„Így odafönn, a híd kapujában, az ég, a folyó és a hegyek között nemzedék nemzedék után megtanulta, hogy ne sajnálja túlságosan azt, amit a zavaros víz elragad magával. Itt költözött beléjük a kasaba tudat alatti bölcsessége: hogy az élet fölfoghatatlan csoda, mert szüntelenül költ és pazarol, mégis tovább tart, és szilárdan áll, mint a híd a Drinán.” (Ivo Andrić)

  Európa szerencsésebb fele már összenőtt a jólét kissé unalmas kényelmében. Ha az utazó izgalmakra, meglepetésekre vágyik, akkor – határainkhoz közel – irány a Balkán, amelynek szétfejlődő, változatos tájait és nemzeteit ma már nem szabad egy kalap alá venni. A Balkán átlaga nem sokkal rosszabb a magyarországi állapotok átlagánál. Útirajz nyolc napról és nyolc országról a Balkánon.

  A táj alig változik, amikor Mohácsnál átlépjük a határt. Horvátország keleti végein magyaros falvak sorakoznak, még a színhorvát területek is az egykori közös királyság és monarchia örökségét, a közös kultúrát, életmódot, vallást – és a közös kortüneteket tükrözik. A Száva a határ Horvátország és Bosznia között: a túlparti, leromlott ipartelep és a polgárháborúban szétlőtt, elhagyatott családi házak emlékeztetnek arra, hogy már egy viharosabb múltú vidéken járunk.

Olvasztótégely Boszniában

  Ahogy a Száva völgye átadja a helyét a hegyeknek, feltűnik az első minaret egy zöldellő hegyoldal előtt. A Bosna folyó völgye ősidők óta kereskedelmi és hadiút, s ma is Bosznia és Hercegovina egyik fő ütőere. Meglepően sok vállalkozás telepedett meg az út mentén, a falvak és városkák szinte egymásba érnek. Látszik, hogy a polgárháború után tizenöt évvel élni és fejlődni akar az ország, bármennyire nehéz is együtt tartani az egykor egymást pusztító szerb, horvát és bosnyák nemzetet.

  Müezzin hangja szólít imához, ahogy a Miljacka partját járjuk: a karcsú minaretekből szóló, egzotikus, felemelő dallamok a dinári hegyek közé szorult város fölött visszhangoznak. Valahol ekkor lép át az ember a közép-európai térből és időből a Balkánra. Szarejevó egyértelműen a bosnyákoké: a háromszázezres lakosság 80 százalékát adják, és újra virágzik az iszlám kultúra. A folyamatosan felújítás alatt álló Baščaršija, a több száz éves bazárnegyed hagyományőrző üzletei, a számos kisebb-nagyobb, ma is élettel teli dzsámi is ezt igazolják. A 16. századi, harmonikus Gázi Huszrev bég dzsámiban egyesek európaias, mások muzulmán öltözetet viselnek. Férfiak és nők, fiatalok és idősek térnek be imádkozni a mecset előterébe, hogy utána a kávézókban folytassák az estét. Szarajevó példa arra: talán lehetséges az iszlám és a modern európai világ párhuzamos megélése. Ehhez persze több évszázados hagyományokra és súlyos történelmi tapasztalatokra volt szükség.

Dzsámik és bazárok Szarajevóban

  Míg Szarajevó egy kissé elhanyagolt, de élettel teli nagyváros, addig a Neretva lélegzetelállító szurdokvölgyében fekvő Mostar egy apró gyöngyszem a kopár hegyek között. A sokak által ismert és megjárt kisváros igazi esszenciája a Török Birodalom fénykorának. Bárhol is járunk benne, minden sarokról festői kilátás tárul a merész hídra és a körülötte fecskefészek-szerűen hegyoldalhoz tapadt házakra és dzsámikra. Mostart látni kell – még akkor is, ha újra a turizmusipar veszi birtokba a kisvárost. Az eldugottabb, csendesebb csodák kedvelői még megtalálhatják Počitelj elhagyatott erődvárosát, amely a Neretva völgyét őrizte az Adria felől érkező betolakodókkal szemben. Az ösvényekké változott egykori sikátorokban omladozó, avagy hagyományhűen felújított, idilli lugassal keretezett török házikók mellett haladunk el, amíg fölérünk a kiterjedt várromig.

  A szultán előretolt helyőrsége után ismét a történelmi kereszténység végvidékein járunk: az Adria dél-horvátországi és montenegrói partszakaszát évszázadokig pusztították a történelem viharai, de ma újra lendületes fejlődés köszöntött rájuk. Dubrovnik, az egykor a magyar királynak hódoló, majd a török és Velence között helytálló, büszke városállam a legjobb úton halad afelé, hogy Kelet Monte Carlójává váljon. A tökéletes kiglancolt óváros, az elegáns szállodák (és persze a nyugati árak) a nemzetközi mezőnybe repítették a horvát kultúra egyik bölcsőjének számító, vitorlásaival valaha az Újvilágig is eljutó egykori Raguzát. Szép nappal, de még szebb este: a telihold szinte tükröződik a barokk templommal és gótikus városházával megáldott, hófehér főtér kőlapjain.

A Neretva völgye

Mostartól Pociteljig

Dubrovnik teliholdnál

  Haváj Montenegróban

  Dubrovniktól délre már Montenegróba vezet a kanyargós tengerparti út: az öt éve függetlenné vált állam rossz nyelvek szerint csak az orosz és a helyi elit közös, homályos érdekeinek köszönheti önállóságát. Viszont ha a pihenni vágyó orosz milliárdosok pénze kellett ahhoz, hogy Montenegró a Balkán leggyorsabban fejlődő, lenyűgöző tájaival imponáló országává nője ki magát, akkor az egyszeri utazó szemet huny a homályzóna felett.

  Szemet kell hunyni a szikrázó napfény miatt is, amely a Kotori-öböl mediterrán fjordjában játszik a felhőkkel. Hercegnovi és Kotor történelmi városkái bármely fantasy filmrendező álomhelyszínei lehetnének. A tenger és a szinte függőleges sziklafalak közé szorult apró Kotor kikötőjében és butikjaiban az orosz felső tízezer tobzódik, miközben az árak – egyelőre – alulról súrolják a magyar árszínvonalat.

  Budva városkával zárul az Adria-part igazán csinos szakasza, és az albán határ közelében meredeken zuhanni kezd az összkép. Egy benzinkúton heverő marhalábszárcsont, robogós kukázók és magányos szamarak sem riasztanak el viszont attól, hogy belépjünk Európa legelzártabb országába, a derűs káosz honába.

Kotori-öböl

Budva

  Anarchia Albániában

  A szétfejlődő Balkán szerethető sereghajtója Albánia, a rendetlenség országa, ahol valósággá halmozódtak mindazon problémák, amelyeket oly gyakran kritizálunk a Lajtától keletre. Vajon mi igaz az Albániát övező legendákból?

  A tengerpartról a hegyekbe felkapaszkodó, keskeny országút vezet Albánia felé. Az első nagyváros, Shkodra felé tartva várjuk, hogy a rögzült előítéleteket beigazolják vagy cáfolják a látottak. Vajon tényleg megérkeztünk-e a Balkán legelveszettebb pontjára? Nos, igen is meg nem is. Annyi bizonyos: sem Albániában, sem máshol nem kellett aggódni magunk vagy értékeink biztonságáért. Sem a határokon, sem a legeldugottabb országutakon nem kerültünk konfliktusba a rendészeti szervekkel. Az albánok is barátságos, egykedvű emberek, akik nem méregetik a közéjük keveredett idegent. Pedig elég idejük lenne rá: nincs sehol annyi, az utak mentén tétlenül álldogáló ember, mint Albániában.

  El kell ismerni: Albánia tényleg messze elmaradt, még a Balkán más tájaitól is. Ez sajnos kódolva van történelmükbe: évszázadokon át a Török Birodalom legtávolabbi, nagyjából senkinek sem kellő tartománya volt, nyomorúságban tengődő pásztornépekkel. A pár évtizedig fennálló királyság után 1944-től 1985-ig Enver Hoxha kommunista rendszere formálta Albániát olyanná, amilyennek ma látjuk. A sztálinista, paranoid Hoxha egész Európától, s később a szovjet blokktól is elzárta országát, miközben a támadástól rettegve teleépíttette azt hétszázezer betonbunkerrel.

  A bezártság öröksége ma is rányomja a bélyegét a nyitni szándékozó Albániába. Megjelent a turizmus, mégis látszik, hogy nem gondolnak arra: vendégek is érkezhetnek városaikba, falvaikba. Shkodra szemétteleppel és egy rozoga, rozsdás, busznyi szélességű fapallós híddal fogadja az utazókat: ez a híd az ország északi kapuja. Amíg az átkelésre várakozunk, guberáló gyerekek rohannak az autóhoz és kopogtatnak be az ablakokon. Az első kultúrsokk után letérünk a tengerpartra, Shengjin városába. A homokos parton több helyütt szemetet kavar a szél, a strandot félkész, üresen álló szellemszállodák és panziók keretezik.

A shkodrai híd - Albánia északi kapuja

Tirana - ahol az út véget ér

  Tirana felé az országút sztrádává szélesül, ami mentén autóbontók, szeméttelepek, kiskertek vagy a friss húst az út mellé kilógató hentesboltok húzódnak. A közlekedés észveszejtő: láthatóan nem érvényes semmilyen szabály. Ha arra akad dolguk, teljes nyugalommal átsétálnak a sztrádán az emberek, a leállósávban pedig akár ellenirányban is haladhat egy autó. A leginkább egy zsibongó, kaotikus közel-keleti nagyvárosra emlékeztető Tiranában is simán szembejöhet a körforgalomban egy kocsi; és ha akad hely, jobbról és balról is megelőzik az óvatoskodó külföldit. A város fő bevezető útja egyszer csak murvás, kátyús ösvénnyé változik, ahol felmagasodó aknák vagy otthagyott betonblokkok okoznak izgalmakat a sofőröknek. A folyamatos dudaszó közben nem számít se a piros lámpa, se a felfestés: mindenki megy, amerre lát. Viszont – ki tudja, miért – rendkívül jó autópark van az országban: ennyi Mercedest és Audit sehol nem látni egy helyen a világon...

  A városközpontban zajlik az élet: a kávézók népe derűs nyugalommal ül a káoszban, reklámtáblák erdeje, kóbor kutyák és otthagyott roncsautók között. A vidéki rendelőintézetre emlékeztető Tiranai Egyetem előtt gyom veri fel a betonnal leöntött teret, a közelben poros padkán ülve múlatják az időt a jól öltözött rendőrtisztek.

  Látnivaló, műemlék alig akad egész Albániában. A Balkán kulturális örökségét leginkább az ortodox kolostorok és az iszlám építményei jelentik minden országban – kivéve Albániát: Enver Hoxha ugyanis a harcos ateizmus jegyében lebontatta szinte az összes egyházi építményt, azokon kívül pedig tényleg csak néhány várrom maradt a múltból.
Ez a totális múltnélküliség Albánia igazi problémája. Hagyomány és örökség nélkül ugyanis nem alakulhat ki kultúra. Kultúra nélkül nem jöhet létre a jó rend. Jó rend nélkül pedig nincs mire építeni a jövőt – legfeljebb a megúszásra és a túlélésre. Viszont a derűs káosz közepette is megélnek valamiből az emberek: Tirana után szédítő, hepehupás szerpentinutak vezetnek fel a hegyekbe, a macedón határ felé. Az utak mentén jellemzően egy ember őriz egy tehenet vagy pár kecskét, asszonyok árusítják portékáikat, vagy épp gyerekek kínálnak eladásra egy tál cseresznyét. Ha már gyerekek: Albániában láthatóan teljesen elfogadott a gyerekmunka: tíz év körüli kislány is tolhatja a teli talicskát az út mentén.

  Elbasan borzalmasan elhanyagolt, bebarnult iparvárosa után alig lakott völgyben haladunk Macedónia felé. Ahol nincs emberi beavatkozás, gyönyörű is tud lenni Albánia. Az alpesi magasságú hegyek erdei és rétjei üdén zöldellnek az eső utáni napfényben. A határ előtt viszont tóban álló antennákkal, autómosókból álló falvakkal és az elmaradhatatlan bunkerekkel búcsúzik tőlünk az ország. A bunkerek mellett tétlenül álló kisfiú és egy nyájat őrző pásztor áll, s mintha ott se lennénk, úgy élik tovább néma, befelé forduló életüket. Odalent, a hágón épp beérkezik egy kisbusznyi hölgy a határszéli motelbe. A külvilág mégiscsak megjelent ebben a rejtőzködő országban.

  Nyugalom Macedóniában

  Utunk délkeletnek fordul: a Dél-Balkánon meglepő szépségek és elhanyagolt vidékek váltakoznak egymással.

  Kalandvágytól és egzotikum iránti érdeklődéstől függően ki megkönnyebülve, ki sajnálkozva hagyja el Albániát. Az ország keleti kapuja fent nyílik a hegyekben: romos bunkerek őrzik a hágót, ahonnan le lehet tekinteni a kelet felé fekvő hatalmas, kéklő medencére. Az Ohridi-tó fölött járunk, amelyen Macedónia és Albánia osztozik. A kétharmad balatonnyi tó rendkívül látványos vidéken fekszik: alpesi magasságú hegyek veszik körbe az ovális tavat, a föléje emelkedő csúcsok párába vesznek az esti homályban. Bár területre kisebb, mint a Balaton, térfogatra nagyságrendekkel nagyobb nála: a magyar tengerben 1,9 km3, míg az Ohridi-tóban 55,4 km3 víztömeg található. Nem csoda, hogy a tó és környéke a Balkán üde, zöld szíve, különösen tavasszal. Az itt élő állatfajok mintegy fele csak ebben a tóban honos.

  Ohrid városa a tó északi partján fekszik, és adja magát az összehasonlítás: ez Macedónia Siófokja. A tóparti, szocreál szállodasor, a kikötőben álló tavi hajók és kis vitorlások, az árnyas fasorok mind a balatoni nyaralóhelyeket idézik, igaz, 15-20 évvel ezelőtti állapotukban. Albánia után minőségi ugrás tehát Ohrid, amely ráadásul hangulatos óvárossal is rendelkezik. Török-balkáni típusú, fecskefészekként egymáshoz tapadó, faszerkezetes, fehér házak és középkori, bizánci templomok, kápolnák alkotják a tó fölé kúszó csendes városkát. Egy kies sziklafokon áll a a 13-14. századi Kaneo Szent János-templom (lásd a nyitóképet): kertjében magányos sírkereszt áll, tökéletes harmóniában a körülötte fekvő tájjal. Az Ohridi-tó Macedónia legszebb vidéke: keskeny úton megközelíthető déli végében található a St. Naum kolostor, amit a pávák uralnak. Ezek a pompás madarak a kolostorudvar és a kert lakói, nyugodtan sétálgatnak a látogatók között, de ha kedvük tartja, felszállnak a templom oromzatára is, és ott rikoltoznak egymással. A középkori templom belsejében néma csend honol: félhomályban tekintenek le ránk az ortodox ikonok szentjei.

Csend Ohrid fölött

A Prespa-tó fölött

  Régmúlt és jelenidő Görögországban

  Teljes lelki békében kelünk át ezután egy szédületes hágón, ami az Ohridinál alig kisebb Prespa-tóhoz vezet, melynek túlsó partján már Görögország fekszik. Ez a szerényebb látnivalókkal rendelkező tó és Görögország északi, hegyes tájai kevesebb izgalmat nyújtanak. A Meteorák már annál látványosabbak: a Pindosz hegység előterében, holdbéli tájban sziklacsúcsokra épült kolostorok Görögország világhírű nevezetességei, amelyeket az ott nyaraló magyarok tömegei is szívesen felkeresnek. Érdemes korán érkezni a kolostorokhoz, mert délben már buszok tucatjai ontják magukból a turistákat, és elvész az egykor szerb uralkodók által támogatott, majd a szultánok által is megtűrt, különös világ varázsa. A Pink Floyd éteri Dark Side of The Moonját hallgatva ereszkedünk le a mesebeli tájból, hogy egy nyüzsgő kikötőváros, Thesszaloniki felé vegyük az irányt.

  A Balkán Barcelonájaként is felcímkézhető görög nagyvárosban péntek este lüktet az élet: a kikötői sétányokon és a belsőbb utcákon is alig lehet elférni a korzózó emberektől és az egymást érő éttermektől, kocsmáktól, kluboktól vagy bároktól. Akármilyen nehéz helyzetben is van Görögország, a görög ember életkedvét nem kell félteni: tapssal és pénzzel jutalmazzák a kiülős helyek előtt játszó mutatványosokat. Reggelig zajlik az élet az utcákon, hogy aztán megállás nélkül mosódjon át a holnapba.

A Meteorák felé

Thesszaloniki éjjel és nappal

  Balkán Bulgáriában

  Másnap már északi irányba fordulunk: hiába beszélünk immár két uniós tagállamról, a görög-bolgár határ még mindig nagyon eltérő fejlettségű országok között húzódik. Bulgária az EU legszegényebb országa, és bár nem beszélhetünk albániai színvonalról, a bolgár vidék nagy része nagyon messze van még az európai átlagtól.

  Szegényes falvakon át megyünk be a Rila-hegység gyomrába, egy ózondús levegőjű, sűrű erdővel borított völgybe. A rilai kolostor Bulgária elsőszámú látnivalója: a 10. században alapított ortodox egyházi központ a török hódoltság fél évezrede alatt a bolgár kultúra egyik menedéke volt. A többször bővített és újjáépített Rila ma régi fényében fogadja a látogatókat. Az udvaron elmélyülten átsuhanó szerzetesek vagy barátságosan beszélgető pópák fekete alakjai emlékeztetnek minket egy évszázadok óta alig változó egyházi kultúrára.

A rilai kolostortól a szerény Szófiáig

  Szófia, Bulgária fővárosa természetesen már világibb hely Rilánál, de a kolostornál kevesebbet ad az utazónak. Mondhatni, szinte semmit: kevés ilyen hangulattalan nagyváros lehet Európában. Miközben látszik persze a feltörekvés igénye (bevásárlóközpontok, plázák, s egy pár belvárosi bár hoz nemzetközi hangulatot a városba), de Szófia összképét foltozott, poros utak, kopott századelős bérházak, Sztálin-barokk középületek és kiterjedt lakótelepek alkotják - mintha a Keleti pályaudvar környékét kereszteznénk Miskolccal. A városban kevés szórakozási lehetőség akad, szellemi érdeklődésünket kielégítő látnivaló vagy esemény még kevesebb.

  A bolgárok persze a Balkán többi népéhez hasonlóan nagyon kedvesek, de Bulgáriának még nagyon sokat kell fejlődnie, hogy utolérje Európát. Ez különösen a Szerbián és az Alföldön keresztül tartó, egynapos utazás után, a Dunát és a budai panorámát megpillantva tudatosult bennünk. Budapest: nyugatról nézve a Balkán, onnan nézve a Nyugat kapuja, talán már örökre. Itthon vagyunk benne.

*

A Magyar Nemzetben megjelent cikksorozat bővített változata