Csányi Sándor OTP-részvényeinek eladásával kissé elterelődött a figyelem a takarékszövetkezetek integrációjáról. De talán nem túl nagy merészség, ha a kettőt egyaránt a nagytőkés-oligarcha-kormány háromszögben próbáljuk értelmezni. Mint Uj Péter írja, a takarékszövetkezeti rendszer új alapokra helyezésének (egyik) célja egy OTP-kihívó felépítése lehet, mellyel megtörhetik Csányi és az OTP egyeduralmát. Egy tőlük független hatalmi centrum meggyengítésének óhaja kormányokon átívelő vágy: szűkebb körben Gyurcsány Ferenc sem ódzkodott oligarchaként, a demokráciát veszélyeztető nagytőkésként lefesteni az akkoriban Orbán Viktor éppen harmonikus kapcsolatot ápoló Csányit.
Aztán eljött 2010, illetve a Fidesz-KDNP kétharmados győzelme, ami magával hozta a banki különadók, a végtörlesztés, az árfolyamgát és a tranzakciós illetékek korszakát. Csányi a korábban megszokottnál kisebb vehemenciával kritizálta az újabb és újabb lépéseket. Most viszont saját, látható részvényhányadának jelentős részén túladott, ami sokak szerint a kormánynak szóló üzenet. Széles Gábort idézve, lehetséges, hogy „Csányinak elege lett Orbánból”. Ezt az értelmezést épp csak maga Csányi nem osztja, aki szerdán arról beszélt, hogy valóban az agráriumban tervezett, tízmilliárdos nagyságrendű beruházásaihoz szükséges önrész előteremése érdekében vált meg részvényeitől egy jóval korábban adott megbízás eredményeként, ráadásul nem is hinné, hogy Orbánt a legkevésbé is meghatná, ha így üzenne.
Ha a takarékszövetkezeti integrációnak valóban egy Postabank-jellegű, az OTP-hez mérhető lefedettségű hálózat megteremtése a célja az állam többségi irányítása mellett, akkor a kormány Demján Sándorral is szembe kerülhet, aki nemrég még felháborodott hangvételű levélben is kérte az integrációs törvény átgondolását. Orbán több hónapos egyeztetést és az átalakítás szükségességét említette válaszában, mire Demján gyakorlatilag Vojnits Tamás kormánybiztost tette felelőssé a kormány egyébként jó céljainak nem megfelelő megvalósításával.
A kormányfővel ellentétben az Országos Takarékszövetkezeti Szövetséget elnöklő Demján úgy vélte, nem történt érdemi egyeztetés a különböző takarékokkal. A szövetkezetek sem elégedettek a bejelentett változtatásokkal: akár európai jogorvoslati fórumokon is készek lennének megvédeni igazukat. Mint a Heti Válasz július 18-ai számának Helyre igazítás című cikkében írják:az OTSZ is névértéken visszaszerezné a többségi tulajdont, illetve előírná, hogy az állam ne adhassa csak úgy tovább a most megszerzett részesedését. Amit a HV helyre igazításként, mások meg államosításként emlegetnek, az az állam tulajdonszerzése a szövetkezetek központi bankjaként működő TakarékBank Zrt.-ben. Ez a Magyar Postán keresztül valósulhat meg tizenkilenc százalékkal, így a Magyar Fejlesztési Bank egy éve meglévő részesedésével együtt az állam többségbe kerülhet TakarékBankon belül.
Saját állítása szerint a kormány célja egy Integrációs Szervezet létrehozása, a takarékok biztonságosabb pályára állítása, feltőkésítése, majd későbbi továbbadása, amikor már nem szorulnak az állam segítségére. A takarékszövetkezetek szintén integrációs rendszerben gondolkodtak, ám állami beavatkozása nélkül, Mint Varga Antal, az OTSZ ügyvezető igazgatója mondta, „mi is hasonló változást akartunk, de többségi tulajdonunk megtartása mellett”. Jelenleg azt próbálják elérni, hogy az állam ne adhassa csak úgy tovább a tulajdonrészét, hanem engedélyezze a takarékoknak saját korábbi részesedésük visszavásárlását.
Áder János köztársasági elnök a törvény visszaküldésének indoklásában azt írta, hogy a tulajdonjogra vonatkozó alkotmányos követelmény megvalósulása nem biztosított a jogszabály esetében. A kormány inkább csak jelképes változtatásokat eszközölt, az integrációhoz a takarékoknak kötelezően csatlakozniuk kell, mert ha nem társulnak az állami többségi tulajdonú TakarékBankhoz, illetve az Integrációs Szervezethez, elvesztik működési engedélyüket.
Ironikus módon ráadásul pont attól félnek egyes takarékok, amivel a korábbi rendszert vádolja a Heti Válasz cikkében Facsinay Kinga: hogy kiskirályok kerülnek az egyes szövetkezetek élére, illetve később a tulajdonrész továbbadásával a TakarékBankba is. Míg a 168 Óra írásában pozitívum, addig a Heti Válasznál negatív felhangot kap, hogy az egyes vezetők az eddigi rendszerben ismerőseiket, szomszédaikat hitelez(het)ték. Herskovits Eszter ezzel magyarázza a takarékok biztonságot nyújtó jellegét is: „a jórészt vidéken, kisebb településeken lévő takarékszövetkezetek ügyfelei tagok és tulajdonosok is egyben, akik ismerősöknek, szomszédoknak hiteleznek. Márpedig saját renoméját rontja az, aki nem fizet. Mindenki emlékezni fog rá legközelebb, amikor hitelt igényelne”.
A Heti Válasz szerint viszont ráfért a takarékokra a változás, ingatagságukat jól mutatta a Jógazda és a soltvadkerti takarékszövetkezet bedőlése. Bár a PSZÁF most kiállt amellett, hogy az új rendszer jobban fogja védeni az alá tartozók érdekeit, korábban is elismerte, hogy a takarékszövetkezeti intézményvédő alap biztonságot nyújt az egyes tagintézmények számára. A nagyobb biztonság és a versenyképesebb rendszer kívánalma azonban nem biztos, hogy semmissé teheti a szabadság követelményét: márpedig az egyes takarékok, a korábbi tulajdonosok szabadságának semmibe vétele, ha az állam efféle módon ráteheti kezét korábbi tulajdonukra. Az integrációs rendszer ugyan hatékonyabb működést hozhat, ám akkor sem gondolom, hogy ezt az állam közbeavatkozásával kellene elérni. Nem is lehet csodálkozni a változást valószínűleg nem helyeslő Csicsáky Péter lemondásán, aki korábban a Takarékbank elnök-vezérigazgatója volt.
Helyes cél, nehezen vállalható megvalósítás? Demján is valami effélére utalt levelében: míg az integráció nem egy elvetélt ötlet, addig az állami beavatkozás, és az esetleges későbbi továbbadás a baráti nagytőkének kevéssé mondható pozitív fejleménynek. De a legfontosabb nem is Demján, Csányi, vagy a létrejövő integrációs rendszerhez a Magyar Postán keresztül kötődő Spéder Zoltán harca, hanem a többségi tulajdonuktól megfosztott egyes takarékok bizonytalan jövője. Kétlem, hogy ők annyira vágytak volna az állami beavatkozásra és a korábbi tulajdontól való részleges megfosztásra.
