Tele lett a Facebook-falunk a Rakonczay Gáborról szóló hírrel, a fórumokon és mikroblogokon is ömlött a vele kapcsolatos okoskodás. A hír olvasottsági adataiból szerkesztőként azt láttuk: az azt elolvasók mintegy fele a Facebookon is ajánlotta ismerőseinek. Néhányan azt kérdezték, mihez fog most kezdeni a világrekorder, ott a világ végén, miután már mindent elért, mások Bud Spencert idéztek és a Puffin-lekvárt emlegették. Voltak, akik felkiáltójelekkel, „meglett” felkiáltással, vagy „ez kemény” megjegyzéssel, legtöbben azonban kommentár nélkül továbbították a hírt. És érkeztek a lájkok.

  Pörgött a mikroblog-szféra is. Örömködés, okoskodás, találgatás, félig viccesen, félig komolyan tett megjegyzések, és persze elmaradhatatlanul, egy másik folyamon az ezeket becsmérlő és feleslegesnek találó vélemények. Konklúziók, miszerint „a pasi nem normális” és a feltétlenül szükséges összeesküvés-elméletek, melyek jóhogynem az egész világra kiterjedő bűnszervezet összefüggéseit sejtették az eltűnés mögött.

  Rakonczay – akinek tegnap még sokan nem tudták a nevét, ezért úgy emlegették „a kenus, vagy kajakos a vízen, tudod, aki elveszett” – ma talán híresebb és népszerűbb Magyarországon mindenki másnál. Ma. A későn kapcsolóknak talán holnap. Esetleg hazaérkezése után is, amikor majd (jó pénzért?) interjúkat ad és sós vízről, viharokról meg babkonzervekről mesél. De mi alapján kap fel valakit egy olyan társadalom, amelynek egyébként már csömöre van a szegény sorból származó kisebbségi tehetségkutató-sztároktól, az önmaguk paródiájává váló politikusoktól, a bundázó focistáktól is? A kenus esztelen vakmerőségén túl mi lehet az a tulajdonsága, ami kiemeli az egyszerű halandók sorából és emberek felett állóvá emeli? Olyannyira, hogy aztán timeline-jára vési őt boldog és boldogtalan, fiatal és idősebb, Facebook-függő és sportőrült egyaránt.

  Hogy nem politizál, az mindenképpen jó pont, sőt öltönyt meg lila nyakkendőt sem hord nap mint nap, ez is becsülendő. Ezen kívül nem égette magát hamis hangjával ötfős szakmai zsűri előtt és nem vetkőzött fél éven át naponta egy bekamerázott ház különböző szobáiban. Rakonczay ezzel szemben letett már egy-két dolgot az asztalra, bár biztos vagyok benne, hogy kevesen tudják róla: Rakonczay Viktóriával első magyar párosként evezték át az Atlanti-óceánt, saját tervezésű és építésű hajójukkal. Valódi teljesítmény az elismertség mögött – egyáltalán nem magától értetődő ez ma Magyarországon. A kenus így alapvetően nem volt megosztó személyiség, egy tiszteletre méltó sportoló volt, aki újabb erőpróbát állított maga elé.

  Rakonczay azonban sok ember nemtetszését is kiváltotta, amikor nyilvánvalóvá vált: annak, hogy eltűnése után nem lehetett vele kapcsolatba lépni, részben saját korábbi elhatározása az oka. A feleség rendíthetetlen optimizmusa tovább hergelte azokat, akik az észérvek híveiként nem tudták megemészteni: a kenus eleve nem akarta, hogy később bármikor is megmentsék. Ekkortájt már nem kerülhetett szóba a téma társaságban úgy, hogy valaki ne vizionált volna adócsalást, médiahekket, drogkereskedelmet vagy offshore-ügyleteket, de minimum egy, a feleségét hátrahagyó, a pálmafák alatt boldogan hűsölő, rumot iszogató napsütötte férfit. Az alapvetően szimpatikus arcnak azonban még így is az egész ország drukkolt – annak ellenére, hogy legtöbben kételkedtek előkerülésében. Sportolói körökben, közéleti és bulvár közegben egyaránt téma volt eltűnése. Aki a közmédia híradóit nézte, nemzeti hősként találkozhatott vele, a kereskedelmi adók közönsége meg szerencsétlen celebként.

  Az emberek kételkedtek – én is –, és épp ezért ma az öröm vagy éppen a felháborodottság. Nincs tragédia, és nincs Antiguán elásott kincs sem. Előbbi csoport hisz, vagy hinni szeretne a mesékben és a csodákban, és ezt hirdeti azzal is, hogy bár már húsz ismerősétől látta, azért még ő is posztolja a témát huszonegyedikként. A másik tábor előtt ezzel szemben felszállt a mitikus köd, és az egyetlen, még racionálisnak mondható sötétlő elmélet maradt csak, amit elhihet. Eszerint a mindig kiegyensúlyozott és bizakodó feleség, valamint az útnak egyetlen telefonnal nekivágó férfi tudatosan, a nagyobb érdeklődésért játszotta el a megszakadt kapcsolatot és az eltűnést.

  Bárhogy is legyen: újabb magyar világrekord született. Nyolcvan nap helyett hatvan alatt evezte át az Atlanti-óceánt egy férfi, magyar mester készítette kenuján, megmutatva a világnak, hogy mindent lehet.