A magyar törvényhozás tegnap rábólintott a kettős állampolgárságra. A szlovák parlament órákkal később cserébe elfogadott egy törvényt, melynek értelmében azok, akik felveszik a magyar állampolgárságot, elveszítik a szlovákot. Ismét kiderült, hogy a felvidéki magyarokat előszeretettel használja túsznak a saját állama, de komolyabb következményei egyik törvénynek sem lesznek. Legalábbis pár hónapig biztosan nem.
Bohóctörvény
Nehéz a kettős állampolgárság szlovákiai kálváriájáról érintettként írni, mert az embernek a dühtől remeg a keze. Ha egy nap távlatából, józanul átgondoljuk, mi történt, akkor arra jövünk rá, hogy semmi rendkívüli. A magyar parlament elfogadott egy, az európai standardokkal legalábbis látszatra összeegyeztethető törvényt, a kampányoló szlovák pártok pedig fasizmust kiáltottak és gyorsan összetákoltak egy, az európai standardokkal legalábbis látszatra összeegyeztethető ellenintézkedést.
Egyelőre úgy tűnik, hogy az egész hisztinek két vesztese van: az MKP, amely kissé mintha eltaktikázta volna magát, illetve a józan felvidéki magyar, aki még bízott a szlovák politikusokban. A szlovákiai magyaroknak pedig nem kell tartaniuk semmitől.
Mit fogadott el a szlovák parlament? Július 17-étől Szlovákia megszünteti a kettős állampolgárság intézményét, azaz automatikusan elveszíti állampolgárságát az, aki egy másik állampolgárságért folyamodik, és azt megkapja. Elvben remekül hangzik, gyakorlatban megvalósíthatatlan. A törvény ráadásul alkotmányossági problémákat is felvet, az ugyanis kimondja: senkit sem lehet akarata ellenére megfosztani szlovák állampolgárságától. Azt sem tudni, miként akarja Szlovákia ellenőrizni, ki kapta meg a magyar papírokat – ugyanis Magyarországnak semmilyen bejelentési kötelezettsége nincs. „Fogatlan, szankciók nélküli, kivitelezhetetlen” – jellemezte a szlovák liberális Sme kommentátora az ellentörvényt.
Szlovák kudarcok
Érdekes még, s talán nem is jutott el a magyar köztudatba, de Szlovákia a napokban kétszer is látványosan elhasalt a nemzetközi fórumokon a magyar törvénnyel kapcsolatban. A legnagyobb jobboldali párt, az SDKÚ az Európai Néppárttól kérte, hogy ítéljék el Orbánék intézkedéseit: de azt a választ kapták, hogy a szlovák kampány végéig biztosan nem foglalkoznak ezzel a kéréssel. Miroslav Lajčák külügyminiszter Knut Vollebaeket, az EBESZ főképviselőjét sem tudta meggyőzni arról, hogy ítélje el a törvényt. Vollebaek nem állt látványosan a szlovák álláspont mellé, a csalódott Robert Fico „bizonyos mértékben sikertelennek” ítélte a hágai látogatást.
Részben pont Orbánék nemzetközi sikere miatt jött ki az egész mizériából vesztesen az MKP. A brüsszeli sikertelenségtől frusztrált SDKÚ ugyanis annyira belejött az elhatárolódási hullámba, hogy tegnap még a magyar párttól is elhatárolódott és kizárta a kormányra lépés lehetőségét Csákyékkal. Hogy mennyire gondolták ezt komolyan, a napokban kiderül, és ennek a lépésnek igenis, súlyos következményei lehetnek.
A kettős állampolgársággal kapcsolatos jogi problémákat valószínűleg egy látványos próbaper, vagy akár a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság állásfoglalása oldja majd meg véglegesen, de erre hónapokat, vagy éveket kell várni.
Hogyan tovább?
Most, hogy a sárdobálás első szakasza lecsengett, a magyar közvéleménynek egy dolgot kell tudatosítania: a kettős állampolgárság intézménye nem oldja meg egy csapásra a határon túli magyarok problémáját. A felvidéki magyarok sem fognak ezrével magyar állampolgárságot kérni, de valójában nem is erre vágynak. A szimbolikus kinyilatkoztatások idejének vége, amire a határon túli közösségeknek igazán szüksége van, az egy gazdaságilag erős, az érdekeit érvényesíteni tudó Magyarország. Ehhez pedig nem egy-két törvény kell, hanem hosszú évek kemény munkája.
Az utolsó 100 komment: