Kommentszűrés
’14 ápr
28
14:01

Magyar földkérdés: azé lesz a föld, aki megműveli?

Írta: Redakció

magyarfold.jpg

Május elsején végleg lejár a földvásárlási moratórium, vagyis a tagállami állampolgárok a magyarokkal azonos feltételek mellett vehetnek földet Magyarországon. Ezzel együtt hatályba lépnek a földforgalmi törvény földtulajdonra vonatkozó rendelkezései, amivel kapcsolatban az Európai Bizottság már meglebegtetett egy esetleges kötelezettségszegési eljárást, de egyelőre emiatt még nem perelte be Magyarországot. De lenne-e rá oka? Valóban a külföldi tulajdonszerzés a legfőbb rossz, vagy eleve a nagybirtok?

Az új szabályok szerint termőföld tulajdonjogát (egy hektáron túl) csak belföldi vagy tagállami földműves szerezheti meg, vagyis olyasvalaki, aki szakképzettséggel, vagy legalább hároméves mezőgazdasági gyakorlattal rendelkezik. A törvény részletesen szabályozza az elővásárlásra jogosultak sorrendjét; és arról is szól, hogy kivételesen az állam, önkormányzat, egyház, vagy pénzintézet is szerezhet a termőföldön tulajdonjogot. A dolog azonban nem ilyen egyszerű, hiszen a földet úgy is használhatja valaki, ha nem a tulajdonosa – mint ahogy teszik azt a nagy mezőgazdasági cégek bérlet vagy haszonbérlet formájában.

A törvény értelmében helyi földbizottságokat fognak felállítani, amelyek a helyi gazdálkodói közösség képviseleti szervei. A helyi földbizottságok állásfoglalását ki kell kérni az adásvételi szerződések jóváhagyása előtt, de a jóváhagyás nem a földbizottság, hanem a mezőgazdasági igazgatási szerv hatáskörébe tartozik. Az állásfoglalás lényege, hogy a földbizottság megvizsgálja: az adásvételi szerződés nem alkalmas-e a törvényben foglalt korlátok megkerülésére. Kerülgetni kell netán a kiskapukat, vagy eleve vannak ilyenek a törvényben? Valóban a helyi gazdáknak kedvez-e az új földtörvény, vagy kiárusítják a magyar termőföldet a külföldieknek és a nagy cégeknek? Ördögtől való-e a más tagállamból érkező földműves, vagy épp a nagybirtok?

Bakó Bea riportját Jog.mandiner oldalunkon olvashatják.

Címkék: jog közélet föld riport termőföld EU Európai Unió

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr576094627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

___________________________ (törölt) 2014.04.28. 16:10:04

>Mivel nyugaton nagyon stabil a birtokszerkezet, az összes birtok mintegy 1%-a cserél csak évente gazdát, így nem igazán merül fel a probléma, nincsenek nagyon jogviták – amik voltak, azok pedig nem jutottak el az Európai Bíróság elé. A keleti tagállamokban viszont a szocializmus után még nem szilárdultak meg a birtokviszonyok, így jóval nagyobb arányban cserélnek gazdát a földek, ráadásul hatalmasak a fölárkülönbségek Nyugat-Európához képest

Értem én, hogy egy jogi cikkben ez egy téma a sokból, de politikailag ez a lényeg, jó lett volna kiemelni.

Alapvetően tragédiát vet előre, hogy egy kialakult, stabil rendszer játékszabályait akarják egy még instabil, gyerekcipőben járó rendszerre ráhúzni. Ez lehet minden idők legnagyobb lenyúlása - és minden idők legnagyobb népharagja, akár.

Egyet értsen már meg mindenki. A tulajdonjog PERMANENS. Tehát ha akármilyen módon, akár illegálisan de elévülési időn belül nem bizonyítottan, akár legálisan, de végső soron egy abnormális helyzetet kihasználva szerez meg bárki bármit, az onnantól örökre az övé, 300 év múlva is a leszármazottjaié. Vagy ha cégről van szó - és Ázsiában pl. vannak 3-400 éves cégek - akkor még inkább egy kézben marad.

Egy épületnél ez még kisebb probléma, mert az 50 év alatt nullára íródik le (annyit kell rá költeni ugyanis, innen ez a számviteli szabály). Termőföldnek viszont - még mindig a számviteli nyelvezetnél maradva - értékcsökkenése nincsen.

Az igazság, hogy van benne valami, hogy egyesek gyarmatosítástól tartanak. Egy rövid átmeneti időszakban meg lehet szerezni örök tulajdonba tartós, soha el nem fogyó értéket. A tranzakció egyik oldalán a pénzt tíz év alatt elköltik, a másik oldalán egy örök érték marad.

Ráadásul a földnél még az is problémás, hogy népesedési és katonai jelentősége is van. Katonai abban az értelemben, hogy ha egy földdarabot mondjuk egyszer csak fegyveres őrök védenek, az már jóformán katonai kérdés, tehát hogy legalábbis van átfedés. Népesedési abban az értelemben, hogy egy adott területen letelepedhet több ember, akkor az átrajzolhatja az etnikai viszonyokat.

Nem akarok vészharangot kongatni, de a gyarmatosítás tényleg valami ilyesmi volt, megvenni a legjobb földeket a helyi törzsfőnöktől üveggyöngyért, elvileg papíron legálisan, de utána már ez alkalmat adott a betelepedésre, fegyveres őrökre, adott esetben telepesek katonai megvédésére stb. stb.

Mi lett belőle? Az lett, hogy egy idő után a fellázadt bennszülöttek tojtak rá, hogy elvileg legális az ügy.

Minden jog addig tart, amíg kellően nagy erőszak nem keletkezik, mert utána úgyis új jogot hoznak...

Szóval veszélyes ez így mindenkinek.

Tényleg csak remélni merem, hogy a nyugatiakban van ennyi előrelátás, vagy akár negatív de ilyenkor jól jövő előítélet, hogy a "vad pusztai magyarokat" nem akarják nagyon ingerelni.

Tartok tőle, hogy nem, manapság túlságosan bíznak a jog erejében.

Bell & Sebastian 2014.04.28. 17:08:41

Ha a tv. eredeti szövegezésénél maradnak, nyakunkra hozzák a NATO -t. Miután minden pontját gondosan felpuhították kiskapukkal, máris óbégat az EB, mivel még így sem találja elég puhának.

Ahhoz képest, amit a Fidesz mond, semmi nem úgy van. Tulajdonképpen a nagybirtokrendszert erősítette eddig, miközben családi gazdaságokról papolt.

Földből -még olcsón- eddig alaposan bevásárolt mindenféle párt minden potentátja, akik már alig várják, hogy húsz-ötvenszeres áron továbbpasszolják, na kinek? Nyilván a szomszéd Miska bácsinak.

Akárhogyan is nézzük, ez a földkérdés annyira fontos, hogy a felelőtlen elkótyavetyélésével az állam számolja fel önmagát.

És mi van akkor, ha ez a cél? Mert én még azt sem értem, mitől magántulajdon (és bekeríthető) egy szántó, erdő, vagy mondjuk patak?

A megújítható tartós bérlet nem jobb?

Ne legyen igazam, de a lényeg csak akkor jön majd, amikor az amerikai nagyüzemekkel kell versenyezni.
Az alpesi, milkás paraszt ott nem fog labdába rúgni.

Ekkora barmok is csak a magyarok lehetnek, hogy eladják saját lábuk alól a Nemzetüket!
______________________________________
Fidesz-köcsögnek sose higgy, mert csak azért hazudik, hogy jól járjon. Elvet hol nincs, ott ne is keress!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.28. 18:37:19

"Orbán Viktor szerint a kormány arra vállalkozott 2010-ben, hogy talpra állítja a mezőgazdaságot, megvédi a magyar földet és visszaadja a vidéken élőknek a boldogulás lehetőségét."
mandiner.hu/cikk/20140323_orban_a_magyar_videk_az_orszag_egyik_aranytartaleka

"Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter levelet írt a magyarországi gazdáknak, vidéken élőknek, termelőknek. A tárcavezető levelét lapunk is szívesen adja közre.

A Magyar Kormány megvédte a földet, segítette a családi gazdálkodásokat, támogatást nyújtott a fiatal gazdáknak"

nagyvazsonyma.hu/2014/03/26/level-a-gazdaknak-is/

"Az új földtörvény garantálja, hogy a külföldiek földvásárlási moratóriumának lejárta után is, a magyar gazdáké és családi gazdaságoké legyen a magyar föld – hangsúlyozta Zsigó Róbert.

Az Orbán Viktor mögött álló stabil parlamenti és társadalmi többség nélkül a magyar termőföldet nem tudtuk volna megvédeni, hiszen a magyar föld védelmét rögzítenünk kellett az alaptörvényben és új földtörvényt kellett alkotni, amely garantálja, hogy a külföldiek földvásárlási moratóriumának lejárta után is, a magyar gazdáké és családi gazdaságoké lesz a magyar föld – jelentette ki a politikus."

www.frisss.hu/hirek/fidesz-a-magyar-fold-vedelmeben-

vö:
"Május elsején végleg lejár a földvásárlási moratórium, vagyis a tagállami állampolgárok a magyarokkal azonos feltételek mellett vehetnek földet Magyarországon."

de itt is:
www.kielegyenafold.hu/documents/2014/a_foldtorveny_valaszol.pdf

folyamatosan hazudnak a fideszes kutyák. ezt kaptátok, ezt akartátok!
már a választások előtt is lehetett tudni, hogy gerinctelen komcsik fattya az összes!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.28. 18:42:19

gyakorlatilag a nagytőkések közül csak az nem uniós állampolgár, aki nem akar az lenni.
de volt a Mandinernek egy beígért Ángyán interjúja, most ugye Bea elcaflat Ángyánhoz vagy Ácsnéhez is?

unionista (törölt) 2014.04.28. 18:46:56

@Shenpen:
a földvásárlást (és egyébként szinte bármit) lehet korlátozni helyi rendelettel. lehet helyben lakáshoz kötni, és szinte bármihez az alkotmányos kereteken belül. szóval ha a kormány a termőföldet nem akarná átjátszani haveroknak, akkor külföldiek se ne nagyon juthatnának hozzá.

egy antall józsef nevű hazaárulónak nem kellett volna tollvonással szétverni a termelőszövetkezeteket. egy orbán viktor nevű hazaárulónak nem kellett volna privatizálni a szövetségi állami gazdaságokat. ezeknek az embereknek nem kellett volna mindenféle véglényekkel kormányt alakítani. földművelésügyi minisztereket sorba vesszük, akkor elég szomorú képet kapunk.

unionista (törölt) 2014.04.28. 18:52:03

@Bell & Sebastian:
ez a sztori a támogatások felmarkolásáról szól. azon túl bevetik takarmánykukoricával, vagy bármilyen igénytelen haszonnövénnyel. óbégathattok, de a kommunista (vagy ha így jobban tetszik agrárszocialista) megoldások hiányoznak a vidékről. amit a sok horthysta kisnemes, fasiszta amerikai nagy magyar hazafi szétvert.

Bell & Sebastian 2014.04.28. 19:26:30

@unionista: Nem lesz mindig támogatás, Amerika már türelmetlenül lesi, hogy mikor bontja le az unió végre a mezőgazdasági szubvenciókat.

Az élelmiszer (amit a föld terem) az a valódi, stratégiai termék.
Hogy ne zabáljuk meg magunk, ahhoz itt még mindig sokan vagyunk, hogy más keressen rajta, ahhoz a földet kell elsőbb tulajdonlannia.

Ennyire egyszerű:
- létszámfölösleget szétzavarni, megdögleszteni
- erőforrásokat elvenni
- "gyapotszedő" népségnek kottát szétosztani

Majd eldalolgatnak egypár édes-bús bluest a Tiszassippi partján, szomorúan gondolnak a régi, szép időkre, amikor még a Ku Klux Klan december hatodikán ajándékot rakott a gyerekek zoknijába.

unionista (törölt) 2014.04.28. 19:47:00

@Bell & Sebastian:
ha esetleg élelmiszerhiány lenne, akkor abból szélsőbaloldali kormány következne. szanyueli tibor felkészül. ő a földeket azonnal államosítaná, a kulákokat kitelepítené. a kommunisták mészáros lőrincet felakasztanák. és ha ők nem, akkor a nácik. egymásra licitálnának. ez elég nyilvánvaló. szerintem ezek az emberek nem erre játszanak.

Bell & Sebastian 2014.04.28. 21:04:07

@unionista: Persze, hogy erre játszanak.
Az itt fellelhető, izgága népség lecserélendő, ugyanis saját, birodalmi gondolkodásába ragadt, nem smakkol neki az újmódi, alattvalói szerep, ami még annál is jelentéktelenebb, mint amit Adolf egykoron ráosztott: a viszonylagos önállósággal járó ütközőzóna / határőr -státusz.

A halálos ítéletünket még Gorbacsov és Reagan írta alá, úgy 1987 táján, Velence mellett, egy hadihajó fedélzetén.

A németeknek nem kellettünk, mert ott volt nekik az NDK, Csehszlovákia és közvetetten Lengyelország, amik felett gyámkodhattak kedvükre.

Itt a franciák próbálkoztak (ismételten), kevés sikerrel.

Úgy jutottunk amcsi (ezzel együtt izraeli) kézre, hogy elfelejtettünk csillagot választani, a két szép szemünkért meg nem kellettünk senkinek.

Pedig szándék még csak-csak lett volna, ha még a választási rendszerünket is Németországból importáltuk, még jóval az Alaptörvény koncepciója előtt.

El nem hált szerelem ez az egyoldalú, németekért rajongásunk. Obama meg ott támad, ahol rést lát a falon.

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.04.29. 04:42:36

A vilag nagy reszen teljesen elkepzelhetetlen, hogy kulfoldi ingatlant vasaroljon. Nem csak termofoldet, hanem barmilyen ingatlant. De pl. lehet 99 evre berelni.
Nyugaton is mindenfele feltetelekhez kotik a termofoldvasarlast. Daniaban, Franciaorszagban nem csak a piaci arak miatt, de adminisztrativ korlatok miatt is lehetetlen foldet venni.
A magyar tilalom annyira lesz jo, hogy a nagybirtok, a magyar oligarcha szepen hizik tole.
A fold szerintem a legjobb joszag, befektetes. Orbanek es a tobbi poltikus is tudja ezt, be is vasaroltak termofoldbol.