Született egy gyermek - hozzám nagyon közel álló rokon szülte. Ő a második náluk: úgy hívják, hogy Jenő.
Na mármost: a születésnek van egy csodálatos, idillikus és egy bonyolult, profán oldala. Mert ma már valahogy semmi sem olyan egyszerű.
Mindenki nagyon örül, tehát ír egy sms-t. Esetleg megnézi őt, vagy a róla készült fotót az interneten. Aztán kezdődik a nagyüzem. Óránként szoptatás, a nagyobb gyerek ficánkolása, alváshiány, meg egyebek.
Nagymamák dolgoznak, apuka dolgozik, az anya pedig próbálja egybentartani labilis idegállapotát, a családi fészket, érzelmi harmóniáját és az örök kialvatlanság, végtelen mennyiségű szennyes, mosatlan feladatkörét, sírás és kacagás átmenet nélküli világát.
Szerintem fontos mutatója egy társadalomnak, hogy miként érzi benne magát egy anya és egy újszülött. Ma Magyarországon ez elég rossz szitu. Kezdve az anyagiakkal, hogy méltánytalanul alacsony a maximális GYES, aztán folytatva azzal, hogy ritka az a közösség, ahol segítenek egymásnak: tehát főznek a szomszédnak, vagy fél órára átugornak vigyázni a gyerekre. A munkahelyek se túl toleránsak, tehát jó esetben az apa kap egy szabad hetet. Mindenki dolgozik, mint állat. Közben pedig hipertisztaságra, hipernyugalomra ösztönzik a szakkönyvek az anyukákat. Aztán jönnek még a bizalmi kérdések, hogy ma, a szerelem- és szexfetisiszta világban meddig tartható egyben egy család? Nehéz és szép ügy ez, de kötélidegezetű strapabajnokoknak kell lennünk, hogy mindig ott legyünk a topon.