Leültem egy iskolaigazgató-helyettessel, és átbeszéltük az új közoktatási törvény tervezetét (A Nemzeti köznevelésről szóló törvény koncepciója). Ha nem is átfogó jelleggel, de összeszedtünk pár problémás részt, amelyek feleslegesen keseríthetik meg mind a tanárok, mind a diákok életét.

  A törvénytervezet megállapítja: „romlik az oktatás eredményessége, hanyatlik a fiatalok teljesítménye az oktatás majd minden területén”, és hogy a felzárkóztató programok sikertelenek maradtak. Stratégiai cél a „leszakadás megakadályozása és a tehetséggondozás”. „A köznevelés kiemelt feladata a korai fejlesztés, illetve a mindenkori egyéni és csoportos megelőző fejlesztés.” A törvény az oktatási intézmények által kötelezően alkalmazandó szakembergárdát is megállapítja, viszont „szabadidő-szervező, integrációs felkészítésre, ezen belül a fejlesztő pedagógus feladatainak ellátására is” nem kötelező alkalmazni senkit, ez „a fenntartó illetőségi köre”.

  Aki ismeri a közoktatást, az tudja, hogy ami nem kötelező, az nincs. A krónikus forráshiány miatt, ha nem kötelező a fent idézett szép célok elérése érdekében fejlesztő pedagógust alkalmazni, akkor nem fognak fejlesztő pedagógust alkalmazni. Az iskola varázsa az elsősöknél néhány hétig tart. Az óvónéni nem tud fejleszteni, ezért kötelezővé kellene tenni a fejlesztő pedagógus alkalmazását az ovikban és az alsó tagozaton. Később már egyre kevesebb az esély az eredményes fejlesztésre. Fontos tudni: a fejlesztés nem korrepetálás. Ha valaki írászavarral küzd, akkor elsősorban nem úgy fejlesztik, hogy hosszú sorokban gyakoroltatják vele mondjuk az z-betűt, hanem például úgy, hogy sokat gyurmáztatják. A dys-problémák nagy része pedig megszüntethető volna a korai szakaszban.

  Régen szükség volt már az egykori tanfelügyeleti rendszerhez hasonló felügyeleti szisztéma felállítására. De ez csak akkor segít a színvonal fenntartásában, netalántán emelésében, ha az iskola megkapja a megfeleléshez szükséges feltételeket.

*

  Sokszor elhangzott, hogy nem emelik meg bújtatottan a tanárok óraszámát. Valóban nem bújtatottan emelik, hanem teljesen nyíltan. „A fenti óraszámon felül az intézményvezető felelőssége a pedagógusokat munkaidejük 80 százalékának fennmaradó része terhére arányosan beosztani valamennyi további, kötelezően ellátandó, az oktatás-neveléssel kapcsolatos feladatra, a nem állandó helyettesítésre, a felzárkóztató és tehetséggondozó foglalkozások megtartására, felügyeletre és valamennyi, az intézmény helyi dokumentumai által rögzített tevékenységre. E felosztás a tantárgybeosztással párhuzamosan készül.”

  Míg a Gyurcsány-kormány generálisan meg nem emelte a pedagógusok kötelező óraszámát 20-ról 22-re, az alapelv az volt, hogy egy tanórára a pedagógus egy órát készül; így jött ki a negyven óra munkaidő (más kérdés, hogy hagyományosan vannak tantárgyak, pl. a magyar, amelyek tanárai mindig is jóval magasabb óraszámban tanítottak). A tanárok a szakkörökért kaptak pluszpénzt, de közösségszervezői tevékenységükért, például egy iskolai focibajnokság megszervezéséért és azért, hogy elvitték az osztályt színházba, nem. A fennmaradó 18 órából tízben most beosztják a pedagógust mindenféle munkára. Azaz maradna a munkaidejéből nyolc óra arra, hogy felkészüljön az óráira, dolgozatokat javítson, ellenőrizze diákjai munkáját. Ha naponta átlagosan 4,4 órája van, akkor 37 perce van felkészülni egy órára. Hiába lesz tanfelügyelet, életpályamodell és egyebek, mert így lehetetlen minőségi munkát végezni.

  Mire apellálhat a törvény? Arra, hogy a pedagógus lelkiismeretes fajta: ahogy eddig sem fért bele a felkészülés a 40 órás munkahétbe, úgy ezentúl még kevésbé fog. De a pedagógus úgyis felkészül, mert nem verheti el a port a gyerekeken, mert eddig is megszokta, hogy szétgürizi az agyát a nem túl magas fizetéséért, és emellett mindenki azért irigykedik rá, mert „csak 22 órában dolgozik”, és „van nyári szünete” (amit vehetünk kötelezően kiveendő szabadságnak is, azaz a szabadság felhasználásába nincs beleszólása a tanárnak). Napi 12-14 órát fog tehát a tanár a munkájával foglalkozni, ezt az időt pedig például a családjától, a feleségétől, férjétől, gyerekeitől veszi majd el, szükségszerűen. Amíg más gyerekét neveli, addig a sajátjára nem lesz ideje – esetleg rábízhatja egy másik pedagógusra. Hiszen ha nem készül fel rendesen, nem kap megfelelő minősítést az életpályamodell alapján. Ez mintha nem teljesen passzolna a kormány családvédelmi nézeteivel, terveivel. Pedig kik tiltakoztak fennhangon, amikor Gyurcsányék megemelték a kötelező óraszámot?

  A legmegalázóbb az, hogy a pedagógusokat úgy állítják be, mint azt az emberfajtát, aki nem dolgozza le a munkaidejét. Ez sérti az egész tanári társadalmat. A törvényalkotók emlékezzenek vissza saját tanáraikra. Mennyi munkát végeztek ők a tanórai elfoglaltságaikon kívül, akár személyesen velük? Ha a törvény intézkedése arról szólna, hogy a főállású tanárok reggel nyolctól délután két óráig állandó jelleggel elérhetők legyenek az iskolán belül, ezt el lehetne fogadtatni a pedagógustársadalommal. Egy ilyen munkaszervezés elősegíthetné a helyettesítések akadálymentesítését, valamint lehetőséget adna az iskola igazgatójának, hogy a szabadon maradt pedagógusokat különféle munkák elvégzésével megbízhassa.

  Ugyanis ha a pedagógust heti 32 órában az iskola falai közé kényszerítjük, akkor a munkájához szükséges feltételeket is biztosítani kell. Mutasson nekem valaki ma csupán egy olyan iskolát, amelyben egy negyven fős pedagógusgárda nyugodt körülmények között, zavartalanul tud készülni aznapi vagy másnapi órájára (számítógéppark, kutatómunkára alkalmas nyugodt hely, szakkönyvtári szolgáltatás).

*

  Ugyancsak érdekes elképzelések bontakoznak ki a tervezetben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok szerepét, feladatát illetően. Ezek eredetileg úgy jöttek létre, hogy a diákokért folytatott versenyben sok iskola úgy döntött, nem nyolcadik végén, hanem két-négy évvel korábban lecsap a potenciális diákokra, és így hamarabb bebiztosítja magát. A szülők közül sokan azért kedvelték ezt a lehetőséget, mert negyedikben és hatodikban még nem őrül meg a gyerek (hetedik osztályban valahogy mindig megzakkannak a diákok), jó a teljesítménye. Mivel egy új osztályközösségbe a teljes beilleszkedés két év, ezért a közösségek is jobbak voltak a hat- és nyolcosztályosokban. 

  Most a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokból, amelyek többnyire erősebbek a négyosztályosoknál, versenyistállót akarnak csinálni (a tervezet 43. oldalán lehet olvasni a követelményeket). Ezek az iskolák a tehetséggondozás helyei lennének, amiktől meghatározott többletteljesítményt várnak majd el. Három (!) idegen nyelvet kellene kötelezően tanítani (ki fog így megtanulni rendesen egy nyelvet is?), a harmadikat az utolsó két évben, és meg kell teremteni a feltételét egy negyedik fakultatív tanulásának! Aztán: „a tehetséggondozó munka a párhuzamos osztályok sajátos képzési irányainak legalább a kétszeresén folyik, és legalább ugyanannyi szakkört, önképzőkört, illetve más tanórán kívüli foglalkozást működtet az iskola, mint az osztályok összes száma. Ezeknek a szakköröknek egy része más iskolák tanulói számára is hozzáférhető.”

  „A hat évfolyamos gimnáziumban legalább két, a nyolc évfolyamosban legalább három tantárgyi vagy műveltségi területen készítik fel folyamatosan a versenyekre a tanulókat a pedagógiai programban foglaltak szerint. A 9-12. évfolyamos tanulók legalább 20%-a indul évente valamilyen országos tanulmányi versenyen. A nyolc évfolyamos gimnáziumban a kiemelkedően tehetséges tanulók az országos tehetséggondozó programokban (pl. Kutató Diákok) vesznek részt, és erről dokumentáció készül. Nyolc- vagy hatosztályos gimnáziumi osztályt minimum 28 fővel lehet indítani. A jelentkezők száma minden évben legalább másfélszeresen meg kell hogy haladja az osztályonkénti 28 főt. A kompetencia-méréseken a hat és nyolc évfolyamos gimnázium tanulóinak átlageredménye az egyes mért évfolyamokon legalább 10%-kal meghaladja az országos átlageredményt, és a pedagógiai hozzáadott érték a mindenkori országos átlag fölött van. Az érettségi vizsgákon a tanulók átlagteljesítménye legalább 10%-kal meghaladja az országos átlagot. A gimnázium vagy önálló kollégiumot működtet, vagy meg tudja oldani valamennyi 25 km-nél távolabb lakó tanulója kollégiumi elhelyezését.”

  Ez agyrém! Mindenekelőtt: mindig lesznek szülők, akik versenyistállóba adják a gyereküket, aki lehet, hogy kiváló tanuló lesz, de taccsra kerül az érzelmi élete, nem lesz gyerekkora. Másrészt most a legjobb iskolák nem parancsszóra tartoznak a legjobbak közé, és nem vonatkoznak rájuk kötelezően meghatározott jobb százalékos teljesítmények. Ilyen hajtás, mint amit itt leírnak, még a Fazekasban, a Radnótiban, a pesti piaristáknál, a miskolci jezsuitáknál és a győri meg a pannonhalmi bencéseknél sincs.

  Mi van, ha mégsem haladja meg másfélszeresen a jelentkezők száma az osztályonkénti 28 főt? Hol tudja ezt befolyásolni az iskola? Mi van, ha mégsem jön össze a 10 százalékkal magasabb átlagteljesítmény? Minden osztályban vannak jobbak és rosszabbak: azoknak a teljesítményét, akik nem hozzák a plusz 10 százalékot, a jobbaknak kell ellensúlyozniuk. A kompetencia-mérésről mindenki tudja, hogy amikor nincs bent felügyelő (márpedig nem lehet egyszerre, végig, minden osztályban felügyelő), csak a tanáron múlik, hogy segít-e a gyerekeknek. Vannak is olyan iskolák, akiknek a felmérése emiatt nagy önbecsapás. Ha ezek az iskolák nem akarják elveszíteni státuszukat, akkor az előírt, nem pedig a természetes teljesítménykényszer miatt az igazgatók a pedagógusaikat fogják hajtani, azok meg a diákokat.

  Természetesen fontos, hogy legyen verseny az iskolák között, legyenek elitiskolák (kérdés, ezek törvényi erőltetése és az iskolák egy kézbe vonása mennyire hat ez ellen). Ma azonban nem tragédia, ha időnként felbukkan egy-egy viszonylag gyengébb osztály, évfolyam egy erős, élvonalbeli gimnáziumban, istenem, egy-két statisztikában ideiglenesen egy picit visszaesik a suli. És a kiemelkedő teljesítmény is szabadon ingadozik, a valóságnak megfelelően hol kevésbé, hol jobban emelkedik ki az adott intézmény. De előírni, hogy mindenképp ki kell hajtani a diákokból az iskoláknak bizonyos teljesítményt, amit olyan adatokkal vetnek össze, amelyeknek alakulása teljesen kívül áll az iskola hatáskörén? Mi van, ha az iskola hozza az egyenletes színvonalat, de az országos átlagok ide-oda ingadoznak, és ugyanaz a színvonal egyszer elég a plusz 10 százalékhoz, máskor nem? Teljesítményt nem lehet jogszabályban előírva növelni, ez olyan, mintha ráparancsolnánk a paradicsomra, hogy teremjen, pirosan, zamatosan. Ez a voluntarizmus nem fogja meghozni gyümölcsét: előírásra nem lehet elitoktatást csinálni.