Horváth Csaba, az ország talán legszomorúbb politikusa
2014. május 26. írta: TuRuL_2k2

Horváth Csaba, az ország talán legszomorúbb politikusa

Ha meg kéne mondanom, ki a legszomorúbb magyar politikus az EP-választás estéjén, mindenképpen Horváth Csabára esne a választásom. A budapesti eredmények alapján ugyanis nem az MSZP a Fidesz fő kihívója a fővárosban, a DK és az Együtt-PM is több szavazatot szerzett vasárnap, mint a szocialisták.

Pedig Horváth készült, nagyon készült. Már 2013 novemberében megszületett a döntés, hogy a rendszerváltás óta először szocialista főpolgármestere lesz Budapestnek – az ő személyében (ugyanezen az elnökségi döntésen döntötték el azt is, hogy Miskolcon Simon Gábor lesz a párt polgármester-jelöltje). Pénteken még lelkesen kezdeményezte a baloldali pártok egyeztető fórumának összehívását az EP-választást követő hétre. Hogy még ma is ugyanígy időzítené ezt az összejövetelt, abban egyáltalán nem vagyok biztos.

Az Együtt-PM már korábban bejelentette, hogy önálló jelöltet állít a főpolgármesteri posztra, de a május 25-i eredmények alapján a DK-nak is erősek a tárgyalási pozíciói. Horváthért egyébként sem lelkesedtek a baloldali szövetségesek háza táján, a mostani fejlemények tükrében meg aztán pláne nagy teljesítmény lenne, ha sikerülne elfogadtatni a főváros harmadik legerősebb baloldali pártjának jelöltjét, mint közös indulót.

Frissítés: Többen felhívták a figyelmem, hogy másik Simon Gáborról van szó, és teljesen igazuk van, a miskolci Simon Gábor még külön sajtótájékoztatót is rendezett ennek tisztázására. Sajnos elfelejtettem, elnézést!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr26210193

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Horváth Csaba, az ország talán legszomorúbb politikusa 2014.05.26. 09:13:01

Horváthért egyébként sem lelkesedtek a baloldali szövetségesek háza táján, a mostani fejlemények tükrében meg aztán pláne nagy teljesítmény lenne, ha sikerülne elfogadtatni, mint közös indulót.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

imres 2014.05.26. 01:22:48

Hát már miért ne lehetne elfogadtatni? Demszky 20 évig lehetett polgármester, miközben pártjának támogatottsága sokkal jelentéktelenebb volt, mint a polgármesteri székbe őt besegítő posztkomcsi alakulat támogatottsága.
:)
Vagy ez nem mindig működik? Csak ha találnak egy lúzerpártot, amelyik évtizedek óta abból él, hogy megmondják nekik, mit csináljanak?

wizes1 2014.05.26. 07:41:42

Horváth-al biztos a bukás.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2014.05.26. 08:46:12

Az baszna még be, ha az ellenzék megnyerné a főpolgármester-választást, a felcsúti Pancsó csődbe is vinné a BKV-t. Jó az a Tarlós. :-))

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.05.26. 09:25:43

"a mostani fejlemények tükrében meg aztán pláne nagy teljesítmény lenne, ha sikerülne elfogadtatni a főváros harmadik legerősebb baloldali pártjának jelöltjét, mint közös indulót."

Ez teljesen kizárt. Horváth itt nem lesz főpolgármester-jelölt, az fix.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.05.26. 09:36:23

@imres: "Demszky 20 évig lehetett polgármester, miközben pártjának támogatottsága sokkal jelentéktelenebb volt, mint a polgármesteri székbe őt besegítő posztkomcsi alakulat támogatottsága."

1. A Kádár-rendszer egyetlen igazai ellenzékéből kialakuló SZDSZ-t leposzkomcsizni... Na mindegy, úgy látszik ez a baromság már kiirthatatlan...

2. Demszky nem zsarolásból, hanem azért lehetett főpolgármester, mert népszerű volt, népszerűbb a pártjánál (ne a végére leharcolt Demszkyre gondolj, hanem arra, aki első néhány ciklusban volt). Volt olyan, hogy indult ellene MSZP, aki aztán szépen visszalépett az utolsó pillanatban, mert esélye se lett volna.

Molnár Csabára értelemszerűen ez nem áll. Egyáltalán nem népszerű a pártján kívül (ha ott egyáltalán az).

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.05.26. 09:37:02

@Fedor: A fene ebbe a sok Csabába. Horváth-ot akartam írni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.05.26. 09:38:53

@Kettes: "ha az ellenzék megnyerné a főpolgármester-választást, a felcsúti Pancsó csődbe is vinné a BKV-t"

És ez jól meg is ágyazna a bukásának, min ahogy 2002-ben elég sokat nyomot a latban, hogy előtte néy évig szívatta a fővárost.

Bár ebben a permanens szabadságharcos hangulatban ki tudja...

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2014.05.26. 10:47:28

@Fedor: Ágyazna a fenét. Természetesen a főpolgármester lenne a hibás.

Balt 2014.05.26. 12:03:18

@imres: Fodor Gábor? Fogadjunk, hogy találnak közös nevezőt - ha esetleg Demszky nem vállalná. :) (De reméljük, kevés lesz, mint Kunczemacziban a 100 kg bogyós gyümölcs.)

caralho voador 2014.05.26. 12:31:51

@Fedor: "A Kádár-rendszer egyetlen igazai ellenzékéből kialakuló SZDSZ-t leposzkomcsizni"

Az esetlegesen idetévedő politikai újszülöttek kedvéért mindenképpen szögezzük le, hogy ez az állításod egy orbitális nagy hazugság, és ha ezt komolyan gondolod, akkor gyámság alá kellene helyezni.

lorantka 2014.05.26. 13:10:30

@Fedor: Mármint ha az

"egyetlen igazi"

nálad egyenlő a

"legjobban felépített, pénzelt és a kommunista bandával feltétel nélkül együttműködő"

-vel, akkor igazad van.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.05.26. 13:18:36

@caralho voador: @lorantka: Szerintem meg nézzetek utána egy normális történelemkönyvben a "demokratikus ellenzék" és a "szamizdat" címszavaknak. Na vajon kiket üldözött a kádári rendőrség, kiket kasztliztak be rendszeresen nagyobb ünnepek előtt?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.05.26. 13:20:00

@Kettes: Ez lenne a pártsajtó alapállása, ebben egyetértünk. De had nézzek már ki többet az emberekből. Tudom, ez az április azt sugallja, hogy naív vagyok, de akkor is! :-)

Zb74 2014.05.26. 13:39:27

@Kettes: Jut eszembe, másfél évvel ezelőtt - amikor a szocik még erősebbek voltak, a Fidesz pedig még nem találta meg a rezsicsökkentés nevezetű csodafegyvert - egy Horváth-féle megszólalás nyomán ezt írtam:

"[A]mikor már-már a hithű Fidesz-szavazókban is fölmerül, hogy azért ezeknél még a szocik is jobbak voltak; akkor jön Horváth Csaba, és a lassan pánikba eső fideszes propagandisták legnagyobb megkönnyebbülésére előzékenyen emlékezteti a szavazópolgárokat, hogy nem is."

Amire te ezt válaszoltad: " Akkor fog csak kiülni a döbbenet az arcotokra, amikor ez a földbuta mutyiszoci 2014-ben vérhólyagosra fogja nyerni magát a főpolgármester-választáson."

Szerintem, Kettes, ne menj politikai elemzőnek... ;)

mandiner.blog.hu/2012/11/15/kun_kadar_rakosi_a_demokracia_baratai#c18311330

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.26. 13:51:20

@Fedor:

Az inconnusök szerint a "demokratikus ellenzék" rendesen meg volt pakolva besugókkal.

Zb74 2014.05.26. 14:20:22

@Fedor: Tudják ők, hogy 1998-2002 között túltolták a biciklit a főváros (főleg persze verbális) szívatása terén. Tanultak is belőle. Az elmúlt 4 évben elég sokat fordítottak Budapestre, és ügyeltek rá, hogy minden projektet végig is vigyenek, még a nemszeretem dolgokat - négyes metrót, bálnát - is (a Várkertbazár félig kész állapotban való átadása ugyan szánalmas volt, de hamarosan befejezik azt is).

közösperonos átszállás 2014.05.26. 14:22:57

@Zb74: Néha politikai elemzőktől sem áll távol a trollkodás... :-)

program készítő 2014.05.26. 15:04:01

Független Tarlós jó lesz,a többi polgármester lesz érdekes,ki merné vállalni most MSZP-s támogatással függetlenként az indulást.

wirth6 2014.05.26. 19:06:32

@Fedor: Ha figyelmesebben olvasod a mondatot, akkor látszik, hogy az MSZP-t posztkomcsizza le.

ob.szerver 2014.05.26. 20:17:34

@program készítő:

"Független Tarlós jó lesz"

Csak nehogy felajánlja a függetlenségét a Fidesznek. Oh wait... lehet, hogy már meg is történt?

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.05.26. 20:31:25

@Fedor: "Na vajon kiket üldözött a kádári rendőrség, kiket kasztliztak be rendszeresen nagyobb ünnepek előtt?"
Gondolom Pethőt, meg a Bauert meg a Demszkyt, akinek akkora komcsik volta a szülei, hogy csak akkor igazoltatták a Gáborkát, ha véletlenül nem ismerték fel. Egyébként erölködj nyugodtan, sokan vannak akik a rendszerváltás után születtek...! :)

béla a görög (törölt) 2014.05.26. 21:34:48

@Kettes: "Az baszna még be, ha az ellenzék megnyerné a főpolgármester-választást, a felcsúti Pancsó csődbe is vinné a BKV-t."
A felcsúti paraszt és tsai. így is, úgy is ellopja pénzt.
Pénzt tehát nincs. Akkor legalább takaríts ki magad körül szabadulj meg az élősködöktől, fertőtleníts és szellőztess, hogy bejöjjön egy kis friss levegő.
Ez nem kerül semmibe.
Ja és vegyél egy biciklit vagy autót :)

conchita wurst 2014.05.26. 21:36:39

Ritka nagy görény az a Horvát csabi. Mondjuk pesten csakis görényből lehet vmi.

conchita wurst 2014.05.26. 21:42:51

Fedor koma.

Az van hogy a cuclibbantak szopnak, az önkormin is. Ha még lesznek. Már most nullás oddszot fizetnek a bukmékeremnél a maszop buktára ősszel, annyira tuti mint a feri bérmálkozása, basszameg.

Bogyó 2 2014.05.26. 22:03:50

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata)!: Kíváncsi volnék, akkor ki volt a Kádár-rendszerben ellenzéki, ha nem Demszky, Pető, Kiss János vagy Rajk ?

Pintér, Martonyi, meg Schmitt Pali vagy Csurka? Na, ne röhögtess már!

Bogyó 2 2014.05.26. 22:06:09

@conchita wurst: Az a röhej, hogy 25 éve ugyanígy beszéltél volna Orbánról is. De ugye van az a pénz, amiért az emberből jó konzervatív-keresztény lesz, ha Antall Józsi bácsi felvilágosítja...Csak türelem és gátlástalanság kell hozzá és meglesz a siker.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.05.27. 11:52:29

@wirth6: Hát az lehet. Nem kéne kapkodva olvasnom :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.05.27. 11:53:28

@bbjnick: És nem gondolod, hogy pont azért, mert tartottak tőlük és ezért rájuk dolgoztak?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.05.27. 11:58:57

@dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata)!: Ja, hogy te még az apák és fiúknál tartasz. Ezt az érvet! Akkor esetleg nézz utána, hogy mi volt Orbán apja, milyen családból származik Kövér és hogy mit jelent a magyar hírlapos Máté T. Gyula nevében a T (segítek: az az igazi vezetéknevének a kezdőbetűje, csak gondolom hülyén mutatna Széles Gábor lapjában az aláírásként, hogy ifj. Thürmer Gyula). Talán őket is a szüleik alapján ítéled meg?

Na ez az a baromság, amivel csak olyanokat lehet megetetni, akik nem éltek még akkor, de azok közül is csak butábbakat.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.27. 12:08:09

@Fedor:

Azt gondolom, hogy egy totális rendszerben te csak akkor és annyit ellenzékieskedhetsz éveken, évtizedeken keresztül, ha és amennyire azt a hatalom hasznosnak tartja. Akit valóban veszélyesnek tartanak azt pillanatokon belül elhallgattatják, kivonják a forgalomból. Ki tudom fejteni bővebben is, ha érdekel.

Bell & Sebastian 2014.05.27. 12:43:21

@bbjnick: Nem így megy ez. "Mit ér a harag, hatalom nélkül?" Nem kell ahhoz lecsukni, hogy kivonják a forgalomból. Az is elég, ha elveszik tőle mindazon eszközöket, amik ahhoz kellenek, hogy társadalmi hatással bírjon. Hogy ez pontosan mit jelent, abból kiváló leckét vehettünk a kommunistáktól.

Ám ezek még azoknál is rosszabbak, mert sokkal hatékonyabbak az agymosásban a tömeges karaktergyilkosságban.

Hogy milyen kiválóan művelik ezt, arra pont elég bizonyíték a helyzetbe hozott figurák minősége és a megtévesztett, hasznos hülyék mennyisége.

imres 2014.05.27. 19:22:52

@Fedor elvtárs!
Mondatot értelmezni.
Az SZDSZ soha a büdös életben nem tudta volna Demszkyt a városházára küldeni a posztkomcsik nélkül. No de akkor kik is azok a posztkomcsik, ha nem az SZDSZ?
Remélem, hallottál már az MSZP-ről, akik előszeretettel választottak maguknak mindig olyan társulatot, amelyik megmondja mit is kell tenniük.
Talán majd egyszer te is képes leszel.
A posztkomcsik még mindig az MSZP, no meg persze a belőlük kivált egyelőre szatellitek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.05.27. 22:14:42

Ez a HCs buzi vagy csak annak látszik?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.05.28. 09:58:50

@bbjnick: A Kádár-rendszer az 56-os megtorlás után már nem gyilkolt, igyekeztek emberarcúak lenni. De attól még simán lehetett emigrációba kényszeríteni embereket (pl. Konrád György), börtönbe csukni egy színdarabért (Haraszti Miklós), vagy csak nem hagyni az embert, hogy a szakmájában dolgozzon (vagy hogy egyáltalán dolgozzon), lehetett folyamatosan zaklatni (Demszkyék), öngyilkosságba kergetni, stb., szóval a diktatúrának is vannak fokozatai. És ezeket konspirálással, szamizdatok terjesztésével, stb. nem azok vállalták, akik most a jobboldalon komcsikat esznek reggelire, hanem bizony azok, akik később az SZDSZ-t megalapították.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.28. 11:52:50

@Fedor:

Neked fogalmad sincs a totalitarizmus működéséről! A diktatúra lényege az, hogy a hatalom nem számonkérhető, azt csinál, amit akar. Úgy éltünk mi abban a világban, egyébként tkp. teljesen normális "kispolgári" életet, hogy tudtuk, ha szembekerülünk a hatalommal, akkor csak a hatalom kedvén vagy a "szerencsénken" múlik, hogy hogy kerülünk ki abból a konfliktusból, mert mi az befolyásolni nem tudjuk, segítség, jogorvoslat pedig nem létezik.

Hamis posztkomm propaganda, hogy a hetvenes-nyolcvanas években nem azt radírozott le a hatalom a térképről, akit csak akart, megtehette és nem csak megtehette, de meg is tette, ha úgy látta jónak. Hogy kivel hogyan bánt, békén hagyta vagy használta, s ha használta mire, az (a hatalom) vélt vagy valós érdekén múlott.

Ami a hetvenes-nyolcvanas évek ellenzékiségét illeti, még csak nagyon utána sem kell járni, hogy az ember számos példát találjon arra, hogy a rezsim hogyan bánt el nagyon csúnyán, az okoskodókkal, hőzöngőkkel, eltévedtekkel. Az értelmiségi ellenzékiek helyzete annyiból volt sajátságos, hogy ők rendszerellenes tevékenységükkel tkp. magát a rendszert is szolgálták --- s paradox helyzetükkel ők maguk is tisztában voltak. (Azt hiszem Kis János írja valahol, hogy nyilvánvaló volt számukra, hogy demokratizálási, emberijogi tevékenységükkel a hatalom díszpintyeivé is válnak, csak azért engedik őket ugrabugrálni, hogy a hatalom rájuk hivatkozva szalonképesebb arcot mutathasson Nyugat felé.) Miközben szervezték az ellenzékiek a maguk hálózatait, azzal egyúttal adatokat, információkat is gyűjtöttek a belügynek (általuk vált átláthatóvá a rendszer számára az ellenzéki Magyarország) , hisz nyilvánvaló volt, hogy ha a hatalom nem tartaná rajtuk bizton a kezét, ha nem volna számára hasznos tevékenységük, akkor abban pillanatban megéreznék a rezsim markának szorítását. Ha egy gyári munkás, egy téeszparaszt vagy egy kósza értelmiségi kezdett rendetlenkedni, azt rövid úton lekapcsolták és elvették a kedvét a bohóckodástól vagy "beintegrálták" valamelyik ellenzéki mozgalomba, egy demokratikus ellenzékit, hacsak nagyon el nem szaladt vele a ló vagy túlságosan el nem kószált megfigyelői látóköréből olyan borzalmas nagy veszély nem fenyegetett...

Tovább is van; igény szerint folytatom:-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.05.29. 10:28:27

@bbjnick: Nem nagyon mondunk mást, csak te azt szűröd le belőle, hogy ettől ők már nem is voltak ellenzékiek, sőt komcsik voltak igazából, ami persze hülyeség. Attól, hogy elbánhattak volna volna velük durvábban is, mint ahogy fentebb felsoroltam (azért az se kevás amúgy szerintem), attól még elmondható, hogy a most hangosan komcsizó többség még annyit se vállalt be.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.29. 11:38:28

@Fedor:

"te azt szűröd le belőle, hogy ettől ők már nem is voltak ellenzékiek, sőt komcsik voltak igazából" --- írod.

Szalmabáb-érvelés. Hol állítottam ezt?

"elmondható, hogy a most hangosan komcsizó többség még annyit se vállalt be" --- írod.

Te honnét tudod, hogy ki mit vállalt be a diktatúra idején? És amit bevállalt, az számára mekkora áldozatot vagy kockázatot jelentett? Ahány személy, annyi élethelyzet, annyi sors. Hogy ne bonyolódjunk bele mély és összetett fejtegetésekbe egy egyszerű, de konkrét példát mondok:

Nemrég beszélgettünk egy volt ált. isk.-i osztálytársammal, akiből elég sok szesz után bukott ki a sérelem, amely még a nyolcvanas évek első felében érte. Nekem elég jó emlékeim voltak osztályfőnökünkről, aki (innét visszatekintve nyilvánvalóan) kommancs volt ugyan, de nyitott és emberséges. Osztálytársammal beszélgetve fölmerült a személye. Én elismerőleg nyilatkoztam róla, mire osztálytársam ezt mondta: te láthatod így, mert veled úgy bánt, mint egy munkás-paraszt származásúval, de nekem nem, mert én a szemében csak egy osztályidegen voltam. És elmondta, amit eddig egyikőnknek sem mondott el. Mikor 8. oszt.-ban a továbbtanulás szóba került, osztályfőnökünk magához hívta és közölte, hogy ne írjon be gimnáziumot vagy szakközépiskolát, csak szakmunkásképzőt, mivel anyai ágon arisztokrata származású és így ő középiskolai tanulmányait nem támogathatja (a korban mindenkinek kartona volt, amire iskolai osztályfőnökeink, munkahelyi személyzetiseink, párttitkáraink jellemzéseket voltak kötelesek írni, s ezek a jellemzések nagyban befolyásolták, meghatározták a személy előmenetelét). Küldje be az anyját, mondta osztályfőnököm osztálytársamnak, hogy ezt megbeszélhesse vele. Mivel anyja megbetegedett, amely betegség aztán egész hátralévő életét végigkísérte, megnehezítette, s az apja is akkortájt hagyta el őket, osztálytársam nem szólt anyjának, hanem maga intézte a maga sorsát; beírt egy szakközépiskolát és várta a fejleményeket. Végül --- az osztályfőnöki jellemzés ellenére is --- fölvették a megnevezett iskolába, de a továbbtanulási lehetőségei ezzel majdhogynem nullára csökkentek és ez a seb ma is ott ég benne.

Gondolkozz el ezen, milyen világ is volt az!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.29. 11:42:33

@bbjnick:

de nekem nem, mert én a szemében= de én nem, mert én a szemében
mindenkinek kartona volt=mindenkinek kartonja volt
süti beállítások módosítása