Takarékszövetkezetek: nagyobb biztonság, kevesebb szabadság?
2013. július 25. írta: Lakner Dávid

Takarékszövetkezetek: nagyobb biztonság, kevesebb szabadság?

takarekszovetkezetek_integracioja.jpg

Csányi Sándor OTP-részvényeinek eladásával kissé elterelődött a figyelem a takarékszövetkezetek integrációjáról. De talán nem túl nagy merészség, ha a kettőt egyaránt a nagytőkés-oligarcha-kormány háromszögben próbáljuk értelmezni. Mint Uj Péter írja, a takarékszövetkezeti rendszer új alapokra helyezésének (egyik) célja egy OTP-kihívó felépítése lehet, mellyel megtörhetik Csányi és az OTP egyeduralmát. Egy tőlük független hatalmi centrum meggyengítésének óhaja kormányokon átívelő vágy: szűkebb körben Gyurcsány Ferenc sem ódzkodott oligarchaként, a demokráciát veszélyeztető nagytőkésként lefesteni az akkoriban Orbán Viktor éppen harmonikus kapcsolatot ápoló Csányit.

Aztán eljött 2010, illetve a Fidesz-KDNP kétharmados győzelme, ami magával hozta a banki különadók, a végtörlesztés, az árfolyamgát és a tranzakciós illetékek korszakát. Csányi a korábban megszokottnál kisebb vehemenciával kritizálta az újabb és újabb lépéseket. Most viszont saját, látható részvényhányadának jelentős részén túladott, ami sokak szerint a kormánynak szóló üzenet. Széles Gábort idézve, lehetséges, hogy „Csányinak elege lett Orbánból”. Ezt az értelmezést épp csak maga Csányi nem osztja, aki szerdán arról beszélt, hogy valóban az agráriumban tervezett, tízmilliárdos nagyságrendű beruházásaihoz szükséges önrész előteremése érdekében vált meg részvényeitől egy jóval korábban adott megbízás eredményeként, ráadásul nem is hinné, hogy Orbánt a legkevésbé is meghatná, ha így üzenne.

Ha a takarékszövetkezeti integrációnak valóban egy Postabank-jellegű, az OTP-hez mérhető lefedettségű hálózat megteremtése a célja az állam többségi irányítása mellett, akkor a kormány Demján Sándorral is szembe kerülhet, aki nemrég még felháborodott hangvételű levélben is kérte az integrációs törvény átgondolását. Orbán több hónapos egyeztetést és az átalakítás szükségességét említette válaszában, mire Demján gyakorlatilag Vojnits Tamás kormánybiztost tette felelőssé a kormány egyébként jó céljainak nem megfelelő megvalósításával.

A kormányfővel ellentétben az Országos Takarékszövetkezeti Szövetséget elnöklő Demján úgy vélte, nem történt érdemi egyeztetés a különböző takarékokkal. A szövetkezetek sem elégedettek a bejelentett változtatásokkal: akár európai jogorvoslati fórumokon is készek lennének megvédeni igazukat. Mint a Heti Válasz július 18-ai számának Helyre igazítás című cikkében írják:az OTSZ is névértéken visszaszerezné a többségi tulajdont, illetve előírná, hogy az állam ne adhassa csak úgy tovább a most megszerzett részesedését. Amit a HV helyre igazításként, mások meg államosításként emlegetnek, az az állam tulajdonszerzése a szövetkezetek központi bankjaként működő TakarékBank Zrt.-ben. Ez a Magyar Postán keresztül valósulhat meg tizenkilenc százalékkal, így a Magyar Fejlesztési Bank egy éve meglévő részesedésével együtt az állam többségbe kerülhet TakarékBankon belül.

Saját állítása szerint a kormány célja egy Integrációs Szervezet létrehozása, a takarékok biztonságosabb pályára állítása, feltőkésítése, majd későbbi továbbadása, amikor már nem szorulnak az állam segítségére. A takarékszövetkezetek szintén integrációs rendszerben gondolkodtak, ám állami beavatkozása nélkül, Mint Varga Antal, az OTSZ ügyvezető igazgatója mondta, „mi is hasonló változást akartunk, de többségi tulajdonunk megtartása mellett”. Jelenleg azt próbálják elérni, hogy az állam ne adhassa csak úgy tovább a tulajdonrészét, hanem engedélyezze a takarékoknak saját korábbi részesedésük visszavásárlását.

Áder János köztársasági elnök a törvény visszaküldésének indoklásában azt írta, hogy a tulajdonjogra vonatkozó alkotmányos követelmény megvalósulása nem biztosított a jogszabály esetében. A kormány inkább csak jelképes változtatásokat eszközölt, az integrációhoz a takarékoknak kötelezően csatlakozniuk kell, mert ha nem társulnak az állami többségi tulajdonú TakarékBankhoz, illetve az Integrációs Szervezethez, elvesztik működési engedélyüket.

Ironikus módon ráadásul pont attól félnek egyes takarékok, amivel a korábbi rendszert vádolja a Heti Válasz cikkében Facsinay Kinga: hogy kiskirályok kerülnek az egyes szövetkezetek élére, illetve később a tulajdonrész továbbadásával a TakarékBankba is. Míg a 168 Óra írásában pozitívum, addig a Heti Válasznál negatív felhangot kap, hogy az egyes vezetők az eddigi rendszerben ismerőseiket, szomszédaikat hitelez(het)ték. Herskovits Eszter ezzel magyarázza a takarékok biztonságot nyújtó jellegét is: „a jórészt vidéken, kisebb településeken lévő takarékszövetkezetek ügyfelei tagok és tulajdonosok is egyben, akik ismerősöknek, szomszédoknak hiteleznek. Márpedig saját renoméját rontja az, aki nem fizet. Mindenki emlékezni fog rá legközelebb, amikor hitelt igényelne”.

A Heti Válasz szerint viszont ráfért a takarékokra a változás, ingatagságukat jól mutatta a Jógazda és a soltvadkerti takarékszövetkezet bedőlése. Bár a PSZÁF most kiállt amellett, hogy az új rendszer jobban fogja védeni az alá tartozók érdekeit, korábban is elismerte, hogy a takarékszövetkezeti intézményvédő alap biztonságot nyújt az egyes tagintézmények számára. A nagyobb biztonság és a versenyképesebb rendszer kívánalma azonban nem biztos, hogy semmissé teheti a szabadság követelményét: márpedig az egyes takarékok, a korábbi tulajdonosok szabadságának semmibe vétele, ha az állam efféle módon ráteheti kezét korábbi tulajdonukra. Az integrációs rendszer ugyan hatékonyabb működést hozhat, ám akkor sem gondolom, hogy ezt az állam közbeavatkozásával kellene elérni. Nem is lehet csodálkozni a változást valószínűleg nem helyeslő Csicsáky Péter lemondásán, aki korábban a Takarékbank elnök-vezérigazgatója volt.

Helyes cél, nehezen vállalható megvalósítás? Demján is valami effélére utalt levelében: míg az integráció nem egy elvetélt ötlet, addig az állami beavatkozás, és az esetleges későbbi továbbadás a baráti nagytőkének kevéssé mondható pozitív fejleménynek. De a legfontosabb nem is Demján, Csányi, vagy a létrejövő integrációs rendszerhez a Magyar Postán keresztül kötődő Spéder Zoltán harca, hanem a többségi tulajdonuktól megfosztott egyes takarékok bizonytalan jövője. Kétlem, hogy ők annyira vágytak volna az állami beavatkozásra és a korábbi tulajdontól való részleges megfosztásra.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr305422233

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Takarékszövetkezetek: nagyobb biztonság, kevesebb szabadság? 2013.07.25. 11:00:02

A legfontosabb nem is Demján, Csányi, vagy a létrejövő integrációs rendszerhez a Magyar Postán keresztül kötődő Spéder Zoltán harca, hanem a többségi tulajdonuktól megfosztott egyes takarékok bizonytalan jövője.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vantaan 2013.07.25. 10:16:42

Lopunk, csalunk, hazudunk! Mutyisztán ebben is jobban teljesít!

Amúgy Demján megérdemli. Neki is tudomásul kell venni a pénzügyi forrásokért/vagyon gyarapításért megy a harc s már mástól nem igen lehet olcsón forrást/vagyont szerezni.
A "polgárság" 80% napról napra és csak a Cirkuszból és a napi győzelmi jelentésekből él.
Elvenni már csak onnan lehet ahol tömegével van. Ezért a falkán belül egymástól lehet csak elvenni! Demján megszívja Nem kicsit Nagyon! .... és?
Csányi megszívja? ..... még talán nem, de ami késik az nem múlik!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.07.25. 11:36:28

Kedves Szerző!
Biztos az is érdekes, hogy ki, miért, kinek.
De nem az-e a fő kérdés, hogy ez rablás-e vagy sem?

vantaan 2013.07.25. 11:58:08

@Kettes: ...mint a MANYUP pénzek! Megmentették!
Az utcai rabló is amikor kifoszt azt mondja ez nem rablás csak megmentem a nyanya pénzét mert a másik sarkon az a gaz bajszos .... látja? .... csak ellopná!

Urfang 2013.07.25. 12:03:31

Rablás és megmentés között csak annyi a különbség, hogy ki van-e téve elé a Nemzeti.

Robinzon Kurzor 2013.07.25. 12:23:02

Ezért a semmitmondó közhelygyűjteményért kár volt bekapcsolni a gépet ... csak hogy ki lehessen pipálni, hogy foglalkozott a Mandiner ezzel a témával.

A szórásból valahogy kimaradt Duna Takarékról véletlenül nem írt semmit a T. Szerző.

Ahogyan az a kérdés is gyáván meg lett kerülve, hogy ha Ádernek alkotmányossági gondjai voltak, akkor miért nem az AB-hez küldte tovább, miért az OGY-nek vissza. (Mikor pontosan tudta, hogy mire megy ezen az ágon.)

Arról sincs egy büdös szó sem, hogy az érintett pénzintézetek, köztök egykori takarékokból alakult magánbankok vezetői (utóbbi esetben egyben fő tulajdonosok is) közvetlenül utasíthatók a törvény szerint.
És ha az utasításnak nem tesznek eleget, akkor vezetői tisztségükből felfüggeszthetik, következő lépésben kirúghatják őket. (A saját cégükből, ember!)

Ez a kis modoros tessék-lássék fejcsóválás még a nullánál is kevesebb: a Mandiner ott térdel Orbán letolt gatyája előtt és még csak egy kis fogazásra sem futja ...

vizipipa 2013.07.25. 12:24:31

A szerző vagy nem tud vagy nem ír meg valamit. És ez egyben minősítés is.

Idézek Demján második leveléből:

"125 takarékszövetkezet működik Magyarországon, ebből 105 az OTSZ tagja.... Az OTSZ tagszervezetei soha nem igényeltek pénzt a Országos Betétbiztosítási Alapból. A közvélemény, nem ismeri és összemossa a Jógazda Szövetkezeti Hitelintézet, vagy a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet problémáját, akik nem voltak a mi Szövetségünk tagjai."

A kormány célja meg egyértelmű, lenyúlni a takarékszövetkezeti fiókhálózatot és visszaszorítani Csányit, aki egyébként oligarcha csak nem a Simicska-Nyerges tengelyen.

A megvalósítási módra is kaptunk már példát: földmutyi, off-shore mutyi, trafikmutyi.

Van még kérdés?

vantaan 2013.07.25. 12:30:16

@Robinzon Kurzor: Lopunk, csalunk, hazudunk! Mutyisztán ebben is jobban teljesít! ....s még a blogírásban is.

Tücsök1 2013.07.25. 13:03:08

Demján világosan kifejtette,hogy nem szorulnak állami feltőkésítésre.Neki nagyon jól kell tudnia,hogy a pénzért cserébe nem is a távoli jövőben majd kérni fognak tőle valamit.

Tücsök1 2013.07.25. 13:07:31

@vantaan: Ne feledd,hogy a tksz-ek a részjegytulajdonosok pénzével gazdálkodnak! Nekem mindegy lenne Demján további sorsa,de az állam éppen az én kis tulajdonomat akarja megmenteni-akaratom ellenére,sőt kifejezett tiltakozásomat figyelmen kívül hagyva.

vantaan 2013.07.25. 15:01:32

@Tücsök1: "..de az állam éppen az én kis tulajdonomat akarja megmenteni-akaratom ellenére,sőt kifejezett tiltakozásomat figyelmen kívül hagyva."

No és? Majd az állam vagy a cigány attól összefossa magát, hogy az még a Te vagyonod?
Nem. Ő le akarja nyúlni és le is fogja! Kell neki! (persze az állam Én vagyok mondta a ...... Lajos)
....de ha nem hiszed, kérdezd meg a Felcsút környéki juhászt kié az általa a birkáitól összerakott trágya vagy kié Felcsúton a közút ha pl arra jár Bajnai Gordon?
Naiv ember vagy.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.07.25. 15:32:07

Nem értem, mi a bajotok. Láttatok takszövtagot hadonászni, amikor vitték a magánnyugdíjatokat? Na ugye. Ezt most ők fogják megszívni. Miránk legalább majd csak megint sokára kerül sor. Addig örüljünk, amíg a Gazda jóllakottan horkol.

Bell & Sebastian 2013.07.25. 16:46:16

A pénz hatalom, ezért hívják pénzhatalomnak. Egy politicus a csupasz farkincájával pont az, aminek látszik.

Az ugye megvan, hogy bizonyos embereknek kivételes helyzetben megengedett minden olyan eszköz, amit előtte felkentek a cél krizmájával.

- Kivételes helyzet van-e?
- Az.
- Ki használja a nemszokványos blikkfangokat?
- A kormány.

Hát akkor, mi itt a bibi? Ki tud jobbat? Jelentkezzen és adjon be pályázatot, hadd lássuk!

Vagy mégis, mitől lesz itt tőkekoncentráció? Majd magától, mi?

(gasztroenterológiai alapvetés: egy légy a finom leveskében nem oszt-szoroz -maguknak is csipegetnek itt-ott és nem pont a süti égett széléből-, viszont a lelkesedésnek lőttek)

legeslegujabbkor 2013.07.25. 17:12:03

@Bell & Sebastian:
"Vagy mégis, mitől lesz itt tőkekoncentráció?"

Már van elég szavunk a magánvagyonok kollektivizálására, te is átnevezési lázban szenvedsz? :)

Tücsök1 2013.07.25. 17:21:57

@Kettes: Cinikusak vagytok!Én, mint takszöv-tag igenis hadonásztam a két gyerekem nevében is.Ők maradtak manyup tagok.Annyit tudtam nekik tanácsolni,hogy ha lemondanak a tulajdonukról önként,nem lesz jogalapjuk sehol reklamálni a kifosztás miatt.Most az én tulajdonom van veszélyben és ugyanazt a fásult közönyt látom,ami a manyup einstand idején volt.Mintha nem értették volna meg az emberek,hogy most a tksz tagok vagyonát akarja védeni a komány.Kevés az információ,a tksz-ek vezetői is lapítanak.Tervekről,statégiákról nem hallani.Érdemes megnézni pl. a Pilisvörösvár és Vidéke tksz honlapjá,egy árva sorban nem tájékoztatják a részjegytulajdonosokat a hatályba lépett államosító törvényről és annak következményeiről.

bömböcz 2013.07.25. 17:27:50

@Bell & Sebastian:
Egyetértek, így kell ezt csinyáni!
A hibás terméket vissza kell cserélni.
Ezt még a vak is látja.
(Csak ne lenne sok lázárjános a mi szeretett viktorunk közelében...)
Kevesebb lázálomgyárost!

bömböcz 2013.07.25. 19:41:59

Egyébként:
Kik is ezek a csányi-demján félék?
Honnan és hová, miúton?!
Patkányok vezetnek bennünket a Nap-rendszer benépesítési prodzsekt..ba is.

Bell & Sebastian 2013.07.25. 19:43:07

@legeslegujabbkor: Tőkekoncentráció alatt azt értem, amikor teljes ágazatokat képes finanszírozni a bankrendszer.

Most a saját nem képes, az osztrák meg nem akar.

@bömböcz: Folytatva a gondolatmenet, a Közgép -megoldás nem ördögtől való. Amin megbukott, az pont az elnyert munkák megvalósításának finanszírozása.
Ígyhát nincs más hátra, mint újra átengedni a terepet a német/francia/osztrák kivitelező multiknak, akik szintén magyarral dolgoztatnak, saját termékeiket építik be és a pénz javát hazahúzzák és a végén ugyanúgy nem fizetnek mint a akármelyik párt tetszőleges projektcége.

Mindig csak a szar és fos között választhatunk. Ám annak nem bírok tapsikolni, ha az ideszánt támogatásokat csak úgy adják, ha haza is vihetik.

Márpedig a Közgép komoly tüske a brüsszeli köröm alatt. A sokszor emlegetett kifosztási ráta (egy euró támogatással szembe/kimegy 6 euró) a Fidesz alatt sem csökkent, a bérek vásárlóereje stagnál, munkajövedelmek csökkentek, bármit is hazudik a statisztika.

Ehhez képest bakfitty, hogy a magyar megtakarításokat bevonják-e az állam finanszírozásába? Az eb ugyanis ott van elhantolva, hogy ez az állam (most) egyre csak dagad és felzabál mindent. A Kisgömböc ismert tanmeséje.

legeslegujabbkor 2013.07.25. 20:00:17

@Bell & Sebastian:
"Most a saját nem képes, az osztrák meg nem akar."

Erre nem ez a megoldás. Részletezzük, hogy miért nem hiteleznek a magyarországi bankok, meg azt is, hogy a külföldi tőke miért nem jön?

Bell & Sebastian 2013.07.25. 20:25:07

@legeslegujabbkor: Mert felhúzták az orrukat. Amíg a magyar pénzgyár eddig 100 tonna aranyat adott (egy osztrák meg húszat), ezentúl majd harmincat fog, amit kevesellnek.

Elmenni nem fognak, viszont zsíros kenyéren és meleg vízen tartják a magyar alkalmazottaikat (minden, második égő kicsavarva, légkondi "elromlott"), csak hogy érezze a dolgozó, neki (K&H) most rossz. Bankpénztáros 70 ezer forintos fizetéssel, röhej! Csak a bónusz meglegyen!

Bezzeg amikor a Szarossal kifőzték a kvázi-devizahitel -trükköt, akkor még minden fasza volt!

És mi lenne, ha eltűnnének a balfenéken? Sajnos az nem megy, addig szipolyoznak még (mint atkák a rózsát), amíg be nem hajtják az utolsó, virtuális rappent is.

legeslegujabbkor 2013.07.25. 20:37:17

@Bell & Sebastian: Bár a szavaid felét nem értem, az biztos, hogy nem sértődés miatt fogyott el a hitelkeretünk.
Buktak a hiteleken, amit nem fizetünk vissza, és buktak az adókon, amik pontosan addig fognak emelkedni, amíg egyetlen fiókjuk is működik itt.
Beszéljünk a kiszámítható jogi környezetről is, vagy azt mondod, hogy aki nem tud alkalmazkodni a rohanó világhoz, az ne foglalkozzon pénzzel?

Bell & Sebastian 2013.07.25. 20:51:52

Egy bankkal a legegyszerűbben úgy lehet kibaszni, ha elhagynák a betétesei, átmennének egy másik bankba, vagy hirtelen mindenki aranyban és párnacihában kezdené tartani a pénzét.

Kegalább addig, amíg be nem száll a kockázatvállalásba, mert olyan a világon nincs, hogy csak a betétes vagy hitelfelvevő szív, a bank meg soha.

A speciális bank (szövetkezet), ahol a betétes egyben tulaj is, sokkal óvatosabb, meglenne a saját szerepe egy egészséges gazdaságban (vidék/mezőgazdaság), nehezen indokolható, miért éppen most nyírják ki. (Biztosan nem felelnek meg az uniós direktíváknak.)

De az is igaz, stadionra nem adna egyetlen szövetkezet sem egy huncut piculát.

Bell & Sebastian 2013.07.25. 20:56:26

@legeslegujabbkor: Nagyon helyes, ha elmennek. Aki akar, majd megy utánuk (most is vehet fel hitelt és helyezhet el betétek bárki akárhol), még egyszer itt nem lesznek kitömve, elég volt belőlük.

legeslegujabbkor 2013.07.25. 21:02:59

@Bell & Sebastian:
"De az is igaz, stadionra nem adna egyetlen szövetkezet sem egy huncut piculát."

Egyetértek.
A megszerzett pénzből viszont már lehet. Hurrá.

Bell & Sebastian 2013.07.25. 21:03:33

Most olvastam utána, hogy 2011 -től az euró -alapú hitel is gyakorlatilag svájci frankosként működik, mert a két valuta (1,2 -szeres szorzóval) össze van kötve.

bömböcz 2013.07.25. 21:06:30

@Bell & Sebastian:
Maga egy...egy...Náczy!
sálóm

Tücsök1 2013.07.26. 08:36:42

Érdemes elolvasni a mai Világgazadság cikket a témáról. A fegyveres bankrablók kézrekerítéséért nyomravezetői díj jár, A törvényhozók meg itt vannak nevesítve az orrunk előtt,még a felbujtót(haszonlesőt) sem nagyon kellene keresni.

Mr. Waszabi 2013.07.26. 09:01:35

A takszöv tagok kezében ott a lehetőség, hogy kihúzzák a kormány mentőakciója alól a pénzüket. Be kell fáradni a fiókba és ki kell venni. Még lehet.

Másfelől, a takszövök a maguk 5%-os piaci részesedésével, drága refinanszírozási forrásaikkal mennyiben konkurrenciái az OTP-nek vagy bármelyik nagybanknak? Hány év kell ehhez a szerepcseréhez, még ha állambácsi kivételezett helyzetbe is hozza őket? 20? 30 inkább.

Értsük meg, hogy ha az ország baja a tőke hiány - mert nem az ötlet vagy a lehetőség, adottságok hiányoznak, ugye - , de az sem fán nem terem, sem a párnacihában nem duzzad, akkor pénzt kell kölcsön venni a beruházásokhoz. Lehetőleg külföldről, mert ha a hazai szereplőktől veszik kölcsön, akkor az egyenleg nem javulhat.
Lehet saját lábon, szárazkenyéren is edződni 40 évig, leszokni az evésről, mint a cigány lova, de a külpiaci versenyben ez csak 40 évig tartó gyarmati rabszolga pozíciót fog eredményezni, semmi fejlődést. A versenyképesség növeléséhez hazai technológiákat kell a gyakorlatba átültetni, amelyekkel a fejlett nyugatinál olcsóbban lehet hasonló minőséget előállítani. Más út nincsen. Amiként ezt a Kádár rendszer már egyszer kézzelfoghatóan bebizonyította 40 év alatt. Pedig ott 2-3 nagyságrenddel kevesebbet loptak el a közösből, mint manapság, aztán még se lett versenyképes.
süti beállítások módosítása