Így terjeszkedik az iszlamizmus a Balkánon
2016. június 08. írta: Redakció

Így terjeszkedik az iszlamizmus a Balkánon

szarajevo_1.jpg

A Balkán országai se mentesek a muszlim terjeszkedéstől, sőt, a törökök és a szaúdiak egymással párhuzamosan építik, finanszírozzák és terjesztik gazdasági, infrastrukturális és szellemi hálózataikat a déli szomszédainknál. Erről beszélt Maróth Miklós iszlám-szakértő akadémikus a Danube Institute Balkán-konferenciáján Budapesten.

A kilencvenes évekbeli délszláv polgárháborúban a muszlim bosnyákok elidegenedtek mind a katolikus horvátoktól, mind az ortodox szerbektől. Eközben újra erőre kapott a dár al-iszlám, vagyis az a felfogás, hogy ahol valaha muszlim uralom volt, ott joga van a muszlimoknak újra kiépíteni a hatalmukat. És ilyen a Balkán is, amelyet sokan a szunnita muszlim világ részének tartanak. A helyi muszlimok, különösen az olyan válságos helyzetű országokban, mint Bosznia és Koszovó, várják is a muszlim testvérek határokon átnyúló támogatását. 

Maróth Miklós elmondta: a támogatás érkezik is, rögtön két irányból. Az egyik a hagyományos török kapcsolat: Törökország újra erősíti befolyását a Balkánon, mecsetek épülnek, beruházások történnek. Látható cél a régi oszmán érdekszféra újraépítése – hasonlóan a Balkánon is létező pánszláv törekvésekhez. A Balkán nyitott is a további kapcsolatépítésre, különösen, ha a helyi hagyományoknak megfelel a régi-új érdeklődő hatalom. De a törökök még mindig szekulárisabbak, mint a vetélytársaik.

A másik erő, aki nyomul, azok a szaúdiak. A szaúdi uralkodóház régóta pénzeli az iszlám peremvidékeit, szegényebb régióit, a szaúdi pénzek megtalálhatók Egyiptomtól Szíriáig sokfelé. Bosznia is felkerült Rijád térképére. Az olajhatalom pénzbeli támogatást nyújt rengeteg dologra, de cserébe elvárja a maguk radikális vahhabita muszlim nézeteinek terjesztését is. A szaúdiak esetében a pénz mindig együtt jár az ideológiával is: új mecsetek épülnek, szigorú iszlám erkölcscsőszök érkeznek, a világméretű iszlám kalifátus ezméjét terjesztik, a nőktől pedig elvárják a hagyományos ruhák viselését. A szaúdiak a törökökkel ellentétben nem elsősorban a nemzeti érdekben gondolkodnak, nekik az iszlám terjesztése a legfontosabb, minden más csak ezután jön. 

Rajcsányi Gellért tudósítását híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr178792172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.06.08. 16:42:41

A térség stratégiai hibája, hogy nem űzött ki minden vadállatot a török alóli felszabadulás után. Csak Szerbia és Görögország lépték meg ezt.

Szerbia azonban csak az eredeti, XIX. századi eleji területén, a később megszerzett területeken már nem volt ilyesmi.

Még Görögország lépett fel hasonlóval. A görög szabadságharcosok gyakorlatilag mindenkit kiűztek, már kezdetben tudták, hogy az iszlamista civilek elleni harc ugyanolyan fontos, mint az oszmán haderő elleni harc, így az iszlamista polgári lakosságot is hadviselő félként kezelték, s ennek megfelelően bántak is vele: azaz sortűz, majd üldözés, s ha mégsem mennek, akkor egyenként lemészárolás. Az ocsmány mecsetek pedig felgyújtva, ill. - ha az épület használható volt - templommá változtatása.

Máig gondot okoznak a Balkánon az iszlamista emberszabásúak, s sajnos azt hiszik, nekik vannak "jogaik".

Bell & Sebastian 2016.06.08. 18:33:28

@Herr Stacheldraht Leger: Stadion, kisvasút, autópálya, nagybirtok, emlékház, toronyóra lánccsal, netán valami giga-mega?

Nem baj az, ha hull a hó, csak vadász ne jöjjön.

Bell & Sebastian 2016.06.08. 18:39:19

@BircaHang Média szerkesztősége: Annak neve legyen ártány, kinek sertés nincs tányér..., há' nem megbugázták.

Wolff 2016.06.09. 11:04:12

Azt ugye tudja a szerző, hogy Maróth soha nem foglalkozott semmivel ami 12. századnál későbbi, ezért aztán nem is szakértője a modern iszlámnak vagy Közel-Keletnek. Még akkor sem, ha a fideszesek ezt szeretik hinni és ezért éppen így futtatják.

bispora 2016.06.09. 12:24:55

@Wolff:
Lehet. Azonban egyetlen "modern szakértő" sem mondta ki azt az alapigazságot amit Maróth. Azt, hogy az egész muszlim migráns vircsaft legmélyebb oka a demográfia. Melynek során a régió lakosságszáma százötven év alatt megtízszereződött.
Lássuk be, ez az exponenciálisan dagadó tömeg klímaváltozás és elhibázott nyugati beavatkozás nélkül is robbant volna- legfeljebb egy generációval később.

I_Isti 2016.06.09. 13:17:51

@bispora: Az mondjuk nem a nyugat beavatkozása, hogy a törökök duzzasztógátakat építettek az Eufráteszre, így Szíria és mezőgazdasága megfelelő vízutánpótlás nélkül súlyos kihívásokkal kénytelen szembenézni...

bispora 2016.06.09. 21:21:30

Persze, így van. Bár 1960-ban valami 5 millió lakosa volt Szíriának, 2010-re meg 22 millió. Mintha Magyarországnak negyven millió lenne a népessége. És ha a törökök nem avatkoznak be, hány milliónál dőlt volna be magától ez az acélos ország?.

pitcairn2 2016.06.09. 21:24:42

@bispora:

Hong-Kong népessége röpke 170 év alatt pár ezerről több mint 7 millióra ment föl

en.wikipedia.org/wiki/Demographics_of_Hong_Kong#Population_of_Hong_Kong_by_year

és szó sincs semmiféle bedőlésről

bispora 2016.06.09. 21:27:43

@bispora:
Szíriában a népességszám 1910-ben 890 ezer volt, ami négyzet kilométerenként 5 lakost jelentett.
2010 ben 22 milliós lett a lakosságszám, ami olyan 120 fő/ km2.
Ez nem is tíz, inkább húszszoros növekmény. Ez a folyamat a fizika törvényei szerint magától is le állt volna.

bispora 2016.06.09. 21:41:58

@pitcairn2: De ugye azt tudod, hogy ott a világ egyik legjobb képességű lakossága működteti a világ egyik vezető kereskedelmi és pénzügyi központját. A GDP 1960-tól 2000-ig majd megszázszorozódott. Most olyan 40 ezer dollár /fő. Plusz a népesség ott manapság már stagnál, vagy csökken.
Szíriáról a háború előtt 2010-ről van GDP adat: az volt a csúcs 1700 dollárral.
És a lakosság képességeiben egészen messze van a kínaiaktól- nemzetközi felméréseken (pl 2007TIMSS) gyalázatosan szerepeltek a szír tanulók. A TFR pedig 3,1 volt a háború előtt.
Nem tudom mi nem világos?
süti beállítások módosítása