Méltóságot mindenkinek – kivéve a vidékieket
2012. január 26. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Méltóságot mindenkinek – kivéve a vidékieket

Vidéki bennszülöttek egzotikus hordája

  Lecsúszottak, '86-os konfekciót viselők, vidékies öltözetek, kucsmákat hordók, lakodalmas kesergők, berángatott határon túli magyarok. Bónusz: a véreskezű tömeggyilkos Milosevics melletti tüntetéssel való összevetés, és egy régi vajdasági ismerős bemószerolása. Így ír a Békemenetről és annak résztvevőiről a vidéki, sőt határon túli származású, de úgy tűnik, jó pár év mancsozás után végre minden tekintetben belvárosi értelmiségivé érett Szerbhorváth György a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom honlapján. Igazán gratulálunk ehhez a teljesítményhez!

  „Itt azonban az is látszott, hogy az úri középosztály gyűlik, meg akik lecsúsztak, de ünneplő öltözékük még akad, ha 1986-os konfekció szerint is. Sajnos azon nem tudunk ironizálni, hogy a vidékiek már öltözékük alapján felismerhetőek voltak, hiszen csoportokban vonultak a kormánypártiak, szépen, rendezetten.”

  „A bundákba öltözött, kucsmákat hordó tömeg zenei ízlése is egységesnek volt mondható – leginkább egy lakodalomra volt hasonlatos, amint a menet a templomba megy, majd ott imádkozik. Mintha egy körmeneten lettünk volna, ahol áhítatból áhítatba révednek a hívők, de ezt olykor átvágják egy lakodalmas rockba ágyazott bús nótával. No, nem a „Száz forintnak ötven a felé”-vel (ami ide illett volna), sokkal inkább kesergőkkel, amelyek Nagy-Magyarország dicsőségét idézték.”

  „De az egészbe újfent be lettek rángatva a határon túli magyarok, szervezett buszokkal hozták őket, hogy tüntessenek a magyar kormány mellett.”

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr553838945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2012.01.26. 11:28:46

Hányadék. És ez a legfinomabb kifejezés, ami eszembe jut.

JohnnyLillibrogida 2012.01.26. 11:41:49

A belvárosiak nevében kikérem a párhuzamot!:)

Kandeláber 2012.01.26. 11:42:26

A stílus maga az ember - szokták volt mondani.
Jelen esetben a stílus mellől hiányzik az ember.
Természetesen néhány percen belül előbújnak az internaciszoci és liberális trollok, akik teljes egyetértésükről fogják biztosítani a nagyszerű szösszenet szerzőjét.
Félreértések elkerülése végett én a Szerbhorváth György nevű (?) lényről beszélek.

teknős 2012.01.26. 11:46:42

A határontúli magyarok is magyarok...
Nekem a kedvencem, hogy egyikük, aki Erdélyből települt át, csak azért szavazott nemmel 2004. december 5-én, nehogy azoknak könnyebb legyen, mint neki volt...

medve2 2012.01.26. 11:51:12

Vidéki, keresztény, határon túli magyar bunkó. Mind bunkó. De már Izrael is faszkalap, mert a Jerusalem Post vezércikke nem marasztalta el Orbánt. Nos, én a Fidesz helyében ennek a csávónak az írását terjeszteném, vidéken, ezerrel.

Kandeláber 2012.01.26. 11:51:50

Hiányolom a lénytől a bőgatyásozást, moslékzabálózást, nyilasozást, nácizást, genetikusalattvalózást.
Vagy ő már toleráns lény?

marko11 2012.01.26. 11:54:02

Miután a délszláv témák régóta érdekelnek, régóta figyelem ennek a (bizalmat keltő - felvett - nevű) szerbhorvátnak a munkáit.
Ill. jó ideje már nem olvasom, mert rájöttem, hogy egy roppant aljas kis féreg. (Amint a tárgyalt irománya is bizonyítja.)

Grigorij Pantyelejevics 2012.01.26. 11:54:27

Pfúj! Pfúj! Micsoda szemétség ez a vidékizés! Ellentétben azokkal a decens véleményekkel, ami tüntetővizslatáskor a narancsosokból előtör.

Ugye most sokan le mocskoszsidólibsikommancsoznak, ha azt merem írni, hogy ez hajszál pontosan olyan ocsmány, mint fordított esetben?

Az öltözékektől és lakhelytől eltekintve, az az alapállítás, hogy az adózók pénzén szponzorált kormánypárti dzsembori mindenképp undorító műfaj, megáll.

Bell & Sebastian 2012.01.26. 11:54:55

Minden nyelvtan -náci bornyújában ott lapul egy tőtött episztola, amit nagyobb fenekedések előtt jól meg is húz.

(a bikaszar -generátor szerint)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.01.26. 11:58:36

de hiszen, gellért, ezek közé vágytok, vágytatok. most meg nem aranyosak a szerbhorvátok?
egyébként a helytartóval mi van?

Várúr 2012.01.26. 12:16:09

Szerbhorvátra és a hasonszőrűekre reagálni nem érdemes.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.01.26. 12:29:37

Az MMM rugdosásának kb akkora sportértéke van, mint dawn-kórosokat legyőzni szinkronúszásban.

Gondolom, amíg az ellenzék legaljával foglalkoztok addig sem kell azzal szembesülni, hogy a "jobboldal" mekkora egy szánalmas posztkomcsi csürhévé vált.

Holnapra írjatok egy cikket a partizán.infóról, majd jöhet Balog Artúr, aztán a kuruc.info stb, stb.

jan 2012.01.26. 12:35:28

Ezt a "buszokkal jöttek" problémát én sosem értettem. Ha A helyről B helyre egyszerre egy busznyi ember akar eljutni, akkor egyszerűen ez a legolcsóbb megoldás.

Nem csillagtúra ez, hogy csak akkor ér, ha minden résztvevő más úton érkezik...

Lorp 2012.01.26. 12:35:51

Méltóságot Mindenkinek* Mozgalom

*ezt a szolgáltatást csak a készlet elejéig tudjuk biztosítani tisztelt vásárlóinknak, elnevezésünk csak illusztráció, az esetleges nyomdahibákért felelőséget nem vállalunk

narmer 2012.01.26. 12:48:23

Ennek a Szebhorvát Seggfejnek üzenem, amellett, hogy aljas és ótvar dolog ez a vidékiezgetés, az Európai Parlament magyar vitanapján egy csomó ápoltalan, zsíroshajú, lehordott farmeres, ing alatt pólóval virító, rosszízlésű outfites üldögélt.

narmer 2012.01.26. 12:52:08

@Grigorij Pantyelejevics: Hát te is mondtál nagy hülyeséget.

vizipipa 2012.01.26. 13:04:50

Már csak a súlyozás kedvéért.

Ezt ők mondják magukról: Összes tag (535)

www.commmunity.hu/members/

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2012.01.26. 13:09:00

Azért az sokat elmond, hogy az EP-ben elmaradt összeurópai szopatás -amit falat kenyérként vártak fekete öves honi ballibbantjaink-, valamint a vitán felül jelentős résztvevővel lezajló múlt szombati prodzsekt után csak ilyen ótvaros mucsaizásra futja.

Grigorij Pantyelejevics 2012.01.26. 13:38:03

@narmer: Mesélj! Részletezd! Ha érvekkel is alátámasztod, akár el is ismerem. :)

Dr. GGG77 2012.01.26. 13:44:46

@Gasper: Tévedsz, semmi nem maradt el. Csak Viktor most már nem tiltakozott, hanem benyelte, bő nyállal torokig.

Autofocus 2012.01.26. 13:48:22

Viisszatérő, mondhanám tipikus jelenség, hogy amikor ez a szociokulturálisan determinált budapesti értelmiségi szubkultúra a belterjes, egymás gyíkját fényesre szopkodó világából kénytelen kitekinteni, és szembesülni azzal, hogy az ország egészét meghatározó közgondolkodást tekintve mennyire marginális a torz világképe, egyből elkezd fizetettrománozni meg szervezettüntetőzni.

Ennyit tudnak, és ezt is végtelenül kiszámítható módon.

fülöpke 2012.01.26. 13:48:32

@Lorp: "Méltóságot Mindenkinek* Mozgalom

*ezt a szolgáltatást csak a készlet elejéig tudjuk biztosítani tisztelt vásárlóinknak, elnevezésünk csak illusztráció, az esetleges nyomdahibákért felelőséget nem vállalunk"

Végre tényleg egy jó poén. :D :D :D

Marschieren gehen mit Maschinengewehr 2012.01.26. 13:54:04

ELNÉZÉST!

A DÉLVIDÉKNEK is adjuk meg a méltóságot!

mi az hogy vajdaság? mi az? csak egy rác trükk, sose hívták így, amíg Magyarországból ki nem szakították

Diocles 2012.01.26. 14:06:18

ergé szíves figyelmébe ajánlanám a Véleményvezéres agitkát szerkesztő Panyi Szabolcsot is, az ő bősz nyuggerezése, széljobbozása semmivel nem finomabb:

velemenyvezer.blog.hu/2012/01/23/bekemenet_a_nyugdijba

"A tüntetés egyik nagy tanulsága az, hogy a népnemzeti-ősmagyarkodó-nyugatellenes gondolatkör közönsége jóval nagyobb, mint azt sokan gondolták."

velemenyvezer.blog.hu/2012/01/24/eljott_a_jobbik_ideje

Sőt, szerintem ehhez képes Szerbhorváth a fasorban sincs...

öreg_répatorta 2012.01.26. 14:15:38

@Gasper: Ostoba. Úgy szopatták, hogy te észre sem vetted. Lehet kultúráltan is elküldeni valakit melegebb éghajlatra. Azért mert ti csak azt veszitek éstre amikor már nekimentetek a falnak, mert a vezénylő tábornok is így csinálja, vannak emberek, akik gondolkodnak is. Ne örülj, mert a példaképed most fogja szemen köpni az összes békemenetes megvezetett embert. Pontosan az ellenkezőjét teszi, mint amiért ti koptattátok a lábatokat. A baj, hogy még mindig nem veszitek észre, cirka 10 éve álllamellenes tevékenységet folytatnak, másfél éve pedig az embereket basszák át nap mint nap. Abbann bízom egyszer talán felébredtek és észreveszitek, viszont ahhoz sajnos az kell, hogy mindent elvegyenek tőletek. Ha így folytatjátok ennek a rablónak és bandájának a védelmét meg is fogja tenni. Rabszolgák leszünk a saját országunkban

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.26. 14:49:05

A vidékiek köztudottan kopottak, ócskák (hallottam én már olyan véleményt is, hogy: kifejezetten büdösek), persze, fogatlanok, ja, és természetesen mérhetetlenül ostobák. Ha azok, hát azok! Mi(nk) így szeressük őket!:-)

(Jó, lehetne itt kötekedni, hogy ha jobb (és olcsóbb) lenne a távolsági tömegközlekedés és az eü-ellátás, akkor kevésbé lennének betegek, ha megtudnák fizeti a szép új porcelán bótifogat, akkor hollivúdi lenne a mosolyuk, ha nem a létminimum alatt tengenének és volna a vidéken közbiztonság, akkor, talán, vígabban zengenének ajkaikról a népdalok a székesfővárosi lakosság szórakoztatására... De minek kötekedni?!)

Ugyanakkor valamit tudnak, amit úgy látszik, a belvárosi nép már elfelejtett: "Az Élet él és élni akar". Nekem nyilvánvaló volt, ha meghirdetnek egy ilyen "menetet", eszméletlenül sokan el fognak menni, mert (ha nem is tudják, hisz ostobák, de) zsigerileg (genetikusan?) érzik a tétet. Ha én lennék a fidex, akkor úgy fognám fel, hogy szombaton ikszszázezer ember szavalta el Ady Intés az őrzőkhöz-jét (mert lehet, hogy a menet résztvevői közül kevesen tudnák valóban elszavalni, de hogy a többségben ez az érzés "munkált", abban biztos vagyok).

Ezt 'e:

Intés az õrzõkhöz

Õrzõk, vigyázzatok a strázsán,
Csillag-szórók az éjszakák,
Szent-János-bogarak a kertben,
Emlékek elmult nyarakon,
Flórenc nyarán s összekeverten
Bucsúztató õszi Lidónak
Emlékei a hajnali
Párás, dísz-kócos tánci termen,
Történt szépek, éltek és voltak,
Kik meg nem halhatnak soha,
Õrzött elevenek és holtak,
Szivek távoli mosolya,
Reátok néz, aggódva, árván,
Õrzõk: vigyázzatok a strázsán.

Õrzõk, vigyázzatok a strázsán,
Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta
Véres s ostoba feneségek.
Oly szomorú embernek lenni
S szörnyüek az állat-hõs igék
S a csillag-szóró éjszakák
Ma sem engedik feledtetni
Az ember Szépbe-szõtt hitét
S akik még vagytok, õrzõn, árván,
Õrzõk: vigyázzatok a strázsán.

ü
bbjnick

tommybravo 2012.01.26. 14:55:43

@TaTa86.: Rengeteg dologgal nem értek egyet, amiket írsz, de ez sebészi pontosságú meglátás. A Mandinerék (és még sokan mások) leszokhatnának arról, hogy random kiválasztanak "odaátról" egy legalja véleményt, gyorsan felhabosítják a "lényeg" (kontextusból) kiemelésével, majd általános véleményként bemutatják. Méltatlan.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2012.01.26. 15:17:28

@Dr. GGG77: @öreg_répatorta: múlt héten ugyanazt az EP-vitát láttuk mindhárman, vagy ti is valami egyvágányú bullshitgenerátorral nyomjátok?

@tommybravo: ezt igazán megírhatnád a Hírszerzőre, mondjuk a takonyarcú Hontnak.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.26. 15:20:42

Hogy is mondta Hegedűs Zsuzsa, aki falun születik, annak a génjeiben van a földművelés?

tommybravo 2012.01.26. 15:22:43

@Gasper: Honnan tudod, hogy nem írtam meg? Egyébként a mandiner színvonala sokkal jobban érdekel, mint a Hírszerzőé. Nincs kapacitásom minden pártmédiát olvasni.

pierre bayle 2012.01.26. 15:25:18

Hát én aztán vidéki vagyok (arrafelé lakom, amerre Lázár Jani is csak lézeblokkolóval jár) de nem éreztem sértve magam SzHGy cikke okán, sőt inkább (mérsékelten) viccesnek találtam. Na de mindegy, nem lehet kiszámítani, ki min háborodik fel.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2012.01.26. 15:26:36

@tommybravo: a bullshitgenerátort nem is neked címeztem, hanem a két tökinek.

szemtanú 2012.01.26. 15:59:54

Szóra sem érdemes ez a Szerbhorváth, már a neve is súlyos identitászavarra utal.

Bell & Sebastian 2012.01.26. 16:01:45

@bbjnick: Ne feszítse itt túl a húrt, jó hogy nem már a Híd-avatás -t vizionálja, maga, maga..., népi!

Teljesen tudvalévő, hogy a parasztok Paréjföldén ilyenkor dologtalanságban tengetik mindennapjaikat, leszámítva azt az egy-kettőt, aki hokedlin ülve, egyujjas hittérítéssel csapja agyon az időt (plusz a melegtől feléledt, 1 db legyet) a pálinkaszagú világhálón, miközben a kecske nyaldossa borvirágos orrát és onnan tudja pontosan, hogy négy percen belül itt a zasszony a bótbú, mert a hagymaszag éppen ennyivel korábban fordul be a sarkon.

Ezek a népek -egészen a tavaszi boronálásig- arról álmodoznak -miután megmetszették a közterületi hétszilvafájukat- hogy de jó lenne Kunbélával beszélni. De Szibinyánikádárjankó is jó, vagy végső esetben Mátyáskirál. Esetleg Kossuthapjok.

Annyira azért nem buták, hogy ne tudnák, ezek Pesten laknak, egy nagy gyémántpalotában. Összeírják hát minden bajukat és felkerekednek a jutalom reményében.

Most már csak egyetlen kérdés marad megfejtetlen, hogy miért pont egyszerre, ugyanazon a szombaton csapják hátukra a vándortarisznyát és vesznek hosszú út porából köpönyeget lajbira-bőgatyára?

Mert úgy hírlett, megnyílt a Második Pesti Kutyakiállítás, amit kizárólag az úttestről lehet megtekinteni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.26. 16:42:53

@Bell & Sebastian:

Elég pontos leírását adja a népi pszichének:-) No, de és hát, mégis, milyennek kellene lennie egy népnek?!:-) (Hogy az az újlipóciaiak kényes ízlésének is megfeleljen?)

ü
bbjnick

Vidéki 2012.01.26. 16:43:54

Elképesztő az a tömény gyűlölet, ami pár év mancsozás után végre minden tekintetben belvárosi értelmiségivé érett Szerbhorváth György fejében uralkodik.

Még elképesztőbb alantas szövege a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom honlapján jelenik meg.

Az ájtatos álszent honlap cím méltóságot követel mindenkinek, de a Mindenki halmazának azt a részét, amelyet Szerbhorváth György irracionálisan gyűlöl, hazug szövegével porig alázza.

panelburzsuj 2012.01.26. 17:02:33

@tommybravo:

Konzervatív dagonya.

Sajátosan magyar.

panelburzsuj 2012.01.26. 17:07:26

@panelburzsuj:

"Vidéki bennszülöttek egzotikus hordája"

Ez kb. a Völkischer Beobachter, meg a sztálinista "újságírás" szellemisége.

Tényleg nem értem, hogy ránézésre még nem reménytelenül elvetemült kölyköknek miért kell önmagukat újra meg újra a padlóig lealázni.

Peripetia 2012.01.26. 17:09:47

Ady ma ugyan úgy érvényes, mint volt 100-110 éve. Bújhat bárki bármilyen hacukába, ha szíve és esze rongy.Bősz magyarkodással még nem leszünk modernebbek, sőt. Itt van nekünk egy neohorthysta vezér, félfeudális hazugságaival, keleti, ázsiai gondolatvilágával. Hát kell még ennél több nekünk?

Mikka-Makka 2012.01.26. 17:16:30

nem túl elegáns, de nem nehéz bármelyik tüntetés résztvevőit lefikázni..

panelburzsuj 2012.01.26. 17:31:19

Naszóval kedves ergé!

Miért nem elég gusztustalan Szerbhorvát önmagában, á la natúr?

Miért kell a mandinernek becses enkezeivel még egy klasszikusan gyagyás szalmabábot is a cikk fölé eszkábálni?

És leginkább: miért gondoljátok, hogy ez a magatartás bármiféle "kulturális kánonba" is beleillik - a már említett uszító szennyfirkáláson felül?

(Egy magyarázatom van - belülről bomlasztjátok a NER-t, ilyen "rafináltan" gyűjtitek az ellenállói múltat az igazoló bizottságok elé ... )

Irgalommattya, köccsei szellem, centrális mittomén - tényleg csak ennyit tudtok??

Bell & Sebastian 2012.01.26. 17:50:31

Nem azé', de a kép, amivel kötözködni tetszenek, sorozott újoncokat ábrázol bevonulásuk napján, úgy a húszas évek környékéről. Egy jobb néprajzos még azt is megmondja, melyik tájegységről, melyik huszárezred?

A Haza színe-virágáról beszélnek, hát úgy is tegyék!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.26. 18:01:08

ha ti gúnyolódtok és valaki szóvá teszi, az viszont humortalan fasz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.26. 18:02:38

@Mikka-Makka:

"nem túl elegáns, de nem nehéz bármelyik tüntetés résztvevőit lefikázni.. "

ami a mandineren meg is történt, de azok nem a kormány, tehát a haza mellett tüntettek, őket gúnyolni vicces

countrystudy 2012.01.26. 18:04:26

milyen könnyű eldönteni,ki az,akikre biztosan nem szavazok.

countrystudy 2012.01.26. 18:06:15

bocs,kik azok...
ezt csak a vidéki frusztáltságom miatt tévesztettem

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.01.26. 18:12:11

na, végigolvastam az eredeti cikket teljes egészében. aki azon megsértődik, az egy fasz. pont.

kirsten 2012.01.26. 18:20:53

@Kandeláber: Legalább annyira ha nem jobban mint orvbán. Benne aztán sosem volt semmi emberség, de ez ma már nem csoda hisz elmebeteg.

Presszós Laci 2012.01.26. 18:43:03

@mavo: Oszt melyik haza mellett?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.26. 18:52:52

Egy visszautasíthatatlan ajánlat?

www.youtube.com/watch?v=4GaztPdt1qQ

:-D

Látjátok, látjátok, nem kellett volna a népieket kinyírni, akkor most nem egymás árnyékát ugatnátok!

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2012.01.26. 19:46:33

@bbjnick: Ezt én már akkor sem hittem el, amikor maga még az óvoda kapujából integetett. :)

Bell & Sebastian 2012.01.26. 19:47:47

@bbjnick: Ezt én már akkor sem hittem el, amikor maga még az óvoda kapujából integetett. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.26. 20:52:12

@Bell & Sebastian:

Azt, szerintem, maga is tudja, hogy ez nem az "elhívésről" szól, hanem a megőrzésről, a közvetítésről, a továbbadásról. Amikor pld. Németh László XVII. erdélyi emlékírókkal példálózik vagy pld. "bobdinnyés" határontúli magyar költők verseivel nyomul, akkor nem "elhitetni" akar, hanem megteremt(en)i azt a bázist, amin tovább tudunk létezni, azt az alapot amire (valóban) tudunk építkezni.

"Progresszívkámék" azért ordítanak, mint a sakál, mert nekik csak ez van: az éhség, s amit ma felfalnak a világból. Nincs min megállniuk, nincs mire és miből építkezniük. Nekünk meg van: kultúránk van: élni kellene vele.

ü
bbjnick

Bloodscalp 2012.01.26. 22:26:32

:) őket szervezte be a fidesz, ennyi. fidelitas mozgósítást vártál gellért?és ha buszokkal hozták őket? az csak szoci megoldás?:) meg a nyugger hordák-ja, és ők is magyarok...ők is elkúrhatják az életünket még jobban a kis szavijukkal-csak meg nem szívják-de jó

Bell & Sebastian 2012.01.26. 22:52:21

@bbjnick: Hája, amikor a Nagy Fábrynovics -magyartanár létére- szerb cigányokat hí a szezonnyitóra, az meglehetősen alátámasztja a maga szavait.

Nem mintha Bobanéknak nem hagynék helyet a nap alatt, de azért egy közszolgálati eldönthetné végre, hogy bikinis csajokat akar mutogatni vízpermetben -erre ugye ott az összes többi-, vagy netán értéket.

Mindegy is, aki finnyás, bámulja csak a Dunát.

(Fogadjunk, hogy Dinnyés eme dalával bekerült egy korabeli beatmisére, maga meg ott hallotta. Hogyhogy nem kapott osztályfőnökit, ami akkoriban kijárt ilyesmiért, például abban a gimnáziumban is amelynek a falán Gordonunk is virít, igaz, csupán két dimenzióban. Csak nehogy megkoszorúzza az utókor a hűlt helyét!)

panelburzsuj 2012.01.26. 23:55:48

@bbjnick:

Hol tanultál ilyen obligát ifitábori nótákat?

Dr. GGG77 2012.01.27. 08:34:18

Ha ti megsértődtök Szerbhorváth cikkén, akkor hogyan vettétek a bátorságot, hogy úgy írjatok pl Karsay Dorottyáról, ahogy?

mandiner.blog.hu/2011/10/20/kedves_dorottya

Zb74 2012.01.27. 10:57:43

@Bell & Sebastian: Sorozás a húszas években, ember? Na, mars vissza elolvasni azt a sokat emlegetett trianoni békeszerződést! Itt maximum "kényszertoborzásról" lehet szó, amit azért vezettek be, mert kurvára nem jelentkezett elegendő valódi önkéntes a seregbe ahhoz, hogy az amúgy alacsonyan megállapított létszámkeretet föl lehessen tölteni.

Kandeláber 2012.01.27. 11:28:12

Ha jobban belegondol az ember, ennek a lénynek a fékezetlen habzása csak felháborítja az embert.
Nekem igazándiból Charles Gati polgárháborús vizionálásától szorult ökölbe a kezem, és szorult össze a gyomrom.
Hozzá képest ez a lény egy szelíd, udvarias, kicsit csípős véleményt fogalmazott meg.

Grigorij Pantyelejevics 2012.01.27. 11:31:02

Egyébként a menet eleje volt az érdekes. A jónép nem lényeg. Ilyen is, olyan is, mindenki "kedve szerint" válogathat. De az eleje, hogy kik után vonul a nép, az sokat elmond.
Beszédes, hogy Pataky Attila az élmezőny.

Bell & Sebastian 2012.01.27. 13:29:02

@Zb74: Az könnyen meglehet, 'iszen láthatóan verbunkóshoz öltöztek a népi ifjak. Hátul meg lovasrendőr állja el az utat. :)

tewton 2012.01.27. 14:04:34

@Grigorij Pantyelejevics:
nem tetszik a jobbos tarkamagyar? a zálogházas pataki attilát díszcigánynak is befogadták annakidején pedig :)

(mondjuk fos-fos, de inkább pataki, mit egy falusmariann. vagy méginkább egy metállédy :))

tewton 2012.01.27. 14:05:24

@bbjnick:
láttam tegnap, maga is megkapta a 15 perc hírnevet a mandicseten, kétes gratulációm!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.01.27. 14:11:02

@tewton:

Köszönöm:-]

Valahogy csak túléltem:-)

ü
bbjnick
süti beállítások módosítása