A frissen megválasztott Justin Trudeau kanadai miniszterelnök a múlt héten mutatta be kormányának tagjait. A harmincfős kabinetben orvos az egészségügyi, szegénységgel foglalkozó közgazdász a családügyi, Nobel-díjas a tudományügyi, nő a nőügyi, asztronauta a közlekedésügyi miniszter. És így tovább. A kormányban van két szikh, két őslakos, van meleg, muszlim, ateista, vak, vörös hajú és kerekesszékes. Emellett pedig pontosan ugyanannyi nő és férfi alkotja a Trudeau-kabinetet.

Első ránézésre úgy tűnik, hogy a Trudeau-kormány valamiféle South Park-poén, de ez a valóság, és nincs is vele semmi baj. A kanadaiak választottak, a győztes Liberális Párt miniszterelnök-jelöltje pedig a lehető legprogresszívebb alapokon mérnökösködte össze a kormányát a feltehetően rátermett emberekből. A válogatás módja önmagában politikai üzenet. Amikor arról kérdezték, hogy miért tartotta fontosnak a nemi kiegyensúlyozottságot, a fiatal politikus így felelt: „Mert 2015 van”. Aztán a rövid derültség után még hozzátette ezt is: „a kanadaiak remek parlamenti képviselőket választottak szerte az országban, én pedig örülök, hogy volt alkalmam közülük kiemelni néhányat a kormányban.”

Az elmúlt egy hétben az egész világ újságai csodájára jártak a kormánynak, itthon pedig terjedni kezdett a kanadai kabinet mellé rakva a magyar kormány képe is, amelyet tizenegy középkorú, keresztény férfi alkot – nő Németh Lászlóné óta nincs közöttük. Közülük tudomásunk szerint sem nyíltan meleg, sem vak, sem Nobel-díjas egyén nincs, de még egy darab szikhet sem sikerült előkeríteni a honvédelmi tárca élére. A viccet félretéve: ha nagyon kell antitézist keresni Trudeau hiperkiegyensúlyozott kormánya mellé a nyugati féltekéről, akkor az Orbán-kormány tökéletes példa lehet.

De mennyire van 2015 a magyar sajtóban?

Férfiak és nők száma, nők aránya a magyarországi szerkesztőségekben (Mandiner-gyűjtés)

Az elmúlt időszakban sikeresen belekeveredtem egy vitába, ahol még Trudeau bonmot-ja előtt éppen erről a dologról volt szó. Orbán Viktortól ugyanis pont a múlt hónap elején került ki egy olyan szöveg, ahol arról értekezett, hogy miért nincsenek nők a kormányában. A magyar miniszterelnök szerint túl durva a magyar politika, és ezt a nők nem bírnák. Nagyon macsó, atyáskodó álláspont ez, amit én ugyan vitatnék, de lelke rajta, az ő kormánya, őt választották meg a magyarok, csak mint Trudeau-t a kanadaiak.

Én ennek kapcsán annyit hoztam fel, hogy egy a politikával a politikusok mellett hivatásszerűen foglalkozó másik szakmában, ti. a közéleti újságírók között sem kifejezetten felülreprezentáltak nők. Különösen bántja a szememet, hogy pont az Orbán-féle érvelést leközlő 444-ben – ahol Bede Márton egyébként összeszedte, mi jelzi, hogy Magyarországon nincs 2015 – csak nagyítóval találni női munkatársat, egyedül a Feminfo nevű feminista szakblog az oldal portfóliójában az az orgánum, ahol nők írnak, nyilván ott kifejezetten a nőket, illetve feminizmust érintő témákról. .

Nem írom le részletesen, hogy mit kaptam ezért a felvetésért én, a köztudottan macsó Mandiner újságírója. (Miközben ezeket a sorokat gépelem, öt nő macsóskodik a szerkesztőségben, férfi egy szál se rajtam kívül.)

Arra mindenesetre jó volt ez az ügy, hogy felkeltse az érdeklődésemet: hogy állnak a közélettel foglalkozó magyar heti- és napilapok, online portálok a nemi egyenlőség tekintetében? Mennyire van 2015 a magyar sajtóban a Trudeau-féle időszámítás szerint? Hogy mindezt kiderítsem, áttekintettem a magyar sajtóorgánumok online elérhető impresszumait, és gyártottam az elérhető adatokból pár infografikát.

A módszertanról. Csak a főleg közélettel foglalkozó lapok online elérhető impresszumait néztük át. Ahol az ott feltüntetett munkatársak száma feltűnően eltért a lap méretétől, azokat a lapokat kihagytuk (Népszabadság, Magyar Narancs, Bors). Az impresszumokon belül minden, kontentért felelős munkatársat, illetve minden vezető pozíciót betöltő kollégát (ügyvezető, lapigazgató, stb.) beleszámoltunk az összesítésbe. Aztán megnéztük, hogy közülük hányan nők. Mivel adatokat innen-onnan összeszedegetve számolgattunk, így elképzelhetőek esetleges hibák; az impresszumadatok pedig gyakran nem árulják el, hogy pontosan kik dolgoznak a lapnál – az adott szerkesztőségekben dolgozó gyakornokok például nem valószínű, hogy felkerülnek ide.

Azzal dolgoztunk tehát, amink volt: ha egy-két esetben tévedünk is, a trendek eléggé egyértelműnek látszanak. Az eredmények három grafikonra fértek ki: mindhárom esetben ott hagytuk viszonyítási alapnak a számításaink szerint legnépesebb szerkesztőség, az Index adatait, így nem torzul a skála sem. Tehát az eredmények:

Frissítés

A fenti grafikonra bekerültek még az Átlátszó, a Forbes és az Alfahír adatai is. Az Átlátszónál és a Forbes rögtön a lista elejére ugrott: előbbinél a munkatársak 63 százaléka, az utóbbinál a fele nő. Az Alfahír impresszumába tizenkét kolléga között ketten nők. A főszerkesztő mind a három lapnál férfi.