Nekünk kínos, hogy megint a régi témát kell elővennünk, de a nyugdíjak biztonsága ezúttal nem kampánytéma, hanem a jelen aktív robotosainak húsbavágó bárdjaként vágódott elénk: Csak IMF és az EU megmondó emberei tántorították el az új kormányt attól, hogy az 1998 óta működő privát nyugdíjszámla demográfiailag nagyon is indokolható létezését törölje (pontosabban, hogy az értelmét veszítse). A havonta levont nyugdíjjárulék bizonyos részét így most egy ideig a felosztó-kirovó rendszeren kívül tudhatjuk.
Lehetne itten arról beszélni, hogy a költségvetés egyensúlya egyik európai országban sem rózsás, meg arról, hogy ’98 óta az a hat-nyolc százalék eltűnt az adott év nyugdíjkasszájából, így a keletkezett lyukat azóta foltozgatják (trükkök százaival). Ez a mostani trükk azonban a Nemzeti Ügyek Politikája című programban összefoglalt vállalások első cáfolata lett volna.
... a mi szociális biztonságot teremtő politikánk egyik sarokpillére lesz az idős embereket szolgáló politika. Ez számunkra nemcsak a nyugdíjas-társadalom szerzett jogokra épülő nyugellátásának védelmét, a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését jelenti, hanem olyan komplex szolgáltató rendszert, amely ennek a társadalmi rétegnek a megbecsülését és biztonságát hivatott megteremteni.
Nem engedjük, hogy az állami nyugdíjak mellett szolgáltatást biztosító magánnyugdíj-pénztári rendszer megtakarításai veszélybe kerüljenek.
Urbán Lászlóból azért nem lett az első Orbán kormányban pénzügyminiszter, mert azt monda, más dolog a kampány és megint más a kormányzás. Szándék szinten itt, most érzékeltünk egy kis „urbánizációt”.
Morálisan egyébként is nehezen emészthető meg az öngondoskodásban bízó választóknak (nevezhetjük középpolgári rétegnek), hogy amire egyszer lehetősége nyílt, azt rövidtávú célok érdekében megpróbálták lenyúlni előle. Amikor a társadalom nagyobbik fele adósságban úszik, a kiegészítő privát nyugdíjbiztosítás, mint a öregkor biztonságát szavatoló, legbiztosabb opció (ha véletlenül erre utalna a második idézett rész) puszta említése is, hatásában felérne egy őszödi beszéddel. A döntés ismeretében szerencsére történelmietlen kérdés, hogy mi lett volna helyette...
Kósa Lajos nyilatkozta a hétfői Népszabadságban az inkriminált államcsődös üggyel kapcsolatban, idézem: „először a magyar választókkal kell hogy ezt megbeszéljük, s csak utána a nemzetközi szervezetekkel. Ez a helyes sorrend.” A költségvetést érintő nyugdíj ügyben nem kellett volna az IMF-nél kilincselni, én is ezt mondtam volna – ha már ez a helyes sorrend.