Felsőokosítás 2. – Tézisek
2010. november 02. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Felsőokosítás 2. – Tézisek

  Az előző részben vázoltuk, hogy milyen tényezők juttatták a magyar felsőoktatást abba az állapotba, amelyben most van. Egyébként szerintünk ez az állapot nem katasztrofális, nagyjából megfelel az ország általános viszonyainak. Az állam által felügyelt szférák többségénél pedig némileg jobban is teljesít, például a BKV-nál egészen biztosan. Ebben a helyzetben fog megszületni hamarosan az új felsőoktatási törvény, amely sok szempontból új helyzetet teremt.

  Az új törvényszöveg még nem készült el, sőt egyelőre az alapjául szolgáló koncepció sem nyilvános, a kiszivárgott koncepciótervezettel azonban érdemes megismerkedni. Ez az a dokumentum, amelyet a különböző munkacsoportok már megvitattak, így az alapelvek – ha valamelyik hülyepolitikus nem szól bele az utolsó pillanatban – valószínűleg nem fognak változni. Mivel itt egyfajta vitairatról van szó, bátorítjuk a kedves Mandiner-olvasókat, hogy szóljanak hozzá nyugodtan, hátha az illetékes minisztériumba is bevezették már az internetet.

  Ebben a részben a törvénykoncepcióról általánosságban szólunk pár szót, illetve kiemelünk néhányat az alaptézisek közül, amelyek az irat bevezetőjében megjelennek.


Érték. Alap.

  A bevezetés szerint a törvény hozzájárul az oktatási rendszer „új értékalapokra” helyezéséhez, s szakít az eddigi szabályozás „piaci és értéksemleges” szemléletével. Az új tervezet legelső tézise szerint „a felsőoktatás közszolgálat”. Ez nyílt hadüzenet a Magyar Bálint-féle – liberálisnak nevezett – hozzáállásnak, amelyben a felsőoktatás egyfajta szolgáltatás volt, amelyben elvileg az egyetemek voltak a szolgáltatók, a hallgatók pedig a megrendelők. Meg kell jegyezni, hogy ez a tisztán piaci szemlélet a gyakorlatban sosem érvényesült, az intézményeknek sikerült elszabotálniuk kiteljesedését, s az igazán fontos kérdésekről (pl. az egy intézmény egy adott szakjára felvehető hallgatók számáról – ami a finanszírozás alapja) minisztériumi illetékesek és intézményi erős emberek alkui döntöttek. A „szolgáltatási” szemlélet felváltása „közszolgálattal” pozitív lépés, bár némi kultúrharc elképzelhető ezzel kapcsolatban. Kérdés azonban, hogy ez a szemléletváltás a retorika szintjén marad-e, vagy lesznek konkrét következményei is.

  Az „ördög a részletekben van” jellegű kitételeket a koncepció minden sorához hozzá lehet fűzni, ugyanis az új jogszabály kimondottan kerettörvénynek van szánva. Vagyis csak a legfontosabb szabályokat tartalmazza, a konkrétumok többségét kormányrendeletek és miniszteri rendeletek határozzák majd meg. Így a miniszter (pontosabban a jelenlegi csúcsminisztériumi rendszerben minden bizonnyal az illetékes államtitkár) számos fontos kérdésben szabad kezet kap. A rendszer ezáltal rugalmas lesz, ugyanakkor a döntéshozó pillanatnyi tudat- elme- és kedélyállapotán - illetve az intézmények napi lobbizásán - túl sok minden fog múlni.

Minőség

  Rögtön a második alaptézis szerint a felsőoktatás minden területén „kiemelt szerepet kap a minőség”. Itt nem csak lózungról van szó: az új törvény bevezeti a „kutató egyetemek, karok, tanszékek kategóriáját, mely címet az intézmények különféle minőségi kritériumok alapján nyerhetnek el. A „kutató” besorolással plusztámogatás jár, vagyis végre valahára nem csak a diáklétszám alapján döntenek a lovettáról. (Igazság szerint kutatóegyetemek néhány hónapja már léteznek, még Hiller István osztott ki ilyen címeket, botrányos körülmények között - pénz azonban nemigen járt hozzájuk.)

  A minőséget emeli a felvételi feltételek szigorítása: ezentúl két emelt szintű érettségire lesz szükség a bekerüléshez. Ez bizony forradalmi változás: Magyar Bálinték a kétszintű érettségit azzal vezették be, hogy az emelt szintű majd kiváltja a felvételit; azután azonban hagyták, hogy az intézmények megelégedjenek a középszintűvel. Így az egész szisztémának nem lett semmi értelme, a diákok meg még butábbak lettek. A két emelt szintű érettségi kötelezővé tételével lényegében Magyar Bálint eredeti szándéka válik valóra, ami ezúttal – kivételesen – nem baj. (Egy jellemző adat: a 2010-es érettségi szezonban 138.180 diák összesen 529.375 tantárgyi érettségit tett; ebből mindössze 26.953 volt emelt szintű vizsga, vagyis az összes vizsga 5,01%-a! Forrás.)

  Szintén a minőség irányába hathat, hogy újra világosan elkülönítik az egyetemeket és a főiskolákat (5. tézis). Az eddigi politika épp az volt, hogy a kettő között a különbségek elmosódjanak, sőt olyan elképzelés is felmerült, hogy „egyetem” és „főiskola” helyett ezentúl egységesen csak foi-król (felsőoktatási intézmény) beszélhessünk (lásd a Trágár jogelődjének első cikkét a témáról még a papír UFiból). A képzést tekintve az egyenrangúsítás tulajdonképpen meg is történt, egy egyetemi és egy főiskolai BA-diploma pont ugyanannyit ért, sőt a főiskolák is indíthattak mesterképzést, így a különbség csak a szóhasználatban (és a doktori iskolákban) maradt meg. Az új koncepció azt ígéri, hogy visszaállítják a hagyományos elkülönítést: a főiskoláknak a gyakorlati képzés, az egyetemeknek az oktatás és a tudományos munka lesz a reszortja. Kérdés persze, hogy ez a gyakorlatban mit fog jelenteni, s vissza akarják/merik-e nyesni a főiskolák elegyetemesedési törekvéseit. Meg az, hogy ha a két képzésfajta szétválik, akkor mi lesz az átjárhatósággal, ami a bolognai rendszer fő vívmánya volt.

Forrás

HÖK: szopolesz, kukáresz

  Amiatt mindenképpen örömtáncot kell lejtenünk, hogy az új törvény megszívatja a hallgatói önkormányzatokat: a felsőoktatási intézmények vezető testületeiben 10%-ra csökken a HÖK delegáltjainak száma. Ez eddig 25–33 százalék volt, ami azt jelentette, hogy a HÖK-ösöknek döntő szavuk volt: ha a „nagyok” között vita volt, akkor lényegében a törtető politikuspalánták döntöttek. A 10%-os szavazati aránnyal talán csökken valamennyire az arcuk – ha Hoffmann Rózsának valaha szobrot állítanak, az emiatt a lépés miatt lesz.

  A méltán KISZ-utódnak tekinthető hallgatói önkormányzati rendszer jó ideje olyan, mint utolsó éveiben az SZDSZ volt: mindenki gyűlöli, aki nincs konkrétan benne. Sajnos – talán kereszténydemokrata indíttatásból – a HÖK-ök teljes felszámolására és az eddigi HÖK-vezetők húspéppé darálására a törvényhozó nem vállalkozik, így a hallgatói umbuldák tovább folynak, a szavazati arány csökkentése azonban legalább egy komoly visszaélési forrást megszüntet. Kevés olyan rektorválasztás volt az elmúlt húsz évben az országban, amelyet nem lengett körül a korrupció szaga. Egy neves budapesti egyetem például állítólag az „egy rektorválasztás – egy büfé” alapon működött, vagyis minden új rektor átadta a HÖK-ös érdekcsoportoknak egy-egy újabb büfé működtetési jogát; egy vidéki egyetemen pedig az „egy diákszavazat – egymillió HUF” szellemben dőltek el a fontos személyi ügyek. Ennek most talán vége, bár a 10%-ot még mindig soknak találjuk. Mindenesetre Hoffmann Rózsa megérdemli, hogy megkapja tőlünk az Angel of Death emlékérmet:

Magánegyetemek: szintén szopóág

  Szintén az alaptézisek között szerepel az, hogy ezentúl állami támogatást csak az állami és egyházi intézmények kapnak; az alapítványi és magánfőiskolák és -egyetemek finanszírozása megszűnik, kivéve, ha az állam rendel tőlük valamilyen konkrét képzést. Információink szerint ez évi hatmilliárd forintot érint, vagyis ennyit kaptak eddig a magánintézmények. Ha van még egy-két liberális az országban, ők biztos tiltakozni fognak, hiszen szerintük mondjuk a Katolikus Egyháznak és a Diszkriminációmentes Multikulturális Magyarországért Alapítványnak azonos megítélés alá kéne esnie, de rájuk ne hallgassunk. Itt az érdekes az lesz, hogy egy másik államtitkárságon módosítják-e az egyházi besorolás szabályait (vannak ilyen hírek). Ha igen, és az átminősítés az egyházak által fenntartott oktatási intézményekre is vonatkozik, akkor egy sor nagyszájú egyházi főiskola kiesik a támogatott státuszból – Iványi Gábor kezdhet (emiatt is) rettegni, főleg, ha az egyházi státuszról tényleg Semjén Zsolt dönt majd.

Forrás

 

Kisvárosi intézmények: királyság, faszaság?

  A tézisek között található egy furcsaság, amely jelentős következményekkel járhat. A 11. pont szerint az illetékes miniszter minden évben a felvételi keret 10%-át „saját körében nagyvárosi intézményekből kisebb városokban működő intézményekbe csoportosíthatja át”. Ez azt jelenti, hogy ha mondjuk 100-an kezdenék meg tanulmányaikat az ELTE falleológia szakirányán, akkor közülük 10-nek azt mondhatja a miniszter: ti tanuljatok inkább a Nyíregyi Fősikolán, az úgyis a rengeteg nagy buli és jó picsa otthona:

  Az átirányítást természetesen a diákok nem kötelesek elfogadni. A rendelkezés egy fontos alapkérdést feszeget. Mint legutóbb megírtuk, demográfiai okokból az összhallgatói létszám nemsokára drasztikusan csökkenni fog, ez pedig a kisebb – elsősorban vidéki – intézmények elhalásával fenyeget. A felvételizők többsége a jövőben is a nagyobb, s színvonalasabbnak gondolt nagyvárosi egyetemekre/főiskolákra akar majd menni, hiszen innen jobb munkalehetőségek nyílnak. Ez eddig is így volt, de mindezidáig a resztli eltartotta a kiskunputtyogósi tanítóképzőt is. Nemsokára azonban már a resztli is be fog férni Budapestre, Szegedre, Debrecenbe, így Puttyogós diák nélkül marad. Az országnak el kell döntenie, hogy drága pénzen fenntart egy széttagolt, életképtelen és alacsony színvonalú infrastruktúrát, vagy engedi a felsőoktatás centralizálását néhány központba. Mi ez utóbbinak a pártján vagyunk, mert a hosszú távú nemzeti érdek az, hogy a hallgatók a lehető legjobb színvonalú képzésben részesüljenek a lehető legjobb tanároktól a lehető legmenőbb helyeken.


Forrás

  Vannak azonban ellenérvek is: a kisebb főiskolák ugyan csak a legritkább esetekben nevelnek ki Nobel-díjasokat, ám saját térségükben fontos szellemi-kulturális központnak számítanak. Egy kisváros életében egy mégoly gagyi főiskola is fontos szerepet játszik: megtölti fiatal csajokkal, állandó keresletet biztosít a kocsmákban, emeli az ingatlanárakat, kulturális rendezvényeket vonz oda, stb. A szarvasi főiskolai karok bezárása például megölné Szarvast, amely amúgy sem a világ legvidámabb helye. Az oktatási kormányzat, úgy tűnik, Szarvas mellé áll a 10%-os átcsoportosítható keret törvénybe iktatásával – ez azonban valószínűleg csak elhúzza a haldoklást, a demográfia ugyanis erősebb, mint Hoffmann Rózsa vagy Dux László. Ráadásul a törvénykoncepció sok eleme mesterségesen is rásegít a felsőoktatásba jelentkezők számának csökkenésére.

***

  A szokásos maszlagon kívül ezek a fő pontok, amelyek a bevezető tézisek között szerepelnek. Pontosabban két olyan tézis kimaradt a felsorolásunkból, amelyek a leglátványosabb változásokat alapozzák meg: az egyik a pedagógusképzés, a másik a finanszírozás átalakítása. Ezekkel külön posztokban foglalkozunk. Időközben a Népszabihoz is eljutott a titkos koncepció; hogy ők mit olvasnak ki belőle, és hogy hogyan rinyálnak a HÖK-ösök, az itt olvasható. Akit ez nem érdekel, az tekintse meg a Demokratikus Koalíció történetét egy percben:
 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr802408708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

betyár (törölt) 2010.11.02. 07:59:58

Bár helyrehozható lenne ez a nagy elkúrás is. De hát azért ebbe már Pokorni is benne volt:(

Bell & Sebastian 2010.11.02. 09:01:17

@betyár:
Konkrétan mire vágyik? Kétdiplomás óvónőkre, japán módra? :)

Általában:
(A rangsort sem kell túlértékelni, ha az anglománok mondják meg mi a tudomány, még szép, hogy legfelül tanyáznak!)
Az irány jónak tűnik, kérdés, hogyan váltják aprópénzre és mi történik az alsóbb szinteken?
Ugyanis ettől még sem társadalmi mobilitás nem lesz, sőt, csak tovább erősödnek a dinasztiák.

A jól bevált tetraédert is hiányolom a 12 -irányú információs mátrixszal:
egyetem - kutatóintézet - felhasználó/alkalmazó - koordináló minisztérium
Vagy kettőt ebből összevontak, egy le van szarva, a minisztérium meg önjárónak gondolja a rendszert?
Súlyos logikai hiba!

Ugyanis a rendszer pont annyit ér, mint a leggyengébb láncszeme. Mitől marad itt abba a felesleges fingfűrészelő -képzés ezerszámra?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.11.02. 09:02:06

Hát ja, ez a vidék-Butapest dilemma talán az egyik legégetőbb ügy vón' itten. Azt én sem hiszem, hogy Rózácska 10%-os terelgetése volna a jó ötlet, sőt, mondhatni agyabeteg egy faszság, ugyanakkor valamit tényleg ideje volna kifundálni, hogy a vidéki városok lakható helyek maradjanak. És ehhez nagyon is kellenek vidéki foi-k is. Mondjuk sok más is, jó ideje tűkön üldögélve várom a konceptet, hogyan is fog elvízfejetlenedni ez a kis lángoktól ölelt. Az emeltszintű követelése, a főisk-egyetem szétszálazás értelmesnek tűnik. Hanem semmi hír az intézménydarabszám racionalizálásról? Má' megin' a székeikbe kapaszkodó káderek a fontosak? Biztos köll ide ennyi foi, ennyi rektor? Meg aztán a finanszírozásban jó volna valami ördöglakta részleteket tudni erről a kutató-nemkutató dologról. És persze másról is, ha valami úgy istenesen széjjelbaszta itten eddig a felsőoktatást - mármint Bálinton kívül -, hát az a fejkvóta.

Bell & Sebastian 2010.11.02. 09:24:04

Hoppá, a Kakadémiáról megfeledkeztem, ami ugye nem több, mint egy törzskari tanácsadó testülete a miniszternek, ideális esetben.
Továbbá a politika-tudományok think-tankokba szétszereléséről se esett szó.

Meg az egész állami katyvasz eddigi -bevallottan- ballib irányultságáról. No, ez mitől lesz kiegyenlített és semleges eredőjű? Netán konzervatív.

betyár (törölt) 2010.11.02. 09:51:32

@Bell & Sebastian:
"Konkrétan mire vágyik? Kétdiplomás óvónőkre, japán módra? :)"

Attól tartok, nem értem magát:) Hogy konkrétan mire vágyom? khm...

Komolyan: pont az volt a baj már Pokorni idején is, hogy boldog-boldogtalan bejutott az egyetemekre, főiskolákra. Bolognát se feledjük azért.

Remélhetőleg a közép- és elemi oktatásra is kedvező hatása lesz: ha emelkedik a küszöb, emelheti az alsóbb oktatás színvonalát is.

bz249 2010.11.02. 09:55:04

@betyár: ez volt a magyar felsooktatas utobbi 50 eveben az egyetlen jo iranyba mutato lepes. A kivitelezes persze olyan lett, amilyen, de ne sirjunk mar azert, mert 2010 van es a felsooktatasnak az alapcelja ma mar az, hogy gyari es hivatali droidokat termeljen nagyobb mennyisegben.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.11.02. 10:01:18

Amánjólesz, anyavasaldkijazingem! :)))

Bell & Sebastian 2010.11.02. 10:20:34

@betyár:
Bologna nem egy sikersztori a számunkra. Szeretnék látni egy statisztikát arról, hogy a magyar Erasmusosokból hány százalék ugorja meg a szintet kinn (és fordítva).

@bz249:
Igaza lehet német viszonylatban, bár mi -egyéb okokból is- jobban tennénk, ha ebben (is) inkább az olaszokhoz hasonlítanánk magunkat.
Márpedig ott nagyon nem az a trend, amit mond. Pedig még Bologna is ott van. :)

A magyar diplomák külföldi elfogadottsága rendben van? Hát nincs.

bz249 2010.11.02. 10:25:08

@Bell & Sebastian: ja nem a Bolognara gondoltam, hanem a hallgatoi helyek novelesere.

Bolognaval kapcsolatban az a gond, hogy akartak is meg nem is es termeszetesen a reginel is rosszabb lett (no nem mintha a regi ttk-s tanterv ne lett volna botranyosan elavult). Ja meg menet kozben a kozepiskolabol kikerulo emberanyag is annyira leromlott, hogy a BSc szinten irni-olvasni kell tanitani oket.

Ugyanakkor, ha csak a tenylegesen egyetemi szinten allokat vennek fel, akkor azt a 200 hallgatot olcsobb lenne kikuldeni kulfoldre. :(

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.02. 10:33:57

Mit csodálkoznak?
Feri megmondta, hogy az egyetem képzési intézmény, azt finanszírozza az állam. A todomány legfeljebb néhány fura alak magán hobbija. (Tanulmányozandó pl az OTKA elsorvasztása Antallék óta.) Ezek a hülye listák meg valamiért ez utóbbi alapján készülnek.

Amúgy, minek egyetem? Bokros Lali is megmondta, hogy Burundinak sincs.

Gabe2 2010.11.02. 10:39:55

KKTT fenti gondjaira a következő swifti megoldást javasolnám: zárjuk be a fővárosi egyetemeket, mert ott ez nemzetgazdasági szempontból nem annyira indokolt, mint vidéken, nyissunk/fejlesszünk vidéki campusokat, adjunk szolgálati lakásokat. A szép épületekből (BME, Corvinus, ELTE stb.) legyenek szállodák, könyvtárak, múzeumok, romkocsmák, kuplerájok.

Bell & Sebastian 2010.11.02. 10:41:38

@bz249:
Erre mondtam, hogy nincs különálló felsőoktatás -kérdés, rossz a modell (vagy nincs) és rossz a felépített rendszer.

Érdekes módon a kiszerződött magyar vendégtanárokat dicsérik, tehát nem a genetika okolandó a gyors lesüllyedésünkért.
Ami -szerintem- tudatos és előre megfontolt szándékkal történt.

Az alapötletéhez visszatérve, ez így van, olcsóbb kint képeztetni a krémet, végső soron az egész úgy van kitalálva, hogy sok pénzért Angliában vagy Amerikában naprakész tudás most is kapható. Kár, hogy agymosás is jár vele, akadémikus származás híján meg alapítványi- vagy sportegyesületi támogatás előfeltétel. Régi szakállasbácsis -trükk ez, csak nekünk újdonság. Ezért itt -minálunk- nagyon be is jött!

Azaz minden a társadalmi viszonyok befagyasztása mellett hat. Hát ellene?

MagyarZizzi (törölt) 2010.11.02. 10:45:23

Mindez nagyon szép, nagyon jó, csak attól félek, papíron fog maradni, és nem lesz átültetve a gyakorlatba. Pedig a 10% megosztásán kívül minden szavával egyetértek. Szerintem nem lenne baj, ha az alsóbodorosi egyetemeket megszüntetnék, ha úgyis kevesebb lesz a diák, inkább minőségi oktatást kapjanak menőbb helyeken.

tewton 2010.11.02. 11:16:15

@bz249:
"olcsobb lenne kikuldeni kulfoldre"
szerintem ez eu-s globálcél volt, aminek aláfeküldt a bolonyai folyamat és a szdsz-féle oktatásügy.

udvari bolond 2010.11.02. 11:27:22

hát a kaotikus (meg a többi) egyházat sem kellene állambának pénzelnie.
az iskoláikat sem.

2010.11.02. 11:31:44

Először is, az egyetemi színvonal csökkenésének az okát mindenekelőtt nem a "bolognában" kell keresni, hanem az általános- és középfokú oktatásban. A bologna-rendszer nem az ördögtől való, rendesen is meg lehetne csinálni, ha nem egy lóhalálában összerakott tanmenet lenne az egyetemek többségén. (én személy szerint a kisérleti nyúl vagyok az új rendszerben)
Másodszor, az országban kb. 70 felsőoktatási intézmény van. Ez a szám önmagában nem mond semmit, de minden szépítés nélkül: a karakószörcsögi jónevű főiskolák minősége egyszerűen _fos_ (mondjuk a nagy egyetemeken sem sokkal jobb a helyzet). Az, hogy diákok tömege áramlik a felsőoktatási intézményekbe, ismételten a középfokú oktatás problémája is.
Véleményem szerint drasztikus állami keretszám csökkentést kellene végrehajtani, és stratégiai tervet készíteni, hogy milyen szakemberekre van szüksége az államnak (nem csak diplomásokra, hanem középfokon is, szakmunkások is). Ez -remélhetőleg- a "suttyó" szakok és főiskolák elsorvadásához vezet - bár ha költségtérítéses diákokból fent tudja magát tartani, áldásom rá. Diáklányokat tolni meg utazzon be mindenki bivalybasznádról a városi egyetemre.

2010.11.02. 11:41:58

Azért nekem az fura, hogy a minőségpolitika csak a hallgatókat akarja szűrni. Az oktatást és az oktatókat miért is hagyjuk békén? Nyilván nem mindenhol és nem mindenkire vonatkozik, de biztos vagyok benne, hogy lenne olyan egyetemi oktató, aki szintén a minőségbiztosítás áldozatául esne.

A másik amivel nem értek egyet, a két emeltszintű érettségi. Egyrészt vannak olyan szakirányok, ahol jó ha van egy odavágó tantárgy, másrészt a középfokú oktatási rendszert kéne előbb helyrebillenteni, mert szerintem ott erősen túl vannak terhelve a diákok..

2010.11.02. 11:46:14

@PTibi: túlterhelve? szerintem nagyon nem =)

2010.11.02. 11:57:33

@VulpesVulpes: naja, azzal a kérdéssel is kéne foglalkozni, hogy lassan már a favágónak is kell diploma, ami valljuk be, nevetséges.

Illetve a diplomák "egyenrangúsága" sem igaz, hiszen a munkáltató igenis különbséget tesz egy Corvinus és egy ZsKF közt, bár lehet ezt nem publikálja. Ráadásul úgy, hogy adott munkakört lehet, diploma nélkül is betölthető lenne.

tewton 2010.11.02. 11:59:20

@PTibi:
előbb érdemesebb a hallgatói állományt megszűrni. ugyanannak a tanárnak ugyanannyi pénzért nem ugyanolyan 40-50 félanalfabéta és érdektelen kismajmot tanítani, mint 8 értelmes és érdeklődő hallgatót. a tömegesen beengedett hülyék és az átlagosan tudatlanok miatt lefelé nivellálódik minden.

Ziprian 2010.11.02. 12:01:52

wow, egyszerűen nem tudok napirendre térni a afelett, hogy mi ez a nagy ujjongás, hogy a hallgatóknak elveszik a jogaikat:

"Amiatt mindenképpen örömtáncot kell lejtenünk, hogy az új törvény megszívatja a hallgatói önkormányzatokat"

Grat .Bakker, a hallgatói önkormányzat nem a részeg képviselő, hanem anblokk az összes hallgató aki az adott karra jár. Vagyis téged is éppen most szivatnak meg.

Ezaz, hurrá! Tényleg tök jó, hogy végre a hallgatóknak semmilyen beleszólásuk nem lesz abba, hogy minőségi képzést kapjanak.

Aki ilyet képes leírni, mint az idézett gondolat, az legalább idióta, de biztos, hogy nem képes átlátni, hogy ellenérdekeltség van az oktatók és hallgatók között:

- az oktatónak a munkahelye az egyetem, legtöbbjük szereti is oktatni, amihez ért, ám többségük x év után befásul és mint a legtöbben a munkahelyükön: 'minél többért minél kevesebb munkát' üzemmódra váltanak, ami persze még mindig az oktatás látszatát kelti.

- a hallgatónak pedig az az érdeke, hogy olyan oktatásban vegyen részt, amivel a 3-5 év múlva sikeresen boldogulni tud és diplomájának az értékét maximalizálja. Egyrészt úgy, hogy az idióta hallgatótársait megakadályozza abban, hogy az iparba kerülve rontsák az intézmény megítélését (aka tvsz = hülye hallgató ne végezzen). Másrészt pedig a befásult oktatók csesztetésével, hogy "ugyan legyen már értelmes a tanterv, adjon plussz feladatot, stb.."

Emiatt van hatalmas szükség a hallgatói önkormányzatokra, és mégegyszer mondom, aki örömtáncot jár a sír felett, az idióta (vagy nem is érinti a probléma, akkor viszont simán troll)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.02. 12:03:11

@Bell & Sebastian: ezt ugatérozóm már maguknak itt mióta.

@VulpesVulpes: mivel a BA-s diák után töredék költségtérítést kap az egyetem, ezért jó sokat kell felvenni. MAgyarul mindenkit.
Ebből erednek a 450 fős előadások a 240 fős teremben, a 900 fős előadás a 400 fős teremben, a 80-100 fős szemináriumok. Ezt Magyar Bálinték kalkulálták és tudták, nincs ebben semmi Isten csapás.
Szadista egyetemi vezetőink - rektori fizetések és egyebek segítették őket a belátásban - pedig átvették a Magyarék szemléletét: az egyetem üzem, ami pénzt termel. Egy mérce van: a hallgatók száma. A kutatás nem termel, csak ha valami pályázati pénzt behoz - amit az egyetemek alaposan le is nyúlnak.

Sieg 2010.11.02. 12:07:05

A két emelt szintű érettségi nem fog minőségjavulást hozni, mert rosszat mér. A középiskolai oktatás a diákok visszaböfögő-képességét javítja és azt is teszteli.
Az én időmben (90-es évek eleje) két tárgyból egyetemi felvételi volt, a minőséget nem befolyásolta.

A javasolt intézkedések kozmetikaiak, a lényeget nem érintik: az állami gazda mindig is az jelentik, hogy begyöpösödött tanári kar fogja meghatározni a képzést, aki aztán az állami ellenőrzéseknél megmagyarázza a bizonyítványt, kikozmetikázza a "minőségi" elvárásokat.
Ahogy a PhD mentorom mondta: azt tanítják, amit tudnak. Az eredmény az, hogy elavult tananyagot, elavult módon és gyenge minőségben oktatnak, és még csak meg sem követelik, mert nem érdekük.

Ebből következik a gyenge felsőoktatás, a "papírgyár", hiszen ezt várják el tőlük, ezért kapják a pénzt: papírgyártásért.
El lehetne gondolkodni azon is, hogy vajon miért is a (gyönyörűen démonizált) legliberálisabb rendszer hozza a legjobb eredményeket (USA aránya a top20-ban 85%, a top 100-ban 55%...). Tudjátok, itt tekintik legkevésbé "közszolgálatnak" az felsőoktatást, és leginkább szolgáltatásnak.

A nem állami intézmények támogatásánál pedig két korrekt út van: vagy minden állami feladatot elvégző intézmény kap támogatást, vagy egyik sem. Úgy látom, itt az egyház kivételezéséhez elég volt "magyarázatként" a liberális mumus zászlót belengetni, majd megveregetni a saját hátatokat. Ez a droidoknak elég is, de ezen már sokszor felülemelkedett a Mandiner.

bz249 2010.11.02. 12:07:58

@tewton: ismet megemlitenem, hogy dajcsban is minden idiotat felvesznek fizika szakra (marmint azok kozul, aki az altalanos erettsegit le tudta tenni) es megis lehet dolgozni veluk.

(jogon es orvostudomanyban NC van, de a ttk legnagyobb resze az teljesen nyilt)

@PTibi: "Másrészt a középfokú oktatási rendszert kéne előbb helyrebillenteni, mert szerintem ott erősen túl vannak terhelve a diákok.. "

Aki mar egy nevetseges kozepiskolai oktatas soran is tulterhelodik az pont nem is valo egyetemre. Ugyanis ott 6 het alatt 8 vizsgara meg egy szigorlatra kell felkeszulni.

Egyebkent ot-tiz eve aki nem birta az nem is vegzett. Hogy most mi van arrol nincs infom. De gyanitom kiteszik zabhegyezo diplomaval (BSc/BA) mivel a mesterkepzesben mar bejon a 30%-os (lehet, hogy 50) hatar.

Collurio 2010.11.02. 12:08:19

Ez a kb századik cikk, ahol a "nagy egyetemeket" sikeresen szét tudják választani oktatási és minden szempontból a "vidéki/kis" egyetemektől, viszont azt soha senki nem nézte, hogy egy kisebb egyetemen a HÖKök dolga is teljesen más.

Az igazi magyar paranoia, hogy ha egy poltikus hazudik, akkor az összes. Ha egy HÖKös megkenhető, akkor az összes. Akkor mondjuk induljunk ki abból, hogy minden ilyen cikk írója az összes tárgyát/vizsgáját a becsületesség lovagjának a képében teljesítette?

HÖKös mindig olyan ember lesz, aki képes vezetésre, jó szervező, és képes normálisan kommunikálni, átlátni a problémákat. El lehet kezdeni ezt újraszervezni, de ugyanezek az emberek fognak újra tisztséget vállalni. A hallgatók 95%-a nem vállalná be, hogy kihagyjon egy bulit egy másnapi konferencia, megbeszélés, tárgyalás miatt, hogy ne vágja szét magát a gólyabálon, mert ő felel mindenért, stb.

Ja, hogy ezzel a szereppel viszont rengeteg kapcsolat jár, több ismerős. ezáltal több lehetőség? Becsületesen is ugyanolyan jól lehet járni, ha valaki normálisan dolgozik HÖKösként. Persze aki elfogult, úgysem hiszi el.

bz249 2010.11.02. 12:11:05

@Ziprian: lattal valodi hallgatoi onkormanyzatot? Mert mondjuk amikor egy negyezerparszaz fos DE-TTK-n ketszaz szavazattal be lehet kerulni (ugy, hogy a szelvenyen 15 embert lehet bejelolni a 18 indulobol), akkor az nem tudom kit kepvisel. Ja es termeszetesen a nagyja a tizedik evfolyamat tapossa.

Itt Eszak-Rajna Vesztfaliaban magasabb a reszvetel, mert a szavazoknak jar forralt bor.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.11.02. 12:12:08

@Ziprian: Ez akkor volna jogos fölvetés, ha a HÖK-ök valóban érdemi minőségi kontrollt gyakoroltak volna az egyetemek fölött. Nem gyakoroltak.

Ziprian 2010.11.02. 12:12:48

@PTibi: Azért van, amit írsz, mert ezt a javaslatot oktatók, professzorok írták. Ők biztos egyenként is nagyon jól értenek a saját szakterületükhöz és ezért meg is kell őket becsülni, de az oktatásszervezési kérdéseket inkább az iparnak és a társadalomnak kéne eldöntenie, mivel ezeket szolgálják ki az egyetemek.

Ez tök olyan, mintha beosztottként szabad kezet kapnék a munkahelyem átalakításában. Egyébként tök vicces hely lenne :)
Ezért olyan a javaslat, hogy:
1.) minden hallgató hülye (igaz jegyzetet nem írok és fogadóórám sincs, de ők dögöljenek meg inkább, hogy nem értik az anyagot.)
2.) egyébként is túl sokan vannak..
stb

2010.11.02. 12:13:51

@tölgy: nem tudom, mikor járt utoljára egyetemen, de manapság nyugodtan meg lehet hirdetni egy 900 fős előadást egy 400 fős terembe, legfeljebb az első alkalommal lesz torlódás =)

bz249 2010.11.02. 12:14:58

@Sieg: "El lehetne gondolkodni azon is, hogy vajon miért is a (gyönyörűen démonizált) legliberálisabb rendszer hozza a legjobb eredményeket (USA aránya a top20-ban 85%, a top 100-ban 55%...). Tudjátok, itt tekintik legkevésbé "közszolgálatnak" az felsőoktatást, és leginkább szolgáltatásnak."

Az, hogy a listakat egeszen veletlenul amerikaiak allitjak ossze, akik nem meglepo modon az amerikai szempontokat reszesitik elonyben (mert ilyen a kulturalis neveltetesuk) az nyilvan csak egy veletlen lehet. Ha egy japani allitana ossze a listat valoszinuleg teljesen tudomanyosan kijonne, hogy a japani egyetemek a legjobbak a vilagon, mig mondjuk egy finn listan meg a skandinav felsooktatasi intezmenyek vegeznenek szokatlanul jo helyen.

tewton 2010.11.02. 12:15:55

@Ziprian:
muhaha, idióta vagy te magad is.

kár úgy csinálni, mintha a hökösök a "minőségi képzés" érdekében bármit is tudnának tenni vagy tennének.

a hökösök ált. karrierista nyomorultak, akiknek nem jutott politikai konc, de fizetést kapnak a szociális munkáért. minek az alapján lennének képesek a "minőségi képzéshez" hozzászólni, amikor sokszor nem is járnak órára? leginkább a szabályok puhításában érdekeltek, mert a hallgatók szavazzák vissza őket, meg a kollégiumi helyek lezsírozásában.

akkor lenne értelme annak, amit írtál, ha a hökösök tdk-ra járnának, szakmailag kompetensek lennének. én ilyet nem láttam.

Ziprian 2010.11.02. 12:16:25

@elGabor: sajnálom, hogy ilyen tapasztalataid vannak. Egyébként, így sem kerek nekem az, hogy:
"néhány egyetemen a megválasztott hallgatói képviselők idióták" tehát a megoldás : "nyírjuk ki az egész hallgatói önkormányzatot".

Szerintem inkább az adott karokon kéne megoldani ezt a problémát lokálisan. Vagyis a hallgatóknak összefogni, és hk választáskor leszavazni a nem megfelelő képviselőket. Ennél persze sokkal könnyebb azt mondani, hogy "szemetek megölték..."

Ziprian 2010.11.02. 12:18:48

@tewton: egyébként a 1/3-ad pont erre ad lehetőséget. Ahol értelmes halltók vannak, ott általában értelmes a hk is. Ezeken a helyeken igenis marha sokat tesznek a hallgatók a saját diplomájukért. Az, hogy Te mást látsz, az vagy azért van, mert rossz helyen voltál, vagy mert pont ezt akarod látni.

Ziprian 2010.11.02. 12:21:03

@bz249: nem akarok destruktívnak tűnni, de erre is csak azt tudom mondani, hogy a hallgatók bármikor visszahívhatják a képviselőket és megváltoztathatják a szabályt valami értelmesre, mint, hogy minimum hány százalékot kelljen megszerezni, vagy mikortól érvényes egy szavazás, stb. a legtöbb helyen egyébként vannak ilyen szabályok.

szevér 2010.11.02. 12:21:39

@Sieg: A két emelt szint jó lesz.Javulni fog a középiskolai oktatás is.
A felsőoktatás is olyan , amilyen.

Az ELTE mindhárom karát végigjártam, egyebek

között, jó volt, de tanulni kellett.
Sajnos, egy stroke után már csak moroghatok.

Sieg 2010.11.02. 12:24:31

@bz249: Az ismertetett lista KÍNAI felmérés eredménye... Ha a saját "igazságodon" kívül más is érdekelt volna, legalább annyi fáradtságot vettél volna, hogy megnézed.

Ha szeretnéd, itt van: www.arwu.org/aboutARWU.jsp
Megtalálod a módszertant is. Már ha érdekel.

De persze jó ötlet, kuruc megoldásként javaslom, hogy végezzünk magyar felmérést, hozzuk ki az élre a magyar egyetemeket, majd dugjuk vissza a fejünket a homokba.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.02. 12:26:01

@VulpesVulpes: ezzel arra ösztönzi a diákokat a szervezet, hogy ne használják az infrastuktúrát.
Ha nem lenne pl. buktatási limit (605), akkor az amúgy sem járók az első vizsgaidőszakban kiesnének. Nem ez történik, sőt a szakfelelősök küzdenek a hallgatóikért (engedjék át őket, legyen enyhébb a vizsga, stb.), az egyetemi belüli meccsek sokféle formájában. Nemzetközi konferencia szervezéséért nincs egyetemi konfliktus és nyomulás a honi intézményekben.
A hallgatói keret ma feudum.

@Sieg: "Tudjátok, itt tekintik legkevésbé "közszolgálatnak" az felsőoktatást, és leginkább szolgáltatásnak."
Na, maga is a libsi mantrát nyomja. Ezt tették Magyarék - és látjuk az eredményt. AZ itt nem működik.
Amerikában a jó egyetemek az alapítványaik miatt jók.

@bz249: és véletlenül az angol a világnyelv, és a mértékadó lapok és szerkesztőik valahol arrafelé élnek.
Egy átlagos amerikai egyetemi ember közelébe sincs egy átlagos németnek - legalábbis az általam ismert területeken.

Acsabi44 2010.11.02. 12:26:07

Nahátakkó, nézzük sorban:
1,,"Minőségalapú felsőoktatás", kutatóegyetemi státusz!
Helyes! Csak minek, ez nem több mint üres duma...
2, Két emelt szintű érettségi: Helyes! Vagyis, legalább, minimum egy, helyes lenne. Amikor én felvételiztem, a legjobb helyekre amúgyis csak az emelt szintű érettségi pluszopntjaival lehetett bekerülni. Én minden előírás nélkül is két emelt szintűt csináltam.
3, Egyetem- főiskola elkülönítése : Nagyon helyes! Ahogy én látom, egyiknek sem volt belőle túl sok haszna, hogy összemossák a másikkal. (állásfoglalás nélkül, pusztán megemlítem a tényt, hogy a "főiskola" az egyetemisták körében negatív tartalmú szó. Mint ahogy a "tanárképzés" is az a kutató szakokon. Mintha a fősulisok meg a tanarak szimplán hülyébbek lennének.)
4, HÖK: ööö nemtom. Ismerem én a HÖKöt jól, tudom mennyi baj van velük, de azért a mieink két, egyetemi pénzből megtartott privátbuli között bizony csinálnak jó dolgokat.
5, Hallgatók vidéki átcsoportosítása: hülyeség. Egyetemek centralizálása: Helyes. Tudom én, hogy most a "cultural diversity everywhere" meg a "mindenhol legyen minden" a menő, de szerintem hatékonyabb, ha kevés helyre pumpáljuk a pénzt meg a minőséget, mintha széttördelünk. Másrészt, MO. nem olyan nagy. V.Ö. egy USA-állammal. Egy államban átlag hány színvonalas egyetem van? Egy. még jó, ha.
6, Nyíregyi főiskola videó: WIN

sztd 2010.11.02. 12:26:39

Nem azért, de a finanszírozásba valahogy mégiscsak be kellene vonni magánintézményeket legalább a műszaki-, természettudományos- és orvosi területeken.
Olyasmire gondolok, hogy az intézmény a kutatás-fejlesztése egy részét végeztethetné az egyetemmel, gyakoroltathatna hallgatókat, és ezt beszámíttathatnák vele.

Pl.: szerintem sokat segítene gyakorlat, megélhetés és finanszírozás szempontjából, ha mondjuk a közlekedésgépész besegítene kicsit az Audi-tervezésbe, és ezért kapna kissebb pénzt ő is, és az egyetem is, így neki több lesz a pénze, az egyetemnek is, az Audi pedig olcsóbban kutatna, pláne, ha az állam ezt beszámítaná neki...

Persze lehet, hogy a példa rossz, de a gondolat szerintem érthető, és a leírt koncepcióból mintha tokkal vonóval kimaradt volna.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.11.02. 12:29:02

épp ezt olvasgattam, mond okosakat az egyetemekről:
Miszlivetz Ferenc interjúja Immanuel Wallersteinnel, 2010

www.matud.iif.hu/2010/07/17.htm
(ctrl F: "tanszék")

bz249 2010.11.02. 12:35:40

@Sieg: megnezte a referenciakat is? Tipikus angolszasz pontozasi szabalyokat kovetnek. Vagyis tovabbra is annyi a megalapithato teny, hogy az angolszasz szempontok szerint az angolszasz egyetemek a legjobbak.

Egyebkent a magyar egyetemek ettol fuggetlenul szarok. Csak ez nem a listakon mulik, mert az annyit er, mint a ki volt minden idok legjobb labdarugoja szavazas. Tudja szubjektiv (ertekvalasztason alapulo) szempontok vannak benne.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.11.02. 13:23:41

@PTibi: Na, ja, nyilván volna mit reszelni a középfokú oktatáson is, sőt a bölcsődéig bezárólag mindenen, hanem ez itt egy felsőoktatási törvénytervezet és blogposzt, ugyi. Eképpen emeltszint ügyben némiképpen elvonatkoztatva annak jelenlegi tartalmától csak az a kérdés marad, hogy miért is volna az baj, ha akkor is kettő kéne, ha abból netán egy nem vág szakirányba? Ha mondjuk egy leendő mérnök mittudomén rendesen bírná az anyanyelvét, esetleg volna fingja történelemről vagy földrajzról, vagy ha egy leendő bölcsész emeltszinten érettségizne teszem azt fizikából, és így a későbbiekben önállóan be tudna csavarni egy villanykörtét, akkor tényleg rohamléptekkel közeledne a végítélet? Biztosan nem az vinne inkább előre, ha direkte elvárnánk e reál és humán érdeklődésűektől is egy-egy nem témába vágó emeltszintet is?

Bell & Sebastian 2010.11.02. 13:53:38

@tölgy:
Asszem sikerült elmerülni a részletekben, beszorulni az SZDSZ valagába. És még olyan barom is van, aki azt követeli, semmi pénzt az egyházaknak, hátha oda még a maradék becsület is! A vetés beérett.

@Dr. Zerge:
Szerintem ott téved, hogy azt képzeli, ez az egyetem-izé Mohamed koporsójaként lebeg valahol az ég és föld között, holott csak egy átmeneti hely a legjobbaknak a vezetett és vezető állapot közt. Kérdezze az egyházat, hány százalék születik/alkalmas vezetőnek? Akik csak jók, azok a középvezetők, nekik főiskola dukál.

A humán/reál kérdésben egyetértünk, az egyoldalúan képzetteket balfaszoknak nevezik amúgy és még az oldal is stimmel.
Lásd hozzászóló egyetemisták. Ki se lát a szakáról, de azért beleugat. Mert azt hiszi értelmiségi lesz a papírral. Pedig lófaszt lesz az! Ahhoz még sokkal több is kellene.

Bell & Sebastian 2010.11.02. 13:58:51

@Dr. Zerge:
Valahol 5% és 1/6 -od közt van a rátermettek száma, a többi rendszerhiba, látens munkanélküli, állami segg éljen.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.11.02. 14:38:44

ez a nyíregyi főiskola nagyon durva

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.11.02. 15:28:32

@VulpesVulpes: fenét .

a bolonyai durva, ostoba, időpazarló, felesleges rendszer

pierre bayle 2010.11.02. 16:04:26

Teljesen egyetértek, csak annyit szeretnék hozzátenni hogy SEMMI PÉNZT AZ EGYHÁZAKNAK, különösen a katolikusoknak ne!!!!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.02. 17:18:46

@pierre bayle: értem a demokrata hevületét.
De az mszp-lmp-nek kellene egy tv javaslatot benyújtania, ami az egyházi főiskolák-egyetemek támogatását tiltja.

(Bayle pörögne a sírjában, ha olvasná magát.)

tewton 2010.11.02. 17:20:01

@pierre bayle:
az egyházaknak? ne is. szerintem az ingatlanokat adják vissza.

tewton 2010.11.02. 17:22:22

@tölgy:
nyihihi. akkor az országos rabbiképző zsidóegyetem is koppanna.
egy ilyen petíciót a mszp-ből kinéznék (ugye látens antisz---), de a lmp-ről már nemannyira .)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.02. 17:28:32

@tewton: az haggyán. De mi lenne a Wesley-vel, a krisnás főiskolával, a Tan Kapujával? A pluralizmus ezeknek smafu (ha vallásos)?

tewton 2010.11.02. 17:46:00

@tölgy:
...
igaz, élő emberrel még nem találkoztam, aki ezekben végzett és a szakmában maradt. Buddhista meg krisnás "lelkészből" mekkora kereslet van mo-n?

Bell & Sebastian 2010.11.02. 18:30:19

@pierre bayle:
Fellelhető életműved tanulmányozása közben ráleltem arra a kifejtésre, hogy ott, ahol az egyház jó iskolát kapott vissza és megtartotta a színvonalat, ott jó az iskola színvonala, ahol meg nem - ott nem.
(Igazán átlagon felüli megfigyelőképességről tanúskodnak e filozófiai mélységeket felülről feszegető gondolatok, egyben a feltételezés is bennük rejlik, hogy az állami iskolákban egyre csak fokozódik a színvonal, sőt, lankadatlan emelkedik, majd szétfeszítvén kőmosott kereteiket.)

Továbbá pedofilok a papok, a Fidesz őskorszaka liberális és antiklerikális volt - az volt a jó, de most inkább az LMP és a Borz, ugyanakkor 6 éve van jogsid.
A főellenség a katolikus fidesznáci, éljen a valódi ballib, a pia, meg a különböző testnyílások!

Szerintem te vagy az, aki nem használ indexet a fehér furgonján kihajtva a körforgalomból. De ezen már az sem segít, ha egyetemre mész. Mármint kézbesíteni a csomagot.

Akarod hogy elmondjam, mitől szar az életed? Mármint pszichoszexuális értelemben?

tewton 2010.11.02. 18:54:36

@Bell & Sebastian:
maga egy igazán figyelmes ember, hogy mindenfélére van gondja .)

betyár (törölt) 2010.11.02. 19:22:15

@bz249: @Bell & Sebastian:

Jáj!! Teljesen félre értettek. Vagy én értem félre magikat. Szóval Bálint elkúrta, de ezt az elkúrást bolognával már P. elkezdte. Remélem, ez a tv. segít a nagy elkúrást rendbe hozni. Szóval ezt akartam írni. Lehet, hogy nem ezt írtam reggel?:))

Bell & Sebastian 2010.11.02. 19:27:29

@tewton:
Csak a kifejtéssel tartoztam, korábbról.

betyár (törölt) 2010.11.02. 19:29:24

@VulpesVulpes:

Hát ez így pont nem igaz. A középiskolák színvonala azért romlott rohamosan, mert a diáknak nem kellett komoly érettségit, ill. felvételit produkálni, anélkül is bejutott az egyetemre. Hát hülyediák persze a könnyebbet választotta, nem tanult. Ezért kell Bsc-én írást-olvasást tanítani. Ez a színvonalromlás pedig megint hatott a középiskolákra, központi érettségik színvonalára, és az pedig az elemiére undsoweiter..

Bell & Sebastian 2010.11.02. 19:31:54

@betyár:
Most nézze el, hogy nem vetődtem, akarja? :)

Babilen Tatarszkij 2010.11.02. 19:35:17

Köcsög HÖKösök! Tolvaj banda, most megkapják, ami jár.

betyár (törölt) 2010.11.02. 19:36:18

@Sieg:

"A két emelt szintű érettségi nem fog minőségjavulást hozni, mert rosszat mér. A középiskolai oktatás a diákok visszaböfögő-képességét javítja és azt is teszteli."

egy nagyon fontos dolgot biztosan mért: ki képes odaverni magát a könyv mellé és megtanulni két középiskolai tantárgy négy éves anyagát azért, hogy felvegyék az egyetemre. Vagyis mindenképpen mérte az eltökéltséget és a kitartást.

___________________________ (törölt) 2010.11.02. 21:41:56

@KKTT, Tölgy, Loxon & mindenki: nem lehet, hogy valamilyen szinten csak általtjuk

magunkat, hogy a felsőoktatás bármiféle reformmal helyrehozható? Szerintem van egy

megjavíthatatlan probléma: kb. az, hogy nagyjából mindenki tovább akar tanulni, mert

kb. mindenkinek a szülei pánikot kapnak a gondolatra, hogy a gyerekből esetleg

vízvezetékszerelő lesz.

Ezt két módon lehetne kezelni, vagy tudunk utána mindnek diplomás melót biztosítani,

ami képtelenség, a másik verzió az lenne, hogy az oktatás műveltségről és nem szakmai

tréningről szól, értsd, Goethét eredetiben idéző vízvezetékszerelők, ami nem lenne egy

rossz opció, de nem ezt akarják a diákok meg a szülők.

Mindemögött nyilván a klasszikus értelemben vett osztályok megszűnése van: ma az

emberek szegényebbek vagy gazdagabbak, de megszűnt a kulturális értelemben vett

osztály, szabadnapjain a mérnök és a melós kb. egyformán öltözködik, hasonlóan

szórakozik és így tovább, ezáltal megszűnt az is, hogy a gimnázium vs. szakközép

közötti választás alapvetően a szociokulturális háttértől függ és a szakközepesek

többnyire nem tanulnak tovább, maximum technikumig. Anyagilag nem, de kulturálisan

egalitárius társadalom lettünk, amelynek az az ideológiája, hogy minden katona

kenyérzsákjában ott van a potenciális marsallbot, azzal meg mindenki tisztában van,

hogy diplomával van az embernek a matematikai esélye arra, hogy ő lesz a nagykutya a

multinál, míg vízvezetékszerelői képesítéssel 0 az esély, hát persze, hogy minden szülő

megpróbálja arra nevelni a gyereket, hogy próbálja meg.

Az esetleg védhető, hogy ez igazságosabb, mint valamikor a polgári-értelmiségi

"osztályöntudat" meglehetősen zárt kaszterendszere, ahova csak a különösen értelmes

munkásgyerek tudott betörni, míg a közepes képességű polgárgyerekeknek is adott volt az

életpálya.

Viszont az egészen biztos, hogy ez az egész ott van elkúrva, hogy irreális

várakozásokat gerjeszt, tele a padlás állástalan közgazdászokkal,

marketingkommunikációsokkal, pszichológusokkal, bölcsészekkel, 90% az esélye, hogy a

gyerekét súlyos áldozatokkal marketingkommunikációs főiskolára bejuttató

vízvezetékszerelő azzal fog szembesülni, hogy a gyerek egy évig állástalan, aztán 30%

eséllyel bejut egy bankba ügyintézőnek igen szerény fizetésért, 70% eséllyel valami

másba fog vagy külföldre megy. Azaz, sikerült egy olyanfajta egalitarizmust

kialakítanunk, ahol lényegében bonyolultabb és időrablóbb módon van kibaszva a

melóssal, hát ennél akkor már korrektebb, ha nem teszünk úgy, mintha az egyenlősdi

működne és valamennyire elfogadjuk, hogy egy bizonyos szintű kasztrendszer

elkerülhetetlen és a susztergyerek, ha nem különösen okos, ha közepes képességű, akkor

maradjon a kaptafánál, mert nincs szükség még egy munkanélküli vagy alulfoglalkoztatott

diplomásra. Más szóval fel kell adni az esélyegyenlőség szép ideológiáját, mert maximum

annyi jó állás van, amennyi a különösen okos proligyerekeknek és a közepes képességű

polgárgyerekeknek elég, a közepes képességű proligyerekeknek nem jut, ez van.

Persze felmerül a kérdés, hogy ha ez így van, akkor nem lehetne-e úgy csinálni, hogy ez

a kevés állás a jóképességű proligyereknek és a jóképességű polgárgyereknek jusson, a

közepes képességű polgárgyereknek meg nem? Válasz: nem működik, mert egyrészt a

társadalmi mobilitás lefele nem működik jól: soha nem lesz a mérnök gyerekéből jó

vízvezetékszerelő, folyamatosan azon fog rágódni, hogy neki több jár, és ez meg fog

látszani a teljesítményén. A másik dolog pedig, hogy nem minden hivatali munka igényel jó képességeket, sőt a többsége nem, csak papírtologatás elektronikusan. Innen kezdve a közepes képességű polgárgyereknek ideális.

De ezt az egész dolgot szerintem lehetetlen politikailag, kormányzatilag, felülről megoldani. Láthatóan azt próbálja meg csinálni a kormány, amit az előző bekezdésben írtam, hogy képesség szerint szelektálva szűkíteni a kört. Egy biztos: a semmit sem csinálásnál jobb, de az eredménye már megjósolható: ha 20% kevesebb végzős lesz, de 10 IQ ponttal átlagosan jobbak, vagy szorgalmasabbak, akkor annál jobban fogják utálni, hogy nem kapnak munkát vagy gagyi munkát kapnak, hiszen a munkakínálat problémája adott - ezen nem lehet változtatni, mert lehet jó politikával több munkahelyet teremteni, de a munkahelykínálat piramisszerű kinézetén változtatni nem lehet, szerintem.

bz249 2010.11.02. 22:34:19

@Shenpen: mar hogyne lehetne, tekintve, hogy a legprolibb melo (kubikus) gepesitve van mikozben ma mar egy titkarnotol elvaras, hogy legalabb angolul tudjon vagyis a "jo munkak" aranya megnott a "rossz munkakhoz" kepest.

Persze kell meg a tecsoba bekahuzigalo droid, meg a pizzakihordast sem lehet gepesiteni, de a technikai fejlodessel egyre tobb olyan munka lesz amelyik valamennyi kepzettseget igenyel es egyre kevesebb, amelyikhez semmihez sem kell erteni (nem veletlen, hogy a fejlett vilagban annyi segelyezett/egyeb ingyenelo van... nem jo semmire az amihez ertenek).

A vizvezetekszerelo egyebkent jo pelda, merthogy negyven eve az meg megbecsult szakmunka volt, amelyik viszonylag magas statust jelentett (ugye anno meg volt a segedmunkas nevu kategoria, amelyik gyakorlatilag kihalt).

Bell & Sebastian 2010.11.02. 23:20:14

Szomorúan látom, hogy maguk nem láttak vízvezeték szerelőt mostanában. A magyar vízvezeték szerelő olyan, hogy a kezébe nyomják a rajzot és mindent szépen megcsinál kínai horganyzott csőből menetvágással, olyan sprével, amely 5 év múlva is bűzlik, kenderrel és firnájsszal tömít, kínai fittingekkel dolgozik, mert így a legolcsóbb és csak ezt ismeri, 30 éve ezt tanulta.

A rajzot elmagyarázni nem tudja, az újabb anyagokat és a hozzájuk rendelt szerelési technológiákat nem ismeri, fogalma nincs, mi az a pH -érték, kell-e lágyító vagy tisztító a rendszerbe, a legújabb berendezési tárgyakat és szerelvényeket nem ismeri, kiállításra, bemutatókra nem jár, továbbképzését nem fizetik, így az nem is érdekli.

Mondjuk egy mai autószerelő sem sokkal okosabb vagy különb, javítani nem tud, a cserélgetés és próbálgatás az ő igazi terepe, meg a számlázás.

Végeláthatatlan a sor. Ismerik az ügyvéd dilemmáját?
- Hogyan merjek így orvoshoz fordulni, ha tudom, hogy ő is hasonló körülmények közt szerezte a diplomáját, mint én?

Chanyi · http://chanyi.blog.hu 2010.11.03. 06:18:35

Sieg-nek igaza van, az állami felügyelet és irányítás tényleg ilyen önállótlan, papírgyártó tanári kart eredményez.
Én csak annyit tennék hozzá, hogy azt is meg kellene vhogy tanítani a fiataloknak, hogy folyamatokban gondolkodjanak, hogy lássák, van következménye annak, amit tesznek. Ha képesek lennénk így gondolkodni, akkor nem lennénk tele szeméttel, selejttel, pongyolasággal. A szorgos bebiflázás és visszamondás nem ezt segíti elő. Fichte 200 éve a gondolkodás művészetére akarta oktatni a német egyetemistákat (nem filozófiára), ugyan máig nincs ilyen az egyetemen, de ez nem azt jelenti, hogy ne volna rá szükség.
A piacképes diplomához talán az átjárhatóság is segítene a szakok közt: ha valaki rájön, hogy végképp semmi perspektívája nincs a választott szakával, akkor fel tudjon venni olyan tárgyakat, amikkel jobb esélye van elhelyezkedni.

Téglagyári Megálló 2010.11.03. 06:39:23

@Gabe2:

"A szép épületekből (BME, Corvinus, ELTE stb.) legyenek ... kuplerájok. "

Legyenek?

Téglagyári Megálló 2010.11.03. 06:40:29

@Chanyi:

Ja, a fogalmi gondolkodás nem erőssége a diákoknak. Információ-foszlányokat még fel tudnak idézni, de arra, hogy 2-3 értelmes mondatban leírjanak valamit, no, arra nem képesek.

Téglagyári Megálló 2010.11.03. 06:44:43

@betyár:

Meg hogy nehéz szövegeket megért-e. A középiskolai könyvek nehéz szövegek. Az egyetemen se fog mással találkozni a nebuló.

Téglagyári Megálló 2010.11.03. 06:46:44

@udvari bolond:

okoska, a katolikus diákoknak is ugyanúgy joga van képzéshez, mint a magadfajta ateistáknak

Téglagyári Megálló 2010.11.03. 06:49:34

@tölgy:

A doktori képzés felől kellene még megfogni a dolgot. Sok helyen a legnagyobb seggnyalók doktorálnak, a tehetségesek meg nem. Előbbiek nem a nemzetközi folyóiratokban publikálnak, hanem Acta Peristaltica jellegű főoskolai értesítőkben.

Istenuccse ha lesz rá időm írok erről egy hosszabb mondolatot.

betyár (törölt) 2010.11.03. 08:10:44

@Téglagyári Megálló:

Nehéz? Hát persze a Kiskegyedhez képest... rémlik, hogy volt egy olyan szándék, hogy a tankönyvekben maximalizálnák a mondatok lehetséges hosszát (10-13 szóról volt szó), mint az sms-nél a karaktert:)), ill. leckénként, ill. oldalanként a lehetséges szakszavak, szakkifejezések számát:)) Éljen MB!

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.11.03. 08:46:16

@Téglagyári Megálló: A Corvinusból a hagyományoknak megfelelően lehetne sóhivatal. Még az iparvágányt is visszavezethetnék, egészen Károly bácsi szobráig futhatnának a gőzösök. :)

orangeman · http://chengyu.blog.hu 2010.11.03. 13:01:01

@Sieg:
"A nem állami intézmények támogatásánál pedig két korrekt út van: vagy minden állami feladatot elvégző intézmény kap támogatást, vagy egyik sem"

Ebben szerintem teljesen igaza van Siegnek. Mondja meg nekem valaki, hogy miért kell egyházi intézményeket fenntartani.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.03. 13:15:43

@Téglagyári Megálló: írjon!

@Shenpen: rég nem láttam magát.
Amit leír, az nem magyar jelenség. Az egész nyugati világban így van: a tömegdemo a reménnyel működtethető, olyan a remény neki, mint a biciklinek a mozgás. Mindenki bízhat benne, hogy egyszer neki is lesz lapos tv-je, mint a kocsmárosnak, a fia is nyakkendős állásba mehet, mint az üzemvezető.
A technikai haladás miatt a tv-vel nincs is gond, a nyakkendő is meg lehet, de agyerek is csak valahol a presztízs hierarchia alján köt ki majd, hiába az MA.
Nem véletlen, hogy a tömegképzés nálunk is és máshol is a "puha" területeken terjedt el (kommunkáció, társadalomtudományok, stb.), ahol nincsenek szigorú követelmények, a diploma nem is képesít semmire. Mindenki megszerezheti.
Aztán ott állnak 25 évesen egy semmit sem érő MA-val. Ettől dühösek lesznek a rezsimre, és összetörik Párizst, vagy megalapítják az LMP-t és a Jobbikot.

Téglagyári Megálló 2010.11.03. 13:43:15

@tölgy:

Igyekszem. Valamint: maga is úgy látja, hogy állástalan történelemtanárok hozták létre a Jobbikot?

orangeman · http://chengyu.blog.hu 2010.11.03. 13:45:24

@Téglagyári Megálló: ez így is van, de ehhez miért kell állami támogatás?

Téglagyári Megálló 2010.11.03. 13:47:26

@orangeman:

A katolikus szülő is fizet adót. Az "állami támogatás" az ebből van.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.03. 13:49:33

@Téglagyári Megálló: + politológusok/szociológusok.

Az LMP annyiban más, hogy ott nincsenek történészek.

orangeman · http://chengyu.blog.hu 2010.11.03. 14:09:18

@Téglagyári Megálló: ahogy az is aki krisna tudatú, meg a Demokratikus Liberális Alapítvány a Nyitott LBGTQI társadalomért mozgalmat támogatja. Akkor az alapítványi egyetemeknek miért nem, és az egyháziaknak miért igen? lásd: @Sieg:

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.03. 15:08:03

@orangeman: miért-miért?
Ungváry Rudolf tegnapi érvére gondoljon.

betyár (törölt) 2010.11.03. 15:10:13

@orangeman:

Mert a történelmi egyházak vagyonát államosították, és nem kapták vissza csak egy töredékét. Ha nem konfiskálták volna, most nem lenne szükségük támogatásra. Maga tud arról, hogy a Demokratikus Liberális Alapítvány a Nyitott LBGTQI társadalomért mozgalom vagyonát államosították volna?:)

orangeman · http://chengyu.blog.hu 2010.11.03. 17:55:26

@tölgy: Nem tudom, mire gondol. Belinkelné?
@betyár: Nagymamám vagyonát is államosították. Nem is kapta vissza csak egy töredékét kárpótlási jegyekben.
Én még fiatal vagyok (24), de mintha így működött volna a kárpótlás. Az egyházi oktatással más jellegű elvi problémáim is vannak, ha érdekli, keresse vissza itt:
ellenorzo.blog.hu/2010/03/15/jobb_egyhazi_iskolaba_jarni
Ott is orangeman néven kommenteltem.

orangeman · http://chengyu.blog.hu 2010.11.03. 18:23:42

@tölgy: olvassa el, hogy mit írtam azon a linken egy másik blogon.
Nem vagyok ballib, csak az egyházamat szeretem.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.11.03. 18:35:59

@orangeman: teljesen helyeslem az iskola rendszabályait.
Hogy a gyerekek olyanok, amilyenek, azt beszélje meg a szüleikkel.
Akinek nem tetszik, az elmehet máshova iskolába.

BTW, az egyház is tekintélyen alapul, mint az iskola. Ha szereti az egyházát, akkor ezzel együtt szereti.

orangeman · http://chengyu.blog.hu 2010.11.03. 18:47:29

@tölgy: a posztot nem én írtam, egy kommentet írtam alá.
Ha ön azt a kommentet is olvasta, azt hiszem nem értett meg engem.

Bell & Sebastian 2010.11.03. 23:29:48

@orangeman:
Konkrét tapasztalatom az eisenstadti Theresianumról és a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulatáról van. Az osztrák az kemény, ott nincs pardon, a magyart az utóbbi években terítette le a pénztelenség nevű betegség, amely az oktatás színvonalának csökkenéséhez vezetett.

A fő gond -mivel középiskolákról van szó- mégis inkább a kapott emberanyag egyre silányabb minősége. Ennek oka kétfelé ágazik, a szülők felé és a hullámzó fajsúlyú általános iskolák felé. Sőt, a hitélet és maguk a lelki vezetők is -ha nem is más- de mindenképpen újfajta szemlélettel hirdetik az igét, a mi papunk például nyilvánosan táncol és iszik, aktívan politizál, lokálisan.

Ha a legnagyobb közös osztót keresem ezekben a parciális, ámde gyorsan és mindent átfogóan lezajló változásokban, csakis a liberalizmus általános térnyerésénél lyukadunk ki.

Így hát azt tessék szidni, minden szinten, szinte mindenért az a felelős. A szabatosság és a fellazult erkölcsök.
(de persze most nemcsak a szexről van szó)

orangeman · http://chengyu.blog.hu 2010.11.04. 08:11:30

@Bell & Sebastian: Ebben igazuk van, de akkor miért védjük az egyházi felsőoktatást?
Tudják, én református vagyok, van az egyháznak egy egyeteme, ami annyiban református, - mondjuk a jogi karon - hogy a hallgatók tanulnak valami 2 félév egyháztörténetet, de emellett tudtommal semmin nem látszik meg az egyetem egyházi jellege. Persze, ettől még maradhatna, de KK&TT és inkább arra mutat, hogy legyen kevesebb, de jó felsőoktatási intézmény.
És ha meg azt vesszük, hogy a rendszeresek a botrányok a Károlin, mert az egyetem vezetői sikkasztanak, és a zsinat kézivezérléssel irányítja az egészet, akkor meg tényleg nem tudom, hogy miért van erre szükség.
Szerintem nem a pénztelenség terítette le az egyházi iskolákat, hanem a tanáranyag gyengesége, ami maga után vonta a gyerekanyag romlását is. Kell ez nekünk?

Bell & Sebastian 2010.11.04. 11:43:19

@orangeman:
A reformátusoknál furcsa dolgok történnek régóta, az tény.

De egyszerűbb spirálnak, vagy mindent lerántó örvénynek látni a történteket, tök mindegy, hogy ki hülyül gyorsabban.
Az egyházi iskolákban elvileg a poroszos drillnek és önfegyelemnek, a krisztusi tanítás szellemében végzett nevelésnek(!) -ami állami iskolában nincs is- kellene érvényre jutnia.
A nemzeti minimum oktatása mellett, amire a pénzt kapják. Azt meg elvégzik, mi hát a probléma? Hogy nem válogatnak a kölykök közt? Hogy is tehetnék, ha tiltott?

(Csak megjegyzem, hogy az erdélyi területről betelepült pedagógusok sem hozzák az elvárt szintet, sőt! De ez már egy másik történet.)
süti beállítások módosítása