövő ötletek sokszor hatékonyabbak lehetnek, mint a politikai küzdelmekben született döntések. Kivételes lehetőség a magyar filmgyártás mozgósítására, hogy az új médiatörvény tervezete a közmédiumok számára magas sugárzási kvótát ír elő frissen gyártott, hazai készítésű produkciókra, műsorszámokra. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács egyik legfontosabb feladata lesz ennek a kvótának a tényleges ellenőrzése. A nagy hagyományokkal bíró, tartalmas és szórakoztató tévéfilm újjáélesztéséhez adottak a feltételek, kár lenne elszalasztani a lehetőséget.

  Szükséges az Európai Unió és a kormányzat egyeztetése a filmtörvény átalakításáról és a közvetett (ún. 20%-os) állami támogatás rendszerének felülvizsgálatáról. Ez utóbbi támogatási forma a megváltozott gazdasági környezet és a társasági adó csökkentése miatt jelenleg is nehezen lehívható. A képzési rendszer gyakornoki alapú megreformálása terén egyes oktatási magánintézmények mutatnak példát már itthon is. A képzésen belül a szakemberek nemzetközi elvárásoknak megfelelő felkészítése a cél. Külföldi produkciókkal zsúfolt időszakokban a legnehezebb feladat a szakképzett munkaerő kiállítása.

  A megváltozott fogyasztói szokásokkal lépést tartva a közönség elérése, a forgalmazás is új eszközöket kíván. Az új média, az internet, a közszolgálati tv csatornák felületeinek tervszerű használata utat biztosíthat a jelenleg ismétléseken, se füle, se farka hosszúságú sorozatokon, halálkultuszt építő és abból profitáló hírfolyamokon vegetáló nézőknek a magyar filmművészethez. Szólnom kell még itt olyan műfajokról, mint a dokumentumfilm, rajz- és animációs film és történelmi film. A dokumentumfilmesek szűk, de kitartó közössége volt az, ami az elmúlt hatvan és húsz év társadalmi, kulturális eseményeit, traumáit, sikereit őszintén feljegyezte. Kevés olyan művészeti ág van, aminek ez sikerült, támogatásuk, szervezeti önállóságuk kiépítése, biztosítása közérdek. A hazai rajz- és  animációs műfaj világszínvonalú. A felnövekvő generációk fejlődése szempontjából szinte csodafegyver is lehet. A történelmi filmek terén, melyek a nemzet kollektív emlékezetét hivatottak ápolni, a lemaradás óriási. A németek, lengyelek, oroszok, románok ontják a történelmi múltat és közelmúltat feldolgozó alkotásaikat, nálunk olyan témák kínálkoznak nagyjátékfilmes feldolgozásra, mint például a Don-kanyar, a rendszerváltás, a III/III-as akták vagy a környező országokban élő magyarság sorsa. A történelmi filmek jelentőségét mutatja, hogy az MMKA monopóliumát az állami pénzek elosztásában egyedül a Magyar Történelmi Film Alapítvány törte meg, igaz az elmúlt években forráshiány miatt ez is tetszhalott állapotba került. 

 
Fábri Zoltán: A Pál utcai fiúk (1969) - egy magyar-amerikai koprodukció nyitóképei

  Mindig van egy pont, amikor a stábtagok elkezdik hívogatni a gyártást, ha nem kapják meg a másnapi diszpót: mit forgatunk, kivel, hogyan, miből? Jobb időben kiadni a diszpót, hogy felkészültnek, megalapozottnak tűnjön a produkció. Meg egyébként is, filmet csinálni csapatmunka. A magyar filmkészítés értékeinek megőrzéséhez, a tehetséges alkotók felkarolásához, a nemzetközileg érdekes filmtervek segítéséhez, a változásra megérett szervezeti rendszer átalakításához, az adóbevételt és nemzetközi elismertséget generáló produkciók idecsábításához, a magyar közönséghez való visszataláláshoz már nem elég egy diszpó. Alapos, világos, érthető technikai forgatókönyv kell, de nagyon jól megírt, és persze filmes módon, tegnapra. Mindez szemléletváltás nélkül nem sikerülhet. Bizony a filmbe tett minden egyes adóforint befektetés, aminek gazdasági és művészeti hozama is van, amíg ezt nem érti meg a szakma, a közönség és a politikai döntéshozó, nem érdemes kísérletezni, hogy növeljük a ráfordított összegek megtérülésének hatékonyságát. Egy sikeres és fellendülő magyar filmipar jelentős és kedvező hatást gyakorolhat a színházra, zenére, képzőművészetekre, országimázsra és megannyi egyéb ágazatra és ha csak egy falusi vagy körúti mozi újranyítna emiatt, már megérné.