Drogteszt: az ifjúság kollektív gyanúsítása
2014. december 08. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Drogteszt: az ifjúság kollektív gyanúsítása

drogteszt.jpg

Igazából még most is várom a bejelentést, hogy az egész csak vaskos csendőrhumor volt − de a poén csak nem akar csattanni. A mai hivatalos bejelentések szerint a Fidesz tényleg komolyan foglalkozik Kocsis Máté javaslatával, a politikusok, újságírók és a komplett ifjúság rendszeres drogtesztjének bevezetésével. A Fidesz már nem csak kisbaltával, hanem láncfűrésszel vágja maga alatt a fát? Ha meg tényleg csak arról szólt az egész, hogy az elégedetlenkedő tömegek és a kritikus firkászok előtt végighúzzák a rácson a botot, ahhoz csak gratulálni tudok, mert a hecc sikerült.

Coming out: nem, nem élek drogokkal, nélkülük is teljes az életem. Nem élek cigarettával sem, soha az életben nem cigiztem, egy slukkal sem; így egy fillérrel sem finanszírozom a Nemzeti Együttműködés Rendszerének trafikos barátait és üzletfeleit. Szóval engem küldhet a kormány drogtesztre − mentem én már rabosításra is fideszes politikus büntetőfeljelentése nyomán, abból se lett semmi, drogtesztből se lesz.

A politikusok drogtesztje legyen az ő kasztjuk magánügye, bár nem vagyok biztos abban, hogy mindegyikük minden pillanatban átmenne-e a teszten. És persze: ki „a politikus”, ki számítana bele ebbe a körbe pontosan?

És ugyanez a kérdés az újságírók esetében is: kik „az újságírók”? Akik a MÚOSZ tagjai? (Muhaha.) A főállású firkászok? A szabadúszók? A hobbibloggerek? A receptjeiket Facebookon megosztó háziasszonyok? A divatbloggerek? A horgászbloggerek? A nyugalmazott főorvos közírók? A publikus magánnaplót vezető kiscsajok? A közéletről elmélkedő vagy arról valamit beböffentő kommentelők? Bárki, aki valaha egy darab szöveget kitett egy nyilvános felületre? S ugyanúgy drogtesztre lenne kötelezve az ifjú belvárosi gonzósztár és mondjuk az Élet és Tudomány tisztességben megőszült, nyugdíj előtt álló ásványtani vagy rovarászati szakírója?

De ami nálam kivágta a biztosítékot, és ami nyilván megint közfelháborodást fog okozni a társadalomban, az a gyerekek és fiatalkorúak teljes nemzedékének drogtesztre való kötelezése. Mintha a Fiatal Demokraták Szövetségének fiatal politikusa a fiatalok kollektív droghasználatát vélelmezné. Ha most lenne egy szeretetben és bizalomban nevelt, ártatlan és ártalmatlan 12 éves gyerekem, és azt hallanám a tévéhíradóból, hogy egy politikus kötelező drogtesztre küldené őt; akkor azt hiszem, beleállítanám a bakancsomat a képernyőbe.

Mégis, micsoda kiforgatott, perverz logikával lehet úgy fellépni a drog társadalmi problémája ellen, hogy nem a rendőrséget, a nyomozó hatóságokat, a felderítést, illetve a felvilágosítást és a prevenciót erősítjük; hanem kötelező drogtesztet vezetünk be, vagyis a droghasználat kollektív gyanújával sújtjuk a komplett tizenéves nemzedéket? Micsoda megközelítés az, hogy az állam, a kormányzat a családok fölött átnyúlva vélelmezi, hogy a gyerek potenciális drogfogyasztó, így nem árt az ellenőrzése?

A számos technikai, infrastrukturális és egyáltalán, erőforrási akadályról még nem is beszéltünk. Zacher Gábor toxikológus az Inforádiónak elmondta: a hagyományos drogtesztek a mai drogpaletta 4-6 százalékát fedik le; a mintegy háromnegyed milliós érintetti kör drogtesztelése a mai árak mellett 50 milliárd forintra rúgna; miközben ma összesen három darab, egyenként mintegy 100 millió forint értékű olyan műszer van Magyarországon, amely viszonylag nagy pontossággal tudja kimutatni a legtöbb ma elérhető kábítószert. És ahogy Zacher Gábor rámutatott: Magyarországon 800 ezer alkohol- és 20 ezer kábítószerfüggő él, vagyis az alkoholizmus sokkal súlyosabb népegészségügyi probléma, mint a drog. Valószínűleg a politikusok és az újságírók körében is, teszem hozzá.

Nem gondoltam volna, hogy valamikor egy Novák Előddel fogok egy platformra kerülni, de ez esetben teljesen pontosan fogalmazott a jobbikos politikus: a Jobbik a rendőrség kábítószerrel kapcsolatos felderítő munkájára és a prevencióra fordítana több pénzt. Novák elfogadhatatlannak nevezte az iskolásokkal kapcsolatos általánosítást, ugyanakkor úgy vélte, valóban létezik a körükben valamennyire a probléma, azt azonban nem így kell megoldani. Novák jelezte: javaslatot nyújtottak be a parlamentnek arra vonatkozóan, hogy a korábbi, 960 milliós szintre emeljék vissza a prevencióra szánt forrásokat. A jobbikos politikus szerint alapvetően a rendőrség feladata lenne, hogy ne a végfogyasztókat, hanem a terjesztőket kapják el. „Amikor már egy kisiskolás meg tudja találni a terjesztőket, akkor hogyan lehet az, hogy a rendőrség nem?” – kérdezte Novák, jogosan.

Végül pedig még egy felvetés: kérdés, hogy ez az egész meredek javaslat végül nem fog-e alkotmányos, alapjogi elveken, korlátokon elbukni vagy itthon, vagy legkésőbb Strasbourgban.

Több milliárdba, tízmilliárdokba kerülő, ártatlan gyerekek tömegeinek droghasználatát vélelmező drogtesztek helyett több forrást a nyomozó hatóságoknak, több prevenciót és több felvilágosítást az iskolákban! A felelős életre való nevelést oldják meg a családok, szeretetben és kölcsönös bizalomban.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr336967449

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Te mibe szoktál vizelni laborvizsgálat előtt? 2014.12.08. 21:59:49

Készüljünk fel az MSZP-vel a kötelező drogtesztre! A szocialista Harangozó Tamás - ülj le, és kapaszkodj meg - Petri-csészébe pisil, ha vizeletmintát kell adni! Olyanba, mint ezek itt: (Kép: zdnet.com - A kép illusztráció, a Petri-csészék fölött NEM...

Trackback: Egy előre bejelentett törvény-megtagadás krónikája 2014.12.08. 16:26:23

Két dolgot tudtam meg a saját gyerekeimről a hétvégén.  1. Nem is gyerekek. Legalábbis az egyik nagy mozihálózat szerint, amelynél a családi jegy, gyerekjegy csak a 9 éven aluliakra vonatkozik, az ennél idősebbeknek diákjegy jár, de csak diákigazolv...

Trackback: Drogteszt: az ifjúság kollektív gyanúsítása 2014.12.08. 16:00:01

Tízmilliárdokba kerülő, ártatlan gyerekek tömegeinek droghasználatát vélelmező drogtesztek helyett több forrást a nyomozó hatóságoknak, több prevenciót és több felvilágosítást az iskolákban!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Módfelett Kényelmetlen 2014.12.08. 16:04:07

remélem valaki megszervezi a tüntetést ahol majd mindenki vizeletmintát ad oda kocsisnak

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.12.08. 16:09:01

Undorító egy eljárás. Az egész olyan mintha az ártatlanságot kellene bizonyítani. Ezek fordítva ülnek a lovon. Másrészt megvalósíthatatlan terv. Vérvizsgálat, vizeletvizsgálat nem kis pénz. Nyilván ez is közpénzből menne.
Forduljanak fel akik ezt kitalálták.

Robinzon Kurzor 2014.12.08. 16:25:47

"nem, nem élek drogokkal"

Na, hát ezt akárki mondhatja, ezt nem nehéz belátni, ugye, kedves ergé.

De majd kiderül a drogteszt után, kedves ergé.

Ha tényleg nem, akkor nincs mitől félned, kedves ergé.

De ez a tiltakozás, ez felettébb gyanús: vagy drogos vagy, vagy pedig a drogos párján álló liberbolsevik.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.12.08. 16:27:43

@Robinzon Kurzor: Vagy díler. Az még veszélyesebb, mert az okos díler negatív tesztet produkál.

Tartsunk tehát házkutatást mindenkinél és mindenhol. A dílereket is meg kell fogni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.12.08. 16:29:33

A jogi alapelv úgy szól, hogy a névtelen profilozás törvényes akkor, ha azt ismert valószínűségi adatokkal alá lehet támasztani. Tehát át lehet kutatni minden arabnak kinéző utas poggyászát, ha a statisztikák azt mutatják, hogy az arabnak kinéző utasok gyakrabban követnek el merényletet.

Ezt alkalmazva a kábítószerekre jó profil-e az illegális kábítószerfogyasztóra, hogy magyar fiatal? Sajnos a "legalize" kampány hevében ezt a profilt a tudománynak sikerült alátámasztania.
444.hu/2014/04/14/igy-drogoznak-a-magyar-fiatalok/
"Tavaly a válaszadók 54,5 százaléka fogyasztott legalább egyszer illegális kábítószert."

Vagyis a nagyon tudományos felmérés szerint két véletlenül kiválasztott magyar fiatalból egy megsérti a törvényt. Névtelen profilozásuk tehát nem sérti az erre vonatkozó jogi alapelvet.

Egyébként köztudomású, hogy a drogosok bűnözők, itt pl. egy rablógyilkost az alapján kapott el a rendőrség, hogy végignézték, kinek van drogos ügye a környéken.
kapos.hu/hirek/kek_hirek/2014-12-04/vascsovel_tamadt_aldozatara_a_viszi_gyilkos.html
(a cikk végén levő videóban)

Robinzon Kurzor 2014.12.08. 16:29:46

"Nem gondoltam volna, hogy valamikor egy Novák Előddel fogok egy platformra kerülni"

Mibe, hogy Gyurcsánnyal is egy platformra kerültél!

Ebből is látszik, hogy a Fidesz helye a centrális erőtér középpontjában van, vele szemben csak -- szerencsére -- marginális szélsőségek vannak, mint Vona, meg a Gyurcsány.

A drogteszt kérdésében is kiválóan látható, hogy ki áll a magyar emberek pártján és kik a mindenféle drogpárti szélsőségesek.

Robinzon Kurzor 2014.12.08. 16:32:20

@Counter: "Tartsunk tehát házkutatást mindenkinél és mindenhol"

Arról is sokszor olvashatunk, hogy a dílerek mely testüregükbe rejtik a drogot, tehát ...

Steve the Great 2014.12.08. 16:35:08

Alighanem igaza lehet Szilynek a Cinken, miszerint a kommunikációs projektnek az a fő célja, hogy a kormánykritikusokat beletolja a "drogos" kategóriába - legalábbis a hardcore rajongók szemében.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.12.08. 16:40:54

@Robinzon Kurzor:

Jogállamban, demokráciában nem az ártatlanságot kell bizonyítani. Másrészt meg évi egy szűrésből lehetetlen bármit is kimutatni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.12.08. 16:42:29

"Nem gondoltam volna, hogy valamikor egy Novák Előddel fogok egy platformra kerülni, de ez esetben teljesen pontosan fogalmazott a jobbikos politikus: a Jobbik a rendőrség kábítószerrel kapcsolatos felderítő munkájára és a prevencióra fordítana több pénzt. "

Különösen az után nem meglepő ez, ha tudjuk, hogy 2012-13-ban a Jobbik több esetben is indított cigánybűnözős médiakampányt olyan ügyben, amiről aztán kiderült, hogy drogos hátterű volt. A leghírhedtebb ilyen eset a domonyvölgyi gyilkosság, ami az avasi tüntetésbe fajult. Az elkövető egy leszerelt magas rangú rendőrtiszt drogos fia volt.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.12.08. 16:42:31

@Steve the Great:

Csak ez elképesztően kontraproduktív. Olvastam én is azt az írást. De az igazság az, hogy manapság már a nyugdíjasokat sem lehet hergelni ezzel az ellenzék ellen, a fiatalokat meg még kevésbé. Már ha tényleg ez a cél.

Robinzon Kurzor 2014.12.08. 16:43:04

@Nyekenyóka:

Nicsak, még egy drogpárti liberbolsevik!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.12.08. 16:47:45

@Nyekenyóka: Egyvalamit ki lehet mutatni.

Mégpedig azt, hogy:

/fanfárok/

Mennyei szózat hangja:

Lássátok íme, Kocsis Máté lángpallossal küzd a drogok ellen!

/dörgő taps, szűnni nem akaró éljenzés a nézőtéren/

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.12.08. 16:49:05

@Robinzon Kurzor: Mondok jobbat.

Elharapózott a gyerekbűnözés.

Ezért tehát évente egyszer minden gyerek ujjlenyomatát és DNS-profilját le kell venni és összevetni a bűnügyi nyilvántartással.

Semmiség, és mennyi komisz gyerekbűnözőt meg lehetne fogni vele!

Robinzon Kurzor 2014.12.08. 16:51:20

@Counter:

Egy drogteszthez adott (vér)mintából komplett DNS-adatbankot lehet csinálni.

Csak mondom.

Robinzon Kurzor 2014.12.08. 16:54:14

"Ha most lenne egy szeretetben és bizalomban nevelt, ártatlan és ártalmatlan 12 éves gyerekem, és azt hallanám a tévéhíradóból, hogy egy politikus kötelező drogtesztre küldené őt; akkor azt hiszem, beleállítanám a bakancsomat a képernyőbe."

Ejnye, ergé, a végén még kiírod magad a NER-ből.

Nekem egyénként van érintett korú gyermekem, én helyette adok majd vizeletmintát és kézbesítem is az ötletgazdának.

Steve the Great 2014.12.08. 16:55:57

@Nyekenyóka:
Fene tudja, elég sokat pörögnek ezen a vonalon:
Kocsis: "Drogos újságírók tiltakoztak a tűcsereprogram lezárása ellen".
V. kerületi fidesz: "Juhász Péter jogerősen elítélt drogos hazudozó"
ugyanők: "2014 őszén drogos maffia próbálta megszerezni a Belvárost"
Rogán: "Aki a tesztelés ellen van, az a drog pártján áll."

TG69 2014.12.08. 17:08:44

Majd jön dobray meg aristo és szépen elmagyarázza, hogy ez az ötlet teljesen rendben van, nem csak egyféle demokráciafelfogás van és a cselédek meg disznópásztorok fogják be a pofájukat. Nincs plázázás, nincs drogozás, mindenki elmegy a jóbüdös kurva templomba vagy mi :).

Robinzon Kurzor 2014.12.08. 17:15:17

@Counter: "Mikor jön az RFID?"

Azt a kötelező oltásokkal már megkapták, nem?

Urfang 2014.12.08. 17:21:38

Megmondta a Rogán, hogy a drogteszt ellenzői a drogot támogatják.

Egy ilyen drogpárti blogposzt már majdnem beismerés, de minimum megalapozott gyanú.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.12.08. 17:31:19

@Steve the Great:

Teljesen mindegy. Juhász nem a drogügye miatt nem nyert a Belvárosban, ha ez nem lett volna, akkor sem nyert volna, ez lényegtelen. Az embereket nem ez érdekli, hanem a megélhetés, munkahelyek, és az, hogy hagyja békén a politika, ne másszon bele az életébe.

Ostoba a Fidesz ha azzal kampányol, hogy drogosnak titulálja az ellenzéket, és ezt központi témává teszi.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.12.08. 17:33:42

a firkászok jórésze liberális köcsög. a liberális nézetek elmebajra utalnak. az elmebaj oka lehet szervi, és szerzett. ezért kell a drogteszt. de ha az nem tetszik, akkor a liberális barmokat egyből pszichiátriára kell utalni.

Steve the Great 2014.12.08. 17:44:17

@Nyekenyóka: "hagyja békén a politika, ne másszon bele az életébe."

Ja. Ez ügyben a legújabb kedvencem, hogy Rubovszky "gyilkosok!" Györgyöt saját elmondása szerint sírva hívta az unokája, hogy "el kell költöznöm ebből az országból, én nem vagyok hajlandó idegenek jelenlétében pisilni".
Lehet, hogy ez is kiváló alkalom lesz egy gyors és látványos, szerintük jól kommunikálható önkorrekcióra. Vagy elmaszatolják februárig és kijelentik, hogy az érintettekkel való alapos konzultáció alapján ejtik az ötletet. Esetleg hozzácsapják ezt is az internetes nemzeti konzultációhoz.

Steve the Great 2014.12.08. 17:51:58

@Nyekenyóka: Nyilván :) Török Gábor majdnem olyan okos mint én, ő is így látja: www.facebook.com/torokgaborelemez/posts/10152448548222312

zorki 2014.12.08. 17:58:28

Már nem is tudom, hogy kell-e, szabad-e ezekkel az ügyekkel külön-külön foglalkozni
Netadó, különadók, vasárnapzárva, drogteszt, stb, stb.
Ez a társaság pillekönnyeden, minden izzadtság nélkül megnyert az idén három választást.
Az ellenzék az összeomlás szélére lavírozta magát négy év "kemény" munkájával.
Most hátradőlhetnének és építkezhetnének.
Nem, mindenütt átalakítanak, és törvénykezésükkel szinte direkt hergelik a választókat és mintha külön utaznának a korábban az ellenzékkel szimpatizálók bosszantására.
Nincs senki, aki szóljon, hogy nem kellene?
Arról már nem is beszélek, hogy miközben váltig tagadják a korrupciós vádakat, sorra gazdagodnak a politikusok családtagjai és a politikusok a családtagjaik jóvoltából. Mire véljem, hogy az amúgy még ausztráliai útját magyarázó pártalelnök, "barátja kérésére" elmegy és százezrekkel licitál könyvekre? Nincs senki, aki szóljon, hogy nem kellene?

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.12.08. 18:03:44

@Steve the Great:

Még, hogy a Fidesz kommunikációja jó lenne? Ugyan már, még saját maguk is azt állítják, hogy rossz a kormány kommunikációja.
Ezek konteók, összeesküvéselméletek. Nincs ezeknek annyi eszük, hogy tudatosan kreáljanak dolgokat, amik majd szerintük a javukra válhatnak.
Ezek az ötletek mind hirtelen jönnek, zsigerből.

Túl sokat gondolsz a politikusokról :)

2014.12.08. 18:16:42

"A legtöbb kábítószer a típustól és adagtól függően vérben néhány óráig, vizeletben 2-4 napig mutatható ki"
kib*szott értelme van tényleg, hacsak nem egy DNS adatbank a cél, ahogy már korábban is íródott

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.08. 18:23:10

1. Szerintem ezt azért kapjátok, mert szó nélkül tűrtétek, sőt, még éljeneztetek is hozzá, hogy a bagósokból páriát csináljanak. Én mondtam, hogy nem fognak ott megállni. Most majd ti is megtudjátok, hogy milyen az olyan.:-]

2. Fogadni mernék, hogy az emberek többsége egyetért(ene) a drogszűrés indokoltságával! Ugyanis az emberek többsége nem 12-18 év közötti, nem „döntéshozó” és nem „közvéleményformáló”. A drog rossz, ezért bármilyen eszközzel megengedett a visszaszorítása. A dohányosok abszurd b***tatása ellen sem emelt szinte senki szót. És addig senki nem is emel szót az extrém g****ságok miatt, amíg azok nem rajta csattannak. Majd ha, ilyen-olyan indokokkal, megfosztják alapvetőnek hitt jogaitól (például, ha nem írják föl TB-támogatással a gyógyszerét, csak akkor, ha lefogy(ott) x kg-t), akkor felszisszen --- addig ki nem sz**ja le?!

3. Egyáltalán nem biztos, hogy politikai indíttatású „terelés” a drogteszt-javaslat: lehet ez koncepció is. Anno Szócska „robotp***-radarf***” Miklós (egészségügyi államtitkár) is megmondta, hogy a bagósok után jönnek a többiek (tőle származik a fenti „fogyásos” példa is).

Ami a gyerekeket illeti, a szülők többsége (szerintem) beleegyezését adná (én is!), hogy a gyerekét évente teszteljék. Olyan (volna) ez, mint például a tetűszűrés. Az ellen is csak a kisebbségijogi bajkeverők szoktak tiltakozni, pedig elsősorban az ő érdekeiket szolgálná. Az én gyerekkoromban folyamatosan „szűrtek” bennünket, vissza is szorult számos élősködő és fertőzés; mióta emberijogi témát csináltak a kérdésből, járványosan terjednek bizonyos kórokozók. Természetesen, diszkréten kell az ilyesmit kezelni, de ha a közösség érdeke megkívánja, akkor elkerülhetetlenek efféle intézkedések.

A felnőttek más káposzta: ott már komoly büntetőjogi következményei lehetnek az efféle teszteknek. Kétségtelenül vannak munkakörök, ahol az alkoholszondához hasonlóan a drogteszt is indokolt lehet(ne) --- de hogy melyek ezek a munkakörök és milyen esetekben szükséges a tesztelés, az nagyon komoly és alapos mérlegelés tárgyát kell(ene), hogy képezze.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.12.08. 18:26:49

@bbjnick:
1. Szerintem maga gigászira nagyította a bagósként megélt sérelmét.

2. Szerintem maga bolsevik (mert ezt írja: "bármilyen eszközzel megengedett").

3. Egészen biztos, hogy az: ha ezzel szavazatokat lehetne szerezni, akkor választás előtt jöttek volna elő vele.

4. "a szülők többsége (szerintem) beleegyezését adná (én is!), hogy a gyerekét évente teszteljék"

Hordhatnák magánlaborba őket akár hetente is.
Ja, hogy azt nem a mindenki pénzéből lehetne fizetni?

Tehéntőgy 2014.12.08. 18:36:08

"A drog rossz, ezért bármilyen eszközzel megengedett a visszaszorítása. A dohányosok abszurd b***tatása ellen sem emelt szinte senki szót."

ez a két mondat.
egymás után.

Bell & Sebastian 2014.12.08. 19:22:28

Ez tetszik. A drogozás sokkal elterjedtebb a serdülők közt, mint azt sejtenénk. Ugyanakkor a még kialakulatlan személyiségben végzi a legnagyobb, visszafordíthatatlan rombolást.

Semmi sem drága, hacsaknem kollektív öngyilkosságra kézsül a Nemzet. Vagy erőltetik rá, a nem drogozó és vagy drogozó libernyálas felnőttek.

Fel kellene ébredni, mielőtt még éjfélt üt az óra!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.08. 20:03:17

" (...) "Ezer sebből vérzik. Ellene vagyok" – így reagált Rubovszky György KDNP-s képviselő, az Országgyűlés igazságügyi bizottságának elnöke a Népszabadságnak a parlamenti folyosón arra, hogy támogatja-e Kocsis Máté drogkontroll-javaslatát, azaz a fiatalok, újságírók és politikusok évenkénti tesztelését. A kereszténydemokrata jogi szakpolitikus igennel válaszolt munkatársunk kérdésére, miszerint alkotmányellenes-e a javaslat. "Ezer sebből vérzik. Kiskorúak esetén meg kell kérdezni a szülőket, hogy akarják vagy nem a drogtesztet. Engem felhívott zokogva az unokám azzal, hogy "nagypapa, el kell költöznöm ebből az országból, én nem vagyok hajlandó idegenek jelenlétében pisilni" – mondta el a képviselő munkatársunknak, hozzátéve: tessék elképzelni, egy 12 éves kislányról van szó. "Ez sehogyan sem jó" – ismételte meg Rubovszky György, aki azt is elmondta, a KDNP-frakció még nem alakította ki hivatalosan az álláspontját. (...)"

nol.hu/belfold/kdnp-s-a-drogtesztrol-a-kisunokam-nem-pisil-masok-elott-1503259

No, most lehet megint ugyanúgy mocskolni Rubovszkyt, mint amikor kiállt a dohányosok személyének méltóságáért!

neeskens 2014.12.08. 20:07:28

De miért a diákok, újságírók, meg a politikusok?
Miért nem a buszsofőrök, légiirányítók, orvosok?

Szerintem mindenkit havonta drogtesztre kellene küldeni, mind a 9,9 millió magyart, csak az a biztos!

HToma 2014.12.08. 20:15:04

@jose maria padilla: fiatalkori szipuzásoddal hogy állsz?

Urfang 2014.12.08. 20:15:31

@bbjnick: Tökmindegy mit mond, amekkora csicskák a KDNP-sek úgyis megszavaznak bármit ha rájuk parancsol a gazda.

Herr Schwarze Liste 2014.12.08. 20:45:06

ergé, ergé... miket írsz már megint?

a) esz az irigység, hogy nem neked jutott eszedbe ez a polgári, konzervatív és hazafias szemszögből egyaránt briliáns nemzetmentő javaslat

b) vincentbloggeres tartótisztjeid apanázsként a kitömött nokiásdoboz mellé gandzsát is mellékelnek. csúszik a cucc 2 borkóstoló mellett, a természetes zamatok szürcs-sniff-aaaaah

c) aristo még nem készült el az igazoló cikkel, tehát rögtönöztél egy szoftkonzi ellenpontot felvezetésként

szerencsére a Kritikán Felüli Ember nevét nem vetted a szádra a cikkben. kenjük a jóságos cár rossz tanácsadóira, rutinmunka.

Bell & Sebastian 2014.12.08. 21:11:38

@bbjnick: Ha megszavazzák - ha nem, attól még a probléma probléma marad. Azt azért könnyen elhiszem, hogy a bikkfangos, magyar valóság teljes átéletérzéséhez kell valamit szívni, ha már szürreálisba fordult, úgy is kell nézni nézni ki, nem elég neki annak látszani.

@Herr Schwarze Liste: Hábezony a főcsapás iránya ha kérdéses is (talán a terjesztőkre előbb, mint a fogyasztókra), azért a gond már elég akut ahhoz, hogy a szájukra vegyék.

Mi van akkor, ha Jóbaráték (Nagy Mákháború) szerint még mindig túl sokan és túl okosak vagyunk?

A németeknél meg keveslik az afrikai muzulmánokat, csak hogy maga is tudjon viszolyogítani.

Herr Schwarze Liste 2014.12.08. 21:26:57

@Bell & Sebastian: a németeknél a störkraft ezt már elintézte a gekaufte realität c. népiesch nótával. emitt a tavaszi ébredés hadművelet szempontjából még jól is jönnek az ilyen schnapsidee-k, milyen mókás lesz már, amikor a kleptokrata polityikusok maigenerációs csemetéi pozitív drogtesztet hoznak az intőfüzetben. na sowas aber auch! hatósági papír lesz a liberális valóságról, muhahahaha

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.08. 21:29:47

"És ugyanez a kérdés az újságírók esetében is: kik „az újságírók”? Akik a MÚOSZ tagjai? (Muhaha.) A főállású firkászok? A szabadúszók? A hobbibloggerek? A receptjeiket Facebookon megosztó háziasszonyok? A divatbloggerek? A horgászbloggerek? A nyugalmazott főorvos közírók? A publikus magánnaplót vezető kiscsajok? "

Ezt most komolyan kérdezed?

Újságíró az, akinek a megélhetését teljesen vagy részben biztosító, adóköteles jövedelme származik abból, hogy alkalmazottként, vagy szerződéssel a nagyközönség számára hozzáférhető írásokat ír, amelyek hírportálokon, szerkesztőségi blogokon, vagy szakmai portálokon jelennek meg.

Bell & Sebastian 2014.12.08. 21:37:38

@polyvinyl: Bizonyítsa a tételt, elég lesz egyféleképpen. Túlhaladott az elmélete, könnyen lehet, tényleg megint maga lesz a nap hülyéje.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.08. 21:38:15

"Végül pedig még egy felvetés: kérdés, hogy ez az egész meredek javaslat végül nem fog-e alkotmányos, alapjogi elveken, korlátokon elbukni vagy itthon, vagy legkésőbb Strasbourgban."

Kötelező TBC-szűrést és kötelező AIDS-szűrést is el lehet rendelni azoknál a csoportoknál, akik fokozottan érintettek. Sőt, kötelező védőoltások is vanank. Biztos hallottál róluk te is. Drogszűrést - a fokozott egészségügyi kockázatra hivatkozva - miért ne lehetne elrendelni?

-

"Több milliárdba, tízmilliárdokba kerülő, ártatlan gyerekek tömegeinek droghasználatát vélelmező drogtesztek helyett több forrást a nyomozó hatóságoknak"

Mindjárt elsírom magam. Könyörgő szemű ártatlan gyermekek :D

Tudod az a baj a rendőrségre mutogatással, hogy a dílerek valahogy soha nem a rendőröket, meg a civil ruhás nyomozókat cserkészik be és találják meg az ajánlataikkal, hanem a kiskorú gyerekeket.

Mondjuk a saját hányásukba se a civil ruhás nyomozók szoktak belefulladni egy-egy jól sikerült drogos buli után, meg félmeztelenre vetkőztetve se a nyomozók szíve szokott leállni, miközben hágja őket valami kanos hülyegyerek, hanem a kiskorú gyerekeknek.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.08. 21:40:17

@Bell & Sebastian:

Menj be a NAV-hoz, kérdezd meg. Többet sajnos nem segíthetek :)

Bell & Sebastian 2014.12.08. 21:42:44

@Herr Schwarze Liste: Volna arra tippem, melyik drogozik a parlamentalisták közül, de egyszerűbb lenne a nem drogozókat listázni. Amennyiben a drogot addikciót kiváltó szarnak tekintjük.

Bell & Sebastian 2014.12.08. 21:44:26

@polyvinyl: A NAV az év hülyéje, ezért nem releváns.

tisztapista 2014.12.08. 21:46:03

Az ifjúság gyanúsítása… ez nem célzás volt, kéremszépen, hanem találat.

Magyarországon egy tetszőleges általános iskola 7. osztályában eldobott füves cigi egy drogos gyerek szájában landol. A tények tanulámyozásához nem kell diploma. A kérdés az OK és a MEGOLDÁS.

OK: uncsi az iskola. Beteg a család.
MEGOLDÁS: a drogteszt, ha egy tutira hasznos gyakorlati tudást szeretnénk átadni a gyereknek, és nem akarjuk, hogy szétszívja az agyát a tanulás helyett. Ja, hogy a tananyag nem ilyen?

Bocs.

Minden egyes Hoffmann Rózsa ezer drogos általános iskolást termel.

Ezt tessék megfontolni az oktatáspolitikában.

Herr Schwarze Liste 2014.12.08. 21:54:17

@Bell & Sebastian: addikció? hatalom, pénz, pozícióhoz való beteges ragaszkodás játszik? vizeletminta helyett gerinctesztet kéne kidolgozni, majd rábízzuk ezt is a lézerblokkolósra, mindenhez ért úgyis.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.08. 21:54:24

@Bell & Sebastian:

"A NAV az év hülyéje, ezért nem releváns."

Hát nem is a NAV az, ami releváns, hanem az adózás rendjéről szóló törvények.

Tudod, aki úgy dolgozik, mint egy újságíró, úgy könyvel, mint egy újságíró, és úgy adózik, mint egy újságíró, az alighanem egy újságíró is lesz. A többi meg nem.

Örülök, hogy segíthettem, nem kell megköszönnöd, nehezen esne ki a szádon a leghalványabb utalás is arra, hogy valaki okosabb, mint te.

Bell & Sebastian 2014.12.08. 22:03:56

@tisztapista: Mondja csak, Pista főhadnagy, van magának..., látott már ilyen korú kamasztot? Mi van a legtöbbet a kezében? Vagyis általában? A telefonja és az egere.

Willenlos und ohne Ziel bist du nur noch Dreck in diesem Spiel.

De ez se rossz:
Schnee vernebelt deine sechs Sinne, du findest dich wieder in einer Piss-Rinne.

Most valahogy úgy érzem, hogy mindenki hibás, csak egyszerűbb a gyerekeken elverni a port.

Hogy csak kettőt mondjak, szegénység (és kilátástalanság), második kereső szükségessége egy hagyományos családban.

Kinek van itt alkalma (jól) élni, különösen akkor, ha senki sem képzi ki a gyereket a (küzdelmes) életre.

Apucitól ingatlant kap a tízéves szülinapjára, első randira helikopter viszi, én sem törném magam.

De ez most szín-demagógia. Van ennek az ellentettje, minket most az érdekel. Akit kitesznek a villából és repül a kofferével.

Bell & Sebastian 2014.12.08. 22:06:54

@polyvinyl: Már az adózás rendjében sem hiszek. Csak szívatás az egész, hogy a kiválasztottak megtollasodhassanak.

Újságíró az, akit annak tartanak.

Robinzon Kurzor 2014.12.08. 22:08:02

@bbjnick: " a szülők többsége (szerintem) beleegyezését adná (én is!), hogy a gyerekét évente teszteljék"

Ennyire nem bízol bennük?

A gyerekeidet egyébként már hozzászoktattad, hogy vadidegenek jelenlétében vizeljenek?
Vagy csak a szent cél érdekében tennéd ezt meg velük?

És még te beszélsz emberi méltóságról?
Csak mert nem drogozhatsz szabadon azzal a cuccal, amitől függő vagy és aminek a használatával a környezetedet is mérgezed?

Robinzon Kurzor 2014.12.08. 22:13:23

@polyvinyl: "Kötelező TBC-szűrést és kötelező AIDS-szűrést is el lehet rendelni azoknál a csoportoknál, akik fokozottan érintettek"

Mert sem a 12-18 közötti korosztályra úgy általában, sem az "újságírók" úgy általában, sem a "politikusok" úgy általában nem "fokozottan érintettek".

Bell & Sebastian 2014.12.08. 22:19:00

@Robinzon Kurzor: Legyünk elvszerűek és következetesek! A helyedben úgy érvelnék, hogy nagyon helyes, ha visszaszoktatják a szarízű valóságra a gyerekeket és végre kilépnek a Harry Potter Világbirodalomból, mert így talán hamarabb elzavarják a dilettánsokat mindhárom vécéből, ahol felügyelik a mintaadást. Harmadik a bizonytalanoké, hogy neked is lökjek egy csontot.

igaz_ember 2014.12.08. 22:19:48

Ez a drogteszt izé is kicsapta a biztosítékot. Amúgy tök értelmetlen...sajnos. Kivitelezhetetlen, drága és csak a felháborodást generálja. Sokan a kötelező tüdőszűrésre sem mennek el 30 felett...mondjuk annak van értelme. Itt meg ugye aki drogozik az meg hisztizik, aki nem drogozik az meg azé hisztizik, hogy az ártatlanság vélelme. Egyszóval mindenki lázad:) Én sajnos azt tapasztalom, hogy a fiatalok és a középkorúak körében is egyre többen cuccolnak, prevenció, oktatás se használ...igaz az nem háborít fel senkit...mindenki szépen a homokba dugja a fejét. Valamit tényleg ki kellene rá találni de ez a mostani ötlet problémás. De azért különösnek tartom, hogy ez a komoly gondra adott nem megfontolt válasz nagyobb felháborodást vált ki mint a drogosok növekvő száma. Talán ha most elkezdődne egy párbeszéd végre, hogy mit kellene tenni. Droglegalizáció nem játszik:) akkor talán...talán még jó is kisülhetne belőle.

I_Isti 2014.12.08. 22:24:40

-- és ha kiderül - amit eddig is tudni lehetett, hogy a 12-18 éves korosztály 40-50-60-70-80%-a alkalmanként/néha/rendszeresen fogyaszt illegális kábítószert, akkor mi lesz? Lerajzolják őket? Vagy mindenkit bedugnak a dutyiba? Kirúgják őket az iskolából? Fölnégyelik őket? Vagy eladják prostinak dubajba?

zorki 2014.12.08. 22:26:02

@polyvinyl: Ne keverjél össze mindent. Amiket említesz, azok mind fertőző betegségek, és az egézséges emberek érdekében, illetve a fertőzés elkerülése miatt kötelezhetők szűrésre oltásra az emberek, egészen más eset jog szerint is. Szerintem ezt magadtól is tudod.
Itt a "fertőző személy" valóban a drogdiller, így -nagyon helyesen- őket kell szűrni.
A helyzet az, hogy ha nem hasra ütésre törvénykeznek vagy nem propaganda célokból, akkor egy ilyen javaslatot a párt elküld a szakminisztereknek, ők netán még megbeszélik a szakmával is, és ők jönnek a törvény javaslattal, ha jónak találják az ötletet.
Nem értem, hol látja a Fidesz a tatárt, hogy most is állandóan rohanva, kardcsörtet?
Tessenek már lenyugodni!
Ez lenne az ország érdeke.
A hülyeséget meg nem kellene védeni, mert csak a tüzet szítjátok vele!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.12.08. 22:27:41

"egy szeretetben és bizalomban nevelt, ártatlan és ártalmatlan 12 éves gyerekem, és azt hallanám a tévéhíradóból, hogy egy politikus kötelező drogtesztre küldené őt; akkor azt hiszem, beleállítanám a bakancsomat a képernyőbe."

dr. martens? ő mit szól mindehhez?

I_Isti 2014.12.08. 22:31:38

@zorki: addig se arról megy a szájalás, hogy viktor egy fasizta diktátor, akinek a mélytorkos technikája ráadásul nem volt elég jó putyinnak sem...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.12.08. 22:50:35

@Módfelett Kényelmetlen: Hát a Kossuth Teret már kikövezték. Nem lehet úgy összehuggyozni, mint azt a fidesz szimpatizánsok tették anno.

Amúgy pedig ez az új gumicsont, hogy zavartalanul mehessen a lopás. Most pár hétig ezen megy majd a csámcsogás.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.12.08. 22:51:58

@jose maria padilla: A gyerekek drogteszteléséről beszéljük! Az újságírókat és egyéb felnőtteket leszarom. Amúgy miért pont újságíró? Miért nem pap, vagy sebészorvos?

komolytalan samu 2014.12.08. 22:54:02

@Steve the Great: Ha lenne egy épkézláb ellenzék, simán bele tudnák fojtani a Fideszt a terelésbe.

Pl: Vajon melyik Fideszes politikus gyermeke lett drogos és miért a mi gyerekeinket fenyegetik ezért börtönnel?

Minden Fideszest meg kellene kérdezni, hogy az ő gyereke drogozik e, csak nem ezért van a cirkusz? Akár Orbán gyerekeiről is! Aki látta már valamelyiket füvezni, jelentkezzen!

Ez natürlich legalja, demagóg magánéletben vájkálás, de az elkövetőket erősen mentené a tény, hogy a Fidesz kezdett baszakodni az ő gyermekeik magánéletével, mondhatni a saját szaruk kapnák vissza.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.12.08. 22:54:16

@polyvinyl: Szóval a narancs-szoponc bérkommentelő is újságíró? A definíciód alapján igen, és te már csak tudod. :-)

komolytalan samu 2014.12.08. 23:00:15

@jose maria padilla: De jó hogy írt! Különben elfelejtettem volna, hogy maga pont két éve unalmas. Gratulálnék az évfordulóhoz!!

Bloodscalp 2014.12.08. 23:27:45

@bbjnick: no, úgy látom ezen a teszten te se mennél át:)

gondoltam hogy min, 1 baromállat lesz aki még a legnagyobb állatságban is megvédi a Pártot..pedig mikor már a kdnp se védi be őket élből, már érdekes a szitu.

Robinzon Kurzor 2014.12.08. 23:56:29

@Bell & Sebastian:

Ennyit bírtál kiizzadni magadból, nyomikám?
Nálad még Vida Ildi keményebb, amikor éppen tolmácsot kér...

Ennél még padilla is viccesebb volt.
Pedig az ekkora baromságok leginkább az ő sajátos humora elől szívják el a lébenszraumot.

Bell & Sebastian 2014.12.09. 00:19:06

@Robinzon Kurzor: Te csak tüzelj, majd én adogatom a töltényeket.

_andris 2014.12.09. 00:23:16

Most akkor mindenkinek el kéne dönteni, hogy tűr tilt vagy támogat.
Tolerálja a drogfogyasztást, annak egyes fajtáit, vagy mindenestül erősen ellenzi az egész történetet, fűvel, lsd-vel, látnokzsályával, estikemaggal, paretidrogokkal meg a sex&drugs&rock&roll kultúrával együtt.
Az alkohol simán beillik a sorba a többi szer közé, azt miért nem tiltják be? Vagy nem lehetne pl. a cannabist legalizálni az alkohol, meg a cigi mellé?
Szerintem a többség valamilyen szinten megengedő, toleráló állásponton van, de legalábbis eltűri, azon az alapon, hogy magánügy. De a gyerekeknél is az?
Vajon a a pozitív drogtesztnek mi lesz a következménye? Szégyen? Szülői csalódás? Szobafogság? Megmenekülés a lejtőről? Újabb, kimutathatatlanabb dizájnerdrogok sora? A tinédzserek ezután csak inni fognak meg cigizni?

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2014.12.09. 00:26:56

Azért a húgyminták "felszolgálása" a VIII. ker Kocsisának nem volt semmi!
Az még szebb lett volna ha mindezt a "Kocsisoron" tették volna.

picur3ka 2014.12.09. 00:33:39

@Robinzon Kurzor:

"A gyerekeidet egyébként már hozzászoktattad, hogy vadidegenek jelenlétében vizeljenek?"

Ne maga az első, ezért tisztézés képpen, mert nem yakran járok férfi wc-ben, már elkülönítve vannak a piszoárok?

picur3ka 2014.12.09. 00:34:28

@picur3ka:

tisztázás, tisztázás

picur3ka 2014.12.09. 00:37:26

@Robinzon Kurzor:

Erről van valami statisztikája magának? Mer a gyerekek tutira fokozottan érintettek.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 00:57:48

@zorki:

"Amiket említesz, azok mind fertőző betegségek, és az egézséges emberek érdekében, illetve a fertőzés elkerülése miatt kötelezhetők szűrésre oltásra az emberek, egészen más eset jog szerint is."

Ha valakinek mások szándékos veszélyeztetése miatt lesz beteg a gyereke, akkor teljesen mindegy, hogy az illető vírussal, vagy baktériummal, vagy gombával fertőzte meg, vagy drogot adott neki, és azzal tette beteggé.

Ha egy csomó kölyökről kiderülne, hogy beetetés alatt áll, vagy már függő, akikről addig talán a saját szülei se tudták, akkor az ő irányukból könnyebben el lehetne jutni a dílerekig, mint ha a szenvedélybetegségükhöz már masszívan ragaszkodó, és a társadalmi, szociális kapcsolataikból kihullott felnőtt szenvedélybetegeket kezdenék el faggatni.

És az érintett szülőknek is talán egy jókora kijózanító pofon lenne, hogy addig változtassanak a napi rutinon, amíg nem késő.

vénkujon 2014.12.09. 01:30:57

bírom az ilyen kéztördelő, kritikus hangot a fideszszopós mandíneren. komolyan. a faszom is feláll erre. még ilyet. sokat.

az igazzy rajongók azért helyrehozzák ezt a nagy szigorúságot. ah padilla, meg polyvinyl...

rasztaszív 2014.12.09. 01:37:18

a tudatmódosítás nem bűn.
a tiltás alapja mégis a tudatmódosító hatás,hiszen olyan szereket is tiltanak,melyek nem okoznak függőséget, egészségkárosító hatásuk minimális,kimutathatatlan,vagy még nem is vizsgálták.ha az egészségvédelem lenne a cél,akkor az egészségkárosító hatás,és a függőség okozás lenne a megítélés alapja,a fogyasztók büntetése pedig fel sem merülne.
a tudatmódosítás tilalma vallási alapú jogelv,a tudatmódosítókat fogyasztók büntetése vallási alapú terror,korunk szégyene.a kialakult helyzet vonatkozásában a felelősség kérdése a vallási alapú terror támogatói esetében is felmerül!
le az inkvizícióval!!!

annamanna 2014.12.09. 03:42:32

@Robinzon Kurzor: gondolom, hogy valami ilyesmi célja lehet a dolognak. mondjuk ez is egy roppant "ötletes" felhasználás: ujszo.com/online/panorama/2012/07/31/kutyapiszok-dns-adatbank-pragaban

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.09. 04:28:36

@Robinzon Kurzor:

Te jobban tudod "innét", mint a szülők, hogy mi jó és mi rossz a gyerekeiknek? Ebből is látszik, hogy te nem vagy szülő.

prakp 2014.12.09. 04:50:52

Ebből majd az jön ki, hogy azért éhesek a gyerekek, mert drogra költik a családi pótlékot. Dehát, egy ködös késő este előbb lehet droghoz jutni, mint cigarettához, megoldották. A barmok.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.09. 05:22:59

Kicsit utánakeresgéltem és azt találtam --- a Világhálón bárki ellenőrizheti állításaimat --- , hogy az USÁ-ban a kilencvenes évek közepe óta rendszeresen végeznek drogteszteket az iskolákban, két legfelsőbb bírósági döntés is született a szűrések alkotmányosságáról, az EU országai közül pedig 18-ban folytatnak kampányjelleggel vagy rendszerszerűen tesztelést. Ők el tudják ezeket a vizsgálatokat úgy végezni, hogy ne roppanjanak bele a diákjaik és a társadalmaik?

a keresztényeket bántani tilos 2014.12.09. 06:01:02

Kocsis csak a nemzeti drogstratégia syllabusát követi, így a teljes fidesz szavazóbázist képviseli.

hoplita 2014.12.09. 06:08:49

@Nyekenyóka:
Ergének a fityisz a drogja.:)

rasztaszív 2014.12.09. 06:10:34

esetleg a dolog kontraproduktivitásán is érdemes lenne elgondolkodni.tudniillik a kevéssé veszélyes,de könnyen kimutatható fű helyett majd a sokkal veszélyesebb,de kimutathatatlan designer szarokat fogják használni.

Herr Schwarze Liste 2014.12.09. 06:57:05

@bbjnick: az más. ott ez progresszív dolog, itt meg fasírottizmus. szóval vágjunk csak bele, de ügyeljünk arra, nehogy a végén a jópártefftársak csemetéit kidobja a szűrő, avagy kiderüljön, hogy a mélyszegényeknek telik a kábulatra. politikusokat meg végképp ne teszteljünk, a végén még valami elszámoltathatóság felé nyitna utat, na neeeeeeee

rasztaszív 2014.12.09. 07:17:30

@Herr Schwarze Liste: ez annak tűnik,de olykor nehéz megkülönböztetni...

gyalog.galopp 2014.12.09. 07:26:02

A nyugati világban egyetlen országban sem sikerült a rendőrségnek visszaszorítani a drog terjedését.
A világ összes rendőrsége végrehajtószerv, vagyis csak azt, és annyit tehet, amit jogszabályok előírnak, megengednek neki.

A poszt is,a vélemények jelentős része is fájdalmasan groteszk, latens voluntarista felfogást tükröz, A polgárnak ugye nincs , nem is lehet felelőssége, kötelessége az ügyben, oldja meg a rendőrség, az állam, engem meg hagyjanak békén.

A rejtőzködő bolsevizmus.

wantaan 2014.12.09. 07:44:01

Vegyük kérem komolyan a dolgokat!!! Először is a nemzeti magyar irodalmárokhoz fordulok..... a Hugyos Józsi igaz története után ideje lenne megírni a Hugyos Máté igaz történetét is.
Másodszor pedig valaki írja már meg azt a regényt amely a "Józsi a kurva anyádat!" kezdő mondat helyett a "Máté a kurva anyádat!" kezdő mondattal indul!

Amúgy már vártam hogy mikor jelenik meg valami hasonló ötlet mint amit Kocsis/Hugyos Máté talált ki. S ezek után talán megalakul a Fidesz pedofil tagozata is ..... Nekem úgy tűnik ketten már vannak az egyik a veszprémi fideszes cserkész vezető a másik ez a Kocsis/Hugyos Máté.

Virág et. 2014.12.09. 08:43:38

@gyalog.galopp: Voluntarizmus az rejtőzködő bolsevizmus???

Szerintem nem érted a voluntarizmus fogalmát.

Nem az a bolsevizmus, hogy az állam csináljon mindent, figyeljen, ellenőrizzen, szűrjön, jutalmazzon, büntessen? Szerinted mi a voluntaristább felfogás: az állami szűrés ajnározása vagy a dolog egyén felelősségre hagyása?

Mindez ráadásul egy olyan ötlet kapcsán, ami 50 milliárd forintba kerülne. Nem alkalmas jelenleg csak 4-6% drog kiszűrésére, nincs rá infrastruktúra (3 gép van az országban) és ráadásul könnyen kijátszható, mert csak annyit kell csinálni, hogy azon a héten, amikor teszt van, az érintett nem szív 2 napig.

Ali Lali 2014.12.09. 08:47:07

Még 2 hungarikum elftásak! A fidesz jobban teljesít!
1. Ostoba pökhendi 2/3 os politikusok akik ilyen javaslatot tesznek és elfogadnak./A 2/3 -nyi eszük biztos elment, vagy szer hatása alatt állnak./
2. Az a nép amely ezt elfogadja.

wantaan 2014.12.09. 08:54:17

@jose maria padilla: A liberális majmokat egyből a pszichiátriára kell utalni a nem liberális majmok mellé! ....s Te melyik ketrecben vagy Tisztelt Jancsi-Mari??

Krutzifix 2014.12.09. 08:57:08

@Doomhammer: Akkor tudományoskodjunk tovább: vajon kábítószerfogyasztónak nevezhető-e az, aki egy valamely évben egyszer fogyaszt - vagyis kipróbál - egy valamilyen szert?
Vajon minden drogos rablógyilkos lesz? Egyelőre ez a két kérdés ugrik fel az áltudományos fejtegetés alapján, ami - bízom benne - csak vicc.

Egyébként azt olvasom valahol, hogy az igazságügy szerint is zavaros a javaslat...pedig nem a javaslat zavaros, hanem a javaslattevő...

wantaan 2014.12.09. 09:02:23

@Krutzifix: Lehet ,hogy nem is zavaros a javaslattevő hanem simán csak drogos????

Lesből Támadó Szárítókötél 2014.12.09. 09:11:36

@bbjnick:

"Ami a gyerekeket illeti, a szülők többsége (szerintem) beleegyezését adná (én is!), hogy a gyerekét évente teszteljék. Olyan (volna) ez, mint például a tetűszűrés. Az ellen is csak a kisebbségijogi bajkeverők szoktak tiltakozni, pedig elsősorban az ő érdekeiket szolgálná."

Hát persze... Mennyivel egyszerűbb lenne az élete a mai, modern szülőnek, ha a gyermeke droghasználatát ki tudná pipálni az évente menetrend szerint érkező drogteszttel ahelyett, hogy időt és energiát nem kímélve foglalkozna a gyerekével és odafigyelve rá próbálná kiszűrni a figyelmeztető jeleket.

Vajon a dohányzásra és az alkoholfogyasztásra milyen teszteket fognak végezni? Oh, wait... az nem probléma ebben az országban, ergo miért ne űzhetnék a gyerekek.

Steve the Great 2014.12.09. 09:13:23

@komolytalan samu:
Ez is egy módszer lenne. Kérdés, hogy mivel lehetne a középkemény fidesz-rajongókat meggyőzni (a teljesen elszántakat semmivel). Én továbbra is tartom, hogy részben vagy egészben kommunikációs elterelő hadműveletről van szó, talán a kitiltás-gate elleni válaszcsapásnak (Orbán állandóan ilyesmit emleget) próbálnak megágyazni.

Nem szoktam dicsérni a DK-t, de egyelőre ők tették le a legjobb érvet az asztalra: "A teljes körű tesztelés költsége milliárdokban mérhető [én 4 és 40 Mrd közötti összegeket olvastam], míg a megelőzésre csak néhány százmilliót szánnak."

Lesből Támadó Szárítókötél 2014.12.09. 09:26:09

@polyvinyl:

"Kötelező TBC-szűrést és kötelező AIDS-szűrést is el lehet rendelni azoknál a csoportoknál, akik fokozottan érintettek. Sőt, kötelező védőoltások is vanank. Biztos hallottál róluk te is. Drogszűrést - a fokozott egészségügyi kockázatra hivatkozva - miért ne lehetne elrendelni?"

A "politikus" meg az "újságíró" az milyen csoport? Az ő életvitelük milyen hajlamosító tényezőt tartalmaz, ami miatt a drogfogyasztás szempontjából veszélyeztetettnek számítanak? Ha nem újságíróként/politikusként élnek tovább bizonyos időpont után, akkor vajon a hajlamosító tényezők is eltűnnek, ezért nem szükséges már utána drogtesztet csinálniuk?

A "gyerekkor" önmagában milyen egészségügyi kockázatokkal jár, ami miatt hajlamosabbak a drogfogyasztásra a többi korosztálynál és ami indokolja a teljes csoport rendszeres, időbeli korlátok nélküli szűrését?

Az analógiád úgy sz*r, ahogy van. Mondjuk úgy valamennyire elfogadható lenne, hogy X településen/megyében kiugróan magas a fiatalok droghasználata, ezért ideiglenes jelleggel bevezetik a periodikus drogszűrést, de hogy földrajzi és időbeli korlátok nélkül mindenkire bevezetik az abszurd. Különösen úgy, hogy mindezt egy olyan kormány akarja meglépni, amely mereven elzárkózik attól, hogy értelmes drogpolitikát alakítson ki és amúgy tűzzel-vassal irtja a szakmai egyeztetéseket, fórumokat. Jól mutatja a hozzá(nem)értésüket, hogy mostanra eljutottak oda, hogy még csak nem is rendőrséggel fenyegetőznek, hanem egyszerűen mindenkit drogosnak tekintenek mindaddig, amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője.

"Öld meg mind, Isten kiválogatja majd az övéit."

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.09. 09:43:20

@Lesből Támadó Szárítókötél:

Nagyon drámai teccel lenni, de számomra az volna igazán katartikus, ha meg tudnád magyarázni, hogy ha az USÁ-ban a kilencvenes évek közepe óta rendszeresen végeznek drogteszteket az iskolákban, két legfelsőbb bírósági döntés is született a szűrések alkotmányosságáról, az EU országai közül pedig 18-ban folytatnak kampányjelleggel vagy rendszerszerűen tesztelést és ennek ellenére eddig az USA is, Svédország is, Nagy-Britannia is, Lettország is, Csehország is (és a többi valamennyi is) valahogyan elkerülte az armageddont, akkor miért pont nálunk olyan lehetetlen ötlet ez a drogtesztesdi?

Lesből Támadó Szárítókötél 2014.12.09. 09:48:11

@bbjnick:

Ügyes próbálkozás, csak épp annak a bizonyos két, LB-i döntésnek köze sincs a tervezett magyar szabályozáshoz.

Azokban az ügyekben ugyanis csak korlátozott kör részére írták elő a drogtesztet, és csak adott iskolán belül. Nem mellékesen az egyik esetben az iskola számára érzékelhető módon növekedett a drogfogyasztás, ami aztán az iskolán belüli, a drogteszttel megcélzott körben is érzékelhető hatást jelentett, azaz ebben az esetben az iskolán belüli, meghatározott körben indokolt lehetett a drogteszt.

Ehhez képest a tervezett magyar szabályozás az ország összes iskolására kiterjeszti a tesztet. Majdnem stimmel az analógia...

Laikus Érdeklődő 2014.12.09. 10:02:59

A gyerekek drogszűrése szerintem a szülők feladata. Nekik kellene kiosztani évente x db. ingyenes drogtesztet és elmondani nekik: ha a 16 éves gyereked csillagszemű juhászként vagy Piedone-szemekkel érkezik haza akkor pisiltesd meg!
A megmaradó 49,9 Mrd Forintból pedig az iskolaorvosi/iskolapszchihológusi rendszert lehetne fejleszteni.

A felnőttek szúrópróba-szerű drogellenőrzése pedig elsősorban a munkáltató feladata. Végül is a munkavállaló kötelessége és munkáltató felelőssége, hogy mindenki munkavégzésre alkalmas állapotban jelenjen meg a munkahelyén.

Lesből Támadó Szárítókötél 2014.12.09. 10:04:41

@bbjnick:

Akkor menj vissza, és olvasd el azt a bizonyos általad annyira hivatkozott Legfelsőbb Bírósági ítéletet, hogy pontosan milyen körülmények közt végzett drogtesztekre vonatkozik és ehhez képest a magyar szabályozás milyen tesztekre vonatkozik.

tarackos 2014.12.09. 10:29:42

Tele van alkeszekkel, bagósokkal az ország a gyógyszerfogyasztásról meg szinte senki sem beszél pedig tuti 10 ezrek rágják az altatókat, nyugtatókat. Ezek után az egész sztori a szokásos narancsos képmutatás, egy újabb ellenség, megint a magyarok, amit a narik habzó szájjal gyűlölhetnek.

gyalog.galopp 2014.12.09. 11:16:35

@Virág et.:

Pontosan ezért írtam latensnek, rejtőzködőnek, mert a tudat alatt még mindig kommunista, bolsevik beidegződések működnek.

Én szabad vagyok, hagyjon engem az állam, a vallás , akármi békén, de biztosítsa a szabadságomat, ne vegzálja a gyerekemet, de védje meg a drogdílerektől, ne vegzálja a lányomat, de ha félpucéran , piásan nyilvános helyen riszálja magát védje meg a barmoktól.
Etesse az éhező gyerekeket, adjon nekik diplomát, mindenkinek ingyenes teljes körű orvosi ellátást, de ne kotorásszon a zsebembe, ne akarjon engem adóztatni, de ne adóztassa a vállalkozót se, mert annál kevesebb munkabért ad nekem.

Egyébként is utáljuk a gazdagokat, de csak a hazaiakat, mert lopnak, imádjuk a multikat, meg a külföldi gazdagokat, mert azok tehetségesek, az állam meg gondoskodjon a munkahelyekről.

Az ügyben a legmenőbb hozzászólása annak a "politikus" képviselőnek volt, aki valami ilyesmit mondott, " ha a gyerekek megtalálják a drogdílert, akkor a rendőrségnek is meg kell találnia".

Na, ezt a barmot még idáig senki nem tudta felülmúlni, még ergé sem.

gyalog.galopp 2014.12.09. 11:21:50

@Lesből Támadó Szárítókötél:

úgy tudom, még semmilyen tervezett szabályozás nincs, hanem van egy bedobott ötlet, egy össztársadalmi probléma kezelésére.

Próbálj a problémára koncentrálni, ne a politikai ellenfelekre.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.12.09. 11:37:49

@gyalog.galopp: Bedobott ötletből rántottát se lehet sütni, nem hogy törvényt írni vagy országot kormányozni.

A sorra döglő libákról most nem is szólva.

gyalog.galopp 2014.12.09. 11:54:19

@Counter:

Hát igen, az ötlettelenség viszont lehet, hogy kisebb haszonnal jár, de jól fizet és nem kell tenni semmit.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.12.09. 11:58:59

@gyalog.galopp: Valójában az ötletelgető "kormányzás" a legbűnösebb semmittevés.

Mert az még útban is van.

Ilyen ötletelések miatt számolták fel a magyar repülő- és autógyártást, fényképtechnikát, ilyen ötletelések eredménye volt a gumipitypang, a gyapot meg az eocén program is. Én értem a nosztalgiádat, biztos jó volt, hogy pár apró szívességért és ésszerű kompromisszumért megkaptad az útlevelet, beutaltak az üdülőbe és a gyereknek se volt sok baja az életében, de attól még szánalmas.

gyalog.galopp 2014.12.09. 12:05:47

@Counter:

Mi van?? ezt most hogy hoztad ide?
Már megint leszarod, mit írt a másik, neked van egy prekoncepciód és azt nyomatod, nem a szöveget értelmezed, hanem a személyt támadod, akkor beszélgess magaddal.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.12.09. 12:11:27

@HToma: liberális alemberek szokják a világot a személyes hibáikhoz igazítani.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.12.09. 12:13:13

@Rezsicsökkentő Hapcibenő:
miért is ne lehetne a gyerekeket drogtesztelni?
az újságírók meg azért, mert liberálisok, ner ellenesek, és " véleményformálók".

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.09. 12:44:25

@Lesből Támadó Szárítókötél:

A két Legfelsőbb Bírósági döntés két konkrét esethez kapcsolódik. És mi van azzal a több, mint ezer oktatási intézménnyel (több mint a felük állami támogatásból működteti a szűrőprogramját), ahol rendszeresen (drog)tesztelik a diákokat? Mi van a különböző államok különböző gyakorlataival? És mi van a 18 tanulóit (drog)tesztelő EU-állam különböző gyakorlatával?

I_Isti 2014.12.09. 12:48:25

@bbjnick: Persze azt nem tudod megmutatni, hogy a Biblia hol írja azt, hogy a drogozás bűn....

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.12.09. 12:51:30

@gyalog.galopp: Arról beszélsz, hogy az ötletelő kormányzás milyen jó (relatíve).

Én pedig erre azt válaszolom, hogy ilyen volt már nem is olyan régen, és nem bizonyult jónak (abszolúte).

Hogy ezt te becses (bár kissé túlérzékenynek tűnő) személyed elleni támadásként értékeled, nos, az az ötletelő kormányzáshoz fűződő viszonnyal esetleg magyarázható...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.12.09. 12:53:14

@jose maria padilla: Én úgy tudom, hogy konzervatív szokás a világot a hibákhoz igazítani.
A haladárok szokása, hogy a hibákat el nem fogadva tökéletes világot akarnak létrehozni erőnek erejével.

Maga melyik típus is? Ja, tudom. Maga a harmadikutas, a "fogalmatlan idióta".

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.09. 12:57:22

@I_Isti:

És te tudod, hogy a Biblia hol írja azt, hogy a magadfajtával nem kell szóbaállni?

I_Isti 2014.12.09. 13:03:40

@bbjnick: Hol? Volt egy István nevű ember, akit a magadfajták inkább megköveztek, csak hogy ne kelljen hallgatniuk. Bár azok a megkövezők legalább a Bibliát ismerték, nem úgy mint mondjuk Te...

picur3ka 2014.12.09. 13:12:25

Erkölcsi és anyagi vonzatai vannak ezeknek a dolgoknak az egész társadalom számára.

Talán arra a liberális nyugati szintre nem kéne eljutni, hoy mindenki drogozik, az egész iskola környékén.

"A terhesség alatti alkoholfogyasztásról talán mindenki tudja, hogy érdemes lenne kerülni, mégis meglepően sok gyermek születik alkohol okozta károsodásokkal Európa-szerte. Idén egy precedens-értékű kárpótlási per zajlott Nagy-Britanniában: a hét éves, magzati alkohol szindrómával született, fejlődésben visszamaradott kislány gyámja perelt - sikertelenül."

"Hazánkban évente körülbelül 300 gyerek születik ezzel a szindrómával, ...
Tíz magzati alkohol szindrómás gyerekből nyolc speciális iskolába kényszerül, mert a normál tanítást nem bírja. A fentiekhez hallássérülés, látássérülés, szívfejlődési rendellenességek is társulhatnak."

divany.hu/poronty/2014/12/09/beteg_vagy_bunozo_aki_terhesen_iszik_precedensper/

wantaan 2014.12.09. 13:18:13

@I_Isti: Ó I_Isti Isti a bbjnick az nehéz eset ... ő képes a párt érdekében szellemi energiáit felhasználni s holmi bibliai hívatkozás nem hinném ,hogy el tudja tántorítani. A Biblia számára csak addig lényeges amíg a PÁRT és a vezérei érdekében lehet felhasználni. ....mert "A Párttal a Néppel egy az utunk .... csak mi luxus autóval járunk"

gyalog.galopp 2014.12.09. 13:21:06

@Counter:

Veled kapcsolatban nem tudom eldönteni, hogy férfiból vagy, vagy nőből vagy. Egy nőnek, - alapvetően nőpártiként - nyilván többet megengedek, mint másnak.

Ahogy keversz, kavarsz, csúsztatsz, az egy tipikusan női mentalitás, akinek egynél több felesége volt, annak ez nem újság.

De akármiből is vagy a logikátlan csúsztatásaidra nem tudok érdemben válaszolni. Megsértődni meg pláne nem fogok.:)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.12.09. 13:32:26

@gyalog.galopp: Veled kapcsolatban viszont egészen egyértelmű, hogy nem vagy férfiból.

Ilyen picsogós mimózákat talán bizonyos szórakozóhelyeken lehet találni, ha egyáltalán. Bár ehhez én nem értek.

picur3ka 2014.12.09. 13:36:40

@I_Isti:

És? Hogy jön ez ehhez a hozzászóláshoz?

Egyébként pharmakeus (bűbájos, varázsló) eretnekség értékű bűn.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.12.09. 14:43:12

@jose maria padilla: Egy vicc vagy b+. Téged kéne drogtesztelni.

Robinzon Kurzor 2014.12.09. 15:44:32

@picur3ka: "Erről van valami statisztikája magának? Mer a gyerekek tutira fokozottan érintettek."

Az én gyerekeim például nem érintettek.
Aki úgy gondolja, hogy az övéi meg igen, az végeztessen velük drogtesztet. Nem tilos.

Statisztikát pedig hozzon az, aki jogkorlátozó intézkedésének szükségességét akarja igazolni.

Robinzon Kurzor 2014.12.09. 15:54:01

@bbjnick:

Nem vagyunk egyformák.

Vannak szülők, mint például én is, akik olyan bizalommal teli környezetben nevelik a gyereküket, hogy nincs szükségük az állam kötelező (és megalázó) procedúrájára. Mert sok időt töltenek el a gyerekeikkel, ismerik őket és ezért nincs okuk kételkedni a saját tapasztalataikban.

És vannak szülők, mint például te is, akik örömmel teszik ki gyermeküket egy ilyen megalázó procedúrának. Akik minden további nélkül mondanak le gyerekük emberi méltóságáról, és kezelik hazug drogosként őket (szerencsére lehetősége adva nekik ártatlanságuk bizonyítására).
Vagy mert bennük nem bíznak, nem ismerik őket. Vagy saját szülői teljesítményükben nem bíznak.

Ez is egy nagy különbség közöttünk.

gyalog.galopp 2014.12.09. 16:04:25

@Robinzon Kurzor:

Na persze, hogy senkinek sincs szüksége az állam megalázó procedúrájára, de itt nem erről van szó, hanem a szőlői elfogultság, mint hiba tényező csökkentéséről.
Próbáld meg így felfogni, meg úgy is, hogy nem te csináltál , neveltél minden gyereket.

Túl sokan vagyunk a világon ahhoz, hogy a te egyszemélyes szuperszülői tehetségedet általánosként lehessen elfogadni.

Robinzon Kurzor 2014.12.09. 16:06:31

@bbjnick: "Mi van a különböző államok különböző gyakorlataival?"

Az van, hogy államilag elrendelt, általános (mindenkire kiterjedő), kötelező drogteszt sehol sincs.

Egyébként pedig egy magadfajta akaratgyenge, nikotinfüggő drogos ugyan mire föl akarja előírni, hogy a más gyerekével mit műveljen az állam?

Előbb mutass jó példát a saját gyerekeidnek, hogy ne egy drogos szülőt lássanak mintaként!

Robinzon Kurzor 2014.12.09. 16:11:17

@gyalog.galopp:

Hát kérlek, ezen az alapon, Spártát is lehetne csinálni.

Mivel nem mindenki elég jó szülő, ezért legyen kötelező intézetbe adni a gyerekeket ... egy csomó probléma meg lenne oldva.

Talán még a drogteszet is meg lehetne spórolni, mert a börtönszerű körülmények már eleve megakadályoznák, hogy droghoz jussanak.

Szerintem bébéjé támogatja az ötletet, a saját gyerekeit örömmel küldené ...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.12.09. 16:20:23

@Robinzon Kurzor: A sajátjuknál már csak a másét vegzáltatják nagyobb örömmel.

@gyalog.galopp: Igen, legyen a legalja a mérce. Itt már arról van szó, hogy te nem bízol a más gyerekében meg a más nevelésében.
Az ilyen beteges, ki tudja milyen traumákat és komplexusokat szublimáló érzéseket pedig leszel szíves feldugni magadnak.

Szerintem senkinek se lehet kifogása az ellen, ha havonta kopaszra nyírunk és tetvetlenítünk minden gyereket az iskolában. A tetű ellen harcolni kell.

És lehet, hogy a te gyereked nem tetves, de a szülői elfogultságot ki kell küszöbölni. És nem is lehet mindenki olyan tökéletes, mint te. Szóval tessék, meg is van indokolva a javaslat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.12.09. 16:36:29

@Robinzon Kurzor:
Mint írtam, van ilyen statisztika.
mandiner.blog.hu/2014/12/08/drogteszt_az_ifjusag_kollektiv_gyanusitasa/full_commentlist/1#c25336395

Az öntökönszúrás minősített esete: a drogpártiak a liberalizáció érdekében felpumpálták az illegális drogfogyasztók arányát a fiatalok között. Így most a Tudomány azt mondja, hogy minden második fiatal illegális drogfogyasztó, vagyis a kötelező drogteszt indokolt.

Őszintén szólva a hócipőm tele van drogos lobbyból Magyarországon. Azért, hogy tovább fogyaszthassák a cuccukat zavartalanul, még cigányellenes hisztériát is képesek kavarni.

gyalog.galopp 2014.12.09. 17:21:46

@Robinzon Kurzor: @Counter:

a bennünk rejlő kommunizmus ugye, amikor a bőség szarujából mindenki egyaránt vehet, mert mindenki egyenlő, minden ember csupa tolerancia és szívjóság , senki nem akar többet, mint amennyit érdemel, mert mindenki önmagától tudja, hogy mennyit érdemel ugye.
Mer a fékek, meg az ellensúlyok rendszere ne boruljon. De zavarba is jönnétek, ha ezt a baromságot értelmezni kellene, merthogy a fékek, ellensúlyok a változás a fejlődés ellen hatnak.

Szóval, abban a bőségszaruban, amelyikből mindenki egyaránt vehet, abban legfeljebb szar lehet, ezért én inkább egy másik bőségszaruhoz sorolok be.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.12.09. 17:45:35

@gyalog.galopp: Zavaros. De tőled ennyi telik, szóval köszönöm a hozzászólást.

Robinzon Kurzor 2014.12.09. 17:51:08

@Doomhammer:

Tehát a drogoslobbi manipulált statisztikáira kellene egy ilyen fontos kérdésben a döntést alapozni?

Csak nem!

Robinzon Kurzor 2014.12.09. 17:52:37

@gyalog.galopp:

"a bennünk rejlő kommunizmus ugye"

Benned, kérlek, benned.
A többi innentől csak rád vonatkozik...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.12.09. 18:01:47

Nohát, nohát!

"A nagyobbik kormánypárt frakciószóvivője Magyarország élőben című műsorunkban azt mondta, a kiskorúak eredményéről csak a szülők kaphatnak információt, pozitív teszt esetén pedig semmilyen jogkövetkezmény nem lenne. „Gyermekek esetében, a 18 év alattiak esetében a szülőkre bíznánk azt, hogy élnek-e ezzel a lehetőséggel, hogy évente drogteszt alá, szűrés alá vetik a gyermeket, avagy nem” – fogalmazott Dunai Mónika."

mno.hu/ahirtvhirei/drogteszt-a-szulok-donthetnenek-a-lehetosegrol-1262365

"(...) A 90-es években az általános, kötelező, szúrópróbaszerű drogtesztelést bevezették az amerikai középiskolákba is a „drogmentes iskolákért” program jegyében. Az iskolai drogtesztelésre szánt pénzforrások 2003 és 2006 között 400 százalékkal nőttek USA-ban. 2006-ban az Oktatási Minisztérium (...) 8,6 millió dollár értékben írt ki pályázatot az iskolák számára drogszűrő programok támogatására, ebből 1,7 milliót új programok elindítására, 6,9 milliót pedig jelenleg is futó programok fenntartására fordítottak. Napjainkban mintegy 497 iskola drogszűrő programja részesül szövetségi támogatásban, további 500 iskola szövetségi támogatás nélkül folytat drogszűrést. A Bush-kormányzat bejelentette, hogy 2008-ban 17,9 millió dollárra kívánja emelni a drogszűrés támogatását.(...) Az USA Legfelsőbb Bírósága kétszer is foglalkozott a drogtesztelés alkotmányosságának kérdésével. Az első esetben (...) kimondta, hogy az iskolai sportolók drogszűrése nem alkotmányellenes. A második esetben pedig (...) a többségi véleményt megfogalmazó Clarence Thomas bíró a következőt jelentette ki: „azon diákok tesztelése, akik iskolán kívüli programokban vesznek részt, ésszerűen hatékony módszere az iskolakerület azon törekvésének, hogy megelőzze, azonosítsa és elhárítsa adroghasználatot”. (...) A lisszaboni központú Európai Drog és Drogfüggőség Monitorozási Központ (EMCDDA) adatai szerint az Európai Unió tagállamai közül Belgiumban, Csehországban, Írországban, Litvániában, Ausztriában, Finnországban, Svédországban, az Egyesült Királyságban, Norvégiában és Magyarországon folytatnak drogtesztelést bizonyos iskolákban. (...)"

drogriporter.hu/files/drogriporter/ISKOLAI_DROGSZURES.pdf

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.12.09. 18:35:23

@Robinzon Kurzor:
Igen, itt most egy nagyon fontos tudományos döntést kell meghozni. Mennyi legyen az illegális kábítószerhasználat aránya a fiatalok körében, ami elég magas ahhoz, hogy a legalizációt indokolja, de elég kicsi ahhoz, hogy a politikusok ne nyúljanak "law and order" eszközökhöz?

Javaslom a 20-30%-ot.

A Tudománynak adva van a feladat, ezt kell kimérni.

zorki 2014.12.09. 18:54:23

@polyvinyl: Szerintem valszeg még nincs gyereked. Haegy tini már függő, és a szülei nem veszik észre, akkor biza a szülei az igazi hibásak.
De az igazán jó szülő-gyermek kapcsolatban a drogkérdés sem tabu, és nem kell hozzá teszt, hogy megbeszéljék.
Ami a rendőröket illeti, ha egy 13 éves megtalálja a terjesztőt, ők, hogy nem? Minek nekik ehhez teszt?

A Fidesz zavarodottságát mi sem bizonyítja jobban, mint a kitiltási ügy és a drogteszt.
Vida ügyben bizonyítékokat követelnek, addig nem bűnös, mert itt jogállam van.
Ezzel szemben minden magyar fiatalról feltételezhető, hogy drogos, de legalább is neki kell bizonyítania, hogy nem az. Nem csodálom, ha elhúznak innen.

gyalog.galopp 2014.12.09. 19:32:28

@zorki:

"Ami a rendőröket illeti, ha egy 13 éves megtalálja a terjesztőt, ők, hogy nem? Minek nekik ehhez teszt?"

Te tényleg ott tartasz, hogy a kisgyerek fejében kipattan a szikra, márpedig neki drog kell és elkezdi keresni?
Ha így van akkor inkább, maradj a pornó oldalaknál.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.12.09. 20:08:44

@bbjnick: "a szülőkre bíznánk azt, hogy élnek-e ezzel a lehetőséggel, hogy évente drogteszt alá, szűrés alá vetik a gyermeket, avagy nem"

Erre már most is lehetősége van minden szülőnek.

A kormánynak nincs is semmi dolga, de ha már felvonultatták a nehézlovasságot, biztos szívesen rohamoznák még egy darabig a szélmalmokat. Olyan látványos, és úgy tapsolnak hozzá a nézők.

Ja, és ha jól értem, ezzel a Fidesz a drog pártjára állt.

Herr Schwarze Liste 2014.12.09. 21:23:05

@Counter: Óceánia mégsem Eurázsia ellen visel háborút, Óceánia ellenfele Keletázsia. Eurázsia szövetséges hatalom.

duplagondol pupák, duplagondol!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.12.09. 21:58:00

@Herr Schwarze Liste: Nem véletlenül emelték a csokoládé-fejadagomat 20-ról 15 grammra: egy kicsit nehezen állok már át az én koromban a "tanulságos XX. század közepi utópia" kategóriáról az "ez a valóság"-ra. Vagy mi.

zorki 2014.12.09. 22:41:53

@gyalog.galopp:
Amikor valóban nem lehetett hozzájutni droghoz, akkor pont ebből a korosztályból kerültek ki a szipusok, és nem az ÁPISZ-ban megbúvó drogdílerek vették őket rá, hogy ragasztót vásároljanak.
Persze, ha neked jobb úgy, áltathatod magad, hogy csak a drogdílerek teremtik a keresletet is.
Talán tájékozódhatnál a témában, mielőtt másokat minősítgetsz.

picur3ka 2014.12.09. 23:42:14

Mennyi süketelő van.

gyalog.galopp 2014.12.10. 10:00:44

@zorki:

A idézett mondatodnak egyszerűen semmi értelme, pláne semmi köze ahhoz, hogy ki , mikor, hogyan lesz, vagy vált függővé.
A mondatnak sok egyéb mellet azért nincs értelme, mert egészen más érdekei vannak Pistikének a droggal kapcsolatban, mint a rendőrségnek, tehát ugyanaz az út nem járható mindkettőnek.

Ebben az esetben, meg a múltkori rendőrségi videó esetében a hangos többség fordítva ült a lóra.
Ha egy bűnmegelőzési tevékenységet úgy állítunk be mint személyiségi, szabadság meg a .... jogaink korlátozását, akkor igen nagy szívességet teszünk a bűnözőknek.

Értelmes , felelős gondolkozású ember nem jön azzal hogy "az én gyerekem" , a gyerekek többsége tudtán és akaratán kívül kapja az első adag drogot.

( az újságírók bevonása a tesztalanyok közé jó ötlet volt :))

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.12.10. 10:03:43

@gyalog.galopp: Ja, ja, hogyne. Egyesek az internálást is képesek személyiségi, szabadság meg .... jogaink korlátozásaként megélni, pedig arra bűnmegelőzési okokból került sor.

Szánalmas.
És most tartják a markukat soha véget nem érő kárpótlásért. Ez még felháborító is.

Vegyük észre: a legfőbb közös érdek a bűnmegelőzés, azt semmiféle jogra vagy efféle kitalált libsi maszlagra hivatkozva nem szabad, nem lehet korlátozni. A bűn rossz.

gyalog.galopp 2014.12.10. 10:15:25

@Counter:

Mondjuk egy internálás jogkövetkezményekkel járt, tehát már nem megelőzés, hanem büntetés volt.

A gyerekek tesztjeinek nem lennének jogkövetkezményei, tehát az részben megelőzést , részben a felderítést segíti.

Facehugger 2014.12.10. 10:17:46

Miért vállalja Kocsis Máté a drogteszt ötletének bedobását? Pénzért.

A név és az elterelés tárgya bármi lehet. Amúgy pedig ostoba és gonosz képviselő sok van a Fideszben is.

wantaan 2014.12.10. 10:17:58

@gyalog.galopp: Na jaaa akkor már csak az következik ,hogy pl bűnmegelőzési szempontokat is figyelembe véve az állam kötelezően ellenőrzi majd minden háztartás bútorzatát, gépeit ....hogy pl a tulaj nem lopta -e s ennek nagyon nagy elrettentő ereje lenne.
....vagy pl az állam ellenőrzi a házastársak szexuális akciói igy is küzdve a prostitúció ellen ....mert ha véletlenül a saját családi házba pl a Hugyos Józsi mással kefél vagy a feleségével azt azért biztosan tudnia kell a kormánynak.Képzeld el a Hugyos Józsi dug s akkor lecsap a NAV kommandó hogy igazolja magát a felesége .hogy az -e?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.12.10. 10:36:08

@gyalog.galopp: Az internálás a közbiztonsági szempontból gyanús, veszélyes, megbízhatatlan személyek bűnmegelőző célú fogvatartása volt. Segítette a bűnmegelőzést és a felderítést is, azáltal, hogy az internáltak nem bűnöztek kinn, és azáltal, hogy odabent gyakran törtek meg és tettek vallomást addigi bűneikről, illetve váltak törvénytisztelő polgárrá és vállalták, hogy a jövőben segítik a hatóságok bűnmegelőző és -felderítő munkáját.

Te meg jössz itt a személyiségi jogokkal. Hülye libsi.

Egyébként persze hogy voltak jogkövetkezményei; mindennek voltak, vannak és lesznek is jogkövetkezményei. A valóság már csak ilyen.

gyalog.galopp 2014.12.10. 10:46:54

@Counter:

Mi van, ez valami új cucc?

gyalog.galopp 2014.12.10. 10:48:55

@wantaan:

Mondjuk ez se lenne példa nélküli, aszem valamikor az ötvenes évek elején az usákoknál az adóellenőr számon tartotta a bútorokat, és el kellett számolni a gyarapodással.
Nem tudsz újat mondani.

picur3ka 2014.12.10. 10:56:29

@gyalog.galopp:

"Értelmes , felelős gondolkozású ember nem jön azzal hogy "az én gyerekem" , a gyerekek többsége tudtán és akaratán kívül kapja az első adag drogot."

Lol. Kurzós minden gyerekeket érintő témánál ezzel jön, hogy az ő gyereke nem tartozik a gyerekek halmazába.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.12.10. 10:57:00

@gyalog.galopp: "Ha egy bűnmegelőzési tevékenységet úgy állítunk be mint személyiségi, szabadság meg a .... jogaink korlátozását, akkor igen nagy szívességet teszünk a bűnözőknek."

Miért teszel szívességet a bűnözőknek? Nem volna biztonságosabb a magyar vidék, ha a cigányokat internálhatnánk, például? Vagy a nagyvárosok, ha a drogosokat, kínai és vietnami csempészeket, munkakerülőket egyszerűen közbiztonsági őrizetbe vehetnénk?

Próbálj személyiségi és szabadságjogokra való hivatkozás nélkül érvelni!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.12.10. 11:00:17

@gyalog.galopp: Nálunk a négyzetmétereket tartanák csak számon, azt is csak szűk körben, de az se megy.

A nép még nem érett meg a bútorok nyilvántartására!

Egyébként amíg Amerikában ez ment, azalatt Magyarországon nem is kellett adóznia egy polgárnak se. Erre nem emlékszik a sok megvezetett fiatal Kádár-gyalázó marha! Pedig az áfa és az szja a rendszerváltás nevű lokalitás-szipolyozó örvényszivattyú jól eltervezett fegyvereként került beültetésre a magyarországi lokálgazdaság vérereibe!

wantaan 2014.12.10. 11:39:52

@gyalog.galopp: Nem is akartam újat mondani. .....legfeljebb eddig a panel szomszédod csupán szórakozásból számolta a dugásodat ,holnaptól majd Orbán vagy Semjén netán a Kocsis/Hugyos Máté megbízásából.
S majd írja:" Szigorúan bizalmas! Veszély esetén elégetendő! Kioku Mitsu!: Gyalog.galopp szomszéd-ner-társ december 11.-én éjjel 11 után 1x vagy 2x megdugta az asszonyát (szerinte).
.....az eset további tanulmányozást érdemel mert az átszűrődő hangok alapján a Gyalog.galoppné nem ment el.
A felderítés pontossága érdekében a párt/Fidesz véleményezését kérem.
Ner-társi üdvözlettel: ..... a szomszéd a xxxxxx ügynök 12.emelet 2-es ajtó, a csengőt ne nyomjátok hosszan mert idegesít s akkor nem vállalok felelősséget a tetteimért..
A párttal tűzön -vízen át! Hajrá magyarok, hajrá Magyarország!"

gyalog.galopp 2014.12.10. 11:46:16

@wantaan:

Az első panel kb 5 km-re van, ha ott meghallanák .... , hát szép halál lenne mindkettőnknek. Neked s kívánok rosszabbat.

gyalog.galopp 2014.12.10. 11:48:29

@wantaan:

egyébként nagyon rutinosan nyomod, te ezt nem most csinálod elősször

wantaan 2014.12.10. 11:53:05

@gyalog.galopp: Nézd meg a Kígyótojás című filmet s utána menj el egy mai magyar kisvárosba Borsodba, Békésbe vagy Somogyba ...... ha nyitott szemmel jársz sok hasonlóságot tapasztalsz.

Kandeláber 2014.12.10. 12:39:01

Roppant hasznos a kezdeményezés.
A drogos idiótákkal szemben a zéró tolerancia elvét kell érvényesíteni.
Most lehet jönni a szokásos mantrával, hogy "bezzeg az alkohol"...
Aki ezt a hülyeséget szajkózza, valószínűleg nem tud különbséget tenni egy nívós söröző és egy lepukkant drogtanya között.
A szerzőnek gratulálni lehet az igyekezetéért, sikerült ManCs vagy hvg.hu szintre süllyednie.

Tehéntőgy 2014.12.10. 12:54:40

@Kandeláber: Ilyen alapon vannak csilivili ópiumbarlangok is, ahogy hányásszagú késdobálók is, vizenyős tekintetű, remegő kezű harmincas alkoholistákkal. (Ha már demagógia.)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.12.10. 13:01:54

@Tehéntőgy: Ténylegesen is vannak. Volt például az a kurvázós-jachtos történet.

zorki 2014.12.10. 14:34:11

@gyalog.galopp: Nem jöttem azzal, hogy mi van a gyermekemmel, tehát egyszerűen csak terelsz.
Azt állítottam, ha egy szülő nem veszi észre, hogy gyermeke függővé vált, akkor a szülő is hibás. A függővé válás egy folyamat, ami nem egy-két hetes, és az egymást követő szakaszainak észrevehető jelei vannak. Arról már nem is beszélve, hogy egyre több pénzre is szükség van a drogosnak.
A fiatalok többsége nem úgy találkozik a droggal ahogy állítod.
Az egyik jellemző találkozási pont egy-egy fiatal mikroközösség, ahol társakra talál a helyét kereső -letöbbször különböző problémákkal is küzdő- tini.
A drog fogyasztás lehet a csatlakozás "próbája", megfelelési kényszer, stb.
A másik ismert színtere a droggal ismerkedésnek a hétvégi szórakozóhelyek, legtöbbször már alkoholos befolyásoltság közben.
Az egyébként eléggé közismert, hogy a dohányzás és az alkohol sokkal több fiatalt érint. Ha valóban az ifjúság mentése-nevelése a cél ezekkel is kellene kezdeni valamit, de nem tesztekkel.

I_Isti 2014.12.10. 14:58:40

@zorki: átlag magyar szülő naponta nyolc-, esetleg kilenc percet beszélget a gyerekével. Ennyi idő alatt egy klinikai szakorvos se állapítaná meg, hogy gáz van, nem hogy egy szülő...

picur3ka 2014.12.10. 15:05:50

@wantaan:

rettegde van már vagy 20 éve. ismerjük a dumátokat. a nácikról átálltatok a kommmunistákra, mert az előbbi nem jött össze.

írni kéne talán valami politikai programot az emberek rémísztgetése helyett.

picur3ka 2014.12.10. 15:16:00

@zorki:

Az a rész nem teljesen rád vonatkozott, de meggondolhatod te is. A kormány nem terólad dönt személy szerint.

Egyébként, ha a függőséget veszi észre a szülő, az már egy kicsit késő...

Nincsenek többen a rendszeresen dohányzó és alkoholozó fiatalok, mint a kábítósok.

zorki 2014.12.10. 15:27:04

Ezért írtam, hogy a szülő is hibáztatható.
Természetesen egy sor objektív tényező felhozható a szülő mentségére, sajnos ez a fiatalon semmit sem segít!

zorki 2014.12.10. 15:31:19

@picur3ka: Nem neked válaszoltam, ebből adódhatott félreértés, de sebaj: DDD
Szerintem is késő.

picur3ka 2014.12.10. 15:37:22

@zorki:

Tudom, semmi félreértés.

Csak nem úgy fogalmaztál. Sajnos, sok fiatal próbálkoziik kászerrel manapság. Meglepően sok.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.12.10. 17:23:55

www.origo.hu/itthon/20141210-rogan-januar-vegere-kesz-lehet-a-drogteszt-torveny.html
"Várhatóan január végére elkészül az a törvénytervezet, ami általános drogtesztet vezet be a veszélyeztetett korosztályba tartozó gyermekeknél, a politikusoknál és az újságíróknál, mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. A törvénytervezetet úgy akarják megfogalmazni, hogy minden szülőnek döntenie kelljen arról, beleegyezik-e gyermeke iskolai drogtesztjébe, tette hozzá a frakcióvezető. "

Robinzon Kurzor 2014.12.10. 17:36:08

@picur3ka: "Nincsenek többen a rendszeresen dohányzó és alkoholozó fiatalok, mint a kábítósok."

Ezt ugyanonnan meríted, ahonnan azt is tudni véled, hogy a fiatalak először tudtuk és akaratuk ellenére találkoznak "droggal"?

Szerintem drogos vagy és teljesen elvesztetted a kapcsolatodat a valósággal.

gyalog.galopp 2014.12.10. 19:17:24

@zorki:
A fenét terelek, a lényeglátásra törekszem.
A gyerekem, gyereked az élete jelentősebb részét a szülői felügyelet nélkül tölti a szülők számára ismeretlen ingerek, befolyások alatt.
Abban bízni, hogy a rendőr fogja megakadályozni a gyerek drogfogyasztását, vagy megerőszakolását az a szülő részéről végzetes, büntetendő hanyagság.

zorki 2014.12.10. 21:31:58

@gyalog.galopp: Azért tereltél, mert én nem hivatkoztam olyasmire, amire Te válaszoltál, de toddte:D
Még azt sem mondtam, hogy a rendőr dolga megakadályozni a gyerek drogfogyasztását. A rendőr dolga a dílereket elkapni, és szerintem ezt a mainál sokkal hatékonyabban is megtehetik. Ha másképpen nem megy kérdezzék meg a fiatalokat, hol kellene őket keresni. (Nem adott személyt, hanem általában a drogdílereket.)
A szülők dolga meg az, hogy figyeljenek a gyermekükre. Ha elromlik a kapcsolat -ami ebben a korban gyakori-, akkor még inkább. Ez nem azt jelenti, hogy naponta beszélgessél vele minél többet.
Lehet, hogy csak az én személyes szerencsém -bár biztos mások is vannak így vele-, de -heti átlagolva- napi 8-9 percnél most is többet vagyok együtt a felnőtt gyermekemmel, családjával és unokáimmal. Tény, hogy már nyugdíjas vaok. Nyahh, most bezzegeltem!:)))

zorki 2014.12.10. 21:33:45

"Ez nem azt jelenti, hogy naponta beszélgessél vele minél többet."
Helyesen: Ez azt jelenti, hogy naponta beszélgessél vele minél többet.
Ejnyehh!(((
süti beállítások módosítása