Sajnos-hálistennek ritkán szembesül az ember ennyire plasztikusan az ország/város/közszolgáltatás nyomorával, mint tegnap volt szerencsém a fővárosi Rákóczi úton. Az elmúlt hetek amúgy is a BKV, pontosabban a kitűnő menedzser, Kocsis István és a nagyszerű főpolgármester-helyettes, Hagyó Miklós nemes küzdelmének jegyében zajlottak. A mesés végkielégítések, agyafúrt tanácsok, kettős ügynökök, megszüntetett pozíciók után maga a miniszterelnök is beszállt egy elegáns mozdulattal a pankrációba (nem tudni, kinek az oldalán), amikor kijelentette, hogy a kormány nem ad garanciát a BKV 30 milliárdos hitelfelvételére. Hiányzik-e még bármi az igazi szétesés-érzéshez?
Erre egy 78-as 178-as busz adta meg tegnap a választ, félúton az Astoria és az Uránia Nemzeti Filmszínház megállók között: pont mellettem haladt el, amikor egy kátyú miatt előbb zökkent egy nagyot, diszkrét reccsenéssel maga mögött hagyta hátsójának egy darabját, majd továbbhajtott. A hátsó panel egy darabja ott hevert a buszsáv közepén, egy arra járó hölgy megpróbálta kézzel arrébb húzni, de túl nehéznek és koszosnak találta - így aztán én rugdostam ki a padka mellé. A hölgy szerint egy taxis figyelmeztette a buszvezetőt, hogy elhagyott valamit, de az esetet követő tíz percben senki sem jelentkezett az árva buszdarabért. Elhajtott mellette jó néhány busz és két rendőrautó is. Képregény:
