A kommunizmus ragadós masszának bizonyult
2014. augusztus 23. írta: mathe.aron

A kommunizmus ragadós masszának bizonyult

molotov_ribbentrop.jpg

A totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapjára.

Hetvenöt éve, a szovjet fővárosban, Moszkvában szokatlan vendéget fogadtak. A náci Harmadik Birodalom külügyminisztere, Ribbentrop néptárs köszöntötte kommunista szövetségeseit. Egyezkedni érkezett, Európa népeit osztották el. A német külügyminiszter elemében érezte magát, mintha a sajátjai között lett volna. Az alkut az egyezkedés kezdetétől napok alatt kötötték meg. Valójában régóta együtt haladtak. Ők igazi útitársak voltak. Hitler mindig tisztelettel beszélt Sztálinról, és sokat tanultak egymástól. Többek között koncentrációs táborok alaprajzait és politikai üldözötteket adtak-vettek egymás között.

A két diktatúra ugyanannak az éremnek a két oldala volt:. Totalitárius rezsim volt mind a kettő, és szocialista. A régi Európát akarták lerombolni, a polgári világot, a nemzetek közös hazáját. Terror, erőszak, hazugság, ezek voltak az eszközeik.

Ma már elképzelhetetlen borzalmak estek meg napi szinten, az emberi lélek sötét oldalának szürreális titkait emelték rendszerszintre. Hogy milyen világ volt ez a hétköznapokban? Szolzsenyicin leírása szerint, amikor a fogolyról kiderül, hogy huszonöt évet kapott, „az őrparancsnok megkérdi: Miért kaptad? – Csak úgy, semmiért. – Nem igaz. Csak úgy, semmiért tízet adnak!”.

A nácik bukásával a nemzetiszocialista rendszer bűnei teljes mértékben megismerhetővé váltak. A világ ítéletet mondott felettük, a tetteseket megbüntették. A kommunizmus azonban nyúlós, ragadós masszának bizonyult. A szabad világ kiemelkedő vezetői, szinte pusztán az igazsághoz való ragaszkodással összeomlásba kergették a hazugságon alapuló szovjet rendszert, de annak kimúlása nem volt sem drámai, sem pedig látványos. A katarzis mintha elmaradt volna. A bűnök akkoriban már nem tűntek olyan feketének, és a kommunista főnökök csendesen, de eltökélten próbálták magukat tisztára mosni – hazugsággal, pénzzel, befolyással.

Ettől azonban a tény még tény marad: Közép-Európának nem egy, hanem két totalitárius rezsim, a szervezett bűnözés politikai megjelenését jelentő két diktatúra bűncselekményeit kellett elszenvednie. De a kommunizmus pontos hatásmechanizmusa, mindennapi gyakorlata és lélekromboló cinizmusa még nem áll egészen világosan előttünk. A jövő egyik alapvetése, hogy az emberellenes törekvéseket leleplezzük, és a maguk kietlen valóságában bemutassuk.

„Az ártatlan vér az égre kiált” − a mai nap tisztelgés a sok millió európai áldozat emléke előtt. Emlékezetük megőrzése valamennyiünk kötelessége.

Máthé Áron
A Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr366629225

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A kommunizmus ragadós masszának bizonyult 2014.08.23. 17:52:01

A világ ítéletet mondott a nácizmus fölött, a tetteseket megbüntették. A kommunizmus azonban nyúlós, ragadós masszának bizonyult.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a gondolkodni próbáló maxval birca · http://maxval.co.nr 2014.08.23. 18:21:24

A kommunizmus saját magát döntötte meg, ezért nem volt katarzis. Egyszerűen a rendszer vezetői is rádöbbentek az marxista eszme működésképtelenségére.

a gondolkodni próbáló maxval birca · http://maxval.co.nr 2014.08.23. 18:25:21

A bűnök? Többnyire elévültek, régen voltak. A kommunizmus a nagy bűneit nem a végső szakaszában követte el. A szovjet kommunizmus pl. kifejezetten megenyhült utolsó 35 évében. Bár végig diktatúra maradt, sok totalitárius vonás autoritáriussá szelidült.

S=klogW 2014.08.23. 18:43:51

Valójában egy maffia volt:

ideológia-bizniszben utazva élősködtek a társadalmon.

wantaan 2014.08.23. 18:51:42

Kommunista kutyák kölykeiből sohasem lesz demokrata. Lásd a mai kormánypártot Magyarországon.
Van-e nagyobb kommunista ma Kövér Lászlónál? Aki tud az írja meg...

tsk 2014.08.23. 18:59:56

"A két diktatúra ugyanannak az éremnek a két oldala volt:. Totalitárius rezsim volt mind a kettő, és szocialista. A régi Európát akarták lerombolni, a polgári világot, a nemzetek közös hazáját." A XIX-ik század, ahogy nem volt idilli paraszti lét kora ugyanúgy az idilli polgári lété sem. A "régi Európa" tele volt társadalmi feszültségekkel, az egyetlen dolog ami miatt nem robbant, az a kivándorlás lehetősége volt. Ez biztonsági szelepként működött, elfedte a problémákat, ezért tűnhet az az idő aranykornak. (a kiegyezés után a monarchiából 4 millió ember emigrált) A kommunizmus és a nácizmus nem a paradicsomi állapotoknak vetett véget, hanem egy válsághelyzetre adtak katasztrofális választ.

Poroltó Ernő 2014.08.23. 19:03:58

"A Nyugat roppant vak is volt. A bolsevista betyárok – népek kiirtói – nemsokára királyi udvarokban kezdtek szalonképesek lenni. Nyugat miniszterelnökei és külügyminiszterei tülekedve vívtak közelharcot, hogy ki jusson előbb Moszkvába. 1955-56 nagy ténye az, hogy amilyen mérvben megutálták a Vasfüggöny népei az orosz kommunista világot, oly fokban növekedett az elgyengült lelkét lassan elvesztő Nyugat államaiban a Szovjet befolyása. Tengernyi magyar vér is folyt azért, hogy a Nyugat vakhályoga leváljon. De minden áldozat hiába volt." (Mindszenty József: Emlékirataim. Szent István Társulat, Bp., 1989.)

Bell & Sebastian 2014.08.23. 19:04:18

"Azért kár, hogy régi, jó dolgokból nem maradt semmi?"

Íme a kezdetek, a hőskor, az alapítók, a megvilágosodottak és forradalmárok, felforgatók és szervezők, az új világrend kiagyalói, Lucifer követői.

Adam Weishaupt

Der Gründer der Illuminaten, Adam Weishaupt, lebte von 1785 bis 1787 in Regensburg in der Engelburgergasse, höchstwahrscheinlich in der jetzigen Hausnummer 8 (ausgehend von einem Stich aus dem 18. Jahrhundert). Am 1. Mai 1776 wurde der Orden als "Bund der Perfektibilisten" von Weishaupt in Ingolstadt gegründet. Später wurde er in den Illuminatenorden (lat. illuminati = die Erleuchteten) umbenannt. Ziel des Ordens war keineswegs, wie in vielen Büchern und Filmen behauptet, fi nstere Mächte auszuüben, sondern das "Licht der Vernunft" in die durch kirchliche Dogmen unterdrückte Welt zu tragen und damit eine "neue Weltordnung" zu begründen: Staat, Religion und Lehre sollten reformiert werden, Tugend, Weisheit und Wissenschaft über Verfolgung und Despotismus siegen. Hochrangiger Adel und Promis der damaligen Zeit, wie z.B. Goethe, wurden Illuminaten. 1785 ließ der bayerische Kurfürst Karl Theodor die Iluminaten jedoch verbieten. Weishaupt fl oh am 16. Februar 1785 als Handwerker verkleidet in die damals freie Reichsstadt Regensburg. Er bekam am 20. Juli 1785 Besuch von dem Priester und Illuminaten-Ordensbruder Johann Jakob Lanz. Bei einem Spaziergang der beiden vor den Toren Regensburgs zog plötzlich ein schweres Gewitter auf. Als hätte ein rächender Gott dem Priester seine heidnisch anmutende Zugehörigkeit zu den Illuminaten übelgenommen, krachte ein Blitz auf Lanz hernieder, der auf der Stelle tot war. In den Kleidern des Toten wurde ein Mitgliedsverzeichnis der Illuminaten gefunden. Von da an wurden diese aufs Schärfste verfolgt und man verlangte Weishaupts Auslieferung. Es wurden Spione nach Regensburg ausgesandt, die ihn verhaften sollten, sobald er bayerischen Boden betrat (z.B. das zu Bayern gehörende Stadtamhof). Weishaupt fl oh 1787 aus Regensburg nach Gotha an den herzoglichen Hof. Die Illuminaten aber wurden weiterhin verfolgt und verleumdet, Weishaupt versuchte, sie von Gotha aus durch erklärende Schriften zu rehabilitieren, was ihm nicht gelang. Er starb1830.

www.regensburger-touristen-guide.de/de,bauwerke,4,adam_weishaupt_engelburger_gasse/

"The Order was at first very popular, and enrolled no less than two thousand names upon its registers.... Its Lodges were to be found in France, Belgium, Holland, Denmark, Sweden, Poland, Hungary, and Italy. Knigge, who was one of its most prominent working members, and the auther of several of its Degrees, was a religious man, and would never have united with it had its object been, as has been charged, to abolish Christianity. ..."

freemasonry.bcy.ca/texts/illuminati.html

bavarikon.de/de/bookviewer/kpbO-UBR-BOS-0000P481XTB00023

Emlékezetük megőrzése valamennyiünk kötelessége. Ha már nem csapott idejében mindegyikbe a ménkű.

S=klogW 2014.08.23. 19:06:05

Ebben a filmben arról is szó van,

micsoda luxuskiadásaik volta az ávós elvtársuraknak:

www.youtube.com/watch?v=9q6gwZs4Zi8

S=klogW 2014.08.23. 19:09:26

@S=klogW: És egy másik dokumentumfilm a pufajkásokról:

www.youtube.com/watch?v=HFVBlRlGY-s

Bell & Sebastian 2014.08.23. 19:21:32

@S=klogW: Hamis illúzió, hogy már kiengedtek a kísérleti nyulak ketrecéből és többet nem fordulhat elő az, hogy külön osztály foglalkozik az elvtársak fekete kasszájának feltöltésével, ingatlanok és ingóságok rekvirálásával, gazdáik eltüntetésével és az alattvalók megfélemlítésével terrorlegények által?

Ez egy jobb kor, amelyben ilyesmi már nem fordulhat elő.

B_i_z_t_o_s_a_n_?

Bell & Sebastian 2014.08.23. 19:28:27

Tegnapi hír, hogy a magyar államadósságnak már több, mint a fele magyar kézbe került. Tudják, hogy mit jelent ez a mondat? Osztva négy és fél évvel. Ötmilliárdot becsültem naponta és még _nagyon_ alá is lőttem.

22,84 ezer milliárdnak mennyi a fele?

picur3ka 2014.08.23. 19:56:23

@Bell & Sebastian:

Linkje van?

F. A. Hayek 2014.08.23. 20:04:43

@wantaan: Kovács László, Lendvai Ildikó, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Kuncze Gábor, Göncz Árpád és mindenki, aki a rendszerváltozás után az MSZMP utódpártjában (gyk. MSZP) vagy annak valamely szövetségesében politizálva elősegítette az állampárt politikai-gazdasági hatalmának átmentését, illetve annak a jelenlegi maffiabaloldal általi kamatoztatását. Valamint az ezek értelmiségi holdudvarába és gazdasági hátországába tartozó szereplők.

Szívesen.

picur3ka 2014.08.23. 20:18:44

@wantaan:

"Van-e nagyobb kommunista ma Kövér Lászlónál? Aki tud az írja meg..."

Nagyjából az összes szerző, akit a mandiner válogatni szokott, például, aztán ott a Thürmer és pártja, a Bal-oldal, vagy minek híjják (furfang nick tudni fogja), sata, sata, a fél ország, legalább.

Maga is Marx nagy barátja, nem?

Bell & Sebastian 2014.08.23. 20:42:11

@picur3ka: Teletextes hír volt, kész tényként tálalva.

www.vg.hu/penzugy/magyar-kezbe-juthat-az-allamadossag-nagyobb-resze-433792

Ezek szerint picinykét még várni kell.

S=klogW 2014.08.23. 20:46:39

Máthé Áron!

Egy nagy hazugság az írásod!

"A szabad világ kiemelkedő vezetői, szinte pusztán az igazsághoz való ragaszkodással összeomlásba kergették a hazugságon alapuló szovjet rendszert, de annak kimúlása nem volt sem drámai, sem pedig látványos."

A szabad világ kiemelkedő vezetőinek eszükbe nem jutott felelősségre vonást követelni,

inkább igyekeztek a rabló-privatizációhoz helyi komprádorokat keresni, mely szerepre kiválóan megfeleltek az épp elkergetett pártállami fejesek.

picur3ka 2014.08.23. 20:47:01

@Bell & Sebastian:

Puszi.

hanta boy 2014.08.23. 20:53:56

Hát kedves Máthé Áron, jó nagyot tévedsz!

Már hogyan lehetne egy lapon említeni a náci és a kommunista diktatúrát!

A kommunista diktatúra ezerszer gennyesebb volt!

".A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke, vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja."

Emellett Hitler és a nácik elbújhatnak.....

Bell & Sebastian 2014.08.23. 21:05:36

@hanta boy: Ezt az idézetet -a Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvéhez hasonlóan- az Ohrana hamisítványaként kezelje.

Amennyiben nem számítjuk, hogy minden betűje igaz.

Szindbad 2014.08.23. 21:07:21

@hanta boy: Ugye? Hitler legalább felvirágoztatta az országát. Minimum egymilliószor gennyesebb volt a kommunizmus. Minimum.

Bell & Sebastian 2014.08.23. 21:14:21

@Szindbad: Rosszul tudja, Adolf Amerikát virágoztatta fel, Németországot pont földig bombázták. A kommunistáknál nem ennyire bonyolult a felállás.

hanta boy 2014.08.23. 21:19:03

Mind e mellett Hitler a földreszállt gonoszt, Sztálint el akarta pusztítani!

Csak azok a totál hülye amerikaiak és angolok Sztálin mellé álltak!

Ez a rossz döntésük százmiliiók életét tette tönkre!

hanta boy 2014.08.23. 21:23:33

Máthé Áron!

"A két diktatúra ugyanannak az éremnek a két oldala volt:. Totalitárius rezsim volt mind a kettő, és szocialista. "

Egy újabb nagy tévedásed!

Hitler demokratikus választásokon jutott hatalomra és szocialista volt, sőt nemzeti szocialista. (ha ez a szó, hogy nemzeti nem veri ki a biztosítékot a ballibsiknél...)
Ezzel szemben Sztálint soha senki nem választotta meg, és ő természetesen kommunista volt!

hanta boy 2014.08.23. 21:26:19

Vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó jól tudta, hogy a háborúban melyik oldalra kell állni!

Míg azok a totál hülye amerikaiak és angolok a FŐGONOSZ Sztálin oldalára álltak! A hülyék.....

Bell & Sebastian 2014.08.23. 21:39:11

@hanta boy: Ha kiszedegeti a Mein Kampfból Hitler céljait, első helyre a Francia hegemónia letörését tette, másodiknak a zsidó (spekulációs-) pénztőke kiebrudalását, miközben a zsidó termelési tőke éltette, utána jött volna Sztálin rendszere, ami azért -valljuk be-, jókora kisiklás volt a lenini útról. Az addig tetszett a németeknek, hiszen az ő emberük volt Iljics, az amerikaiak emberének fejébe a felismerés ütött léket egy jégcsákány képében, hogy momentán nem terem nekik babér.

Teljesen természetes, hogy szerették volna visszaszerezni fölöttük az ellenőrzést.

Ami a mai napig nem igazán sikerült, nagy-nagy bánatukra.

Bell & Sebastian 2014.08.23. 21:53:41

Természetesen fölösleges elolvasni a programadónak szánt Mein Kampf köteteit vagy a hozzáírt második könyvet, hiszen az NSDAP 25 pontjában minden benne van, ami érvényben maradt a Harmadik Birodalom fennállása egész ideje alatt.

>>>
1. Követeljük Németország egyesüléset Nagy-Németországban a nemzeti önmeghatározás joga alapján.

2. A német nép egyenjogúságát követeljük más nemzetekkel szemben, a Versaillesi és Saint-Germaini békeszerződések visszavonását.

3. Területet és gyarmatokat követelünk népünk élelmezésére, és fölös lakosságunk letelepítésére.

4. Csak a nemzet tagjai lehetnek állampolgárok. Csak német vérűek, bármilyen hitűek lehetnek a nemzet tagjai. Zsidó nem lehet a nemzet tagja.

5. Nem állampolgárok csak mint vendégek élhetnek Németországban, és rájuk az idegenekre vonatkozó jog vonatkozik.

6. Szavazati joguk képviselők választására csak állampolgároknak van. Ezért állami hivatalnok csak állampolgár lehet bármilyen szinten.

Nem értünk egyet azzal, hogy tisztviselői állásokat pusztán pártérdektől vezérelve foglaljanak el, jellemtől és képességektől függetlenül.

7. Követeljük, hogy az állam elsőrendű célja polgárai megélhetésének a biztosítása legyen. Ha a teljes lakosság ellátása nem lehetséges, az idegeneket el kell távolítani a birodalomból.

8. Nem-német bevándorlás nem kívánatos. Olyan nem-német személyeket, akik 1914 augusztus 2. után léptek be az országba, távozásra kell felszólítani.

9. Minden állampolgának azonos jogai és kötelességei vannak.

10. Minden polgár első kötelessége testi és szellemi munka végzése. Az egyén tevékenysége nem szabad, hogy a közösséggel ellentétes érdekű legyen, hanem az általános hasznot kell szolgálnia.

Ezért követeljük:

11. A munka nélkül szerzett jövedelmek megszüntetését.

Az érdekrabszolgaság megszüntetését.

12. A háborús áldozatok figyelembe vételével a háborúból való személyes meggazdagodás bűn a nemzet ellen. Követeljük a háborús haszon elvételét.

13. A trösztök államosítását követeljük.

14. A nagy üzemek hasznának felosztását követeljük.

15. Az időskori biztosítás kiterjesztését követeljük.

16. Egészséges középosztályt követelünk, a nagy áruházak államosítását, ezek kölcsönzését kisebb kereskedőknek olcsó áron, és végül a kiskereskedőknek kell adni az állami és városi megrendeléseket.

17. Földreformot követelünk nemzeti alapon, törvényt, mely a föld kisajátítását lehetővé teszi közösségi célokra kártalanítás nélkül; a földbérlés és a földdel való spekuláció megszüntetését.

18. A közös érdekek ellen vétők szigorú megbüntetését követeljük. Bűnözőket, uzsorásokat, profithajhászókat halállal lehessen büntetni, függetlenül vallásuktól vagy fajuktól.

19. A materialista világrendet szolgáló római jogot német joggal kell helyettesíteni.

20. Az államnak kell alakítani az oktatást azzal a céllal, hogy minden jó képességű keményen dolgozó német magasfokú oktatást kaphasson. Az oktatásnak a gyakorlati élet követelményei szerint kell oktatnia. Az iskola célja az kell hogy legyen, hogy tudást adjon, megértesse az állam és a nemzet célját (polgári ügyek tanulmányozásával). Követeljük, hogy szegény családok gyerekeinek taníttatási költségét vegye át az állam.

21. Az államnak védenie kell a polgárok egészségét, megtiltani a gyerekmunkát, támogatni a sportot és tornát, a fiatalság sportklubjait erőteljesen támogatnia kell.

22. A zsoldos hadsereg megszüntetését követeljük, helyette a nép hadseregének felállítását.

23. Hadat üzenünk a politikai hazudozásnak a sajtóban. Német sajtó létrehozása érdekében követeljük:

(a) Újságíró és szerkesztő csak német állampolgár lehet.
(b) Ne jelenhessen meg nem-német újság állami engedély nélkül. Nem német újságokat nem szabad német nyelven nyomtatni.
(c) Nem németeknek nem szabad anyagi vagy más eszközökkel befolyásolni német újságokat.

A fentiek megszegése esetén az újságot meg kell szüntetni és az újságot támogató vagy előállító nem-németeket ki kell utasítani. A nemzet javát nem szolgáló újságokat be kell tiltani. Követeljük a művészet és irodalom nemzetromboló termékeinek jogi üldözését követeljük, és az olyan kultúrális események megszüntetését, melyek nemzetrombolóak.

24. Szabadságot követelünk minden olyan vallásnak, mely nem támadja a német nép létét és nem támadja erkölcsi érzékét.

A párt támogatja a kereszténységet, és nem foglal állást egyik irányzat mellett sem. Harcol a zsidó-materialista szellem ellen, és az a meggyőződése, hogy az áĺlandó egészség csak akkor valósul meg, ha a közösség érdeke a magánérdek fölött áll.

25. A fenti program keresztülvitele erős államot követel, a központi parlament feltétlen rendkelezési jogát a birodalom és annak szervezetei fölött, valamint testületek kialakítását, melyeknek joguk és képességük van a fenti program végrehajtására a birodalom minden tartományában.

A párt vezetői fáradhatatlanul munkálkodnak- ha kell, életük feláldozásával is- hogy ez a program valósággá legyen.
<<<

calabria02 (törölt) 2014.08.23. 22:12:36

@Bell & Sebastian:

"jókora kisiklás volt a lenini útról"

hát ezzel nem értek egyet, Lenin legalább olyan kegyetlen gyilkos volt mint Sztálin

néhány példa

Russian famine of 1921
en.wikipedia.org/wiki/Russian_famine_of_1921

Red terror
en.wikipedia.org/wiki/Red_Terror#Atrocities

Decossackization
en.wikipedia.org/wiki/Decossackization

calabria02 (törölt) 2014.08.23. 22:15:21

@Bell & Sebastian:

pl. az alábbi sem volt véletlenül afféle "fehér folt" a szovjet történelemben...

www.youtube.com/watch?v=-N-fIrUWMmc

az uralkodócsalád bestiális likvidálása jóformán mindent elmondott az új rendszer "humánumáról"

calabria02 (törölt) 2014.08.23. 22:19:25

@hanta boy:

a totalitárius rendszereken belül a szupranacionális szervezetekkel kiegészített demokrácia a legfejlettebb verzió

a fasiszták, a nácik és a kommunisták a totalitárius rendszerek sokkal __primitívebb__ verzióit képviselték...

és valószínűleg a kommunista verzió volt a __legprimitívebb__

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.08.23. 23:38:22

"Vera Zaszulics a tábornok nyilvános fogadóóráján annak szentpétervári irodájában követte el tettét, kifejezve egy fogoly megverésével szembeni tiltakozását.

Trjepov, aki az uralkodó cár törvénytelen testvére volt, életben maradt. P. A. Alekszandrov, Zaszulics ügyvédje elérte a nő felmentését. Védő beszédében elmesélte a Vera Zaszulics előéletét: szólt a megaláztatásokról és a kínzásokról, amelyeket korábbi letartóztatása és bebörtönzése során szenvedett el.
A. F. Koni jogász emlékirataiban, aki a per bírája volt, szerepel néhány verssor, melynek szövege isteni büntetésnek mutatja a terrorista aktust."
ezenanapon.hu/01/24/vera-zaszulics-a-modern-kor-elso-noi-terroristaja-kozvetlen-kozelrol-ralott-trjepov-f-f-tabornokra/103190

Bell & Sebastian 2014.08.24. 00:50:29

@calabria02: Lenin szóbeli végrendeletében kizárta Sztálin utódlását. Amikor Krupszkaja ezt fölemlegette (mint tanú), Sztálin nyíltan megfenyegette, ha nem tartja a pofáját, kinyírja.

Sztálin találmánya (ezért nevezzük sztálinizmusnak) a permanens forradalom volt és azon az elképzelésen alapult, hogy a proletárforradalom győzelmével sem szűnik meg automatikusan az osztályharc, sőt, egyre éleződik, ezért minden erőt a belső ellenség felszámolására kel összpontosítani.

Ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy tovább folytatódtak a deportálások, megideologizált tömeggyilkosságok, belső leszámolások és oktalan terrorgyilkosságok, az emberek megfélemlítése céljából.

A sztálinista bugyor egy elkerített része a marxista pokolnak, miként a leninista is. Az utóbbi csak a kezdet, míg az előbbi a folytatása.

A kettő teljesen külön kezelendő! Hogy a honvédő háborúban ez előnynek bizonyult vagy hátránynak, még ez sem eldöntött kérdés.

Bell & Sebastian 2014.08.24. 01:05:59

@calabria02: Ebben van valami. Ugyanis a marxista pokol is csak egy része (a nemzeti-szocialistával együtt) a lehomályosodott (illuminátus-szabadkőműves) egésznek (általában a Nagy Francia Forradalomtól számítjuk).

Egy Hollandia, Nagy Britannia vagy Amerika kétségtelenül jobb a demo változatoknál, pedig az igazi mozgatórugók minden esetben ugyanazok.

Ez annál is inkább így van, mert nemsokára bemutatják, milyen (utolsó) globális konfliktussal kívánják megszerezni a hegemóniát, egymással veretve össze a hatalmi koncentrálódásokat, hogy győztesen emelkedhessenek ki a véres habokból, mint negatív Vénusz.

Hogy kikkel éri meg együtt vonyítani a megmaradás reményében? Nagy választék nincsen, ám hosszú távon ki tudja ezt? Ha Istennél az Ítélet - végső soron.

Bell & Sebastian 2014.08.24. 01:26:57

@calabria02: A cári család legyilkolása talán a legkönnyebben megmagyarázható fejezete a teljes, marxista történelemnek. Az útjában volt mint a német, mint az amerikai zsidóknak. Kiváló alkalomnak bizonyult arra, hogy megfizessenek a kitoloncolásukért.

A cáron még az sem segített, hogy az ANTANT oszlopos tagja volt és a Tengely elitjéhez is ezernyi szállal kötődött. Kellett az országa, nna.

Az oroszok szerint Lenin borjújában hordott cédulájára a németek azt írták, hogy Breszt-litovszki béke és a zsidók visszahelyezése a legfelsőbb hatalomba. A harmadik pont (ha nem az első) a Cár atyuska és magjának örökre eltüntetése volt.

Ezt a gaztettet sikerült is úgy megszervezni, hogy utólag mindenki moshatta kezeit a világ közvéleménye előtt, egy maroknyi, magyar internacionalista, hasznos hülyét leszámítva, akikből kettő élte túl közvetlenül, de a meghagyott egy sem húzhatta sokáig, ahogyan az ábra mutatja.

S=klogW 2014.08.24. 01:32:31

@hanta boy: Még jó, hogy nem írta oda Szolzsenyicint szerzőként.

Ennek a szövegnek Sz.-idézetként befutott karrierje szomorú látlelet a szellemi nívó helyetti zsigeriségről.

Bell & Sebastian 2014.08.24. 01:52:58

@S=klogW: Én nem vennék rá mérget. Ugyanis a Szovjetunióban rengeteg antikommunista iromány kerengett szamizdatban, aminek egy részéről a bukás után sikerült bebizonyítani, hogy neves (pozícióban lévő) szerző műve. Ha úgy tetszik, mindenkinek legalább kettő véleménye volt a fennálló rendről.

Ezért mondhatjuk, hogy ismeretlen szerző műve, de akár Szolzsenyicin is lehetett, pár üveg vodka benyakalása után. Vodkából legalább annyi volt, mint amennyi ellenvéleményből.

A legjobb, magyar politikai viccek is egytől-egyig szovjet eredetűek, két doboz kaviár közt ilyesmit sugdostak egymás fülébe a párttagok, aztán ha kijózanodva a Gulágon találta magát egyikük, akkor elmondhatta, hogy pechje volt, mert a haverja hamarabb ébredt és besétált a KGB -re.

Egy jó Lenin -vicc olyan volt az oroszoknak, mint ovisnak a pisi és kaki.

picur3ka 2014.08.24. 01:53:43

@Szindbad:

Vigyázzon, a kommunizmus áldozatait és bűneit alábecsülni valami bűncselekmény ma már.

Tegye világosabbá, ha nem erről beszél, mert a kommunizmus áldozatait kb 140 millióra teszik (ez csak halottban).

Bell & Sebastian 2014.08.24. 01:59:25

- Te Grísa, mi az, hogy kozmopolita?
- Hülye vagy, hogy még ezt sem tudod, a komisszár az űrhajóban.

Kandeláber 2014.08.24. 04:17:16

A posztban idézett Szolzsenyicint a bolsevik uralkodó osztály ivadékai, a "liberálisok" és "szocialista" elvbarátaik igyekeznek bagatellizálni.
Megkapta a maga bélyegét tőlük - antiszemita, tehát első számú közellenség.
Foggal-körömmel kapálódznak a nácik és a kommunisták "összemosása" ellen, mert ugye a kommunisták jó szándékúak voltak, csak véletlenül elrontottak valamit...
Mit nekik holodomor a maga 20 millió áldozatával, mit nekik gulágok, mit nekik Recsk vagy Tiszalök.
Amíg nem lesz azonos megítélésű a kommunista és a náci bűn, addig a "liberálisok" és a "szocialisták" nem tagadják meg a gyökereiket.
Az azóta elborult elméjű TGM zseniálisan fogalmazta meg 1988. március 15-én a tüntetésen: "Majd meglátjuk, hogyan lesz a kommunista kutyából demokratikus szalonna."

S=klogW 2014.08.24. 04:45:40

@Bell & Sebastian:

Szépen, igazságosan, magasztosan hangzó programpontjai a kommunizmusnak is voltak,

kár bármelyik szemetet ezekkel reklámozni.

S=klogW 2014.08.24. 04:55:37

@Bell & Sebastian:

Csakhogy ez a szöveg csak magyar nyelven ismeretes. Ha valamilyen orosz szöveg fordítása lenne, csak kelle nyomának lennie annak is.

2014.08.24. 06:45:01

látom titeket nem zavar, hogy szeretteitek most építik vissza a kommunizmust

hoplita 2014.08.24. 07:01:15

@Bell & Sebastian:
"...A lap pénteki számában Borbély László András kifejtette, hogy ez kedvezően befolyásolhatja az ország kockázati besorolását is, hiszen a hazai befektetők egy esetleges krízis esetén nem hátrálnak ki a magyar papírok mögül. Az is növeli a stabilitást, hogy a hazai befektetőknek kifizetett kamatok nem távoznak az országból.,,,"

Muhahahaha...!

Ilyen 'krízis" esetén - gondolom az államcsőd szó tabu lehet - vajon kinek az állampapírja lesz kifizetve...templetonéké, vagy kovács jóskáé?

Az lesz ám a sikertörténet, gondolom majd arról is lesznek óriásplakátok....ahogy a bajszos csávó eszi a hajóját a kiscsaláddal.:)

hoplita 2014.08.24. 07:15:59

@hanta boy:
'...Hát kedves Máthé Áron, jó nagyot tévedsz!,,,'

Dehogy téved. Tudatosan hazudozik.

Akurvanagynemzeti amnéziabizoccság tagja.
Ahelyett, hogy tengerit kapálna.:(

wantaan 2014.08.24. 07:21:45

@F. A. Hayek: Ó kedves agymosott magyar? nemzettársam. ....nagyobb kommunistát írj ne kisebbeket ha lehet, mint Kövér! Nagyobbat!

...ugye ugye nincs nála nagyobb ....esetleg a Zorbán Viktor ...esetleg amióta Putyin kedvese lett.

wantaan 2014.08.24. 07:29:42

@picur3ka: Miért lennék Én Marx nagy barátja??? Nálam Szent Ágoston a menő ....és Ferenc pápa.
....de nagyra becsülőm pl. XVI. Benedeket is amiért képes volt Szt. Malakiás próféciáját beteljesítve lemondani és igy megújulhat az egyház (remélem sikerül). ....no azért Marx-ot is nagyra tartom, fantasztikusan nagy elme volt. ... ha pár évszázaddal előbb születik akkor ma Szent Marx Károly lenne a neve.

toportyánzsóti 2014.08.24. 08:16:08

A jobboldalon sok a hülye azért váltott ide a csuti orálmuzsik és igaza lett már élő istenné avanzsált.Ezeket az sem zavarja ha közben kiderült a KGB rángatja dróton istenüket.

Pelso.. 2014.08.24. 08:36:50

Az igazsághoz való ragaszkodás szép, de kevés, az összeomláshoz kellett konkrét szándék s terv, valamint egy Reagan, Gorbacsov, Thatcher meg néhányan. Tudod, ők a mostani főnökkel ellentétben elsősorban diktatúrák, s nemcsak azok megvalósítói ellen harcoltak. Meglehet, nélkülük a főnök ma egy járási pártbizottság titkára lenne mindössze, -te kis Nemzeti Szelektív Emlékezet Bizottság tag.

Lucky Larry Silverstein 2014.08.24. 09:58:46

A náci diktatúra 1 éig tartott Magyarországon.

A bolsi diktatúra 45 évig.

Netuddki. 2014.08.24. 10:06:12

Nem az izmusok ölnek. Az emberek ölnek és az aki kiadja a parancsot.

is 2014.08.24. 10:30:42

most miből élne Máthé Áron és társai, ha nem nyomatnák folyamatosan, hogy még mennyi mindent ki kell deríteni?

már tonnaszámra állnak a könyvek, a jegyzőkönyvek mind nyilvánosak, ezerszámra vannak mementók szerte a világban, de nem, még rengeteg kutatnivaló van a megélhetési kutatóknak.

hoplita 2014.08.24. 10:32:31

@wantaan:
"... Nálam Szent Ágoston a menő..."

Az állam erkölcs nélkül csak egy rablóbanda.

Ezt idézem tőle leggyakrabban.

dr doktorka 2014.08.24. 10:35:07

@hanta boy: "A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem"

Ezzel egyetértek. És akkor nézzük meg a fideszt:
A teljes vezetőség és a kormánytagok több mint fele komcsi volt illetve komcsi családból származott!
És akor ott van még Orrbánya elvtárs által személyesen védett 3/3-as banda. Ez is mind a fidesznek kémkedik már jó évtizede.

Tehát akkor ma a legkártékonayabb embertípus a fidióta. Mert fidióta = komcsi söpredék maradvány.

wantaan 2014.08.24. 10:38:43

@hoplita: ugye ugye!!! .... s mintha azt is írta volna hogy az egyház erkölcs nélkül csak egy rablóbanda ...de lehet,hogy csak akarta írni.

dr doktorka 2014.08.24. 10:43:11

Orrbán Győző (Orrbánya elvtárs apukája): MSZMP komcsi, majd elprivatizátor: egykori munkahelye bányáit privatizálta el magának.

Kövér família: egykor Vas-magye 1. számú rettegett komcsi családja. Aztán ezek is elprivatizálták maguknak az állami vagyont.

Erre jön Orrbánya elvtárs és évszázados harcot hirdet a tolvaj komcsik ellen. A faterja ellen. meg a Kövér klán ellen, ugye? A barom hívei meg még be is dőlnek Orrbánya elvtársnak.

Pali papa és a negyven rab ló 2014.08.24. 11:01:01

Nem is gondoltam, hogy ilyen sokan vannak az igazság, a tények megingathatatlan tudásában.

Lucky Larry Silverstein 2014.08.24. 11:07:02

@dr doktorka: Gondolom ezeket is a zöld dossziéban rejtegetitek 25 éve.

Szúrófény 2014.08.24. 11:10:00

@S=klogW: 1. Az eszme a leghatékonyabb fegyver a közösség vagyonának elrablásához.
2. Az eszme, a vallás a hatalom bűnrészese, támogatója, haszonélvezője.

Az anyagi javak szerzésének lehetősége, sokakat tesz gazemberré!
A hatalommal haszonélvezői ünnepelnek!
Eltűri az ostobát a hatalomba, a többi ostoba!

dr doktorka 2014.08.24. 11:24:10

@Lucky Larry Silverstein:

Nem birkácska, ezek tények, amelyeket te is tudsz.

Amikor az elprivatizátor komcsi a maszopban van, akkor bégetsz, amikor meg a fideszben, akkor meg nyalsz.

Te egy ilyen "ember"típus vagy.

Bell & Sebastian 2014.08.24. 11:29:32

@S=klogW: Neszójábe! Oszoljon a homály! :)
_______________________________

Fogadjunk, hogy találok hasonlót eredetiben.

Bell & Sebastian 2014.08.24. 11:31:50

@hoplita: Az a rossz, aki rosszra gondol. Például mi. :)

mattüveg 2014.08.24. 11:36:22

@Pali papa és a negyven rab ló:

"_Nem is gondoltam, hogy ilyen sokan vannak az igazság, a tények megingathatatlan tudásában._"

jó 'jogász' is holtig tanul:)

mattüveg 2014.08.24. 11:39:48

@IGAZI_kovi1970:

"Nem az izmusok ölnek. Az emberek ölnek és az aki kiadja a parancsot. "

árnyaltabban:

nem az izmusok ölnek, hanem annak papjai emberekkel öletnek embereket az izmusok nevében.

mattüveg 2014.08.24. 11:43:22

@tsk:

"A kommunizmus és a nácizmus nem a paradicsomi állapotoknak vetett véget, hanem egy válsághelyzetre adtak katasztrofális választ. "

+

a gondolkodni próbáló maxval birca · http://maxval.co.nr 2014.08.24. 11:48:29

@wantaan:

Kövér sosem volt kommunista, s ma sem az. Azaz ez ostobaság.

a gondolkodni próbáló maxval birca · http://maxval.co.nr 2014.08.24. 11:51:50

@Bell & Sebastian:

Ha marxista vagy, be kell látnod: Sztálinnak igaza volt, ő egyszerúen csak levonta a változott körüményekből következő korrekciót.

anyadmajma 2014.08.24. 11:51:51

@Lucky Larry Silverstein: Mit tippelsz, te fasz, miért egyedül a fidesz ellenzi minden áron, hogy nyilvánosságra kerüljön az ügynöklista, meg hogy kutatható legyen a komcsi világ a levéltárban?
Amúgy az meg tök nyilvános, hogy orbán meg kövér faterja ki és mi volt a komcsi rendszerben. Csak ti nem láttok az orbán seggébe szorult fejetekkel.

a gondolkodni próbáló maxval birca · http://maxval.co.nr 2014.08.24. 11:54:04

@dr doktorka:

Orbán Győző sem volt komcsi, ez megint egy mítosz.

jaegtoer 2014.08.24. 11:54:57

@Bell & Sebastian:

"... felismerés ütött léket egy jégcsákány képében,..."

a jeges dolgokat kéretik mellőzni.

S=klogW 2014.08.24. 11:58:10

@Bell & Sebastian:

Nyilván talál -
de valami "celebtől" legyen ám, akinek a neve tekintélyt tesz a szavak mögé!

anyadmajma 2014.08.24. 12:05:20

@a gondolkodni próbáló maxval birca: Nem, tényleg nem volt komcsi, csak megyei párttitkár, vagy mi.
De ne aggódj, te sem vagy hülye, nem hát.

hoplita 2014.08.24. 12:06:11

@a gondolkodni próbáló maxval birca:

Háppersze, birkabébi.
Kövérapuka se vót munkásőrparancsnok, sőt...:)))

Ha fájna az ostobaság hallanám az ordításod.

hanta boy 2014.08.24. 12:06:37

@anyadmajma:

Anyád majma!

Figyusz!

1990-2010 között kiknek a kezében volt a lehetőség, hogy nyilvánosságra hozzák az ügynöklistákat?

Ebben az időszakban csak nem az MSZP-SZDSZ kormányzott 12 évig?

Ők miért nem hozták nyilvánosságra?

A NAGY LIBERÁLISOK!!!!!!

Pelso.. 2014.08.24. 12:08:18

@hoplita: Igaz, hozzátenném, sok esetben az állam (épp hatalmon lévők) nem is akar több lenni rablóbandánál, többségében már a látszat sem számít. Egyébként meg nálunk újra kellene definiálni az állam és erkölcs fogalmát, csak nincs aki hitelesen megtehetné.

hanta boy 2014.08.24. 12:09:27

Anyád majma!

"Amúgy az meg tök nyilvános, hogy orbán meg kövér faterja ki és mi volt a komcsi rendszerben."

Na, hajrá!

Akkor valami közhiteles bizonyítékot!
(mert attól még nem tény a tény, hogy egy pártucat agyatlan vadbarom ballibsi mindezt leírja....)

dr doktorka 2014.08.24. 12:16:14

@a gondolkodni próbáló maxval birca:

A magadfajta birkája még ahhoz is hülye, hogy googlizni tudjon.

Mind az Orrbánya, mind a Kövér család oszlopos komcsikból áll. Mind a két família a kor szellemének megfelelően (pontosabban: ahogy az elvtársak elintézték maguk közt a kapcsolataikkal) szépen elprivatizálták maguknak a még müködőképes állami vagyont. Nektek birkáknak meg átadták a csődtömeget az államadóssággal.

Amilyen hülye vagy, te is bezabálod Orrbánya elvtárs néphülyítését, miszerint a komcsik azok a Kadár volt, meg Biszku Béla, meg a Szekesres, meg a Lendvai Ildikó. Aztán ennyi.
A saját párttitkár faterja, meg a Kövér család az persze nem. Meg a fideszbe menekült, még a kormánytagságig is eljutott megélhetési komcsi bagázs, na az sem. Meg a fidesznek kémkedő 3/3-as bagázs, na az sem.

Pontosan ekkora marhák kellenek Orrbánya elvtársnak a hatalma megtartásához, mint amilyen te is vagy.

Tudományos libsizmus 2014.08.24. 12:17:30

@wantaan:
Döntsétek már el, hogy nácik-e vagy kommunisták.

dr doktorka 2014.08.24. 12:20:23

@hanta boy:

2010 óta kinek a kezében van a lehetőség, hogy nyilvánosságra hozza az ügynökaktákat? És végleg megtisztítsa a társadalmat a mocskos komcsijaitól és besúgóitól?

Na mi a válasz birkamenet gyereke?
És mi a válasz arra, hogy miért nem akarja Orrbánya elvtárs még 24 év után sem kiseperni a komcsikat a saját pártjából és kormányából?
Halljuk!

Tudományos libsizmus 2014.08.24. 12:25:57

Azon röhögök mostanában igen nagyokat, hogy a libbantak éjt nappallá téve kommunistáznak le bárkit, aki a szemük elé kerül, aztán közben úgy védik Marxot, mintha a személyi testőrei lennének (lásd: Marx szobor a Közgázon). De hát a libsi soha nem a szigorú következetességéről volt híres:)

Lucky Larry Silverstein 2014.08.24. 12:30:41

@dr doktorka: A tények a zöld dossziéban vannak? Vagy titkos videót forgattak róla a cigányok?

Miért rejtegeted a tényeket?

dr doktorka 2014.08.24. 12:37:29

@Tudományos libsizmus:

A libantak meg azon röhögnek mostanában nagyokat, hogy a magadfajta fidióta birka már komcsizni sem mer, mióta 2010 óta kétharmadnyi a komcsik aránya a fidesz kormányban. Azon röhögnek a libbantak, ahogyan nektek mélyen be kell nyalnotok a komcsik seggébe.

Meg azon is röhögnek a libbantak, hogy 2010-ig még rinyálnotok kellett Orszország ellen, ma már viszont őket is tövig le kell sz..-notok, mert Orrbánya vezéretek ezt akarja tőletek.

De legjobban azon röhögnek a libbantak, hogy pár nap óta már a hazaáruló zsidó Kertészt is tövig le kell sz..-notok - mert Orrbánya vezéretek ezt is megköveteli tőletek.

Szép egy látvány vagytok ti birka nép! Élvezitek?

dr doktorka 2014.08.24. 12:40:08

@Lucky Larry Silverstein:

Birkácska, milyen érzés a zsidó, libsi hazaáruló Kertész Imre lábai előtt görnyednes és sz.p-ni a zsidaját? Egy héttel ezelőttig még akasztani akartad a fajtáját.

Tudományos libsizmus 2014.08.24. 12:44:05

@anyadmajma:
Kapsz egy kis fejtörőt: mi lehet az oka annak, hogy az alatt a 3*4 év alatt sem hozták nyilvánosságra, amikor a demokrácia egyedüli letéteményesei voltak kormányon?

Tudományos libsizmus 2014.08.24. 12:47:52

@dr doktorka:
Lesz még Kertész is náci, figyeld meg:)

Bell & Sebastian 2014.08.24. 12:57:44

@a gondolkodni próbáló maxval birca: Mit vétettem, hogy válaszolnom kell ekkora ökörségre? Sztálint nehéz megérteni kulturális közegéből kiragadva, a direkt termő fajtákból készült bor mértéktelen fogyasztása bárkiből előugrasztja a paranoiát és permanensen látomásokkal terhelt állapotot. Attól, hogy valaki kiváló birkapásztor, még nem kellene emberek közé engedni, mert birkaként fog bánni velük. Jó részüket megsüti és megfőzi, a maradékot eladja.

wantaan 2014.08.24. 12:58:07

@a gondolkodni próbáló maxval birca: no akkor próbálgasd még azt a gondolkodást .....mert úgy látom még nem megy az neked.

Bell & Sebastian 2014.08.24. 13:03:35

@S=klogW: Most copyzom negyedszerre, de olyan jó, hogy nem lehet megunni.

Materializmus és empiriokriticizmus

Vlagyimír Iljics, galambocskám, lehet-e egy hitkomisszár ateista, tette fel a kérdést az empiriokriticista Mach egy borongós délelőttön, a Blauer Reiter nevű zürichi kávéházban, megszívta szivarját, és ugyanakkor megtörölgette cvikkerét, óvatosan, nehogy ölébe hulljon a parázs, ám éberen, mert egészen másra akart kilukadni. Kint szemerkélt az eső. Uljanov a hajába túrt. Fogas kérdés. A dialektika értelmében mindez lehetséges, ugyanakkor formállogikai önellentmondást tartalmaz. Uljanov raccsolt, tudta magáról ezt, éles eszével igyekezett a kellemetlen szonánsokat kerülni. Ez nem mindíg sikerült neki. Az ember nem szinonimaszótár, ha érti, kedvesem, mire gondolok, mondta hangjában enyhe, ám gyilkos gúnnyal. Mach bensője megremegett. Az önuralmára rettenetesen szüksége volt, hogy ne mutassa. A legjobbkor jött a pincér. Fogyasztania kellene, Mach úr, valamit. Kobára ne számítson, és rám se, tette hozzá Uljanov, Kobára én se számítok, nem dzsigit.

Ásványvizet, ha tudna hozni, Günther, ne azt a savanyút, ennyi kopejkácskája csak van, mondta Mach, ezt már Uljanovnak. (Kopejka, Zürichben! – tetszettek figyelni?) Bensője most remegett csak igazán. Koba sose küldi a pénzt időben. Egy ásványvizet csak fölír magának a Günther, ugye fölír ennek az úrnak még egy ásványvizet, Günther, mondta, most már a pincérnek Uljanov. Uljanov nagy meggyőző erővel rendelkezett. Szónokolni kevéssé szeretett, éppen az említett raccsolás miatt. Bár nem is volt – egyelőre – hol. Gyakorolta azt, otthon, a szónoklást, föl-alá járkálva, hogy, ha már muszáj, legalább franciásan raccsoljon. Mire megtanulta valamennyire, addigra Nagyezsda Krupszkaja alighanem megőrült. Viszont Mach átmenetileg mentve volt. Uljanov ezalatt a nemrég kivégzett, nála sokkal tehetségesebb bátyjára gondolt ezekkel a meg se fogalmazott szavakkal: jól van ez így. Közben Günther kihozta a vizet és húzott egy strigulát. Langyos volt, pisiszagú, mármint a víz. Uljanov érzékeny volt a kellemetlen illatokra. Körvonalazódni kezdett hirtelen benne egy megírandó pampflet, Mi a franc az az empiriokriticizmus? ideiglenes címmel. A pincér másfelől Machnak is gyanús volt. De nem mert szólni. Határozott terv fogalmazódott meg benne: ha beleejtené a szivart a pohárba, talán, sőt biztosan, nem kellene meginnia ezt a vizet. Csak a véletlen látszatának koreográfiájára kell ügyelnie, gondosan, tudta ezt. Ő se volt hülye gyerek. Ügyelt. Mégis lefröcskölte Uljanovot, akinek azonban ez már sok volt. Pisiszagú lettem, ordította. Hirtelen haragú volt. Kivégeztetem, ordította még. Nana, Vlagyimír Iljics, galambocskám, ott még nem tartunk.

Avenarius az utcán állt, orrát laposra nyomta a kávéház ablaküvegén. Vagy az üveg az orrt. De nem hallott semmit az esőveréstől, na és az utcazajtól. Összefogok ezzel a Mach-hal ezellen az Uljanov ellen, döntötte ebben a percben el. Ahhoz azonban meg kell előbb ismerkedni vele. (Mach-hal?, Uljanovval?, egyremegy). Most figyeljen-e tovább az ember, vagy határozottan bemegy? Ez járt a fejében épp, amikor a lágy zürich-i eső már nem is volt lágy annyira. Erősen esett, Avenarius erősen vizes volt már. Tehát bement. Günther úgy nézett rá, hogy már hozta is a pisiszagú vizet. Ez a pali fog engem híressé tenni, nem a Günther, hanem az orosz, gondolta Avenarius Richard, bölcsész, született Párizsban 1843., meghalt 1896. Züricben, ahol az induktiv filozófia tanára volt. Filozófiája az empiriokriticizmus nevet viseli.

Hazamegyek, döntötte el Uljanov, de nem ment, mert előző nap adta a zálogházba az ernyőjét (minthogy Koba a pénzzel – mint tudjuk – késett).

Aztán meg ezt gondolta: az empiriokriticizmus ismeretelméleti skolasztikája mögött meg kell látni a filozófiában küzdő pártok harcát, mely végeredményben a mai társadalom ellenséges osztályainak tendenciáját és ideológiáját fejezi ki. A legújabb filozófia éppoly pártos, mint a kétezer évvel ezelőtti. A két harcoló párt a dolog lényegét tekintve, melyet tudálékos, szemfényvesztő új elnevezésekkel vagy hígvelejű pártonkívüliséggel lepleznek - a materializmus és az idealizmus. Az utóbbi csak kifinomult, fortélyosabb formája a fideizmusnak, mely állig fel van fegyverezve, hatalmas szervezetekkel rendelkezik, és ma is szívós kitartással hat a tömegekre, a filozófiai gondolat legcsekélyebb ingadozását is kiaknázva. Az empiriokriticizmus objektív osztályszerepe kizárólag abban áll, hogy kiszolgálja a fideistákat a materializmus ellen, s különösen a történelmi materializmus ellen folytatott harcukban. Ebből én sohasem fogok érteni egy szót se, tehát el sem olvasom, gondolta Mach és gondolta Avenarius is. Éhes vagyok, gondolta ugyancsak mind a kettő. Gondolhatták volna azt is, hogy éhesek vagyunk, ha már ilyen jól összejöttek Uljanov asztalánál. Nem kérhetnénk kölcsön ettől a palitól mégiscsak? Valami kollektivizmust hírdet nemdebár, raccsolva, alapvetően. Abba egy ebéd erejéig csak beleférünk.

Bell & Sebastian 2014.08.24. 13:04:30

folytatás...

Elállt az eső odakünn. Nagyezsda Krupszkaja jutott Uljanov eszébe erről, illetve a szatyor a zsebében, végülis zöldségért volt küldve le két és félórával ezelőtt, a piacra. Hirtelen, hebehurgyán döntött, rossz szokása szerint. Fizikus, és/vagy filozófus urak! Na jó! Maguk holnapra összehordanak két ívnyi hetet-havat, én meg majd megcáfolom következő, pirosfedeles brosurámban, rendben? És akkor adok valami pénzt. Nem lehetne most? Vagy legalább előleget. Húsz százalék, mondta Uljanov nagylelkűen és hirtelen. Ilyen ember volt.

Csak később kopaszodott meg, de teljesen.

micsoda? 2014.08.24. 13:09:02

@Bell & Sebastian: Remélem van aki végig olvassa, mert én nem:)

Tapasztalatom szerint a "kommunizmust" azok szidják ma a legjobban, akik a legtöbbet szakították. /na, nem vagyonban, ma az van/ hanem semmitevésben, fizetésért, lakásért, autóért. Világos, hogy a nyugatnak érdeke volt megdönteni, mert muszáj volt új piacot szereznie. Aztán ami érdekes számomra, csak nálunk beszélnek kommunizmusról, minden más országban szocializmus volt. Pedig az szocializmus volt! Nem voltunk, a több mint 3 millió szegény ember országa.

Lucky Larry Silverstein 2014.08.24. 13:18:23

@dr doktorka: Még most is. Kertészt azért tüntették ki hogy titeket kiröhögtessenek, ami remekül sikerült.

a gondolkodni próbáló maxval birca · http://maxval.co.nr 2014.08.24. 13:19:50

@anyadmajma:

Ne viccelj. Sosem volt megyei titkár, még városi sem. Eg üzemben volt pártitkár, még csak nem is függetlenített pártttitkár.

Legközelebb gondolomár már az lesz a hír, hogy Kádár legközelebbi munkatársa volt.

Bell & Sebastian 2014.08.24. 13:20:17

@micsoda?: Valóban, korabeli szóhasználattal mindenki a kommunizmust építette, minek fejletlen változata volt a szocializmus. Csak a Szovjetunió szeretett nagyzolni és ugyebár a felettébb csavaros, sémita észjárás, mint bármikor igénybe vehető humorforrás, sem elhanyagolható tényező az éppen fennálló társadalmi rend keresztvíz alá tartásánál követett frazeológiai és szemantikai bakugrások szempontjából.

a gondolkodni próbáló maxval birca · http://maxval.co.nr 2014.08.24. 13:20:31

@hoplita:

Kövér nagybátyja volt a legmagasabb rangú, ő se volt vezető.

a gondolkodni próbáló maxval birca · http://maxval.co.nr 2014.08.24. 13:21:33

@dr doktorka:

850 ezer párttag volt az országban. A párttagságnak semmi jelentősége nem volt.

a gondolkodni próbáló maxval birca · http://maxval.co.nr 2014.08.24. 13:23:09

@Bell & Sebastian:

Sztálin felismerte, hogy a pártnomenlatúra az új burzsoázis, ezért irtani kell azt párévenként. Nem volt igaza? De igen.

Ezt érzeltettem csak.

Bell & Sebastian 2014.08.24. 13:23:38

@micsoda?: Nem, hát nem. A "tapasztalataim szerint" -szófordulat felhasználása a hozzászólásában ezek után és szerint nem tekinthető alaposan indokoltnak.

Tudományos libsizmus 2014.08.24. 13:24:32

@anyadmajma:
Hol volt megyei párttitkár? Ne ökörködjünk már, ha lehet, OK?

Bell & Sebastian 2014.08.24. 13:26:13

@a gondolkodni próbáló maxval birca: Sztálin dekádonként birkanyírást rendezett sütkérezéssel és bográcsozással egybekötve. Mondom én.

Tudományos libsizmus 2014.08.24. 13:32:43

@a gondolkodni próbáló maxval birca:
Ja. Egyszer összeszedhetné valaki az SZDSZ-es nagykutyák ÁVH-s felmenőit is, apját-anyját, körmös Bauertől Pető apukáig/anyukáig. Szép lista lenne, az biztos:)

a gondolkodni próbáló maxval birca · http://maxval.co.nr 2014.08.24. 13:36:13

@Tudományos libsizmus:

Ami ugyanolyan hibás hozzáállás.

El lehet utasítani Kövért, de nem azért mert a nagybátyja városi párttitkár volt.

El lehet utasítani Bauert, de nem azért mert az apja ÁVH-tiszt volt.

S senkit se lehessen elutasítani hamis szövegekkel.

Aki hamis szöveggel utasít el bárkit is, annak valójában nincsenek valós tényei az illető ellen.

Tudományos libsizmus 2014.08.24. 13:47:36

@a gondolkodni próbáló maxval birca:
Teljesen igazad van, ez vitathatatlan.

Mégis poénos a libbantak orra alá dörgölni a "liberális demokraták" ávós pribék őseit. Úgy nyomulnak mostanában ezzel a kinek a faterja mekkora komcsi volt rizsával, hogy csúcs.

Egyébiránt láttunk már olyat, hogy a "liberális demokraták" szétkommunistázták az agyukat, aztán úgy feküdtek össze a pufajkással, hogy öröm volt nézni. Kész röhej, amikor pont a libsik kommunistáznak, mint aki fába szorult:)

a gondolkodni próbáló maxval birca · http://maxval.co.nr 2014.08.24. 13:51:09

@Tudományos libsizmus:

Ez alapvetően egy kelet-európai jelenség: a legvadabb marxistákból nagyon sok esetben lett vad ultraliberális.

béla a görög (törölt) 2014.08.24. 14:14:46

Olyan komoly ragadós masszának, hogy akik komolyan vették a lebontását azokat a karvalytőke kiszolgálóinak bélyegezték akik meg kimaradtak belőle azok meg gyorsan visszahozták, hogy nehogy már kimaradjon a valamiből. Valamit muszáj lopnia.

picur3ka 2014.08.24. 15:22:13

@hoplita:

Ettől függetlenül, csak a kamatokat érintően is jó hír lenne ez.

picur3ka 2014.08.24. 15:24:49

@wantaan:

A kereszténység fixáltság a kommenista egyik ismérve.

Poroltó Ernő 2014.08.24. 16:37:43

A kommunizmus szelleme akkor fingik ki végleg Magyarországon, amikor már nem lesz, aki ne legyintene a német megszállás-emlékmű, a tormay cécile-köz, az orbán és az illiberális demokrácia és a hasonló "ügyekre". Jelenleg épp az ellenkező irányba haladunk: a szavatosságát vesztett balliberalizmus (liberálbolsevizmus) a sztálinizmust idéző ideológiai tébollyal próbálja kezelni kapuzárási pánikját.

micsoda? 2014.08.24. 16:49:18

@Bell & Sebastian: "Csak a Szovjetunió szeretett nagyzolni és ugyebár a felettébb csavaros, sémita észjárás, mint bármikor igénybe vehető humorforrás, sem elhanyagolható tényező az éppen fennálló társadalmi rend keresztvíz alá tartásánál követett frazeológiai és szemantikai bakugrások szempontjából."
Szép hosszú mondat, sajnos nem értem:)

"Tapasztalatom szerint" irtam, azért az más.

Bell & Sebastian 2014.08.24. 17:46:50

@micsoda?: Jó, akkor nézzük, hogy az Egyesült Apostolok mit vallottak a kommunizmusról?

"A kommunizmus szemünkben nem állapot, amelyet létre kell hozni, nem eszmény, amelyhez a valóságnak hozzá kell igazodnia. Mi kommunizmusnak a valóságos mozgalmat nevezzük, amely a mai állapotot megszünteti."

A végső cél a magántulajdon és kizsákmányolás megszüntetése. (Hogy mit ért magántulajdonon és szerinte mi a kizsákmányolás legjellemzőbb fajtája, azt most nem tárgyaljuk.)

Ki a kommunista? Aki ezzel egyetért. Ebből a szempontból teljesen mellékes, hogy melyik országban a hozzávezető út éppen melyik fázisában bukdácsoltak.

Általában a módosított kapitalizmust senki sem haladta túl, ezt az átmeneti állapotot neveztük szocializmusnak, a szovjet hasbarákat kivéve.

Ebből az következik, hogy az "úton levők" a kommunisták, a már "beérkezettek" a szocialisták vagy szocdemek. Ha a szómágia nem nyújt elégséges támpontot annak eldöntéséhez, hogy kommunistáról vagy valamiféle szocialistáról beszélünk, az egyedüli rendezőelv az, hogy éppen mit akar, reparálni vagy eltörölni és valami újat, soha nem látottat helyette.

Kommunizmus sose nem volt, de ettől még kommunisták velünk élnek.

picur3ka 2014.08.24. 18:14:04

@wantaan:

Nem biztos, hogy akarom.

micsoda? 2014.08.24. 21:35:07

@Bell & Sebastian: Jól fogalmazott, tökéletes okfejtés. Köszönöm.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.08.26. 19:31:06

"Letter from Vera Zasulich to Marx

16 Feb. 1881, Genève,
Rue de Lausanne, No. 49,
L'imprimerie polonaise.

Honoured Citizen,

You are not unaware that your Capital enjoys great popularity in Russia. Although the edition has been confiscated, the few remaining copies are read and re-read by the mass of more or less educated people in our country; serious men are studying it. What you probably do not realise is the role which your Capital plays in our discussions on the agrarian question in Russia and our rural commune. You know better than anyone how urgent this question is in Russia. You know what Chernyshevskii thought of it. Our progressive literature – Otechestvennye Zapiski, for example – continues to develop his ideas. But in my view, it is a life-and-death question above all for our socialist party. In one way or another, even the personal fate of our revolutionary socialists depends upon your answer to the question. For there are only two possibilities. Either the rural commune, freed of exorbitant tax demands, payment to the nobility and arbitrary administration, is capable of developing in a socialist direction, that is, gradually organising its production and distribution on a collectivist basis. In that case, the revolutionary socialist must devote all his strength to the liberation and development of the commune.

If, however, the commune is destined to perish, all that remains for the socialist, as such, is more or less ill-founded calculations as to how many decades it will take for the Russian peasant’s land to pass into the hands of the bourgeoisie, and how many centuries it will take for capitalism in Russia to reach something like the level of development already attained in Western Europe. Their task will then be to conduct propaganda solely among the urban workers, while these workers will be continually drowned in the peasant mass which, following the dissolution of the commune, will be thrown on to the streets of the large towns in search of a wage.

Nowadays, we often hear it said that the rural commune is an archaic form condemned to perish by history, scientific socialism and, in short, everything above debate. Those who preach such a view call themselves your disciples par excellence: ‘Marksists’. Their strongest argument is often: ‘Marx said so.’

‘But how do you derive that from Capital?’ others object. ‘He does not discuss the agrarian question, and says nothing about Russia.’

‘He would have said as much if he had discussed our country,’ your disciples retort with perhaps a little too much temerity. So you will understand, Citizen, how interested we are in Y our opinion. You would be doing us a very great favour if you were to set forth Your ideas on the possible fate of our rural commune, and on the theory that it is historically necessary for every country in the world to pass through all the phases of capitalist production.

In the name of my friends, I take the liberty to ask You, Citizen, to do us this favour.

If time does not allow you to set forth Your ideas in a fairly detailed manner, then at least be so kind as to do this in the form of a letter that you would allow us to translate and publish in Russia.

With respectful greetings,
Vera Zassoulich

My address is: Imprimerie polonaise, Rue de Lausanne No. 49, Genève."
www.marxists.org/archive/marx/works/1881/zasulich/zasulich.htm

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.08.26. 23:15:21

"Karl Marx: The reply to Zasulich

8 March 1881
41, Maitland Park Road, London N.W.

Dear Citizen,

A nervous complaint which has periodically affected me for the last ten years has prevented me from answering sooner your letter of 16 February. I regret that I am unable to give you a concise account for publication of the question which you did me the honour of raising. Some months ago, I already promised a text on the same subject to the St. Petersburg Committee. Still, I hope that a few lines will suffice to leave you in no doubt about the way in which my so-called theory has been misunderstood.

In analysing the genesis of capitalist production, I said:

At the heart of the capitalist system is a complete separation of ... the producer from the means of production ... the expropriation of the agricultural producer is the basis of the whole process. Only in England has it been accomplished in a radical manner. ... But all the other countries of Western Europe are following the same course. (Capital, French edition, p. 315.)

The ‘historical inevitability’ of this course is therefore expressly restricted to the countries of Western Europe. The reason for this restriction is indicated in Ch. XXXII: ‘Private property, founded upon personal labour ... is supplanted by capitalist private property, which rests on exploitation of the labour of others, on wage labour.’ (loc. cit., p. 340).

In the Western case, then, one form of private property is transformed into another form of private property. In the case of the Russian peasants, however, their communal property would have to be transformed into private property.

The analysis in Capital therefore provides no reasons either for or against the vitality of the Russian commune. But the special study I have made of it, including a search for original source material, has convinced me that the commune is the fulcrum for social regeneration in Russia. But in order that it might function as such, the harmful influences assailing it on all sides must first be eliminated, and it must then be assured the normal conditions for spontaneous development.

I have the honour, dear Citizen, to remain
Yours sincerely,
Karl Marx"
www.marxists.org/archive/marx/works/1881/zasulich/reply.htm
süti beállítások módosítása