A választás előtti utolsó héten a Mandiner különböző irányultságú, meghatározó magyar véleményformálókhoz fordult; rövid, tömör válaszokat kérve tőlük egy kérdésre: hogyan értékelik a 2010-2014 közötti ciklust? Válaszaikat a napokban közöljük.
*
Körmendy Zsuzsanna: Az alázat nagyobb erő
Bár számos tekintetben az első Orbán-kormány is gyökeres változtatásra irányuló célokat tűzött ki, lassúbb ütemet diktált önmagának. Mint aki abban bízik, hogy ha eredményes lesz, úgyis kap második lehetőséget. A második Orbán-kormány ezzel szemben feszített ütemet diktált önmagának és az országnak. Mint aki messze nem abban bízik, hogy úgyis kap lehetőséget a folytatásra.
Ez volt a 2002-es és a 2006-os választás elvesztésének mélyebb üzenete: hogy okosan bánj az idővel. Ha lenne mottója a kormány filozófiájának, valahogy így szólhatna: ne az ellenfeleiddel foglalkozz, nem őket kell legyőznöd, hanem az időt!
A sors két kézzel inkább a megpróbáltatásokat szereti szórni, nem a lehetőségeket. Ezért kellett a második Orbán-kormánynak egyetlen ciklusba sűríteni számos tennivalót. Médiatörvény, Alaptörvény, kettős állampolgárságról szóló törvény. Elkezdeni, amit muszáj, és befejezni, amit lehet. A Seuso-kincsek visszavásárlása jelképes: egy ország ereje attól függ, mit tud megtartani és mit képes visszaszerezni. Ennek a kormánynak már csak azért is meg kellene adni a második ciklus lehetőségét, mert akik leváltanák, azok egy újbóli kiárusításban érdekeltek, s minden eddigi erőfeszítés elveszne. A stabilizálás pedig 2018-ban kezdődhetne elölről. Ne feledjük: a rendszerváltás óta most először kapna esélyt hosszabb távú elképzelések megvalósításában érdekelt, a kormányzás súlyát és felelősségét vállaló kabinet. (A Gyurcsány-kormányról ez utóbbi nem volt elmondható.)
A jobboldal számára az egyik legnagyobb veszély a reflektálatlanság. Ez nem a demokrácia hiánya, ez a kettészakadt Magyarország következménye. A támadás és a kritika között hatalmas különbség van. A kormány a négy év alatt permanens támadás alatt állt. Ez segíti a jobboldal egységesülését, de elviselhetetlenné teszi a közbeszédet, kellemetlenné a mindennapokat. Ha valamit nem értettél jól, nem segít rajtad, ha a füledbe üvöltenek; ha a diskurzus decibelfoka emberi hallás számára nem elviselhető, akkor nincsen diskurzus.
Mindig vannak területek, ahol magasabb szintű készségek, jobban működtetett érzékenységek, erősebb kvalitásérzék szükséges (kultúra, oktatás). Ha egy hatalom működtetői reflektálatlanok maradnak, egy idő után még saját embereik észrevételeit sem igénylik. Viszont ha a liberális és a baloldal nem állóháborúban érdekelt erői a kritikai viszonyt saját outsider-létükhöz is kialakítanák, kicsit előbbre lennénk. Aki valamit akar tenni ezért az országért, annak meg kell tanulnia elfogadtatnia magát. Ebben a nagyképűségre szakosodott világban, tudom, keveseket vigasztalok azzal, hogy az alázat nagyobb erő, mint az erőszakosság.
A szerző a Magyar Nemzet szerkesztője.