Ez nem a szólásszabadság
2015. január 12. írta: pelikán*

Ez nem a szólásszabadság

charlie_hebdo_szolasszabadsag_mandiner.jpg

„A gyilkosok »kultúráját« provokálni véleményem szerint iszonyatos játék. Az amúgy is jelen levő veszély olyan szintre emelése, ami egyszerre értelmetlen és elviselhetetlen.”

Nem kellett három nap sem, hogy a francia szatirikus lap munkatársainak kivégzése után kialakult publicisztikaharc általános szólásszabadság-vitába forduljon. A Voltaire-tábor hangjai szerint a felvilágosodás óta minden más értéket felülíró, legfontosabb európai érték a szólás- és véleményszabadság, a Charlie Hebdo karikaturistái pedig a szólás- és véleményszabadság mártírjai. Néhány gondolattal szeretném elmagyarázni, hogy véleményem szerint ez miért tévedés.

A nyugati civilizáció embere szeret abban a tudatban élni, hogy létének alapja a teljes, korlátozhatatlan szabadság; valójában azonban rendszerszinten, kultúránként és egyénenként is rengeteg korlát és adottság befolyásolja. Az egyik ilyen adottság, hogy létezik a világon egy kisebbség, ami gyilkol, ha magát vagy a jelképeit a saját fogalmai szerinti támadás éri. Ezt lehet nem szeretni, lehet elfogadhatatlannak tartani, lehet nem tudomásul venni, ettől még adottság marad. A sajtónak és a szakirodalomnak köszönhetően elég sok információnk van erről a kisebbségről: látjuk, tapasztaljuk, hogy tagjain nem lehet semmilyen európai mércét számon kérni, nem párbeszédképesek és kiszámíthatatlanok. Gyilkoltak már bosszúból, öltek az őket ért gúny miatt, de sokkal kevesebbért is; elég nekik, ha nem a legszűkebb csoportjaikhoz tartozol.

Ezt a gyilkos „kultúrát” provokálni véleményem szerint iszonyatos játék. Az amúgy is létező veszély olyan szintre emelése, ami egyszerre értelmetlen és elviselhetetlen.

Nem tudok egyetérteni azokkal, akik ezt a kockázatmaximalizálást a sajtószabadság körébe sorolják. Nem tudok azonosulni azzal a véleménnyel, ami gyilkosok meglehetősen öncélúnak tűnő provokációját egy körbe sorolja tényfeltáró cikkek, vagy bármelyik európai kormányt (vagyis: a hatalmat) bíráló, kritizáló írásokkal. Ebből az következik, hogy a Charlie Hebdo munkatársai, karikaturistái nem a szólásszabadság mártírjai. Szerintem a helyzet sokkal drámaibb: ezek a szerencsétlen emberek értelmetlenül haltak meg – nyugodjanak békében.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr547063593

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Így lehet bárkiből gyilkost csinálni, ha te irányítod a médiát és a rendőrséget 2015.01.13. 12:29:06

Észrevetted, hogy az arab testvérpárt NEM gyanúsítottként, hanem végig gyilkosként, sőt mészárosként emlegette a bulvármédia, holott a gyilkosok arcát nem látta senki, a kocsiban "felejtett" útlevél meg vagy létezett, vagy nem? Hol van itt az ártatlan...

Trackback: Öt kereszténygyalázó címlap a Charlie Hebdo-tól, amivel nem dicsekszik a média 2015.01.13. 12:26:28

Mielőtt elkezdenénk összekeverni a szólás szabadságát a nettó, alpári, öncélú mocskolódással, érdemes megnézni a lentebbi gúnyrajzokat. Csak hogy értse az ember, mi bajuk a radikális iszlamistáknak a prófétájukon gúnyolódó firkászokkal. (Szenthároms...

Trackback: Mandiner blogajánló 2015.01.12. 16:13:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Ez nem a szólásszabadság 2015.01.12. 11:13:02

Ezt a gyilkos „kultúrát” provokálni véleményem szerint iszonyatos játék. Az amúgy is létező veszély olyan szintre emelése, ami egyszerre értelmetlen és elviselhetetlen.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Prof. Phil Grimm 2015.01.13. 09:25:04

A szerző tévedése szerintem abban van, hogy meg lehet állapítani, hogy hol a határ, nem kell sértegetni és majd leáll. Ez nem így működik. A célja ugyanis nem az, hogy ne legyenek karikatúrák - ez csak az ürügy. Ha nem lesznek karikatúrák akkor majd lesznek versek, regények, filmek, tantárgyak az iskolában, kirekesztő politikusok - bármi, amivel el lehet érni a célt, hogy radikalizáljuk a sajátjainkat és üssünk egyet az ellenfélen saját érdekünkben.

És ha már: ez nem csak muzulmán kérdés, voltak itt már keresztény terroristák is, őket a saját céljuk (elszakadás egy államtól, szabadságjogok kiharcolása stb.) vezette a radikalizmusba. nem azért állnak le, mert a karikatúrák már nem lépik túl a határokat. A gyilkosságokhoz sokszor ok sem kell, csak célpont. Mindenkinek tiszteljük az érdekeit, aki fegyverrel követeli? Ha lő, hogy ne rajzoljunk, nem rajzolunk. Ha robbant, hogy független legyen, adjunk neki függetlenséget. Ha mérget szór szét a metróban, hogy engedjük szabadon valakit, akkor engedjük szabadon? Ha repülőgépet vezet egy irodaházba, hogy... mit is csináljunk?

Egyébként pedig, mielőtt arról beszélnék, hogyan tiszteljük mi az ő kultúrájukat - nem kellene elvárnunk, hogy ha ezt szeretnék akkor kezdjék el tisztelni ők is a miénket? Fordítsuk meg: van itt egy radikális kisebbség, aki szeret szatirikus grafikákat készíteni. Kevésbé kellene komolyan venni a vallást fiúk, mert sértitek az érzékenységüket, és megint rajzolni fognak...
Ők persze keresztényeket végeznek ki, csak azért mert nem akarnak muszlimok lenni, de nehogy megbántsuk őket.

tarackos 2015.01.13. 09:26:54

@bbjnick: Tk. az alkotmánybíróság fogja eldönteni hogyan értelmezi a magzat védelmét. Tudtommal eddig nem történt semmi változás abortusz téren de ez nem zárja ki, hogy még történhet.

gmihaly 2015.01.13. 10:01:04

Ezek a fakszfej fransziák XIV. Lajos, a Napkirály idején kezdek "tiszteletlen" módon gúnyolódni az akkori abszolutista állam (azaz XIV. Lajos, ő állította, higy ő az állam) egyes sulykolt "értékein. Corneille drámái a torkukon lenyomni szándékozott "lojalitás" ellen berzenkedtek, Moliere vígjátékai pedig a léha túlzásoktól sem mentes, igen sok adófizetői pénzbe fájó napkirályi "rezsim" jellegzetes fazonjait gúnyolták ki. Ők, fele akkora terjedelemben (kb. 1500 sorban) tapintatoskodták agyon a későbbi Nagy Francia Forradalom problémáit, míg kb. 100 évvel korábban, Shakespeare nem cicózótt annyit. Lett is az ángoloknál 1642-ben Cromwell polgári forradalma, és az 1689-es "dicsőséges forradalom". Voltaire vallási türelmetlenség elleni fellépései főleg a katolikusokat ostorozták, és az inkvizíció még működő intézményeit. Ezt a gunyoros léhaságot a párizsi "intellokrácia" műveli ma is. A modern és nem túl tökéletes média szülőföldjén ők honosították meg a felelőtlen fecsegések kultúráját. Ott még ma is vannak kabarék, ma is vannak igazi élclapok. De ez azért nem az elképzelhető világok legjobbika, ezt is megállapoíthatjuk Voltaire nyomán. Ezután a merényletsorozat után célszerű lenne visszafogniuk magukat. A franciaországi muszlimok "vendégmunkásnak" mentek a gyarmatokról az anyaországba, de a gazdasági- és iparszerkezet "posztindusztrializálódása" foglalkoztatésszűkéhez vezetett. Márpedig a munkanélküli, a szegény, az "alsóbb néposztály" igen nehezen leli meg "honját e hazában". A magyarországi XIX. századi "nemzetiségi kérdés" is rendelkezett ilyen aspektussal. Az "integrálódás" elutasításának ez is oka lehet. És egy másik, szintén "történelmi" probléma: Délkelet-Európa (Nyugat-Balkánostul) 600 éve már megismerkedett az iszlm "nyomulás" mérsékeltebben veszélyes, török változatával. Lehet, hogy fel tudtuk volna homályosítani a Nyugatot, hogy ne a saját bőrükön tapasztalják meg, hogy hiba volt őket beengedni, ha a sajátjaikkal egyenlő jólétet nem tudták nekik garantálni. És a Parlament még nem demokrácia, Lordok Háza, nemesi országgyűlés, Szenátus, ""egy és oszthatatlan" nemesi szabadság már régebben is volt.

Nospoon11235 2015.01.13. 10:08:10

Ennek az írásnak a szerzője semmit nem ért a szabadság intézményéből, csakúgy mint a Jobbik és Fidesz droidok. Szomorú, de az ország 2/3 része ilyen ...

Értsd már meg, hogy azért írogathatsz ilyen eszméletlen gusztustalan baromságokat, mert ezért a szabadságért sokan meghaltak már világszerte. Akinek erről a helyzetről az az első gondolata, (vagy egyáltalán felmerül benne) hogy "miért kell őket provokálni?" az menthetetlen és valójában a szélsőségesek mellett áll...

♔bаtyu♔ 2015.01.13. 10:15:51

Hol van nyugaton szólásszabadság? Valaki megkockáztatja, hogy ki kellene vizsgálni Izrael palesztin dolgait, már rá is ugrottak, a csóka eszeveszetten szívja vissza, de általában elkésik, antiszemita bélyeggel mehet lapátolni.

A holokauszttagadásért a büntethetőség pedig kifejezetten gáz. Ezt csak az ostoba ünnepli mint vélemény szabadságot. Beleértve a zsidókat is, mert az értelmesebbje baromságnak tartja.

Elég sok nyugati országban ez a helyzet.

Ez a balhé is csak azért robbant ki, mert az iszlámot baszogatták, de ennek a háttere sem világos. A franciák ugyanis elismerték palesztinát.

♔bаtyu♔ 2015.01.13. 10:18:02

@Nospoon11235: Az nagy baj, hogy a zsidók pénzelte kisszámú liberális mondja meg mi a véleményszabadság.

Ebbe Mohamed és Krisztus akármennyire gusztustalan karikatúrája simán belefér, a zsidó viszont büntetendő.

Miközben sok országban nincs is zsidó.

I_Isti 2015.01.13. 10:20:23

@pelikán*: Soha, véletlenül se nézz bele a Biblia című könyvbe, mert ott annyi vallást gyalázó kijelentést találsz, amitől beájulsz!

Beleértve Jézus olyan szavai, hogy "vipera ivadékok" - értve a kor vallási vezető elitjére,
vagy mondjuk Péter beszólása egy Ananiás és Safira nevű házaspárnak - ami beszólás miatt ezek ketten meg is haltak - hogy "miért foglalta el a Sátán a szíveteket?" - pedig jó keresztények voltak, sokkal jobbak, mint Semjén Zsolt (Semjén nem adta el mindenét, és a bevétel felét nem adta az egyháznak - ezek meg igen!).
Arról nem is beszélve, hogy János apostol a lájtosan és szimplán csak a "Sátán trónjának" nevezi a pergamoni Zeusz-oltárt, amivel gyakorlatilag azt mondja, hogy Zeusz = Sátán, vagy Pál apostol azt mondja az Athéniaknak, hogy "minden tekintetben roppant démontisztelők vagytok" - vagyis az összes istenük zsidó-keresztény szempontból démon...

Netuddki. 2015.01.13. 10:31:11

Kedves "pelikán" elvtárs!

A gondolatmenetedet követve teljesen érthető, hogy mondjuk a Kossuth rádió riportjaiban (tudod, halászzsuzsa, obersovszki, stábjuk, szerkesztőik és egyéb munkatársaik) nem foglalkoznak a fideszes nagykiskutyák viselt dolgaival. Érthető mert ha foglalkoznának akkor hamar az utcára kerülnének és oda lenne a megélhetésük. Ugyan senki nem halna bele, de minek hergelni azokat akiktől a pénzt kapják.
Ez utóbbi megállapítás persze téves mert valójában közpénzből kapják a fizetésüket, viszont az orbán rezsim gyakorolja a munkáltatói jogokat.

Szóval angyalbögyörő, ha te allergiás vagy a "rekettyés" szóra, sokan mások meg nem, még nem gyilkolászhatod le azokat akik kimondják. Ugyanúgy ha balfasz vagy és e miatt gúny tárgyává leszel talán kissé magadba kéne szállni és elgondolkodni rajta mit is tettél rosszul. Még akkor is ha nem túl elegáns dolog valakit kigúnyolni. De sajnos sokszor csak ez a célravezető.

szekertabor · provo.blog.hu 2015.01.13. 10:33:48

Voltaképpen egyetértek a poszt megállapításaival, de egy kicsit kiterjeszteném azokat.

A CH a tiszteletlenségre és gátlástalan provokációra építette "humorát". Tudtommal mindenkibe pártatlanul belekötöttek, mindenkit felingereltek, pártatlanságuk volt az egyetlen erényük. Ha az elkövetők hibátlanul dolgoznak, és nem hagynak beismerő vallomással egyenértékű nyomokat, a szóba jöhető gyanúsítottak száma egy telefonkönyvet megtöltött volna.

A tiszteletlenség, tapintatlanság, gátlástalan mocskolódás kultúrája virágzik. A sajtó egy része ezt összetéveszti a bátorsággal és szabadsággal, miközben nem vállalja az ezzel járó személyes felelősséget. Egy bő évszázada még a tökös amerikai újságszerkesztők revolvert tartottak a szerkesztőségi íróasztal fiókjában, mert bármikor betoppanhatott egy kiszerkesztett olvasójuk személyes elégtételt venni. Ma fel vannak háborodva azon, ha valaki tettleg bántalmaz egy újságírót annak gyalázkodó cikke miatt, miután - okkal - kételkedik abban, hogy jogi úton megfelelő elégtételt nyerhet.

Itthon is vannak olyan sajtótermékek, nagy internetes portálok, ahol sportot űznek a pökhendi gúnyolódásból. És nem minden népréteg használja a szó fegyverét, ha harcra kerül a sor. És ha neadjisten egyszer itthon is fizikai durvasággal torolják meg a verbális sérelmeket, eldől, hogy a sok szájhős közül kiben van igazi kurázsi.

♔bаtyu♔ 2015.01.13. 10:38:02

@szekertabor: Nem mindenkibe. A zsidókba ugyanis ahogy (régebben) belekötöttek, már repült is az illető újságíró a laptól a "tiltakozások hatására".

Amúgy ez volt a mázlija, mert most ő így túlélte.

mrZ (törölt) 2015.01.13. 10:39:09

@szekertabor:

>>Tudtommal mindenkibe pártatlanul belekötöttek, mindenkit felingereltek,
>>pártatlanságuk volt az egyetlen erényük.

Rosszul tudod.

De volna egy kérdésem: honnan szedted ezt a tudást?

Morrancs 2015.01.13. 10:48:04

Nyilván ez egy veszélyes tevékenység, őket provokálni. Csakhogy engedni talán még veszélyesebb.
Konkrétan csak vegyük azt az egyetlen egy szabály, ami szerint tilos az emberábrázolás. Többek között ezért idegesítette őket, amikor Mohamedet lerajzolták. De épp most olvastam, hogy van olyan iszlamista, aki ezen az alapon még a hóember építést is be akarja tiltani.
Szeretnétek olyan újságokat olvasni, amiben nincsen egyetlen kép sem? Szeretnétek mondjuk kalapáccsal összezúzni a Dávid szobrot?

Morrancs 2015.01.13. 10:51:55

@szekertabor: Azok, akik iulyen esetben erőszakot alkalmaznak, mind bűnözők, függetlenül attól, hogy milyen cikk vagy kép miatt tették. Egy civilizált társadalomban nem ez a módja. Ennyi.

A múltkor volt egy poszt egy másik blogon, amiben arról írtak, hogy egy nő karjait levágta a sógora, amiért lányt szült fiú helyett. Erre mi volt az "intelligens, kulturált" magyar olvasók reakciója? Atomot az egész földrésznek! Azzal, hogy ezt így tartják megfelelően elintézhetőnek lealacsonyították magukat oda, ahová az a sógor soha nem jutna el.

egysmás 2015.01.13. 11:01:11

Megalkuvás, legyen ezentúl BÖLCSESSÉG a te neved!

♔bаtyu♔ 2015.01.13. 11:01:31

@Morrancs: Nem a faszt nem jut el. Azt hiszed az osztrák nők papírtörölközővel fogják a faszt?

mrZ (törölt) 2015.01.13. 11:01:41

@Morrancs:

A hülye hírt megcsinálta a reuters, az a dolga, azért kapja a pénzt.
De te miért csinálod?
Úgy szoktál beleírni a beszélgetésbe hogy nem olvasod az előzőeket?
Vagy csak trollkodsz, mert akkor minden oké.

♔bаtyu♔ 2015.01.13. 11:04:24

@Morrancs: Azzal együtt a libsi lihegés elsősorban a gáz.

Apró példa: Angliában egy kisvárosban a nemzeti ünnepen betiltották az angol zászlót, hogy sérti a muzulmánok érzékenységét. A helyi liberális politikus tiltatta be.

A muzulmánok erre tiltakoztak és azt mondták, hogy nem sérti.

A dolog alapból ott kezdődött, amikor a zsidó áldozatok számát elkezdték emelni és minden számot kötelező volt elhinni.

Hisztéria.

bölcsbagoly 2015.01.13. 11:41:40

Igen érdekes átfedés, hogy a Voltaire-hivek, a Je suis Charlie-sek egyben a legvérmesebb antiszemitázók és rasszistázók! Álszent, farizeus majmok! Kettős-mérce imádók.

I_Isti 2015.01.13. 12:12:33

@bölcsbagoly: Mondja ezt egy volt kommunista, aki még besúgó is volt.

Morrancs 2015.01.13. 12:15:39

@♔bаtyu♔: A sógor alatt nem az osztrákokat értem. Sajnálatos, hogy a nyelvhasználatunk szintje nem egyezik. Nyilván a bejegyzésemből ezt az egy szót értetted.

I_Isti 2015.01.13. 12:47:30

@Alick: Ebbe hány ember halt bele? És ezek az ultraorthodoxok miben hülyébbek, mint azok a magyar parlamenti képviselők, akik vallási okokra hivatkozva korlátozzák a boltok nyitva tartását?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.13. 12:47:47

@Lesből Támadó Szárítókötél:

És mi van pld. homoszexuálisokkal és egyéb, nem vallási alapon képződő (pld. etnikus, kulturális stb.) alteridentitásokkal és csoportjaikkal?

Borenbukk 2015.01.13. 12:53:44

@Bell & Sebastian: Szerencsere a filmekbol szerezted a tapasztalataidat a lofegyverekrol. (Tulnyomo reszt en is.)

A modern lofegyverek nem produkalnak latvanyos torkolattuzet, kulonosen olyat, ami egy kis felbonasu videon latszana.(A vaktoltenyek pedig nem produkalnak kisebbet.)
youtu.be/9SHSKaxIxYg

A filmekben altalaban specialis toltenyeket hasznalnak, amik latvanyosabb torkolattuzet eredmenyeznek, mert a nezok igenylik, hogy egy fegyver elsutesenek legyen sulya, ne csak egy kis vacak pukkanas.

"Test reakcio" detto. Gyakorlatilag nincs. A szovetek nem fejtenek ki eleg ellenallast hozza.

Es sajnos nem hibazta el azon a videon senki a lovest. Meg ezen a nem tul jo minosegu videon is kiveheto a becsapodas a rendor feje allatt(Ekkora tavolsagbol a koponya csont minimalis ellenallast jelent egy 7.62-es lovedeknek), megha a videon csak a mar szetterulo porfelho latszik is jol kivehetoen.

incze 2015.01.13. 12:54:40

@bbjnick: rengeteget. mindenesetre az meg a félázsiai magyar opció, hogy csak ez a kettő lenne.

Ad Dio 2015.01.13. 12:56:39

Nem hiszem hogy ez a felütés jó volna.
Nem az a baj a bunkóságra való joggal, hogy fejbe lövik érte az embert, mert max azt mondja, hogy "vállalom". A baj az vele, hogy nem liberális, mert nem toleráns és nem építi a kötelező tiszteletet. Viszont legalább elnyomó, gyűlöletkeltő és nagyon képmutató.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.13. 13:00:44

@Szindbad:

"Terroristákkal nem tárgyalunk, terroristáknak nem engedünk." --- írod.

És mi van, ha ezt ők is éppen így látják, gondolják? Ha számukra a vallásgyalázó újságírók épp úgy terroristák, mint számunkra ők? Ha az afgánok, irakiak, líbiaiak, egyiptomiak, szíriaiak stb. olyan szinten beleavatkoztak volna Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország, az USA stb. életébe, mint azok az övékébe, hogyan látnák ma a franciák, németek, olaszok, spanyolok, amerikaiak stb. Afganisztánt, Irakot, Líbiát, Egyiptomot, Szíriát stb.?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.13. 13:01:59

@incze:

Mesélj! Világosíts fel minket!

flamer 2015.01.13. 13:03:02

@Ad Dio: "A baj az vele, hogy nem liberális, mert nem toleráns és nem építi a kötelező tiszteletet. "

Ahogy elnézem, neked semmi fogalmad arról, hogy mi az a liberalizmus.
Kötelező tisztelet, mi?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.13. 13:06:55

@I_Isti:

"És ezek az ultraorthodoxok miben hülyébbek, mint azok a magyar parlamenti képviselők, akik vallási okokra hivatkozva korlátozzák a boltok nyitva tartását?" --- kérdezed.

Mindenesetre a magyar parlamenti képviselők nem gyilkolják le ideológiai vagy vallási ellenfeleiket és buzdítanak csecsemők legyilkolására...

Bell & Sebastian 2015.01.13. 13:18:50

@Borenbukk: Én nem akarok erről veled vitatkozni, mert csak hadoválsz. Filmekből, mi?

egysmás 2015.01.13. 13:24:52

@Ad Dio: Miért lenne kötelező egy olyan vallás tisztelete, amelyiknek a követői kivágnak egy darabot a kislányok picsájából, meg levágnak egy darabot a kisfiúk faszából?

Borenbukk 2015.01.13. 13:26:27

@Bell & Sebastian: Oh. Varatlan fordulat...

incze 2015.01.13. 13:27:12

@bbjnick: nekem annyi időm nincsen, hogy emberek általános mentalitását internetes kommentekben komolyabban befolyásolni próbáljam. jeleztem neked nagyjából, hogy hova sorollak (és nyilván nem csak én), ha ezzel tudsz valamit kezdeni, az nagyszerű, ha nem, akkor ennyire jutottunk.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.13. 13:33:44

@incze:

Ez még mellébeszélésnek és inszinuálásnak is gyönge volt: kb. annak beismerése, hogy egy csökött troll vagy.

Ad Dio 2015.01.13. 14:01:31

@flamer:

Az, hogy a gyakorlat és az elmélet mutat némi... khm... differenciát, az nem az elmélet baja :-D.

Ad Dio 2015.01.13. 14:04:30

@egysmás:

Egyik nagy világvallás sem tesz ilyet kötelező jelleggel. Akadnak közösségek, akik egy-egy valláshoz tartozónak tekintik magukat és ilyet tesznek. Ezt el lehet ítélni, de nem lehet ezeket a csoportokat azonosítani a vallásokkal.

nb: a női és férfi körülmetélést nem hiszem hogy érdemes egy kalap alá venni.

mrZ (törölt) 2015.01.13. 14:15:03

@Borenbukk:

Pedig saját magad adod a megoldást, ott van abban amit írtál.

A járda felporzása azt jelenti hogy a torkolati gázok a fej mellett haladtak el.

A lövedék ha áthaladt volna a fejen akkor abból ez lett volna:
theartof12.blogspot.hu/2014/02/ut-sementem-feceris-ita-metes-as-you.html

Talán csak a nyakon és arckoponyán nem okoz ekkora pusztítást, és csak akkor ha kemény lövedéket használnak, de vér és testfolyadék mindenképpen szétspriccel a torkolati gázok nyomásától a sérült szövetekből.

Pamuk 2015.01.13. 14:15:36

Rendkívül betegnek érzem a szerző gondolatmenetét.
Ha nem fogadja el a sajtó- és szólásszabadságot, beleütközik abba a falba, hogy mindig lesznek, akiket a véleménye vagy írása megsért.
Ha nem fogadja el az élet szentségét, mindig lesznek okok, amiért ki lehet nyírni valakit.
Azt tudnám javasolni a tisztelt szerzőnek, egy ideig ne írjon semmit. Próbálja letenni az érettségit, különösen figyeljen oda történelem és filozófia órán, aztán igyekezzék felvételizni valamelyik vidéki főiskolára. Segíteni fog!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.13. 14:21:13

@Pamuk:

"Ha nem fogadja el a sajtó- és szólásszabadságot, beleütközik abba a falba, hogy mindig lesznek, akiket a véleménye vagy írása megsért.
Ha nem fogadja el az élet szentségét, mindig lesznek okok, amiért ki lehet nyírni valakit." --- írod.

Igazad van! Jössz velem tüntetni a holokauszttagadás-törvény és a legális művi abortusz ellen?

bölcsbagoly 2015.01.13. 14:44:59

@Pamuk: s akkor azzal mi a baj, ha a zsidót zsidónak, a cigányt cigánynak, a négert négernek nevezzük? Egyáltalán mi a baj azzal, hogy a tudomány (antropológia) szerint léteznek emberi rasszok és azoknak genetikai, morfológiai, anatómiai, élettani eléréseik vannak a jellegeikben? S mitől rasszizmus, ha valaki ilyen jellegekre v hivatkozik? Csak mert a piszi behunyja a szemét és nem akarja látni azt ami látható?

mrZ (törölt) 2015.01.13. 14:49:02

@bölcsbagoly:

mert a zsidó az nem rassz!!! vannak zsidó markerek, de nem jelentenek semmit. Már régóta feloldódtak a környezetükben.
és a mi zsidaink nem is szemiták, hanem kazárok. Mint mi, magyarok.

Alick 2015.01.13. 14:53:09

@I_Isti: anno Kahane rabbi terrorszervezete kitett magáért...

bölcsbagoly 2015.01.13. 14:54:18

@mrZ: az arabbal együtt alrassz! A külső morfológiai jellegek a szefárdoknál tökéletesen azonosíthatóak. DE bizony van itt is számos szefárd származású s rögtön meglátszik rajtuk.. Nincs ezzel semmi baj, nem a külseje adja az embert, senkinél, de a tényeket miért kell letagadni?

Borenbukk 2015.01.13. 15:11:04

@mrZ: Tevedes. Nagyon ronda seruleseket tud okozni egy fejet ert talalat(Ahogy a linkelt kepen is), de elofordul, hogy csak egy kis bemeneti es egy nagyobb kimeneti nyilas keletkezik. A torkolati gazok nyomasatol pedig akkor spriccel akarmi, ha a torkolat nagyon kozel van(par centi, vagy konkretan a testhez szoritva). Egy meterrol mar nincs jelentosebb hatasa. Az egestol eltekintve persze.

mrZ (törölt) 2015.01.13. 15:17:42

@bölcsbagoly:

Nem letagadják, hanem kamu genetikára lapozva előjogokat követelnek. Megnézték mi a leginkább közös géntípusuk ami leginkább különböző a többi embertől, aztán azok lettek a zsidó gének (markerek). Mind a négy vagy öt, a harminc ezerből.

Így rávarrták a kabátot a gombra.

letagadni majd akkor fogják amikor szorul a hurok, és mutogatják a többi 29996 génjüket hogy ők árja vikingek.

Ja, a legnagyobb gond nem ez, hanem a "zsidó" és "zsidóság" mítosz leomlása után még visszajönnének. Akkor inkább éljenek zsidóként ott.

forward.com/articles/175912/jews-a-race-genetic-theory-comes-under-fierce-atta/?p=all

szekertabor · provo.blog.hu 2015.01.13. 15:18:21

@Morrancs: "Azok, akik ilyen esetben erőszakot alkalmaznak, mind bűnözők, függetlenül attól, hogy milyen cikk vagy kép miatt tették. Egy civilizált társadalomban nem ez a módja. Ennyi."

Ezt azért alapvetően vitatom. Csak ha annyira behatároljuk a civilizált társadalom fogalmát, hogy abból kizárjuk már a XX. század első felének Európáját is, ami arcátlan önteltség lenne.
Másrészt a fenti megállapítás csak abban az esetben lenne méltányos és igazságos, ha a modern civilizált társadalom megfelelő védelmet és jogorvoslatot biztosítana mindazoknak, akik a sajtó fegyverével nem tudnak élni, de a sajtó útján megsértették őket, vagy kárt okoztak nekik. Márpedig ettől igen messze állunk.

Picit más oldalról, de az írástudók felelősség elhárításával foglalkozik az alábbi írás is.
provo.blog.hu/2013/01/18/velemeny_es_felelosseg

Morrancs 2015.01.13. 15:38:46

@szekertabor: A helyzet roppant egyszerű. Nem kérhetjük számon senkitől azt, amit magunk is alkalmazunk. Amíg itt nálunk, vagy Európában az emberek úgy vélekednek, hogy vélt vagy valós igazságtalanságok, pláne szóbeli sérelmek miatt jogos lehet valakit elverni/leönteni savval/felrobbantani/lebombázni, vagy bármi más módon megölni, addig semmi jogunk ezt számon kérni másokon. Ha ez lenne az uralkodó jogrend nálunk, akkor azokat az embereket, akik megölték az újságírókat semmilyen szinten nem ítélhetnénk el, mert pontosan ugyanazt tesszük, mint ők.

egysmás 2015.01.13. 15:46:26

@Ad Dio: A rituális csonkítás az rituális csonkítás.

Az, hogy szerinted a faszból levágni egy darabot az nem olyan, mintha a picsából vágnának le, az a te dolgod, szerintem viszont a fiúgyerekeket pont annyira illeti meg a testi integritáshoz való jog, mint a lánygyereket.

Az a vallás pedig, amelyik ilyet ír elő a gyakorlóinak, azt _semmilyen_ tisztelet nem illeti meg, az ilyen vallás követői, azok, akik a saját gyerekeikkel ilyet tesznek, legfőképpen fogják be a pofájukat.

mrZ (törölt) 2015.01.13. 15:53:06

@Borenbukk:

Nem értem miért vitatkozol, hiszen írod:
>>es egy nagyobb kimeneti nyilas keletkezik.

És mi történt a nagyobb nyílás kialakulásakor az ott lévő anyaggal? Félrehúzódik hogy utat adjon? Vagy viszi kifelé a lövedék keltette nyomáshullám, és a közeli lövésből származó gáznyomás együttes hatása? Nézd meg lövedékek élő anyagból távozását lassított felvételeken, lövedék mögött közvetlenül megjelenik az anyagkidobódás. Itt pedig csak a másnapi hírekben van először vérfolt, annyi idő kellett hogy kiöntsék.

Nem méter hanem fél méter a távolság nagy különbség, próbáld ki egy ak és vaktölténnyel. A torkolati gáznak is megvan a tehetetlensége, és 700m/sec lendülete, nem fog néhány centiméteren lelassulni, mert egyenes vonalú mozgást végez, a hátrább lévő anyag vákumban utazik, és tolja az előtte levőt.

És amit még mindig vitatsz, de ez már tudatos hazudozás a részedről:

miért nem mozdul el a fej, amikor telibe kapja a lövedék és gázok energiáját? És miért nem mozdul a test az idegrendszert érő sokktól?

egysmás 2015.01.13. 15:55:14

@szekertabor: Ezt a veszprémi érsek is fejtegette.

A kérdés a következő: amikor felrobbantották a vasúti pályaudvart Madridban, akkor az iszlám szélsőségesek a vasútra haragudtak?
vagy a kóserboltban a párizsi zsidókkal volt bajuk?

Az, hogy most úgy tűnik, mintha lenne oka a merényletnek (és nincs, mert összehangolt volt a támadás, aminek az egyik célpontja ártatlan volt) , egyszerűen csak egy hamis illúzió.

Az efféle beszéd pedig, mivel nyilvánvaló -tehát szándékos- tévedésre alapul, a terroristák farvizén történő lavírozás.

Borenbukk 2015.01.13. 16:18:16

@mrZ: Asszem, mar nincs mit hozzafuznom. Mozi effekteket varsz el, es sajat elkepzeleseid kered szamon a valosagon.

TG69 2015.01.13. 16:19:01

@bbjnick: A bcs fogalma alá (magzatelhajtás) kizárólag a terhesség mesterséges és jogellenes megszakítása tartozik. Az abortusz a törvényes terhességmegszakítás egy papírt kell az állam felé benyújtani, az tájékoztat, aztán ennyi. Nincs semmi gyilkosságról szó ez a keresztény fundamentalisták provokációja felénk ateisták felé :).

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.13. 16:37:48

@TG69:

"Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg." (Magyarország alaptörvénye)

mrZ (törölt) 2015.01.13. 16:41:37

@Borenbukk:

Energiáról beszélek, 2000j lövedéki energiáról, 6-8000j torkolati gáz energiáról, arról hogy mi a valóság. Nincs fizikai fizológiai magyarázat csak akkor ha vaktöltény volt, és a fickó feje mellé irányították.

A baj hogy ez film mozi nézőknek készült. Nem nekem gyártották, hanem neked. Én már az első megtekintéskor nagyot nevettem. Ott van a másik topikban leellenőrizheted. És nem is foglalkoztam vele többet, csak felbukkant a lassított verzió, és újabb részleteket lehetett kiemelni. És itt már több ember kapott észbe, de ez még mindig nem te voltál.

A célom így is elértem, a kételkedés már ott van benned, elkezdesz utána olvasni, figyelsz, résen leszel, leszoksz a bamba nézelődésről, lassanként megtanulsz látni.

Bell & Sebastian 2015.01.13. 17:02:02

@mrZ: Ott téved a németje, hogy vaktölténnyel is szét lehet csapni egy tehénlepényt 1 méterről, vagy kiverni a betonból egy darabkát, ugyanis a csőből kilépő gázsugár ilyen távolságon még koncentrált. Az én problémám azzal van, hogy a cső nem mutat az állítólagos becsapódás helyére. A lövedék kilépéskor 700 métert tesz meg egy másodperc alatt, azaz 1méteres távon a becsapódásig a cső nem szabad hogy mozduljon.

Ha a képen egyszerre látunk mindent, ami mondjuk 1/20 sec alatt történt, mert gyenge a felvétel, akkor az csak úgy lehetséges, ha célzás nélkül, elhúzás közben lőtt, mert nagyon-nagyon profi. Csakhogy ezt félkézzel művelte és nincsen felfelé ható visszarúgás, ami gyenge vaktölténynél lehetséges, de az nem veti ki a hüvelyt és nem is "öntölt", újra fel kell húzni a fegyvert.

Borenbukk 2015.01.13. 17:04:53

@mrZ: "A célom így is elértem, a kételkedés már ott van benned, elkezdesz utána olvasni, figyelsz, résen leszel, leszoksz a bamba nézelődésről, lassanként megtanulsz látni."

:DDDD
Nem, tenyleg nincs mirol beszelnunk. Olyan vagy, mint az oreg, aki azonnal kiszurja a turpissagot, mikor meglatja a villamost: ez nem is igaz, nincs elotte lo.
Semmi gyanus nincs a videon, eltekintve az eltulzott, harsany mozikhoz szokott nezok elvarasaitol. Igen, ilyen szimplan nez ki, mikor meghal egy ember. Nincs rangas, frocskolo cafatok, torkolatbol kicsapo alkarnyi langok.

Bell & Sebastian 2015.01.13. 17:14:39

@Borenbukk: Önmagában is baj, hogy buta vagy (ehhez), de ha még kitartással is párosult, az minimum HHH.

Borenbukk 2015.01.13. 17:19:07

@Bell & Sebastian: Ha jobban megnezed a videot, a becsapodas a rendor fejehez sokkal kozelebb van. A ferde loves miatt a felvert por akkor lathato jobban mikor mar lassul es osszeall porfelhove.

Borenbukk 2015.01.13. 17:21:13

@Bell & Sebastian: Van az ugy.

Ad Dio 2015.01.13. 17:24:29

@egysmás:

Nem mindegy hogy a hajadat vágják le, vagy a fejedet... ugyebár.

A férfiak körülmetélése egy tisztasági/egészségügyi kérdés volt abban a korban ahonnan származik. Ma már nincs ilyen jelentősége, de káros hatása nem nagyon van (vitatott hogy van-a hatása a szexuális életre).

A női körülmetélés ennél általában sokkal brutálisabb csonkolás, ami a csikló és a nagyajkak részleges vagy teljes eltávolításával jár. A csikló eltávolítása nem kell talán mondjam milyen hatással van a szexuális életre.

Hogy még egyet csavarjak a kérdésen, a férfi körülmetélés a zsidó vallás kötelező hagyománya, ellenben a női körülmetélés - tudtommal - nem a korán előírása, hanem "csak" egy szokás, ami a legtöbb mozlim országban elterjedt, az eredete pedig közép-afrikai.

Bell & Sebastian 2015.01.13. 17:33:41

@Borenbukk: Nincsen itt semmi gond, minden kétkedő poszt alá jut egy küldött, aki az eligazítás szellemében cáfol. A te német megfelelőd Adrian Schneiderként regisztrált és szóról szóra ezt mondja, amit te.

Csókoltatom a hülye főnökeidet.

Borenbukk 2015.01.13. 17:46:29

@Bell & Sebastian: O, a francba! Legalabb a szoveget varialhattak volna. A ti eszeteken sajnos nem lehet tuljarni.

egysmás 2015.01.13. 18:11:33

@Ad Dio: Persze, lehet magyarázni a bizonyítványt, de ettől függetlenül a rituális csonkítás az rituális csonkítás.

A körülmetélt gyerekek bántalmazás áldozatai.

Valamint telibe vannak szarva az emberi jogaik.

És ez ugyanígy igaz a kilyukasztott fülre.

Ad Dio 2015.01.13. 18:21:44

@egysmás:

Ez is egy vélemény. Értem amit mondasz, van némi igazad is. De abban a világban, ahol a 12 hetesnél fiatalabb embernek még az élethez sincs joga, nem hiszem hogy a körülmetélés vagy a filmlukasztás akkora probléma lenne, hogy cserébe diszkriminálni kellene embereket.

mrZ (törölt) 2015.01.13. 18:35:27

@Borenbukk:

Nekem hiába beszélsz mellé. Vannak fizikai alapelvek, és ez a felvétel nem felel meg annak. Ennyi.

A filmeket nem nekem találták ki, nem is nézem. Azért feltűnő a hiba. A mozinézők tévénézők hozzászoktak a felületes ábrázoláshoz, simán átsiklottak felette.

Amikor én bekapcsolódtam a vitába, addigra sokat tudtam róla, jön feedben. És nem láttam a felvételt, mert nem érdekelt, csak a vita miatt néztem meg.
Így kezdődött, és nem azért írkálok mert húha mit találtam, hanem mert az egyéb események arra utaltak hogy a sztori nem igaz:

@tesz-vesz:

Nem az én véleményem volt hanem katonai elemzőé.

Az én véleményem most jön, miután épp megnéztem az ablakból készült felvételt: A rendőrt 1 méterről lövi a fickó. A lövedék olyan közelről szétrobbantja az agyat, plusz a golyónak krátert kellett volna hagynia a járdában. Sem vér, sem agyvelő, sem egyéb fizikai sérülésnyom. És még csak nem is rá irányul a fegyver, hanem el felette. És a kéztartása a kopónak!!!!! Ahelyett hogy menekülne, kúszna, feltartja a kezét mintegy kegyelemért, és az a GONOSZ pedig lelövi.

A lassítás az első hozzászólásomat egyes részleteiben cáfolja, de újakat is ad hozzá, és könnyen bizonyíthatóvá vált hogy kamu a felvétel. Azért raktam ki.

A teljes sztoriban sokkal nagyobb hibák vannak, de most hozzam ide a logikai bukfenceket, az irreális helyzeteket, a lehetetlen történéseket? Ott van a szemetek előtt oszt nézzétek!!!! Egyenlőre ennyi.

egysmás 2015.01.13. 18:38:24

@Ad Dio: Mivel szabad abortálni a 12 hét előtt, nemcsak, hogy tűrni kell a durva és maradandó hatású gyermekbántalmazást, de még tisztelni is kell az elkövetőinek vallási meggyőződését!

Köszi!

Borenbukk 2015.01.13. 18:47:56

@mrZ: Az. Fizikai alapelvek. Krater. Es a dramaturgia sem megfelelo.

mrZ (törölt) 2015.01.13. 19:58:13

@Borenbukk:

Ja, mert a fizika az energia megmaradásról szól. Hol van a lövés energiája? Hol a lövedék pusztítása?
Kráter: az ak általában köpenyes lövedékű, a betonba becsapódáskor a keményebb fém burok mechanikai hatása és a fellépő nagy energia veszteség plusz nyomás a betont kráteresíti. Mint láthatod a lövés dőlésszöge a járdához képest magasabb mint a lövedék kúposság vetületének fele, így a lövedék nem lepattan a betonról. Ha pedig nem csúszik, úgy az energiájának nagy része ott fogyott volna el. Ami a beton sérülésével járt volna. Majd utánanézel ha tényleg érdekel.

Dramaturgia: igen ez volt az igazán butaság. Egy meglőtt ember menekül, elhúzódik, ha van fegyvere visszalő, küzd az életéért. Főleg ha képzett, és gyakorlata van a fegyverhasználatban. Ez mutatja hogy a felvétel a nyugati ember szemének készült, mert GONOSZ, GONOSZ, GONOSZ ISZLÁMTERRORISTA. lehet mutogatni évekig. valahogy így:
www.youtube.com/watch?v=sseUIRX6C5w

You can only get smarter by playing a smarter opponent.
The more sophisticated the game, the more sophisticated the opponent.

Bell & Sebastian 2015.01.13. 20:10:35

@Borenbukk: Add a főnöködet, panaszom lenne.

Ad Dio 2015.01.13. 20:27:47

@egysmás:

Csak érzékeltetni szerettem volna, hogy egy egészen picurkát képmutató dolog volna azon az alapon elítélni egy vallást, hogy körülmetéli a fiúgyermekeket (amitől nagy bajuk azért nem lesz), miközben a mi szuperfejlett hiperérzékeny kultúránkban simán hozzájárulunk a megölésükhöz is ha "kell".

A női körülmetélés más tészta, de az - mint említettem - nem egy vallás előírása.

mrZ (törölt) 2015.01.13. 20:34:52

@Bell & Sebastian:

móka, kacagás, ezerszer jobb mint charlie:

www.youtube.com/watch?v=0w2ZS231BAQ&feature=youtu.be

Bell & Sebastian 2015.01.13. 20:56:01

@mrZ: Ki is tört alatta a bazmegolás úgy, ahogyan annak köll. Azok vezetnek, akik szerint vagy náci, vagy neokon a büdös kurva, amiben egyetértenek.

Hamis zászlós művelet, az.

Silcon 2015.01.13. 23:15:57

@Bell & Sebastian: "vaktölténynél lehetséges, de az nem veti ki a hüvelyt és nem is "öntölt", újra fel kell húzni a fegyvert"
Gyakorlatokon ezért használnak szűkítőt a csőszájfék helyett, azzal képes automata működésre. Ezzel egy apró probléma van, szűkítővel egészségtelen dolog valódi lőszert használni. A cserénél nekem mindig meggyűlt a bajom a rögzítő pöcökkel. (Meg sokkal koszosabb lesz a csúzli a vaktölténytől.)

Bell & Sebastian 2015.01.13. 23:49:19

@Silcon: Nem célom, hogy belebonyolódjak, de preparálhatták is a flintát vagy nyomtathattak megszólalásig hasonlót, abban viszont az expertek megegyeznek, hogy ez bizony vaktöltény pukkantás volt.

Ám ez csak egyetlen momentum, amit a szemfüles újságírók ízekre szedtek, van még vagy száz másik.

Pro és kontra rágják napestig és ez még csak a kezdet. Egyesek nem átallják elővenni a korábbi terrorcselekményeket, hogy felhívják a figyelmet azon ellentmondásokra, amelyek felett eddig nagyvonalúan átsiklott az úri közönség.

Még az is megtörtént, hogy az IÁ főparancsnokát ügynökgyanúba keverték, ugyanis született zsidó.

I_Isti 2015.01.14. 10:23:56

@mrZ: (egyszer jártam a rendőrtiszti főiskolán középiskolás diákként, ott volt néhány kép, kalasnyikovval, közvetlen közelről lelőtt emberről - ráadásul fejbe is lőtték. A bemeneti nyílás _nagyon_ pici, a kimeneti meg ugyancsak nagyon pici, csak egy kicsit véresebb. úgyhogy _nincs_ igazad. )

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.14. 13:04:59

@jose maria padilla:

A szólásszabadság minden előtt!

"Kedden eljárás indult ellene, szerdán pedig őrizetbe vették Dieudonné M'bala M'bala francia humoristát. A korábban antiszemitizmus miatt elítélt komikust terrorizmus dicsőítésével vádolják.

Terrorizmus dicsőítésének gyanújával letartóztatta az antiszemitizmus miatt korábban többször elítélt humoristát, Dieudonné M'bala M'balát szerda reggel a francia rendőrség.

A humorista a vasárnapi párizsi terrorizmus elleni menet után ezt írta ki Facebook-oldalára: „Je me sens Charlie Coulibaly” (Charlie Coulibalynak érzem magam). Dieudonné a Charlie Hebdo szatirikus lap szerkesztősége és azt követő terrortámadások áldozataira emlékező tüntetők „Charlie vagyok” jelszavát úgy forgatta ki, hogy hozzátette a párizsi kóser boltban négy túszát megölő Amédy Coulibaly vezetéknevét.

A humorista ellen kedden indult eljárás terrorizmus dicsőítésének gyanújával. Az Az I-télé hírtelevízió értesülése szerint szerda reggel otthonában vették őrizetbe.

Dieudonné M'bala M'balát korábban már többször megvádolták antiszemitizmussal, a 90-es évek végén a Nemzeti Front színeiben is indult a választáson. Több alkalommal űzött csúfot a rasszista sztereotípiákból, olykor náci egyenruhában humorizált."

mno.hu/kulfold/letartoztattak-az-antiszemita-francia-humoristat-1267645

mrZ (törölt) 2015.01.14. 13:35:35

@I_Isti:

Miért ne?

Fizikai alapelv hogy a kimeneti nyílás nagyobb. Egy kivételével amikor a lövedék egyáltalán nem deformálódik és/vagy nem lassul, ilyenkor nem hoz létre nagy torlónyomást, nagy lökéshullámot, NEM VESZÍTI EL AZ ENERGIÁJÁT, de ahhoz nagyon szerencsés körülmények kellenek. Közeli lövés régen a 20 méter alattit jelentett, itt most fél méterről van szó.

Jelen esetben sem a lövedék sem a gázok energiája nem okozta sem a fej elmozdulását sem akármilyen látható pusztítást. Sem így nem jó, sem úgy nem jó. Ez a gond. Meg a többi.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2015.01.14. 14:49:23

@bbjnick:
szép, mi? :)
kíváncsi vagyok, erről a botrányról ír e cikket valamelyik mandineres műkonzerv selyemmajom?

és mit szólsz ahhoz, hogy az eleinte igazságbeszédű szőnyi hite szerint a karikaturisták a mennybe mennek? :)))

Google 2015.01.14. 15:25:46

@Bell & Sebastian:

Egyáltalán miért Állam az? Hívjuk bandériumnak, kalifátusnak, bárminek, de az Állam az más.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.14. 15:54:23

@jose maria padilla:

"és mit szólsz ahhoz, hogy az eleinte igazságbeszédű szőnyi hite szerint a karikaturisták a mennybe mennek? :)))" --- kérdezed.

Ha haláluk előtt/haláluk pillanatában megbánták bűneiket, akkor --- az egyház tanítása szerint --- oda mennek.

danesdzsu2 2015.01.15. 17:48:47

Tehát egy halálos fenyegetés elegendő ahhoz, hogy ne nyilvánítsatok szabadon véleményt?

Ha a gyurcsányisták holnaptól felrobbantanak minden szerkesztőséget, ahol nekik nem tetsző dolog jelenik meg (legyen valami igaztalan vádaskodás az elme- vagy erkölcsi állapotával kapcsolatban) , akkor mit írna a mandiner?

danesdzsu2 2015.01.15. 18:45:39

@pelikán*: miben más a dzsihadisták kérdése?

huKKK 2015.01.16. 04:59:39

@bbjnick:
"Ha haláluk előtt/haláluk pillanatában megbánták bűneiket, akkor --- az egyház tanítása szerint --- oda mennek."

Egyház?
Na és a Jézus bá'?
Smafu?

huKKK 2015.01.16. 05:14:49

@danesdzsu2:
Tiszteletben kell tartani a gyurcsányista hívek vallási érzékenységét.
Tán van olyan törvény ami csak az iszlamistáknak engedi a robbantásokat?
Tiszteletben kell tartania terroristákat, korra, nemre, bőrszínre, vallási hovatartozásra való különbségtétel nélkül, ezt tanítja a humanizmus.

huKKK 2015.01.16. 05:57:23

@Pelso..:
Ja.
@Szindbad:
Némely publicista mintha a terroristák bértollnokaként működne.
Tegye fel a kezét aki rettegni akar, mert ezek a jószándékú újságírók,
úrinők/úriemberek készségesen segítenek soraikkal.
A magyar ember született terrorelhárító, nem hajlandó rettegni.
Nincs rá ideje, nem fér bele az előjegyzési naptárába.

Pamatea 2015.01.26. 12:42:20

Nem játék, hanem nagyon is komoly. A döntés így szól: elfogadjuk-e értékeink közé, hogy gúnyért gyilkolás jár? Ha igen, akkor tartózkodjunk a gúnyolástól. Ha nem, akkor ne tartózkodjunk, hanem egyéb eszközökkel küzdjünk azért, hogy ne járjon érte gyilkolás.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2015.01.27. 06:23:28

Azért csak kibújik végül a szög a zsákból és csak kezd a maga nyilvánvalóságába megmutatkozni, hogy ez a sárlihebdós történet egy a zsidó-muszlim-konfliktus Európába importálására irányuló kísérlet. A keresztény Európának ehhez az égegyadta világon semmi köze, így kezdeni sem igen tud (sem)mit vele. Akár a zsidó nyomásnak enged és totalizálja az államot (természetesen a zsidó igényeknek megfelelően), akár a radikális muszlim nyomásnak és igazodik elvárásaihoz (aminek vége, természetesen, az iszlám hegemóniája), Európának annyi, befőtt. Ezt azért nem árt látni, mielőtt bárki benyeli a csattanós maszlagot, amivel etetik most a népet és bármiféle állást foglal egy olyan konfliktusban, amihez semmi köze. Vannak ezeknek az ataviszikus, törzsi erkölcsű, mentalitású jóembereknek országaik, ha itt nem tetszik nekik, menjenek szépen haza a sivatagaikba és játsszák le ott a meccseiket, minket pedig felejtsenek el. Pont.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2015.01.27. 09:56:58

@hami: És ki készíti a statisztikát a pedofil papokról? Remélem, a Vatikán!

Statisztika nélkül is nyilvánvaló, hogy az, aki lemond a fajfenntartási ösztönről nyilvánosan, téve ezt úgy, hogy az állítólagos Isten állítólagos utasítását megtagadja, félreértelmezi aljas módon, egyszerűen nem lehet egészséges. Az össze katolikus pap retardált és/vagy buzi/pedofil.

Bell & Sebastian 2015.01.27. 11:36:04

@Mr Falafel: Szerintem az összes sztárügyvéd köcsög, mind a hatot beleereszteni, majd jöhet az oroszlán⸮

Bell & Sebastian 2015.01.27. 14:19:20

@Mr Falafel: Fura dolog az identitás, vagy felemel vagy összetör.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2015.01.27. 17:14:08

@Bell & Sebastian: Ezt most nem pontosan értem, de biztos így van. A másik témáról meg annyit, hogy van cigány bűnözés, de ezért nem kell kiirtani a cigányokat. Sajnos a katolikus egyházban durván sok a buzipedofilretardált, de ettől még nem kellene felszámolni.

Bell & Sebastian 2015.01.27. 20:41:01

@Mr Falafel: De éppen azon vagyunk! A gyakorló buzi-pedofil-retardáltak kizárásán. Csak nehogy velük együtt az Ószövetség is repüljön!

Az identitás ha probléma, az már régen rossz. Benne van az alapfelszereltségben. Aki egymással játszó két macska, az pamutgombolyaggá változik, ezt akartam mondani.

Bell & Sebastian 2015.01.27. 20:51:53

@Mr Falafel: A nullához képest valóban sok, de arányában kívül több szaladgál az effélékből. Legközelebb a sémita kultúrkör, a szóban forgó kérdésben vallott és gyakorolt, sztenderdjeire is kitérhetne.

Milyen heti viccmagazin mán az olyan, amelyik csak a katkókat buzerálja. Essenek el baráti tűzben is, úgy csak hitelesebb lenne. Majd kiszorozzuk utána, hol gerjednek többen a fiatal húsra?
süti beállítások módosítása