Az egri vár filmdíszletének maradványa a Pilisben

Oscarra jelölték a Saul fiát, és a Golden Globe-győzelemmel a háta mögött esélye is van Nemes Jeles László filmjének elnyerni a legrangosabb amerikai filmdíjat. Ritka pillanat egy-egy ilyen siker a magyar filmtörténelemben manapság, így úgy is örülök a sikernek, hogy nem láttam a filmet. Nincs ezzel mindenki így. Sokak szerint ez nem is igazán magyar film, mert a holokausztról szól, már megint: mintha a holokauszt nem lenne a magyarok történelmének része.

Mások azt vetik fel, hogy bezzeg egy Trianon-film nem ütné meg a nemzetközi filmvilág figyelmét. Ezt nem tudhatjuk, ugyanis ilyen film nem készült. És ez tényleg probléma – ezt anélkül is ki lehet jelenteni, hogy azon fanyalognánk, hogy már megint egy holokausztfilm lett sikeres. A magyar filmgyártás egyelőre még az új rendszerben sem árasztott el minket jó, átgondolt, tartalmas, és nagyszabású történelmi eseményeket feldolgozó filmekkel vagy sorozatokkal.

Pedig szükség lenne rájuk. Sőt, követeljük őket!

Vegyük csak át: a rendszerváltás után ott volt a katasztrofális Honfoglalás, illetve a hasonlóan kellemetlen Sacra Corona; az egész jó Hídember; a Sorstalanság; a kevésbé jól sikerült Szabadság, szerelem; illetve a közelmúltban Fehér Béla szórakoztató regényéből készült Kossuthkifli. Sokat elmond, hogy a mai napig a legnépszerűbb (és legjobban sikerült) történelmi tárgyú popkulturális termékünk az István, a király, ami ugye nem is film/sorozat, hanem rockopera. Persze lehet, hogy kihagytam valamit: nem számolom például történelmi filmnek a Rokonok feldolgozását, és a rendszerváltás előtt is készült számos jobb-rosszabb irodalmi feldolgozás − amik azonban mára több szempontból is elavultak.

Persze ahhoz, hogy jó történelmi filmeket gyártsunk, talán szükség lenne valamiféle közös alapra, konszenzusos történelmi tudatra, ami Magyarország esetében erősen hiányzik. A Saul fiára adott reakciók alapján világos, hogy emberek egy adott csoportja a mai napig nem tudja elfogadni a holokauszt realitásait; mások pedig a Trianon-traumát nem érzik magukénak − de ugyanígy folyik a vita még származásunkról, Istvánról-Koppányról, 1848-49-ről, a kiegyezésről, Trianonról, Károlyiról, Horthyról, ‘56-ról, Kádárról és a rendszerváltásról.

Bibó István írt valahol egy tervéről (itt olvasható), amely alapján filmben dolgozta volna fel a Hunyadiak időszakát. Olyan koprodukciós megoldást javasolt, ami visszaadta volna a korszak mélyen közép-európai jellegét a nyelvkavalkáddal, ahol minden szereplő a saját nyelvén szólt volna, Hunyadi János pedig románjai körében román dalokkal mulatott volna. Bibó terve szerintem ma is izgalmas, mert izgalmas a korszak: sorozatként feldolgozva simán lehetne ez a régiónk válasza a Trónok harcára. Persze már látom a reakciókat a románul daloló vagy megszólaló Hunyadira, vagy azt a szitut, amikor leül a román, a szlovák meg a magyar történész, hogy összerakják a hátteret.

Izgalmas késő-középkorunk mellett rengeteg remek történetet, drámát rejt még középkori történelmünk; de eggyel továbblépve ott van az igazi aduász, a török kor a végvári harcokkal, a hatalmas török hadjáratokkal és a nagyszerű magyar hősökkel és antihősökkel. Persze itt nem lenne szabad elhallgatni, hogy például az ország felszabadítását nagyrészt nem mi, hanem az osztrákok és külföldi szövetségeseik harcolták ki: ingoványos terep. Mindenesetre a Szulejmán hatalmas török és hazai közönségsikere kapcsán láthattuk, hogy egy ostoba szappanopera is el tudja vinni a történelmet a háztartásokba.

Egy rendes film Istvánról és Koppányról; egy Franco Nero-mentes antológiasorozat Árpád-házi nagy királyainkról; koprodukciós film vagy sorozat a Hunyadiakról; Egy jó film Hadik Andrásról; egy minisorozat Martinovicsékról vagy az utolsó nemesi felkelésről; politikai drámasorozat a reformkorról; film vagy sorozat a forradalomról és a szabadságharcról; bármi a hallatlanul izgalmas, mégis minden szempontból alulreprezentált 1867-1914 közötti időszakról, mondjuk a Tisza-családot követve. Aztán háborús film/sorozat Isonzo- és Doberdo-témában; nagyjátékfilm Trianonról; egy őszinte életrajzi film Horthyról; Don-kanyar; egész estés mozi Budapest ostromáról; a szovjet megszállásról; a kommunista hatalomátvételről; egy rendes film vagy inkább minisorozat 1956-ról. Ez mind hiányzik. Ez mind kellene.

Vagy legalább néhány.

A kedvenc projektem persze az, amiről már korábban is írtam. Nagyon itt lenne az ideje, hogy mozgóképen állítsunk emléket az egyik legnagyobb magyar hősnek, Görgei Artúrnak, a szabadságharc tábornokának, akivel igazságtalanul bánt el a történelem. Ott van alapanyagnak Görgei emlékirata, Kossuth és Görgei kiadott levelezése, meg a szakajtónyi irodalom a korszakról. Egy ilyen film vagy inkább sorozat arra is alkalmat adna, hogy végre érdemeinek megfelelően értékeljük Kossuth Lajos munkásságát.Mítoszteremtés az egyik oldalról, mítoszrombolás a másikról.

Persze a történelmi film igazán költséges műfaj, ezért nem várható, hogy nagyon nagy lesz a felfutás a következő időszakban – főleg akkor, ha a jelenlegi kurzus véleményétől nagyon eltérő a koncepció. De bizakodásra adott okot, hogy az HBO a Terápiával és az Aranyélettel ugyan külföldi formátumot átvéve, de mégis velejéig magyar sorozatokat gyártott – Csehországban pedig ugyanez a csatorna sorozatot készített Jan Palachról, aki a szovjet megszállás ellen tiltakozva 1969-ben felgyújtotta magát.

Kíváncsiak vagyunk olvasóink véleményére is: miről, kiről, melyik történelmi korszakunkról rendelnének filmet vagy sorozatot?