Mandineres évértékelőnk harmadik, befejező része (az első itt, a második itt olvasható).
Passato Prossimo
Fontolva haladó forradalmárokat! 2010 a változás éve volt. A szocialisták 1990 óta a legnagyobb vereségüket szenvedték az áprilisi választásokon, a magát gyakran értelmiséginek nevező SZDSZ, és az egykor jobb sorsra érdemes MDF eltűnt a magyar közéletből. A Fidesz-KDNP pártszövetség kétharmados győzelmet aratott: nagy szerencsének tartom, hogy nem alakult ki olyan helyzet, hogy a kétharmados küszöb a Jobbikkal együtt lett volna elérhető.
Az örvendetes intézkedésekről mindannyian tudunk. A kettős állampolgárság, a Trianon-emléknap, a politikai elithez tartozók számának csökkentése, a politikába férkőzött gazdasági bűnözők (egy részének) eljárás alá vonása, az alkotmányozás folyamatának elindítása, az adórendszerben történt változások, a 2006-os események tisztázása, a családi pótlék folyósításának iskolába járáshoz való kötése olyan intézkedések, melyek az én kormányprogramomban is szerepeltek.
A féldiktatúrázást, a weimarozást, a lukasenkózást meghagyom másoknak. Az úgy helyes, ha erős kormánynak és konfliktusos intézkedéseknek van ellenzéke. A nómenklatúra egy részének búcsúját hangoskodás kíséri. Annyit megjegyeznék: engem nyugalommal tölt el, hogy nem ugrik a kútba a kormányoldalt megszavazó többség. Huhogás és kétkedés nélküli, értelmes kritikákat lehet olvasni a médiatörvénytől a nyugdíjvitán keresztül a kulturális ügyekig a kormánnyal rokonszenvező sajtóban is. Ez erény, amit a kormánynak kutya kötelessége meglátni, használni és felhasználni. A gazdasági szükséghelyzet megoldására, az új, XXI. századi Magyarország alapjainak megteremtéséhez a kormánynak még három és fél éve van, a csapatok alig melegedtek játékba. Kigondolt taktikát, kapkodásmentes megoldásokat és eredményes játékot vár a szotyi és tökmag népe.
Ami nekem nagyon hiányzott, az a kultúra új rendszerének víziója. Lehet, hogy javíthatatlan vagyok, de a történelmi hagyományokból és édes anyanyelvemből fakadó minden érték - legyen az bármilyen művészeti ág vagy kulturális teljesítmény - számomra kincs, még akkor is, ha nem ízlésemnek tetsző. Épp a második Orbán-kormány nem lehet annyira materialista, hogy a szellemet ne lakassa jól.
Mr. Pharmacist
Prófétai jóslatokban sosem szűkölködtünk, így most ránk hárul a nehéz feladat, hogy mi is megfogalmazzunk egyet a jövő évre vonatkozóan: hiába az éjszaka folyamán elfogyasztott több liter fagyálló és csavarlazító, 2011 január elsején hajnalban pont olyan kurva hideg lesz, mint egy évvel azelőtt volt. A tv-ben ekkor már elhangzott Schmitt Pál elnöki köszöntője, amely vélhetően a szokásos Sas-kabarénál is töményebb kontenttel szolgál majd.
Most pedig a szürke kardigán. 2011-ben lesz uniós elnökség, új alkotmány, ügynöktörvény, és eldől az is, hogy az új médiaalkotmány értelmében szamizdatban terjedő Népszava talál-e a nyomdájának egy üres szenespincét. 2011-ben legalább annyi dolog fog kiderülni, mint 2010-ben, már sejthető dolgok fognak megtörténni, eddig még körvonalazatlan tényezők nyernek sziluettet: lesznek meglepetések is, és - talán nem árulunk el nagy titkot ezzel - bizony, csalódások is. A keleti szél azt susogja fülünkbe, a Metál Tigris után 2011 már a Metál Nyúl éve lesz. Bajnai Gordon valami alapítványt indított, ezt is jegyezzük fel.
A Jézuskától már kívántunk, és ha most Orbán Viktortól is kívánhatnánk, és elküldenénk neki egy szívecskékkel és pónikkal telerajzolt borítékot, az állna levelünkben, hogy szeretnénk, ha kiporolná a kommunisták fenekét, mert idén is nagyon, nagyon rosszul viselkedtek. De óva intenénk, igyekezzék ő maga is, mert ha így folytatja, 2014-ben már nem neki fog szólni a címzés. Hogy ne így történjen, kívánunk neki egy nagy doboz phronésziszt a karácsonyfa alá, piros szalaggal átkötve.
Doktor Kottász
2009 szilveszterén szokás szerint úgy fogyasztottam pálinkámat, vodkámat, pezsgőmet, boromat, és január 1-i gyógysörömet, hogy a koccintásnál kaján vigyorral a képemen közöltem: Bolsevikok Utolsó Éve Következik! Ez nagyjából össze is jött, kétharmada lett a Fidesznek, Budapest ismét visszaköltözött a Nemzet Szívébe (vagy fordítva, tök mindegy) a szerencsétlen ellenzéki pártok elkezdtek osztódással szaporodni, vagy egyszerűen csak erjedni – nézőpont kérdése. A vörösiszap-katasztrófa és a KIM-pincében talált Lenin-piktúrák pedig valami hátborzongató módon mutattak rá Márai sokat idézett gondolatának („A kommunistától még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője. Aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt!”) tragikus és groteszk mivoltára.
Ferenc, Drazsé és a további negyven rabló ugyan még mindig szabadlábon van, amit el is tudnék intézni egy hanyag kézlegyintéssel, ha látnám a kiutat abból a bizonyos „ázsiai zsákutcából” amelyről egy borostás fiatalember beszélt Nagy Imre újratemetésén. Most, az átmenet két zavaros évtizede után a fiatalember megborotválkozott, és úgy lett idén másodjára Magyarország miniszterelnöke, hogy valószínűleg 2014-ben harmadjára is kormányfő lesz. Minden adott lenne, hogy elegáns, polgáros tivornyával, szindbádi kényelemmel zárjuk az évet, ennek ellenére most megint a pangó, csehovi várakozással kell beérnünk. Ígéretekkel, miszerint minden lényeges dolog jövőre fog történni. Matolcsy György februárra ígért komoly strukturális reformokat, Navracsics Tibor szerint nyárra átalakulhat a kormányzás szerkezete, Orbán Viktor pedig azt mondta, hogy egy évünk van arra kitörjünk az adósságcsapdából. Állítólag 2011-ben lesz új Alkotmányunk, méghozzá Ópusztaszeren (jó, hogy nem mindjárt a Vereckei-hágó töviben) – ezzel mondjuk pont lehetett volna várni, ha már két ciklusra van kalibrálva a fülkeforradalom.
Közben pedig fúj a keleti szél, egyenesen a globaloböllérek gallérjába bele, az EU-elnökség kapcsán tett szakpolitikusi nyilatkozatok pedig kísértetiesen hasonlítanak arra, amit 1986 óta hallunk minden szövetségi kapitánytól, aki labdarúgó válogatottunk élére került. Tisztes helytállás, meg emelt fővel való távozás. Az. És innentől pedig tiszta zoológia a jövő: a részletek szürke szamárként kóborolnak a ködben, ahol a döntéshozók úgy száguldanak, mint elefántok a porcelánboltban, közben pedig a posztkommunizmus szent teheneinek önfeledt kérődzését észre sem veszik, meg sem hallják. Bandi, az igásló pedig néha már-már azt képzeli, hogy Hógolyónak, ennek a visszataszító disznócskának tulajdonképpen igaza van. De aztán Jones gazdára gondol, és inkább csöndben dolgozik tovább.
Pelikán
Érdemes mindjárt egy recens diadal ünneplésével kezdeni, ugyanis egészen mostanáig kellett várni 2010 hősére, aki természetesen Szőnyi Ferenc ultratriatlonista, aki december negyedikén 76 km úszás, 3600 km (!) kerékpározás és 844 km futás (!!!) után 481 óra 54 perces idővel megnyerte a mexikói hússzoros ironman világkupát. Mindezt úgy, hogy 46 éves, csak néhány éve triatlonozik, úszni is nemrég tanult meg. Riszpekt, tisztelet.
Most pedig foglalkozzunk kevésbé időtálló eredményekkel.
A politikában a legfontosabb mozgást – az SZDSZ és az MDF eltűnésén túl – a MACIFÉSZ aktivizálódása, Schmuck Andor kotonnal kampányolása, valamint Daka József trónigényének kifejezése jelentette. Az év kérdését Wieszt János tette fel, újságíróknak: „Ugye mit jelent az, hogy elfogadtam?” Nem sokkal később hozzátette az év kijelentő mondatát: „Ahhoz, hogy én adjak pénzt, ahhoz kapnom kell, ez természetes.”
A választóktól kapott kétharmados kakaóval a fideszes kormányzás egyelőre olyan abszolút császárságokon túl, mint a családi adózás, a kettős állampolgárság vagy a magyariskola-program, nyilvánvaló hülyeségeket is produkál. Ide sorolok az ismert, többnyire felesleges póverkedéseken túl olyan blődségeket is, mint az NBH – persze megkopott – nevének Alkotmányvédelmi Hivatalra változtatása, közben pedig a nyilvánvaló AVH-ÁVH belefülelés nem észrevétele, vagy Selmeczi Gabriella bármire való felhasználása. Továbbá tartom: mind a médiaszabályozásról, mind a gazdasági intézkedésekről nagyjból egy év elteltével lehet majd valódi értékelést mondani.
Az év mandineres kommentje számomra a „Jól megmondtad a faszságokat, uninstalláld az internetet bérfideszes mandiner” volt BushDoctor tollából a fészbukos cikk alatt, megosztva természetesen kündü 2010.09.22-én 13:34-kor keletkeztetett hozzászólásával: „A Mandarinereseknek NEM AJÁNLOM, HOGY A FIDESZT RÚGDOSSÁK - a kurva áruló anyjukat! - mert a Fidesz már maga a központi Államhatalom,ráadásul nekem itt vannak szomszédban és átmegyek szétrúgni a seggüket, továbbá pörök ezreit indítom ellenük!”
Zárásként pedig elmondanám, hogy bár az alkotmánytervezet legutóbbi formájában is tecc, preambulumát kisebb módosításokkal az alábbiak szerint javasolnám véglegesíteni:
„Magyarországon minden hatalom forrása a politikai nemzet, azaz a nép, melynek egymásért felelősséggel tartozó tagjai egyenlő és elidegeníthetetlen méltósággal bírnak. – Mindez alól kivételek: akik még két és fél héttel december hatodika után is Mikulás-sapkában utaznak a villamoson, a téren playbackről zenélő kamuindiánok, az emósok, valamint MINDENKI, aki hozzátett bármit is ahhoz, hogy ez elkészüljön.”
Novák Tamás
Nem volt itt baj. Tavasszal a kommancsok nagy nyilvánosság előtt ugrottak fejest az üres medencébe, miközben az MDF meg az SZDSZ csendben, még reggeli időben kicsekkolt a parlamentből. Volt is nagy dínom-dánom, heje-huja, amíg valamelyik erősen okos ki nem találta, hogy márpedig itt forradalom volt. Ja kérem, ha forradalom volt, akkor oda kell egy nyilatkozat is, vagy proklamáció, vagy legalább egy NENYI. Persze seggbe kell rúgni a köztársaság régi urát, hogy a forradalom vörös kis kakasa üljön a helyére. De nem csak a fejétől bűzlik a hal, ott voltak például ezek a vén taláros kommunisták, hát nyár óta nekik sem kell már annyit bohóckodniuk a vastag aranyláncok alatt. De a forradalom ökle nem szakmák szerint válogat. Azok az osztós-szorzós karcsiszemüveges bolsevikok is hamar megkapták a beosztásukat. Viszlááát, mondta a forradalom és csak rövid ideig visszhangoztak a távozók léptei az üres folyosókon. De hamar kuss lett a neve az oligarcháknak, a máshogyan vállalkozóknak is, mert bármerre néztek, a forradalom újraírós ceruzája koppant makacs kis buksijukon. Persze a mi revolutiónk nem csak olyan durr bele rombolás, ahogy azt a vörös söpredék a szennylapjaiban szereti láttatni. Itt most valami új épül, nagy és hatalmas, ércnél maradandóbb anyagból. Ugyanis párthű matériából gyúrtak gyorsan kilenc évig hiteles főügyészt és ÁSZ-elnököt, adtak irányt a médiának és cenzort a finnyásan okoskodóknak vagy a hallgatóknak. De hoppá, hoppá, nézd már csak ott azt a szemellenzős pulóveres mocskos kommunistát, az meg még mindig a rádióban agitál. Akarom mondani, agitált. De most végre csend van. Végre lehet írni valami nagyot. Valami vérszerződést, vagy valami alkotmányt. Itt Ópusztaszeren, a magyarok havában. Ezúttal örök időkre. Nos hát, mondanám csendben, hogy ami ott elöl a hangosbeszélőn szól, azt én itt hátul régen nem értem. Mert látom én a jót is és örvendezek vala, ahogy rendes, polgári demokratához illik, de abban azért állapodjunk meg, hogy erről az einstand-tempóról, meg forradalomról szó sem volt korábban. Meg hát van egy régi székely közmondás is: a forradalom először a gyermekeit falja fel. Aztán önmagát, meg a kitalálóit. Ez pedig a Tankcsapda, a bárányról és a hatalomról.
Rajcsányi Gellért
Valamikor a választások környékén beszélgettünk arról félkomolyan, hogy miről is írjunk majd, amikor eljön Fideszország? Hiszen lesz egy túlméretezett, elpolgáriasult, unalmas kormányzatunk, s csak az hoz majd izgalmat a hétköznapokba, hogy sorra viszik majd el az elszámoltatandókat. Nos, a valóság rácáfolt erre: van egy túlméretezett, ellenben hiperaktív, egyre kevesebb polgári, s egyre több szocialisztikus megoldással kísérletező, minden nap újabb frontot nyitó kormányzatunk, viszont annál kevesebb elszámoltatandót visz el a nénós autó.
Mégis, súlyozzunk: 2010 legfontosabb eseménye az MSZP összomlása és az SZDSZ eltűnése volt. Utóbbinak májusra 537 tagja maradt, az önkormányzati választásokon pedig összesen 33 szavazatot kapott. Azt a bizonyos pezsgőt már előtte, a választások első fordulójának estéjén eldurrantottuk, Párizsban koccintottunk az önjelölt nyugatosok bukására. Aztán beszökött az ősz, s lett fejeknek vakargatása.
„Ne nyiss egyszerre kilencvenkilenc hadjáratot, mert erőidet szétaprózva védhetetlenné válik kétharmados birodalmad” - mondá a Szun-Ce 2011-es magyarországi kiadása. A kormány a kényszerítő külső és belső körülmények miatt úgy viselkedett az utóbbi fél évben, mint gúzsba kötött elefánt a porcelánboltban. Ha már amúgy is MJO-szezon van, hadd idézzem meg őt novemberi cikkemből: „a jól ismertet előnyben részesítjük az ismeretlennel szemben, a járt utat jobban szeretjük a járatlannál, a korlátozott többet jelent nekünk a korlátlannál, satöbbi, a többit amúgy is tudják. Kormányunk most mégis nagy erőkkel vágtat egy homályba vesző úton, számtalan frontot nyitva, töviről hegyire átváltoztatni akarván az országot valamivé, amiről nem tudjuk, mi az, de az emberek akarták. Ettől sokan alkatilag idegenkedünk.” Így van ez most, és így lesz a jövőben is.
A nagyüzemi jobber jozefinizmus hozott felemelő és kiábrándító eseményeket egyaránt. Az év legszebb pillanata számomra a kettős állampolgárság elfogadása volt. További jóságok: a 29 pontos gazdasági csomag, az egykulcsos adó, a családi kedvezmények, a politikai osztály önlefaragása, a tervezett közigazgatási reform (követelem az ispánokat!), a tervezett alkotmány történelmi kitekintései, és remélem, leamortizált hadseregünk is elindul egy felfelé vezető úton. Volt ok a kritikára az alkotmánybíróság, a köztársasági elnöki tisztség és más kiemelt állami szervezetek körüli politikai, jogi játszmák és a médiatörvény (annak egyes, rosszhiszeműség esetén életveszélyes gumikitételei) miatt. Az év mélypontja a nyugdíjfelfordulás megokolása volt: „A pénztártag kiírta magát a közösségből, szakított a közösséggel, és egyéni úton jár, csak a 10 százalékos befizetésével rendelkezhet, mert csak az a jövő.”
Egyszer valakik azt mondták a jövőre nézvést: „Van más választás: a polgári Magyarország.” Szerintünk is.
