Az LMP és a hajléktalanok
2010. szeptember 17. írta: Doktor Kottász

Az LMP és a hajléktalanok

  Miután az új törvények értelmében fogdába zártak két bizsutolvaj kamaszlányt, és egy hasonló korú (visszaeső!) prostituáltat, a balliberálisoknak is lett saját 2006. október 23-uk. Jöhetnek hát az ártatlan arcok mellé az alulról fényképezett marcona kormánypárti politikusok, akik végrehajtják a tekintélyelvű neokonzervatív fordulatot.

  Sőt: most, hogy a Fidesz kezdeni szándékozik valamit a hajléktalanokkal, itt az újabb támadási felület. Baj már az is, hogy a témához Tarlós István és Pintér Sándor nyúlt, hiszen ebből azt deríti ki Misetics Bálint, az LMP szakszóvivője, hogy a hajléktalan-kérdés szociális aspektusai háttérbe szorulnak majd, és a csövesekre pusztán mint városképi és/vagy bűnügyi problémára tekint az embertelen és gyáva hatalom.

  A hatalom ötletével – „közterületeket megtisztítjuk a koldusoktól” – nem ez a baj, hanem az, hogy ez egy délibáb. Hajléktalan mindig lesz, aki pedig azzal jön, hogy bezzeg a  Kádár-korszakban nem laktak emberek az utcán, az fogja fel végre, hogy most viszont többek között éppen ezért igen. És sokszor bizony önhibájukból. Meggyőződésem, hogy sok hajléktalan nem azért issza a lehetetlen színű pillepalackos borokat, hogy elviselje az otthontalanság fájdalmát, hanem pont fordítva: a közös költség és a rezsi ára először bikavérré vált, majd jött a visszacsavarható tetejű furmint, végül a Cimbalmos a Teleki-téren.

  Éppen ezért szemforgató dolog az Alkotmányra hivatkozni, hogy a tiltás „sérti a törvény előtti egyenlőség eszméjét, az emberi méltósághoz való jogot, valamint a szabad mozgás jogát”. Hangya és tücsök, ugyebár. Az ELTE szociológusai is lecsaptak témára, ők arról polemizálnak, hogy „sok hajléktalan dolgozik, mégsincs lehetőségük kitörni a hajléktalan életből”. Ez valóban szomorú, de nyilván nem az ő húgytócsájukat szoktam kerülgetni a Blahán – az „offenzíva” pedig ellenük lett meghirdetve.

  Ezt felismerni, és tudatosítani a csövesben nem szociális érzéketlenség, sokkal inkább baj az, ha valahol a furmint és a Cimbalmos között nem lépünk közbe kellő határozottsággal, hiszen a szolidaritás és a felebaráti szeretet nemcsak a végső stádiumban jár. Felmerül az újrakezdés lehetőségének kérdése is: persze, ez a kiút, csak hát ez sem azzal kezdődik, hogy öklöt rázva lejmolom a cigit.

  Aztán:

„Igazi elszántság, bátorság nem a legkiszolgáltatottabbak hatósági zaklatásához és értelmetlen elzárásához kell, hanem a súlyos bűncselekmények, illetve a köztársaságot százmilliárdokkal megkárosító korrupció (például a pártfinanszírozás körüli szervezett bűnözés) elleni hathatós, politikai szempontokra, pártállásra nem tekintő hathatós fellépéshez kellene.”

  Hogy hogy a jó életbe jön ide a pártfinanszírozás kérdése, azt nem tudom, mindenesetre ebből a mondatból fájdalmasan felsejlik a megboldogulófélben lévő Szadesz álliberális újbaloldalisága. A társadalmi együttélés alapjait semmibevevők kapásból elesettek és üldözöttek lesznek, ám az az igazság, hogy ezek a kiszolgáltatottak részei egy rendszernek, ami pontosan a fenti mentalitásra épül. A bérkoldulás és ennek vidéki változata, a csicskáztatás, de még a lakásmaffia is annak köszönheti virágzását, hogy „fejét” elképesztő hálózat és ebből fakadóan a többségi társadalom közönye veszi körül.

  Magyarán: próbálhatjuk lecsapni közvetlenül a polip fejét, marha nehéz lesz, mert ott vannak a csápjai. Amiket, ha szépen egyenként lenyesegetek, máris nyert ügyünk van. Ez egy hosszabb folyamat persze, de én eleve ellenzek minden olyan intézkedést, aminek úgymond azonnali hatása van. Ugyanis azoknak azonnali mellékhatásuk is szokott lenni. És kegyetlenül hangzik, de sajnos az omertával, és a rendszerben való részvétellel a „legkiszolgáltatottabbak” bizony hizlalják a polip fejét és növesztik a csápjait. A nyesegetés pedig már igenis kőkemény rendészeti kérdés.

  Mind Misetics Bálint, mind a szociológusok azt tartják üdvösnek, hogy a hajléktalanok jussanak munkához és otthonhoz. Jó. Szép. De annak a lakásnak is lesz közös költsége és rezsije és gyanítom, hogy a boltban lesz csavaros kupakos furmint is. Éppen ezért számlát nyitni a hajléktalanoknak is felesleges. 

  Persze ahol John Rawls szivárványszínű kommunizmusára hivatkoznak, ott ne csodálkozzunk semmin.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr742298435

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vajon a Fidesz mennyi jattot kér majd a tüneti kezelésért? 2010.09.22. 17:00:02

Budapest patkánymentes város. A Kádár-korszakban szigorú előírásokkal kiűztük a kártevőket a fővárosból. Mert büdös, piszkos, járványokat terjeszt, csövekben él. És ez akkor is igaz, ha igen intelligens állatfajról van szó. És ez tulajdonképpen helyes ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

coeurace 2010.09.17. 18:38:16

@Bobby Newmark: Ne személyeskedjünk!
A fent idézett állításom történetesen a Bolyai féle hiperbolikus geometriában igaz. (Ami a kvantumfizikában jobban használható, mint a hagyományos Euklidesz féle rendszer.)
Egyébként a példa azt próbálta illusztrálni, hogy a tudomány leegyszerűsítése arra, hogy 2*2=4 nagyon beszűkült látásmód.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2010.09.17. 18:38:21

@tölgy: te többen vagy?:)

@coeurace: ugyan nem vagyok szociológus, bár ilyesmit (is) tanulok, mégis azt hiszem, hogy maximum törvényszerűségeket tudnánk mondani, törvényeket nem nagyon. ettől a dolog még tudomány, és egyáltalán nem biztos, hogy később sem fogunk tudni törvényeket felállítani.

ráadásul a szociológiában is létezik kísérletezés, és a mérésekkel valamit tudunk mondani a társadalomról.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.09.17. 18:48:09

@calam: sokan égnek a tudásvágytól. De ezt maga nem értheti.

@coeurace: látja, még a szociológus calam sem mond szociológiai törvényt. Kicsit még várjunk, vagy már most elvethetjük a "társadalmi törvényszerűség" érvét?

nezavarjmasokat 2010.09.17. 18:50:26

@coeurace: Bocs, de közgazdász vagyok,"
Ez mindent megmagyaráz.. Moldova szerint az agyátültetés legideálisabb tárgya a közgazdászok "agya" - bár ez a legkisebb, de garantáltan használatlan!!!

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2010.09.17. 18:54:39

@tölgy: te viszont olvastad az előző kommentemet, vagy csak beszélsz?
@nezavarjmasokat:
a nettő komcsi moldova bármire jó érv :D

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.09.17. 18:59:14

@calam: miért, említett ott bármilyen társadalmi törvényt?
Maga érti is, amit leír?

Manyi Béci 2010.09.17. 19:00:42

@tölgy:
Üdv:)
Azt hittem, maga már mindent tud.
Kicsit csalódtam most.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2010.09.17. 19:03:56

@tölgy: "látja, még a szociológus calam"

"ugyan nem vagyok szociológus"

evil overlord (törölt) 2010.09.17. 19:05:09

@Manyi Béci: Üdvözlöm Margit, rég láttam. Miért pont a csövesek kapcsán került elő?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.09.17. 19:08:24

@evil overlord:
"Miért pont a csövesek kapcsán került elő? "

Mert ős-SZDSZ-es és ez nekik központi téma. Tudja, Demszky még a szamizdatos korszakból hozta az ötletet, hogy a hajléktalanoknak láthatóknak kell lenniük, hogy lelkiismeret-furdalást okozzanak a nem-hajléktalanoknak.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2010.09.17. 19:10:24

most nem értem, a bérkoldulásról, a csicskáztatásról és a lakásmaffiáról is a szadesz újbaloldalisága tehet. persze, ha rawls annyival könnyű elintézni, hogy szívármányszívű kommunista, az mindent megmagyaráz. tudom, hogy divat itt a valóságra hivatkozni, azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy attól a legtávolabb azok állnak, akik azt állítják, hogy a valóság talaján állnak.

a börtönbe zárás, a kriminalizáció, az emberi méltóság el nem ismerésének méltatása a valóság tökéletes ismeretlenségéről árulkodik.

Manyi Béci 2010.09.17. 19:14:43

@evil overlord:
Jó estét:)
Sok a dolgom mostanában, evil, de ma este éppen ráérek, képzelje.

Manyi Béci 2010.09.17. 19:17:29

@Doomhammer:
Hello, Doom:)

Tulajdonképpen az SZDSZ miatt vannak a hajlétalanok, igen, tényleg.
Direkt megszervezték ezt a láthatást.

nezavarjmasokat 2010.09.17. 19:18:46

@calam: Mi is az a "nettő" ??? Remélem a válasz nem haladja meg az egybites közgazdász agyad kapacitását!

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2010.09.17. 19:20:19

@nezavarjmasokat: hűha, ez erős érv, amikor egy elütésbe lehet belekötni, az már döfi.
közgazdász meg egyáltalán nem vagyok, szorri.

evil overlord (törölt) 2010.09.17. 19:23:05

@Doomhammer: Amilyen híre magának van a nem kommentfolyam kommentfolyamban, nem tudom, hogy elhihetem-e ezt.

@Manyi Béci: Nagyon nekiment szegény doktor úrnak, akinek valószínűleg egyszerűen csak tele van a hócipője a közterületet megszálló csövesekkel.

nezavarjmasokat 2010.09.17. 19:24:15

Ha még közgazdásznak is kevés vagy, akkor max. jogásztetű lehetsz!!!!

Manyi Béci 2010.09.17. 19:31:20

@evil overlord:
Ha egyszerűen csak tele van a hócipője valamivel, akkor igyon egy felest, vagy végezzen felüléseket.
Egy cikkhez ez kevés.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.09.17. 19:32:41

@tölgy:
A társadalmi élet összes törvényszerűsége szociológiai törvény. Hacsak nem állítjuk, hogy az emberi társadalom minden mással ellentétben modellezhetetlen, definiálhatatlan és értelmezhetetlen. Persze, egyesek számára az, de őket hagyjuk.

Bobby Newmark 2010.09.17. 19:36:05

@Mr Falafel: "A társadalmi élet összes törvényszerűsége szociológiai törvény."

Oké, mondj egyet!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.09.17. 19:43:53

@tölgy:
Törvényezzünk!
Törvényszerű, hogy ahol folyó vagy állóvíz van, az ott élő emberek több halat fogyasztanak, mint a sivatagi beduinok. törvényszerű, hogy a letelepedett életformában élő népeknél a termékenység köré szervezik hitvilágukat, ellenben a vadászó népek elsősorban a vadászott vadak életterét animizálják. Törvényszerű, mindig így volt, így van és így lesz.
Ezek a legprimitívebb szociológiai törvények, az emberi élet törvényei.

Ellenben elmondaná, hogy a matematika és a fizika miért nem tudja megmagyarázni a legtriviálisabb fizikai hatást, a gravitációt? Miért nem tudjuk, miért van gravitáció? annyi baszom Nyúton meg mifasz törvény van, oszt a legegyszerűbbre nincs magyarázat. Akkor most a matematika és a fizika nem tudomány?

evil overlord (törölt) 2010.09.17. 19:48:39

@Manyi Béci: Mivel Kottász dr nem kérte, fogadatlan prókátora leszek :)
"Már a tócsa formájáról meg tudja állapítani, hogy dolgozik-e az illető"
Sokkal valószínűbb, hogy a tócsa szülőatyja/anyja csöves, és nem dolgozó hajléktalan, mivel utóbbiak valószínűleg nem az utcán élnek (ki alkalmazna bűzlő embert?).

"Nem érez kicsiny ellentmondást e két kijelentése között:
"Meggyőződésem, hogy sok hajléktalan nem azért issza a lehetetlen színű pillepalackos borokat, hogy elviselje az otthontalanság fájdalmát, hanem pont fordítva: a közös költség és a rezsi ára először bikavérré vált, majd jött a visszacsavarható tetejű furmint, végül a Cimbalmos a Teleki-téren.""
Olyan nehéz elképzelni, hogy azért lesz valaki hajléktalan, mert alkoholista? Kirúgják az állásából (ha volt neki, és nem azért iszik, mert elvesztette), elválik tőle a felesége (ha nem azért kezd inni, mert elváltak tőle), az alkoholba menekül, és fokozatosan lecsúszik.Bár hozzátartozik, hogy az utóbbi időben egyre több viszonylag fiatal csöves/kéregető van a városban (múltkorában egy teljesen normálisan kinéző "fehér" huszonéves lány jött kéregetni, köpni-nyelni nem tudtam).

""aki pedig azzal jön, hogy bezzeg a Kádár-korszakban nem laktak emberek az utcán, az fogja fel végre, hogy most viszont többek között éppen ezért igen. "
?"
A KMK intézménye miatt akkoriban nem volt csöves, ráadásul a bújtatott munkanélküliség valamint egyes válások (vidéken élő család, városban dolgozó férj, váláskor az asszony kapja a lakást) miatt sokan váltak hajléktalanná a 90-es években.

"Azt mondja, ezentúl csak azok a hajléktalanok ejtőzhetnek az aluljárókban, akiknek van munkája?"
Mint feljebb írtam, nem valószínű, hogy a dolgozó hajléktalanok fekszenek a Nyugati téri aluljáró telefonfülkéiben.

"A zsírfejű polipos levezetését még értelmezem."
Ne mondja, hogy nem hallott a koldusmaffiáról.

evil overlord (törölt) 2010.09.17. 19:52:31

@Mr Falafel: A matematika nem önálló, hanem segédtudománynak számít (mondják a természettudósok). A fizikusnak nem az a dolga, hogy megmagyarázza, hogy miért is van gravitáció (bár az elméleti fizika ezen a környéken mozog az utóbbi időben), hanem hogy a lehető legpontosabban leírja. BTW, ön sem indokolta meg a fenti szociológiai törvényszerűségeket, csak leírta.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.09.17. 19:53:20

@Bobby Newmark:
Apád részegen elnézte a kecskét, és anyádat hágta meg. Törvényszerű, hogy oviba, isibe kell járnod, mert embernek minőstettek. Amint azt látjuk, az isi nem ment túl jól. Azért törvényszerű, mert egy adott emberi csoport erről konszenzusra jutott. Az oktatás egy adott társadalom túlélésének fontos feltétele, ezért minden kultúrában létezik az oktatás. Törvényszerűen létezik. Triviális dolog, de te még ehhez is hülye vagy. Jobban jártunk volna, ha apád kevesebbet iszik, és eltalálja a kecskét.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.09.17. 19:56:27

@evil overlord:
Nem indokoltam meg, hogy miért törvényszerű, hogy a beduin nem eszik halat a sivatagban? Hogy a beduin nem fon halászhálót, hanem nyerget készít? muhahaha

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.09.17. 20:00:16

@Manyi Béci: és ha tudná, hogy egy kóbor kandúrba is belerúgtam ma.

@calam: oh párdon, akkor csak rossz társaságba keveredett.

@Mr Falafel: értelmezés =/= törvények léte/felfedezése

Az kérdés, hogy a matematika tudomány-e. De fent nem ez volt kérdés, hanem az, hogy vannak-e társadalmi törvények.
A "vízparton élők több halat esznek, mint a sivatagiak" miért társadalmi törvény? (Vagy minden "társadalmi törvény", ami emberekre vonatkozik? Mer' akkor a gravitáció is az lenne. És ha csak egy embert is találunk Las Vegasban, aki több halat eszik, mint a butapestiek a Duna partján, akkor már megcáfoltuk a törvényt.)
A letelepedett népek vs. vadászok ügy nekem tényleg nem stimmel. Egyiptom, a görögök, zsidók, kereszténység ebbe nem illeszthető be. És már egy ellenpélda cáfolja a "törvény" törvény-létét. Amit ír vallások ügyében, az inkább valószínűség, gyakoriság és bizonyos feltételek esetén jó eséllyel teljesül. De nem alkalmas az előrejelzésre, amit a "törvénytől" elvárunk.
Felülne egy olyan repülőre, amit ilyen mértékű bizonyosság (bizonytalanság) alapján terveztek meg?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.09.17. 20:02:09

@Mr Falafel: ha egy beduin is eszik halat a sivatagban, akkor megdőlt a törvénye.

evil overlord (törölt) 2010.09.17. 20:03:43

@Mr Falafel: A hitvilágot nem indokolta. Számos termézettudoményi "törvény" mögött pedig ugyanúgy meg lehet találni a magyarázatot, mint hogy a beduinok nem ettek halat.

TG69 2010.09.17. 20:14:13

@tölgy: A törvények meg nem mások mint tautológiák. Ilyeneket bármelyik társadalomtudomány képes alkotni. :) Sőt a társ tudomány inkább tisztában van azzal a fogalomrendszerrel, amivel dolgozik, hiszen a metadolgok sem tudományok. Pl mekkorát röhögnél, ha azt olvasnád egy társadalomtudományi értekezésben, hogy amivel most dolgozni fog annak nincs definíciója. A halmazelmélet meg mégis virágzik, de pl te azon biztos nem röhögnél:) És ezt még lehetne fokozni, mert hogy lehet valami egyszerre anyag is meg hullám is, meg hogy nézzed már most vagy a hely vagy a sebesség és hogy a feketelyuk az mégsem az és attól nő a tömege hogy a semmiből lesz egy pzitív meg egy negatív valami, haha méghogy a semmiből. JA és akkor a finnugor nyelvészetről már nem is beszéltünk, höhö méghogy kala-ház mikor az egyiptomiaknál ott a thot itt meg a sok tóth meg a Turing gép végtelen szalagja, muhaha én még végtelent sem láttam hát akkor?

Na erről ennyit. Könyveket mikor égetünk? :)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.09.17. 20:16:58

@tölgy:
szociológiai vázlatok. google-ban rákeresni a doksira. Fekete akárki dolgozata.

TG69 2010.09.17. 20:18:39

@tölgy: Vajon a tisztán fizikára épülő meteorológia tudomány? Meg tudja mondani mi lesz egy hét múlva? Ha igen akkor mért nem? Ha nem tudomány akkor mi? Van olyan fogalom hogy szigorú tudomány? És mi a nem az? Csupa kínzó kérdés:)

Manyi Béci 2010.09.17. 20:24:08

@evil overlord:
"Már a tócsa formájáról meg tudja állapítani, hogy dolgozik-e az illető"
Sokkal valószínűbb, hogy a tócsa szülőatyja/anyja csöves, és nem dolgozó hajléktalan, mivel utóbbiak valószínűleg nem az utcán élnek (ki alkalmazna bűzlő embert?)."
Evil, egy húgytócsáról megállapítani, hogy ki követte el, nagy teljesítmény, hiába próbálja most ezt kisebbíteni ezzel az okvetetlenkedéssel.
Szóval ön is úgy gondolja, hogy vannak jó és rossz hajléktalanok?
Én inkább úgy látom, hogy lépcsőfokok vannak.

"Olyan nehéz elképzelni, hogy " stb.
Két kijelentés közötti ellentmondásról beszéltem, félreértett.

"(múltkorában egy teljesen normálisan kinéző "fehér" huszonéves lány jött kéregetni, köpni-nyelni nem tudtam)"
Lehet, hogy csak meg akart ismerkedni magával, evil:) Talpraesettebben kellett volna viselkednie!

"A zsírfejű polipos levezetését még értelmezem."
Ne mondja, hogy nem hallott a koldusmaffiáról. "

A fej-csáp témakört, és az üdvözítő megoldást kellett ízlelgetnem:)

Téglagyári Megálló 2010.09.17. 20:25:38

Pesti életkép, hajléktalan nő üvölt egy padról: "gyorsan telefonáljanak a rendőrségre, itt van egy hajléktalan a közterületen, elfoglalta a laúcát (hihetetlen tájszólással)!"

Manyi Béci 2010.09.17. 20:25:48

@tölgy:
nincsenek magának olyan jó reflexei.:)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.09.17. 20:37:40

@Téglagyári Megálló:
Nem, a szamizdatos Demszky már vagy 15 évvel később van, ha jól számolom.

evil overlord (törölt) 2010.09.17. 20:38:24

@Manyi Béci: Tócsa: Ön szerint, melyik a valószínűbb, hogy egy folyamatosan közterületen élő valaki csurgat a fa/pad tövibe, vagy olyan, aki nem ott él?
Persze hogy vannak lépcsőfokok de szerintem a poszt az egyik végletről szól.

"Lehet, hogy csak meg akart ismerkedni magával, evil:) Talpraesettebben kellett volna viselkednie!"
Az máskor történt, egy más szakmát űző "hölgy" által, szintén frekventált helyen, ráadásul járőrőző rendőrök orra előtt! Sic transit gloria mundi.

"A fej-csáp témakört, és az üdvözítő megoldást kellett ízlelgetnem:) "
A maffiát alapvetően a végtagok felől lehet felgöngyölíteni. A másik módszer (a fej levágása) nem túl népszerű a demokráciában, bár néha nem ártana alkalmazni.

Kandúr ügye: csak egy csipetnyi gonoszság szükséges hozzá, először odaédesgeti, majd belerúg.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.09.17. 20:39:16

@evil overlord:
"Amilyen híre magának van a nem kommentfolyam kommentfolyamban, nem tudom, hogy elhihetem-e ezt."

Maga dönti el, kinek hisz.

TG69 2010.09.17. 20:39:40

@evil overlord: Az a baj, hogy attól még hogy kotász nem hallott arról, hogy lehet úgy is hajléktalanná válni, hogy valaki elveszti a munkáját, nincsenek tartalékai és a segély után jön a kilakoltatás, attól még elég sok ilyen van és jobb lesz ehhez hozzászokni egyre több ilyen lesz. És csak azért nincs ma ennél is több, mert a 90-es évek elején rengeteg embert hagytak nyugdíjba menekülni és ez még ma is jó népszokás. Persze ha a valóság eme szeletét is figyelembe vette volna, akkor már nem lett volna ilyen egyszerű a megoldás, de hát ez ügye nem tudomány ergo mindenki úgy gondolja megoldani, ahogy józan paraszti eszével tudja. Hál istennek mára már minden politikus is így gondolja, nem lesz tehát itt semmi gond :)

csakénmagam 2010.09.17. 20:42:20

Ezt a gondolatmenetet folytatva: az operabál is nagyon sok zembert irritál... pl. engem is, nem kellene betiltani?
Néhány régi bérházban van még hátsó lépcsőház, szolgálok, ügynökök, stb részére. Talán majd kötelezővé lesz egy új Forradalmi Építési Szabványban...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.09.17. 20:48:27

@Manyi Béci: nem is mondtam, hogy szándékosan tettem. De tudja, vak tyúk is talál szemetet. Magácskának javult a látása?

@TG69: miattam nyugodtan égessen. (De nem én tettem a tudomány sine qua non-jává a törvények létét. Miért nekem címezte ezt?)

@Mr Falafel: ne haragudjon, ez a fekete-dolgozat valami nagyon-nagyon egyszerű bevezetés/önigazolás/identitás-fabrikálás kisdiákok számára.

Úgy a negyedik sornál elakadtam:
"2. társadalmi (ember által teremtett) törvények - társadalomtudomány"

Mondok: hö?

"A szociológia tudomány, mert" résznél elkezdtem hangosan kacagni, a kutyám kissé aggódva felébredt.

TG69 2010.09.17. 20:49:35

@csakénmagam: Mit is kellene még betiltani? Talán a gépkocsikat, mert azok pl sokkal büdösebbek és még károsak is az egészségre, mindenféle asztmát, allergiát okoz st eg is süketülünk lassan tőle. Azért mert valaki 5 perccel hamarabb akar valahova érni ill. saját bőrülést akar a feneke alá, hát micsoda egoizmus ez, a közösségi lét semmibevétele. Igazság szerint minden olyan tevékenységet betiltanék, ami 3. fél számára káros. Nézzük csak mi is marad :)

evil overlord (törölt) 2010.09.17. 20:51:46

@Doomhammer: Leginkább senkinek: a fáslis nicket túlzottan érdeklik az összesküvés-elméletek. (Azt tudom, hogy Margit ballib, de az ős-szadeszosságot akkor hiszem el, ha ő mondja.)

@TG69: Attól, hogy még valaki hajléktalan, nem kell a saját mocskában fetrengenie.

TG69 2010.09.17. 20:55:37

@evil overlord: Ez igaz, de a törvény nem a saját mocskában fetrengő hajléktalanról szól, hanem mindegyikről. Ez ellen fel lehet szólalni, vagy rögvest ferge ügynökök leszünk a rawlsi kommunizmusnak?

Téglagyári Megálló 2010.09.17. 20:59:50

@Doomhammer:

Arra próbáltam célozni, hogy ez eléggé középosztály-ellenes mentalitás: érezzenek lelkiismeretfurdalást a burzsoák, hogy nekik jól megy, míg mások az utcán élnek. Maónak biztos tetszett volna egy ilyen magatartás - a kapitalistáknál.

evil overlord (törölt) 2010.09.17. 21:00:52

@TG69: A törvény arról szól, hogy senki ne tudjon közterületen lakni. Mivel ilyen helyeken nincs WC, fürdőszoba és konyha, elég hamar bokáig fog érni a kosz.

Téglagyári Megálló 2010.09.17. 21:03:20

@evil overlord:

"fáslis nick"

Muhaha, ez volt a nap poénja.

Alfőmérnök 2010.09.17. 21:07:56

@tölgy: Statisztikus törvények nem létezhetnek?

TG69 2010.09.17. 21:08:36

@evil overlord: Magánterülete meg nincs, ezért hajléktalan (másokéban meg megint nem lehet). Hajléktalan szállóból kevés van. Akkor?

evil overlord (törölt) 2010.09.17. 21:10:56

@Téglagyári Megálló: Nem akartam leleplezni, a bennfentesek tudják kiről van szó :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.09.17. 21:13:10

@Alfőmérnök: hm, egy törvény, ami nem kötelező minden esetre?
Próbált már ilyesmire hivatkozni az adófizetésnél?

@TG69: a ferge-féle szocializmus megbukott, a rawlsi sem segített a hajléktalan helyzeten. Akkor minek ezt erőltetni? Maguk a haladárok, változzanak. Miért ragaszkodnak nem működő előítéleteikehez?

Alfőmérnök 2010.09.17. 21:23:58

@tölgy: Tudtommal a fizika is ismer statisztikus törvényeket. Erről talán bz249 tudna többet mesélni.

De mondjuk egy szerencsejátékos sem sokra menne valószínűségi előrejelzések nélkül.

Téglagyári Megálló 2010.09.17. 21:33:50

@gloire:

Hát igen, kb. ennyi humorérzéke van magának.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.09.17. 21:35:10

@Alfőmérnök: az inkább egy retorikai trükk, de nem törvény, abban az értelemben, hogy pontos, biztos előrejelzéseket tehetünk a törvény alá eső minden egyes jövendő estre.
Törvény pl., hogy a nők szülnek gyerekeket. AZ alma leesik a fáról. Ha Alf szül vagy az alma lebeg a Földön, akkor azt gondolják: tölgy már megint csodát tett.

Mária néni 2010.09.17. 21:35:52

Ki kell pucolni a hajléktalanokat a városból, hogy ne piszkítsanak mindent össze és hogy ne zaklasság az embereket. Ennyire egyszerű.

Alfőmérnök 2010.09.17. 21:39:15

@tölgy: Nem minden nő szül gyereket. Van olyan, amelyik nem is tud. Vagy a meddő nők valójában nem is nők? :-O

evil overlord (törölt) 2010.09.17. 21:45:36

@TG69: A cél az kell legyen, hogy akit lehet, azt betereljék hajléktalan szállóba. Ugyan tényleg kevesebb a férőhely mint amennyi hajláktalan van, de egy részük nem hajlandó bemenni, ezek a jövőben legfeljebb börtönben kötnek ki.
Bár már az is nagy előrelépés lenne, ha nem a lakosok/dolgozók/turisták előtt csöveznének, hanem pl. lepukkant gyártelepeken. BTW, ha jól tudom a koldulás már most is szabálysértés bizonyos településeken.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.09.17. 21:45:43

@Téglagyári Megálló: Olyan a humorérzékem, amilyen, de ehhez neked mi közöd? Te egy ilyen humor-nick vagy?

Alfőmérnök 2010.09.17. 21:46:14

@tölgy: De ha úgy fogalmaz, hogy "minden gyereket nő szült", akkor tényleg minden esetre igaz.

evil overlord (törölt) 2010.09.17. 21:48:03

@Alfőmérnök: Nem mindegy, hogy tölgy állításában univerzális vagy egzisztenciális kvantor szerepel.

@gloire: Úgy látom Ön nem értékeli a kreatívitást.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.09.17. 21:53:15

@Téglagyári Megálló:
"Arra próbáltam célozni, hogy ez eléggé középosztály-ellenes mentalitás: érezzenek lelkiismeretfurdalást a burzsoák, hogy nekik jól megy, míg mások az utcán élnek. "

Nem, ez a SZETA-örökség. Tudja, a szocializmusban egyáltalán a szegénység léte is tabu volt.
www.c3.hu/scripta/beszelo/98/11/12szeta.htm
"A történetek, mint tudjuk, más-más fordulatot vettek. A Szolidaritás hatalmas, birodalmat rengetô mozgalommá vált, a Szeta szerényebb léptékû példázata a polgári tisztességnek. Soha senki nem gondolta, hogy egy ilyen szervezôdéssel a szegénység felszámolható vagy akárcsak jelentôsen csökkenthetô. Ma úgy tudjuk, hogy amíg világ a világ, vannak és lesznek szegények (és persze gazdagok), de az is valószínû, hogy mindig vannak és lesznek, akik szólnak és tesznek a szegénység ellen, akár a hatalommal és az uralkodó társadalmi közérzettel is szembefordulva, ami által, így utólag, a pátosz kétes szelleme lengi körül ezt a valójában kedélyes történetet. "

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.09.17. 21:55:32

@Alfőmérnök: "a nők szülnek gyerekeket" kijelentést nem cáfolja a "Nem minden nő szül gyereket. ", @Leskelődő példája viszont cáfolhatja az állításomat.

Alfőmérnök 2010.09.17. 22:01:55

@Leskelődő: Látom figyel. :)

@tölgy: Igen (de nem azért, mert férfi, hanem, mert nem nő az illető), bár talán szerencsésebb lenne a "nők szülik a gyerekeket" megfogalmazás.
Kicsit attól tartok, hogy ilyen szigorú megközelítésben csak az analitikus kijelentések tekinthetőek törvénynek.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.09.17. 22:02:56

Két kérdés van itt. Az egyik, hogy miként tartsunk rendet a városban, a másik, hogy mi módon segítsük a hajléktalanokat. Nem kéne a két dolgot összekeverni. Úgy tűnik, mintha az eddigi szociálliberális kormányzatok és városvezetések legnagyobb érdeme az lett volna, hogy engedték a hajléktalanokat a padon aludni meg az aluljáróban heverni.
Tudomásom szerint senki nem mondta, hogy számoljuk fel az őket ellátó hálózatot és a segítő intézményeket.

coeurace 2010.09.17. 22:06:12

@nezavarjmasokat: igazad van! Csak retorikai szófordulat volt, tényleg nem kell bocsánatot kérni azért mert valaki közgazdász. Valójában büszke vagyok rá.

Lehet más szakmákat nem szeretni, de azt azért ne felejtsük el, hogy valakik pénzt adnak ezekért a munkákért, úgyhogy teljesen értelmetlenek nem lehetnek.
Persze megpróbálhatjuk vitatni, hogy egyes szakmák tudománynak minősülnek-e, de szerencsére ez nem rajtatok múlik. Szerintem az idő engem igazolt és még fog is. Mind a közgazdaságtan és a szociológia is elég újkori tudomány, még sokat fognak fejlődni. Az orvostudománynak évezredek kellettek, míg eljutott az érvágástól és a köpölyözéstől az antibiotikumokig. Adjatok egy kis időt a szociológusoknak is. Addig is amíg nincs jobb megoldásotok akár megpróbálkozhatnátok azzal, hogy meghallgatjátok őket.

Arra a kérdéseimre még mindig nem felet senki például, hogy pontosan mi is lesz a szankciója annak ha valaki hajléktalan? Hova akarjátok vinni? Ott mi lesz vele? Mi tartja ott? Ezzel megoldottátok a problémát vagy csak eltüntettétek szem elől?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.09.17. 22:13:58

@Elpet:
"Tudomásom szerint senki nem mondta, hogy számoljuk fel az őket ellátó hálózatot és a segítő intézményeket. "

hvg.hu/itthon/20090208_budapest_europa_hajlektalan_fovaros
"Európa hajléktalan-fővárosának nevezi a bécsi profil legfrissebb száma Budapestet. A hetilap a magyar segélyszervezeteket idézve 20 ezerre teszi a lakás nélküliek számát. Ez a szám jócskán meghaladja a ma 1,7 milliósnak mondott város egy százalékát, sokkal nagyobb, mint bármely más európai városban.

Budapest belvárosára a hajléktalanok rányomják a bélyegüket, ott élnek a gyalogos átjárókban, a metróállomásokon, a házak kapualjában. Nem kergeti el őket senki, a kormányok 1989 óta békén hagyják őket.

A türelem helyességéről a szociálpolitikai szakemberek vitatkoznak, van, aki a pozitív nulltoleranciát pártolja, s erőszakkal is hajléktalan szállásra kényszerítené az utcábn élőket, védve őket a hidegtől, a betegségektől, van aki viszont a szabadon élés jogát védi. A profil szerint a város politikusai az utóbbi időben jóval szigorúbban lépnek fel a belvárosi hajléktalanokkal szemben, akik ezért kimennek a városból az erdőkbe, és kalyibákba, gödrökbe húzzák meg maguknak. "

Nincs szociálpolitikai oka, hogy Budapest belvárosára a hajléktalanok rányomják a bélyegüket.

Leskelődő 2010.09.17. 23:22:10

@Alfőmérnök: Bizony figyelek :) Mint látom, Maga is. Hiába no, tölgy régóta Tényező :)

@Elpet: Annál is inkább nem kéne összekeverni, mert a hajléktalanság 1.) nem csak budapesti probléma, 2.) (különösen télen) nem csak hajléktalanok szorulnak irgalomra:

"az elmúlt fél évszázadban Magyarországon a hideg miatt meghaltak többsége (3692 ember) 1990 óta lelte ily módon halálát. A legtöbben továbbra is saját otthonukban fagynak meg (évente 100-150 ember), sokan lelik halálukat egyéb helyen - (évente 70-100 ember), és a KSH nyilvántartása szerint évente mintegy 50-en fagynak meg az utcákon - a rendszerváltás óta összesen 835 ember"

"A "természetes eredetű hideg által okozott" haláleseteket listázó statisztika szerint... Az Alföldön és Észak-Magyarországon rendszeresen több eset fordult elő, mint a Dunántúlon vagy a legalacsonyabb számokat mutató Közép-Magyarországon.
hvg.hu/itthon/20100128_fagyhalal_szabolcs_megye

Alfőmérnök 2010.09.18. 00:31:56

@Leskelődő: A 2. állítás meglepett, az első meg biztos igaz, de azért megnéznék egy statisztikát, hogy a hajléktalanok közük hányan "laknak" Budapesten. Szerintem a többségük - arányosan, tehát nem számszerint, mert az érthető lenne hiszen BP a legnagyobb város - itt van. Legalábbis én más, "vidéki" városokban (különben ez a "vidéki város" egy jópofa kifejezés, és jól jellemzi a magyarországi viszonyokat) úgy általában kevesebb hajléktalant láttam.

Manyi Béci 2010.09.18. 08:03:48

@evil overlord:
"melyik a valószínűbb, hogy egy folyamatosan közterületen élő valaki csurgat a fa/pad tövibe, vagy olyan, aki nem ott él?"
Kedves evil, a legvalószínűbb, hogy az a FÉRFI csurgat oda, akire éppen rájött a vizelhetnék. Tudja, a pasik mindegyformák, különösen, ha isznak.:)
Na de térjünk vissza a mellékvágányról a fősodorba, és fordítsuk komolyra a szót!

Itten van egy poszt, ami zanzásítva egyszerúen csak arról szól, hogy tűnjenek már el ezek a rohadt hajléktalanok, hogy rohadnának meg, szétpisálják a blahát. Ja, és a libsik miatt van minden, hülye barmok, éjjenafidesz.
Maga szerint ez egy felelős írás?

Tudja, mit? Menjünk pár dolgon végig, ma korán keltem,van időm.

" most, hogy a Fidesz kezdeni szándékozik valamit a hajléktalanokkal"
Mit is?:"a közterületeket megtisztítjuk .... az ország hangulatát rontó személyektől"
Mert:"„nem arra találták ki sem a nemzet fővárosát, sem... a köztereket, hogy bizonytalan helyzetbe sodródott...emberek használhatatlanná tegyék Budapestet"

Tényleg, micsoda feneketlen gyűlölet, micsoda sunyi rosszindulat kell ahhoz, hogy ezeket a kijelentéseket az ostoba libsibolsi LMP-s a hajléktalan-kérdés szociális aspektusainak háttérbe szorulásának értékelje!
Ugyanez a gyűlölet munkál a szánalmas, haszontalan szociológusokban, akik "Megütközéssel fogadják, .. hogy a hajléktalanok problémáját az épített környezet védelméről, illetve a területfejlesztésről szóló törvény módosítása kapcsán kívánja kezelni a kormány."
A posztíró szerint azért mondanak ilyeneket, mert rühellik Pintért és Tarlóst. Merezekilyenek. Meghülyékis.

"szemforgató dolog az Alkotmányra hivatkozni, hogy a tiltás „sérti a törvény előtti egyenlőség eszméjét, az emberi méltósághoz való jogot, valamint a szabad mozgás jogát"
Hátja. A mostani tiltja. hivatkoznak rá a rohadékok. A következő majd nem fogja! Majd akkor hivatkozzanak, hehe. A szemforgatásnak vége lesz! Éjjenéjjen.

A posztíró már most is hadat üzent az álszenteskedő pcizmusnak a következő hangulati elemekkel:
"nincs lehetőségük kitörni a hajléktalan életből”. Ez valóban szomorú" ó, ó, szinte érzem a könyneket a szemében.
"öklöt rázva lejmolom a cigit" "A társadalmi együttélés alapjait semmibevevők" "....tudatosítani a csövesben nem szociális érzéketlenség" háhogyabánatba' lenne szociális érzéketlenség, dr kotász, a szociálisan érzékeny az ilyesmit tudja. Mondhatni, megérezné, ha ez érzéketlenség lenne.

"valahol a furmint és a Cimbalmos között nem lépünk közbe kellő határozottsággal"
Ennek a gondolatmenetnek a kibontását nagyon hiányolom az írásból. Talán nincs benne a közterületi törvényben. Talán a vásárlási szokások szabályozása alfejezet még nincs kidlgozva. Mittomén. De lehetett volna kreatívabb a szerző, ötletelhetett volna, tehetett volna javaslatokat!

"annak köszönheti virágzását, hogy „fejét” elképesztő hálózat ..veszi körül""próbálhatjuk lecsapni közvetlenül a polip fejét, marha nehéz lesz"
Hátnemtom. Valahogy ebből a két megállapításból az derül ki számomra, hogy igaz a nol cikk írójának az a gondolata IS:), hogy "Igazi elszántság, bátorság nem a legkiszolgáltatottabbak hatósági zaklatásához és értelmetlen elzárásához , hanem a súlyos bűncselekmények elleni fellépéshez kell"
Az egyik nehéz, a másik könnyű. Legyen a másik akkor. Szépen, egyenként lenyesegetjük a csápokat. A hajléktalanokat.
Nyilván félreértem én ezt. Én is rühellem a pintért, azér'

Utoljára még visszautalnék a tegnap esti kérdésemhez: nincs egy leheletnyi ellentmondás az "azérlettélcsövesmeralkeszvagy" és a "kádármiattvanezis" brilliáns eszmefuttatásai között?

Manyi Béci 2010.09.18. 08:05:41

@gloire:
Valamit akar magától, gloire. Hátsó szándékot sejtek.
Vigyázzon! Éberség!

Manyi Béci 2010.09.18. 08:19:37

@tölgy:
"Magácskának javult a látása?"
Hát, a orvosom szerint komoly teljesítmény az én koromban már az is, hogy egyáltalán fel tudok tápászkodni valahogy egy villamosra, nem kellene azon agyalnom, hogy rendszeresen rosszra szállok, mert nem látom a jératszámot

evil overlord (törölt) 2010.09.18. 08:45:23

@Manyi Béci: "Kedves evil, a legvalószínűbb, hogy az a FÉRFI csurgat oda, akire éppen rájött a vizelhetnék."
Erre van megoldás: szingapúri szigor.

"Itten van egy poszt, ami zanzásítva egyszerúen csak arról szól, hogy tűnjenek már el ezek a rohadt hajléktalanok, hogy rohadnának meg, szétpisálják a blahát. Ja, és a libsik miatt van minden, hülye barmok, éjjenafidesz."
Egyetértek a posztolóval, hogy tűnjenek el a csövesek. A "csöveseknek csak jogaik vannak, kötelességeik nincsenek, az adófizetőnek csak kötelességei vannak, jogai nincsenek" a magyar (bal)"liberálisokra" jellemző (azért idézőjel, mert a klasszikus liberalizmushoz nincs sok közük), nem a jobboldalra. Ha mnden igaz, húsz éve a Fidesz az első, aki kezdeni akar valamit a kérdéssel.

"... A posztíró szerint azért mondanak ilyeneket, mert rühellik Pintért és Tarlóst. Merezekilyenek. Meghülyékis."
Olvassa el az hivatkozott NOL cikket, ott kerül szóba Pintér & Tarlós. De Molnár Gyula (MSZP XI. ker.) is megkapja a kiosztást a hajléktalanmentes övezetért.

""Megütközéssel fogadják, .. hogy a hajléktalanok problémáját az épített környezet védelméről, illetve a területfejlesztésről szóló törvény módosítása kapcsán kívánja kezelni a kormány.""
Tényleg furcsa a törvényhely, de a "nyálasliberálisok" akkor is sikoltoznának, ha máshol lenne.

""szemforgató dolog az Alkotmányra hivatkozni, hogy a tiltás „sérti a törvény előtti egyenlőség eszméjét, az emberi méltósághoz való jogot, valamint a szabad mozgás jogát"
Hátja. A mostani tiltja. hivatkoznak rá a rohadékok. A következő majd nem fogja! Majd akkor hivatkozzanak, hehe. A szemforgatásnak vége lesz! Éjjenéjjen."
Én csak annyit szeretnék tudni, hogy a többiek (99% vs. 1 %) joga a tisztasághoz (mintha ezt is le lehetne vezetni az Alkotmányból) nem számít? Arról nem szólva, hogy a turizmusnak sem használ a csöves/aggresszív koldus. Valaki (talán vero) fent írta, hogy Lengyelországban elviszik a rendőrök a turisztikai szempontból fontos helyen koldulót.

""....tudatosítani a csövesben nem szociális érzéketlenség" háhogyabánatba' lenne szociális érzéketlenség, dr kotász, a szociálisan érzékeny az ilyesmit tudja. Mondhatni, megérezné, ha ez érzéketlenség lenne."
A szociális érzékenység az, hogy van munkanélküli segély (sajnos túl sokan élnek vele vissza), van hajléktalan szálló (bizonyára több kellene), de itt leginkább antiszociális elemekről van szó.

""valahol a furmint és a Cimbalmos között nem lépünk közbe kellő határozottsággal"
Ennek a gondolatmenetnek a kibontását nagyon hiányolom az írásból."
Speciel erre volt megoldás az átkosban...

""Igazi elszántság, bátorság nem a legkiszolgáltatottabbak hatósági zaklatásához és értelmetlen elzárásához , hanem a súlyos bűncselekmények elleni fellépéshez kell"
Az egyik nehéz, a másik könnyű. Legyen a másik akkor. Szépen, egyenként lenyesegetjük a csápokat. A hajléktalanokat."
Attól, hogy Magyarországon jelen van az ukrán maffia, attól a koldusok, megélhetési bűnözők (de utálom ezt a kifejezést), adócsalók stb. ellen is fel kell lépni. A szervezett bűnözés elleni fellépés mindig a periféria felől indul, ui. ezek felgöngyölítése nélkül nem derül ki, hogy ki a főnök. Ráadásul a koldusmaffiánál elég a koldusok kiiktatása a képből (szemben pl. a kábítószermaffiával, ahol nemcsak kínálat van, hanem kereslet is).
BTW, koldusnak nem szabad pénzt adni, Parkinson törvénye miatt: "The demand upon a resource tends to expand to match the supply of the resource.". Aki jótékonykodni akar, az adjon valamelyik segélyszervezetnek.

"Utoljára még visszautalnék a tegnap esti kérdésemhez: nincs egy leheletnyi ellentmondás az "azérlettélcsövesmeralkeszvagy" és a "kádármiattvanezis" brilliáns eszmefuttatásai között?"
Kottász dr. azt írja, hogy: ".. a Kádár-korszakban nem laktak emberek az utcán, az fogja fel végre, hogy most viszont TÖBBEK KÖZÖTT éppen ezért igen."
Azaz az alkohol is tényező és a Kádár-kor is az (KMK, városba kényszerített vidéki, képzetlen segédmunkások hada stb.). Ráadásul egyes esetekben a kettő együtt oka a csövességnek.

evil overlord (törölt) 2010.09.18. 08:54:11

@evil overlord: Valami kimaradt: a közterületen levő csöves bizony közegészségügyi kérdés is egyben: TBC, pediculosis, scabies, a bokor aljában díszelgő exrétumot körüldöngő legyek.

suski 2010.09.18. 10:38:23

"És sokszor bizony önhibájukból. Meggyőződésem, hogy sok hajléktalan nem azért issza a lehetetlen színű pillepalackos borokat, hogy elviselje az otthontalanság fájdalmát, hanem pont fordítva: a közös költség és a rezsi ára először bikavérré vált, majd jött a visszacsavarható tetejű furmint, végül a Cimbalmos a Teleki-téren."

Hol élsz te?
Nézzünk egy általam ismert példát:
Dolgozó ember , 100 000 ft kb nettó bevétel havonta.
30 ezer gyerektartás, 60 a lakáshitel ( egy szoba panel). És akkor még nem evett7ivott semmit és nem fizetett közüzemi számlát/közösköltséget. MÉg nem hajléktalan.

Presszós Laci 2010.09.19. 10:04:16

@evil overlord: „húsz éve a Fidesz az első, aki kezdeni akar valamit a kérdéssel”

Azért ez nem teljesen igaz, lásd ezt: t7.hu/fe2

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.09.19. 11:09:35

@tölgy:
Ha valaki nem tud számolni, annak az 1x1-et kell legelőbb megtanítani. Maguk itt néhányan nem tudnak számolni.

Presszós Laci 2010.09.19. 13:21:15

@evil overlord: Ez:

„Megyek át a barátnőmhöz, itt lakik egy sarokra, hát, le van fosva a ház kapuja. Vastagon, bõségesen, ahogy kell. Társadalmunk egy szegény, elesett, szerencsétlen tagja épp itt könnyített magán. Nem tudom, mit evett, de a ház egész területén olyan penetráns bûz terjengett, hogy majdnem odahánytam.

Kurvára elegem van már a hajléktalanokból. Azokból meg pláne, akik babusgatják őket. Szegény, elesett emberek, mi? Akik nem tehetnek semmiről! Hogyne. Ahhoz is pénz kell, hogy ne fosson oda fényes nappal egy ház kapujába, ugye? Mert akinek nincs pénze, az nem tud elmenni a bokorig. Arról sem tehet, hogy egész nap csak iszik, mint a gép, ugye? A pálinkásüveg csak úgy ráugrott az arcára és beleömlött, ő hozzá sem nyúlt, meg nem is akarta, ugye? Ezek a dolgok a szegénységgel járnak, nyilván. Akinek nincs pénze, automatikusan ilyen lesz. Érdekes... Ezeket régebben tetves csavargónak nevezték, és mindenhonnan elkergették. Most már azt is el kell tűrnünk, hogy a város központjában, a Nyugati pályaudvar aluljárójában fetrengjenek, és külön a számukra három bögrekocsma is üzemeljen ugyanott. A barátnőmet nem engedem nyitott szandálban közlekedni, mert félek, hogy valami életre szóló fertőzést fog összeszedni ezektől.

És hogy állunk a járványveszéllyel? Ezek a tetvek ugyanis a fertőzések melegágyai. Elég, ha odaül előttünk a busz ülésére. A tetű, a rüh és ilyesmik csak a könnyed nyári kalandok közé tartoznak, terjesztenek ezek TBC-t, kolerát is. Igen, jól olvasod, kolerát. Nem én találtam ki, ez egy elismert probléma. Kolerás betegek között mászkálunk nap mint nap. Ezek között viszed a gyerekedet óvodába, ezeknek a helyére ülsz a buszon, ezek fosnak a kapualjadba. Ha egy teljesen egészséges kutya eltéved, elszökik a gazdájától, azonnal rohan utána az ÁNTSZ, és gyorsan elpusztítják, nehogy valakit megfertőzzön! Ezeket az "embereket" nem lehetne begyűjteni? Tőlem el is pusztíthatják őket, még segítenék is lapátolni a Cyklon-B-t.

Korábban már írtam, hogy a barátnőm egy kórházban dolgozik. Ide rendszeresen hoznak be csöveseket. A minap is begurítottak egyet. Olyan irdatlan bűzt árasztott, hogy a nővérek rosszul lettek. Aztán a bátrabbak kicsomagolták, és kiderült, hogy hetek óta a saját szarában üldögélt! Szét volt rohadva az egész alteste, a combja, mert legalább két-három hete folyamatosan összevissza szarta-hugyozta magát, és persze a nadrágot levenni már minek. És csak vigyorgott maga elé, mintha ez így lenne természetes, nem értette, mi a bajuk vele. Ezeknek osztogatnak ételt, meleg ruhát? Ezeknek építenek télen melegedőt az én adóforintjaimból? Fagyjon meg a gecibe az ilyen, nem kár érte!

Az egy tévhit, hogy a hajléktalanok szegények. Nem, a hajléktalanok egyáltalán nem szegények, és nem is "a rendszerváltás vesztesei", mint azt egyesek hiszik. Legtöbbjüknek a hetvenes-nyolcvanas évek óta nincs se lakása, se munkája. Nem azért, mert szegénykém elvesztette az állását, hanem mert egész egyszerűen elitta mindenét. Nem azért isznak, mert olyan sanyarú a sorsuk, hanem fordítva. No de tudjátok-e mennyit keres egy hajléktalan Budapesten, csupán azzal, hogy kiül koldulni a lépcsőre a Nyugatinál? Napi ötven-hatvanezer forintot! Igen, jól olvasod, a havi fizetésedet egyetlen nap alatt! Havi egymillió forint bevétel egy csövesnek normálisnak számít!! Nem hiszed, mi? Menj, és kérdezd meg őket. Nem a humániákusokat, akik ingyen levessel tömik őket, hanem magukat a csöveseket. Nem véletlenül működnek a koldusmaffiák. Nyilván nem lenne értelme működniük, ha nem lenne baromi sok pénz a dologban. Mert van!

A fentieket alátámasztja egyébként a szánalmas.hu-n a közelmúltban bemutatott kórházi zárójelentés, amit az egyik kommunatag kapott magától a csövestől. Nézzük csak, mi a napi adagja a csókának, és mennyi ennek a körülbelüli ára!

Fél liter tömény: 800 Ft.
5 üveg sör: 750 Ft.
4 liter bor: 800 Ft.
10 kávé: 500 Ft.
2 doboz cigi: 500 Ft.

Ez napi 3350 forint. Egy 30 napos hónapban 100,500 forint. Vagyis az ürge legalább 120e körül szed össze egy hónapban, adómentesen! Akárhonnan is nézem, ez egy jó fizetésnek felel meg. Ennyiből simán lehet lakást bérelni, normális ruhákban járni, rendesen élni. No de tételezzük fel, hogy ez csak a zsebpénz, amit a koldusmaffia meghagy neki. Mennyi akkor a valós összeg? Tehát akkor ki a szegény, elesett? Ő, vagy mondjuk a barátnőm, aki nettó 56 ezerért robotol a kórházban?

Szervezzünk mozgalmat „Üsd a csövest” jelszóval. Egyszerűen álljunk össze öten-hatan, és verjük meg az aluljárókban fetrengő rohadt koldusokat. Nyugodtan hordhatunk horogkeresztet, úgyis ránk akarják majd ragasztani. Kergessük el a rohadékokat a Nyugatiból, a Blaháról, a Lehel térről, mindenhonnan. Tudatosítsuk végre a fasz liberálisokban, hogy NEM akarunk ilyenekkel egy városban élni. Nem akarunk kolerát kapni, és nem szeretjük azokat, akik összefossák a kapualjainkat.

Adalék. Egy barátom (szia, Strepto :)) kisgyermekként, 1982 körül Bagdadban élt pár évet. Az apja elektromérnökként az ország elektromos hálózatának kiépítésén dolgozott. Husszein roppant gyakorlatiasan kezelte a kolduskérdést. A csövesek egyre gyűltek, egyre több volt belőlük, aztán amikor már kezdtek mindenkit zavarni, hirtelen egyik napról a másikra eltűntek...

Ami azt illeti, lehet, hogy Husszeinnel mi is jobban járnánk, mint Demszky Gáborral.”

evil overlord (törölt) 2010.09.19. 14:59:19

@Lekoid: Miért kellet ezt egy ilyen gyanús linkre tenni? Ennél sokkal durvább szövegek keringenek a neten. Amúgy a kolera hülyeség.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.09.19. 21:15:39

@Manyi Béci:

"@Manyi Béci: "Kedves evil, a legvalószínűbb, hogy az a FÉRFI csurgat oda, akire éppen rájött a vizelhetnék."
Erre van megoldás: szingapúri szigor."

hát igen ugye, ha lenne elegendő nyilvános vécé budapesten. mert kurvára nincs. kénytelen vagyok egy kibaszott kocsmába bemenni, ha rám jön, vagy marad a bokor. kurva sok férfi hugyozik bépesten közterületen, kurva sok. mert egyszerűen nincs megoldva a kérdés. ha eltüntetnék (mondjuk) a borárosról, a körtéttől, mittom a hómleszeket, ugyanúgy szét lenne hugyozva, pedig a problémát hősiesen megoldottuk.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.09.19. 21:17:48

@mavo:

pardon, természetesen evilnek ment a válasz.

de még egyszer: nem megoldás, hogy előbb nekiesek vasszigorral büntetni, és csak utána gondoskodom a legális megoldáson.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.09.19. 21:26:57

@Mr Falafel: egy pillanatra azt hittem, hogy komolyan érdekli a probléma, de úgy tűnik, csak szájkaratézni akar, ahhoz meg keressen más partnert.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.09.19. 22:46:37

@evil overlord:

az önkontroll nyilvános vécé építésére is képes? vagy mi?

egyébként is, abból indultunk ki, te axiómaként kezelted, hogy ahol tócsa van, oda hómlesz hugyozott, holott van, ahol esténként a termés talán ha harmadáért, de talán még kevesebbért felelnek a hómleszek. ennyi. kibaszod a hómleszeket, tök jó, ugyanúgy szét fogják hugyozni. és ismétlem: ha meg lenne oldva a kulturált megoldás, hajrá, büntessék. de nincs. van olyan tér, hétkor bezár az egy szem budi, oszt csá.

evil overlord (törölt) 2010.09.19. 22:50:17

@mavo: Az önkontrol arra vonatkozik, hogy az ember ha akarja, meg tudja állni a közterületen való vizelést.
Természetesen nem ártana több, tiszta (!) nyilvános WC.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.09.19. 23:42:56

@evil overlord:

"Az önkontrol arra vonatkozik, hogy az ember ha akarja, meg tudja állni a közterületen való vizelést."

1. lószart. utazz át te budapesten úgy, hogy mocskosul kell pisálnod. jó, én bemegyek a kocsmába, és jobb híján rendelek valamit, de mit csináljon az, akinek nincs kedve mondjuk egy lepukkant kocsma gusztustalan vécéjébe menni, és ez miatt rendelni ott egy akármit, amire valójában nincs is igénye?
2. ráadásul még mindig ott tartunk, hogy van egy jelenség, ami abszolút nem hómlesz-specifikus, tehát a hómleszek kiebrudalása nem oldja meg

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.09.19. 23:47:00

ja, igen, egy korábbi apróságra visszatérve: baromira nincs elég hely. a hómleszek egy része egyszerűen nem fér be a meglevő helyekre. én hívtam segítséget téren fekvő, részeg és csupa vér hómleszhez, mit mondjak, érdekes kaland volt.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.09.20. 09:04:24

@tölgy:
Írtam valamit, de az internetkapcsolatom baszakszik. Szóval, nem érdekel senki problémája. Miért érdekelne. Különösen, ha triviális, hétköznap is érzékelhető, átélhető, megérthető jelenségekkel szembeni értetlenségről van szó. Ez nem egy iskola, ahol tanulni lehet, vagy kéne. Magyarország a hülyék országa, mindegy, hogy szegfűt szagolgatnak, vagy narancsot majszolnak. Visszafejlődő létforma a magyar.

evil overlord (törölt) 2010.09.20. 10:08:23

@mavo: Talán elindulás előtt el kellene intézni. A nők valahogy megoldják.
Férőhely kérdés: és mi legyen azokkal, akik nem hajlandók bemenni?
Molnár is "náci", mert (hasonlóképpen a prostik ügyéhez) hajléktalanmentes övezeteket javasolt?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.09.20. 10:59:56

@evil overlord:

a faszom bazmeg, hogy ha valaki nem ért egyet a kuss, odabaszok "megoldással", akkor az nácizik.

olyan érzékenyek vagytok, mint a mimóza, de csak addig, amíg nem ti bunkóztok

képtelen vagy felfogni, hogy a tilcsukki nem megoldás semmire. amíg nem lőheted le és nem baszhatod tömegsírba, addig a hómlesz valahol büdösödni fog, csak hát odébb söpörted a problémát. mert ha másnak büdös az már nem a te gondod.

"Talán elindulás előtt el kellene intézni."

muhaha.

én elhiszem neked, hogy soha életedben nem szorultál nyilvános vécére, azt is, hogy te akár egy napig is visszatartod - csak próbáld már meg felfogni, hogy nem mindenki olyan kurva ügyes, mint te.

sajnos az emberek többsége közönséges halandó, néha el kell fogadnod, hogy vannak olyan igényeik, amik egy hozzád hasonló fantasztikus embernek nincsenek.

"A nők valahogy megoldják."

érdekelne, miért van akkor mégis mindenütt női vécé is. hiszen ők megoldják!

ja, a férfiak meg nem vérezik össze a ruhájukat, mert ők meg olyan ügyesek, hogy kibírják tamponcsere nélkül, úgyhogy akkor ezentúl a nők se vérezzenek össze-vissza, szennyezik itt a környezetet, bazmeg, és a szemétbe baszott tampon is kurva büdös és fertőzésveszélyes, felháborító, kitiltani

evil overlord (törölt) 2010.09.20. 11:07:29

@mavo: Nyugi, megüt a guta. Idézőjel mond valamit?
A cikkben szereplő lmp-s fickó szidta Molnárt, pedig igaza van abban, hogy legalább azt kellene elérni, hogy hogy ne mindenhol csövezhessenek.

Nem is tudtam, hogy csak a férfi nyilvános WC-kből van hiány, a nőiből elegendő van.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.09.20. 13:16:31

@evil overlord:

"Nem is tudtam, hogy csak a férfi nyilvános WC-kből van hiány, a nőiből elegendő van. "

látom, sportot űzöl a szómágiából. fontos?

ahol van férfi wc, ott van női is, ERGO van rá igény. holott, ha rád hallgatok, egyikre se lenne szükség, de nőire biztosan nem, hiszen a nők "megoldják"

és hatvanadszor mondom: senki sem akarja, hogy csövesek hugyozzák szét a várost. csak előbb találjuk ki, mihez kezdjünk velük, és csak utána üssünk oda, továbbá ne városképként kezeljünk embereket

evil overlord (törölt) 2010.09.20. 13:57:53

@mavo: Csövesen kívül nem sok nő van, aki közterületen végzi a dolgát, ergo a férfiak sincsenek lehetetlen helyzet elé állítva.

Mária néni 2010.09.22. 17:57:03

Össze kell szedni az összes parazitát és dolgoztatni. Építsenek gátat a Tisza mellett. Van munka elég.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.09.23. 01:56:24

@evil overlord:

szerintem hagyjuk abba. jöhetnék azzal, hogy a nők átlagosan jóval hamarabb érnek haza, amikor az a kevés wc legalább nyitva van, hogy egy nőnek félig le kell vetkőznie, és aztán leguggolnia a művelethez, tehát ha csak nem teljesen szemérmetlen, akkor hússzor meggondolja, hogy a kocsmákba 10× annyi férfi jár (tehát több fog elfelejteni pisilni, mielőtt távozik), hogy az utcán 10× annyi férfi iszik alkoholt (ugye nem kell magyaráznom), és így tovább, és így tovább, de a mi a francnak? arra majd az lesz a válasz, hogy de a hold, vagy de a teknősök, esetleg de a krampapuli. és persze a végén, hogy de hát önuralom.

fárasztó és reménytelen
süti beállítások módosítása