A cigányságról és az ellopott időről
2015. december 23. írta: ForgacsIstvan

A cigányságról és az ellopott időről

ido.jpg

Az eltűnt pénz nem számít. Az ellopott idő fáj igazán.

Pontosan negyed évszázaddal a rendszerváltás után oda jutottunk, hogy ma már bizony nem a cigányok felzárkózására szánt ellopott eltűnt pénzt kell sajnálni. A pénz (legyen mondjuk 120-130 milliárd forint) sosem lesz elég, és mindig is bőven sok – ez csak mindig annak a kérdése, hogy valakinek az adójából öntünk-e a kútba megint, vagy valaki éppen abból tartja fent magát és azt a vazallusi réteget, amely örökös elnöknek kiáltja ki mindig, persze csak ha előtte megfizette őket ezért.

A pénz valójában persze egy nagyon fontos dolog, de a pénz elméletben újrateremthető, átcsoportosítható, megítélhető, megemelhető, csökkenthető, visszavonható, a lényeg az, hogy sok mindent lehet vele kezdeni. Nincs annyi, amennyit ne lehetne egy kampányban szavazatvásárlásra felhasználni a Dankó Pista utcában, mint ahogyan mindig lesz annyi is belőle, amennyit elbír a papír, ha valaki be akarja bizonyítani, hogy mennyit kíván majd elkölteni, illetve költött is már el a cigányok felzárkózására.

A pénz, az összegek, a számok tökéletesen alkalmasak arra, hogy cigányügyben bebizonyítsunk valamit vagy éppen annak az ellenkezőjét. Innen nézve aztán teljesen mindegy, hogy valóban kell-e azon dilemmáznunk, kinek a felelőssége az, hogy az elmúlt 25 évben mennyi is jutott és mire, vagy éppen meg akarunk hurcolni valakit miatta - abból aztán sem a cigányok, sem a többségiek nem jutnak most előbbre. Sőt. Ha most az eddig elköltött források dupláját, tripláját vagy akár tízszeresét is ítélné meg az összes következő kormányzat cigányügyre, nagy valószínűséggel azzal sem lenne elkerülhető a közelgő katasztrófa, így aztán hátrafelé tekinteni szerintem tényleg felesleges. (Vajon a nyugdíj-rendszer közelgő szétesése mennyire van összefüggésben azzal, hogy ma egyre kevesebben fizetnek be és egyre többen vesznek ki a közösből?)

Ugyanakkor keserűen kell megjegyezni, hogy előremenekülni sem nagyon lehet, mert nincs hova és legfőképpen nincs kikkel. Mert kérem szépen itt cigány-ügyben az előremeneküléshez is kellene nem is kevés szakértelem, vízió, személyi háttér, azon belül meg elkötelezettség, bátorság és általános felelősségvállalás. Ezt pedig most a politikum semmilyen apró pontján sem lehet felfedezni.

*

Biztos, hogy nem elsőként mondom ki, de cigányügyben ma már nem a pénz hiánya a legnagyobb gond. Nem. Ahogyan említettem, pénzből bármennyi előteremthető lenne, elméletben legalábbis biztosan, politikai akarat is születhet egyszer majd hozzá. Az a gond, hogy ha a szükséges pénz meg is lenne hozzá, egész egyszerűen nem lenne időnk érdemben kezdeni vele innentől már bármit is ahhoz, hogy a cigányügy ne borítsa valóban az árokba ezt az országot talán 15-20 éven belül.

És bármennyire is hangzik filozofikusnak, de cigányügyben, kérem, az időt lopta itt el az összes eddigi kormányzat. Azt, ami nem teremthető újra, ami nem csoportosítható át, nem növelhető meg, nem tervezhető újra. Visszatekintve 25 évet azt kell mondani, hogy az egész olyannak tűnik, mintha be lettek volna oltva a legfőbb döntéshozók értelmes gondolkodás és racionális döntések ellen, leginkább a cigányok felzárkózásával kapcsolatosan. Itt kinevezés után leérettségizett államtitkárok, elítélt és köztársasági kegyelemmel felmentett, illetve védelmi pénzekből élő cigány vezetők, 8 osztállyal milliárdok felett diszponáló lila zakós, makkos cipős, szolgalelkű emberek kaptak elsősorban időt arra, hogy jussanak valamire, meg persze hozzá pénzt és befolyást – látható, hogy mire jutottak eddig.

És nemcsak a pénz folyt ki mindenki keze közül, de az idő is, és ha valami azonnali, rendkívüli változás nem történik, akkor azt kell kimondani újra és újra, hogy az elpocsékolt 25 év után nem maradt érdemi jövő előttünk. Sem a cigányoknak, sem a többségieknek. A rendkívüli változás amúgy minden józan és felelős ember fejében egyértelmű, kérdés, hogy a mostani kormány is érti, látja-e, hogy mit kellene végre csinálni. Ledönteni tabukat, kimondani nehéz, súlyos tényeket, beismerni és felvállalni korábbi rossz döntéseket.

Megismétlem: olyan cigány emberek tudták itt megvezetni 25 éven át a neves hazai és külföldi egyetemeken tanult tapasztalt és rafinált gádzsó politikusokat, akik sokszor a nevüket nem tudják leírni. Akik képtelenek arra, hogy felfogják; arroganciájuk, butaságuk, számos alapvető képességük hiánya örök béklyó lesz leginkább a társadalom egésze számára; hiszen rajtuk, miattuk fogy el nemcsak a pénz, amit kaptak az aktuális kormányoktól, de az idő is, amiből pedig mostanra már tényleg nem maradt annyi, hogy kikecmeregjünk a bajból. Azt hiszi bárki is, hogy túlzok?

Sajnos nem. A Taktaközben a tanárok nem akarnak tanítani, mert rühesek a cigánygyerekek. És visszaszólnak, visszaütnek. A Beregben (vagy éppen Tatabányán) a mentős nem azért nem megy ki a cigányok közé, mert rasszista, hanem mert megverik és az életét félti. Ózdon nincs annyi cigány uzsorás, aki helyére ne állna másik, ha éppen elviszik valamelyiküket a rendőrök. Békésben és Csongrádban még mindig lehet csicskáztatni és öregezni, és az ott élők (cigányok és gádzsók közösen) úgy érzik, sosem lesz vége és örökre szenvedniük kell ettől. A szakmunkásképzőkben éveken belül csak cigányok fognak tanulni. Ami nem lenne baj, ha nem csak a 60%-uk fejezné be.

Nincsenek háziorvosok, tanárok, védőnők, nővérek, ápolók vagy éppen óvónők és dajkák az országnak azokban a részeiben, ahol arra a legnagyobb szüksége lenne, történetesen ott, ahol a cigányok aránya magasabb, mint az országos átlag. Dél-Hevesben, Borsodban, Szabolcsban iszonyatosan nagy gond a drog a cigány fiatalok körében, de a közbeszédet formálók között ezzel kapcsolatosan is mindenki próbál félrenézni, ugyanúgy, mint amikor szóba kerül a családon belüli erőszak, vagy éppen a korai gyermekvállalás, esetleg az, hogy a cigányok alulképzettsége miatt nem csak a kormányokat kellene ostorozni, de felvethető lenne a szülők felelőssége is, akik egész egyszerűen nem engedik sokszor tanulni a saját gyermekeiket.

*

Leírtam százszor, de nem lehet elégszer: az 5 év alatti korosztályban most kb. 23-25% a cigányok aránya az ország egész területét tekintve. És nem az a baj, hogy cigányok. A vér, a genetika semmiért sem felelős. Miután felnőnek, lehetnének ők is mérnökök, tanárok, buszvezetők, rádió-műsorvezetők, rendőrök, katonák vagy éppen bolti eladók és szakácsok. A realitás ugyanakkor az, hogy többségük olyan körülmények közé születik meg, ahonnan nagyon kevés az esély arra, hogy olyan állampolgárokká válhasson 20 éves korára, akikre biztosan számíthat a társadalom egésze. És félreértés ne essék, szerintem sem hiába születtek meg ezek a gyerekek, minden élet egy lehetőség annak, aki kapja azt, és annak a családnak, közösségnek és társadalomnak, amelynek a részévé válik. De a tendenciák most azt mutatják, hogy a nyomor nyomort szül, és nehezen térnek vissza oda a korábbi normák, ahonnan egyszer már elkergették azokat. 

Nincs több idő, nincs több lehetőség. Lesz rengeteg olyan település, amely megmenti majd önmagát, ha kellően bátran szembe mer nézni azzal, ami rá vár. De ehhez az ott helyben élő cigányoknak és gádzsóknak olyan őszintén kell szólniuk egymáshoz, ahogyan azt soha korábban nem tették meg. És közben már most is van legalább 80-100 olyan település is, amelyeken már ez sem segítene. De ezeknek a falvaknak a társadalomból való kizuhanása magával rántja az ország egészét. És hogy mikor? Csak idő kérdése.

Nem, nem írom le, hogy mit csináljon másképpen minden felelős döntéshozó cigány-ügyben. Mint ahogyan azt sem, hogy mit ne csináljon, vagy mit csináljon másképpen. Éspedig azért nem, mert ezeket mindenki tudja. Minden párt vezetője. Minden kormánytag. Minden közfeladatot ellátó felelős döntéshozó. Sőt, még azok a jogvédők is, akik kézzel-lábbal tiltakoznak az ellen, hogy elfogadjuk a passzív iskolai szegregációt, az önkéntes alapú bentlakásos iskolák szükségességét, egy átfogó programot a családon belüli erőszak visszaszorítására, vagy éppen a cigányügynek az elsősorban gazdasági alapú megközelítését a folyamatosan esélyegyenlőségi mantra helyett. Feladat tehát lenne. Akár olyanok is, akik részt vállalnának benne. Az értékes időt kellene megállítani, amit sajnos felfaltak azok, akik sem korábban, sem most nem értik meg, hogy miért nehéz elhinni, hogy ez az ország még megmenthető.

Számoljunk vissza közösen. Ellenzék és kormányzat, ja, meg az örök civilek kézen fogva. Nem fog sokáig tartani.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr968194044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TG69 2015.12.23. 16:00:45

Ez a "Kormányozni is kellene" posztok újabb darabja a mandin, ha lenne ilyen sorozat már tudhatnánk hány igazán komoly kritikus cikk jelent itt meg :). Persze amíg ergé szerint itt a legtehetségesebb politikus kormányoz, addig minden rendben is van (egy-két apróságot leszámítva) !

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2015.12.23. 16:54:36

@TG69: baj, krízis, megoldatlan válság, problémahalmaz van számos itthon, de szívesen olvasnám névlistádat, kik _tehetségesebb_ _politikusok_ Orbánnál a _jelenlegi magyar mezőnyben_. hadd lám a neveket!

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.12.23. 18:49:44

"A vér, a genetika semmiért sem felelős. Miután felnőnek, lehetnének ők is mérnökök, tanárok, buszvezetők, rádió-műsorvezetők, rendőrök, katonák vagy éppen bolti eladók és szakácsok."

Ez a téves állítás. A cigányok IQ-ja mesze elmarad a fehértől. A cigányok többségében az agresszivitásra, impulzivitásra hajlamosak. Ez együtt a bűnöző életvitelt hajlamosítja.

Aki valaha 1 napnál többet eltöltött pedagógusként, az tudja hogy van tehetséges gyerek, rajzkészséggel megáldott gyerek, zenei tehetséggel megáldott gyerek, nyelvérzékkel megáldott gyerek. Meg van kőbuta, agresszív, figyelemzavaros gyerek is. Függetlenül attól mennyi erőt fordítanak a gyerek oktatására.

Amikor a gyerek már 4 évesen több nyelvet beszél mint a két szülője együttesen, akkor fölvetődik a kérdés hogy milyen környezeti hatásról beszélünk? Semmilyenről. Itt bukik meg az ostoba lamarckista/kommunista szociológia.

"És nem az a baj, hogy cigányok."

Pont az baj, hogy cigányok. Az ország neve Magyarország. Magyarok országa. A cigányok ide bejöttek, a magyar tudományos élethez, az ország intellektuális örökségéhez semmit sem adtak hozzá, ez visz minket előre, nem az, hányféleképpen tudják elhegedülni a hej dunáról fúj a szélt.

A cigány nem magyar. A cigány cigány. Ezért vannak cigányönkormányzatok is, egy párhuzamos hatalmi struktúra.

Ha egy költséghaszon-elemzést végzünk, (bevétel-kiadás), akkor látjuk hogy cigányok sokkal többet vettek el, mint amennyit hozzáadtak a magyar kulturális-gazdasági-intellektuális stb élethez.

A jó szándék ott szokott félremenni, ha az illető egy dolog képviselete helyet még egy másikba is belecsimpaszkodik, de legalábbis oldalvágásokat tesz.

A cikknek tisztán szociológiai nézőpontból is lett volna értelme, de nem, telibe kellett szarni az ostoba lamarckista liberáls baromságokkal.

@rajcsányi.gellért (ergé): egy olyan embernél, aki
-lop
-csal
-hazudik,

bárki alkalmasabb, aki a föntiek egyikét sem csinálja.

Bell & Sebastian 2015.12.23. 19:10:30

Ezek szerint a kontraszelekció fölülről lefelé terjed. Korunk politicusát pontosan ugyanúgy építik fel, mint egy popsztárt, aki képtelen kiállni élőben, mert még a hangja is (digitálisan) manipulált, mint a domborulatai.

Ettől azért még messzi vagyunk, de gondoljon már bele mindenki abba, melyik káposztából szedték össze mind, ezeket, majd ők a másod-, harmad vonalat, miközben 10 ezer, hű vitézt egyik sem tud kiállítani.

A cigányügy a legjobb példa arra, hogy a vetített, virtuális valóság ritkán érintkezik a hétköznapi csalódások tengerének fenekével.

Csak úgy kérdezem: mit tettek annak érdekében a cigányok, hogy kitermeljék saját vezetőiket, akik előtt szétválik a Vörös-tenger?

A zavarosban halászatból már nem lehet megélni, ha egyszer puskát fog a halőr.

bloglegelő 2015.12.23. 19:23:35

bele se néztem (a cím és az ajánló éppen elég volt, mint mindig ebben a a témában)

amíg a cigányság ügye a dögevő lilaködös "emberjogi" nácik lakomaasztala, addig felesleges

InTheGajd 2015.12.23. 19:26:19

"Nincsenek háziorvosok, tanárok, védőnők, nővérek, ápolók vagy éppen óvónők és dajkák az országnak azokban a részeiben, ahol arra a legnagyobb szüksége lenne, történetesen ott, ahol a cigányok aránya magasabb, mint az országos átlag." - És ami még nagyobb baj, hogy egy cigány háziorvost, tanárt, nővért, ápolót, óvónőt, dajkát, ügyvédet, orvost, egyetemi tanárt is nagyítóval kell keresni a többszázezres cigányság között. Pedig idejük volt bőven a beilleszkedésre, tanulásra, fejlődésre. De valahogy jobb nekik a putriban 4-5-7-8 gyermekkel várva a postást.

Pipas 2015.12.23. 19:40:11

"És bármennyire is hangzik filozofikusnak, de cigányügyben, kérem, az időt lopta itt el az összes eddigi kormányzat."

A cigányok cirka 600 éve élnek itt és amióta itt élnek csak a gond van velük. A magyar kormány igen szisztematikusan folyamatosan ellopta a cigányok idejét, kezdve Zsigmond királlyal, Mária Terézián keresztül Orbán Viktorig.

A cikk szerzője meg messzemenő következtetések von le a világról úgy, hogy a legkisebb erőfeszítést sem teszi, hogy mondjuk megismerje a világot. :(

Bell & Sebastian 2015.12.23. 19:41:03

Most térjünk át a gyakorlati részre!

Cigányok!
Először is kúrjátok ki a tévét, számítógépet, fészbukot és minden más, zsizsik huncutságot, mert bár nektek szól, ne hallgassatok rá!

Ne hallgassátok a teljesen tehetségtelen, futtatott fiaitokat és lányaitokat, mert csak krónikusra hülyültök tőle.

Ássatok egy mély gödröt, hajigáljatok bele mindent, ami a tiéek és szart se ér! Írjatok, olvassatok, elmélkedjetek és hőn fohászkodjatok!

(És ha már így belejöttetek a gödör ásásba, kéne egy budi is.)

Pipas 2015.12.23. 19:51:02

"A vér, a genetika semmiért sem felelős."

Igen, a genetika a hanyatló nyugat szemfélnyvesztése. :)

Bell & Sebastian 2015.12.23. 20:01:02

@Pipas: Ne gonoszkodjon. Ha Liszenkonak bejött volna a gyapot ...

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.12.23. 20:08:53

www.youtube.com/watch?v=3UNMdZLXj6Y

Hároméves kislány, aki

-18 hónaposan visszamondta az előző este elmondott mesét, szóról szóra

-160 körüli (vagy magasabb) az IQ-ja, Mensa társaság tagja

-folyékonyan beszél spanyolul, a szüleit kijavítja, ha azok hibát vétenek

Aki azt hiszi hogy egy hároméves gyerek esetében ez "környezeti hatás eredménye", az vagy nagyon nagyon ostoba ember, vagy szándékosan hazudik, vagy pedig szociológus. Vagy ezek valamilyen ötvözete.

Itt a mandineren is volt egy ismertető az intelligenciáról

mandiner.hu/cikk/20151006_lehet_e_hatassal_a_neveles_az_intelligenciara

az általam fölsorolt szempontok mellet a film egy nagyon fontos megállapítása:

A nevelőszülőkhöz örökbeadott gyermekek a vérszerinti szüleikre hasonlítanak inkább, és NEM a nevelőszülőkre.

Csak úgy léphetünk tovább, amint ezen alapvető tényeket képesek leszünk elfogadni.

A szerző ostorozza a félrenézést, közben meg ő maga éppúgy félrenéz.

Úgy elég nehéz a társadalom lelkiismeretét alakítani, vagyis kemény dolgokra fölhíva a figyelmet változtatást sürgetni, hogy szándékosan a tényekkel, adatokkal szöges ellentétben lévő dolgokat állítunk. Illetve lehet, csak azt agitációs propagandának hívják.

Ha szerző megmaradt volna ott hogy eltérő kultúrák/attitűdök harcáról ír, vagyis melyik fogja magához idomítani a másikat, a magyar kultúra a cigányt vagy fordítva, akkor megállna az elmélet.

Így viszont NEM ÁLL MEG.

Pipas 2015.12.23. 20:13:44

@Bell & Sebastian: "Ne gonoszkodjon. Ha Liszenkonak bejött volna a gyapot ... "

Jah. :D

De most komolyan! Mennyire tarthatatlan már, hogy a hajszín, a bőr színe, az átlagos testmagasság, a malária elleni immunitás, a laktózérzékenység, a fene tudja még mi nem erősen függ attól, hogy melyik rasszhoz tartozunk, de vannak tulajdonságok, amiket még csak említeni sem szabad?

hívőlélek 2015.12.23. 20:25:36

@rajcsányi.gellért (ergé): Orbán tehetséges? ...miben?

Tehetséges az a háttér amely a sok tartatlan közül kiválasztotta a legkönnyebben hajlíthatót. Tehetségesek a Lánczik, a Mészárosok, a Csányik, az Andy Vajnák.....
Orbán tehetsége a korrumpálhatóságában - megvehetőségében van ha ez tehetség akkor nagyon tehetséges. ....úgy táncol ahogy ők fütyülnek.

Bell & Sebastian 2015.12.23. 20:43:17

@Pipas: Nem is ebben látom a fő problémát, pedig már ez is elég lenne. Hanem a kollektív tudatalattiban, amiről a cigók azt sem tudják, eszik-e vagy isszák? De felőlem Szent Hagyománynak is nevezhetjük, ami attól szent, hogy érinthetetlen.

Nem kúrtuk el az idejüket, hanem igenis ők, az Ertéelen bambulva a Soros Kakóscsigát, a Facebookot nyomkodva, mialatt a nagyja nevelte és dömöckölte az apraját.

A szomorú az, hogy már a fehéreket fertőzi a kórság, mert mindig az alacsonyabb minőség rántja le magához a magasabbat és sohasem fordítva.

Az integráció sem más, mint kommunista mese, egészen hülye mintamókusoknak.

Bell & Sebastian 2015.12.23. 20:45:14

@hívőlélek: Jellemfejlődésben. Valamikor te is megtérsz, ha nincsen szerencséd, oda, ahonnan jöttél.

Baloldali érték 2015.12.23. 20:50:36

A cigány felzárkóztatás sikertelenségének a cigányság az oka. Nekik ez a természetes közegük, így érzik jól magukat, nem éri meg energiát befektetniük hogy a magyar társadalomba integrálódjanak, mert nem kecsegtet nekik előnnyel a mai helyzetükhöz képest.

Nem lehet integrálni azt aki nem akarja, mert át sem érzi, miért kéne.

Szalay Miklós 2015.12.23. 20:51:52

A következő linken letölthető egy írás, melyben megtalálható, hogy milyen elvek mentén lehet sikerre vinni a hátrányos helyzetű kisebbségek, a cigányság felzárkóztatását, és van benne egy konkrétabb programjavaslat is. (Utóbbi az írás végén található. Emellett szó van benne még arról, hogy hogyan lehet helyesen szemlélni, jellemezni, összehasonlítani különféle csoportokat, és hogy milyen módszerek állnak rendelkezésre az előítéletek csökkentésére.):

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid069

(A legfelső sor a kép tetején, "A csoportok problémáinak kezelése". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ. Ajánlom még belőle idevágólag az "Attitűdök, sztereotípiák, előítéletek" című részt.)

Bell & Sebastian 2015.12.23. 21:00:32

@Pipas: Hogy jobban értsd:

... a cigók egy olyan, géneknél magasabbredű, szocio-genetikus _mém_ -et örökítenek tovább, ami csak mesterségesen tartható életben.
(Hogy aztán ennek mi a célja, abba nem mennék bele.)

Hogyan lehet erről beszélni, ha az egyiket náci konstrukciónak bélyegezték, ezért tiltott gyümölcs, a másik pedig a tudományos libsizmus terméke, amiért finnyásabb ember nem veszi a szájára?

Sehogy. Vannak magasabb olyan rendezőelvek, amelyekre _semmilyen_ befolyásunk nincsen - egyénként.

Csoportként még volna - ha lenne csoport. De nincsen.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.12.23. 21:01:06

@Bell & Sebastian: sokak szerint a kádárkorszakban példás cigánypolitika volt itten. Ami vagy így volt, vagy nem, de ha a példa kedvéért, ha elfogadjuk:

Hogy lehet hogy a rendszerváltozás után a cigányság képes volt rohamosan elzülleni, ha a kádár-korszak olyan jól gatyába rázta? A fehérekre is ugyanúgy hatott a rendszerváltás, hiszen sem a kádár-korszak, sem pedig a rendszerváltozás utáni rendszer nem tett különbséget faji alapon.

Amennyiben az ember az amivé neveljük, akkor a kádr-korszak kirakta a kirakóst, a cigányok esetében megnevelte, beillesztette, felárkóztatta őket.

Aztán röpke pár év alatt visszazüllöttek a putriba? hogy lehet ez?

Akármilyen intézkedései voltak a kádár-kornak, azok a fehérek esetében is megszűntek, tehát

1) vagy a fehéreknek is putriszintre kellett volna süllyedniük;

2) vagy pedig a cigányoknak is meg kellett volna a maradniuk a fehérek szintjén.

Mielőtt valaki azzal jönne hogy "dehát a munkanélküliség!!!", az a fehért is ugyanígy sújtja. A nagy ipari központok megszűnése a fehért is ugyanúgy sújtotta.
A kommunizmus 40 éve után a fehérnek sem volt gőze róla, hogy miután bezárták a gyárat, hova menjen dogozni. Aztán mégis megoldotta valahogy. A cigány meg évek alatt elsüllyedt a szarba?

Következtetés:
A magyarok átlaga és a cigányok átlaga közt eredendő minőségi különbség van, a magyarok javára.

Aranyi Gábor 2015.12.23. 21:02:32

A humángenetika nevű "burzsoá áltudomány" szerint az ember 60-70 %-ban meghatározott genetikailag, a nevelés 30-40-et tud hozzátenni, hogy 100 %-os legyen valaki... "fajilag" a sárgák a legintelligensebbek, a "fehérek" átlagosak, a feketék hót sötétek - egyszerűen nem voltak kitéve olyan környezeti hatásoknak, amikre ésszel kellett volna reagálniuk... A déliekben eleve magasabb a tesztoszteron, ezért bajszosak a nőik, vastagabb a hangjuk, tüzesebbek, temperamentumosabbak, agresszívabbak. Aki kanárimadarat akar úszni tanítani, az hülye. Halat röptetni könnyebb... :)

Bell & Sebastian 2015.12.23. 21:02:56

@Baloldali érték: Ez nem igaz, mert csak üvegbúra alatt életképesek. Ki tette rájuk? Ez a fő kérdés.

@Szalay Miklós: Egyszerű: búrát le, oszt hadd szóljon!

hívőlélek 2015.12.23. 21:07:35

@Bell & Sebastian: pulvere est et in pulvere reverteris

Bell & Sebastian 2015.12.23. 21:08:38

@Nemzetstratégia: Kádárnál beleestek a proli -kategóriába, kormányprogram és rengeteg nyűglődés szólt róluk, most meg csak munkavállaló / munkadó van, mint kategória. És pozitív diszkrimináció, anélkül, hogy jogok és kötelességek össze lennének kötve, például az Alaptörvényben.

Üvegbúra alatt tartjuk őket, de nem azért, hogy elálljanak, hanem: hogy ne érezzük a szagot.

2015.12.23. 21:12:13

Nem úgy volt hogy nincs olyan hogy cigány?
Csak magyar van.
És ezzel a probléma le volt tudja. A felek tudomásul vették, kicsit még nyammogtak rajta, majd mindenki ment a dolgára.

Shaja 2015.12.23. 21:12:38

Őszinte írás. És már ez is valami. Számomra a "rendszerváltás" utáni időszak tokkal-vonóval szintén az elfecsérelt időbe tartozik. Sodródás stratégia, és világos ország-koncepció nélkül.

Bell & Sebastian 2015.12.23. 21:18:14

@Shaja: Ország-koncepció? És úgy tudom, hogy megszűnik az ország. Uniós koncepció nincsen, illetve annyi látszik belőle biztosnak, hogy megszűnik az ország.

Egyallampolgar 2015.12.23. 21:20:05

Kedves Szerző, igazad van abban, hogy nem a pénzen múlik. Ha valamire ad az EU pénzt (és nem is keveset) az a leszakadó kisebbségek felzárkóztatása.
Persze valóban hiába a pénz ha nincs stratégia, nincs akarat, nincs terv.
Valóban felnőtt rengeteg cigány fiatal sosem látta a szüleit dolgozni. Sosem látta, hogy a szülei a többségi társadalomhoz tartozott volna. 25 év elment a semmire.
Itt bizony az államnak kéne lépnie a legmodernebb pedagógia eszközökkel, pénzt nem kímélve kéne a magyar-cigány gyerekeket, fiatalokat közös oktatásban elősegíteni egy kölcsönösen élhető társadalom építésére. Ezekre a programokra különlegesen felkészített pedagógusokat kell képezni és megfizetni. KDNP mentes iskolákat pedig fejleszteni, fenntartani. Nem pedig a maradékot kivéreztetni és egyházaknak dobni.

hívőlélek 2015.12.23. 21:21:40

@Bell & Sebastian: de finnyás vagy ... a sajátodat hogy viseled? .... az a sok pacsuli innen onnan s összekeverve ... remélem meg nem iszod.

Bell & Sebastian 2015.12.23. 21:27:59

@hívőlélek: Ne velem foglalkozzál, hanem azzal, amit mondok. Adok előnyt is, csak hogy legyen esélyed. Nos?

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.12.23. 21:45:02

@Egyallampolgar: "Itt bizony az államnak kéne lépnie a legmodernebb pedagógia eszközökkel, pénzt nem kímélve kéne a magyar-cigány gyerekeket, fiatalokat közös oktatásban elősegíteni egy kölcsönösen élhető társadalom építésére."

A főprobléma itt a cigányszaporulat, ami az eltérő evolúciós stratégiák eredménye.

en.wikipedia.org/wiki/R/K_selection_theory

A fehérekre a K-szelekció jellemző, a cigókra meg az r-szelekció. A fehérek az északi, hidegebb éghajlaton alakultak ki, ahol ha nem halmoztál föl elég tartós élelmiszert a télre, akkor rémegyszerűen éhenhaltál a családoddal együtt.

A cigók meg a trópusi klímáról jöttek (India), ahol tél (fagypont alatti szeles, havas hideg idő) nuku, és trópusi gyümölcsök sokkal nagyobb számban nőnek, az életfeltételek sokkal könnyebbek alapból, mint a szeles, nedves, ködös és teles északon.

A fehérnek a génjeiben van a STRATÉGIAI TERVEZÉS, így tudta mindig is kihúzni a telet. A cigánynak meg a "hogy érezzük jól magunkat amikor épp nincs semmi dolgunk" van a vérében. Régen ez volt a muzsikus cigány, ma meg ez a mulatós zene meg a kis grófó. A tapasztalat fényesen igazolja az elméletet.

A fehérre sokkal erősebb szelekciós nyomás helyeződött a hideg klíma miatt, valamint az utódra sokkal nagyobb gondot kell fordítani ilyen környezetben. A cigányoknál pont az ellenkezője van meg, ezért szülik a nagy büdös semmibe az 5 gyereket.

Itt egy jó részmegoldás az önkéntes, pénzjutalom ellenében történő sterilizáció lehetne.

Az férfi vagy nő kap 100 ezer forintot, +egy karton cigit + egy rekesz sört, ha sterilizáltatja magát.
A nemi élményt ezt nem befolyásolja, lehet élni az édes életet (sőt, most csak igazán).

Ilymódon az ilyenek utódai örökre kiiktatódnának a génkészletből + kevesebb gyerek születne összességében.

féregírtó 2015.12.23. 22:06:23

A probléma gyökere az ellopott idővel együtt az a kirekesztő gyűlölet, ami az itteni hozzászólásokból is árad. A politikusok mindig szeretnének hatalomban maradi, ezért nem szeretnek olyasmit csinálni, ami nagy ellenállást, nemtetszést vált ki a zemberekből. Egy eleve rasszista idegengyűlölő országban (nem én találtam ki, EU felmérésben ebben bezzeg az élvonalban vagyunk) nagyon necces komolyabb összegeket félzárkóztatásra áldozni. Amit eddig erre áldoztak, az egy nagy nulla volt, csak arra volt jó, hogy "megpróbáltuk". Nem kell csodálkozni hogy nem sikerült, bár arra kitűnő, hogy a gyűlölködők mutogassanak hogy "ugye-ugye". Félelmetes, hogy ha az átlagmagyar azt hallja a hírekben, hogy 1700 milliárdot az úniós támogatási pénzekből csak eddig elloptak (hivatalos adat!!!), arra legyint egyet, de ha azt hallja, hogy a látszat felzárkóztatási programokra 120 milliárdot áldoztak, egyből vérben forog a szeme, és mocskoscigányozásba kezd. Hát ez itt a probléma, mert a mindenkori kormányoknak ezek a gyűlölettel teli fasiszta beidegződésű társadalomban vannak a választói is.
Ezért nem volt, és nem lesz érdemi változás.

Zsuzsi25 2015.12.23. 22:08:04

@Nemzetstratégia: nagyon szepen osszeszedted. Maxinalisan egyet ertek. En annyiban egeszitenem ki,,hogy a kormany felelossege mellett , fontos lenne az egyen felelossege is.
Itt viszont nem erzek egyet a cikkel. A ciganyok rengeteg segitseget kaptak es kapnak. Viszont ha ok maguk nem tesznek semmit es nem valtoztatnak a hozzaallasukon akkor a vilag osszes penze sem lenne eleg a felzarkoztatasukra.

Zollerbá 2015.12.23. 22:11:00

Sajna Magyarország legnagyobb problémája a cigánykérdés, az elmúlt 26 évben a létszámuk megháromszorozódott, ahol arányuk eléri a 25% -t, ott más világ kezdődik!
O. V. még a probléma felvetését sem engedte meg a parlamentben, hasonlóképpen az ügynök ügyekhez, pedig az időzített bomba egyre hangosabban ketyeg!

Zsuzsi25 2015.12.23. 22:16:44

@féregírtó: te figyeljel mar! Azon mar elgondolkodzal, hogy honnan fakad ez a gyulolet? Vagy idaig nem jutottal el? A tobbi kissebbseggel miert nincs sterinted baj? Oket miert nem gyuloli senki? Engem pl. miert nem ert soha semmilyen atrocitas? (Gorog szarmazasu vagyok)
Mert tudnak viselkedni. Senki nem a ciganyokat gyuloli mint rasszot. A fenti kommentek, nem rasszista kommentek. Hanem mint eletformat gyulolik. A munkakerulo, bunozo eletformat. A gyerekszulesre, tarsadalmon valo eloskodesre berendezkedett eletformat. .

Zsuzsi25 2015.12.23. 22:19:07

@Egyallampolgar: na az kene meg...kozos oktatas... fujj. Hogy aztan a gyetekeimet terrorizalja? Meg tetvesen jojjon haza? Szegregalni kell es minden tamogatast elvenni toluk h ne szuljenek csak a segelyert.

Alick 2015.12.23. 22:23:58

@Nemzetstratégia: "A cigányok többségében az agresszivitásra, impulzivitásra hajlamosak."

És vajon mi a helyzet a normális családok által örökbefogadott cigány újszülöttekkel?

"egy olyan embernél, aki -lop -csal -hazudik,
bárki alkalmasabb, aki a föntiek egyikét sem csinálja."

A rendszer ellenőrizetlenségéből adódóan aki a zsírosbödönhöz közel kerül, az szinte biztosan belecsúszíik a fentiekbe. Erre tanú az elmúlt 25 év...

vizipipa 2015.12.23. 22:24:28

@Nemzetstratégia:

Ezt a 3 éves zsenit felejtsd el. Nem véletlenül nem mérnek IQ-t 16 éves kor alatt. Jóindulattal mondom: ez rossz reklám.

A genetika az viszont igaz. Mindannyian hozott anyagból dolgozunk, akár messze esett az alma a fájától, akár nem.

Ezt nem csak a jogvédők tagadják. Forgács is hallgat.

legeslegujabbkor 2015.12.23. 22:24:47

Semmi probléma. El kell különíteni őket egy városrészbe, majd falat húzunk, hogy ne kelljen velük érintkeznünk, és majd szörnyülködünk, ha bombát robbantanak a piacon.

Alick 2015.12.23. 22:25:33

@Zsuzsi25: bizony, vannak "fehér cigányok" is, akik genetikailag nem cigányok, de átvették az életformát...

Zsuzsi25 2015.12.23. 22:34:00

@Alick: Nem mondtam, hogy nincse ek. De aranyaiban veve messze sokkal kevesebb.

igazi hős 2015.12.23. 22:35:03

"a cigányügynek az elsősorban gazdasági alapú megközelítését a folyamatosan esélyegyenlőségi mantra helyett" Mondogatom, írogatom, hogy a tanulatlanság, ami az ország biztos útja a szakadékba, nem cigánykérdés, hanem szegénykérdés. Amíg az alsó jövedelmi ötödből huszadannyi esélye van egy gyereknek diplomát szerezni, mint az átlag feletti jövedelmű családban felnövő gyereknek, addig ez az ország iszonyatos tempóval pazarolja el a leghosszabb távon, de legnagyobb mértékben kamatozó tőkéjét.
De! Sem a mostani, sem a korábbi "politikusaink" nem akarnak foglalkozni. Kínos téma, jobb a szőnyeg alá söpörni (szoci attitűd) vagy simán hazudni róla (Fidesz mantrák).

Pipas 2015.12.23. 22:51:42

@igazi hős: "Mondogatom, írogatom, hogy a tanulatlanság, ami az ország biztos útja a szakadékba, nem cigánykérdés, hanem szegénykérdés."

Attól, hogy mondogatod még nem lesz igaz. Nézd meg a számokat...

kewcheg 2015.12.23. 22:54:58

Én velük dolgozom, és lehet velük boldogulni ha szépen beszél az ember. Nem olyan rosszak,ahogy mondják, elég szerencsétlenek.Én sokszor hálát adok,hogy nem születtem cigánynak,mert az nem élet. Az egy büntetés.A másik, hogy nem lehet őket erőltetve megváltoztatni,el kell őket fogadni úgy ahogy vannak, mert nem fognak megváltozni, ez az egész beilleszkedés,felzárkóztatás duma csak felesleges gyötrés.Miért nem lehet felfogni,hogy ők ilyenek, szeretik a zenét, a bulit,még akkor is a bűnből ( prostitúció, drog, uzsora, stb....) származó megélhetést fogják preferálni, ha amúgy sokkal több "munka" így megszerezni a pénzt, mint normálisan. Ezt kéne elfogadni, és rájuk szabott törvényekkel külön területen megszervezni az életüket, mint az indiánoknak.Ott is a művelt felvilágosult Amerikában elfogadják, hogy az indiánok mások és spéci szabályok vonatkoznak rájuk.Aztán nagyon sokat jelentene a tudomány,én hiszek a tudománynam,ha szabadon lehetne kutatni a cigányságot, pl orvosilag.De ez teljesen tilos,De miért? Hogy ne lehessen segíteni rajtuk?Biztos hogy genetikailag van egyébként valami defekt, ezt nettó kimutatná a tudomány, de nem lehet róla beszélni....

átlátó 2015.12.23. 23:15:09

Hát a jó büdös kurva életbe...abba...nem akarok róluk hallani már semmit...tehát semmit. És a "már"-nak elég nagy jelentősége van.
Amúgy pedig, volt néhány éve az a londoni vircsaft, ahol suhancok randalíroztak egy jobb élet reményében...törték a kirakatokat, meg fosztották a kereskedelmi egységeket. A jóderék angol tudós társadalom pedig készített egy tanulmányt, hogy miért is keveredtek a jóderék echte angol középosztály suhanc kisdedjei ebbe a "migránsosok" által kifejlesztett kis vircsaftba...hát az eredmények azt mutatták, hogy a "migránsosok" kisdedjei vannak hatással a jóderék angol kisdedekre és nem fordítva...ugyanis a könnyebb, kényelmesebb utat választják a munka szabaddá tétele helyett.

Alick 2015.12.23. 23:18:46

@kewcheg: "Amerikában elfogadják, hogy az indiánok mások és spéci szabályok vonatkoznak rájuk."

Cigányrezervátumok... hmmm.

átlátó 2015.12.23. 23:25:00

Édes Pistám, Forgács! Első lendületből elküldtelek az előbb a halál retkes faszára, - és a továbbiakban sem fogok a szavak nem keresgélése okán elnézést kérni. Hiszen szép, magyar kifejezéseket alkalmaztam, hogy csárázom a mujódat...továbbá, kapsz te itt piros egy öcsém nélkülem is éppen eleget. Sokkal válogatottabb kifejezésekkel, viszont a lényeget ugyan azt.

átlátó 2015.12.23. 23:31:11

@igazi hős: Halkan mondom...a diploma se hátrány, de szakmunkások kellenének. Ácsot például nagyítóval keresek és még csak meg se jelenik a megbeszélt időben. Ezek a kannibálok nemhogy ács, bádogos, és a többi szakmát, de még jó részük a 6-k osztályt se végzi el és nem nem attól függ, hogy 18, vagy 16 év a kötelező korhatár...lehetne 23 év, akkor se. De legalább beleesnének kettő választási ciklusba is. Mint általános iskolás választó polgárok. Primitív népség, a kivételek nem érdekelnek...az általánosságról beszélek.

Egyallampolgar 2015.12.24. 00:15:37

@Zsuzsi25: " kozos oktatas... fujj. Hogy aztan a gyetekeimet terrorizalja? "
Tudod Zsuzsi, a 2 éves cigány gyerek nem terrorizál senkit. A 12 éves gyerekeid pedig velük fognak találkozni ha nem az iskolában akkor az iskolán kívül. A Te nyugdíjadat jelentős valószínűséggel (ha netán nem emigrálsz) a gyermekeid és a cigány osztálytársai adója hordja majd össze.
Csodálkozom, hogy Te nem várod el az államtól hogy társadalmat építsen és ne egy hordát.

Börtönbe most már a fideszesekkel! 2015.12.24. 00:19:43

@rajcsányi.gellért (ergé):

orbán tehetséges politikus???

Legfeljebb azoknak, akik ugyanúgy tövig beszopják, mint a másik tábor a maszopot meg gyurcsányt.
Egykutya vagytok ti a ballibek marháival.

Börtönbe most már a fideszesekkel! 2015.12.24. 00:22:17

@Nemzetstratégia: "A cigányok IQ-ja mesze elmarad a fehértől. A cigányok többségében az agresszivitásra, impulzivitásra hajlamosak. Ez együtt a bűnöző életvitelt hajlamosítja."

Ezt a magyarokra egy átlagnyugati polgár pont ugyanígy lemondhatja. Csak akkor meg hőbörögnél hogy fajgyűlölők, meg fasiszták.

Egyallampolgar 2015.12.24. 00:24:33

@kewcheg:
Hát itt a kommentelők közzött az elenyésző kisebbség vagy azzal, hogy élő kapcsolatod van cigányokkal. A többség itt acsargó fajankó, vagy elégedetten játssza ezt a szerepet. A cigányságot lehet kutatni. Miért ne lehetne? Ki mondta, hogy nem lehet? Csak bizony értelemben a tudomány már megtette. Nem genetikailag alkalmatlanok az együttélésre. Örülhetne a többség ha így lenne de ez nem igaz. Az igazság az, hogy kulturális okok miatt élnek messze és egyre messzebb a többségtől. Elbaszott a magyar állam 25 évet és nem tett semmit csak segélyt adott, meg kitömte pénzzel a díszcigányait. Erről szól a cikk. Genetikai megfejtés helyett, rengeteg munkára van szükség. Energiára tudást hozni, a programokat megszervezni. Ez nagyon nagy feladat. Nem is kezdte el még senki itthon.

Börtönbe most már a fideszesekkel! 2015.12.24. 00:25:49

@Pipas: "A cigányok cirka 600 éve élnek itt és amióta itt élnek csak a gond van velük."

Ezt a magyarokra is elmondhatja pont ugyanígy bármelyik EU ország. Napjainkban, Orbán mindennapi EU bomlasztási ámokfutásai korszakában meg különösen!

Hát akkor a magyar nem különb a cigánynál?

Börtönbe most már a fideszesekkel! 2015.12.24. 00:32:15

@Bell & Sebastian: "Nem kúrtuk el az idejüket, hanem igenis ők, az Ertéelen bambulva a Soros Kakóscsigát, a Facebookot nyomkodva, mialatt a nagyja nevelte és dömöckölte az apraját.

A szomorú az, hogy már a fehéreket fertőzi a kórság, mert mindig az alacsonyabb minőség rántja le magához a magasabbat és sohasem fordítva."

persze te szerencsétlen kishitler, az RTL meg a Zuckerberg a cigány értelmi színvonalra gyártja le a termékeit, a magadfajta fajtiszta náci meg bele van kénysherülve, hogy a cigányok müsorait nézze, a cigányok social mediáját használja.

Nálad hülyébbet nehéz lesz ezeken a blogokon találni.

ostvan2 2015.12.24. 00:48:22

Sokszor elmondtam már (ritkán van vele sikerem), hogy a magyarországi cigányok jelentős része (döntő többsége) magyarrá akar válni! Csak a hülye politikusok meg méghülyébb ujságírók nem hagyják, hogy ez a folyamat normális mederben, magától bekövetkezzen.
- a cigányság nagy része feladta a nyelvét, már csak magyarul tudnak
- kopik a kultúrájuk (a televízió által közvetített uniformizálódás őket sem hagyja ki)
- ugyanúgy öltöznek, mint a többség
- a házaik belseje ugyanúgy néz ki (anyagi helyzettől függően), mint a hasonló anyagi helyzetű magyarságnál (tudom, többezer lakást láttam belülről!)
- a családonkénti átlagos gyerekszám csökkenő (náluk is)
- iskolázottságuk szintje növekvő (részben, mert kötelező, de attól függetlenül is)
- olyan szakmákban is (pl. szobafestő), ahol a mestert felügyelet nélkül beengedjük a lakásunkba, egyre több a sötétbőrű. És ettől nem nőtt a bűnözés!

Lehetne még folytatni, de - sajnos - azt is tudom, hogy sokan vannak, akiket a tények nem zavarnak a véleményük megfogalmazásában.
(megjegyzem, hogy én nem vagyok cigány, csak zavar a hazudozás)

Egyelőre

scavengario 2015.12.24. 01:08:22

@Nemzetstratégia: Ez nettó hazugság. Más ne haragudj. 9 évet tanítottam szakiskolában, én tudom milyen cigány gyerekeket tanítani. Az IQ egyrészt genetikai, másrészt (nagyobbrészt) fejlesztési kérdés. Minél több energiát fektetsz a gyerek fejlődésébe, annál okosabb lesz. Ez szakiskolában (és máshol is) szépen látszik. Az első gyerek általában okosabb, mint a kiseb testvérei, mert addigra a szülők "leeresztenek", lazábbra veszik a nevelést. Nem kevés cigány gyerek ment tőlünk el úgy, hogy pl. az E-ON már vette is fel, jelezte, hogy megvárja a szakmai vizsgát, de már kész álláspozíciót kínált. Pedig cigány. De illemtudó és okos és szakmailag felkészült. Fiatalabb testvére már gyengébb eredményekkel büszkélkedhetett. Ugyanez volt általánosságban a többi gyerekkel is, akár magyar, akár más nemzetiségű. Ahogy megfigyeltem, két fő tényező van: 1: mennyit foglalkoznak a szülők a gyerekkel. 2: milyen minőségű kortárscsoportba illeszkedik be. A 2. függ az elsőtől. De nem garancia rá. A vértől teljesen független az, hogy ki mire képes és ezt úgy állítom, hogy 9 év szakiskolai tapasztalattal (amikor saját pénzen nyomtattam érdekes feladatlapokat, mert nem volt kvóta a nyomtatásra) állítom. Elég jó programozó vagyok, így írtam interaktív teszteket, ami a megfigyeléseimet is megerősítette, a Moodle keretrendszer használata is ezt igazolta.
Azóta pályaelhagyó lettem, több kellett, mint kevés pénzért kevés eszközzel csodát tenni. Inkább multicégnél sok pénzért országokat átívelő projektekben vesek részt. De a 9 év miatt látom a rendszer hibáit és az nem az, hogy valaki cigány.

Rudi Kató 2015.12.24. 06:45:14

Tegyük tisztába a dolgokat! Elsősorban a cigányok loptak-lopnak, másodsorban az őket tenyésztő patkányok!

Nzoltan 2015.12.24. 07:10:48

@ostvan2: Valahol ez így lehetett régen. Csakhogy aktuálpolitikai érdekből nem engedik. Sokan az ellentétek szításából élnek. Túl sokan.

Nzoltan 2015.12.24. 07:12:32

@scavengario: Szart se lehet elérni az iskolában, ha a szülő nem partner. Márpedig a szülők többsége úgy van vele, hogy ne mondja meg neki egy paraszt, mit kell tennie. A paraszt szolgálja ki, adjon pénzt, meg dolgozzon.

Nzoltan 2015.12.24. 07:21:26

@Börtönbe most már a fideszesekkel!: Az RTL meg cukerberg a tömegeknek gyárt "terméket". Ha az túlnyomó részt szotyiköpködő cigány réteg, akkor annak. A pénz beszél.

Zsuzsi25 2015.12.24. 08:07:14

@Egyallampolgar: Pont ez az te hulye. Ezek nem dolgoznak. Semmit. Akkor mibol fizetnenek adot, nyugdijjarulekot te hulye? Nem ertekes felnotteket termelnek ki, hanem agressziv es a tarsadalom szempontnabol teljesen hasztalan bunozoket.
Es irom ujra. Rengeteg segitseget kaptak! Az, hogy ezzel nem elnek, nem a kormany hibaja.
A tarsadalomrol meg annyit, hogy rohadtul nem fairplay,hogy mi feherek dolgozunk ezerrel, aztan az adom egyik fele politikus eltartasra megy, a masik fele meg ciganyeltartasra. Nekik miert jar ingyen minden es nekem miert nem?

hoplita 2015.12.24. 08:16:32

@Egyallampolgar:
Honnan veszed ezt?

Egész évben morékkal melózok, még a főnököm is az most.:)
Igaz, jobban utálja a putris orkokat, mint én, az pedig már figyelemre méltó teljesítmény.:)

hoplita 2015.12.24. 08:21:42

@Zsuzsi25:
Ezt a köcsögöt remélem majd a cigók tartják el:DD

Nem lesz hosszú életű, az tuti.:))))

Zsuzsi25 2015.12.24. 08:25:40

@hoplita: Hat de egyszeruen nem ertem hogy irhat le valaki ekkora hulyeseget. Nem lakott meg ciganyos kornxeken? Vagy en nem tudom.....sosem talalkozott meg veluk?

Egyallampolgar 2015.12.24. 08:39:02

@Zsuzsi25: "Pont ez az te hulye. Ezek nem dolgoznak. Semmit. "

Ez a te hulye nem túl cizellált érvelés. Honnan jön? Szerintem nem ez a magyar kultúra. Nem igaz, hogy nem dolgoznak semmit. Ezt honnan veszed. A cigányok többsége nem állja meg a helyét a munkaerőpiacon. Ezt igaz, Hasztalan bűnözőkkel tele vannak a fehérek is. Csak ők nem az uzsonnádat lopják el hanem a magyarok és cigányok jövőjét. Erről szólt a cikk is. A megválasztott politikai vezetés feladata a leszakadó rétegek felzárkóztatása!!

Sok cigány nem kapott segítséget. Aki 30 éve a putriból jár ki fát és csirkét lopni annak nem segítség a téglaház. Neked lehet az lenne. De ha fuldokolsz a tengerben, nem segítség ha hozzád vágnak egy hamburger menüt.

Te láttál olyan bejelentést hogy: Kedves honfitársak, 30 éve próbáljuk integrálni az lila szeműek kisebbségét. Az általános iskolákban a heti 25 tanórából 10, 30 éve a legmodernebb közösség építő pszichológusok által kidolgozott játékok és gyakorlatok keretében telt (Te még sosem láttál ilyet, én igen). A maradék 15 tanórában a legmodernebb pedagógiai módszerekkel kiscsoportokban oktattuk a zöld-lila-piros szemű diákokat. 30 év alatt elbuktunk. A lila szeműek nem dolgoznak.
Rasszista frázist mondani könnyű, valódi megoldást nyújtó programokat kidolgozni nehéz. Itthon nem is foglalkozott vele senki.

bispora 2015.12.24. 08:52:37

"És nem az a baj, hogy cigányok. A vér, a genetika semmiért sem felelős. Miután felnőnek, lehetnének ők is mérnökök, tanárok, buszvezetők, rádió-műsorvezetők, rendőrök, katonák vagy éppen bolti eladók és szakácsok."

Pista, az alapvetésed hibás. Ma már senki nem vitatja, hogy az iskolához, végzettséghez legfontosabb humán személyiségjegy, az intellektus elsősorban öröklött képesség. És igen, egy 80-as átlagintellektusú etnikai csoportból 2%-nál soha sem lesz több felsőfokú végzettségű. Úgy is mondhatnám, a cigányság mérnöknegatív humán populáció.
Ez van.

Nemzetstratégia jól jelezte a problémát. Ha számokkal is akar érvelni, javaslom az idei londoni Intelligencia konferencia anyagát, amiben az európai cigányság átlagintelektusára kemény 74 IQ-t adtak meg a szerzők. Ez csak annak meglepetés, aki nem ismeri a cigányság haplogroup alapú rokonságkeresésének eredményét, e szerint az északnyugat indiai dalit törzsek a legközelebbi rokonok. Akik úgyan úgy képesek putrikban élni a falvak városok szélén mint nálunk, pedig ott mindenki barna bőrű, a primer rasszizmus nem játszik.

drive.google.com/file/d/0B3c4TxciNeJZRDhXZ3k3TzFoczA/view?pref=2&pli=1

bkkzol 2015.12.24. 08:54:30

Az ido telik akar akarjuk akar nem, de a penzt meg kell termelni, sokszor be kell osztani, hogy mre jusson es mre nem jut. Mivel a ciganysag felzarkoztatasa, asszimilacioja... tobb evszazados remenytelen feladat nem kellen vele tobbet foglalkozni. Tobb szaz millioert evi par "disz ciganyt" termelni nem kifizetodo.
Matematika, ha nulla kerult a szorzatb akkor mindegy mekkora szam van elotte vagy utanna az eredmeny nulla.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.12.24. 09:17:51

@vizipipa: aki 3 évesen ilyet csinál, az csakis a zseni szóval írható le, IQ teszt ide vagy oda. Egyébként meg tagja a Mensának, ha nekik jó volt az IQ teszt, akkor nekem is az.

A videóban is benn van meg én is leírtam (igaz, implikálva) hogy ez a 160 IQ nem pontos, lehet jóval magasabb, illetve ilyen kisgyereknél még nem lehet pontosan tudni. De ettől még zseni marad.

Szerintem maga a gyerek példája jó reklám.

@Zsuzsi25: Köszönöm.

@Börtönbe most már a fideszesekkel!:
jaymans.wordpress.com/2012/05/09/a-tale-of-two-maps/

Ostobaság, amit mondtál.

@scavengario: "Az első gyerek általában okosabb, mint a kiseb testvérei, mert addigra a szülők "leeresztenek", lazábbra veszik a nevelést."

www.theatlantic.com/business/archive/2013/10/first-children-are-smarter-but-why/280725/

Több elmélet van erre, és akármennyire hihetetlen, a gének szerepe is benne lehet a pakliban.

2) The Bad-Genes Theory: The strong evidence of higher IQs among first children leads some to believe that later kids are receiving diminished "genetic endowment."

"A vértől teljesen független az, hogy ki mire képes "

TÉVEDÉS.

www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/21826061

"Genome-wide association studies establish that human intelligence is highly heritable and polygenic."

www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/8776880

Heritability of the big five personality dimensions and their facets: a twin study.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.12.24. 09:30:18

@Egyallampolgar: "Sok cigány nem kapott segítséget."

Sok magyar sem kapott semmilyen segítséget.

"Aki 30 éve a putriból jár ki fát és csirkét lopni annak nem segítség a téglaház."

Jól mondod hogy 30 éve, mert azelőtt nem putriban laktak, hanem téglaházban vagy panelban. A kádár-rendszer odafigyelt erre. csak ugye amint nem nézett a körmükre senki, visszasüllyedtek a természetes színvonalukra, visszamentek a putriba. Nyilván ez is a rohadt rasszista fehérek miatt volt (akik alól a kádár-rendszer bukása ugyanúgy kihúzta a szőnyeget).

Conchobar 2015.12.24. 10:04:11

@Nemzetstratégia: "A kádár-rendszer odafigyelt erre. csak ugye amint nem nézett a körmükre senki, visszasüllyedtek a természetes színvonalukra, visszamentek a putriba." - Nem kellene utólag felülni a kádári propagandának. A kádári rendszer ugyan behajtotta a cigányság egy részét bányába, gyárba, de ez mindig csak töredéke volt a cigányságnak. Bár ez a töredék alkalmas volt arra, hogy általa a rendszer önmagát dicsőítse, hogy 'lám, ami nem sikerült 500 évig, azt most megcsinálta a szocializmus'. Akinek megadatott, hogy a kádári időkben is járhatott a cigányputrik között, az tudja, hogy a cigányság zöme akkor se dolgozott, és amíg nem hagyta el a gettót, addig a rendőr se vitte el kmk-ért. A rendőr csak akkor ment be a gettóba, ha komoly oka volt rá (balhé, elfogatóparancs stb.). A cigánygettó is élte a maga külön életét, meg a magyar társadalom is

Conchobar 2015.12.24. 10:05:02

@Nemzetstratégia: "A kádár-rendszer odafigyelt erre. csak ugye amint nem nézett a körmükre senki, visszasüllyedtek a természetes színvonalukra, visszamentek a putriba." - Nem kellene utólag felülni a kádári propagandának. A kádári rendszer ugyan behajtotta a cigányság egy részét bányába, gyárba, de ez mindig csak töredéke volt a cigányságnak. Bár ez a töredék alkalmas volt arra, hogy általa a rendszer önmagát dicsőítse, hogy 'lám, ami nem sikerült 500 évig, azt most megcsinálta a szocializmus'. Akinek megadatott, hogy a kádári időkben is járhatott a cigányputrik között, az tudja, hogy a cigányság zöme akkor se dolgozott, és amíg nem hagyta el a gettót, addig a rendőr se vitte el kmk-ért. A rendőr csak akkor ment be a gettóba, ha komoly oka volt rá (balhé, elfogatóparancs stb.). A cigánygettó is élte a maga külön életét, meg a magyar társadalom is

Pipas 2015.12.24. 10:14:25

@Börtönbe most már a fideszesekkel!: "Ezt a magyarokra is elmondhatja pont ugyanígy bármelyik EU ország. Napjainkban, Orbán mindennapi EU bomlasztási ámokfutásai korszakában meg különösen!"

A magyarok ellen az orbán korszakban kevesebb kötelezettségszegési eljárás indult mint az angolok vagy pl. a franciák ellen. Valójában ebben a dologban a magyarok a középmezőnyben vannak, európa fele ellen több kötelezettségszegési eljárás indult mint a magyar kormány ellen.

Ráadásul a magyar kormány sok vitatott lépését később más kormányok is bevezették, például különadókat vetettek ki, megadóztatták a bankokat, kerítést építettek a határra.

Vannak még a nagyon homályosan megfogalmazott vádak a diktatúraépítésről, a független szervek hatalmának korlátozásáról. Érdekes, hogy épp néhány hete, hogy választások voltak lengyelországban és azóta hirtelen már a lengyelek a beszédtéma, a vádak pontosan ugyanazok mint a magyar kormány ellen voltak.

De tegyük fel, hogy az orbán kormány tényleg szembe megy európával! Nem igaz, de tegyük fel! Ahogyan oly sokszor megfogalmazta az eu parlament ők orbán és politikája ellen fejtenek ki erőfeszítéseket, semmi bajuk a magyarokkal.

Szóval az, hogy a magyarok "ámokfutást" rendeztek volna nem igaz és ha azt rendeztek volna, akkor sem jellemezné ez a "magyarokat".

Pipas 2015.12.24. 10:24:41

@scavengario: "Az IQ egyrészt genetikai, másrészt (nagyobbrészt) fejlesztési kérdés."

Nem hinném, hogy ez igaz lenne. Számtalan vizsgálat létezik[1], nekem nagyon úgy tűnik, hogy a genetika erősen meghatározó, nem hiszem, hogy a "nagyobbrészt" indokolt lenne.

[1] en.wikipedia.org/wiki/Race_and_intelligence

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.12.24. 10:26:16

@Conchobar:

"Akinek megadatott, hogy a kádári időkben is járhatott a cigányputrik között, az tudja, hogy a cigányság zöme akkor se dolgozott, és amíg nem hagyta el a gettót, addig a rendőr se vitte el kmk-ért." --- írod.

Ne írj butaságot! A hetvenes-nyolcvanas évekre a munkaképes korú cigány férfiak kb. 80%-a, a cigány nők kb. 50%-a rendszeres(!) munkaviszonnyal rendelkezett. Még a vidéki cigányságon belül is általánossá vált a nők munkavállalása, mivel a gyes munkaviszonyhoz kötött volt (ha másként nem, akkor alkalmi és idénymunkákkal, de megszerezték a cigány nők is gyes-jogosultsághoz szükséges munkaviszont).

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.12.24. 10:27:08

@bbjnick:

a cigány nők is gyes-jogosultsághoz=a cigány nők is a gyes-jogosultsághoz

Bell & Sebastian 2015.12.24. 10:30:53

@Nzoltan: Nem ilyen egyszerű. Végső soron az RTL és Cuki (vagy a CIA, cert a kic pöc cak a ctróman) gyártja és tartja megfigyelés alatt a "cigókat", ha karamel -színű a bőrük, ha nem.

rnz 2015.12.24. 10:37:00

Minden fillérért kár, amit erre áldoznak. Ezt a hatalmas összeget inkább a cigánybűnözés elleni harcra kellett volna költeni, keményen és határozottan fellépni, felszámolni az (általában nyílt titokként működő) uzsorásokat, a magukat vajdának nevező főbűnözőket, meg a többi selejtes faszkalapot, aki a nevét nem tudja leírni, de alatta vagy egy 20 milliós bmw. Egyedül a kisgyekeket sajnálom, őket viszont annál inkább. Viszont amíg hagyjuk hogy a putriban nőjjenek fel ezek a gyerekek, addig soha nem lesz pozitív eredmény.

Conchobar 2015.12.24. 10:41:00

@bbjnick: "Ne írj butaságot! A hetvenes-nyolcvanas évekre a munkaképes korú cigány férfiak kb. 80%-a, a cigány nők kb. 50%-a rendszeres(!) munkaviszonnyal rendelkezett." - Nem tudom honnan szeded ezeket a százalékokat. Nekem megadatott, hogy a munkámból kifolyólag több időt töltsek gettóban Kádár idején (is). Bár az igaz, hogy nem számoltam őket, hogy hányan távoznak a gettóból rövid időre, hányan hosszabb időre (talán munkahelyükre) és hányan maradnak. A kádárkori gettó élete semmiben nem különbözött a 'rendszerváltás' utánitól (jövés-menés, nótázás, kártyázás, dologtalanság, gaz, szemét stb.)

Tündér_Lala 2015.12.24. 10:54:45

Kéremszépen, a Kádár rendszer alatt a kérdéskör eljutott így-úgy, de mégis egy szintre. A cigányság nagyrészének volt állása, valahogyan beletartozott a munkavállalók társadalmába, egyfajta a munkatársak és a munkahely közvetítette fegyelemben élt.

A rendszerváltás után a munkahelyek megszűntek, a kontroll is ezzel együtt. Ráadásul a nehéz fizikai munkát végző emberek - komplett vidékek maradtak teljesen munka nélkül - végképpen nem találtak maguknak munkát.
Ehhez jött az álhumanisata gyakorlat, amelyben segélyeket biztosítottak mindenféle feltétel és együttműködési követelmény nélkül, ezzel felmentve az embereket az önfenntartás felelőssége alól. Azután jött az az őrület, amely bevezette a megélhetési bűnözés fogalmát, amely a társadalomból való kiszakadást és különállást, az ellentéteket erősítette, ezért pedig a többségi társadalmat okolta. (Tegyük hozzá, amikor azt propagálták, hogy a mélyszegénységben élő is megengedheti magának a sörözést, holott valójában ezt csak a családja rovására tehette meg. Mások nem engedték meg maguknak.)

Megállapíthatjuk, hogy ezek az intézkedések és a propaganda amelyet folytattak a rendszerváltás óta, kárt okozott az állítólagos kedvezményezetteknek és a társadalomnak. 25 esztendő nagy idő és a fenti miatt olyan életstratégiákat alakítottak ki, amely tarthatatlan és bebetonozza rossz helyzetüket.

Vissza kell tehát fordítani a folyamatokat, ami mind a többségi társadalomnak, mind a cigányságnak alapvető érdeke.
- Munkába kell őket állítani, ha közmunka van csak abba, ha van piaci munkahely oda. A piaci munkahely pedig többet fizessen mint a közmunka.
- Tudatosítani kell, hogy igenis felelősek magukért és tetteikért, felelősek gyerekeikért és az ő jövőjükért. Jobb élet juthat nekik, ha tanulnak. (Mindenki szereti a könnyebb végén megfogni a dolgokat, de valaki - elsősorban a szülő - meggyőzheti és rászoríthatja a tanulásra, hogy 12-13 évesen ne szüljön, stb.
- Fontos hogy ha szükséges akár speciális igényű intézményhálózat jöjjön létre a gyerekek felzárkóztatására. Alapvető tévedés, amikor a jogvédők a szegregációra hivatkozva jól működő és ebben eredményeket felmutató intézményeket támadnak meg és okozzák megszűnésüket.

Összességében ez a kérdéskört is a józan ész és a racionalitás talajára kellene helyezni és száműzni az elvont liberálfasiszta tévképzeteket, mert azok éppen az állítólagos kedvezményezetteknek ártenak a legtöbbet.

(Ui. Az alapjövedelem amelyet propagálnak éppen ilyen kártétellel járna a többségi társadalom alsóbb rétegeiben is és rontaná a kilábalás lehetőségét a cigányság esetében. Semmi esetre sem szabad ilyemivel kisérletezni.)

bispora 2015.12.24. 11:16:15

@Pipas:
Ne egy elfogult (oda van írva a figyelmeztetés) wikis oldal alapján formálj véleményt.
Ez itt az egyik legfrissebb-legjobb összefoglaló a kérdésről:
www.nature.com/mp/journal/v20/n1/full/mp2014105a.html

Conchobar 2015.12.24. 11:28:32

@Tündér_Lala: "Vissza kell tehát fordítani a folyamatokat, ami mind a többségi társadalomnak, mind a cigányságnak alapvető érdeke" - Ott kezdődik a baj, hogy nincs is mit visszafordítani. Hacsak nem azt, hogy a kádár-rendszerben dívatos 'papírmunkát végzünk', azaz a munkakönyvben szerepel ugyan munkahely, de a delikvens ott maximum egy hetet, ha töltött. Még nagyobb baj, hogy a jelenleg divatos politikai irányzatok alapján nem lehet kimondani az igazságot: azért olyan, mert cigány, mert a cigány etnikumhoz tartozik az illető. Elsősorban nem valamiféle genetikus elváltozás miatt, hanem a történelme során kialakult kultúrája miatt, hogy a cigányság soha nem végzett komoly gazdasági tevékenységet, a cigányság vándorolt egyik helyről a másikra, élt egyik napról a másikra. Bármerre is járt, a cigányság után nem maradtak szakrális vagy másfajta építmények, a középkorban nem is akarta őket alávetni a feudális urak osztálya (hiszen gazdasági és adózási szempontból teljesen értéktelen volt a cigányság), őket csak a felvilágosult abszolitizmus szabályozási vágya próbálta letelepíteni először. A cigányság soha nem hozott létre önmaga életének szisztematizálására államot (hiszen nincs szüksége ilyesmire annak az etnikumnak, amely nem végez komoly gazdasági tevékenységet. A dologtalanságnak nincs szüksége szervezésre). Kimondható, hogy mindezek ellenére a cigányság így sikeres, márpedig egy sikerreceptet csak kényszer hatására fog eldobni egy etnikum

Egyallampolgar 2015.12.24. 11:51:26

@Nemzetstratégia " mert azelőtt nem putriban laktak, hanem téglaházban vagy panelban. A kádár-rendszer odafigyelt erre. csak ugye amint nem nézett a körmükre senki, visszasüllyedtek a természetes színvonalukra, visszamentek a putriba."
Ez tévedés. Azok a cigányok akik ma a falvak végében bódékban tengődnek, nem laktak a városi lakótelepen. 30 éve még képes volt pénzt keresni a cigányok többsége. Ma már a cigányok többsége, főleg vidéken, leszakadt a piaci alapú munkaerő szintről. A lecsúszás, visszaesés, elszegényedés nem csak cigányokat sújtja (lásd a városi hajléktalan fehér magyarok). A szegénységet és a társadalom szétszakadását meg lehet oldani. Pénz lenne hozzá itthon is (EUs pénz is érkezik rá szakajtónyi), tudás, akarat, ész nincs hozzá. Erről szólt a cikk.

Tündér_Lala 2015.12.24. 11:51:52

@Conchobar: Ezzel így nem értek egyet. Eleve feladni nem szabad.

Nézze sokan asszimilálódtak. Aki asszimilálódott, dolgozik és tisztességes életet él, ott a fene sem fogalakozik a származásával és hamarosan feloldódik.

Maradnak azok, akik ma rossz helyzetben vannak. Mintahogyan minden népcsoportban, közöttük is (szerintem) többen vannak azok, akik hajlíthatók a jóra és vannak visszahúzó semmilyen együttműködő készséget nem mutatók.
Itt pedig a jóravalóbbak pozitív megkülönböztetése és ösztönzése, a visszahúzó erők negatív megkülönböztetése és kőkemény szankcionálása a járható út. Azt gondolom, hogy még az utóbbiak közül is sokan belátnák, hogy jobban járnának az igazodással.
Vagyis a viszonyrendszernek két lábúnak kellene lennie: ösztönzés és szankció.

Belátom, hogy ez a legnehzebb kérdéskör, mert a hazai és nemzetközi kártevők természetesen fegyvert faragnának belőle az ország és az intézkedők ellen. Pedig elég nyilvánvaló, hogy erre a lépésre szükség volna, gyorsítaná a folyamatot.

KissGecihuszár 2015.12.24. 11:53:05

@Nemzetstratégia: Grat a valóban sok igazságot is tartalmazó 2015.12.23. 18:49:44-i kommentedhez, mely után téged egyes ballibsi komcsi-zsidó körökben szívesen levadásznának egy jóféle AK-47 el, csak úgy a "polkorrektség", illetve a "szabad véleménynyilvánítás" nevében... Ez van, tessen végre kimondani a LÉNYEGET, miszerint a hazai cigányság 90%-a SELEJT! Totálisan alkalmatlan arra, hogy elfogadja a (még) többségi Magyar társadalom által hosszú évszázadok alatt kialakított viselkedési normákat, játékszabályokat, gyakorlatilag egyfajta vérszívóként tengeti napjait és kevés kivételtől -pl. Cserdi, 1-2 Borsodi, Tolnai kistelepülés, ahol 1-1 olyan polgi van, aki vagy közülük való, vagy olyan egyénisége, kisugárzása van, hogy képes volt a szűk keresztmetszetű agyukba belevésni 1-2 pofonegyszerű összefüggést munka=stabil(abb) megélhetés!- eltekintve csak a segíjjekre és/vagy az RTL Club által a tegnapi Házon Kívülben is kelő körítéssel bemutatott Anikófélék által -az adományozó pironkodása mellett- vitt adományokból gondolják a mindennapi életvitelt megoldani, mert közmunka sem jut nyilván minden cigánynak, amúgy tök logikusan, hiszen 250-300ezernél több közmunkásra egész egyszerűen nincs szükség, de még azokra sem egész évben. Sajnos, a fő hibát a bábkormány mdf követte el, amikor '90-'92 közt (először) azon nehéz, építőipari cégeket, bányákat mutyizta szét, ahol ezek zömében munkát kaptak, mint betanított és segédmunkások, ugyanis szakmunkásnak sem voltak jók, ugyanis ahhoz el kellett volna végezni a 8 általánost, majd ú.n SZAKMÁT kellett volna tanulni, s a szakiskolában eredményesen végezni (sci-fi). Azonban a jelenleg kialakult helyzet úgymond eszkalálódásában a legludasabb a nettó országromboló szdsz (mzsp) , melynek -zömében zsidó- tagjai, vezetősége a cigányokat használta fel arra, hogy ahol csak lehet, megkeserítse az általuk mindig is gyűlölt szorgos vidéki paraszti Magyarság mindennapjait. Elég, ha a "megélhetési bűnözés" című nettó idiótizmusukra gondolunk! Közös volt az érdekük: ellehetetleníteni a zömében idős vidéki, falusi, kisvárosi lakosság nyugodt, békés mindennapjait, lopni,rabolni, terrorizálni, minek következtében az idős emberek esetleg mielőbb meghalnak, a családjuk pedig végképp elmenekül az adott településről, s mert a nusinénje, floppybá háza ezen dolgokból fakadóan eladhatatlanná válik, ők majd szépen beköltöznek, elbitorolnak, hiszen nagy a cálád, a rokonság, kell a hely a football csapatnyi pulyának. De az is a mindennapok "folklórja" a vidék Magyarországán, hogy nemes egyszeűséggel szétlopnak, széthordanak lakatlan ingatlanokat, mondván; az jár nekik. Sok szempontból nem repesek az örömtől egy jobbik regim eljövetele okán (legábbis a jelenlegi "mainstream" arcok egynémelyikével), de az tutifix, hogy amennyiben a jobbik kerülne hatalomra, akkor záros határidőn belül -ha kell, akkor erőszakkal- lehetne végre RENDET tenni, mert amenyiben ez így megy tovább, akkor pár évtized és nem lesz miről beszélni, mert nem lesz (élhető) Hazánk!
Ezen tessen elgondolkodni...
Amúgy Áldott Karácsonyt mindenkinek, beleértve azt a 10%-nyi cigány polgártársunkat is, akik elfogadták a játékszabályokat és a maguk területén letettek, letesznek és a jövőben is le szeretnének tenni ezt-azt az asztalra.

Mail Undelivered 2015.12.24. 11:56:37

A cikk akár jó is lehetne.
A felület, ahol megjelenik, hát, hmmmm. Na, jó.
A legjobb felütés: " az ellenzék és a kormány, közösen..."
Na itt felállt a szőr a hátamon. Te hol a faszban élsz?
Ha nem trombitálnák a népek 2010 óta, hogy ha fogy a demokratikus intézményrendszer, akkor a kisebbségeknek lesz a legszarabb.
Te mégis mit akartál írni. Igen, ki mer kimenni Tatabánya Mésztelepre, Miskolcon a Perecesre és még rengeteg hely van.
Esetleg írj még a csúti stadionbejárásról, a zalaegerszegi led-világításról?
Na de tényleg, hol élsz?

midnight coder 2015.12.24. 12:10:50

Annak, aki a cigányügyet meg akarja oldani, egy szót kell elfelejtenie: azt hogy liberalizmus. Különösen a szociális verzióját. Egy népet nem lehet átnevelőprogramokkal civilizálni. Minket sem úgy civilizált I. István, ahogy az első hullámban érkezett, beilleszkedett cigányokat sem úgy civilizálta Mária Terézia.

Orbánék viszont jó úton járnak a közmunka programmal. Az ugyan arra nem jó, hogy a 40 éves 8 elemis cigány ez után agysebészként helyezkedjen el magánkórházban, de arra igen hogy az unokái nem azt látják maguk körül hogy apuka, anyuka, nagymama, nagypapa otthon vagy a kocsmában ül egész nap, vagy épp a vidéket járja lovaskocsin azt keresve hogy hol lehet "szerezni" valamit.

Conchobar 2015.12.24. 12:26:32

@Tündér_Lala: "Itt pedig a jóravalóbbak pozitív megkülönböztetése és ösztönzése, a visszahúzó erők negatív megkülönböztetése és kőkemény szankcionálása a járható út." - Ha ezt mondjuk, akkor nem kéne megfeledkezni egy dologról: a cigányság és a magyarság két külön etnikum. Egy magyar eredetű és végrehajtású metódus magyar nemzetiségű célszemélyekre talán hatással lehet, de egy másik etnikumból óhatatlanul ellenállást fog kiváltani

hoplita 2015.12.24. 12:31:50

@Egyallampolgar:
Vagy beállsz a sorba, vagy megdöglesz, mert már csőre rántottam a zememászemet.
Ennyi, baszdki....aztán majd Hágában letárgyalhattyuk 20 év múlva....ha lesz még Hága.:)

Nincs tovább seggrepacsi.

Conchobar 2015.12.24. 12:32:27

@midnight coder: "Minket sem úgy civilizált I. István, ahogy az első hullámban érkezett, beilleszkedett cigányokat sem úgy civilizálta Mária Terézia." - Csakhogy ez egy baromság. Szent István nem civilizálta a magyarságot (hacsak a keresztény vallásra való nem értjük a civilizálás alatt), sem Mária Terézia pedig nem civilizálta és nem is telepítette le a cigányságot (csak hozzáfogott, rendelkezéseket hozott róla).

Conchobar 2015.12.24. 12:53:32

@midnight coder: "Annak, aki a cigányügyet meg akarja oldani, egy szót kell elfelejtenie: azt hogy liberalizmus." - Nyilvánvaló. Akiknek eredményt tulajdonítanak a cigánysággal kapcsolatban (Kádár, Mária Terézia), azok kőkeményen diktatórikus módszerekkel értékel azt, amit. Kádárék nem pusztán csak rendőrökkel kényszerítették munkahelyre, hanem minden megnyilvánulásukkal is (munkáshatalom, aki nem dolgozik ne is egyék stb.). Ezzel szemben, a kapitalizmus keretei között, a győzikék és mészároslőrincek világában egyáltalán nem azt látja a cigány (sem és a más etnikumhoz tartozó sem), hogy a megélhetés (sőt a jólét) egyedüli forrása a kemény munka

Bell & Sebastian 2015.12.24. 13:08:12

@Tündér_Lala: Mibe került volna -ebben a formában- mindezt beletenni az Alaptörvénybe (sok, mással együtt)? De nem, mert kergetett a tatár / vinnyogtak a libsik / lemerült a tablet. Nemkívánt aláhúzandó.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.12.24. 13:25:41

@Pipas:

"A cigányok cirka 600 éve élnek itt és amióta itt élnek csak a gond van velük."

Ez igaz, de csak az utóbbi 5-6 évtizedben, nagyjából a cocizmus kezdete óta szaporodtak el (túl) ilyen megdöbbentő mértékben. Áll a kérdés, vajon miért.

Arra is kíváncsi lennék, vajon milyen mértékben szaporodtak el azokban a nyugat-európai országokban, ahol szintél élnek cigányok. Ott is ilyen drámai a növekedés üteme? Ha a válasz nem, akkor el lehet gondolkodni azon, mit csináltunk nagyon rosszul.

midnight coder 2015.12.24. 13:36:51

@Conchobar: Nyilván nem személyesen tettek egyénenként, hanem olyan jogi és gazdasági környezetet hoztak létre, ahol nem volt lehetőség az addigi életmód folytatására. Annak hogy a tolvajnak levágják a kezét nem az a fő hozadéka, hogy az illető nem lop többet, még csak nem is az, hogy a többi potenciális tolvajt elriasztja, hanem az hogy maga a közösség értékrendjében lesz a tolvajlás elítélendő tevékenység, mivel az a családfő aki ezzel keresi a kenyerét az nem lesz biztos támasza a családjának. Ezt pedig a nők illetve a nők családjai nem annyira díjazzák. Ez pedig már jó ok arra, hogy valaki ne akarjon ilyen karriert.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.12.24. 13:37:54

@Pipas:

"Mennyire tarthatatlan már, hogy a hajszín, a bőr színe, az átlagos testmagasság, a malária elleni immunitás, a laktózérzékenység, a fene tudja még mi nem erősen függ attól, hogy melyik rasszhoz tartozunk, de vannak tulajdonságok, amiket még csak említeni sem szabad? "

Te egy rasszista, xenofób náci vagy. Fogadjunk, hogy szegény muzulmán és néger menekülteket sem fogadtad virágcsokorral Röszkénél.

Az inteLigencia (sic!!!) nem gének által kódolt tulajdonság, hanem alapvető emberi jog, amellyel születésétől fogva minden ember egyenlő mértékben rendelkezik.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.12.24. 13:39:32

@midnight coder:

"Annak hogy a tolvajnak levágják a kezét nem az a fő hozadéka, hogy az illető nem lop többet, még csak nem is az, hogy a többi potenciális tolvajt elriasztja, hanem az hogy maga a közösség értékrendjében lesz a tolvajlás elítélendő tevékenység..."

Ezt így még soha nem gondoltam át, de nagyon helyes a meglátásod!

midnight coder 2015.12.24. 13:42:52

@Pipas: "A cigányok cirka 600 éve élnek itt és amióta itt élnek csak a gond van velük."

Ez azért így ebben a formájában nem teljesen igaz. A gond az 1900-as években Romániából beözönlött cigányokkal van (oláh cigányok, beások, lovárik). A korábbiak elég jól integrálódtak.

Tündér_Lala 2015.12.24. 13:44:51

@Conchobar: Ez az identitáskérdés is megérdemel egy szót.
Az integrálódás és a cigány identitás erősítgetése ellentétes folyamatok. Azok az identitáselemek amelyek nem ártanak családi hagyományok és szokások stb. azok úgyis megmaradnak.
Ami viszont kártékony hagyomány a kissebb nagyobb ügyeskedések, lopások, cigány rasszizmus, korai párkapcsolat és szülés, stb. azokat tűzzel-vassal irtani kell, mert nyilvánvalóan akadálya a változásnak. (Nem a szex korhatárát kell leszállítani, hanem büntetni aki a korhatárszabályok ellen vét.)
Az olyan szemforgató baromságokat pedig vissza kellene szorítani, mint például amikor filmezésre tanítgatják, bíztatják a gyerekeket. Nyilvánvaló, hogy a közelében nem kerülhet a valóéletben a dolognak (a többségi társadalom tagjai sem, jobb helyzetből), csak kielégíthetetlen vágyakat ébreszt és elégedetlenséget szül.

Természetesen végig gondolandó, hogy mit hogyan lehetne tenni. Ez egy sok ismeretlenes egyenlet. Valódi - nem simlis - elhivatott tanulmányokra és tervezetekre lenne szükség, a rész programok kidolgozásával és igen a neolibsik francba zavarásával a problémakör közeléből is.

hívőlélek 2015.12.24. 13:45:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne: s csak a cigány tolvajnak kéne levágni a kezét vagy a magyarnak is????

.... mert ha a magyarnak is akkor bajban van a miniszterelnöki vő gyerek. ....vagy nem?

No ezért gondold át még egyszer!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.12.24. 13:46:40

@Nemzetstratégia:

Bár az utolsó mondatodban írt következtetéseddel magam is egyetértek, azt azért látni kell, hogy a cigányság a Kádár-rendszer végére sem jutott annak a szintnek a közelébe sem, ahol mi fehérek voltunk. Ahogy azt is, hogy a cigányok "felzárkóztatása" nem kicsit mesterséges volt, jórészt csak papíron voltak foglalkoztatva, valójában a gyárkapun belüli munkanélküliek voltak. Ám azzal a hatalmas előnnyel, hogy addig sem bűnöztek, és valamiképp mégis kialakult bennük az a mentalitás, hogy a munkából - vagy annak látszatából - meg lehet élni.

Az ún. rendszerváltásnak is ők voltak a vesztesei, ők veszítették el először a munkahelyüket - szándékoan nem azt írom, hogy a munkájukat.

A mai közmunka a cigányok vonatkozásában nem is nagyon különbözik a Kádár-rendszerbéli munkahelyektől, csak Kádár alatt látszólag is sokkal jobban hasonlított az igazi munkahelyhez, vagyis nem volt annyira diszkriminatív.

lol7 2015.12.24. 13:48:08

A cigányok felzárkózásáért leginkább a cigányoknak kéne tenni, nem nekünk adóforintok odacsoportosításával fontosabb témák (egészségügy, KÖZoktatás) helyett. Be kéne járni abba a suliba ami elvileg nekik is kötelező, akkor talán esélye is lenne állást találni a munkaerőpiacon. De amíg hédereléssel, gyerekgyártással is összekaparható egy elfogadható minimum, addig nem érdekük. Hát tegyük azzá az ingyensegélyek megvonásával! Az üres gyomor csodákra képes! Lenne itt fejlődés pikpak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.12.24. 13:48:59

@midnight coder:

Ezt valamivel alá lehet támasztani?

Nem kötözködésből kérdezem. Annyira már biztos ismersz, hogy tudd, egy velem egy oldalon állóval nem kötözködöm.

Gabor Ventilla 2015.12.24. 13:52:44

@Nemzetstratégia: Eléggé jól ismertem egy cigány családot. Egyik gyerek valószínűleg jobb matematikus- és képzőművész-palánta volt, mint az én családomban bárki (pedig tudnám sorolni). Próbáltam az osztályfőnökét rábírni, hogy támogassa. Nem sikerült.
(A rajztanára futtatta ugyan, dehát az NEM SOKAT ÉR...)
Évek óta munkanélküli...

Gabor Ventilla 2015.12.24. 13:59:29

Nem csak a cigányok ügyében balfék(ek) a kormány(ok), hanem mindenben: 25 év alatt az ötödrészével növekedett a GDP-nk, míg 1968-tól 88-ig (20 év alatt) megKÉTSZEREZTÜK azt!!!

Lopni azonban EREDMÉNYESEN tudnak, ha nem is nagyon JÓL. A túlélők mindenesetre ők lesznek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.12.24. 14:06:43

@Zsuzsi25:

"Viszont ha ok maguk nem tesznek semmit es nem valtoztatnak a hozzaallasukon akkor a vilag osszes penze sem lenne eleg a felzarkoztatasukra. "

Ez nem igaz. Születésszámban már nemcsak felzárkóztak, hanem rég le is köröztek bennünket. Bűnözésben szintúgy.

Már dagad honleányi keblem, amikor arra gondolok, mekkorát fognak kaszálni a cigány családok a 10+10+5 milliós CSOK-támogatáson. Ugye emlékszel még, mennyi kamu szocpol lakás/ház épült jópár éve? A mostani sokszorosan túl fog tenni azon.

Conchobar 2015.12.24. 14:11:54

@Tündér_Lala: "Az integrálódás és a cigány identitás erősítgetése ellentétes folyamatok." - Így valahogy. Integrálódást mondunk, holott asszimilációt értünk alatta. A cigány (tágabb értelemben vett) kultúra eltűnése csak úgy valósítható meg maradéktalanul, ha a hordozója, a cigány etnikum is eltűnik/eltüntetődik. Csakhát ez az erőltetett asszimiláció nem lenne nyerő a mai Európában

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.12.24. 14:12:38

@Egyallampolgar:

"A Te nyugdíjadat jelentős valószínűséggel (ha netán nem emigrálsz) a gyermekeid és a cigány osztálytársai adója hordja majd össze. "

Ugye azt akartad írni, hog a gyerekei adójából fizetik majd a cigány osztálytársai segélyét?

hívőlélek 2015.12.24. 14:13:36

@midnight coder: @Kovacs Nocraft Jozsefne:
csak a cigány tolvajnak kéne levágni a kezét vagy a magyarnak is????
.... mert ha a magyarnak is akkor bajban van a miniszterelnöki vő gyerek. ....vagy nem?

Sötétség maradt Tiborcz egymilliárdos beruházása után.

Zalaegerszeg egyes részein megjelentek a LED-lámpák, az Elios Innovatív Zrt. 1 milliárdot költött rá, EU-s pénzből. A gyalogosok azóta nem látnak a járdán.

Az Index írja, hogy áprilisban építette ki Zalaegerszegen az új LED-es közvilágítást az Elios Innovatív Zrt. Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak az akkor még érdekeltségébe tartozó cég egymilliárd forint EU-s pénzt nyert erre.

inyesmester 2015.12.24. 14:19:05

Elhittük azt, hogy rengeteget teszünk a cigányok felzárkóztatásáért.Van egy kedves roma barátom.Ezidáig teljesen kitűnő tanuló volt.Keresek neki ösztöndíjat,egyéb támogatást ,ami folyamatosan elérhető.Olyan időpontokba esek bele, ahol márciusig kell jelentkezni,de csak nyáron derül ki, hogy felvették e .
Gyakorlatilag semmilyen elérhető segítség nincsen, miközben egy magántanár óradíja 2500-3000 forint.
A tudása jelenleg annyi, hogy szakmájában Európában a legjobbak között van és ha nem kap itthon segítséget az egyetem elvégzéséhez, akkor mehet heti 1500 GBP.- ért Angliába dolgozni.Aztán hallgathatjuk, hogy nincs kire büszkének lennünk.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.12.24. 14:22:13

@scavengario:

"9 évet tanítottam szakiskolában, én tudom milyen cigány gyerekeket tanítani. Az IQ egyrészt genetikai, másrészt (nagyobbrészt) fejlesztési kérdés."

Ettől már genetikus tudóssá is váltál? Megadnád az idevágó tudományos publikációid listáját?

"Minél több energiát fektetsz a gyerek fejlődésébe, annál okosabb lesz."

Kevered az intelligenciát és a tudást.

lol7 2015.12.24. 14:26:16

@Conchobar: Adni kéne mindnek szír útlevelet, aztán irány Merkelland!

lol7 2015.12.24. 14:27:27

@hívőlélek: Milyen "vagy"? A diktátorunk cigány, szal egyértelmű.

lol7 2015.12.24. 14:29:00

@inyesmester: A nem cigány magyarok is oda tartanak, miért lenne az rossz neki? Ha tud dolgozni, ott legalább megbecsülik.

Tündér_Lala 2015.12.24. 14:30:14

@Conchobar: Tudom, tudom ! Csak a magyarok erőszakos asszimilációja a menő a környező országokban.
Természetesen a nemzetközi neolibsi környezet nem kedvez. Ha jól belegondolunk, a beengedett muzulmán kölykök integrációja és asszimilálása ugyanilyen okok miatt feneklett meg, plusz ott még a vallási különbözőség is nehezíti a megoldást.
Ezek bizony vérre menő problémák, csak nem hajlandók szembesülni vele. Ha létezni akarnak elöbb-utóbb lépniük kell nekik is . A baj, hogy nagy erők dolgoznak a valódi eredményel ellen.

inyesmester 2015.12.24. 14:33:48

@lol7: Itthon is kapott már diák munkásként is 5000 forintos órabért,de azt kéne elérni, hogy az egyetemet elvégezze.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.12.24. 14:40:10

@bispora:

Hú, de utálom a Powerpoint prezentációkat.

Azért érdekes, hogy az integrálódott várpsi cigányok IQ-ja az írás szerint 98. Ebből arra is lehetne következtetni, hogy a városi környezet hatására nőtt az IQ, vagyis erősebb a környezeti hatás - de én inkább azt olvasom ki belőle, hogy csak a normális IQ-val rendelkező cigányok képesek integrálódni.

Tündér_Lala 2015.12.24. 15:33:15

Áldott, békés karácsonyt mindenkinek !

Jolka40 2015.12.24. 16:00:28

@ostvan2: Nagyon tetszett a hozzászólásod.

Zsuzsi25 2015.12.24. 16:23:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Buntetlen eloelet kell illetve fel ev bejelentett munkaviszony. Itt mar elbukott a dolog.

Pipas 2015.12.24. 18:25:37

@Gabor Ventilla: "Próbáltam az osztályfőnökét rábírni, hogy támogassa. Nem sikerült."

Konkrétan miben kellene "támogatnia" a gyereket az osztályfőnökének? Ajánlólevelet ad az egyetemre? Pénzt ad neki? Mi az, amit a magyar gyerek támogatásként megkap az osztályfőnökétől a cigány gyerek meg nem?

Nem kötözködök, komolyan kérdem: mi volt konkrétan a diszkrimináció ebben az esetben?

Pipas 2015.12.24. 18:34:27

@inyesmester: "Gyakorlatilag semmilyen elérhető segítség nincsen, miközben egy magántanár óradíja 2500-3000 forint."

Ez megint butaság. A magyarok elsöprő többségének ugyanúgy nincs 3000 forintja óránként magántanárra, ezért aztán használják az ingyenes oktatást... ami olyan amilyen.

Viszont elérhető segítség van és nagyjából százszor több segítségre van esélye egy cigánynak mint egy magyarnak.

"ha nem kap itthon segítséget az egyetem elvégzéséhez, akkor mehet heti 1500 GBP.- ért Angliába dolgozni"

Ha már egyetemista, akkor rengeteg féle segítséget kap, anyagit is. Ha cigány, akkor ki van zárva, hogy ne kapna meg mindent amit csak lehet a szociális jellegű juttatásoktól kezdve a kisebbségi ösztöndíjakig. Annyira kevés cigány jár az egyetemekre, hogy ha egy-egy betéved néha annak még a s.ggét is kinyalják.

bispora 2015.12.24. 21:47:27

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Van könyv is, ha nem tudod megszerezni küldj egy email címet.

www.ulsterinstitute.org/roma.html

Ami a 98-as IQ-jú roma csoportot illeti jó a következtetés, illetve az sem derült ki mennyire kevert az populáció.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.12.25. 17:03:19

@bispora:

Privát üzenet ment, előre is köszönöm!

Gabor Ventilla 2015.12.28. 11:24:50

@Pipas: Nem értettelek félre, de ha nem találom reménytelennek, a támadásokra is szívesen válaszolok.

Kérdeztem a kislányt, hogy lehet-e otthon TANULNIA? - Nem igazán. - volt a válasza. Gondolkoztam rajta, hogy magamhoz veszem, taníttatom. De elvetettem, mert attól tartottam, hogy rajtam lógna az egész család...

AZÉRT KELL JOBBAN SEGÍTENI AZ ARRA ÉRDEMES CIGÁNYOKAT, MINT A "MAGYAROKAT", mert ők mélyebbről jönnek, és ezért világbajnoki teljesítményre lenne szükségük ahhoz, hogy vigyék is valamire. VALAMIRE.
József Attila belerokkant az erőfeszítésbe.
Az egyik ági felmenőim két generáció alatt jutottak oda, hogy nekem, szabad teret nyitottak. Ezt nem régen értettem meg.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.12.28. 12:35:36

@Gabor Ventilla:

"De elvetettem, mert attól tartottam, hogy rajtam lógna az egész család..."

Légy nyugodt, még pedofíliával is megvádoltak volna. S pénzt követeltek volna tőled azért, hogy gondozhasd a lányukat. A kislány meg felnőve úgyis a vér szerinti szüleihez kötődne - ez igen sok örökbefogadás tragédiája.

A cigányság - pontosabban a cigány gyerekek - felemelésére a családjukból való VÉGLEGES kiszakítás lenne az egyetlen járható és eredményes út. Ezt természetesen a legvehemensebben az elvileg a cigányság érdekeit is "védő" libsik támadnák a legelvetemültebben, hiszen ha egy-két emberöltő alatt sikerülne a cigányokat felemelni magunkhoz, akkor egy népes kisebbséggel kevesebbet tudnának felhasználni, kijátszani ellenünk. Ők - mármint a libsik - pedig épp abban érdekeltek, hogy mindig legyenek olyan kisebbségek, akikre hivatkozva fel lehet lépni érdekvédőként, valójában erkölcsi - és ezzel politikai - megmondóként.

hoplita 2016.01.03. 08:35:35

@Zsuzsi25:
Várjál, mert van erre egy jogi kiskapu.
Mentesítésnek hívják.
süti beállítások módosítása