Az előző részben vázoltuk, hogy milyen tényezők juttatták a magyar felsőoktatást abba az állapotba, amelyben most van. Egyébként szerintünk ez az állapot nem katasztrofális, nagyjából megfelel az ország általános viszonyainak. Az állam által felügyelt szférák többségénél pedig némileg jobban is teljesít, például a BKV-nál egészen biztosan. Ebben a helyzetben fog megszületni hamarosan az új felsőoktatási törvény, amely sok szempontból új helyzetet teremt.
Az új törvényszöveg még nem készült el, sőt egyelőre az alapjául szolgáló koncepció sem nyilvános, a kiszivárgott koncepciótervezettel azonban érdemes megismerkedni. Ez az a dokumentum, amelyet a különböző munkacsoportok már megvitattak, így az alapelvek – ha valamelyik hülyepolitikus nem szól bele az utolsó pillanatban – valószínűleg nem fognak változni. Mivel itt egyfajta vitairatról van szó, bátorítjuk a kedves Mandiner-olvasókat, hogy szóljanak hozzá nyugodtan, hátha az illetékes minisztériumba is bevezették már az internetet.
Ebben a részben a törvénykoncepcióról általánosságban szólunk pár szót, illetve kiemelünk néhányat az alaptézisek közül, amelyek az irat bevezetőjében megjelennek.
Érték. Alap.
A bevezetés szerint a törvény hozzájárul az oktatási rendszer „új értékalapokra” helyezéséhez, s szakít az eddigi szabályozás „piaci és értéksemleges” szemléletével. Az új tervezet legelső tézise szerint „a felsőoktatás közszolgálat”. Ez nyílt hadüzenet a Magyar Bálint-féle – liberálisnak nevezett – hozzáállásnak, amelyben a felsőoktatás egyfajta szolgáltatás volt, amelyben elvileg az egyetemek voltak a szolgáltatók, a hallgatók pedig a megrendelők. Meg kell jegyezni, hogy ez a tisztán piaci szemlélet a gyakorlatban sosem érvényesült, az intézményeknek sikerült elszabotálniuk kiteljesedését, s az igazán fontos kérdésekről (pl. az egy intézmény egy adott szakjára felvehető hallgatók számáról – ami a finanszírozás alapja) minisztériumi illetékesek és intézményi erős emberek alkui döntöttek. A „szolgáltatási” szemlélet felváltása „közszolgálattal” pozitív lépés, bár némi kultúrharc elképzelhető ezzel kapcsolatban. Kérdés azonban, hogy ez a szemléletváltás a retorika szintjén marad-e, vagy lesznek konkrét következményei is.
Az „ördög a részletekben van” jellegű kitételeket a koncepció minden sorához hozzá lehet fűzni, ugyanis az új jogszabály kimondottan kerettörvénynek van szánva. Vagyis csak a legfontosabb szabályokat tartalmazza, a konkrétumok többségét kormányrendeletek és miniszteri rendeletek határozzák majd meg. Így a miniszter (pontosabban a jelenlegi csúcsminisztériumi rendszerben minden bizonnyal az illetékes államtitkár) számos fontos kérdésben szabad kezet kap. A rendszer ezáltal rugalmas lesz, ugyanakkor a döntéshozó pillanatnyi tudat- elme- és kedélyállapotán - illetve az intézmények napi lobbizásán - túl sok minden fog múlni.
Minőség
Rögtön a második alaptézis szerint a felsőoktatás minden területén „kiemelt szerepet kap a minőség”. Itt nem csak lózungról van szó: az új törvény bevezeti a „kutató” egyetemek, karok, tanszékek kategóriáját, mely címet az intézmények különféle minőségi kritériumok alapján nyerhetnek el. A „kutató” besorolással plusztámogatás jár, vagyis végre valahára nem csak a diáklétszám alapján döntenek a lovettáról. (Igazság szerint kutatóegyetemek néhány hónapja már léteznek, még Hiller István osztott ki ilyen címeket, botrányos körülmények között - pénz azonban nemigen járt hozzájuk.)
A minőséget emeli a felvételi feltételek szigorítása: ezentúl két emelt szintű érettségire lesz szükség a bekerüléshez. Ez bizony forradalmi változás: Magyar Bálinték a kétszintű érettségit azzal vezették be, hogy az emelt szintű majd kiváltja a felvételit; azután azonban hagyták, hogy az intézmények megelégedjenek a középszintűvel. Így az egész szisztémának nem lett semmi értelme, a diákok meg még butábbak lettek. A két emelt szintű érettségi kötelezővé tételével lényegében Magyar Bálint eredeti szándéka válik valóra, ami ezúttal – kivételesen – nem baj. (Egy jellemző adat: a 2010-es érettségi szezonban 138.180 diák összesen 529.375 tantárgyi érettségit tett; ebből mindössze 26.953 volt emelt szintű vizsga, vagyis az összes vizsga 5,01%-a! Forrás.)
Szintén a minőség irányába hathat, hogy újra világosan elkülönítik az egyetemeket és a főiskolákat (5. tézis). Az eddigi politika épp az volt, hogy a kettő között a különbségek elmosódjanak, sőt olyan elképzelés is felmerült, hogy „egyetem” és „főiskola” helyett ezentúl egységesen csak „foi”-król (felsőoktatási intézmény) beszélhessünk (lásd a Trágár jogelődjének első cikkét a témáról még a papír UFiból). A képzést tekintve az egyenrangúsítás tulajdonképpen meg is történt, egy egyetemi és egy főiskolai BA-diploma pont ugyanannyit ért, sőt a főiskolák is indíthattak mesterképzést, így a különbség csak a szóhasználatban (és a doktori iskolákban) maradt meg. Az új koncepció azt ígéri, hogy visszaállítják a hagyományos elkülönítést: a főiskoláknak a gyakorlati képzés, az egyetemeknek az oktatás és a tudományos munka lesz a reszortja. Kérdés persze, hogy ez a gyakorlatban mit fog jelenteni, s vissza akarják/merik-e nyesni a főiskolák elegyetemesedési törekvéseit. Meg az, hogy ha a két képzésfajta szétválik, akkor mi lesz az átjárhatósággal, ami a bolognai rendszer fő vívmánya volt.
HÖK: szopolesz, kukáresz
Amiatt mindenképpen örömtáncot kell lejtenünk, hogy az új törvény megszívatja a hallgatói önkormányzatokat: a felsőoktatási intézmények vezető testületeiben 10%-ra csökken a HÖK delegáltjainak száma. Ez eddig 25–33 százalék volt, ami azt jelentette, hogy a HÖK-ösöknek döntő szavuk volt: ha a „nagyok” között vita volt, akkor lényegében a törtető politikuspalánták döntöttek. A 10%-os szavazati aránnyal talán csökken valamennyire az arcuk – ha Hoffmann Rózsának valaha szobrot állítanak, az emiatt a lépés miatt lesz.
A méltán KISZ-utódnak tekinthető hallgatói önkormányzati rendszer jó ideje olyan, mint utolsó éveiben az SZDSZ volt: mindenki gyűlöli, aki nincs konkrétan benne. Sajnos – talán kereszténydemokrata indíttatásból – a HÖK-ök teljes felszámolására és az eddigi HÖK-vezetők húspéppé darálására a törvényhozó nem vállalkozik, így a hallgatói umbuldák tovább folynak, a szavazati arány csökkentése azonban legalább egy komoly visszaélési forrást megszüntet. Kevés olyan rektorválasztás volt az elmúlt húsz évben az országban, amelyet nem lengett körül a korrupció szaga. Egy neves budapesti egyetem például állítólag az „egy rektorválasztás – egy büfé” alapon működött, vagyis minden új rektor átadta a HÖK-ös érdekcsoportoknak egy-egy újabb büfé működtetési jogát; egy vidéki egyetemen pedig az „egy diákszavazat – egymillió HUF” szellemben dőltek el a fontos személyi ügyek. Ennek most talán vége, bár a 10%-ot még mindig soknak találjuk. Mindenesetre Hoffmann Rózsa megérdemli, hogy megkapja tőlünk az Angel of Death emlékérmet:
Magánegyetemek: szintén szopóág
Szintén az alaptézisek között szerepel az, hogy ezentúl állami támogatást csak az állami és egyházi intézmények kapnak; az alapítványi és magánfőiskolák és -egyetemek finanszírozása megszűnik, kivéve, ha az állam rendel tőlük valamilyen konkrét képzést. Információink szerint ez évi hatmilliárd forintot érint, vagyis ennyit kaptak eddig a magánintézmények. Ha van még egy-két liberális az országban, ők biztos tiltakozni fognak, hiszen szerintük mondjuk a Katolikus Egyháznak és a Diszkriminációmentes Multikulturális Magyarországért Alapítványnak azonos megítélés alá kéne esnie, de rájuk ne hallgassunk. Itt az érdekes az lesz, hogy egy másik államtitkárságon módosítják-e az egyházi besorolás szabályait (vannak ilyen hírek). Ha igen, és az átminősítés az egyházak által fenntartott oktatási intézményekre is vonatkozik, akkor egy sor nagyszájú egyházi főiskola kiesik a támogatott státuszból – Iványi Gábor kezdhet (emiatt is) rettegni, főleg, ha az egyházi státuszról tényleg Semjén Zsolt dönt majd.
Kisvárosi intézmények: királyság, faszaság?
A tézisek között található egy furcsaság, amely jelentős következményekkel járhat. A 11. pont szerint az illetékes miniszter minden évben a felvételi keret 10%-át „saját körében nagyvárosi intézményekből kisebb városokban működő intézményekbe csoportosíthatja át”. Ez azt jelenti, hogy ha mondjuk 100-an kezdenék meg tanulmányaikat az ELTE falleológia szakirányán, akkor közülük 10-nek azt mondhatja a miniszter: ti tanuljatok inkább a Nyíregyi Fősikolán, az úgyis a rengeteg nagy buli és jó picsa otthona:
Az átirányítást természetesen a diákok nem kötelesek elfogadni. A rendelkezés egy fontos alapkérdést feszeget. Mint legutóbb megírtuk, demográfiai okokból az összhallgatói létszám nemsokára drasztikusan csökkenni fog, ez pedig a kisebb – elsősorban vidéki – intézmények elhalásával fenyeget. A felvételizők többsége a jövőben is a nagyobb, s színvonalasabbnak gondolt nagyvárosi egyetemekre/főiskolákra akar majd menni, hiszen innen jobb munkalehetőségek nyílnak. Ez eddig is így volt, de mindezidáig a resztli eltartotta a kiskunputtyogósi tanítóképzőt is. Nemsokára azonban már a resztli is be fog férni Budapestre, Szegedre, Debrecenbe, így Puttyogós diák nélkül marad. Az országnak el kell döntenie, hogy drága pénzen fenntart egy széttagolt, életképtelen és alacsony színvonalú infrastruktúrát, vagy engedi a felsőoktatás centralizálását néhány központba. Mi ez utóbbinak a pártján vagyunk, mert a hosszú távú nemzeti érdek az, hogy a hallgatók a lehető legjobb színvonalú képzésben részesüljenek a lehető legjobb tanároktól a lehető legmenőbb helyeken.
Vannak azonban ellenérvek is: a kisebb főiskolák ugyan csak a legritkább esetekben nevelnek ki Nobel-díjasokat, ám saját térségükben fontos szellemi-kulturális központnak számítanak. Egy kisváros életében egy mégoly gagyi főiskola is fontos szerepet játszik: megtölti fiatal csajokkal, állandó keresletet biztosít a kocsmákban, emeli az ingatlanárakat, kulturális rendezvényeket vonz oda, stb. A szarvasi főiskolai karok bezárása például megölné Szarvast, amely amúgy sem a világ legvidámabb helye. Az oktatási kormányzat, úgy tűnik, Szarvas mellé áll a 10%-os átcsoportosítható keret törvénybe iktatásával – ez azonban valószínűleg csak elhúzza a haldoklást, a demográfia ugyanis erősebb, mint Hoffmann Rózsa vagy Dux László. Ráadásul a törvénykoncepció sok eleme mesterségesen is rásegít a felsőoktatásba jelentkezők számának csökkenésére.
***
A szokásos maszlagon kívül ezek a fő pontok, amelyek a bevezető tézisek között szerepelnek. Pontosabban két olyan tézis kimaradt a felsorolásunkból, amelyek a leglátványosabb változásokat alapozzák meg: az egyik a pedagógusképzés, a másik a finanszírozás átalakítása. Ezekkel külön posztokban foglalkozunk. Időközben a Népszabihoz is eljutott a titkos koncepció; hogy ők mit olvasnak ki belőle, és hogy hogyan rinyálnak a HÖK-ösök, az itt olvasható. Akit ez nem érdekel, az tekintse meg a Demokratikus Koalíció történetét egy percben: