Gap-ostrom iPhone-áldozattal: kommunista május 1.
2013. május 02. írta: TuRuL_2k2

Gap-ostrom iPhone-áldozattal: kommunista május 1.

Washington_Mayday_kommunista_vonulas.png

A forradalmi Magyarországon békésen telt május 1-je, még az osztályharcra amúgy bármikor kapható Szanyi Tibor sem nagyon erőltette a munkásosztály felszabadítását. Bezzeg a kizsákmányoló Amerikában!

Amikor délután fél hat körül megérkeztünk a Fehér Házhoz, még nem sejtettem, hogy az lesz életem legkommunistább május elseje. A washingtoni épületnél 1981 óta zajló tiltakozás sátrának aktuális őrzőjétől, egy – a palesztin szabadság felett érzett vágyát 3-4 motívummal is kifejező – veterán hippitől hallottam először, hogy nagy kommunista felvonulás ünnepli a munka ünnepét, a menet végállomása pedig a Fehér Ház melletti tér. Akár két-háromszázan is összegyűlhetnek – mondta.

A felvonulók még sehol sem voltak, de egy maroknyi, mindössze öt főből álló ellentüntető sejt már megérkezett. A többek között konföderációs lobogó alatt gyülekező, antikommunista transzparensekkel felszerelt csapatot gyorsan megtalálták a rendőrök, akikkel abban sikerült megegyezniük, hogy csak a – forgalomtól egyébként elzárt – úttesten tartózkodhatnak, a járdára nem mehetnek fel. Így aztán néhány perc után az út szélén, egy árnyékos részen állapodtak meg.

Washington_Mayday_antikommunistak.png

Mivel senki sem tudta megmondani, mikor érkezik a nagy menet, úgy döntöttünk, nem várjuk meg őket. Másfél órával később viszont, amikor elindultam volna a frissen bérelt biciklimmel a városba, éppen a vörös zászlók alatt skandálva vonuló, száz-százötven fiatalba ütköztem bele. 

Olyasmiket kiabáltak, hogy a főnöknek szükség van rád, de neked nincs szükséged főnökre, hatalmat a népnek meg vissza kell támadni, miközben legalább tucatnyi rendőrautó biztosította mindenfelől a vonulásukat. Ahogy az amúgy békés, már-már rendezett felvonulók néhány, az útra kihelyezett közlekedési bójához értek, hirtelen megvadult kispolgárokként rontottak a narancssárga műanyagkúpokra, a rendszerrel szembeni ellenállás jelentőségének teljes tudatában rugdalták szét őket.

Már éppen kezdtem volna megunni a skandálós vonulgatást, amikor hirtelen egy Gap-bolt elé ért a tömeg. Hirtelen néhányan feltépték az üzlet ajtajait, a többiek pedig egymás után rontottak be a butikba. Egészen egyértelműnek tűnt, hogy itt bizony mindjárt lángolni fog a kizsákmányolás e temploma, az eladókat pedig felkoncolják kapitalista kollaboráció miatt, vagy esetleg felszabadítják őket a karvalytőke igájából. Nem így történt: egyetlen próbabábu sem borult fel, egyetlen top sem esett le a földre, az üzletbe bejutó szélsőbaloldaliak beérték néhány transzparens kifeszítésével. Egy percen belül ott termettek a rendőrök is, akik gyorsan kipakolták az Occupy Gap! flashmob aktivistáit, némi látványos rendőr-nemrendőr interakció kíséretében. Az különösen szívet melengető volt, amikor egy túlsúlyos kommunista hölgy többször is ordítva dagadt disznónak nevezett egy, a rendőröknek szurkoló férfit.

Miután lecsillapodtak a kedélyek, a kommunista ifjak rövidesen megérkeztek céljukhoz, a Fehér Házhoz, ahol Guantanamo bezárását követelő baráti aktivisták várták őket. Velük nem sokat törődtek, viszont amikor az öt ellentüntetőt meglátták, egyből beindult a nácizás és a szájkarate. A Fehér Ház kerítése előtti járdán álló, szép számú rendőrcsapatok nem avatkoztak közbe, még akkor sem, amikor már a vörösök teljesen körülvették a féltucat antikommunistát.

Ahogy az lenni szokott, az egyre hangosabb nácizás-komcsizás egyszer csak zászlórángatásba és lökdösődésbe csapott át: természetesen a legtöbb békejelet magára applikáló figura ugrott neki az ellentüntetők vezérének. Erre aztán a nyárias rövidujjú ingbe öltözött rendőrök is beindultak, pillanatok alatt szétkapták a két csapatot, és sorfalat állítottak közéjük. Amikor már úgy nézett ki, hogy megnyugszanak a kedélyek, az egyik vörös ifjú letépte, a földre dobta és megtaposta az ellentüntetők egyik zászlaját, amire ismét beindult a lökdösődés, de a rendőrök gyorsan véget vetettek a meccsnek. Egy darabig hárman is térdeltek az arcát az aszfalton pihentető zászlószerző hős hátán – közben a t. megjelenteket bezavarták a parkba az útról –, majd megbilincselték, talpra állították és elvitték a rabomobilba.

Levezetésként még némi skandálós slam poetry következett a világforradalom olthatatlan tüzéről, no meg azt is így adták a forradalmi ifjúság tudtára, hogy a nagy Gap-csata során eltűnt egy iPhone a fekete tokjával együtt, és nagyon hiányzik a gazdájának.

A munkásosztály barátai eközben szépen, lassan kezdtek elszállingózni, nem sokkal később már csak a Guantanamó-ellenes aktivisták és a sátrazók maradtak a kapitalizmus oroszlánbarlangjának kerítése közelében. Talán sosem volt még ilyen szép május elsejém.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr605260747

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.05.02. 13:26:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Gap-ostrom iPhone-áldozattal: kommunista május 1. 2013.05.02. 10:26:01

Amikor délután fél hat körül megérkeztünk a Fehér Házhoz, még nem sejtettem, hogy az lesz életem legkommunistább május elseje.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bolá 2013.05.02. 08:56:01

Helyesen: a kapitalizmus oroszlánbarlangja kerítésének közelében

Kandeláber 2013.05.02. 09:17:57

Ezek az ottani hahások.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2013.05.02. 09:54:46

zseniális az első videóban, ahogy a kommunista forradalmár a nonkonformizmus non plus ultrájaként egy méterrel arrébb pöcköli a közlekedési bóját!

ANARCHY IN THE U.S.!

apropó Turul, nem aggódsz azért, hogy a helyi rendőrök megkeresnek és szétperelnek, mert nem kockáztad ki az arcukat?!?! Vagy netán vállalják az arcukat és tetteiket a közrend őrei? hogy mik vannak!

Oblomov 2013.05.02. 10:25:13

Ilyen ország pedig nincs 2.0

marko11 2013.05.02. 10:43:46

Lehet, hogy ma reggel elhagyott a humorérzékem?
Én valahogy nem találtam olyan nagyon poénosnak ezt a kis szösszenetet.
Tudom persze, hogy egy magyar az USA-ban rendkívüli módon fel tud pörögni (tapasztaltam én is!), de a T. Szerző mintha még nem tudott volna elszakadni a hazai hülyeségektől (náci-komcsi stb.).
Egyébként az USA valóban kizsákmányoló. De legalábbis a kizsákmányoló nemzetközi nagytőke centruma.

Oblomov 2013.05.02. 11:12:57

@Kandeláber:
Hegedűs Lórántnéék is bementek a Benettonhoz, hátha az ő áruik szebbek, vagy jobbik. Aztán nem vettek mégse semmit, és kulturáltan kijöttek.

Kandeláber 2013.05.02. 11:37:16

@Oblomov: Ehhez képest New Yorkban több tízezres tömeg volt az Occupy tüntin.
Szánalmasak már ezek a kommerek, mióta a SZU kiesett mint támogató, már csak Kína csöpögtet nekik némi pénzmagot, Thürmer és Vajnai is Pekingbe szokott utazni eligazításra.
A következők, akiknek leáldozik a neolibbancsok lesznek, bár ahhoz még kell pár év.

calabria007 (törölt) 2013.05.02. 11:49:17

@Kandeláber:

a kommerek már rég átcímkézték magukat, pl. "zöldnek", "szocdemnek", "nemzeti radikálisnak" meg hasonlóknak

az occupy szeánszokon is szép számban vannak...

calabria007 (törölt) 2013.05.02. 11:53:00

május 1-e USA gyökereire pedig már szinte senki sem emlékszik...

Haymarket and May Day
www.encyclopedia.chicagohistory.org/pages/571.html

középcsatár 2013.05.02. 12:13:32

Ezek hogy nem felejtenek el lélegezni?

zengjen a dalunk fajtárs 2013.05.02. 12:20:32

Ennyi rendőri erőszak már címlapsztori lenne a vezető lapokban, ha Magyarországon történik a HaHás foglalók ellen. Pedig ugyanazok a figurák, legfeljebb odakinn nem a Soros pénzeli őket. Amerikában nem olyan nagy biznisz felforgatónak lenni

Zb74 2013.05.02. 13:52:29

@rajcsányi.gellért (ergé): Ha TuRuL kollega történetesen Svájcban jár, olyan radikálisokat videózhatott volna, akik a nonkonformizmus non plus ultrájaként egy perccel elállítják az órájukat ;-)

Ami a rendőröket illeti, nálunk a rendőrarcok kikockázásának a kötelezettsége egy olyan - egyébként eléggé bugyuta - személyiségi jogból következik, amely ebben a formában nem része az angolszász jogrendnek. A képmáshoz fűződő jogról van szó, ami miatt elvileg senkiről sem lehet engedély vagy ráutaló magatartás híján olyan fényképet közzétenni, amelyen felismerhető az arca - kivéve a közszereplőket. A hazai bíróságok - legutóbb a Curia - pedig kimondták, hogy a rendőr akkor sem közszereplő, ha szolgálatban van.

Az angolszász jogrend ezt a jogot nem ismeri. Ott egy közterületen készült fényképen szereplő személy csak akkor perelhet eredményesen, ha az adott fotót kereskedelmi célra használják fel. Ráadásul a kép értékesítése még nem is számít ilyennek, csak ha valamilyen terméket (szolgáltatást, eseményt, szervezetet, pártot, ügyet stb.) reklámoznak vele. Ez utóbbi esetben kell csak "model release". Hírfotónál, fotóművészeti alkotásnál nem. Így a rendőr sem követelheti, hogy kockázd ki az arcát a képen - kivéve, ha reklámcélra használod a fotót. (Az már más kérdés, hogy a yardok időnként túllépik a hatáskörüket, és terroristagyanúra hivatkozva vegzálni kezdik a fotóst.)

Alfőmérnök 2013.05.02. 18:52:20

@Zb74: Miért bugyutaság a képmáshoz való jog? (Azon túl, hogy nálunk e miatt kell kikockázni a rendőrök arcát.)
süti beállítások módosítása