A Colosseum méretű kettős mérce
2013. január 26. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

A Colosseum méretű kettős mérce

alemanno.jpg

Szélsőjobb-ellenes római polgármester előző életében

Mint ismeretes, a holokauszt emléknapján többek között a magyarországi szélsőjobb ellen tiltakoznak Rómában. A helyi zsidó közösség kezdeményezésére a Colosseum világítását lekapcsolják vasárnap. Az olasz főváros főpolgármestere azt mondta: Róma és a Római Zsidó Közösség így ítéli el jelképesen az antiszemita és idegengyűlölő ideológiákat, explicite megemlítve a magyarországi szélsőjobboldali pártokat. Nos, az alapvető, hogy az emberek felemeljék a szavukat bármilyen irányultságú gyűlöletkeltő szólamok ellen, bármilyen országban, különösen egy olyan napon, amikor a huszadik század egyik legnagyobb tragédiájára emlékezik a világ. Ez a Colosseum-lámpaoltás magyarországi politikai erőkkel való összekapcsolása a római polgármester által-történet viszont több sebből vérzik – sőt, igazából mindenhonnan vérzik, ahonnan csak lehet.

Nem tudom, hogy az állandó kettős mércézést vagy a kettős mércézésre reakcióként előkerülő perszeamerikábanverikanégereket reagálásokat unom-e jobban. Ha van mire rámutatni nemzetközi viszonylatban, mutassunk rá – amellett, hogy először a saját házunk meg hazánk táján söprögessünk, persze. A söprögetésről annyit: nem feltétlenül arról vagyok ismert, hogy rendre kifogásokat keresek a Jobbik mentegetésére.

A zsákutcás idegengyűlölet elleni fellépés minden józan polgárnak kötelessége, bármelyik országban. De ha itthon megköveteljük magunktól a szembenézést, akkor ezt Olaszországban is megtehetik az illetékesek. Képzeljük el például a hazai és a nemzetközi reakciókat az alábbi események után.

„A kelet-magyarországi Ózdon helyi fiatalok egy autóból légpuskákkal rálőttek cigányokra, akik mezőgazdasági munkát végeznek a környéken. Többen megsebesültek a lövedékektől. A cigányok válaszul több helyen gyújtogattak, kirakatokat törtek be, úttorlaszokat is emeltek, és összecsaptak a rohamrendőrökkel. Egyeseknél táblák voltak, amelyekre az volta írva: »A magyarok rasszisták«, és »Nem vagyunk állatok!«. Az összecsapásokban 67-en sérültek meg. Pénteken kétezer cigány ülősztrájkot kezdett Ózd központjában, miközben a helyi lakosok elfoglalták a városházát, és elzárták az utakat. A városban két cigányt vasrudakkal megvertek ismeretlenek. Mindketten súlyos állapotban kerültek kórházba, egyikük agysérülésekkel. Egy másik helyszínen lábon lőttek két cigányt, öt cigányt pedig szándékosan elütöttek autóval helyiek. Szombaton kilenc busszal elszállítottak a rendőrök 320 cigányt a Kazincbarcika városában lévő egyik központba, miközben jelentések szerint a kitelepítésre összegyűlt helyiek megtapsolták a cigányok távozását. Pintér Sándor, belügyminiszter azt mondta, hogy az események »a cigánybűnözéssel szembeni eddigi túl nagy tolerancia következményei«.

Nos, nyugodjunk meg, ez csak a jereváni jesolói rádió híre volt: az eset nem Magyarországon, hanem Olaszországban történt; nem Ózd és Kazincbarcika, hanem a dél-olaszországi Rosarno és Crotone volt a helyszín; és nem cigány-magyar, hanem afrikai bevándorló-olasz konfliktusról volt szó. Mondjuk ki, a legsötétebb korokat idéző tömeges botozás, tömegbe hajtás, random lövöldözés a hétköznapi fasizmus megnyilvánulásai, és Istennek hála nem tart még ekkora léptékű tömeges erőszaknál Magyarország (mert ugye etnikai színezetű lincselés és etnikai gyilkosságsorozat már történt...).

A magyar mellett tehát az olasz társadalomnak és politikai szereplőknek is van mivel szembenézniük és van mit megoldaniuk otthon, mielőtt más országok idegengyűlölő, antiszemita fajankóival kezdenének el foglalkozni. Nem olvastam arról, hogy mondjuk a budapesti Citadella fényeit lekapcsolták volna valamikor az olaszországi lincselésekkel szembeni ellenérzés kifejezésére. Miért ne történhetett volna így? Persze lehet, ha így történt volna, sokan elmondták volna itthon, hogy ne foglalkozzunk egy másik ország belügyeivel, hiszen itthon is van mit megoldani idegengyűlölet terén.

Hogy mitől vérzik még ez a Colosseum-történet? Ahogy az utóbbi napokban a Barikád és Tamás Gáspár Miklós is megírta, a most az antiszemitizmus ellen nagy lendülettel fellépő Gianni Alemanno római polgármester nem éppen liberális demokrataként kezdte pályafutását. Alemanno a fasiszta örökséget nyíltan felvállaló Olasz Szocialista Mozgalomban kezdte politikai karrierjét. majd agrárminiszter volt a Berlusconi-kormányok idején, mielőtt 2008-ban az előrehozott választásokon Róma polgármesterének választották volna. A hosszú évekig tartó „botlást” Alemanno ma már így magyarázza: a '70-es, '80-as években azt hitte, hogy a fasizmus történelmi hagyománya alapvetően pozitív, de később rájött, hogy ennek épp az ellenkezője igaz. Alemanno 2008 szeptemberében a fasizmust még „összetett jelenségnek” nevezte. A Barikáddal nem épp egy pályán focizó TGM pedig így kommentálta az ügyet: Alemanno „választási sikerét bevándorlóellenes, uszító demagógiájának köszönhette, politikai múltja sötét. Akár az elsötétített Colosseum”. Ma viszont már szegedicsanádi tempóval igyekszik 180 fokos fordulattal lemosni magáról a kínossá vált múltat.

S végül, ha már visszaértünk az ügy kiindulópontjához: a hatalmas római amfiteátrum – amelyhez századok óta zarándokolnak régi utazók és mai turistatömegek, gazdagítva az ókori birodalom mai örököseit – érdekes választásnak tűnik az akcióhoz. A Colosseum építését ugyanis a Titus császár által Rómába hurcolt több tízezer zsidó rabszolga fejezte be, a költségeket a lerombolt jeruzsálemi Templom kincseiből állva. Különös helyszín egy másik ország antiszemita barmaira való figyelemfelhíváshoz.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr125041475

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Colosseum méretű kettős mérce 2013.01.26. 10:13:01

A „Colosseum-lámpaoltás magyarországi politikai erőkkel való összekapcsolása a római polgármester által”-történet több sebből vérzik.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.27. 00:39:37

@Negyvenértelmiségi:

Hehe,abban a pillanatban,amint te felnyomod a netre a 45 utáni besúgókat, gyilkosokat!

Egy helyen van.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.27. 00:41:50

@Anyád, a szúnyogok!!!: aha. Nem találok.

Öt másodperc guglizásba telt, beírtam, hogy Horthy Miklós újratemetése, és rákattintottam arra, hogy Jó napom van.

Ötvenezren vettek részt a Kormányzó újratemetésén, 56-an Horthy családjából.

"Edelsheim-Gyulai Ilona grófnő, a néhai Horthy István kormányzó helyettes felesége a ravatalnál köszönetet mondott mindazoknak, akik az újratemetést lehetővé tették, s tisztelegtek az elhunytak emléke előtt. Ifjabb Horthy István a ravatal előtt felidézte nagyapja emlékét."

gyula.czegledy.hu/cgi-bin/czc/index.cgi?mod=3&id=648&rovat_id=11

Tájékozatlannak tetszik lenni, avagy...?

Hol a hangfelvétel, amit beharangoztál? Vagy azzal is...?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.27. 00:43:46

Ez az Edelsheim-Gyulai Ilona grófnő, aki köszönetet mondott a megjelenteknek, hogy együtt emlékeznek a Kormányzóra, amúgy ugyanaz, mint akit állítólag megerőszakolt Horthy, kedves Anyád olvtárs?

Mit sunnyogsz?

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.27. 00:48:55

@Negyvenértelmiségi:

Katona Tamás I. kerületi volt polgármester erről többet tudna mondani.

Báró Edelsheim-Gyulai Ilona grófnővel meg személyesen találkoztam.
Őt erőszakolta meg Horthy Miklós.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.27. 00:52:48

@Anyád, a szúnyogok!!!: vajon kinek higgyek, a"báró grófnőnek", akivel személyesen beszélt Anyád nick, és aki Horthy újratemetésén ötvenezer ember előtt az egekbe magasztalta Horthyt, vagy Anyád nicknek, aki szerint az összes Horthy-rokon utálta Horthyt, amiért megerőszakolta a "báró grófnőt"?

Te kinek hinnél a helyemben?

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.27. 00:55:42

@Negyvenértelmiségi:

Egy ingyen kapott lakásnak, az I. kerületben, a Várban.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.27. 00:58:45

@Anyád, a szúnyogok!!!: egyben már biztos kamuztál, hogy a Horthy-rokonok utálták Horthyt kivétel nélkül. Éppen csak 56 "kivétel" jelent meg az újratemetésén. Közöttük az állítólagos megerőszakolt "báró grófnő", aki még beszédet is mondott, nem is akármilyet.

Kedves Anyád, nem hazudsz véletlenül folyamatosan? Nem rágalmaztad véletlenül a Kormányzót?

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.27. 01:03:49

@Negyvenértelmiségi:
Nem, a Kormányzót a saját kussoló rokonai, családtagjai egész jól minősítik az elmúlt 60 évben :O)))

Egy 200 milliós lakás a Várban elég szép beszédre inspirál.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.27. 01:07:12

@Anyád, a szúnyogok!!!:

Nem tudod véletlenül, hogy hol lakott Edelsheim-Gyulai Ilona a háború után? Egy kis kvíz neked, kedves barátom:

A) 200 milliós lakásban a Várban
B) Moszkvában
C) Estorilban
D) anyádnál

Hmm?

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.27. 01:11:15

@Negyvenértelmiségi:
1994ben kapott lakást az első kerületi önkormányzatól.
A muzulmán Horthy Shariff az örököse.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.27. 01:13:31

@Anyád, a szúnyogok!!!: ezért tartott Estorilba a száműzetésbe az őt Anyád nick szerint megerőszakoló Horthyval? Előre tudta, hogy 50 év múlva kap érte egy pecót?

negyven rabbi 2013.01.27. 01:16:01

ez a noel filed

hu.wikipedia.org/wiki/Noel_Field

vajon őse a richard fieldnek?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.27. 01:21:02

Edelsheim-Gyulai Ilona grófnő, Horthy Miklós menye egyébként ma is él, nemrég ünnepelte 95. születésnapját.

Gyakorlatilag egyidős a magyarországi kommunizmussal.

A kommunisták is élnek, virulnak és hazudnak rendületlenül.

A grófnőről, a kormányzóról, mindenről.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.27. 01:21:34

@Negyvenértelmiségi:
Ugyan mit tehetett volna?
Nem volt hova mennie, csak a szeretője és az őt eltartó zsidók, a háborún jól kereső Chorinok pénzelték.

Mehetett volna fejőnőnek is egy szocialista munkatáborba.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.01.27. 01:23:09

@Anyád, a szúnyogok!!!: még elmehet, ha a magadfajták újra kapnak egy kis hatalmat.

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.01.27. 01:34:51

@Negyvenértelmiségi:

A magamfajták sohasem voltak hatalmon.
Életjáradékot Horn alatt kapott, relative elég magasat.
Orbánék 98 után leszarták.

Tudtommal most is.
Ahogy ismerem, nem kér EZEKTŐL SEMMIT.

sánta vas 2013.01.27. 01:49:03

@Megfigyelo: A dán mítoszhoz:
beszelo.c3.hu/03/12/10vilh.htm

Egyébként meg ne hasonlítsuk már össze az akkori dán helyzetet a magyarral. Ott kb. 8000, míg nálunk 600 ezer emberről volt szó. Ott karnyújtásnyira volt a szabadulás (svédország, ahová hajókon el is menekültek), nálunk nem volt ilyen lehetőség.
Ezenkívül nálunk a német megszállás után 1-2 hónappal megkezdődött a deportálás. Magyarország volt az egyetlen ország amelyet már a wanseei konferencia után szállt meg a Wehrmacht, tehát a velük együtt érkező SD és Gestapo egységek már kész forgatókönyvvel rendelkeztek a zsidók deportálásával kapcsolatban.

sírjatok 2013.01.27. 04:10:32

a cikk jó, örülök, hogy másnak is feltűnt ez

Zippora 2013.01.27. 07:24:53

@Negyvenértelmiségi: Én meg nem feszítettem Jézus keresztre, mégsem tudjátok NEKEM megbocsátani.

Arról nem is beszélve, hogy ha eleink Barabást választják, mi lenne most a megváltással.

2013.01.27. 08:49:42

szerintem teljesen érthető és logikus a polgármester hozzáállása: a bevándorlók hitsorsoai nem fogják támogatnia pénzzel.
Én megértem, hiszen mindig van az a pénz. Mindenki megvehető, csak az ár a diferencia.
Nem lenne szabad ebből messzemő következtetéseket levonni.

val 2013.01.27. 08:52:23

A római Kolosszeum elsötétítésének hírének hallatán a pekingi zsidók is tiltakozó akciót szerveznek a holokauszt nemzetközi emléknapján. Szi Csiao Ráhel, a Ferde Szemmel a Holokauszt Ellen Liga (FSZHEL) szóvivője bejelentette, hogy január 27-én, tiltakozásul a Jobbik politikája ellen, aktivistáikkal lebontják a kínai nagy falat.
A szóvivő szerint Kínában is terjed az antiszemitizmus, és ez egyértelműen a magyarországi Jobbiknak köszönhető. Szerinte a rómaiak tiltakozása csupán látszattevékenység: "A rómaiak azzal tennének igazán az antiszemitizmus ellen, ha eldózerolnák a Kolosszeumot, az már valami lenne!" - jelentette ki Szi Csiao Ráhel.
Újságírói kérdésre, miszerint terveznek-e a jövőben hasonló akciókat, az FSZHEL szóvivője elmondta, hogy szeretnék, ha a világ minden pontján cselekednének, ezért már levelet írtak többek közt ausztrál kollégáiknak, hogy az összes kengurura tetováljanak Dávid-csillagot, valamint Egyiptomban betonozzák le a Nílust, ezzel is tiltakozva a náczista propaganda terjedése ellen.

www.naczivadasz.com/?q=lebontjak_a_kinai_nagy_falat_a_jobbik_miatt

Omelette du fromage 2013.01.27. 08:58:54

Igenis olyan ország állampolgára (értsd: Izrael), mellyel még csak kiadatási szerződésünk sincs (értsd: oda lehet meneküli az igazságszolgáltatás elől) parlamenti képviselőként nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
((c) Gyöngyösi)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2013.01.27. 09:56:19

választások lesznek olaszországban, no

köll az ungerézekre mutogatni, hogy azok még nagyobb fasírozottat majszolnak

gagauzz kalauzz 2013.01.27. 09:57:18

A római főpolgi fikázásától még nem lesz kívánatosabb a jobbik. Legalábbis számomra. Nem is volnék egyedül. :-)

negyven rabbi 2013.01.27. 10:46:20

@sánta vas: "Magyarország volt az egyetlen ország amelyet már a wanseei konferencia után szállt meg a Wehrmacht, tehát a velük együtt érkező SD és Gestapo egységek már kész forgatókönyvvel rendelkeztek a zsidók deportálásával kapcsolatban. "

Illetve ebből kifolyólag a környező országokból nem kevés zsidó magyar területekre menekült.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.01.27. 12:12:39

@politicus: @mk27soundmaster: Soundmaster nemrég azt is megkérdezte, a magyar zsidók nagy részének deportálása és meggyilkolása magyar tragédia-e. Nos, Orbán Viktor is válaszolt:

"A kormányfő emlékeztetett: Magyarországon él Közép-Európa legnagyobb létszámú zsidó közössége, amelynek virágzó kultúrája mindig is a magyar kultúra szerves része volt, és az napjainkban is. A zsidóság 1944-45-ös tragédiája így az egész magyar nemzet tragédiája - tette hozzá."

hvg.hu/itthon/20130127_Orban_holokauszt_emleknap

politicus · http://mandiner.blog.hu 2013.01.27. 12:16:42

@Holger Hartland: Tényleg ezt kérdezte?
Azért én az előző kérdésemre is várnám a választ...
Egyébként elegáns mondat OV-tól.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.01.27. 12:22:52

@politicus: Írt valami olyat, hogy ez fontos, eldöntendő kérdés, ketten-hárman válaszoltunk neki, de a dolog teljesen elsikkadt egy nickek közötti "háború" zajában. :) Gondoltam, biztosan érdekli, hogy közben a miniszterelnök is válaszolt a kérdésére.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2013.01.27. 12:24:40

@Holger Hartland: Én is kérdeztem tőle néhány napja, de egy elegáns középső ujj feltartással elhajtott. :)
Mindenesetre kivárom..
Ja és az írásaidat is Keményföldén!!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.01.27. 12:26:19

@politicus: Így hangzik a kérdés: "A magyar zsidóság 1944-45-ös tragédiája a magyarság második világháborús tragédiájának részeként tekintendő-e vagy sem? Ez egy nagyon fontos elvi kérdés. Eldöntendő!!!"

mandiner.blog.hu/2013/01/12/kozossegi_elmeny_kozonseg_nelkul/fullcommentlist/1#c18827818

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.01.27. 12:29:24

@politicus: Pedig amikor még Payr Hugóról írtatok, akkor tudta, mi az, hogy "antiszemita" – megjegyezte egy beszédéről, hogy "faszályos antiszemita beszéd".

Aztán gyorsan elmúlt.

Az egy fontos kérdés OV eszmefuttatásában, hogy mi okból is véli a zsidóság tragédiáját a magyar nemzetének. Azért, mert a zsidóság által létrehozott kultúra volt a magyar kultúra része, vagy azért, mert a zsidóság a magyarság része? A szigorú grammatikai elemzés inkább az előbbire utal, azaz OV szerint a magyarországi zsidóság önmagában nem, csak kultúráján keresztül vált a magyar nemzet részévé?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.01.27. 12:29:33

@politicus: Tudom, beígértem még egyet a felsőoktatásról, meg egyet a közalkalmazottak adófizetéséről. És még jó párat, amiket csak magamnak. De nem vagyok időmilliomos! :) Türelem... :)

politicus · http://mandiner.blog.hu 2013.01.27. 13:10:21

@Counter: Csak nem ellentmondáson kaptad a hangmestert...? :)

Re fontos kérdés: talán már beszéltünk róla, kapcsolódik az elhatárolódás bizniszhez, legalábbis attitűd szintjén: OV bármilyen mondata/elhatárolódása nem elég a vele nem szimpatizálóknak (így neked sem). Lám ebben a nyilatkozatot sem fogadod el magában, hanem keresed a mögöttes (hátsó) gondolatot, az egyenesség, őszinteség hiányát. Ez, a méltányosság hiánya a politikai ellenféllel szemben keserít el a leginkább a magyar közéletben.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2013.01.27. 13:11:16

@Holger Hartland: én anélkül, h tudtam volna az ígéreteidről, várakozom/tam. És ez nagy szó! :)

Pelso.. 2013.01.27. 13:42:29

@politicus: A méltányossághoz szükséges egy bizalmi alap.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.01.27. 13:47:17

@politicus: Nem a méltányosság hiányáról beszélsz, hanem a jóhiszeműségéről.

Az pedig ennyi év után elkopott. Nyugodt lehetsz, nem csak OV-é – de az övé _is_.

Vitatom azt, hogy "bármely" mondata volna "nem elég". Nem az "elég" az, amit várok, és nem hiszem, hogy "bármely" mondata ilyen volna. Abból indulok ki, hogy sohasem véletlenül fogalmaz úgy egy profi politikus a tervezett megszólalásában, ahogy. OV így fogalmazott, én meg azon gondolkodok, hogy miért éppen így, ahogy.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.01.27. 13:50:06

@politicus: S épp hogy azt feltételezem, hogy egyenes és őszinte a szöveg, és ebbéli minőségében nem véletlen az a szó- és kategóriahasználat, az az eszmefuttatás, ami elhangzik. Abból indulok ki, hogy direkt mondja úgy, ahogy mondja, és őszintén úgy gondolja, ahogy mondja.

apanna 2013.01.27. 16:14:13

@Anyád, a szúnyogok!!!: Mire volt ez válasz? Ha szeretnél köcsögözni, nézz tükörbe buzeráns.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.27. 16:57:06

@Zippora:

"Én meg nem feszítettem Jézus keresztre, mégsem tudjátok NEKEM megbocsátani." --- írod.

Mondd csak, mennyi kártérítést fizetsz, te, személy szerint, e kollektív bűnötökért a keresztényeknek?

politicus · http://mandiner.blog.hu 2013.01.27. 17:15:15

@Counter: Még akár igazat is tudnék adni, ha OV ebben a témában nem mindig ugyanezt mondta volna, azaz ha ez ügyben okot adott volna a vele szembeni bizalmatlanságra. De ha valamiben következetes volt, akkor ebben mindenképpen.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.27. 17:29:48

@politicus: @Holger Hartland: @Counter:

Látják/látjátok, ez megint csak (ilyen) "dzsungázás"!

Ezek úgy a személy, mint a közösség számára (így a közösségen belül minden személy számára:-)) kulcskérdések. Ehelyett meg a kenegetés. (Csöndben megjegyzem, még @Counter: a legkorrektebb: kimondja, hogy ő rosszhiszeműen jár el.)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.01.27. 17:33:52

@politicus: Na de mi az az ugyanez? Mindig ugyanígy, akkurátusan ügyelve a kultúra általiságra? Mikor, s hogy érkezett el ahhoz a következtetéshez, hogy a holokauszt a magyar nemzet tragédiája? Van szöveggyűjteményünk az elmúlthúszév e tárgyú megszólalásaiból?

Ez itt a lényeg, az okfejtés, nem a konklúzió.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.01.27. 17:40:44

@mk27soundmaster: Dzsungázás (?), kenegetés? Tőlem kapott egy elég egyértelmű választ, ott, ahol a kérdést föltette.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.27. 17:41:27

@politicus:

Mi mást mondhatna Orb_n, mint amit mond?

Ha arról beszélne, hogy a magyarországi zsidóság a magyar nemzet szerves része volt/van, akkor azért törne ki az ajvék, mert (nyilván) nacionalista diktátor, aki erőszakos asszimilációra törekszik, ha pedig arról, hogy a zsidóság nem szervesült a magyar nemzetbe (módfelett autonóm módon és sajátosan értelmezi és kezeli a nemzethez való viszonyát), akkor azért, mert kirekesztő, nácifasiszta, mennekavonatokósvicba stb.

Marad az, amit mond, ami, ugyan, nem jelent semmit, de legalább nem érthető!

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.27. 17:47:54

@Counter:

Mikor érkezik el oda a magyarországi zsidóság, hogy a második világháború alatti magyar véráldozatok (a deportáltak, a fronton elesettek, a polgári áldozatok, így, egyben) egy közös nemzeti tragédia részei?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.01.27. 18:40:12

@mk27soundmaster: Miért, maga úgy látja, hogy _a magyarországi zsidóság_ szerint a felsorolt áldozatok nem részei semmilyen közös nemzeti tragédiának?

Van erre az alaptalannak tűnő vélekedésére valami elfogadható forrása, mérvadó idézete?

tevevanegypupu 2013.01.27. 18:49:41

@mk27soundmaster:

Egy bizonyos pontig mar elerkeztek, ne legyen ilyen cinikus. Abban mar egyertettek, hogy a 19-es forradalmarok es a Rakosi fele moszkovitak mind-mind magyar allampolgarok voltak, es halalra sertodnek, ha valaki ehhez hozza meri meg tenni, hogy igen..es zsidok. Gero Andras cikket nyugodtan beidezheto a legutobbi Romsics konyvrol.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.27. 19:36:27

@Counter: @tevevanegypupu:

Amíg (kétszer)kettős mércével mérjük a polgárokat, addig miről beszélünk?

Amíg ugyanaz a polgár magyar, ha bűnelkövető és zsidó, cigány stb., ha áldozat (s ez a szemlélet történetileg és a jelen gyakorlatában is bevett), addig ki nézhet itt nyíltan, bizalommal a másik szemébe?

tevevanegypupu 2013.01.27. 19:47:16

@mk27soundmaster:

Igazsag majd akkor lesz, ha a Colosseum fenyeit lekapcsoljak mondjuk azert amit Kertesz Akos mondott a magyarokrol, amit a magyar nemzet (allitolagos) reszekent a magyar zsidosag szo nelkul elkonyvelt..vagy esetleg Simon Perec hirhedett nyilatkozata miatt, miszerint Magyarorszagot mar sikeresen elfoglaltak..vagy esetleg azert amit Izraelben muvelnek palesztinokkal, vagy azert, mert az Izraelben most megvalasztott kepviseloknek le kell mondaniuk masodik allampolgarsagukrol es csak izraeli allampolgarok lehetnek..

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.27. 21:03:56

Az a kérdés, a római polgármester csak simán f*szkalap, vagy esetleg még buzi is...

Emberileg maximálisan érthető: kompenzál, mint Balavány György.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.01.27. 21:09:33

Toronto-ban minden nagy áruházban ki van írva, hogy "Szépen kérünk ne lopjatok magyarok". Amint az volt régen Bécsben is. A kanadaiak nem tudják, mi a különbség a cigány és a magyar között, ezért aztán hiába szőke, kék szemű valaki, ha bevallja, hogy magyar, azonnal tolvaj lesz belőle, és utálni kezdik. Az átlag kanadaiak úgy kerülik a magyarokat, mint a leprásokat.

A magyarországi zsidók és cigányok elérték, hogy minket, magyarokat utáljanak miattuk. A náci olaszok és olasz zsidók a magyarok miatt sötétítik el a colosseumot, kanadában meg törvényeket hoznak a magyaork ellen a zsidócsicska cigányok miatt.

2013.01.27. 22:52:26

Gellért, az az "Olasz Szocialista Mozgalom" helyesen Olasz Szociális Mozgalom lesz. Movimento Sociale Italiano - MSI.

Nem szégyen fogalmatlannak lenni az olasz fasizmus mibenlétével és történetével kapcsolatban - ez általánosnak mondható-, de kitenni az ablakba sem érdemes.

Alfőmérnök 2013.01.28. 09:26:54

"A Colosseum elliptikus alaprajzú, 188 m hosszú és 156 m széles építmény. 48,5 m magas; mészkőből, tufából és téglából épült, bonyolult szerkezetű építmény. Az üléssorokat lejárók és sétálófolyosók tagolják, amelyek az amfiteátrumban mintegy 55-73 ezer ember zavartalan elhelyezését és közlekedését biztosították. Az építészek olyan járatok és felvonók rendszerét alakították ki, amellyel megoldották a vadállatok színpadra juttatását közvetlenül a ketreceikből. A keresztényeket oroszlánok elé vetették, a gladiátorok egymás ellen vívtak élethalálharcot a 86 × 54 méteres arénában. "
hu.wikipedia.org/wiki/Colosseum

www.youtube.com/watch?v=Fr1Qsfwepf4

Kandeláber 2013.01.28. 09:32:50

@Mr Falafel: Azért gondolom kertészákival és mohácsivikivel kivételt tesznek, és őket szeretik.
Vagy nem.

rezvez 2013.01.28. 09:46:42

A Colosseumot egyszerű megvilágítani újból, de a sötét fejekben nehezebb világosságot teremteni, pláne, ha még nem is érdeke mindenkinek.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2013.01.28. 10:28:06

@Counter: nem kell ide szöveggyűjtemény, hisz éppen nem a pozitív példákat keressük, hanem a negatívakat, amelyek természetüknél fogva képesek lehetnének az Ov-vel szembeni jóhiszeműség(ed) "elpárologgatására". A negatív példákat viszont minden Orbánfób azonnal fújná, hisz még az 1563-ban elmondott szavait is a fejéhez vágják minden lehetséges alkalommal.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2013.01.28. 10:30:31

@mk27soundmaster: jól értem, h a magyar zsidók nem a magyar nemzet részei?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.28. 10:48:28

@politicus: rosszul érted.
BBJ csak azt akarta mondani, hogy igaztalanul bántják Schmitt Pált...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.01.28. 13:29:08

@politicus: Jól. A magyarországi zsidók nem a magyar nemzet részei. Hogyan lennének azok? Tudományos szempontból is képtelenség, hátmég értékrend szerint. A zsidók mindent gyűlölnek, megvetnek, ami magyar. A zsidó és magyar kultúrának már nincsenek találkozási pontjai, s éppen a zsidók igyekeznek nem létezőnek nevezni a közös gyökereket.

Alfőmérnök 2013.01.28. 17:03:48

@Mr Falafel:Azért (gondolom) te mást értesz a "zsidó" szó alatt, mint azok, akik a nagyszüleidet deportálták.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.01.28. 18:28:52

@Alfőmérnök: Ebben a kontextusban nem. Ugyanis a magyar állampolgárságú afrikai emberek sem részei a magyar nemzetnek. Súlyos fogalomzavar él a magyarok fejében a nemzettel kapcsolatban (is). Alapvető terminológiák nincsenek tisztázva.
Ahogy például a jogalkalmazás során nem szempont a törvény célja, csak annak (így összevissza értelmezgethető) szövege, úgy a nemzet meghatározásakor senki nem gondol az identitásra, noha anélkül teljesen értelmetlen nemzetről beszélni.

Az pedig tény, hogy a két kultúrának jelen társadalmi térben nincs közös pontja. Ami az egyiknek jó, az a másiknak rossz. Ennek az antagóniának pedig éppen a zsidók a forrásai, nem a magyarok. S mindaddig, amíg ők sivalkodnak, és másra mutogatnak, közeledés kizárva. Magam úgy vélem, hogy e két népnek egy államon belül képtelenség élnie.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.01.28. 20:22:03

@DezInf: a fidesz cionista és filoszemita, én nem kacsingatok komcsikkal

politicus · http://mandiner.blog.hu 2013.01.28. 21:13:44

@mk27soundmaster: akkor, ha ezt tisztázzuk, akkor térjünk vissza az alapkérdéshez: ki az antiszemita?

Alfőmérnök 2013.01.28. 21:39:20

@Mr Falafel: Szerintem benézted a kontextust, biboldó.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2013.01.28. 21:50:40

@mk27soundmaster: azért kérdezem, mert egy feljebbi idézet szerint már te is használtad a jelzőt, és n feltételezem, h ezt tudatlanul tetted, tehát?

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.28. 22:02:47

@politicus:

@Counter hazudik:-) Itt, ezen a blogon, folyt közöttünk egy (több) vita a kérdésben. Vissza lehet keresni (azokat), egyik sem titkos. @Counter egy olyan vita, olyan szakaszából idéz, ahol az antiszemitizmus történetiségéről beszéltem: tehát, hogy mit értett antiszemitizmus alatt egy prohászkaottokár vagy egy szabódezső, azt lehet tudni, mivel egyértelműen meghatározta.

De mit jelent ma?

politicus · http://mandiner.blog.hu 2013.01.28. 22:09:49

@mk27soundmaster: adhatok egy minimalista megfejtést?
Bár félek tőle, h amint kapsz egy magyarázatot, azonnal megpróbálkozol annak cáfolatával.. Bár ha jobban belegondolok, ha nem ismered a fogalom tartalmát, tulajdonképpen bármit írhatok.. :)

Alfőmérnök 2013.01.28. 22:47:12

@politicus: Segítek:
bbjmaster azt akarja kihozni a vitából, hogy olyan emberekre is rásütik az antiszemita bélyeget, akik nem azok.
Erről sokan írtak, pl. Csengey:
"…ha az antiszemitizmus nagy bűn, mert az, akkor az antiszemitizmussal való alaptalan vádaskodás ugyanakkora bűn, és ugyanolyan ítélet alá kell, hogy essék.”

Csak bbj szellemi fogyi, ezért a fentiekből azt a következtetést vonja le, hogy antiszemitizmus nincs is, hogy minden antiszemitizmus-vád hamis.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.29. 00:27:32

Schmitt Pált az antiszemitizmust definiáló tanács szemantikai szekciója elnökének!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.01.29. 05:08:32

@Alfőmérnök: Meglehet. Mindettől függetlenül meggyőződésem, hogy a zsidóság megmondói, a világ politikai és gazdasági rendszerét (szakadékba) irányítói borzalmasan ártalmasak. Magyarországnak jelenleg minden baja a zsidók miatt van. Lehet itt rasszistázni, antiszemitázni, de tény, hogy a hazai elitek kizárólag zsidókból állnak. Az elkúrás nagymesterei, akik genetikailag alkalmatlanok az önvizsgálatra. Ostoba, pojáca nép lettek. Az sem mentség, hogy Magyarországot ők húzták ki a feudalizmusból. Viszont az 1900-as évektől csak kárt okoztak. A zsidónak a hatalom olyan, mint a narkósnak a heroin.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.29. 06:44:25

@politicus:

Ezért az ócska inszinuációért felesleges volt napokon keresztül gyávap_cs sumák kommentekkel telepötyögtetned ezt a kommentsort:-)

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.29. 06:47:50

@Alfőmérnök:

@Alfi, ha azt gondolom, hogy "antiszemitizmus nincs is", akkor vajon miért érdeklődtem a definíciója iránt?

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.29. 06:49:07

@Hepci:

Ha ő meg tudja mondani, hogy mi is az az antiszemitizmus, akkor támogatom a kinevezését:-)

DezInf 2013.01.29. 08:15:49

@Mr Falafel:

Mekkora okosság,a végén még elhiszed:)
Ki a magyar nemzet része szerinted? Az aki egyetért veled?
Beteg gondolataid vannak, jó hogy nem a te nézeteid alapján ítélnek meg minket.

Alfőmérnök 2013.01.29. 09:03:04

@Mr Falafel: Na, ez legalább egyenes beszéd.
Biztos bennem van a hiba, de én nem tudom annyira utálni a zsidókat, mint kéne. Pedig tudom, hogy az lenne a jófejség.
Akiket ismerek, azok között nagyjából ugyanolyan arányban vannak normális arcok, meg rongyemberek, mint a gójok között. Mondjuk politikáról inkább nem beszélgetek velük.

"a hazai elitek kizárólag zsidókból állnak"

Az SZDSZ szinte tényleg kizárólag zsidókból állt, és a tevékenysége az összes antiszemita sztereotípiát illusztrálja. Na de az egész elit? Ja, persze, tudom, Orbán is zsidó. Biztos ő is Kun Béla unokája, mint Sólyom. Nyilván Vona Gáborral is rokoni kapcsolatban áll.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2013.01.29. 09:33:25

@mk27soundmaster: kb. négyszer tettem fel egy egyenes kérdést, miért sunnyogsz? (Ja szmájli kell a végére..). ::))

Tündér_Lala 2013.01.29. 09:58:01

Kéremszépen, az antiszemitizmusból valóban gumifogalmat csináltak.
Az eredeti értelmében az antiszemitizmus, a rasszizmus egy speciális formája, amelyben pusztán azért utál, táplál ellenszenvet valaki iránt, mert a zsidó etnikumhoz tartozik. Ilyen ember nagyon kevés van.

Ehhez képest ma egy - magát egyedüli elitnek kikiáltó - réteg (valóban az szdsz holdudvarához tartozók) bárkit leanziszemitáznak, aki kritizálja őket, egyet nem értését fejezi ki nézeteikkel, pláne megkérdőjelezi egyedüli kompetenciájukat és vezető szerepüket bizonyos területeken.

Lényegében a zsidóságukat - bármely szélsőséges nézeteket is hangoztatnak - pajzsként, az egész zsidóságra vetítve, tartják maguk elé. Érdekes módon a zsidóság egésze ezt tűri, részben mert az ő képviseleteiknek vezető pozícióit is kisajátították ezek a csoportok. ( Egy sor más ok is szerepet játszik, de a téma egy külön tanulmány terjedelmét igényelné.)

Ez a jelenség az antiszemitizmus marginális jelenlétét erősíti, ráadásul vádaskodásuk (hiszen szerintük mindenki antiszemita kollektíve, legfeljebb kivételek adódhatnak - de az sem őszinte - ) devalválja a vádat. Az általános "zsidók" megfogalmazás pedig nem reprezentálja a zsidóságot, hanem ezt a hodudvart. Dehát egy beszégetésben nem lehet folyamatosan 20 szavas meghatározásokat alkalmazni erre a (nemzetközi és hazai) részhalmazra, hanem szimplán így nevezik őket (helytelenül).

Nos ez a részhalmaz (ezúttal nevezzük őket így) valóban iszonyú károkat okozott és okoz a nemzetözi és hazai élet területein, de legelsősorban a gazdaságban. (Ne feledjük el hozzátenni, hogy sok sok zsidóember is kárvallottja ennek.)

Azt gondolom, hogy nyugodten képviseljük a saját érdekeinket ezen részhalmazzal szemben, utasítsuk vissza, ha örömeinkbe, sikereink ünneplésébe epét csepegtetnek, sebeinkbe kéjes örömmel sót szórnak, közösség és identitás képző rendszerinket rongálni igyekeznek.

marko11 2013.01.29. 10:11:12

@Tündér_Lala: Igen! (Így lett Csurka is antiszemita.)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2013.01.29. 11:08:44

@mk27soundmaster: nem az a kérdés, hogy meg tudja-e mondani (ezt leginkább kétségesnek nevezhetjük), hanem az, hogy le tudja-e írni... :D

Alfőmérnök 2013.01.29. 12:09:32

@mk27soundmaster: Talán azért, mert ha nem adnak számodra megfelelő definiciót, akkor igazolva láthatod, hogy nincs, vagy nincs értelme.
És ha nincs az antiszemizmusnak értelme, akkor te sem vagy az.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.01.29. 14:16:54

@Alfőmérnök: Sajnos itt is a terminológiák helytelensége miatt beszélünk el egymás mellett. A legtöbb barátom és rokonom zsidó. Ők (is) kikérik maguknak, hogy összemossák őket a gyurcsányférgekkel, vagy orbánfajzatokkal, ugyanakkor mégsem elég hatékonyak az elhatárolódásban. Én igen. Mindenkitől, aki a politikát nem tartja károsnak. S visszatérhetünk a szó eredeti jelentéséhez, csak fölösleges. A mostani értelme káros, nem az ókori.
Például magukat értelmes embernek vallók szerint létezik olyan, hogy politikai nemzet. Persze, léteztek dinoszauruszok is, csak már nem. A politikai nemzet meg sosem létezett, de volt idő, amikor érdemes volt hinni benne, mint a yetiben.
Hogy én vagyok a hülye? - Persze. miért ne?
S akkor azok, akik folyamatosan újra termelik és reprodukálják a társadalmi válságot, mert osotbaságnak tartanak mindent, ami teljesen más, azok vajon mik? - Megmondom: "tudósok", milliárdosok, hatalmat üzemeltető szűk elit. S mi marad a többieknek? - Lehet felnézni rájuk, követni őket, meggyőzni magukat, hogy biztos nem akarhatnak rosszat, stb. Én nem vagyok része ennek a rendszernek, mert ez öngyilkosság, és én nem vagyok öngyilkos típus.

Alfőmérnök 2013.01.29. 14:39:01

@Mr Falafel: Így már egyetértek, csak a provokáción túl nem nagyon látom értelmét, hogy a zsidókkal azonosítsuk ezt az "elitet".
"Tudósok", meg "szakértők" (utóbbiakról tölgy meg Scruton ír mindig gúnyosan, teljes joggal).

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.30. 07:39:38

@Alfőmérnök:

No, de miért nem adnak definíciót, @Alfi?!:-)

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.01.30. 07:47:35

@Hepci:

Ha nem boldogulunk az irományaival, akkor fölolvastatjuk vele:-)

Alfőmérnök 2013.01.30. 11:44:36

@mk27soundmaster: Nem tudom, de nem hiszem, hogy azért, mert nem tudják definiálni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.02.02. 06:47:21

@politicus: Félreérted – nem kicsit –, hogy miről próbálok beszélni. Nem elhatárolódást vagy efféle ostobaságokat várok el a másiktól (ez esetben OV-tól); azon már alighanem rég túl vagyok, hogy elvárásaim legyenek, másrészt ezek rituális cselekvéseknek, ekképp pedig jelentés nélkülieknek minősülnek lassacskán. Inkább a megértésük motivál elemzésre. Ahhoz pedig jóhiszeműen feltételezem (és itt jön be az általad hiányolt jóhiszem!), hogy az elemzett szövegek bírnak jelentéssel.

Azt állítom, hogy a megszólalásait patikamérlegen méri ki, ezért úgy is kell értelmezni őket, mint amelyek nagy gonddal vannak összerakva. (Lásd például a tandíj vagy az elektronikus útdíjrendszer körüli rabulisztikát.)

Nem gondolkodok "pozitív" és "negatív" szövegpéldákban. Abban gondolkodok, hogy ha valaki valamit mond, az nem csupán betűk és szavak egymás után, hanem az illető gondolatmenetének a végkövetkeztetése. Amit én csinálok, az a gondolatmenet megfejtésére irányuló kísérlet: a kérdésem úgy hangozna, hogy "és ez (ti. a nyilatkozat, amit épp olvasok) meg hogy jött ki, milyen előfeltevéseknek kell meglenniük, hogy épp ez épp így kijöjjön?". Értsük meg, hogy _miért_ épp úgy mondja, ahogy mondja, milyen értékrendből, milyen kategóriákból indul ki, hogyan látja a beszélő a folyamatokat, amelyekről beszél!

Szöveggyűjtemény ahhoz szükséges, hogy jobb hatásfokkal érthessük meg a beszélőt. Semmi máshoz.
S úgy gondolom, hogy az itt vázolt feltételezett gondolatmenetem azért nem utasítható el, mert az elemzett szövegnek a legtöbb jellegzetességét, döntését, mozzanatát magyarázza az összes itt felmutatott elemzés közül. A tiéd például nem törődik egyes fogalmi elhatárolásokkal, megfogalmazásbéli sajátságokkal, az a generális és passzív jóhiszeműségnek a szövegtől magától már majdnem független talaján áll.

@mk27soundmaster: Maga minősítette a maga saját szájával Payr beszédét antiszemitának. Én tudom, hogy maga bizonyosan szilárdan hisz a csodákban, de félek, hogy ha a saját száját Prohászkáénak vagy Szabó Dezsőének hiszi, az nem csoda, hanem valami sokkalta közönségesebb, s egyúttal szomorúbb jelenség.

A másik lehetőség az az, hogy végre kiizzadja magából, hogy maga miért látta a Payr-beszédet antiszemitának.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.02. 10:07:10

@Counter:

S ahhoz a lehetőséghez mit szólna, ha abbahagyná a hazudozást, a handabandázást és a sz_rkenegetést?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.02.02. 10:19:07

@mk27soundmaster: Ehhez előbb magának kellene bizonyítania, hogy tanúsítom a nevezett magatartásokat. A bizonyítás pedig még a maga hendikepes esetében sem merülhet ki abban a mágikus rítusban, hogy "leírom százszor, tehát igaz".

Különös, hogy munkássága alapján magának bizonyára van tudása egyházi szövegekről és intézményekről, néminemű történelmi ismeretekkel is bír, de mégis szkatológiai tehetsége látszik dominálni. Gyermekkori emlék vajon?

A kapálózását megértem. Nagyon rossz lehet átélnie, hogy kiderül: nem tudja (vagy nem akarja tudni), mit miért cselekszik. Nem csoda, hogy viselkedése egyre inkább gyermeteggé válik ilyen témák felmerülésekor. De attól még mindannyiunk számára kínos, akárcsak az, hogy a megoldás a maga kezében van.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2013.02.02. 11:13:42

@Counter:

Ez mind nagyon mókás, csak azt nem tudom, hogy kinek írja, mert azt, nyilván, nagyon jól tudja, hogy én ezeken az izzadtságszagú (és sematikus) inszinuációkon, amikkel itt rendre megkínál, úgy átlátok, mint az üvegen. Rájöhetnének már, hogy ezek a maguk szorongásairól szólnak, a maguk félelmeiről és nem a mié(i)nkről, így sem sérteni nem tud velük, sem fájdalmat nem tud okozni. S ráadásul még kisebb hazug és szélhámos sem lesz folytonos ismételgetésükkel! Éppen ellenkezőleg!

bömböcz 2013.02.03. 00:49:14

@mk27soundmaster:
Először a sémitizmus fogalmát kéne tisztázni hogy annak a vélelmezett/valós ellentettjét(anti) konkrétan vizsgálhassuk.
Üdv.:
A talmudi alapokon nyugvó gyermekszertő vezető politikusok társasága
süti beállítások módosítása