Az egy héttel korábbi puccskísérlet óra naponta érkeznek a hírek Törökországból az ezerszámra letartóztatott feltételezett puccsistákról és az állásukból tízezrével felfüggesztett állítólagos puccsista szimpatizánsokról. Lassan már felmerül az álnaiv kérdés, hogy ha tényleg ennyien részt vettek a puccsban felsőbb szinteken (hiszen a parancsot teljesítő beosztott katonáktól ebben a vonatkozásban eltekinthetünk), akkor hogyhogy az mégis elbukott?

Erdoğan bosszúhadjárata – illetve bosszúhadjáratnak álcázott belső tisztogatása – eddigi csúcspontját ott érte el, hogy az elnök belengette a halálbüntetés visszaállítását. Majd biztos, ami biztos, egyoldalúan (és egyébként jogszerűtlenül) felfüggesztette az Európai Emberi Jogi Egyezmény alkalmazását is; ami többek között előír néhány alapvető büntetőjogi garanciát, és az egyik kiegészítő jegyzőkönyve pont a halálbüntetést is tiltja.

El kell ismerni, hogy az egyezménynek érvényt szerző strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság – amely nem az EU bírósága, hanem a 47 tagállamú Európa Tanács nemzetközi szervezet alá tartozó testület – nem teljesen ok nélkül népszerűtlen sokak szemében, mivel időnként hajlamos túlságosan kiterjesztően értelmezni az amúgy tényleg alapvető fontosságú alapjogi garanciákat. Az egyezménynek viszont pont az ilyen esetekben lenne különös jelentősége; amikor egy részes államban tömegeket fenyeget az inkorrekt, politikai alapú büntetőeljárás (netán eljárás nélküli büntetés) veszélye, ténylegesen hatékony belső jogorvoslati kilátások nélkül. Persze az egyezményben foglalt jogokat megsértő országokkal szemben eddig is viszonylag szerény eszközei voltak a strasbourgi bíróságnak, hiszen csak kártérítés és a perköltségek megfizetésére kötelezhette az érintett államot.

Az egyezmény hatékonysági fokát jól mutatja, hogy az eddig sem az emberi jogok élharcosaként elhíresült Törökország mellett tagja például Oroszország, Ukrajna, vagy Azerbajdzsán, amelyek szintén nem tartoznak a jogvédők kedvenc emberi jogi mintaállamai közé. Ha ezek az országok valamennyit betartanak az egyezményből, az már jó; de ha nem, igazából akkor sincs világvége, legfeljebb a diplomáciai imázsuknak nem tesz jót nyugat felé. Ezért is beszédes, hogy bár Törökország eddig is rendre az élmezőnyben szerepelt a strasbourgi bíróság statisztikáiban az elmarasztalások számát (és komolyságát is) tekintve, Erdoğan most mégis szükségét érzi, hogy teljességgel felfüggessze az egyezményt – nyilván az eddigieknél durvább és tömegesebb jogsértésekre készülve. Elég csak a halálbüntetést említeni, amit ráadásul visszamenőlegesen alkalmaznának, és aminek fényében egyértelmű, hogy Erdoğan jogszerűtlenül függesztette fel az Európai Emberi Jogi Egyezmény alkalmazását.

Az egyezmény „felfüggesztésére” – pontosabban inkább egyes rendelkezéseitől való eltérésre – egyébként lehetőséget ad nemzetközi megállapodás, de csak korlátokkal. A 15. cikk szerint a részes államok egyoldalú nyilatkozattal ideiglenesen eltérhetnek az egyezményben felsorolt alapjogok biztosításától háború vagy rendkívüli állapot idején, de csak a szigorúan szükséges mértékben. Az élethez való jogot, a kínzás, embertelen bánásmód és rabszolgaság tilalmát, valamint a „nincs büntetés törvény nélkül”-elvet továbbra is tiszteletben kell tartani. Ez utóbbiba az is beletartozik például, hogy nem szabad utólag halálbüntetéssel büntetni olyan cselekményt, ami az elkövetés idején csak börtönnel volt büntetendő. És ha már a halálbüntetésnél tartunk: Törökország is aláírta a 13. kiegészítő jegyzőkönyvet, amely minden körülmények között (tehát háborús és rendkívüli állapotban is) tiltja a halálbüntetést, és amitől értelemszerűen szintén nem lehet(ne) eltérni háborús és rendkívüli állapotra hivatkozva sem.

Mindezek fényében különösen visszataszító és cinikus, hogy a török miniszterelnök-helyettes arra hivatkozik: azért függesztik fel az egyezmény alkalmazását, mert bezzeg a franciák is így tettek a novemberi párizsi terrortámadások után, a bevezetett szükségállapotra hivatkozva. Na igen. Csakhogy Franciaországban például szó se volt a halálbüntetés visszaállításáról. És nem is rúgtak ki tízezrével tanárokat és bírókat, és nem tiltották meg a külföldre utazásukat. Apró különbségek ugye…

Olyannyira aprók, hogy azért a vízummentes utazás az EU-ba, az kéne a törököknek, meg a mielőbbi EU-csatlakozás is: a migránsok állítólagos megállításáért cserébe. Ami mondjuk nem valósul meg, de már eleve a deal megkötése is eléggé szégyenletes volt a máskor oly finnyás európai elit részéről.

Persze Törökország EU-csatlakozását eddig sem vette senki igazán komolyan; de ezek után már főleg vicc, hogy egyáltalán tagjelölti státuszban lehet egy olyan ország, ahol egyrészről a puccs(kísérlet), másrészről annak legalapvetőbb emberi jogi garanciákat nélkülöző megtorlása, és általános politikai tisztogatásra ürügyként való felhasználása a mindennapi politika elfogadott eszköztárába tartozik.

Én már csak azt várom, hogy milyen verset ír erről az egészről szegény „felségsértő” Jan Böhmermann…

Nyitókép: Wikileaks Twitter.