Kvótaszavazás: időközben elvesztettük az ellenzéket
2016. szeptember 01. írta: Zsigmond és Péterfy

Kvótaszavazás: időközben elvesztettük az ellenzéket

nepszavazas_kvota_1.jpg

Közel egy hónap múlva a magyar választók népszavazáson üzenhetnek Brüsszelnek a menekültkvótákkal kapcsolatban. A baloldali ellenzéknek nem sikerült egységes választ adnia a kérdésre. Van valaki, aki fel tudná sorolni fejből, mi is az ellenzék álláspontja? Mi azért megpróbáljuk.

Ha jól értjük, Molnár Gyula MSZP-je elutasítja a kvótákat, de elutasítja népszavazást is.

A DK egyedül kampányolva buzdít bojkottra.

Az MoMa és az Együtt-PM, vagyis az Együtt és a PM, pontosabban a P – szóval ez a három, támogatottságban így együtt talán mérési küszöb fölött lévő párt közösen kampányol a bojkott mellett.

Fodor Gábor liberálisai pedig azt mondják, hogy el kell menni, igennel kell szavazni.

Plusz ott az LMP, melynek vezetői nem mennek el szavazni, a szavazóikra pedig csak rábízzák, döntsenek, ahogy akarnak.

Lesz vajon összefogás 2018-ban?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr5311668148

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Drága ballib szavazók, nem kéne már váltani? 2016.09.03. 20:58:18

A hét történései elég szépen rávilágítottak arra, hogy miért lenne érdemes elköszönni az óbaloldaltól, és  inkább az újabb pártokba helyeznie a bizalmát annak, aki baloldalinak vagy liberálisnak tartja magát.  Ami a szociknál folyik, az tragikomédia. ...

Trackback: Zsigmond és Péterfy: Kvótaszavazás: időközben elvesztettük az ellenzéket 2016.09.01. 14:52:02

Van valaki, aki fel tudná sorolni fejből, mi is az ellenzék népszavazási álláspontja?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aeidennis 2016.09.01. 15:54:48

A K. Kutyapárt lemaradt, akik az egyetlen következetes álláspontot képviselik a kérdésben.

GNDL 2016.09.01. 16:22:29

Mondjuk elgondolkoztatok már azon, hogy ha ugyan annyi pénzügyi forrást kapnának az ellenzéki pártok is politikai és „tájékoztató” kampányokra mint amennyit a ti elvtársaitok vernek el szigorúan közpénzekből, akkor lenne esélyetek 2018-ban? Lett volna 2014-ben?

Hol is tartotok éves szinten? Olyan 15-20-25 milliárd környékén csak plakát- és médiakampányokra, 80+ milliárd a ma már csak nevében közmédia fenntartása, ezen kívül állami hitelekből kiépített agitprop média- és sajtóbirodalmak, reklámfelületek felvásárlása ugyancsak közpénzekből... átlag mennyi lehet, az elmúlt hat év tükrében évi nagyjából 120-140 milliárd biztosan megvan, nem?! Ezzel szemben az ellenzéki pártok évente kapnak pár tíz- vagy százmilliót, nem kampányokra hanem összesen, a működésük feltételeinek megteremtésére is.

Azért ne legyen már olyan nagy a pofátok, ennyi (köz)pénzből még Kiszel Tünde is lenyomná egy választáson Orbánt. :)

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.01. 16:24:54

Az MSZP az a ballib erő, mely rádöbbent: ha nem szakít a ballib agytröszttel, Sorossal, a Norvégiai Köztársaságokkal, s egyéb hasonszőrű emberellenes oligarchikus kémközpontokkal, a vesztébe rohan.

Az MSZP, ha így folytatja, fel fog sorakozni az LMP és a Jobbik mellé, azaz normális ellenzék lesz belőle.

Sok sikert az MSZP-nek!

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.01. 16:25:57

@GNDL:

Ilyen a piac, nem?

Amikor 15 éve a nem-ballibek panaszkodtak, hogy a médiák 90 %-a ballib, a válasz az volt: ilyen a szabad piac.

GNDL 2016.09.01. 16:30:35

@a BircaHang Média szerk.: De ha én említeném, hogy a Fidesz ugyan az a szánalmas korrupt posztkommunista gittegylet mint az MSZP, akkor nem fogadnád el... szóval így jobban jött ki, hogy te említetted ugyanezt. :)

Bár gondolom továbbra sincs válasz arra a szokásos kérdésemre, hogy ha a Fidesz ugyan azt csinálja mint az MSZP csak pofátlanabbul, akkor pontosan miért is akartatok annyira kormányt váltani 2010-ben? :)

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.01. 16:40:06

@GNDL:

Az MSZP posztkommunista, a Fidesz nem az. De mi ennek a jelentősége?

Az MSZP kőkeményen ballib volt 2010 előtt (1991-től lett azzá), ezért kellett leváltani. Ma is ballib, még nem szakadt le, csak mutat jeleket erre másfél év óta. Ha leválik, akár szavaznék is rájuk, ha úgy adódik.

GNDL 2016.09.01. 16:45:28

@a BircaHang Média szerk.: Szóval továbbra sincs válasz a kérdésemre... mondjuk erre számítottam, hiszen említettem is. :)

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.01. 16:46:25

@GNDL:

Mi a KONKRÉT kérdésed? Én mindig válaszolok minden kérdésre.

GNDL 2016.09.01. 16:51:32

@a BircaHang Média szerk.: Megint nem tudom eldönteni, hogy most csak játszod ezt a félnótás szerepet csak hogy lejárasd a fideszes híveket, vagy tényleg ennyire félnótás vagy?! :)

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.01. 16:56:41

@GNDL:

Nincs tehát konkrét kérdesed?

Én eleve nem vagyok Fidesz-hívő. Én sosem embereket, szervezeteket támogatok, hanem mindig elveket.

Olvass tőlem korábbi kommenteket, 2008-ban kifejezetten a Fidesz ellen voltam. S csak 2012-től állok ki mellettük többnyire. Az ok elvi. S amint a Fidesz mást mond, mint ami mellett ki tudok állni, ismét ellenük leszek.

GNDL 2016.09.01. 17:00:15

@a BircaHang Média szerk.: „Nincs tehát konkrét kérdesed?”

Úgy csinálsz mintha kocsmában ülnénk egymással szemben, és visszakérdezel, hogy „mi is volt az utolsó kérdésed”?!

Itt bazmeg vissza tudsz görgetni... próbáltad már, töki?! :)

Herr Stacheldraht Leger 2016.09.01. 17:17:38

nincs szükség ellenzékre. mi illuminátusok szimplán megzsaroljuk a szájkaratézó focifáraót. az majd épít a látszat kedvéért egy tucat kerítést, este meg szervezetten beengedi az összes migrit, az osztrákok alig győzik kiszűrni őket.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.01. 18:52:33

@GNDL:

Azért kédrezek rá, mert szerintem válaszoltam kérdésedre, így nem értem, mire mondod, hogy nem válaszoltam.

GNDL 2016.09.01. 19:26:14

@a BircaHang Média szerk.: Két és fél órája még a konkrét kérdést hiányoltad, most már szerinted válaszoltál rá... hm...

Én csak azt az egyet sajnálom hogy neked és fideszes haverjaidnak is ugyan annyit ér a szavazatotok mint egy ép elméjű normális embernek... :)

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.01. 19:50:40

@GNDL:

Azt a kérdést találtam nálad csak, hogy "miért is akartatok annyira kormányt váltani 2010-ben", s erre sszerintem válaszoltam, mire te azt mondtad, nem válaszoltam, ezért tettem fel én a kérdést, hogy mi a konkrét kérdésed.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.01. 19:52:23

@GNDL:

A "normális ember" szó jelentése ballibául = "ballib szavazó". Elismerem, hogy ballibául nem vagyok normális ember.

Szindbad 2016.09.02. 11:09:42

@a BircaHang Média szerk.: Uncsi. Mindegy, gondolom Putyin karakterszámra fizet.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2016.09.05. 16:42:30

Ha sejtené a Fidesz, hogy mekkora lófaszt fognak még kapni a seggükbe a Kétfarkúaktól…

Az egyedüli párt ugyanis, amelyen a Habony-Finkelstein féle kampánystratégia egyszerűen képtelen fogást találni. Ha teszem azt, valamilyen csoda folytán az ellenfelet a saját fegyverével próbálnák legyőzni, azaz a savanyú gyűlöletpolitika és hamisan csengő nacionalista-xenofób szólamok helyett derűs humorral kísérleteznének, pont a NER lényegét tagadnák meg.
Cudar egy csapda, mi?

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2016.09.05. 18:05:10

@kesztió: A legcudarabb az egészben az, hogy a túlnyómó többség számára mindez érdektelen, ők csak élni szeretnének. De azért remélem, találtok fogást egymáson, csapdafóbiások.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2016.09.06. 10:13:58

Én csak néha nézek be ide - tényleg nagyon ritkán. Kíváncsi vagyok a világ dolgaira (nagyon is), és ebbe belefér az az ismeret is, hogy éppen hol tart egy ilyen undorító, ocsmány, aljas, a fideszbűnözőket kiszolgáló "médium", és hol tartanak annak a még aljasabb, teljesen idióta agyhalott kommentelői.
És hát itt tartanak, ahol. Természetesen, még mindig.
"Köpni kell..."
süti beállítások módosítása