A halál sosem lehet az élet alternatívája, gondolta először E. P., mert az egy pökhendi, önfejű alak, az ilyet pedig jobb helyeken pofán csapják. Különben meg rosszabb helyeken is. A Fradi pálya melletti sarkiban pedig bizonyosan. Ráadásul nincs tekintettel a szenvedélyeinkre, meg a játékainkra. És persze az életünkre sem. Tekintetlen egy pernahajder na’. És ami még bosszantóbb: sosem jön jókor, mert képtelen normálisan időzíteni. Ha udvariasabb háznál töltenek neki egyet (csak amíg kifújja magát), még elnézést sem habog, sőt nem átall még ő sürgetni.
Persze mikor is lehet időszerű egyáltalán az „ilyen”? – tette fel ugyanakkor máris a kérdést. Mert E. P. szerette érteni a dolgokat, és tudott empatikus is lenni. És mik egyáltalán az ideális meghalás paraméterei? Időben, térben, lélekben és testben. Az élet nevezetű folyamat reménytelen idegenségében. Ideális lehet-e például július 14-e? Lássuk csak. A magyar futballválogatott egy helyet javított a FIFA-ranglistán, a nagy zuhét követően pedig mára tíz fokot esett a hőmérséklet. Csupa jó hír. A focit úgyis imádta, hunyorogni pedig sosem szeretett, mert úgy csak rosszul lehet látni, jól írni pedig sosem. Az irodalom pedig – ahogy egyszer megfogalmazta – „az egy olyan költői dolog”, ezért az igazi helyett neki ez az igaztalan az élete.
Akkor hát legyen! – mondta Neki (mert Cseh Tamással ellentétben ő merte tegezni, és még becézni is). Hasnyálka, mondogatta és szeme sarka ilyenkor szelíden kacagott. Mert E. P.-nek még volt jóféle humora a halállal szemben. Is. Tudta, előbb még szövegbe formálja az egészet. Megint újra. Mint a Termelési regényt meg a Harmóniát. Meg annyi mást. Tudta ezt a halál is, ezért határozottan, mégis halkan mondta, hogy már tényleg menni kell. Nyugalom, a járást ismeri, majd segít a döccenőkben.
E. P. szomorúan, de azért tele kíváncsisággal csukta be az ajtót. Aztán azt mondta, amíg odaérnek, majd mesél neki az életről, meg, hogy hogy beszél majd magáról múlt-, a halálról pedig jelenidőben. És arra gondolt, ha van arrafelé is írógép, akkor lehet, majd ott írná meg, hogy tényleg olyan más-e az a másvilág, vagy éppen olyan, mint emez itt az ugyanolyan. Ezen aztán kissé elkuncogtak. Aztán együtt indultak el. Összekarolva: stílusosan. Ahogy E. P. élt. Ahogy halni egyedül érdemes.
