A nagy csendről
2013. december 24. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

A nagy csendről

a_nagy_csend.jpg

„Nem törölhetjük el a szokásainkat. Nélkülük nem tudnánk többé tájékozódni.”

„Szomorú, hogy a világ elfelejtette az Istenhez vezető utat. Mi értelme Isten nélkül élni? Ha eltörlitek az istenhitet, mivégre éltek a Földön?”

„Ez a csend: utat engedünk Istennek, hogy megszólalhasson bennünk.”

Több mint öt éve már annak, hogy írtunk egy különleges filmről: A nagy csend a Francia-Alpokban fekvő La Grande Chartreuse karthauzi kolostor némaságot fogadó szerzeteseiről szól. Mit szól; hallgat. Közel három órán keresztül. A szerzetesek ritka filmbéli megszólalásait idéztük fentebb. Ritkán beszélnek és lassan cselekszenek. Mindig, mindenről megfontoltan, kiérlelve döntenek. Mert nem csak döntésekből, beszédből és cselekvésből áll a világ. A karthauziak példát mutatnak: juthat idő merengésre, imádságra, kivonulásra vagy önmagunkba fordulásra, vagy egyszerűen csak jókedvű csúszkálásra a havas hegyoldalon. Volna mit eltanulni tőlük.

Philip Gröning először 1984-ben jelentkezett be a kolostornál, hogy filmet forgatna róluk. Tizenhat év múlva érkezett a válasz: most jöhet. Nyolc év után láthattuk az elkészült filmet. Most, öt évre rá megtaláltuk az interneten. Alább láthatjátok.

Hallgassátok a csendet.

Boldog karácsonyt kívánunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr515703444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

S=klogW 2013.12.24. 13:53:39

Én nem ragaszkodnék akármilyen istenhez, de valamilyen hit nélkül nem lehet élni.
Nem vagyok elájulva a kereszténység istenétől, de Jézus tanítását bárki megfogadhatná - illetve mindenki, vallás(osság)tól függetlenül:

egyetlen más vallásban sem olyan központi, hangsúlyos üzenet a cselekvő szeretet, mint a kereszténységben.

S=klogW 2013.12.24. 13:59:21

"Philip Gröning először 1984-ben jelentkezett be a kolostornál, hogy filmet forgatna róluk. Tizenhat év múlva érkezett a válasz: most jöhet. Nyolc év után láthattuk az elkészült filmet. Most, öt évre rá megtaláltuk az interneten. Alább láthatjátok."

Mindig csodáltam a katolikusokra jellemző az idő érlelő erejét munkálkodni engedő türelmet, az apró cselekedetek szorgalmasságát.

S=klogW 2013.12.24. 14:30:53

@Bell & Sebastian:

a refik nagyon lecsaptak az orando et laborandora, de valahogy, valamiért úgy érzem, az ő munkálkodásukban van egy jó adag "kaparj kurta" mentalitás is

S=klogW 2013.12.24. 16:57:13

Áldott, békés karácsonyt mindenkinek!

bömböcz 2013.12.24. 19:06:57

Becsszó...ez lesz az utsó!
hukk...
békéskarácsony...

BŐS 2013.12.24. 21:55:40

Jaj de jó lenne, ha Rajcsányi Gellért is csöndben maradna mostantól 8 évig :)

bömböcz 2013.12.24. 22:07:28

@S=klogW:
magafszomat a zsidó-kereszténységbe.

Valóraváltógép 2013.12.24. 23:05:35

@bömböcz: Ha jó lesz, keresek magának valami vallást, ahol az anyóst rituálisan feláldozzák év végén, rendben?

bömböcz 2013.12.25. 00:52:59

jaj... nemértii:
amagyarok istene aÉ

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.12.25. 11:33:12

Karácsonykor feltétlenül elmebetegeket kell idézgetni, mert az olyan felemelő.

Kandeláber 2013.12.25. 13:48:05

Áldott Karácsonyt mindenkinek!
Azoknak is, akiknek Jézus Krisztus születése nem jelent semmit.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.25. 18:19:04

aki végignézte a tarrbélai 2 és fél óra mélységet, kérem jelentkezzen, karácsonyi ajándéktárgyakat sorsolunk ki közöttük, ha a filmről alkotott véleményét 3 mondatban meg tudja fogalmazni

Urfang 2013.12.26. 10:23:23

Szerintem aki ezt végignézte az hazudik, legfeljebb beletekert miközben már azon gondolkodott, hogy hol fog majd menőzni azzal, hogy ő bizony ezt végignézte, mert annyira kifinomult modorú, hogy ilyeneket néz :)

Bloodscalp 2013.12.26. 14:31:26

A nagy csend.

Jó film cím lenne egy politikai korrupciót bemutató dokuhoz, és vagy kommunista bűnőket bemutató filmhez.

A film persze magyarországon játszodna.

Neander 2013.12.26. 20:01:09

A beszéd az egyik dolog, ami az embert emberré tette. Ezt mesterségesen elfojtani magunkban olyasmi, mint amikor egyszer csak nem szabad többé nemi életet élni. És vajon miért? Kinek jó ez? Kit szolgál? Honnan tudja valaki, hogy a saját istene azt kéri tőle, hogy pont azt ne csinálja többé, amit állítólag ő adott neki?

Valóraváltógép 2013.12.26. 23:54:20

Hát ez a blog megdöglött. Mikor szoktatok életre kelni?

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.12.27. 10:02:53

@Valóraváltógép: szent karácsony ideje maga az élet és a megújulás. :)

NA POCS KA 2013.12.27. 21:15:08

@tauglich: Bene. Tetszik az új nickem?
:)

Alfőmérnök 2013.12.28. 08:50:32

@NA POCS KA: A totális elhülyülés végső stádiuma felé tartasz.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2013.12.28. 12:35:21

@NA POCS KA: dokikám, ha ettől ideig-óráig jobban érzed magad, ám legyen. A te dolgod.

Alfőmérnök 2013.12.28. 12:51:52

@tauglich: Szerintem ez nem a doki, hanem a Rozi.
De az biztos, hogy nőnemű.

NA POCS KA 2013.12.28. 13:08:29

@Alfőmérnök: 1. Kezdem unni a lelki problémáidat.
2. Minek neked két nick, ami egy helyen ugyanazt mondja, + úgy csinál, mintha két személy lenne?

Valóraváltógép 2013.12.28. 13:45:38

Nos, mégis megnéztem, nem kellett volna. Akkor azt hiszem, én szűrlek, és egy darabig nem vagyok rád kíváncsi. Meg azután sem. :)

Alfőmérnök 2013.12.28. 13:57:20

@Valóraváltógép: Megijedtél az echelon-tanúktól? :))

Valóraváltógép 2013.12.28. 20:30:37

Inkább úgy foglalnám össze, hogy az anyád picsájának hisztériázz, alfi. Szóltam elégszer, és most ráuntam.

Alfőmérnök 2014.01.10. 07:26:40

@Valóraváltógép: John Locke és Montaigne filozófiája az Orbán-család tükrében
www.youtube.com/watch?v=GfmbSuRsYrk

Alfőmérnök 2014.01.21. 20:54:31

@Valóraváltógép: Világbotrány!: Érettségizetteket tanít Orbán írni, olvasni, számolni, hangokat kimondani
www.youtube.com/watch?v=tORLb1IuF7s

Alfőmérnök 2014.01.30. 23:50:49

@Valóraváltógép: Miből él Molnár F. Árpád kontra dúsgazdag kereszténység
www.youtube.com/watch?v=5re7Wp7yz6Q

Alfőmérnök 2014.02.16. 19:55:58

@Valóraváltógép: Vizovicki László és az állam - Molnár F. Árpád a pázmány utcai kilakoltatás közben
www.youtube.com/watch?v=TOaPN9lpct8

Alfőmérnök 2014.03.05. 10:01:47

@Valóraváltógép: Szexrabszolga, titkos ügynök (A programozott Candy Jones) 1/2
www.youtube.com/watch?v=qguG2X0DxUE
süti beállítások módosítása