Nyárzörejgyűlölet
2008. március 08. írta: Szathmáry

Nyárzörejgyűlölet

  Tort ül a kampánycsend, így most egy kicsit nem politikával foglalkozunk. Ergé Nyárzeneszerelem posztjait újjáélesztve engedtessék meg néhány szó az év zenei szenzációjáról: az idei Szigeten (néhány évtizedes késéssel, de) fellép a Sex Pistols, eredeti felállásban.

 Az elfojtott '68-as lázadás eszmeisége búvópatakként csordogált a földfelszín alatt, hogy aztán néhány év múlva bombaként robbanjon egy-két politikus mellett, alatt, vagy a színpadon a Sex Pistols tálalásában. A gyűlölet évtizedének is szokták nevezni a hetvenes éveket. Nyugat-Európa a Vörös Hadsereg Frakció és a Vörös Brigádok merényleteitől volt hangos, no meg az Anarchy in the U.K.-től:


 Nem mindenki tudja, de az együttes eredetileg Johnny Rotten énekesből, Steve Jones gitárosból, Paul Cook dobosból és Glen Matlock basszusgitárosból állt. A basszgitáros srác helyére érkezett később a híres-hírhedt, Sid Vicious, aki csakhamar a zenekar szimbólumává vált. Ő testesítette meg mindazt amit a Sex Pistols jelentett: anarchia, lázadás, szétesés, halál. Vicious három hónappal 21. születésnapja előtt túllőtte magát.
Ő volt Sid:

 Lényeg a lényeg. A nyáron Pesten lesznek. Sid nélkül, de így is rendben lesz, hisz ő gyakorlatilag egy hangot sem játszott a zenekar egyetlen normális stúdióalbumán, a Never Mind the Bollocks, Here's the Sex Pistols-on, ami szabad fordításban annyit tesz: Ne törődj a balf**okkal, itt a Sex Pistols. (Remélem a  Tartalomszolgáltatók Egyesülete nem büntet meg a politikai tartalom miatt.) Zárásként még egy kis szösszenet a Windsor-ház fejéről:

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr82370882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

smalladam 2008.03.08. 14:06:36

"god save the queen, the fascist regime" legjobb

-Claude- 2008.03.08. 14:50:44

Sajnálom, hogy belőlük is mit lett, mert még együtt voltak de már nem voltak azok akiknek indultak... az egész olyan tipikus Sziget-érzéses; jónak indult, de teljesen túlnőtt magán és minden szánalmas műmáyer 14 éves első fordulópontja.
Az enyém is az volt, de én igyekeztem nem műmáyer lenni. Bár nem láttam, de hiányozni fog Sid. Az az állat. Ettől függetlenül ott leszek, mert élőhalott legendákat ritkán lát az ember saját hányásukban megdicsőülni.

marlington 2008.03.08. 16:09:16

Never mind the sex pistols, lesz Kaiser Chiefs.
(Lehet köpködni, de nekem nem jelent semmit.)
Ellenben jó bulizást :)

Turbulencia (törölt) 2008.03.08. 16:28:51

A Sex Pistols-nak semmi köze nem volt a 68-as szerencsétlen hippikhez. Ők már a lázadás ellen is fellázadtak, ezzel elérve a lázadás-maximumot. Ami azóta van, csak utánzás.

hazaffy · http://mondjonle.blog.hu 2008.03.08. 17:04:17

Lili Marleen:
Kaiser Chefs, úgy értette.

irrelevant 2008.03.08. 17:23:24

Reakciós konzervatív ifjúfideszesként anarchista punkokról írni pozitív hangnemben? :D

Mi lesz még a szigeten?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.03.08. 17:43:09

hát erre kellett hazaérkeznem MO-ra? azt hiszem, a Sziget-koncerten ideje lesz szétcsapni a csúnyagonosz pankkkokat az első sorokban :)

a Sex Pistols egyébként önmaga paródiája mostanában, de ennek így kell lennie, csak így lehet továbbra is élvezni a gazdag, öreg, kövér punkok csörömpölését. Johnny Rotten egy vicces f+sz lett :D

lásd:
youtube.com/watch?v=hvxrYm4nxXY

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.03.08. 17:49:11

Rohadt Jancsi politizál, avagy konzi punkok szevasztok :)

"I was brought up and raised in Britain as a Labour man, and that quickly changed. And I find there are more working-class people in the Conservative Party than the Labour party"

www.spinner.com/2007/09/06/johnny-rotten-judges-pop-stars-and-politicians/

Hattory Hanzo 2008.03.08. 17:54:03

ötvöspéter

Ami eddig biztos, az simán beférne egy slágermúzeumba:

"0" nap: Iron Maiden ( én imádom, de ők az én gimnáziumi éveim alatt voltak a csúcson)

meg lesz még R.E.M.

és lehet, hogy jön még Elvis, meg az eredeti Doors.

rajen 2008.03.08. 19:09:00

Na, hát majdnem a csúcson jönnek hozzánk ezek is. Guano Apes nem lesz?

vegyeskazetta · http://vegyeskazetta.blog.hu 2008.03.09. 15:49:38

Nekem tök kimaradt a Stooges és a Division közti klasszikus punk. Nem is értem, miért lehet ma ennek ennyire örülni. De legalább nem rejtik véka alá, hogy a lovettáért csinálják az egészet, és ez nekem rokonszenves :)
süti beállítások módosítása