Angelina és az országimázs
2010. szeptember 06. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Angelina és az országimázs

 

  Kollégánk ismerősei még a tavaszi választások előtt egyazon napon látták Velencében (az Adria-partiban, nem a Sukoró mellettiben) Orbán Viktort és Angelina Jolie-t. Nem együtt! De hogy valaki felkeltette az év első hónapjait Velencében töltő filmsztár érdeklődését KeKö-Európa iránt, abban biztosak vagyunk.

  Angelina Jolie nemsokára Magyarországra költözik sokszínű pereputtyával, hogy itt és déli szomszédainknál forgassa le rendezőként első filmjét, egy boszniai polgárháborúban játszódó drámát. Az egykor zűrös életvitelű, ma már nagy emberbarát színésznő tavaszi, Adria-parti tartózkodása során elutazott férjével Boszniába, hogy megismerjék a polgárháború nyomait, és innen jött az ötlet egy film elkészítésére.

  Meglepő a gondolat, hogy akár egész Magyarország is sokat profitálhat Lara Croft IRL-hasonmásának honi időtöltéséből?

Pitték a boszniai bejáráson

  Van itt ugye az a kihívásokkal küszködő magyar országimázs. Először is: sokan már a Balkánhoz csapják a komplett országot. Ennek számos eleme van: ott van a turistákra szakosodott fővárosi hiénafalka, és egyes budapesti városrészeink hangulata. Sajnos a legtöbben kizárólag a főváros alapján ítélik meg az egész országot, holott legtöbb vidékünk rendezettségben messze Budapest fölött áll - szólal meg bennem a vidéki vér.

  Az általános országimázshoz a szeriőz lapokban évek óta súlyosbodó hangvételű, egyre negatívabb politikai és gazdasági tematikájú cikkek tesznek hozzá egy-egy jól megrakott lapáttal. Általánosan jellemző, hogy egy olyan ország képét festik fel, amely a kilencvenes évekbeli éltanulóság után a kétezres években folyamatosan süllyed lefelé a gazdasági recesszióba, a társadalmi széthullásba, a radikálisok erősödésébe. Évek óta nincs olyan hónap, amikor ne jelenne meg valamelyik nyugati lapban egy menetelő gárdával, kopaszokkal avagy rettegő romákkal illusztrált nagyriport. Újságokban olvasható és személyes tapasztalat is, hogy külföldön értetlenül kérdezik az embert: mi folyik nálatok? Legutóbb azt kérdezték tőlem, hogy miért is akarja Orbán Viktor vizsgálni a magyarok genetikáját. Persze valójában nem is Orbán Viktor, hanem az államtitkára, és nem is úgy, meg nem is azért...

  Szólhatnának másról is a Magyarországgal foglalkozó hírek.

  Itt a lehetőség: Angelina Jolie és Brad Pitt a világ talán leghíresebb sztár-házaspárja, Hollywood Olümposzának százmilliók által ismert, elismert és körülrajongott lakói. A kiváló és sokszínű Brad Pitt és a vitatottabb színészi kvalitású, de annál gyönyörűbb felesége, Angelina Jolie körül paparazzik, újságírók, kreatívok, ingyenélők és starfuckerek hemzsegnek. Minden nap, a világ minden sarkában jelennek meg róluk nagy olvasottságú lapokban hírek.

  Jolie és Pitt magyarországi tartózkodását ügyesen, óvatosan Magyarország pocsék nemzetközi megítélésének javítására is lehetne használni. Ha a körülrajongott díva egy-egy hangsúlyos helyen jókat mond Magyarországról, akkor a hazánkról, annak jelenéről, múltjáról, értékeiről, egyáltalán: létezéséről semmit sem tudó tömegek eszébe vésődhet ez a lángoktól és eurót használó vetélytársaktól körülölelt ország. Így talán kevesebb olyan amerikai szőke nő lesz, aki hazánkról hallva azt mondja: „Hungary? I've never heard of it!”

  Magyarországnak a showbusiness világtérképén való minél több szereplés (és egy huzamos ideig tartó Pitt-Jolie rezidencia biztosan ezt jelenti) forintban mérhető idegenforgalmi és üzleti hasznot jelent, az országimázs javulásáról nem is beszélve.

  Biztos vagyok benne, hogy egy-egy Magyarországról szóló, pozitív hangvételű Pitt- vagy Jolie-megnyilvánulás sokkal több emberhez jut el, mint az évtizedek óta jól bejáratott weyerbélázás megmondóembereinek véleménye. Ez van, a világ hanyatlik, a média változik, az írástudók felelőtlenek lettek, véleményvezéri szerepüket átvették a magukban olykor humanitárius szenvedélyeket felfedező világsztárok. Pitt és Jolie a maguk egyébként kedves, Benetton-tarkaságú gyerekseregével mindenképp beletartoznak ebbe a kasztba. És ki ne győzködné inkább őket, mint naftalinszagú, rosszindulatú öregembereket a Magyarország iránti jóindulat elnyeréséért?

  Jolie-ék megdolgozását persze inkább rábíznám a szakemberekre: semmiképp sem tipikus kelet-európai dínom-dánomokkal, Pussta-partikkal vagy a Pitt-Jolie házaspárral egy lapon nehezen említhető Scooter szürreális sarkadi fogadásához hasonló eseményekkel kellene próbálkozni a kapcsolatfelvételhez. Vannak ennél kifinomultabb megoldások is. A világsztárok és a magyarság találkozásai persze számos mókás pillanatot fognak eredményezni, ilyen például a turai bolti eladó esete, aki Jolie látogatása után annyit tudott mondani: „Elképesztő, tényleg olyan, mint bárki más!”

  Angelina turai jelenésének utóéletéről itt is látható egy videó. A nemzetközi celebsajtó máris kezdi felkapni a sztorit: az Examiner szakírója arról ír, Jolie-ék Budapestre, Kelet Párizsába költöznek. Kellemes jelző ez annak tükrében, hogy akár a Nyugat Bukarestje vagy a Balkán Északja kitüntető címét is megkaphatnánk egyéb esetekben.

  Angelina Jolie-t és becses férjét egyébként üdvözöljük Magyarországon, és reméljük, sikerrel forgatja le első filmjét egy hozzánk földrajzilag és érzelmileg is közel álló, közelmúltbeli témáról.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr632271436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zetek 2010.09.06. 07:30:14

Ezek az állatok maradjanak otthon és folytassák az elkényeztetett hülye amerikaiak kedvenc hobbiját és gyűjtsenek néger gyerekeket.

marós 2010.09.06. 07:49:44

r.g.! Most kinek adtál jó tanácsot? Miért keverted be O.V.-t a szokásosos módon: "kollégánk ismerősei egynapon látták Velencében A.J.-t, és O.V.-t, még a választások előtt", dolgozni kellene, nem a pletykarovattal keverni a sz@rt.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.09.06. 08:06:40

Le kéne fordítani angolra a Nenyit, szerintem az meggyőzi róla, hogy a magyarok teljesen normálisak.

Bell & Sebastian 2010.09.06. 08:50:56

Azért ez mégiscsak szemétség, hogy az amerikai kultúra nagyköveteit van aki legszívesebben visszatoloncolná a feladónak, szigorúan az ujjlenyomatuk levétele után!

Jaj, csak a szatócs kislány ki ne ejtse a száján, hogy túrósrudi, mert azon nyomban úgy lebombáznak a négerek, mint Jugoszláviát.

www.nba.com/playerfile/rudy_gay/

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.06. 08:59:45

egészen hihetetlen mértékben alantas, gyomorforgató, lihegő, megengedhetetlen cikk. majd szégyellni is fogod.

greybull 2010.09.06. 09:12:32

Mivel szeretett kis hazánk - sok más hasonló méretű, lakosságú országhoz nagyon hasonlóan - kb.annyit számít a világban, mint béka seggén a pattanás, épp ideje, hogyha valaki egy kis pozitív figyelmet tud ráirányítani, hát azt ne vadítsuk el innen.
"Puszkasz" után ideje már egy kis frissítés.
Csak egyre ügyeljünk: ne engedjük, hogy Jolie akár a Váci utcában, akár a Balaton partján bárhova beüljön egy 120.000.-Ft-os kávéra...
Rögtön és örökre el fog menni a kedve gorgeous Hungary-tól, s még kapunk is egy jókora - megérdemelt - negatív országimázst is!

kackia 2010.09.06. 09:19:57

Majd értesítsenek, ha megjött Pestre Jolie néni. Fontos , hogy tudjam melyik troli járaton közlekedik leggyakrabban.Nekem az utolsó üléssor mindig jól bevált egy-egy gyors numerára akár nappal is.

xboxer 2010.09.06. 09:20:13

@Grift: szánom az ilyen ostoba embereket és sajnálom, hogy sok ilyen között kell élnem.

msadmin 2010.09.06. 09:21:15

egyetértek a posztíróval.
igenis tenni kéne hogy jól érezzék magukat ebben a szarfészekben.
szükségünk is van a némi cool imázsra mert a nagy betyár arcoskodással elmehetünk a piba!

Gyikarc 2010.09.06. 09:21:24

Milyen commentek ezek mar? Milyen orszagban elek is?

kackia 2010.09.06. 09:26:46

@msadmin: Ígérjük , hogy nagyon fogunk iparkodni kis pajtás.Az egész ország térdig fog gázolni a fehérjében a kedvükért.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.09.06. 09:28:17

@Kettes:

A megőrült boldogtalanság nyomait hordozod. Mindezt 100 nap után, mi lesz később??? :::))

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.09.06. 09:28:50

Osztom Ergé nézeteit, jó cikk.

kackia 2010.09.06. 09:33:47

Ajánljunk nekik ingyen lakást a Síp utcában és adjunk nekik díszpolgári címet.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.09.06. 09:36:27

Ha a kormány betartja az EU által kialakított játékszabályokat, és nem löki félre a pénzügyi világszervezetek segítő kezét, akkor gyorsabban véget vethetne a devizahiteles családok kálváriájának. A képviselő szerint a következő száz nap feladata a befektetői bizalom visszaállítása kell legyen, mert ez a magyar családok és a magyar munkavállalók érdeke.

Forradalmi, nemzeti handabanda kormány, itt a megoldás!

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.06. 09:39:41

@politicus:
tudja, pontosan ilyen cikkek íródtak a népszabadságban, mikor kicsit kinyílt az ország és jött egy-két világhíresség. pontosan ilyenek.
másrészt arról szól, hogy ha ez a szemét orbán így lejáratja az országot, akkor az imágót üttessük helyre egy ribanccal, meg egy üresfejű tahóval. ez tényleg fasza.
másrészt, milyen országimázsról beszélnek maguk. érdekel valakit a müncheni kocsmában valamelyik lapba belelapozó német középpolgár, akinek egy negativ cikk, ambe éppen csak belekapott, egy másodpercnyi magyarországi gondolatot indít el? vagy egy alkesz-füves, mondjuk, osztrák hülyegyerek véleménye? vagy kinek a véleményére hajtanak?
aki számít, nem a lapokból tájékozódik. az íratja a lapokat, ahogy gazdasági-politikai érdeke diktálja. vagy személyes-üzleti kapcsolatokon keresztül, viszonylag pontos képe van a honról.
le kell szarni mit mondanak, mit írnak, a szemét sajtó, csak a szemét embereknek való. a hulladék terelgeti a hulladékot.
a tótok ezt felismerték. bármit megtettek, megtesznek. leszarják a sajtót. nincs is következménye a tetteiknek.

azok a csalódni készülő, magukat egy hamis vágy alapján fideszközelinek álmodó, nyelveket tudó, munkaképes fiatalok, akik a most kibontakozó rendszerben nem hisznek, mint ergé, hagyják el az országot. legyenek szívesek.

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.09.06. 09:53:58

Már nagyon várom azt a filmjét amelyikben a 8kerben lebirkózik pár autó neppert BKV ellenőrként végigmegy egy combinón, majd bemenekül a négyes metró alagútjába, ahol szembe jön vele egy Alstom kocsi, amelyiknek éppen rossz a fékje.

stylebyme.blog.hu/2010/08/26/salt_ugynok_es_myta_ugynok_ma_ki_utan_kemked

JohnHenry 2010.09.06. 09:56:16

"Nyugat Bukarestje" - ezen bexartam, nagyon jó :-D

ha már országimázs, én csak attól félek, hogy pártunk és kormányunk prominens tagjai megpróbálnak majd jolie és/vagy pitt fényében tündökölni, szóval előre sajnálom a színészházaspárt, ha meghívót kapnak a kossuth térre.

adóhivatal 2010.09.06. 10:04:16

"Angelina Jolie nemsokára Magyarországra költözik sokszínű pereputtyával"
Pereputty: általánosan használt pejoratív kifejezés a rokonságra.

félig off:

Mindenesetre: a sokszínű sokkal rokonszenvesebb, mint a szülői ÉRDEKBŐL sokvallású család.

Kíváncsi vagyok mikor jön egy poszt Orbán Viktor sokvallású "pereputty"-áról.

Bell & Sebastian 2010.09.06. 10:10:12

@adóhivatal:
Meg elvált, lelencbe adta, kivette a húga, mozgássérült és hászid-siíta. Ez idáig 700e/hó 5 gyerekre. Van ilyen.

:)

_wood_ 2010.09.06. 10:16:08

hol tart a tudomány!
már itthon is jöhet velünk szembe android vagy gynoid.

...bár azért mindkettőn erőteljesen látszik még, hogy drótból-szilikonból vannak.

a tudományos érdeklődésen túl azonban fel nem foghatom, miért érdekel bárkit is a jelenlétük.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.09.06. 10:33:23

Na megint', mint mindég, a tetőnél tetszenének építeni a házat,a kétkilós emberkutyaszarral a járda közepén nem kellene valamit kezdeni?Most hazudjon a dzsolli a népének bzmeg?!

Devil 2010.09.06. 10:46:55

A Kedves Vezeto hivatalos allaspontja szerint a negativ orszagkepet ugy kezeljuk, hogy nem beszelunk rola. Aki megis baszel rola az zsidoberenc es kulomben is hazaarulo.
A kulfold amugy is ellenseg, mindenki vegyen lovat meg ijat, nemsokara kotelezoen portyazni megyunk Nyugat fele (mert ok tehetnek mindenrol).

Bell & Sebastian 2010.09.06. 10:54:45

@Devil:
Ne is tegyük az ablakba a fizetésünket, az összhiányt és a vagyonvesztést. Csak rablásra gyanakodnának, tettes meg nincs. Így ott helyben a balfaszt is ránk sütik, a cigány meg már úgyis rögzült. Ne lovat, vagont!
Vegyél rá jegyet.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.09.06. 11:26:36

@Grift: hú, add is ki magadból, mert különben megbetegít...

Nem szállok vitába veled, de annyit megkérdeznék, hogy Brad Pitt miért nem jó színész? És ha ő nem jó, neked ki tetszik?

Bell & Sebastian 2010.09.06. 11:29:25

Páger Antal, az jó. Példának is, a hálára.

Erich von Däniken 2010.09.06. 11:43:46

Inkább Angelina lenne az országimázsunk, mint mondjuk Schmitt Pál.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2010.09.06. 11:53:40

Ez egy nagyon ostobácska cikk lett, ilyenből persze van elég, a kérdés csak az, hogy miért jelenhet meg ilyesmi a mandineren.

Google 2010.09.06. 12:06:02

Jellemző, hogy Angelina, úgyis, mint Tündérke, mit vásárolt a közértben: rágót, chipset, Colát, baseball-sapkát. Puska, hamburger, sültkrumpli ott nem vót.
Némberre az országimázst...

Bell & Sebastian 2010.09.06. 12:11:35

@Erich von Däniken:
Nem csodálom -ha svájci lévén- tőgyekre fixálódott.
Maguknál vannak még idegenek?

Gyarló Hintaló 2010.09.06. 12:17:04

"Benetton-tarkaságú gyereksereg" ez vitt mindent.

Andzselinát meg lájkolom!

Az országimázs meg már előre el van rontva 30 évre, 1 éve külföldön dolgoztam és a munkatársam úgy jött oda, hogy nálatok minden ok nélkül gyilkolják a cigányokat? Majd elsüllyedtem szégyenemben......

ÁrPi 2010.09.06. 12:34:37

Azt is hozzá lehet tenni a guglitalálatok alapján, hogy A Joli ismert dublőrét Tatiana Tura-nak hívják,

tehát az a turai szatócskislány még talán akár azt is mondhatta volna ami a legborzalmasabb lett volna, hogy kézcsókom @Bell & Sebastian: Joli-néni, és még akkor is a Jolie dublőrének nevére kapják föl a fejlett nyugaton rajongók a fejüket:

-Hallod tök vicces hogy Boszniában öööizé a Balkánon
van egy Tatiana_Tura nevü falu!

(( Kündü a megmondhatója mekkora turáni név ez :-) de ez mellékes szál. .))

ÁrPi 2010.09.06. 12:40:29

@Bell & Sebastian: @ÁrPi:

Elnézést az előbbi komment ment Bell és Sebastiannak csak a hivatkozás került elhibás helyre ...-)

Szóval a lényeg a lényeg:

ami a legborzalmasabb lett volna, hogy egy/a turai szatócskislány azt mondja

" - Kézcsókom Joli-néni! "
, és még akkor is a Jolie dublőrének nevére kapják föl a fejlett nyugaton rajongók a fejüket.

Nna.

.

Alfőmérnök 2010.09.06. 12:52:20

Ki az az Angelina Jolie?
(A képek alapján nem rossz nő.)

_andris 2010.09.06. 12:55:30

Ha kisországi komplexussal körüllihegjük ezt a két pillanatnyilag híres filmszínészt, azzal csak rontunk az országimázson. Szerintem.
Szerintem szarjuk le őket, hadd végezzék a dolgukat.

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2010.09.06. 12:59:07

Jó cikk, és elég elborzasztó volt olvasni az első negatív kommenteket.

Annak aki nem értené: A múltkor hallottam egy rádióbeszélgetést egy mittoménmilyen gazdasági elemzővel, aki úgy nagyjából felvázolta, hogyan gondolkoznak az amcsi befektetők káeurópáról. A lényeg, hogy nagyjából egy gyanús masszának látják, amelyben vannak kihasználható jelenségek. Ezek a befektetők/brókerek a gazdasági rovaton kívül kb. a bulvárcikkeket olvassák el kikapcsolódásképpen, plusz mondjuk elmennek moziba. Ahhoz, hogy ne a massza részeként foglalkozzanak velünk, valahogy ki kell emelkedni.
Olyan ez, mint a nagy cégek reklámjai. A Coca Colának vagy Nike-nek, semmi szüksége sincs arra, hogy megmutassa, ő jobb a többinél. Nekik arra van szükségük, hogy mindenhol ott legyenek, mindenhol megjelenjenek, és beszivárogjanak a fogyasztók tudatába. Így, ha valaki bizonytalanná válik egy döntésben, ezek a márkák mindig ott lesznek biztos pontként. Vagyis nekünk sem azt kell megmutatnunk, hogy jobbak vagyunk a többinél, mert ez úgysem fog menni (az okok kicsit mások, a Nike és a Coca Cola már megmutatta, rólunk meg majd eldől), hanem egyszerűen ott lenni. Hogy amikor valakit megkérnek, hogy mondjon egy kelet-európai országot, rögtön Magyarország jusson eszébe. Innen már könnyebben mennek majd a dolgok.

ö...mikó? 2010.09.06. 12:59:55

@Gyarló Hintaló:
Miért kellett volna elsüllyedni? A franciáktól is ezt kérdezik?
Miért nem mondtad az igazat: az ország nagy része elkeseredettségében a maga kezébe próbálja venni az igazságszolgáltatást, miután naponta gyilkolnak minket cigányok, s ha el is ítélnek közülük egyet, az kap másfél év felfüggesztettet gyilkolásért....

postabelyeg 2010.09.06. 14:05:56

"az írástudók felelőtlenek lettek"

Muhaha! És hány évszázaddal ezelőtt?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.06. 14:13:31

@politicus:

engem nem betegít, titeket legfeljebb.

pitt. nem tudom milyen színész. pitt fimszínész. nem láttam még színpadon. a színészek ottan játszanak.
de! országimázsépítés szempontjából talán nem egy tetves színész az érdekes a szilikonos szájú ribijével. legalábbis jobbos-konzerv körökben nem kéne. erre ottan volt a tonikörtisz. egyébként is, ez a hülye pitt gyerek még gój is, ki a picsa hallgat rá holivúdban? :)

Bell & Sebastian 2010.09.06. 14:16:54

@ÁrPi:
Olyan hullám már volt, hogy a nosztalgia-németek elkezdtek itt házakat venni, céget alapítani. Pár ridegtartású még kitart, a többi rég eladta. Ha ezek jönnek a helyükre, kurva nagy baj van. De ezt tudjuk.

Mr. Acid 2010.09.06. 14:21:58

Fogadhatná őket Schmitt Pál.

_andris 2010.09.06. 14:33:40

@Mr. Acid: főzhetne nekik lecsót az echte ungarische pusztán. esetleg bő gatyában, fütyülős barack társaságában.
Hagyjuk már az efféle országimázs-építést. El akarjuk adni Magyarországot, vagy mi?

2010.09.06. 14:47:14

Szerintem Angelina kitüntethetné Schmitt Pált
az

'Angelina Jolie emlékérem a legfessebb magyar politikusnak' arany fokozatával

2010.09.06. 14:57:06

Angelina kitüntethetné Schmittet az
'Angelina Jolie díj a a kelet-európai konzervatív államférfiaknak' arany fokozatával

2010.09.06. 14:57:52

bocs a dupláért, az elsőt nem láttam

Bell & Sebastian 2010.09.06. 15:01:36

@khamul:
Akkor kibaszott kancsal vagy, balra áll mindkettő.

2010.09.06. 15:04:57

@Bell & Sebastian:

akár kancsal is lehetnék, de nem ez a baj (vacakolt a kapcsolat)

Google 2010.09.06. 15:57:15

Vajon az ilyen Pitt-Jolie-féléknek mikor kell majd a nadrágszíjon húzniuk még egyet?
Ők azért tudnak lakásbérlésre (nevezzük inkább kastélynak azt a lakást) több tízmilliót kiadni havonta, mert nagyon sokaknak semmi, vagy nagyon kevés jut.
Ha már lesajnálni nem tudjuk őket, legalább ne foglalkozzunk velük, nem éri meg a fáradságot!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.09.06. 16:56:27

Nem hiszem, hogy a viszonyokkal túlzott problémáik lennének - getvább helyeken is megfordult mát Angelina. Azt meg simán kinézem belőlük, hogy poénból hátizsákkal kóborolnak egyet a Bükkben. Persze, a körülöttük lézengők bátorításával nő a dolog valószínűsége.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.09.06. 17:30:52

@Grift:

"magukat egy hamis vágy alapján fideszközelinek álmodó"

Nem mintha számítana, de ideje lenne belátni, hogy _az_ a fidesz max. a te vágyálmaidban létezik. :)
Oké, esetleg még Kündü vízióiban...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.06. 18:32:38

@Úlfhéðinn:
sokan nem vagyunk, de a kevesek között ottan van orbán és kövér, és akkor az irány adott. maguk bolsevikok ne reménykedjenek :)

Bell & Sebastian 2010.09.06. 21:24:15

@Úlfhéðinn:
Az ki van zárva, nem keresztény de ügyvéd az ősmagyar Kündünk.
Akkor vajon mi, ha beleröfög a legpápistább posztba, ami itt valaha csak megjelent?

:)

tewton 2010.09.06. 21:42:07

@Alfőmérnök:
"Ki az az Angelina Jolie?
(A képek alapján nem rossz nő.)"

lol. egy lófejü fehérmájú médiaribanc, a torrentszférában fontos filmekben szokott játszani. kicsit hasonlít demcsák zsuzsára.

ergé, ha ennyire közel állsz a sztárokhoz, inkább Julia Robertset próbáld meg idehozni, ha már Jessica Langtont nem lehet :)

Alfőmérnök 2010.09.06. 22:03:06

@tewton: Múltkor mikor a körúton végigsétáltam, láttam vagy három ilyet, vagy még jobbat. :)

tewton 2010.09.06. 22:09:49

@Alfőmérnök:
jó, jó, de azok default magyar körülmények közt max. kétszínű pereputtyot tudnak összehozni (világos / drapp). mehet úgy is, hogy nem lesz benne szerecseny meg sárga?

Alfőmérnök 2010.09.06. 22:28:43

@tewton: Nekem a pasztell színek jönnek be.

bz249 2010.09.07. 00:09:46

@tewton: de Angelina legalabb okos, a leheto legjobb nevet valasztotta ki a kis vietnami lurkonak

en.wikipedia.org/wiki/USS_Maddox_%28DD-731%29

tewton 2010.09.07. 03:19:37

@bz249:
hát nem tudom. ez úgy van, hogy ha a birtokomba kerül a gyerek, újra tudom definiálni?

magyar gyerekkel ilyenkor nehezebb lenne. talán lehetne egy Zenta Pitt-Jolie, vagy egy Szentistván Pitt-Jolie, esetleg egy Viribus Unitis Pitt-Jolie. Őrnagynak tetszene :)

Bell & Sebastian 2010.09.07. 08:13:22

@tewton:
Nemtom van-e lyány a gyűjteményben?
Csak nehogy úgy járjon ez a Ceda, mint Konigsberg 1+x -edik Miamanó felesége.

kamasuka 2010.09.07. 09:31:46

Kelet Párizsa? Az anno nem Bucuresti volt? :)

De látjátok! Megbukott a Gyurcsány rendszer, máris tolonganak a sztárok, hogy Magyarországra költözhessenek.
süti beállítások módosítása