Elveszíti a Nyugat az Oroszországgal szembeni információs háborút? És mi áll Putyin orosz elnök folyamatos imázskampánya mögött? Erre keresték a válaszokat a Danube Institute vendégei, közöttük Peter Pomerancev orosz származású újságíró, dokumentumfilmes, aki szerint a putyini rendszer egy szürreális világ, de valójában nem szól semmi másról, csak a hatalom cinikus fenntartásáról.
A budapesti Danube Institute két májusi beszélgetést is az orosz-nyugati viszonyoknak, illetve Vlagyimir Putyin nemzetközi imázsa alakulásának szentelt. A két esemény közös pontja Peter Pomerancev orosz származású újságíró, dokumentumfilmes volt. A Szovjetunióból az NSZK-ba, majd Nagy-Britanniába emigrált orosz szülők gyermekeként (édesapja Igor Pomerancev költő, irodalmár) Peter Pomerancev az ezredfordulón tért haza Oroszországba, hogy újságíróként és dokumentumfilmek készítőjeként tudósítson az átalakuló keleti nagyhatalomról. A most Londonban élő Pomerancev közelről nézhette végig a putyini Oroszország kialakulását – és meg is van róla a véleménye.
Hogy Putyin veszélyes-e? Hogy esetleg a milosevicsi útra tévedhet? Pomerancev szerint Putyin mindig is, és most is egy cinikus hatalomtechnikus, aki sokakkal meg tudja találni a közös hangot. Vannak ilyenek Nyugaton is, például az angol elit egy része, akik szeretik a putyini cinizmust, ami azt sugallja: „itt fent, mi, nagyfiúk értjük a játékot”. Ugyanígy Németországban is fogékony az elit egy része az oroszbarátságra, már csak a történelmi kapcsolatok és a meglévő angolszász-ellenes érzelmek miatt. Az orosz stabilitás imázsa tetszik a németeknek. „De mégis, Nyugaton az embereket úgy nevelik: az vagy, amiben hiszel. Oroszország, az orosz emberek nem így működnek.” Pomerancevnek évek kellettek, amíg ezt megértette. A putyini rendszernek van egy igen negatív vonása, ami Pomerancev szerint szerencsére még nem terjedt el: ez egyfajta misztikus, fasiszta jellegű nacionalizmus, amit mostanáig csak kisebb Putyin-rajongó ifjúsági körök gyakoroltak, többek között Sztálin-beszédek felidézésével, metálkoncertekkel és táncoslányokkal feldobott tömegrendezvényeken. „Vannak fanatikusok, akik meghalnának az ügyért, de a putyini rendszer egyelőre focidrukkolás szintű ideológiát működtet: »Ó igen, miénk a Krím!«-jellegűt. A média ugyanakkor folyamatosan terjeszti a propagandát, hogy »mindenki ellenünk van, összeesküdve Oroszország ellen«.”
És hogy mi a putyini rendszer célja? „A cél a hatalom fenntartása, ennyi. Piszkos játszmákban emelkedtek a hatalomig, a pénzben hisznek, de az orosz közönségnek birodalmasat kell előadni. Ez persze veszélyes folyamat lehet, és az orosz történelemből logikusan levezethető, hogy önpusztító folyamatok is elindulhatnak.” Putyin politikusként is KGB-s titkosszolgaként viselkedik, ezen keresztül látja a világot. A Kreml sötéten látja a 21. századi globalizációt: nem tud mit kezdeni az új globalizációval, az új technikai, informatikai, internetes forradalommal. Pomerancev szerint „A Szovjetunió bukásában része volt a nyugati farmer, a rockzene, a Beatles, a szabad demokrácia üzenetének. Oroszország mára dekonstruálta a Nyugat imázsát: van orosz Music Channel, lehetsz kapitalista bróker Moszkvában, lehetsz misztikus vallásos és kőgazdag yuppie egyszerre. A Nyugatnak újra fel kell mutatnia a valódi demokrácia, a kapitalizmus sikeres, működő példáit”.
Rajcsányi Gellért tudósítását híroldalunkon olvashatják.
