Felvonulók kérték: kormányváltást, párbeszédet, anarchiát seggfejeknek
2013. február 11. írta: Redakció

Felvonulók kérték: kormányváltást, párbeszédet, anarchiát seggfejeknek

Mandiner-kommentelő és kormányt buktatni szándékozó aktivista is megjelent a hétfői diáktüntetésen, amelyet a Hallgatói Hálózat szervezett. Az általunk megkérdezettek az egyetemek finanszírozásáról és a hallgatói szerződésekről eltérően vélekedtek, abban viszont egyetértettek, hogy a jelenlegi irány rossz. És küldtek számokat is mindenkinek, aki szereti őket – vagy sem.

A Mandiner felélesztette a „Felvonulók Kérték” nemes hagyományát, így a demonstrálók egy-egy számot küldhettek olvasóinknak. Volt, aki a Pink Floyd The Wall-jára szavazott; egy bölcsész lány pedig a Teenage Depression-től küldte az Anarchy Is For Assholes című számot az olvasóknak. Misetics Bálint az Asian Dub Foundation Collective Mode című dalára szavazott; míg Barabás Richárd egyik kedvenc számát, a Man On Fire-t kérte az Edward Sharpe and the Magnetic Zeros-tól. Mások próbáltak a hangulathoz illő számokat választani: Fogl például a Take The Power Back-re szavazott a Rage Against The Machine-tól, míg HaHa-s társa a Kozmosz Az Okosak Földje című szerzeményét választotta a tüntetéshez.

Hava Nikitában pedig még egy olvasónkra is akadtunk: szerinte a Mandiner „láthatólag nincs túl jó véleménnyel a Hallgatói Hálózatról”, de ő rendszeresen olvassa a honlapot, és még kommentelni is szokott nálunk. Mikor megkérdeztük, milyen számot küldene olvasóinknak, rá is zendített az „Ég a város...” kezdetű nótára. Azt azonban tagadta, hogy a mottója is ez lett volna a rendezvénynek, mint mondta, „ez csak egy belső poén volt”. Mottóként ehelyett a „nem hallgatunk el”-frázist említette, és egyben cáfolta is a vádakat, hogy Soros György pénzelné őket. Mint mondta, jelenleg örül, hogy a hangszórójába („bömbi”) való elemeket meg tudta venni, azt pedig sérelmezi, hogy egyes riporterek első kérdése hozzá az volt: „Kapcsolatban állnak-e Ron Werber-rel?

Lakner Dávid teljes tudósítását híroldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr995075227

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tudtukkal, engedélyükkel 2013.02.12. 13:47:19

Ma délelőtt éppen akkor jártam a Kossuth téren, amikor javában folyt a készülődés: rendőrök és más egyenruhások forró tea helyett gusztustalan meglepetésekkel várták az Éhségmenetet. Több képet is készítettem, ezeken látszik, hogy az egyenruhás rendőr ...

Trackback: Gyerekek, de nagy butaság ez, jaHaHaj 2013.02.12. 00:41:44

A Bölcs Boldi Bácsi tanácsai 7.*Kedves Egyetemfoglaló Fiatalok!Tudjátok, mi a különbség a piti rendbontás és a komoly tiltakozó akció között?Nagyjából ötvenezer ember.Olvastam, hogy ma elfoglaltatok pár széket, egy fogas felét és az utolsó darab krétát...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.12. 00:25:32

Ha már kívánságműsor, akkor egy kis Pi Csa:

youtu.be/V-_9nHVwmT4

Bloodscalp 2013.02.12. 01:43:32

nekik kellene megoldani a finanszírozási kérdést? Aligha.
Hogy rossz az irány, Viktoron kívül mindenki tudja már.
Lassan összeomlik a gazdaságunk, elvonnak pénzeket mindenhonnan, hát "változtassuk át a felsőoktatást" -
mínusz X milliárd.

Még jó hogy van Békemenet.

Kandeláber 2013.02.12. 08:31:12

Mindegyik hahásnak, de különösen a debrecenieknek a Tankcsapdától a "Jönnek a férgek" c. számot.
Ritka tenyérbemászó, okoskodó, gesztikuláló kis pöcs a debreceni haha führer, nála még a kissé érdes modorú, de lényegre törően fogalmazó Loki-szurkoló is szimpatikusabb.
www.dehir.hu/debrecen/loki-szurkolok-zavartak-meg-a-hallgato-halozat-debreceni-forumat/2013/02/11/

debreceni.blog 2013.02.12. 11:57:10

Ezt osszátok meg sokan, mert sajnos úgy tűnik, hogy a "kemény mag" megkapta a feladatát...
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3872_ultrasok_erodemonstracioja

vantaan 2013.02.12. 12:03:21

@debreceni.blog: korrupt rendőrök? Kipipálva! Ez amikor a szerv együtt működik a Maffiával?! Szegény Fidesz ,már a látszatra sem ad????

DR. DR. DR. rasztaparaszt 2013.02.12. 12:43:01

@Kandeláber: Elbasztatok, kicsi lesz az a stadion. Nem lesz eleg az a 20.000 ferohely, ha a nepnek akasztani tamad kedve.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.12. 12:47:03

Tényleg égő, hogy az amúgy is arcpirítóan középszerű jobberek a csöndesamerikaiak helyett lejártlemezekre kérdeznek rá. Mi van ezzel a Werberrel, amikor az idén bajnaiék az LMP után kűdik a MaSZOP-ot?? Pl mi van Gács Anna aranyerekkel paszománytozott segglyukában a viharral? -ez lenne pl szerintem egy jó kérdés és egyben kellően pank szám is.

mahet 2013.02.12. 12:48:58

@debreceni.blog: te is ki lennél akadva, ha 6 éve várnál arra a rohadt stadionra! Megdolgoztak érte? Meg! Felgyújtották a várost? Fel! Hátakkó?

Tisztességes megállapodás és tisztességes munka volt! Mit szólsz bele? :)

Frick László Emlékzenekar 2013.02.12. 12:49:03

Basszusgitár, már megint focihuligánok közül vásároltak fel csürhénekvalót?

VT Man 2013.02.12. 13:04:20

"azt pedig sérelmezi, hogy egyes riporterek első kérdése hozzá az volt: „Kapcsolatban állnak-e Ron Werber-rel?”"

Micsoda szemtelenség ilyenre rákérdezni.

Mert, ha igen, akkor nyilván bevallja, ugye?

csárli hárper 2013.02.12. 13:20:42

@Anyád, a szúnyogok!!!: bazz, "megijedtem", hogy a "viktort" linkelted :)

Belzebubo 2013.02.12. 13:22:41

@Anyád, a szúnyogok!!!: Én inkább az Eper és vér filmzenéjét ajánlanám! (sajnos a címekre, előadók rá már nem emlékszem -aggkori szenilitás - és lusta vagyok utánanézni)
A hallgatói szerződés egy tipikusan "jó erkölcsbe ütköző" szerződés. Erőfölénnyel való visszaélés. 20 évre röghöz köti a diákot, de semmit, se elhelyezkedést, se normális fizetést nem kínál cserébe

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.02.12. 13:28:49

Talpra magyar , itt az idő....

Szombaton 11-re az ország összes devizahitelese a Kossuth térre gyülekező, a felszabadulás napja jön!

KÁSLER ÁRPÁD a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke toborozza azokat, akik nem hagyják tovább kifosztani magukat.

Szervezz autót, buszt, lovaskocsit, teleautót, a média nem tudja elhallgatni.

Nagyon nagy tömeg várható, időben érkezz!

www.kaslerarpad.hu

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.12. 13:44:18

@Kandeláber:

No mi van, te is közpénzekből tartott ÁLLAMI TERRORISTA vagy?

Mennyit lop ki az állam a büdös-narkós-alkoholista besúgó és balhésbűnözők pénzelésére?
Hány tízmilliárdot?

Nem sül le a bőr a pofádról gyerekeket, civileket életveszélyesen fenyegetni rendőri seggekből VAMZERKÉM?

youtu.be/7sUSaBDMU2g

Állítsuk meg a ......... 2013.02.12. 13:49:01

@Kandeláber:
Ritka egy szimpatikus állat az futballhuligán, de téllleggg.
A facebookról miért tünt el mára?

Állítsuk meg a ......... 2013.02.12. 13:50:14

@mahet:
Nagyon fájna, ha a mi pénzünből nem lenne stadion nektek retkeknek?

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.12. 13:50:18

@Frick László Emlékzenekar:

Mi van seggfej, hogy-hogy összefüggően le tudsz írni egy mondatot, nem adott Dájcstomi szóóógálati narkót?

youtu.be/T-F89-BO1wU

DezInf 2013.02.12. 13:52:47

@Kandeláber:

A jobbikosoknak biztosan szimpatikusabb az a lokis paraszt:)
Lelked rajta:D

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.12. 13:53:32

@Salemi boszorkány:

Szerintem leszóltak neki a felettesei a III/IIItól :O)))

Ja, majd kérdezd már meg tőle, hogy az esztergomi III/IIIas Kovács "Kucu" Gézának és besúgóhaverjainak mennyiért vette meg a Fidesz a Hunhir.hu-t?!

Állítsuk meg a ......... 2013.02.12. 13:57:42

Szóval én szepesi zsoltnak és aösszes többi tahónak küldeném:

www.youtube.com/watch?v=ZRnzTTYk7_Q

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.12. 14:07:11

@Frick László Emlékzenekar:

Hülye vagy, szerinted mi a faszomért tol bele Viktor 100 milliárdos nagyságrendben pénzt a "stadionprogramba"?

Átfolyatják haveri cégeken, azok meg alkalmazzák egy kis aprópénzért a bűnözőcsürhét különféle építőipari és őrző-védő cégekben. No meg a stadionokra rátelepített különféle "szolgáltató" cégekben.
Oszt ha kellenek a Hatalomnak a zsíragyú alkesz-narkós pitbullok egy kis ÁLLAMI SZINTRE EMELT TERRORIZMUSHOZ, akkor leveszik róluk a szájkosarat és adnak nekik egy kis extrazsét, oszt uccu neki dühöngeni!

youtu.be/4lDbEaH5Ecc

én már a fény gyermeke vagyok 2013.02.12. 14:17:22

A kívánságokat sorrendben kéne teljesíteni. Elsőnek az Orbán menj a picsába! fogalmazódott meg.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.12. 14:25:59

@Anyád, a szúnyogok!!!: Mi van köcsög, szeccujáliss nyomortól űzött nyalásivágyadban már mindent szőrös férfiseggnek látsz? -pedig nincs is ávátárám!

Jól nyomod ecshém a konteót, de vigyázni kell ezzel a krumplibogárméreggel fermentált zsályafűvel amikvel inhalálsz két crack között, mert a saját kis pénzhalamolási móriczkavágyaidat vetíted ki, hogy te hogy csinálnád és ugyan mi más sémát is tudnál elképzelni, mint amit a szájjalliberális apádfaszai az osztrákokkal összebundáztak az autópályaépítéseken.
Csak ugye amikor abból a zsírvalóságból nyállazzátok a hagymázas képzeteiteket, elfeledkeztek a nagyságrendről, hogy hol is van egy felcsúti futtballista birkaakol, plusz a Puskás Stadion meg a debreceni összköltségvetése az M6-os bul[lsh]i[t]hoz csak. De mit bánom én, tőlem ne legyen egyetlen egy nemzetközi szintnek megfelelő focistadionunk, minek a' ha jóccsó kis jigasságokkal lehet az áruk megspórolásával hülyíteni a magadfajta agyi dementiá-tól síklogikus birkákat... engem a foci úgyse érdekel, tőlem beszánthatják sóval is a focipályákat.

nesze pank, anyádat:
www.youtube.com/watch?v=TQQdYokbp4E
www.youtube.com/watch?v=8Ubc5_owhl0

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.12. 14:32:12

index.hu/belfold/2013/02/12/egy_terem_csak_a_blokad/

Egyetlen előadóterembe szorult vissza a hétfőn kezdődött egyetemfoglalás az ELTE bölcsészkarán. Mintegy harminc tiltakozó diák tart ki, de most már nem akarják leállítani a tanítást.
...
Volt, ahol az oktatók és a diákok is szívesen fogadták őket, de volt olyan eset is, hogy az órán ülő hallgatók leszavazták, hogy szót kaphassanak.
..

Szóval ennyi.
A röghözkötés, mint ahogy írtam, iszonyú nagy öngól és a diákok többsége se ért egyet az elutasításéval.
Az adófizetőkről nem is beszélve.

Senki nem veszi jó néven ha követelőzve meglopják.
Márpedig az ingyen tanulás és a külföldre szökés együttse követelése, az lopás.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.12. 14:34:53

@én már a fény gyermeke vagyok: Kapcsoljon már villanyt tata abban a traktorban, mert nekimegy valaminek az alagútban, ami Bajnai rectumába fullad pipa-szerűen
ez magának szívküldim:
www.youtube.com/watch?v=KQXUCjKd13Q

negondolkozz!majdénmegmondom! 2013.02.12. 14:38:26

Ezek miért tüntetnek? Ingyen akarnak tanulni? Egyszerű: vallják magukat cigánynak és máris minden ingyen van.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.12. 14:44:05

@Frick László Emlékzenekar:

Az idesapád rongybatekert hódkóros farkincáját!

Há hun van Buday elvtárs, Orbán elvtárs Kellerje?
Senki nincs sitten, sőt, még azokat is kiengedte Orbán, akiket az elődje karcerba záratott!

Vakegér, ha még fél liter pálesz alatt vagy, akkor magyarázd már el, hogy miért falaz Orbán a TV kamerák előtti esküdt ellenségeinek?

Az egész többpártinak hazudott rendszernek fostalicska értelme van így, hisz senki nem csap a másik mocskos mancsára, amikor belenyúl a zsírosbödönbe!

Kapice mókuska?

Ja és egy személyes sztori!
2006 nyarán, miután Gyurcsány bejelentette a megszorításokat, én ott voltam az ezek ellen való tüntetéseken. Ezek még jóval azelőtt voltak, mielőtt a Hugyosbanda kiteleplült a CBA költségén piknikezni, pisálni, szarni, és Orbán se vekkkerezett még.
Már ott feltüntek atomrészeg Fradi-Dózsa zászlók alatt megjelenő fociszurkolók, akik azt se tudták, hogy hol vannak.
Orbán 2 héttel azelőtt ült be a Fradi "B" középbe szurkolni!

Valamelyik gépemen biztos van róla fotó, ahogy állatrészeg Fradi nyaksálas szurkoló okádik a fa tövében!

youtu.be/JfIomDKA_4A

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.12. 14:47:25

@Trompf:

Köcsög, az ember NEM A HATALOM TULAJDONA!

Fizesd ki, amit belédbaszott az állam, aztán lehet ugatérni!

Ugyanez érvényes az egész életében közpénzekből, mások nyakán élősködő Orbánra és magyargyűlölő janicsárhaverjaira!

almahaboru 2013.02.12. 14:48:14

"A Mandiner felélesztette a „Felvonulók Kérték”"

Épp a Mandinerre való ennek a volt cocialista hagyománynak a felélesztése. Ugye elvtársak? Gondolom hiányzott nektek a "felvonulásról" a régi, Kádár elvtársra hajazó, Orbán elvtársos transzparensek hada :((( na persze, valószínűleg gúnyolódni szeretnétek, de eléggé szánalmasra sikeredet... :DDD

@negondolkozz!majdénmegmondom!: a te véleményed egy tipikus, Mandineres, mélykeresztény, jobbos kommentelő véleménye...? Elnézve a szardiner cikkeit, meg a többi Fideszes meg Jobbikos véleményét valószínűleg igen...

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.12. 14:52:20

@Anyád, a szúnyogok!!!:
Megkapó a stílusod.

Ennek ellenére nem győztél meg.

Nem látom okát, hogy a diákok külföldre szökését támogassam, és pártoljam, miután ingyen tanulásukat adóforintjaimból támogattam.

Sokkal inkább támogatom, hogy fizessék a költséget vissza, fordítsuk egy olyan ember oktatására azt, aki itthon kíván boldogulni, GDP-t növelni, nem pedig külföldön.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.02.12. 14:54:21

@Frick László Emlékzenekar: Majd eldobod a kapát, aztán nem ütlek el. Vagy gyomláld máshol a bodzát.

Edina Kovács 2013.02.12. 15:07:27

Tudom ajánlani ezt a kedves weboldalt: alapjovedelem.org
Ebben fő elv a szabadság, egyenlőség és hogy mindenkinek járjon alapbér, DE a munka nem feltétel.
Micsoda álom ez? Szuper-demokratikus :-)
Ilyenek vonulgatnak,szép "magyar" nevekkel.
Dolgozni nem akarnak,de pénz az kéne.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.12. 15:14:05

@Trompf:

Akkor dumálj, ha te mindent visszafizettél az államnak!
És ne csak az oktatást számold, baszomalássan!

Addig csak rabszolgákat akarsz, akik eltartanak téged és a családodat luxusban!

CSAK ÉPP EHHEZ SEMMI JOGOD NINCS!
A fostalicska Tákolmányodba azt írsz bele, amit akarsz, azért fostalicska mert ott a szar helye!

youtu.be/rrYslQ_5Qjw

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.12. 15:16:36

@Edina Kovács:

Magas az az oldal neked, mint Kádár szamarának a létra :O)))

csárli hárper 2013.02.12. 15:19:09

@Trompf: "Nem látom okát, hogy a diákok külföldre szökését támogassam, és pártoljam, miután ingyen tanulásukat adóforintjaimból támogattam."

1. vasfüggönyt, ugye nertárs?
2. ingyen tanulás, mi? fogalmad sincs hány tízezerbe fáj egy szülőnek ez az "ingyenesség".
3. amikor a vezéred szűkölt a tandíj ellen, akkor is ez volt a véleményed? gyanítom nem.
gerinc nertárs, gerinc...

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.12. 15:31:25

@csárli hárper:

Én kíváncsi lennék az adóforintjaira!

Mert ha állami hivatalból, állam által haveri céghálón átmosott pénzből nyomja, akkor azt MI fizetjük!

Akárcsak a fizetését, extráit.

DezInf 2013.02.12. 15:34:28

@Edina Kovács:

Sunázzon téged a Trompf:)))
Jó párosítás:D

csárli hárper 2013.02.12. 15:44:34

@Anyád, a szúnyogok!!!: arra én is, de szerintem 3-kor lejárt a műszakja...

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.12. 15:45:26

@DezInf:

Igazi álompár lennének, két kontraszelektált kiMicsurinozott agit-propos, akik egymásra találnak a Párt kebelén az űbertitkos aktahalmok festői eklektikájában.

Legyen a tanújuk a retardált Marcell Zsiga :O)))

" a HVG kamerája előtt 18 másodperc alatt csinál magából az internet bármelyik kreténje helyébe helyettesíthető mémet"
varanus.blog.hu/2013/02/12/47_ezres_marci_lett_a_fidesz_matisz_papaja

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.12. 15:46:46

@csárli hárper:

Szóljunk a Habonyiárpinak, hogy rendelje vissza egy kis túlórára! :O)))

csárli hárper 2013.02.12. 15:51:16

@Anyád, a szúnyogok!!!: a pártért és vezérért simán bevállalná, persze ingyé', társadalmi munkába' :)

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.12. 15:56:06

@csárli hárper:

Ingyér, társadalmi munkában, 200%os túlóradíjért.

von Putri 2013.02.12. 15:57:22

Hány is az annyi? Mert én nem látok többet egy tucatnyi Ha Ha aktivistánál, úgy 50 haverral, és fullra 500 minden szimpatizánssal, riporterrel, beépített ügynökkel és takarítónővel együtt.
Ők képviselik a magyar diákságot? Ne röhögtessenek már

Silent Bob 2013.02.12. 15:58:58

@Trompf: Igazad van, inkább a hurkások kapjanak új stadiont.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.12. 16:07:15

@von Putri:

Ehhez képest nyakig telefosott gatyában költ milliárdokat a Hatalom a diákok ellen alkoholista-narkós focihuligánokra, bértollnokseregekre, pártállamot idéző lejárató médiaössztűzre, rendőrökre, diákság és a magyar nép ellen uszító álciviliszervezetekre, különféle felbérelt szarjankók százaira.

Tényleg nincs arányban a HATALOM pszichés rettegése!

DezInf 2013.02.12. 16:07:55

@von Putri:

Kedves putri,maratt vóna a vackán:)))))

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.12. 16:17:10

@Anyád, a szúnyogok!!!:

Ja, és Orbán Viktornak ajánlanák egy könnyű, rövid olvasnivalót, mivel a hosszút, komolyat úgy se bírja.
Tündérmese, épp hozzá illő!

hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%B3feh%C3%A9rke

Ha elolvassa, talán megérti, hogy valójában mitől is retteg.
Az öregedéstől, attól, hogy egyre jobban ráég a széteső Kádár János szerepe és már nem ő alakítja a szerepet, hanem a szerep formálja őt, MINDENBEN.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.12. 16:40:14

Baromi sok MSZP-s troll lett hirtelen.
Kultúr mocsok pedig csak úgy ömlik a kultúrnácik szájából.

Na de.
Ettől még a diák ha ragaszkodik az ingyen tanuláshoz, akkor ne ragaszkodjon a külföldre menetelhez, mert ez olybá veszi ki magát, mintha azért tüntetne, hogy ellopja a pénzem.

Sokkal inkább adom olyan embernek az oktatására ráfordított pénzt, aki itthon termel majd GDP-t és nem angoloknak, franciáknak.

Aki pedig a kimenetelt támogatja az nem kevesebbet akar elérni, mint a nemzet elpusztítását.
Egy nemzet ugyanis akkor hal meg, ha lakosai elköltöznek.

Fideszezhetnek, MSZP-zhetnek itt emberek össze-vissza, de minden egyes diák aki elhagyja az országot az iszoníú vezsteség a nemzetnek.

Minden egyes törvény ami ezt a tendenciát meggátolni hivatott, az nemzeti érdek.

Minden egyes ember aki a kivándorlást támogatja, definitív hazaáruló.

Ez van.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.12. 16:42:18

@Anyád, a szúnyogok!!!:
hu.wikipedia.org/wiki/Gyurcs%C3%A1ny_Ferenc

vannak itt igaz mesék is kérem szépen dögivel:

„Mi csináltuk meg a "köteles akciót" is. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az - egy kis rossz szándékkal - ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (...) És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés.” – Debreczeni József: Az új miniszterelnök (Budapest, 2006, Osiris Kiadó)

Frick László Emlékzenekar 2013.02.12. 16:43:01

@Anyád, a szúnyogok!!!: A jóoldalon maximum csapatösszekovácsolásnak vagy a magadfajták agyvérzsírtolulása szintentartására jó ez a kádározás. Viszont a Zistenatta Sötét Oldal (akik a kúnnyájukba kűdenék az 507-e s mintákkal a tabletjükbe nyőtt közvéleménykutatókat a pártpreferenciaszórásukra verve avangáross-alfődiraóbertessen a gecijüket, szóval ez a Sötét Ódal osztán majd szépen egybekeréjt még tégedet is a kommunistákkal, még faszábbul, mint te Orbánt a belédtunkolt maszlag szerint kámpicsorodva, joszt leshetitek majd a Jobbik nagy agyonhízását, mert ugye kik az egyedüli nemkomenyisták? -hát a Jobbik.

Persze könnyű neked ecshém, mert neked nem kell gondolkodni, csak a jóoldali aktuális agitpropot nyomni... És majd a nagy Jobbikos gömböcpukkadásra kigondolnak neked egy önkompenzációs hazugságot oszt akkor majd azt tamtamolod a kis bádogdobodon. Hajda-nada-dana még az ilyen önkéntes házimanók kaptak a maszopos bácsiktól széldzsekit meg nyalókát és Ficsor Ádám dedikált képét -de Gordonkád spórolós, ő nem költ semmire és így aztán szíhatod a slejmet a torkodból és az orrodból bányászott metálzöld bubussal sózhatod! Gyere köpjed bébi, ne sajnáld :D

www.youtube.com/watch?v=ymi2kpF7Em0

DezInf 2013.02.12. 16:44:19

@Trompf:

Kicsihuszár,a ti oldalatok van tele hazaárulóval. Nem vetted még észre?
Majd észreveszed amikor már nem fizetnek:))))

CÖF CÖF CÖF

Frick László Emlékzenekar 2013.02.12. 16:45:52

@Trompf: Ilyeneket küldöl szegénykének? -effélék az ő történelemkönyvében nincsenek,. az meg nem tűnik föl neki, hogy a számozás érdekes: 2, 7, 14, 16, 91, 38, 45, 46, 32, 48, 59, 60, 79. 81 stb

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.12. 16:49:43

@Trompf:

Akkor a mocskos janicsárbandád már 500 ezresen hazaáruló!

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.12. 16:51:58

@Trompf:

Broaffff, már csak Gyurcsányra áll fel mi?
Hogy lesz így lamúr Edinával?
Vagy a szex annyi lesz, hogy felolvastok egymásnak az őszödi beszédből, oszt orgazmus hegyek?

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.12. 17:01:51

@Frick László Emlékzenekar:
"Hajda-nada-dana még az ilyen önkéntes házimanók kaptak a maszopos bácsiktól széldzsekit meg nyalókát és Ficsor Ádám dedikált képét"

Mondjak neked egy ilyen önkéntes házimanót?
A Schmuck Andor seggéből nőtt ki: KUBATOV GÁBOR! :O)))
Vagy mondjak Hoffman Rozi néni bizalmi emberei közül olyat, aki még 2008ban is Gyurcsánynak csápolt?
Vagy olyat, akit saját szememmel láttam május elsejéken az Elvtársakkal integetni, sőt, ő szervezte az egészet?

"mert ugye kik az egyedüli nemkomenyisták? -hát a Jobbik.
"

Lófaszt!
Hány beépített kommancsot soroljak onnan?
Kezdjem a Gyöngyösi Marci vörös kisherceggel?
A Gárdát tudod ki alapította?
A Munkásőrség utolsó parancsnokának a fia, a Népszabó Pártélet rovatának a vezetőjével.

youtu.be/8UOpZg77LKg

kanálwarrior 2013.02.12. 17:35:18

@Trompf: A diákok még mindig nem az ingyenes felsőoktatásért tüntetnek, de ez gondolom téged nem zavar.

csárli hárper 2013.02.12. 18:49:39

@Trompf: "Minden egyes ember aki a kivándorlást támogatja, definitív hazaáruló."

baszki, te valami pártpropagandából dolgozol az ötvenes évekből? vagy ez már a nemzeti elhülyülés rendszere?

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.12. 20:45:24

A nyakig telefosott Orbán Pártfőtitkár elvtárs az ELTEre is kiküldte a Párt alkoholista-narkós bűnözőkből álló, zsíragyú besúgózsoldosait!

SZÁNALMAS!
Magyar fiatalokra uszítani milliárdokból felbérelt zsoldos bűnöző szarjankókat hazaárulás!

Focidrukkerek az ELTÉ-n
www.hir24.hu/belfold/2013/02/12/breking-focidrukkereket-varnak-az-elte-n

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.12. 20:49:01

@Anyád, a szúnyogok!!!:

Flickr, Trompf!

Ez a lumpenproli bércsürhe fogja a szart is kitaposni belőletek, ha nem fizet eleget a Párt, netán a Párt ellenségeinek minősültök.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.12. 20:56:51

Baromi röhejes, a büdös nagy keresztény-konzervatív-jobboldali űberfelsőbbrendű, űbernemzeti izémizének részeges-narkós lumpenproli csavargóbűnözők az utolsó reménységei!

Húzzák a farkukra a Pofaszőrök Batthyányi köcsögeit! :O))))

Állítsuk meg a ......... 2013.02.12. 21:42:32

@Anyád, a szúnyogok!!!:
Ugyanaz történik, mint tegnap Debrecenben.
Nem tudnak mást kitalálni, hát odaküldik a kocsmatöltelék, kétajtós ruhásszekrény méretű, sörön és kutyatápon hízlalt hájfejű bunkókat.Az igazság az, hogy a fidesz berkeiben is egyre több hasonló egyed van, ahogy a kor előrehaladtával híznak, annál enerváltabbak és tahóbbak lesznek.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 00:08:54

@Salemi boszorkány:

Orbán egyre szarabb emberalapanyag közül merít.
Ma már csak a legalja, a legzüllöttebb seggfejek mennek el neki janicsárnak, zsoldosnak.
Az egész Fidesz egy kontraszelektált agyzsugorított beltenyészet, amelyben mindenki fogva vagy zsarolva van.

Ez a lumpenproli, javarészt rendőrspiclikből, besúgókból hivatásos bűnözőkből álló csürhe Orbán Munkásőrsége/SAja, ezt fogja bevetni a saját ugribugrizói ellenében is. Imádni fogják a Pofaszőrök a Batthyányi körben, amikor ez a csürhe csicskáztatni fogja őket.
De megérdemlik, ez a seggnyalás, a szervilizmusuk, a pénzéhségük végső jutalma.

Konzervatívok, ezek :O))))))))))))))))))))))

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 00:11:39

@Schindler Pistája:

Szánalmas kretén, majd ha a kölködet veri agyon a lumpenproli csürhe, akkor biztos nagyon fogsz örülni.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 00:24:49

@Anyád, a szúnyogok!!!:
2004ben egy ennél egy fokkal kevésbé züllött csürhét vetett be Orbán a Cseresznyéskertben az épp leváltására készülő Fideszes vezetők ellen.

Ott voltam, láttam Csurka bepálinkázott, leitatott talpasait, akik épp Kósa és társai meglincselésére készültek, mert le akarták váltani a pártelnökségről.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.13. 04:09:36

@Anyád, a szúnyogok!!!: Ezt megvilágítottam neked a HaHás aktivista blogon:
A szocialisták 40%-át nyúlták le a beruházási pénzeknek -a maradékból a vállalkozói láncolat már képtelen volt kigazdálkodni még ál-vis majorok-kal (alagút a löszhalomban az M6-oson) sem a beruházást.

Az SZDSZ vagy a FIDESZ 10-12%-os sápot szedett.

A Stadler juhász - Leisztinger szindróma:

Stadlert még fel-felfoghatni, de Leisztinger olyan nagy óriás, hogy a Figyelő-vel mosathatta a Fábry-féle vonalkódját, sőt kinyalták neki. Stadler a lopott pénzből visszaforgatott [ a román gazdaságicsoda egyik titka is ez!] Leisztinger két fillért se!

Az MSZP-nek az utóbbi időben már svájcibankszámlára SF-ban kellett a sápot beadni.
A FIDESZ-nek meg az SZDSZ-nek hagyományosan, itthon.

Dávid Ibolyának (azaz az MDF-nek) viszont lófasz se járt a seggébe. Ibi néni tehát, amikor még rossz rosszoldali volt (amikor megtámadta őt a kis Ford Ka-jával , hülye audizó takony fasznak gondolván a civilbátor Vojnik Mária, csak ez a különben fasza kis jelenet nincsen benne a te történelemkönyvedben, neked nem szabad ilyent se tudnod, az emlékezeted meg... hát erről számot adsz minden kommentedben, mennyire szelektív...) tehát Ibi nénit még rossz rosszoldali korában zavarta ez a képlet és a mai jóoldali polkommban megfigyelhető egybemosós [-> Mosó Masa Mosodája] technikával fogta az MSZP-t , fogta a FIDESZt és 30-30 %-ot hazudott nekik a sápszedést becsülve és gyorsan bemártotta az SZDSZ-t is, akik még csak nem is ábrándozhattak (mondom ezt a Tocsik ügy-ből látszó verzió ellenére).. a végén már 2-3%-ról se. Megkapták Budapestet és osszák be maguknak. De a hagyó ügy 8azaz a jéghegy egy szilánkocskája) mutatja, hogy még Budapesten se nyúlhattak csak egy-két ujjal csippentve a kondérba. Mártogathatták a zaftját.

jól megfigyelhető ez a mosi-mosi technika, amikor a jóoldali kommunikáció az olyan beszűkülttudatúakra apellál mint te is, akik szemében egy fejér megyei kulákcsalád fos kis semmibemenő földbérlete,... mennyire szorozzam föl, hogy a zúzádnak jólessen, 1200 Ha? 400 ha kell egy zsírtraktorosgazda család megélhetéséhez, ami azon felül van, adhat profitot. Ez a ti szemetekben, mint szálka, beteríti még a Bábolna Rt széjjeltrancsírozását, amihez ráadásul ugyanazt az érvet szoktátok előrántani, mint a Pick esetében. Igazi HaHá-sokat nyomizó Felnőtt Bácsi [ill Gács Néni] begőzöltség "Úgyse gyönnek rá a gëcik, hogy mink nyomjuk a kis köcsögöket, majd az indexben lesz egy képriport, hogy mennyirecivilek már a HaHa mögöttesei , de előtte a blogjukban bevetünk egy régi Révai József féle trükköt arról, hogy tele van orbánistagyanúsokkal a HaHa, mert Uhrenhómer Csengele tizenegy-és féléves kisgida korában Orbán Ráhellel játszott popsiracsapdolósat az uszi öltözőjében. Azt az öt perces gőzködést, mire a haHá-soknak leesett ennek a polkomm trükknek a működése!

Ez is tetszik, ecshém, amikor egyszerre képzeled magad pornószakértőnek és aztán az ízlésed szerint kezdesz el szelektálni, miszerint Vad Katalin igenis élvezte és létezik orálisorgazmus, de Monique Covet meg egy megjátszós hisztis idegbeteg picsa. Minden műfajnak vannak szabályai kikerülhetetlen, bár az kétségtelen, hogy bekajálói szinten..

ecshém, te nem tudom, mit okoskodol bele a politikába, amikor te mindig is a kiskanál boldogabbik végén vagy, itt böfized állandóan azt, amivel beetettek, még egyetlen egy önálló vagy eltérő gondolatot nem olvastam tőled. 2 fillére pontosan be lehet mérni, hogy melyik mosodában fakították ennyire [ilyenféle] világosra a tudatodat.

Elismétlem akkor, hogy a korrupciós ügyeknek az 1985-ös társasági törvénnyel hasadt a hajnala. Még az MSZMP-n belül az idősebb bácsik meg nénik se jöttek rá, hogy azon kívül, hogy huginak, öcsinek meg a gyerekeknek legyen valami jó kis államiautós-nagyfizetéses államiüdülős és állami-államióvodás (az állami-államiiskola a Marczibányi téren) állása, még mire kellenek az alvó államirészvénytársaságok, amiket, jajdeérdekes, csupa rózsadombi meg sashegyi és hasonló villákban tudtak elhelyezni.

Minderre 1990-be páran rádöbidebiztek, hogy amíg Dr Antall balfaszkormányának miniszterként miszterbénkedő tagjai bambán lesik, ahogy a minisztériumaikban az orruk előtt tonnaszám hordják le a papírokat a teherautókra és onnan a papírmalmokba, Máté László és bűntársai nekiálltak Az Első Nagy Lefosztásnak. Nézd csak, szádba adom a cumit, amivel tömtek és ami kiesett: Ugye te adtad tovább a hűűűűdenaaagy felfedezést, miszerint Dr Antall is ideológiailag honnan jött, kommunistázzuk le nyugodtan, most úgyis esztelen és meggondolatlan komcsizással hízlaljátok mitsesejtve a Jobbikot. Tehát Dr Antall, ha komcsi, akkor ez alap, ezt még a DISZ-ben meg kellett volna tanulnia, hogy aki tüőkét gyűjt [bárhogyan] az előbb utóbb pénzügypolitikai hatalmat is szerez, tehát kell neki a rendes politikai hatalom is. Amidőn Dr Antallhoz siettek a hírekkel, miket művelnek a szocialisták, hordják széjjel a termelőszövetkezeteket, a téeszek vér-és zsigeriszocialista, sőt MSZMPS érzelmű főemberei kft-ket szerveznek a téeszekben és kifosztják a tagságot 1 Ft-ért vásárolnak állami alvórészvénytársaságot (Gyurcsány jó sokat fizetett, amikor irodalomot meg C64-es gépeket apportírozott be, dde akkor még nem a magyar kreatívkönyvelés pápanője volt az anyósa , bár már nézdegélte a lányát, hogy kibírná-e vele egy ennyire zseni könyvelőért) Dr Antal lelárifárizta az árulkodókat és a politikaipornográfia körébe utalta azt, ami semnem politika, semnem pornográfia, hanem tisztán köztörvényes bűncselekmények sorozata.

ha megnézzük a "Dr Antall féle kommunista bagázst" [látod, megpróbálom a te primitív tudatod számára is értelmezhetőbe letenni a szövegem, respektálod, remélem] akkor ugye... előszöris dr Antall egy liberálist javasolt köztársasági elnöknek. Aztán ott volt az apródja, Szabó Iván, az akkor Magyarországon élő konzervatív liberálisok egyike. A másika Tokfalvi volt, ha tudsz még egyet, meg is köszönném és revidiálnám az álláspontomat a tudati bemosottságodról. Szabó Iván jóformán összes barátja liberális-liberális volt . Most nem fogom fölsorolni mindazt a politikai kontárkodást és amatőrizmust, ami Dr Antall balfaszkormányzását jellemezte (elhinni azt, amit egy NSZK köztársasági elnök kerti séta közben mesél [akkor még nem voltak olyan mobiltelefonok, akikből érdemes lett volna a 30 dekás akksik kiszerelésével bajmolódni ilye esetekben vagy mágnes védelmiernyőket cepeltetni a testőrökkel]

Az a lényeg, hogy az MSZP-sek harácsolása akkora méreteket öltött, hogy már az egyik valóbanbaloldali frakciót (Vitányi Tanár Úr köre) is fölháborította.

Ugye ilyen gyerekeknek (mert hiába lennél te akár 38 vagy 42 éves is... csak gyerek vagy, mert hagyod magad gyereknek nézni, ez sír le a tudati állapotodról, mesékkel jössz nekem, polkomm rizsákkal) mint te, játékpénzekkel kell szemlélteni, méghozzá jósok nullát elvenni, mert egyszerűen te sem vagy képes százmilliósnál nagyobb számkörben gondolkiodni, milliárdos számkört egyszerűen nem fog be az algebrai alapkészséged sem. Tehát ilyenkor az ember játékpénzeket vesz elő és azt mondja a jóképeságű nagycsopőortos óvodásnak, hogy minden forint egyenő egy millióval. És szépen lerakosgatja százasokban a százmilliókat és ezresekben a milliárdokat.

Amikor egy magadfajta agymosottal találkozom, akkor azt szoktam csinálni, hogy igazipénzeket képzelünk el. Itt van egy kupac, ezt lopta el a FIDESZ meg a rosszoldal és itt van egy kupac, ezt lopta a jóoldal. Mindegyikünk viheti a [nyilván képzeletbeli] 10%-ot. Te melyik kupac 10%-át választod?

Jaaaj, ez a FIDESZ kellerlászlója is mennyire a 2D síklogikát szemlélteti... egyszerűen butaságban tartanak benneteket. főleg a politikai alapműveletek felől tartanak benneteket szándékosan butaságban, mert kizárt az, hogy aki egyetmen 1995-ben politológiát taníthatott, az ne részesült volna valamilyen politikai alapképzésben legalább. [Erre szoktam mondani, hogy két hét a veszprémi KISZ vezetőképző táborban tromfol egy 1995-ös politológus diplomát] Ha Buday olyan tehetséges lenne, mint Keller, akkor ma a FIDESZ (NSZK minta alapján) svájcifrankkal gyútana alá a magyargazdaság sbesvonata elé kötött csueszlónak, gyíí teééé!

Buday, ha egy férfi-lovedoll az összes kéjnyílásában vibrátorral, akkor is... csak hasra kellett esnie bulikban. Az interneten fórumzós hülyegyerekek többet tudnak, azok a tízalbvállalkozó láncolat végek, a gumicsizmás IFA-szippantóautós többet tud Budaynál a szocialisták ügyeről, aki a Porr után locsolta az agyaport Kisújszállásnál. Míg egyszerűen Kellernek, szegénynek... vért izzadva sem sikerült fel is csippantania valami számottevőt, ennek egyszerűen az az oka, hogy az elefánt, bár nagyon könnyen tanul és semit se felejt, képtelen a borsót szemelgetni vagy a babot elválogatni a lencsétől. Keller meg a képviselőtársai még a régi korszakban edződtek, amikor az MSZP-s képviselőknek személyesen kellett behajtaniuk a sápot és DT-táskákban cepelniük A Párt javára. ( itt utalok vissza a 3200 MSZP-s pártingatlanra, amiből többszáz ingatlan maiértéken alsóhangon is 100millión felüli értékű volt.) Úgyhogy Keller számfogalmába milliós számkörbe tartozó tételkék.. szegény... meg se látta a nyomorultja.

most figyelj csak, mert ez még mindig algebra. Ugye lesznek majd a fidesz-hagyóinak az ügyei, amiket most spájzolnak még a cukkínijeid. Ismeretes, hogy a ti algebrátokban 10=1-gyel. Jó, majd akkor a az egyről fogjátok bebizonyítani, mennyivel több 24-nél és akkor jön a Jobbik, aminek se médiája, se hozzáértése se semmije se lesz, csak szépen, amit a kommunikációtok kitermnel HAMM bemammázza. Szüntelenül ezek a szituációk ismétlődnek: nagy Apparátus-sal kitermeltek valamit -és a Jobbik kaszálja a Sötét Tömeg -et. És akkor még a komcsizással is toljátok neki a tömeget.
Amit viszont se a jobber balfaszok se ti jóoldali balfaszok csak elképzelni se tudtok: Gordonkátoknak ez a verzió is jó, sőt mégjobb lesz.

Amit nem tudtok felfogni ésszel, mert a 90-es évek reflexei szerint ahhoz vagytok hozzászokva, hogy a politikában a milliárd az a legkisebb befektetni szükséges összeg [Leisztinger Milliárdja a Tisztelet Társaságán keresztül megszopatott Dávid néninek] Az a baj a ti móriczka agyatokkal de a jobberek móriczkaelképzelései is detto, hogy ugye csak azt vagytok képesek álmodzni, hogy bajcsányék MIRRJÁÁÁDPOKAT mozdítanak meg. Egy netokratív spekulalista? be is szarna, ha 10ezret ki kéne adnia csak a cégespénztárból is, nemhogy a sajátjából! "Bajnainak nincs pénze a saját pártjára" -bele is halna, ha 100 Ft-ot csak bevásárlókocsiba is kéne hagynia, nemhogy egy projectben,. nem emlékeznél, a Wallis haszonnal vette ki a pénzt, amidőn már A Párt láncoskutyáit feltunningolta.

Az ostoba jobberek még Soros György pénzénél vannak leragadva.. dehogy költ annyit Bajnai. Soros meg minden nap tehetelenül lesi a szakmájába, hogy cikáznak a netoikratív spekulalisták, rég kigyógyult ő már abból az ábrándból, hogy Cigányországba pénz belenyomásábval felzárkóztatni lehet. nincsen itt felzárkózás: Hol van az index.hu a MagyarNarancs 1993-as színvonalától? Visszafejlődés van. Hol a magyar riport, amit az ÉS-sel vélt fejlesztetni. Riport az, amit Rajnai művelt az ÉS-ben 10 évvel később. És MÁMA hol a riport? Tessék riport, a tegnapelőtti HaHá-s marhulás -riportot láttál-e? ( a teoldaladról a jóoldalról beszélekm ecshém riportot merészeltetek-e? )Tök ingyen dolgoztok nekik, egy fillért se kértek, önkéntesen és civilbátorságból buzogtok nekik!
És ugyanaz a szituáció, mint 1995-98 között, amikor a Parlamentben még az ellenzék is Horn Gyula kottájából játszott:
Hoffmann Rózsa ingyen dolgozik Bajnainak. Még annyi politikai érzéke sincsen, mint Mindszenty Józsefnek volt, nemhogy Schlachta Margitnak. De kpommunistázzátok,l hogy ő is honnan jött -ne hülyéskedj: Hoffmann annyira politikai buta, hogy kizárták volna ennyi politikai készséggel a Kisdobos Mozgalomból is, mint reakciós osztályidegent.

A "jobboldali" balfaszkommunikáció INGYEN kormányozza Bajnai nem egy, nem két, hanem sok malmára a vizet!

Nadehát te még azt se érted, mire jó Bajnainak az, ha a Jobbiknak is jut víz a széldarálójára...

Frick László Emlékzenekar 2013.02.13. 04:24:32

@Anyád, a szúnyogok!!!: Cigánykörzetben élek. Itt még egy magyargárdista fasiszta annyi időre se mer kiszállni az autójából, hogy a sljemjével akácfatörzsre rgaszgáljon egy Vona -diszkó szórólapot. A focihuligán ultrákról ne is beszéljünk. Ilyen helyekre az indexes jógyerekek riportozni olcsó kis fekete cuzzúkival járnak, még így is félóráig kell magyarázniuk, hogy ők nem tudnak 15ezret se fizetni, mint a zertéel vagy a mátékrisztinákok, nemhogy 20 ezret azért, amit hallani is szeretnének -majd otthon a vágóasztalon lesz kész igazán a riport. Ilyen helyekre az indexesek HotDog-felhasználós hülyegyerekpofát vágva, bézbólsapkában jönnek és amikor megkérdezi a taplótahó, kinek a mikrofonja ez höeee, akkor egy hangosatnyelésután nyögi hogy a[ÖHMM]médiától jöttem. Utána majd otthon a vágóasztalon megbánózzák, hogy poenosra jöjjön ki.

MézesRozi 2013.02.13. 08:13:45

@Anyád, a szúnyogok!!!:
"Vagy mondjak Hoffman Rozi néni bizalmi emberei közül olyat, aki még 2008ban is Gyurcsánynak csápolt?
Vagy olyat, akit saját szememmel láttam május elsejéken az Elvtársakkal integetni, sőt, ő szervezte az egészet?"

mondjon, várjuk.

MézesRozi 2013.02.13. 08:18:38

@Anyád, a szúnyogok!!!:

tudja túlságosan is ismerős a stílusa. és már tudom is, honnan.
maga egy helloügynök.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.13. 08:41:12

@MézesRozi: Nem ennyire arrogáns ő, csak még elfelejtett szájat törölni a Hírcsárda pápafikázós pöcegödréből felbuddogvást...

Frick László Emlékzenekar 2013.02.13. 08:45:04

@Anyád, a szúnyogok!!!: Naoszt Gyurcsány Ferenc kinek a fia és kinek a fia Lakatos Márk? És te ki fia vagy? Ráadásul Gyurcsány 2007. 09.17-i gyújtóhangúnak szánt és azóta szamizdattá lett Rend és Szabadság című korszakos beszédét nem is tudom linkelni neked, az hogy tetszett volna az ő apukájának, ha láthatja. Ó, te kis analógimanó, te!

MézesRozi 2013.02.13. 09:10:46

@Frick László Emlékzenekar:
hát a szófordulatai meg érvei elég meggyőzőek az azonosság tekintetében:)

Tehetetlen Dodó 2013.02.13. 09:29:11

@Anyád, a szúnyogok!!!: Milyen pontosan emlékszel 2006 október 23-ra!

Alfőmérnök 2013.02.13. 10:57:13

@MézesRozi: Ki ez a troll? Ossza már meg velünk a tudását!

Frick László Emlékzenekar 2013.02.13. 11:26:52

@MézesRozi: Szófordulatai meg az érvei? Ilyen szófordulatok meg érvek regisztertonnaszám ismétlődnek az Élet és Irodalom Agora rovatában, mióta ki kellett vele bővíteni a Visszhang rovatot... Évfolyamszámra tódultak ki politológ' meg újságíró és kommunikációszakos nebulók, nagyszériás sorozattermék mind... sőt, már van benne kínai utángyártott is (mint a komcsizása)

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 11:54:25

@MézesRozi:

Az egyik a Békés megyei pártlap 1990 előtt cenzora.
Koltai Gabriella.

A másik Tóth Imre aki szintén Békés megyében szervezte 1990 előtt az MSZMP összes buliját.
Még egy videó is van valahol róla, ahogy május elsején integet az Elvtársakkal. Fideszes országgyűlési képviselő is volt. Az MSZMPből ismeri a szintén komcsi párttag Hoffman Rozit.

Egyéb kérdés, jómunkásemberelvtársam?
Soroljak még pár nevet?
Most már csak innen tud meríteni Orbán elvtárs, részeges-narkós bűnözők, verőlegények, szakadék lumpenprolik a Párt utolsó reményei.

index.indavideo.hu/video/Haljatok_ehen_egy_londoni_McDonalds-ban

Ők fogják belőled is kiverni a szart, ha nem fizet eleget nekik a Párt, netán ellenségnek minősít a Pártfőtitkár elvtárs.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2013.02.13. 11:55:52

@almahaboru: És? Talán nem tetszik? A vita alapja érvek és ellenérvek ütköztetése, te belterjes kis zsidó pöcs.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 12:03:45

@Frick László Emlékzenekar:
"amikor a jóoldali kommunikáció az olyan beszűkülttudatúakra apellál mint te is"

Nyomigyerek, nekem te ne ugass fél liter cefre után beszűkült tudatról.

Fingod nincs a linkjeidről, amiket bepakoltál.
Rockzene bazdmeg, az meg a LÁZADÁSRÓL, SZABADSÁGRÓL, A TEKINTÉLYELVŰSÉG ELUTASÍTÁSÁRÓL, A VÉN KOCKAFEJŰ GECIK ELKERGETÉSÉRŐL SZÓL!

Érted te keményvonalas sztálinista kisköcsög?

Igyad, Orbán százmilliós állami támogatásból "csinált" 2001es Tokaji hugyosborát, más már úgy se maradt neked, az identitászavarodnak, beszűkült tudatodnak :O))))

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 12:11:05

@Anyád, a szúnyogok!!!:

Egy Jim Morrison, akitől vagy 3 linket beraktál, OKÁDNA TŐLED, baszomalássan :O)))

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 12:20:46

@Frick László Emlékzenekar:

Hirdess Fatvát, te képmutató, vallástalan köcsög! :O)))
Szólj a Párt rohamosztagosainak, riadóztasd a kurucos seggfejeket, az Iráni Forradalmi Gárdát :O))))

Közben hallgass Patakyt, az a pénzért anyját megbaszni kész kappanhangú besúgófasz való neked :O)))

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 13:41:59

No és egy kis Felvonulók kérték:

Brutálisan nőtt az állam adóssága
Megjelent: 2013.02.13. 11:03
fn.hir24.hu/gazdasag/2013/02/13/brutalisan-nott-az-allam-adossaga

És egy rejtett kamerás video a kormányülésről:
youtu.be/YcYLQGg6-d0

Frick László Emlékzenekar 2013.02.13. 13:48:34

@Anyád, a szúnyogok!!!: Ha emlékszel (hát ugye emlékszel kb 15 éve lejárt szavatosságú jógyerekagitprop-pempőkre...) én még Zappát is ritkán hallgatok, de akkor Pataky-féle nyálgúnár félnótaénekeseket? Megint eltévesztetted még az utcatorkolatot is, ecshém, nemhogy a házszámot...

éppen ezt hallgatom:
www.youtube.com/watch?v=OVmgIIKBnWE

Frick László Emlékzenekar 2013.02.13. 13:51:55

@Anyád, a szúnyogok!!!:
nézd csak, ezzel a kommenteddel 100% egyet értek, ahogy megszólítottad és leteremtetted magad:
copy:
Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 12:11:05
@Anyád, a szúnyogok!!!:
Egy Jim Morrison, akitől vagy 3 linket beraktál, OKÁDNA TŐLED, baszomalássan :O)))

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 13:53:54

@Frick László Emlékzenekar:

Zappa is hányna a magadféle KONFORMISTA seggfejtől :O)))

A Silence való neked tőle :O))))))))))))

Kandeláber 2013.02.13. 14:06:41

@DR. DR. DR. rasztaparaszt: Te lennél a nép hangja?
Mindenesetre találó nicknevet választottál magadnak, szaros gumicsizmás tanyasi tahó.
Illetve bocsánat, feltehetően narkós idióta vagy, már szétszívtad az agyadat.
Téged egy stadionba max a füvet trágyázni vagy gyepet gondozni engednének be.
Egyébként leszarom a debreceni stadiont, de tetszett ahogyan a nagydarab arc kiosztotta a kis hahás taknyot.@Anyád, a szúnyogok!!!: Mi a gond, elpityeredtél hogy az okoskodó kis hülyét helyretette a csúnya bácsi?
@DezInf: Fradista vagyok, nem igazán érdekel, mi történik Debrecenben, de ismétlem, szimpatikus volt a lokis arc fellépése.
Legalább a kis nyamvadt hahás szembesült azzal, hogy az életben nemcsak hozzá hasonló gondolkodású droidok vannak.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 14:07:27

Nesztek konzervek, szakadék bűnözőket indít képviselőnek a Párt.
Asszem ő a Fidesz Zagyva Gyulája:O)))

Mennyit lóvét kaphatott ez a torokelvágással fenyegetőző maffiózógyerek a 2006os balhékért?

"Fideszes listán indult a Debrecenben balhézó focidrukker
2013. február 13., szerda, 13:53
Szerző: hvg.hu

A Fidesz 2010-es pártlistáján is indult az a futballdrukker, aki hétfőn a HaHa debreceni fórumát megzavarta - olvasható a Klubrádió honlapján."
hvg.hu/itthon/20130213_focidrukker_fidesz_lista

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 14:10:20

@Kandeláber:

Aha, neked tetszettek a Munkásőrök is vagy az SA, vamzerkém.

Neked nem kell bemutatni a spiclihaverjaidat :O)))

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 14:14:02

@Kandeláber:

Gondolkodásról ne beszéljen egy uninteligens, pénzért balhézó zsoldos, aki magyar fiatalok életveszélyes fenyegetését helyesli.

Mennyit fizet a szoci aktivistából Fideszessé lett Kubatov elvtárs a balhékért?

Kandeláber 2013.02.13. 14:20:01

@Anyád, a szúnyogok!!!: Ha jól emlékszem, valamiféle liberális vamzerek nyomoztak ki pont mandin IP cím alapján egy fórumozót, talán "tölgy" nevet használt, majd a személyazonosságának tudatában feljelentették.
Úgyhogy csak óvatosan a vamzerezéssel, kis szoclibsi.
És ha ugyancsak jól emlékszem, a gatyaváltás idején a szoci Vastagh Pál, későbbi igazságügyi miniszter élcelődött Recskkel valamelyik pártgyűlésen.
Úgyhogy ne sa-zz, ne munkásőrözz itt, szoclib tégla.

Kandeláber 2013.02.13. 14:28:45

@Anyád, a szúnyogok!!!: Egyébként a jelenlegi, nemzeti zománccal bevont kúrmány sem tetszik nekem igazándiból.
Nemzetietlen szociknál és cionista hungarofób libiknél mégis egy fokkal jobb.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 14:34:05

@Kandeláber:

Jómunkásemberelvtársam, ne terelj baszod!

Arról beszélj, MENNYIBE KERÜL A BALHÉS CSÜRHÉD, AMELYET TÖBBEK KÖZÖTT AZ OKTATÁSBÓL ELVONT PÉNZEKBŐL FIZETNEK?!

Amúgy jókat röhögök, Tölgyes és narkós-balhés zsoldosverőlegények egy platformon, echte ungarische konzervativizmus :O)))

Legalább téged is megszopatott az aranybiznisszel? :O)))

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 14:35:48

@Kandeláber:

Te lennél a nemzeti?

Lófaszt, janicsárnak, zsoldosnak nincs nemzete, csak pénzelő gazdája!

DezInf 2013.02.13. 14:40:59

@Kandeláber:

Hihetetlenül büszke lehetsz magadra,meg a csürhe városgyújtogató fradi b-középre. Naná hogy jár nektek hat többszörfelgyújtható stadiony,gumirohamrendörökkel,meg ingyépijával!
Hisz ti vagytok a fityisz rohamcsapata:))))
Megdógoztatok érte,nélkületek nem lenne tele a simicskatalicska:)
Az a debreceni főbunkó meg egy factalicska,"vállalkozó".
A facéró is eltüntette magát,biztos volt oka rá....

Kandeláber 2013.02.13. 14:42:54

@Anyád, a szúnyogok!!!: Csak olvastam a sztoriról, amikor nemrégiben valaki felelevenítette.
Ha te a tényeket "terelésként" értékeled, lelked rajta.
Szólj, hol lehet felvenni a zsoldot, máris indulok.
Persze a szoclib netkommandósok meggyőződésből csinálják, mint anno az önkéntes rendőrök .

Kandeláber 2013.02.13. 14:45:38

@Anyád, a szúnyogok!!!: Hogy az ifjúgárdistákról már ne is beszéljek.@DezInf: Fentebb már válaszoltam erre az elvtársadnak, de nem tudom, hogy benned nemzetietlen szocialistát, vagy hungarofób cionistát tisztelhetek?

Kandeláber 2013.02.13. 14:49:22

@Anyád, a szúnyogok!!!: Ja, és inkább három új stadion, mint harminchárom büfészak gyengeelméjűeknek.

DezInf 2013.02.13. 15:03:10

@Kandeláber:

Kicsi jobbikos propaganda mindig jól jön nektek:)
A jobbik a fityisz cserkészcsapata,természetes szövetségese.
Csípem amikor kritizáljátok a kenyéradó gazdáitokat:)

MézesRozi 2013.02.13. 15:04:18

@Anyád, a szúnyogok!!!:
de tényleg hát fantasztikus egy ember, aki élt a rendszerváltás előtt. ha megnézi az életrajzát, látja, hogy tanító, művelődésszervező, kultúrház igazgató volt. na most akkor meglepő, hogy május elsején felolvassa a felvonulók nevét és a népszabadságban, a párt lapjában - aminek akkori munkatársai között számos ma nagyon ellenzéki és nagyon szabad újságíró volt-, szóval a lap által előző nap kiadott hivatalos skandálandó jelszavakat. és milyen meglepő, hogy egy kisgazdát ekéz maga. hamarosan csurka is sorra kerül?

de tegyük fel, hogy szoci volt és most fideszes. van ilyen szép számmal. de mi köze ennek hoffmanhoz?

Kandeláber 2013.02.13. 15:06:02

@DezInf: Néha azért a szocik is beleharapnak a fenékbe, amely enni ad nekik.

MézesRozi 2013.02.13. 15:09:42

@MézesRozi:
erről a koltai gabrielláról mit is kéne tudni?

látom megijesztették magát ezek a fleshmobos fiúk. nem bírják maguk se, ha a fagyi visszanyal.

MézesRozi 2013.02.13. 15:12:59

@Anyád, a szúnyogok!!!:
édes egy pofa maga. teccik amikor a hahások visítanak, hogy megzavarták a köreiket. csak átvették a módszereiket.

DezInf 2013.02.13. 15:16:06

@Kandeláber:

Csak nem arra a Tölgyre gondolsz,aki tömjénzsóti szakdógozatát írta,vagy fordítva,de hogy ketten együtt nem az tuti :)

DezInf 2013.02.13. 15:17:24

@MézesRozi:

Csak nem Steffy új ruhában teccik lenni itten? :)
A hasonolóség félelembevágó:D

Kandeláber 2013.02.13. 15:25:28

@DezInf: Pár hónapja itt a Mandineren olvastam az esetről.
Eszerint néhányan, akiknek nem tetszettek "tölgy" kommentjei, amolyan jó bolsevik szokás szerint szaglászni kezdtek utána, és kiderítették a nevét, munkahelyét, majd valahol feljelentették, aminek következtében elveszítette az állását.
Aztán itt vitáztak a feljelentő vamzerek és azok, akik - finoman szólva - nem értettek egyet egyet a módszerrel.
Azért mondtam a kissé forrófejű, felhevült arcnak, hogy csínyján bánjon itt a téglázással.

Google 2013.02.13. 15:27:19

@MézesRozi:

Kolozsváron, Bukarestben voltak képesek mostanság új stadionokat építeni, itt erre nem telik. Itt olyan diákokat kellene ingyen taníttatni, akik aztán csapot-papot maguk mögött hagyva elözönlik Londont, hogy lássák, tényleg arannyal vannak-e kikövezve az utcák. Ezeknek a reménybeli elvonulóknak Magyarország csak egy rög, most biztosítja a továbbtanulásukat, engedi őket beleszólni a közügyeibe, olyanokat, akik a jövőjüket mindenképpen másutt képzelik el.
Kíváncsi vagyok, majd az új hazáikban hogy játsszák meg az eszüket, ki lesz kíváncsi hatalmas véleményeikre!

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 15:31:42

@MézesRozi:

Amikor 2006ban rendőrök vették át a csürhe módszereit, akkor te visítottál!

Mit keresnek zsoldos, bűnözők egyetemeken?
Egyáltalán ki engedte be őket oda?
Narkót is fognak ezentúl árulni, vagy legalizálva lesz a lányfuttatás is?

Ezen agyalj!

Meg azon, hogy miért tömi őket százmilliárdos nagyságrendben az állam?

Miért kedvesebb Orbán Pártfőtitkárnak néhány összességében párszázfős tagú műveletlen, unintelligens balhés-bűnöző csoport, mint több tízezer magyar egyetemista, aki a jövő értelmisége?

Miért vet be terrorlegényeket a neoliberális gazdái utasítására magyar fiatalok ellen?

Google 2013.02.13. 15:35:04

@Kandeláber:

És vajon a téglák hogyan bánnak az itt kommentelőkkel - gondolok itt az említett Tölgy esetére is?
A téglának sem csak egy oldala van, bármilyen oldali lehet és van. Ki-ki a bőrén láthatja, melyik a durvább.

@Anyád, a szúnyogok!!!:
Magát még senki nem kereste meg, hogy mennyibe kerül?

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 15:36:03

@Google:

Tényleg fontosabb pár száz alkoholista dühöngési vágyainak kiszolgálása, tehetségtelen és korrupt focisták közpénzekből való futtatása, mint a teljes magyar felsőoktatás.

Csak úgy hasítani fog a GDP a stadionokból.
Legalábbis a haveri építési vállalkozók zsebébe,meg a stadionokra rátelepített bűnözőkörök kasszájába.

Google 2013.02.13. 15:36:50

@Anyád, a szúnyogok!!!:

Honnan lehet azt tudni, hogy ezek bevetett "terrorlegények"?

Kandeláber 2013.02.13. 15:38:40

@Anyád, a szúnyogok!!!: Te szerencsétlen, nem az egyetemre mentek a szurkolók, hanem egy teázóba, amit a hahások kibéreltek.
Na ilyen a libbant csúsztatás, habosítás.
Holnap már nyilván azt terjeszted, hogy jól meg is szorongatták a kis csíra nyakát.
Narkózni meg leginkább a neolibbant, bázisdemokráciát, "szabadságot" követelőfigurák szoktak.
Hogy ne menjünk messzire, az imádott Messiásod kendermagos jobbkeze, például.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 15:41:18

@Google:

Torokelvágással fenyegetni kik szoktak?
Amúgy az egyik maffiózó Lenin-fiú Fideszes képviselő jelölt volt, a hazai keresztény-konzervativizmus legnagyobb dicsőségére.

"az említett focidrukker a Fidesz 2010-es pártlistáján is indult. A vagy.hu videóján is látható férfi, Szepesi Miklós Zsolt a Magyar Vállalkozók Pártjának Hajdú-Bihar Megyei elnöke volt. Az azóta Loki-drukkerek vezetőjévé vált férfi torokelvágással, és kocsmaszétveréssel fenyegetőzött."

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 15:45:09

@Kandeláber:

A budapesti narkós-bűnöző haverjaid akciója elkerülte a figyelmedet, az ELTE épületébe rontottak be balhézni rendőri biztosítással.

index.indavideo.hu/video/Haljatok_ehen_egy_londoni_McDonalds-ban

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 15:46:27

@Google:

Aki a tényeket lehazudja, az pedig pártpropagandista.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 15:48:47

@Kandeláber:

Ja és marharépa, hány narkós Fradidrukkert mondjak?

A Rókát biztos ismered.

Kandeláber 2013.02.13. 15:51:58

@Anyád, a szúnyogok!!!: No persze a kis ártatlan fiúk-lányok nyugodtan választhatják szlogennek, hogy "Égjen a város".
Talán meg is kellett volna engedni nekik, hogy átvigyék a gyakorlatba a teóriát, nehogy már a fejlődőben lévő személyiségük megsérüljön.
Amellett azt a csekély többséget is meg kéne kérdezni, hogy mi is a véleményük a dologról, akiknek benyomultak az előadásaikra, megakadályozván, hogy azt tegyék, amiért állítólag egyetemre járnak: jelesül, hogy tanuljanak.
Persze ezt a, bázisdemokrácia útjában álló akadályt is le lehet küzdeni, majd látástól mikulásig elvitatkozgatnak amúgy ideológiailag, a tananyag csak sokadlagos kérdés marad.
Valahogy úgy, mint a bolsevizmus hajnalán, a nagy Szovjetúnióban, amikor az oktatás néhány évig úgy működött, ahogyan a hahás ifjak most megvalósítják.
A 2006-ban a tévét felgyújtó huligánokat nyugodtan citálhatod, de hát ők iskolázatlan proletárgyerekek voltak, nem olyan magasan kvalifikált, öntudatos egyetemisták, mint a mostani haha.

MézesRozi 2013.02.13. 15:54:44

@Anyád, a szúnyogok!!!:
"Mit keresnek zsoldos, bűnözők egyetemeken?
Egyáltalán ki engedte be őket oda?
Narkót is fognak ezentúl árulni, vagy legalizálva lesz a lányfuttatás is?"

remek. na ezt a kérdést tegye fel a szétszívott agyú hahásoknak és "patrónusaiknak":))

Kandeláber 2013.02.13. 15:57:51

@Anyád, a szúnyogok!!!: Jaj de nagy balhé volt, csak nem ijedtek meg a kis ártatlanok attól a néhány fazontól?

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 16:06:11

@Kandeláber:

Én úgy láttam a videón, hogy nem ijedtek meg.
Sőt, a baromarcú, zsíragyú Szepesi húzta el a belét.

De nem is ez a lényeg!

Hanem az, hogy milliárdokért felbérelt bűnözőcsoportok mit keresnek egyetemen?
A rendőrségnek törvény szerint kötelessége lett volna megvédeni az egyetemi autonómiát, ehelyett bűnözőket kísért be egyetemre.
Ergo a RENDŐRSÉG TÖRVÉNYSÉRTÉST KÖVETETT EL, ÉS ÉLETVESZÉLYESEN FENYEGETŐZŐ BŰNÖZŐKET TÁMOGAT!

MézesRozi 2013.02.13. 16:09:28

@Google:
"Itt olyan diákokat kellene ingyen taníttatni, akik aztán csapot-papot maguk mögött hagyva elözönlik Londont, hogy lássák, tényleg arannyal vannak-e kikövezve az utcák. "

azt nem látják be ezek a 68-as nagyik által feltuningolt hahások, hogy amit tanulnak, az nem piacképes. köszönhetik ezt annak, hogy a 68-as nemzedékkel karöltve elérték, hogy az általuk preferált szakokon legfeljebb óvónénist-óvóbácsist játszanak. a követelményektől úgy irtóznak, mint ördög a tömjénfüsttől. egyetemre nem azért járnak, hogy valamely tudományban jártasságot szerezzenek, hanem életformának tekintik, amit az államnak kötelessége finanszírozni. a nagyiknak köszönhetően pedig mindezt még felsőbb rendű tevékenységnek is tekintik, mint a focinézést vagy az önfenntartást.
ezek folyománya, hogy itthon soha nem fognak olyan munkát találni, ami szerintük nekik járna, ezért elhúznak londonba, ahogy a "focidrukker" nagyon korrekten mondta, mosogatónak, felszolgálónak. az életről pedig annyi tapasztalásuk van, hogy azt hiszi, ha kinn nettó ezret keres, mert többet biztos nem ilyen munkákkal, akkor az tökjó, hiszen itthon tanárként vagy szociális munkásként legfeljebb a felét kapná. aztán kint a következővel szembesül: a fizetése vásárlóértéke itthon ugyan magasabb, mint a kezdő diplomásé vagy gyakornokként, ott viszont a sor végén van, vagyis a komfortérzete végül is rosszabb, mint itthon. a másik, hogy az általa végzett munka társadalmi presztizse, hát mondjuk finoman, nulla. dupla frusztráció.
és kénytelen lesz hazajönni, amit előre utál.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 16:09:33

@MézesRozi:

Megsúgom neked, hogy a fociklubbokra rátelepedett különféle "szolgáltató cégek" jó része aktív szerepet vállal a bűnözésben.

Kandeláber 2013.02.13. 16:14:05

@MézesRozi: Jellemző, hogy a hahások között - még valamelyik "vezetőjük szerint is - állítólag 1, azaz egy orvostanhallgató van, a többi nagyrészt büfészakos.
Ez ad magyarázatot arra, hogy miért a Múzeum körúti bölcsész-fellegvár a fő bázisuk.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 16:14:05

@Kandeláber:

Részeges bűnözőcsürhének, felbérelt verőlegényeknek SEMMI KERESNIVALÓJUK EGYETEMEKEN!

Legalábbis demokráciákban nem!

Kérdezd meg az MSZMP párttag Kósa Lajostól!

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 16:17:00

@MézesRozi:

Hazudsz!

Az egyetemet végzettek körében 5% körüli a munkanélküliség.

A nyolcosztályos lumpenproli haverjaid között viszont 15%.

Kandeláber 2013.02.13. 16:22:04

@Anyád, a szúnyogok!!!: Kit érdekel Kósa, én pesti vagyok.
Meccsre pedig nem járok, mert minden Fradi meccset közvetít a Sport 1 vagy a Sport 2.
Ettől függetlenül nem habzik a szám a stadionépítések miatt, ez olyan lendvainénis "hány lélegeztetőgépet lehetne venni az árából" demagógia.
A videó alapján a srác nem tűnt sem részegnek, sem bűnözőnek, sem verőlegénynek. Mézes Rozival egyetértek, nagyon is a fején találta a szöget a srác.
Ezek a hatvannyolcas-epigon kis burzsujok egyébként szánalmas kópiák, a példaképeik viszont tényleg felfordítottak annak idején néhány várost, ezek csak arra képesek, hogy a jól fűtött tantermekben élvezzék az akolmeleget, és reggeltől estig agyaljanak.

Kandeláber 2013.02.13. 16:28:12

@Anyád, a szúnyogok!!!: És ehhez mit szólsz, atyus? Csak kiderül, hogy a hahások a törpe minoritást képviseli nagy pofával.btkhok.elte.hu/2013/02/blokad-kozlemeny/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201302

MézesRozi 2013.02.13. 16:38:33

@Kandeláber:
nana:) nem szidjuk a bölcsész todományokat, én is oda jártam. büfészak attól lesz valamelyik, ha az oda járók és az ott tanítók hangadói lezüllesztik.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.13. 16:39:36

@Kandeláber: @Anyád, a szúnyogok!!!:

Honnan tudná azt Kandeláber, mennyi a gázsija a Bajcsány ZRt által szokásosan futballhulligánokból megfizetett agent provóknak? Neked löknek legalább egy használt HaHá-s molinót emlékbe, amiért itt teszed a trollt??

MézesRozi 2013.02.13. 16:41:10

@Anyád, a szúnyogok!!!:
álcázza már egy kicsit jobban magát.

szó sincs hazugságról. akikről itt beszélünk, azok az egyetemi hallgatók százalékban talán ki sem mutatható részét teszik ki.
különben meg ki beszélt a munkanélküliségről? esze is épp annyi.

Kandeláber 2013.02.13. 16:44:22

@Anyád, a szúnyogok!!!: Na, mint kiderült - mert a mindig hiteles atv kiderítette - nem futballszurkoló volt az illető, hanem Hatvannégy Vármegyés, ergo kvázi-politikus.@MézesRozi: Elsősorban az épület megválasztására céloztam.@Frick László Emlékzenekar: Egyszerű lélek ő, menthetetlenül.
Bár talán érdemes lenne pallérozni az elméjét.
atv.hu/belfold/20130213_jobbik_szovetseges_aszemita_zavarta_meg_a_hallgatok_demonstraciojat

MézesRozi 2013.02.13. 16:46:21

@Kandeláber:
tudja nekem az jutott eszembe, hogy a btk-ról való eltávolításukhoz nincs is szükség erőszakra, amitől a dékán annyira tart. elég lenne lekapcsolni a fűtést meg a villanyt az általuk elfoglalt teremben.
aztán igazoltatás, majd amikor vége a felhajtásnak polgári per útján behajtani az okozott kárt: fizetős diákok és óraadó tanárok kárát, rezsi plusz takarítás. és akkor még a rendőri biztosításról szó sem volt, pedig a focihuligánoknak ugye azt is meg kell fizetni.

Kandeláber 2013.02.13. 16:57:58

@MézesRozi: Briliáns ötlet.
Gondolom, a hidegben/sötétben egy-két napig még ellennének, aztán szépen hazaballagnának anyukához-apukához.
Képzelem, miféle visítás indulna be a kártérítés hivatalos fórumtól származó megszellőztetése esetén, LiBajnay, Meseházy és Fletó versenyt ordibálnának, az Amnesty International és a többi gittegylet sem maradna ki.
Az ön helyében elővezetném az ideát a bölcsészkar dékánjának, talán neki is megtetszene.

MézesRozi 2013.02.13. 17:02:05

@Kandeláber:
hát ennél közelebb a füléhez nem nagyon tudok kerülni:)

Alfőmérnök 2013.02.13. 17:07:00

@Frick László Emlékzenekar: Na jó, segítek: ez a paranoiás ribanc azt hiszi, hogy én vagyok @Anyád, a szúnyogok!!!.

Kandeláber 2013.02.13. 17:24:53

@MézesRozi: Nagyon gyenge csapat, előbb-utóbb úgy járnak majd, mint a taxisok '90-ben, ellenük fordul a közhangulat.
Bár rossz a párhuzam, mert a taxisok akciója jól szervezett és hatékony volt, a hahások pedig komoly diákmozgalmak paródiáját mutatják be.
Amellett a véleményterrort nem tudják huzamosabb ideig gyakorolni már a létszámhiány miatt sem.
Vagy a végén bevonják az általános sulisokat és a nagycsoportos ovisokat is?eduline.hu/felsooktatas/2013/2/12/Hallgatoi_Halozat_egyetemfoglalas_OGUZX5

Frick László Emlékzenekar 2013.02.13. 17:33:09

@Kandeláber: A provókra mindig kell számítani akkor, ha pukkan és fú már ki a lufika, hogy legyen mivel a jóoldali közvélemény figyelmét lekötni... ne az árva kéttucat HaHá-st számlálják. Ez a Tocskolczkay-féle csürhe mindig bejövős provónak. Még megérjük, hogy egyszer maga Dr Gyarmati attakol...

Kandeláber 2013.02.13. 17:42:11

@Frick László Emlékzenekar: Igazából én sem értem, hogy miért kell szóba állni ezzel a gittegylettel.
Csinálják a szánalmas kis eksönöket, negyven-ötvenen, egymást váltva a bölcsészkaron, de ez a végtelenségig nem fog menni, és már ugye Gyurcsány is megmondta annak idején, hogy "majd megunják és hazamennek".
A haha igazi támogatói a balliberális sajtó munkásai közül kerülnek ki, aki lassan már abból is hírt formálnak, ha egy hahás laposat szellentett valahol az országban.
Gyakorlatilag annyi figyelmet érdemelnek, mint az a blog itt, ahol kedélyesen el lehet diskurálni róluk, pro és kontra.
Ennyi a jelentőségük, semmi több.
Az őket provokálók nem veszik észre, hogy ezzel azt teszik, ami a hahának a leginkább kell: a köztudatban tartják ezt a jelentéktelen és tehetségtelen bagázst.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 17:51:22

@Kandeláber:

Alakul ez, a 64 Vármegyések java része az NBH besúgója, ügynöke :O)))
Toroczkay anno 2 milliárdot kapott a besúgóhálózat kiépítésére.

Jól mondtam én, ez ÁLLAMI SZINTRE EMELT TERRORIZMUS!

negondolkozz!majdénmegmondom! 2013.02.13. 17:55:26

@Anyád, a szúnyogok!!!: Odaállsz Toroczkay elé és a szemébe mered ezt a hazugságot mondani?

Te féreg.

Kandeláber 2013.02.13. 17:55:26

@Anyád, a szúnyogok!!!: Szóval nem futballszurkolók, vagy futballszurkoló hatvannégy vármegyések?
Valami zavar van itt a kommunikáció körül, uram.
És a hatvannégy vármegyéseket átvette a fidesz-nbh a szoci nbh-tól?

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 18:00:08

@Frick László Emlékzenekar:

Mókuska, Tóth- Toroczkaynak az első Orbán kormány alatt nyomtak a zsebébe pár milliárdot, hogy kiépítsen a fiatalság között egy balhés, besúgó és zavarkeltő csoportot, olyat, amit be lehet vetni akár külföldön is.
Már a faterja is a titkosszolgálat tagja volt az ántivilágban.

Idén tavasszal rendőrök biztosították Toroczkayék Bankcenterbe való betörési akcióját is.

Ez volt a Birkamenetetek egyik bevezető, heccelő akciója.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 18:06:07

@Kandeláber:

Tata, a debreceni szarkavaró, a Loki szurkolótábor oszlopos tagja, irányító hangadója.
Úgyhogy zavar legfeljebb a te fejedben van.

Az NBH pedig a létrehozása óta egy nagy és gennyes massza. 1989ben Fidesz és Szadesz közreműködéssel mentették át a komcsi titkosszolgálatokból, a Duna Gate eksön keretében.
Asszem méretes dossziém lehet náluk is, még Kövér szabadította rám őket 98ban :O)))

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 18:35:27

Broafff, Szepesi elvtárs 2008ban még tandíjellenes volt:O)))

""A Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja elfogadhatatlannak tartja a társadalom nyakába varrt vizit- és napidíjat, valamint a fizetős felsőoktatással sem tud együtt érteni" - nyilatkozta Szepesi a Hajdú Online szerint 2008-ben."

Fideszes listán indult a diákokat fenyegető debreceni ultra
index.hu/belfold/2013/02/13/fideszes_listan_indult_a_diakokat_fenyegeto_debreceni_ultra/

Google 2013.02.13. 18:46:03

@Anyád, a szúnyogok!!!:

Vajon kitől kapta azt a két milliárdot - kíváncsi lennék.
Remélem, valahol már erről is írják a megfelelő forgatókönyvet. Nem baj, ha nem igaz, csak Orbán legyen benne, igaz?
Egyébként az sem zavaró ugye, hogy akkor nem a Fideszhez köthető az az alak, aki megzavarta úgymond a nagyokos Hahás eszmefuttatását?

Google 2013.02.13. 18:53:51

@Anyád, a szúnyogok!!!:

Ja, látom, már kész is a mese.
Külföldön is bevethető Toroczkai- Tóthok, hát aztán mire kellenének azok nekünk?
Miért gondolja azt, hülyékkel társalog?

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 19:08:48

@Google:

Mert az vagy :O)))

Baszod, menj már fel Tóth-Toroczkay honlapjára.
Tele van a yugó polgárháborús "hőstetteivel" és a környező országokban rendezett műsoraival.

Ebből él, fényesen.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 19:14:50

@Google:

Seggfej, törj be a Bankcenterbe, csinálj fesztiválokat, műbalhékat, vezényelj csürhét a TV székházhoz.

Oszt majd meglátod, hogy téged is hagy-e ilyen balhékat végrehajtani a yard.

Ő megteheti.

Próbáld ki, hogy te is :O)))

Google 2013.02.13. 19:15:26

@Anyád, a szúnyogok!!!:

Az lehet, de mi érdeke fűződik ehhez a Fidesznek?

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 19:19:36

@Google:

Miért kell a Hatalomnak a műbalhé?

Manipulálásra, figyelemelterelésre, vagy jelen esetben megfélelmlítésre!

Toroczkay nemcsak a Fidesznek dolgozik, a titkosszolgálatok a Fidesz felett állnak :O)))

Google 2013.02.13. 19:32:05

@Anyád, a szúnyogok!!!:

Mégis kit félemlítenek meg; ki az, aki olyan nagyon fél most?

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 19:35:38

@Google:

Fenyegettek téged már életveszélyesen dilinyós faszkalapok, bérgecik?

Engem párszor már igen.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.13. 19:45:07

@Anyád, a szúnyogok!!!:

Mondjuk az igaz, hogy az efféle szarjankóknak az esetek 90%ában csak a pofájuk nagy, ha nem ijed meg az ember tőlük, akkor főleg ha nincsenek csürhében, sokszoros túlerőben, akkor behúzzák fülüket-farkukat és elkotródnak.

Részegen falkába verődve, sokszoros túlerőben "erősek".

Frick László Emlékzenekar 2013.02.14. 01:28:20

@Alfőmérnök: Ritkán tör rám a fórumozósbetegség ekkora mértékben, így nem "ismerek" annyi em... akarommondani nicket, és azt tudom, hogy csúnyán mellénézhet az ember @MézesRozi: ööö a stílus NEM az ember, művésznő. A tudat[módosulat]lenyomata vagy ahogy összeesküvéselméletet fabrikál @Anyád, a szúnyogok!!!: pajtés, az árulkodik valamiről. Pl amikor olyan álsemleges régi-öreg orgánumokat tanulmányoz az ember, mint az ódon Élet és Irodalom... vágta a fidesztakonyokat (sőt, ugye) vágta a mindenféle jobbereket, de pl Vitányi bácsi építőgondolatait rendszeresen közölte, igaz, mitsesejtve, de részt vett az ÉS Horn Gyula belső megpuccsolásában, a Czégé Zsuzsa zártkörű [Ide Anyád! úr stílusbána egy szvinger-t kéne beírnom] klubjának kiszellőztetésével... ugye Kovács László tanácsadóként engedte Horn Gyulát belerongyolni a Meciar & Víl-Lép-Csőd csapdába... Na, ekkor már körvonnalazódik az Élet és Irodalom igazi valódi belső lefűződése, tehát a szocialistáka EGYÉBKÉNT ütöttevágta, csak a Vitányi-féle haladóbaloldali truppot meg Bokrost nyomta .ez majd évekkel később szép lesz, amikor Gyurcsány 2009-elejére teljesen leperkáltatja Bokrost (mertugye jelentős európai folyosókon, lobbykon[épületelem] és loggiákon fszt ezzel jönnek neki a koktélospohárral mintegy véééletlenül, "mi van a maguk híres Dr Bokrasz-ával".. nahát Feri zseniálisan elointézte ezt. Szóval szinte fillérre be lehet árazni az Élet és Irodalmat is vagy az indexet pláne, hogy kiknek dolgozik -most, amikor a HaHás PR-t nyomatta. Vagy az az ötlet, amiben a HaHásoknak elmagyarázták, hogy a blogjukban miféle diákos mókával, a FIDESZ-hez fűződő kapcsolataikkal kell tettetni politikaifüggetlenségüket
és elérkeztünk Tocskolczkayékhoz, de erről külön Anyád! elvtárnak fogok beszélni

Frick László Emlékzenekar 2013.02.14. 02:06:30

@Anyád, a szúnyogok!!!: Gyere bébi, gyorsan széjjelkapom neked a konteódat, de vigyááázz, kicsiny darabok, nehogy belélegezd!

1. Állításod Orbánnak a Szolgálatokhoz fűződő viszonyáról Sejtetés, hogy a Szolgálatok fölötte állnak. Az Orbán-képetek, amiből egy már szinte zseniális, mindenre befolyással lévő politikus rajzolódik ki.

...úúúúúgy, és most közelítsük csak ezt a zseniális belétektocskolt agymosodai cafato ehhez:

2. Ez a zseniális szörnyeteg Orbán, aki nennyire tud manipulálni mindent, nem látja át, hogy mekkora és milyen megyei-osztály-kiesőszériás nyomorult és önellenható üötlet Tocskolczkayt felbérelni meg FIDESZ-jelöltként induló futballbaromállatot... megzavarni a jóoldali néniket bácsikat abban, hogy a két tucat HaHást [illetve egy esetben egytucat] összeszámlálván rájöjjenek, hogy ez a flashmob se jött össze.

Annak az Orbánnak, akit gyűlöletetek hagymázában rémálmodtok és aki figurát éppen a konteótok nyomorultságának megmutatására nem legyezek széjjel gőzpáraként a mancsommal, eeeennnyi esze lenne, itt se lenne, ahol van! Még valahol 1993-2000 között ottmarad... Egy ilyen Orbánnak nem lett volna annyi esze, hogy sutyiban folytattassa a Bokros féle félreformot 1998. után, bár KKOMMUNIKÁLNI az ellenkezőjét kommunikálta...

Statisztikázzuk le Turhaházy 2002-es fellépésétől kezdve, hol használt ezeknek a provokátoroknak a fellépése Orbánéknak:

1. Turhaházy pillanatok alatt felbaszta Budapest apolitikus szegmensének is az agyát, az egész városra kihatott a baromsága és még azokat is a szavazat-újraszámláltatók ellen fordította, akiknek úgy kellett megkérdeznie, hogy milyen választásokról i van szó? mikor vót??
39. Tolcskolczkayék és a futballhulligánok a tévészékház ostrommal FORDÍTOTTAK... egészen addig Ferenc naív hívei [mérnök-vállalkozóként leszerelt ex-katonatiszti tagozat, Vidéki Tanárnők stb] biztosak voltak Ferenc bukásában, csak akkor dőlhettek hátra (egy tisztifőiskolás hallgató vagy pedagógusjelölt a 70-es-80-as években rendes szakszerű politikai alapkiképzést kapott,. ők még nem nyaénak be mindent a színén] spt röhögve fricskázták le a söröskupakot az üvegről, mert onnantól, hogy a csürhe elkezdett gyújtogatni, és hülyéskedni a főlépcsőn, ahelyett, hogy a Nádor utca felől kényelmesen besétáltak volna

-a lány, aki széttárt karokkal 2,7 mp-re megfékezte a csürhét, kérlelve őket, hogy éppen az ügy érdekében hagyják abba...-

Masszívan be is mosták az agyatokba, hogy a csürhe=orbáncigánybanda ... hogy sikerült ez az agymosás? Olyan sikeres, hogy máig szilárd meggyőződésetek, hogy a Jobbik fiók-orbán banda és titkosszövetségesek, meg minden, az se zavar benneteket, hogy a Gömböcnek a rothadás gázaitól feszülő bendőjében a cafatok egymás marják [pl zsidózzák] széjjel máris... mi lesz akkor hatalomban??]

Létezik egy oldalága ennek a hagymázas képzelvénynek, amiszerint Turhaházyt meg Tocskolczkayt csak eleinte bérelgette Orbán és később meg gólemszerűen elszabadultak, megsejtvén, mekkora buli ez. Na, ez már némi politikai és történelmi alapismereteket sejtet, akinek ennyi esze van, szivornyázott valamit Tokfalvi bácsi apatejéből. [én ugye ezen nyőttem föl, csak tejtesvéreimről van szó] Ez a konteo viszont Turhaházy és Tocskolczkay szellemiteljesítményét értékeli túl.

És ráérek ám... pont most [remélem nem hányós típus a @MézesRozi: művésznő, akkor kapjoin elő egy hányászacsit] Tomgec' .. aki... ö.. hát ugye lebukott és de éééééérdekes, hogy azóta a neve akkora tabu legalább, mint Petschnig Mária Zita művésznőé, akit bojkottál a jóoldal a 2008. március 10-i igazságbeszéde óta.

Azt meg tudjuk, hogy a jobbereknek sose nincsen és nem is lesz annyi esze, hogy Tomgec' et és lebukását emlegessék már meg gyűlöletükben rémeseket éberálmodozó jóoldali barátaiknak.

utóirat: A rendőrségről: A magyar rendőrség Ferencnek a jólsikerült kis provokációsorozata után bemondta az unalmast. Ez is volt az oka annak, hogy Ferenc... ugye ez élete egyik nagy fájdalma, hogy a legzseniálisabb húzása miat nem ünnepeltetheti magát [-> megkoronázása a 2007. 09.19-i beszéd, amit a hívei eltűntettek] tehát az utána következő alkalmakkor hiába vonult ki 1-2000-nyi jóoldali szivesen rémüldözni, az eleinte 200 fős csüörhe a végén már 60-70 főre redukálódott le. Tulajdonképpen néhány mackónadrágos-kockás surdakalapos fémkeretes szemüveges jóoldali nyuggerbácsi picsánrúgdoshatta volna őket, ha a mami rémüldözését el akarta vóna rontani)

És azt a sopánkodást! Volt egy eset, a Retek Klub (vagy a másik, egyre megy) egy még lebukó naptól vöröslőalkonyos augusztusi neonáci masírozáshoz vágóképnek éjszakai csürhejelenetet vágott be két évvel korábbról! .. aztán kapcsolták a tudósítót az üres utca sötéten áító torkábóé Az a remény, ahogy rákérdeztek, hátha lesz jóoldaliborzolásra -tehát összekovácsolásra!!- alkalmas jelenet, de nem lett, sehol senki...

Tömegmatematikailag ugyanis hamar a részeg hajléktalan Gyúccsrány takaróóóggy-ozókra redukálódott le a csürhe -megállapíthatjuk, hogy úgy 50-es létszámnál a csürhülők már behúzzák a nyakukat és eloldalognak... de 70 csürhülőt még térdelésből meg fekve tudott hűdeveszélyesnek filmezni 102 operatőr és 219 foós a Szabadság téren (2008)

És most következik a leggyönyörűbb jelenet, ami megkoronázása ennek az egésznek:

Ferenc megtervezett szép alkonya:
lezárt utca, még Ferenc tágabban értelmezett híveit se engedi be az őrezred.

Öt ember azonban kényelmesen besétál: ebből három konyhakredenc vagy Szaratov-hűtőszekrény méretű egybenyakú, aki úgy kapkodja jobbrabalra a fejét, mintha index-relé vezérelné és a zakója kidudorodik, meg két hajléktalan a gázsijukban: frissen vannak kiüöltöztetve tisztába egy turkálóból, öltöny bézbólsapka, hátizsák, az ötödik kerületi csöves üvegszedők tipikus öltözéke, csak tiszta. És a bézbólsapkás kényelmesen odasétál Ferenchez, bő nyálat gyűjt és leköpi. És Ferenc reflexesen se töröl oda, hanem hagyja perceken át fotóalkalmasan csüngeni a nyálat: hjaa, ha már ennyit fizetett érte.

Alfőmérnök 2013.02.14. 08:50:02

@Frick László Emlékzenekar: Mi a faszt akarsz mondani?
Maradjunk annyiban, hogy a szerelem vak.
Rozika tudja jól (magánlevelezésükből is), hogy a Vitányi-, meg a Fletó-féléket korcs véglényeknek tartom, csak mivel a jobboldali férgeknek is odabaszok néha, ezért az a parája, hogy szándékosan bomlasztok olyan "elit" (muhahahha) helyeket, mint a jósda.
Mert egy kétbites ostoba liba.

Frick László Emlékzenekar 2013.02.14. 09:05:18

@Alfőmérnök: Vitányi nagy koponya. Méltán Tanár Úr már azóta, hogy elkezdték Néptáncosnak csúfolni az MSZMP-ben. Egész életében egyetlen egyszer hibázott, amikor a Ferikéjét benézte. Ja és egy picit akkor, amikor még saját maga is elhitte, hogy Pistikéjéből [Hiller] lehet ME 2006. májusában. Vitányi nem korcs, nem véglény, egyáltalán nem kell egyet érteni a nézeteivel, de egy fényes elme volt valaha. Az a szerencséje, hogy már annyira szenilis, nincsen tudatában annak, mit művelt. Megölné az a tiszta pillanat, amikor megpillantja Gyurcsányt.

Gyurcsány pedig egy politikai zseni. Nekem politikaibonctanilag is azbesztgyomrom van, talán most fordultak egyet még az én beleim is, annyira gusztustalan volt az LMP kettészkítása, Tarantino is elhányná magát, ha kitakarás nélkül filmrevinném.

Én is szeretnék Mézes művésznővel magánlevelezni, hogy kell?

Azt akarom még mondani, hogy tanulni kell GYurcsánytól, ettől a politikai zsenitől, mert Horn GYula bácsi agya már elfolyósodott teljesen a VI. fázisú alkoholizmus természetes végében [-> akinek túl jó a mája, a hasnyálmirigye ésvagy a veséje megy tönkre vagy ha ezek jók, akkor a szíve a sok folyadékkeringtetéstől, de ha a szíve is bírja, akkor következik az a vég, ami az önhitt profi alkoholistákat sújtja, az agylágyulás]
Azért tud bajnai bármit tenni a mai politikai köztudattal, mert gyurcsányt lebecsülitek és véglénynek tartjátok.
Ha feltérképezed Gyurcsány agyát, akkor a Magyar Szellemi Élet Kis Áttekintő Enciclpediátskáját kapod meg! Nem mindent mindekitől.. mindenkitől csak anynit idézett, hogy annak a tudósunknak a hiúságát borzolja és ezért hívéül szegődjön. Momndjuk ferge Zsuzsa néni rádebidöbizett, hogy ferkója csak kormol a nagy szocilógiai végsődolgozatáből, de Fergét meg Ferenc sajtómunkássága hallgatta agyon, holott országosan szónokolt Ferge arról, hogy ferikéje mit művelt vele és milyen torz következtetésekre jutott.

Az Igazi Gyurcsányt megírni, ez olyan pornókönyv lenne, hogy ettől még az index halálradolgoztatott portfólióbloggerinái is odadörmicélnének maguknak nadrágonkeresztül.. Könnyű a helyzet, mert a Pesty-féle film lenne a könyv eleje.

Alfőmérnök 2013.02.14. 12:50:45

@Frick László Emlékzenekar: Na, kétlem, hogy Vitányi egyetlen tévedése Fletó volt.
Amúgy itt még épelméjűnek tűnik (bár szimpatikusnak nem mondanám):
www.youtube.com/watch?v=hYJeWl2PuYM#t=25m10s

Rozikának küldhetsz üzit a blog.hu-n keresztül, de meg tudom adni az emailjét is. Ha fasírtban van a férjével, válaszol.
süti beállítások módosítása