Ellenzéki együttlét: ha ugyanaz jön vissza
2013. október 07. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Ellenzéki együttlét: ha ugyanaz jön vissza

mszp.jpg

„Nem érdemes leváltani az Orbán-kormányt, ha ugyanaz jön vissza, aminek a következménye lett az ő kétharmados hatalomszerzése.” (Juhász Péter válasza az MSZP és a DK képviselőjének 2012 október 23-a előtt)

Ahogy a találomra szétlőtt biliárdgolyók is ütközhetnek az asztalon, úgy a saját belső feszültségeik és különböző centrifugális erők miatt szétszéledt ellenzéki erők is eljutottak addig, hogy egy alkalomra egyesítsék megmaradt erőiket. Addig mentek szanaszét az ellenzéki együttműködés szereplői, amíg végül térben és időben találkoznak egy ponton. Október 23-án együtt ünnepel a baloldali ellenzék, Gyurcsánytól Bajnain és Mesterházyn át a PM-esekig. Amennyire természetes lenne ez a fejlemény laboratóriumi körülmények között, annyira pikáns ez most, látva az elmúlt egy évben az ellenzék belső viszonyainak alakulását.

Az MSZP-nek ez a helyzet persze tök mindegy: az évről évre egyre ravaszabbul politizáló Mesterházy Attila vezetésével az MSZP a baloldali ellenzék vezető ereje maradt, és ennek a helyzeti előnynek a birtokában a szocik továbbra is szinte bárkivel szóba állnak, ha a hatalom visszaszerzésének esélyéről van szó.

Annál érzékenyebb a DK és az Együtt-PM helyzete. A 2010 óta elszabadult hajóágyúként csak és kizárólag saját útját járni hajlandó Gyurcsány Ferenc az MSZP és az Együtt-PM megállapodása után kapcsolt az eddigieknél is magasabb fordulatszámra. A baloldali ellenzék együttműködésében részt venni akaró, a többi politikai szereplőt kéretlen tanácsaival és üzeneteivel folyamatosan bombázó Gyurcsány ez alkalommal is ellopta a show-t: „Sms-t írtam kollégáimnak: »Attila és Gordon! Országjáráson vagyok. Mást se hallok, mint hogy össze kell fogjunk. Nem gondoljátok, hogy az MSZP-nek, az E14-nek és a DK-nak közösen kellene ünnepelni október 23-át? Gyf«” üzente Gyurcsány múlt héten a vetélytársainak.

A nyilván kissé meglepett Attila és Gordon az M1 tudósítása szerint sumákolással reagáltak a gyurcsányi felvetésre: az Együtt-PM szövetség vezetőjének a magyar üzleti vezetők fórumán próbálták feltenni a kérdést. Bajnai Gordon ott nem akart válaszolni, a folyosón pedig nem állt meg a kamerák előtt. A szocialista pártot emailben keresték meg. Az MSZP rövid üzenetben válaszolt: „Köszönik a megkeresést, de nem kívánnak élni a lehetőséggel”.

Ma reggel viszont Bajnai jelentette be, hogy mégis együtt ünnepelhet a baloldali ellenzék, gyurcsányostul október 23-án. Azt mondta: az MSZP-vel választási szövetséget kötöttek, de október 23-án ennél szélesebb körben kell ünnepelni, akár Gyurcsány Ferenccel közösen, és erről már megállapodott Mesterházy Attilával is. Bajnai ugyanakkor a jól ismert óvatosságával Juhász Pétert, az Együtt-PM társelnökét, a Milla vezetőjét kérte fel a szervezésre. Úgy látszik, hiába tudja az előző hétvége orbán-szobros, késes-vudus-bazmegelős szeánsza óta mindenki, mire képesek Bajnai fura szövetségesei a főnök távollétében; Bajnai most megint másra bízza a közérdeklődésre számot tartó esemény szervezését. És pont arra az emberre, aki egy évvel ezelőtt azoktól határolódott el az ATV műsorában, akikkel most mégis közös ünneplésre készülnek október 23-a alkalmából. És mit gondoljunk most a PM-esekről, akik az LMP-ből indulva, abból kiszakadva jutottak el odáig, hogy fel kell vállalniuk Gyurcsány Ferencet október 23-án.

A vezető MSZP mögött az igazi meccs az Együtt-PM és a DK vezetői között folyik. Bajnai Gordon: az ember, aki ott se volt. Gyurcsány Ferenc: az ember, aki minden áron ott akar lenni. Két ellentétes karakter, de nem kérdés, hogy melyik alkalmasabb a politizálásra, a politikusi létre. És még csodálkozunk, ha az ellenzéki szavazók körében az Együtt-PM gyengül, a DK meg erősödik. Az pedig a 2010-2014-es ciklus legnagyobb meglepetése lehet, ha a DK tényleg képes lesz megelőzni az Együtt-PM-et, és ez a jövő évi választási eredményekben is megmutatkozik. Azt senki nem mondhatja majd, hogy nem volt momentuma Bajnaiéknak. De közismert, hogy kettejük közül Gyurcsány a hosszútávfutó.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr305555012

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ellenzéki együttlét: ha ugyanaz jön vissza 2013.10.07. 12:26:02

Bajnai Gordon: az ember, aki ott se volt. Gyurcsány Ferenc: az ember, aki minden áron ott akar lenni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.08. 00:10:28

@Török, Gábor!!!: te egy alternatív "valóságban" élsz , te egy másik dimenzió gyermeke vagy.

"kemény ügy a rapid alkotmánytól és a közigazgatás újraszabásától kezdve az államosító/piac-újraosztó lépéseken át mondjuk az oktatás/kulturális élet finoman szólva átalakításáig bőven kimerítik a radikális jelzőt."

igen? volt változás? hát akkor nincs mit tenni, fényre derült a haza

"egy radikális kormány, kérdés, hogy milyen radikális. Polgári radikális? Nemzeti radikális? Kommunista? "

te sikeresen beszoptad a propagandát, gratulálok.
vastagbor.blog.hu/2013/10/03/ennyi_maradt_a_magannyugdij-vagyonbol

vasmargitt 2013.10.08. 00:15:59

amit a jobboldali sajtó művel, az a szakma legalja. utoljára rákosi alatt okádott ki magából ilyen vérfagyasztóan színvonaltalan és gonosz propagandát a magyar sajtó. de azt jobb erők művelték. ezek sajna nagyon primitív alakok - akár a főnökeik, a csüngő pocakú diktátorral az élen.

a fideszes propaganda a sajtó hármas lenini elvét érvényesíti: a sajtó kollektív agitátor, kollektív szervező és kollektív agitátor. mindezt a fiúk a pravda színvonalán teljesítik.

nagyon sok pénzért művelik ezt az ocsmány műfajt a fiúk, de ettől még göbbelsi-sztálini dolgot művelnek.

Kámasuka 2013.10.08. 00:24:17

Összenőttek ezek, na. Arra kell figyelni hogy ne legyen meg az 1/3uk.

Kámasuka 2013.10.08. 00:29:28

@vasmargitt: Akkor minek olvasod? Szemetet itt az Indexen is olvashatsz.

Kámasuka 2013.10.08. 00:34:42

@telekkonyv: Úgy elképzelem hogy az SZJA csökkentés, családi adókedvezmény, olcsó hitel, rezsicsökkentés, 2s állampolgársággal kampányoló Orbán ellen kiállnak ezek a szarfaszúak azzal, hogy

De mi demokrták vagyunk....

Ritka nagy égés lesz alig várom. Nektek amúgy az utolsó.

Szúnyog 2013.10.08. 00:57:14

@vasmargitt: Margitka, magácskának javasolom a Népszavát, sőt az Amerikai Népszavát, meg a Vincent, Egyenlítő és egyéb blogokat. Sokkal boldogabban fog élni.

vasmargitt 2013.10.08. 01:01:11

ezek a jobboldali újságírók a szakma legalja. sajtójuk olyan primitív, mint rákosié volt.
a jobboldali sajtó a lenini elvek szerint készül: a sajtó kollektív agitátor, kollektív propagandista és kollektív szervező.

sok pénzért kavarják a primitív fost ezek a gyerekek, de ettől még megvetendő, amit művelnek

Demis Castro 2013.10.08. 01:06:10

Elszabadult hajóágyú? Ez az allegória éppenséggel a Fideszre illik :) Olyan dolgokat csinálnak kormányra kerülve, amire senki nem kérte meg őket - mikor éppen mi jut az eszükbe.

Gyurcsány nem nevezhető elszabadult hajóágyúnak, ő per pillanat nem tud semmit letarolni - nincs hozzá hatalma...

vasmargitt 2013.10.08. 01:08:58

@Szúnyog: én jól szórakozom ezeken a taknyokon.

kik orbán szaros seggének a nyalását összetévesztik az alkotómunkával. pedig csak a nyelvük lett tőle szaros. eszük nuku

csodálkozom, hogy bizonyos lényeknek tetszik, amit ezek a primitív nímandok művelnek. nyilván azért lehet így, mert a fogyasztók valójában nem gondolkodó lények, hanem zombik

áasdklfjáasn 2013.10.08. 02:32:17

@rocksztar:
Hát mondjuk a mini-Hitlerről is össze lehetne vágni egy olyat, hogy mikor mit mondott.

Mondjuk legutóbb pékdául arról, hogy ő sosem mondott olyat, hogy 2010-ben fülkeforradalom volt.

Szóval azért az, akinek a seggétől mindig szaros a nyelved, a hazugsági versenyt is magasan nyerné.

nu pagagyí 2013.10.08. 04:53:23

Az ellenzék sokféle csoportból áll, nincs min csodálkozni, ha nem értenek egyet mindenben. A választás fő kérdése mégis az, hogy a jelenlegi tolvaj banda maradjon-e, élhetetlen terméketlen ugarrá változtatva az országot.

vantaan 2013.10.08. 05:23:27

@nu pagagyí:
"A választás fő kérdése mégis az, hogy a jelenlegi tolvaj banda maradjon-e, élhetetlen terméketlen ugarrá változtatva az országot." ... ez a lényeg!
Aki szabadulni akar ettől a tolvaj bandától az nem lehet finnyás. Akár rugdalják Sztálin-Viktor turulcell fejét vagy sem. Össze kell fogni a HAZÁÉRT, az EMBEREKÉRT, MAGYARORSZÁGÉRT, a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGÉRT!

jog-ász 2013.10.08. 06:37:41

a kérdés ugyanaz, a pártok, a szereplők ugyanazok, már csak annyinak kell eldőlnie, hogy a bizonytalan 50%ból ki fog többet elhódítani, új erő nincs, de sztem ez a banda aki 23 éve itt van a nyakunkon nem is engedné hogy legyen.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.10.08. 06:50:49

van valami vicces abban, ahogy az mszp tárgyal az mszp-vel hogy akkor hogyan is legyen.
gondolom most elmegy az összes büdös kommunista 23án, magukat demokratának nevezve tüntetni egy demokratikus kormány ellen, miközben évtizedeken keresztül, hopp-ellenforradalomnak hívták 56ot.
takonygerincű fostalicska komcsi-bolsi-libsi bagázs.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.10.08. 06:51:56

@vantaan: összefogni? a magadfajtával? aki megteszi az meg is érdemli.

gmower (törölt) 2013.10.08. 07:22:12

Október 23-án Gyurcsány Ferenccel együtt ünnepelni remek ötlet, remélem a 7 évvel ezelőtti események néhány felvételét is levetítik, különösen olyanokat, amikor a rendőrök földön fekvő embereket rugdosnak, kapualjba menekült külföldi turistákat vágnak arcon, vagy éppen amikor egy országgyűlési képviselőt vernek véresre. Mert ezek remekül mutatják mit is gondolnak ők a demokráciáról, mennyire nagy demokraták.

Tulajdonképpen örülök ennek a fejleménynek, a bizonytalanokat mindig emlékeztetni kell, hogy mi fán terem a "demokratikus ellenzék", és azért mégiscsak hitelesebb, ha nem a politikai ellenfél teszi ezt meg, hanem heti rendszerrességgel bizonyítják, hogy semmihez sem értő, hatalommániás agresszív barmok.

vantaan 2013.10.08. 07:24:16

@FILTOL: no ez az! A magadfajtával. De ez a magadfajta ami nem a Te fajtád! ....mert a Te fajtád csal? lop? hazudik? ...néha napján drogozik? állandóan mutyizik? trafikot, földet, fát, stadiont. A Tefajtáddal csak akkor ha megbánta a nemzet a magyarság ellen elkövetett bűneit és visszaadta az elmutyizott össznemzeti vagyont s az elcsalt adókat stb, stb.

vantaan 2013.10.08. 07:28:58

@gmower: szarni a 7 évvel ez előtti dolgokra! Most a hazáról, a nemzetről van szó! Igenis összefogni mert a mutyi elöntötte az országot! A bűzös tolvaj mutyi amely nem embereket rugdal a földön hanem embereket öl! Otthon, a munkahelyeken, a kórházakban a köztereken a mindennapokban.

Stefánia kisasszony [tеuto-nordikus parasztlány] 2013.10.08. 07:46:03

@gmower: Reméljük az őrjöngő, törő-zúzó, gyújtogató elemekről is láthatók majd jelenetek, akiket Orbán a Fradi B-középben ülve biztatott fel, majd velük őrizteti a székházát.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.10.08. 07:49:25

nem is ugyanazok :(
Kuncze, Demszky, és Fodor Gábor hiányoznak ebből a remek csapatból, akik biztosan 4/4-el nyernek 2014-ben...

xd

vantaan 2013.10.08. 07:51:17

A mutyi elöntötte az országot! ÖSSZEFOGNI!

"180 Margitszigetnyi föld juthatott Simicskáéknak pályázat nélkül

Néhány igazi nagyágyú is akad a 34 ezer hektárnyi állami föld haszonélvezői között, a teljes listát hamarosan nyilvánosságra hozza a földalapkezelő. Simicskáéknak 582 millió forint területalapú támogatás járt idén az első félévben, de az egyéb jogcímeken történt kifizetésekkel együtt 1,6 milliárdot tettek zsebre."

Κara kán · http://karakan.blog.hu 2013.10.08. 07:58:20

@wmiki: Mi van miki? Más nickeken is feltűnsz? De azonnal lebux ám!

Peterpapo 2013.10.08. 08:17:35

"Bajnai Gordon: az ember, aki ott se volt. Gyurcsány Ferenc: az ember, aki minden áron ott akar lenni."

Orbán: az ember, aki azt hiszi, mindenhol ott kell lennie, mert nélküle megáll a világ.

Matolcsy: az ember, aki azt hiszi, hogy jó ha ott van valahol.

Lázár: az ember, aki azt hiszi, hogy ember.

is 2013.10.08. 08:22:06

@tesz-vesz: "ugyanazokkal van baráti, rokoni, "üzleti" kapcsolatban , akik 56-ban a szovjetek mellett a magyarokra lőttek"

látod, erről a mondatról kellene beszélgetni. akik 56-ban a magyarokra lőttek, azok már a 80-as években sem voltak érdemi szereplői az MSZMP-nek. nincsenek táblák róluk sehol. Kádár Jánost jelenleg a FIDESZ jobban a keblére öleli, mint az MSZP. az MSZP-nak 1990 óta már 5 elnöke volt. a FIDESZnek? ja, volt egy ideig a Pokorni is, amikor Orbán miniszterelnököködött.

csak a dédapám bicskájára tudok utalni, melynek a nyelét hatszor, a pengéjét meg már kilencszer cserélték, de azért ez még a dédapám bicskája. halálpontosan ez az egy félmondat bénít meg minden értelmes gondolkodást Magyarországon.

Peterpapo 2013.10.08. 08:24:36

@FILTOL:

"takonygerincű fostalicska komcsi-bolsi-libsi bagázs."

Hogy beszélsz a fideszről? Mondjuk igazad van.

Peterpapo 2013.10.08. 08:28:44

@BenFranklin:

"2s állampolgársággal kampányoló"

Ez gondolom nem azt jelenti, hogy kettős, hanem azt, hogy kétes.

Hazudós, mocskoskisbélféreg Orbán ne kampányoljon hazugságokkal, hanem takarodjon ki a politikai életből és tegyen valami hasznosat, ha egyáltalán képes rá ez az ostoba, tudatlan köcsedék.

Kókadt-szegfű 2013.10.08. 08:47:59

@feketeesfeher:
„Nem érdemes leváltani az Orbán-kormányt, ha ugyanaz jön vissza, aminek a következménye lett az ő kétharmados hatalomszerzése.” (Juhász Péter válasza az mszp és a dk képviselőjének 2012 október 23-a előtt)

mandiner.blog.hu/2013/10/07/ellenzeki_egyuttlet_ha_ugyanaz_jon_vissza

Kókadt-szegfű 2013.10.08. 08:48:47

„Nem érdemes leváltani az Orbán-kormányt, ha ugyanaz jön vissza, aminek a következménye lett az ő kétharmados hatalomszerzése.” (Juhász Péter válasza az mszp és a dk képviselőjének 2012 október 23-a előtt)

is 2013.10.08. 09:12:01

@FILTOL: szerintem is elmegy az összes büdös, államosító, rezsicsökkentő kommunista demokratának hazudva magát a Hősök terére, hogy az új Kádárnak csápoljon.

is 2013.10.08. 09:13:02

@Kókadt-szegfű: hál istennek az már nem is jöhet vissza, még ha akarna sem. tök jól hangzik ez a mondat, csak ma már a nagy semmiről szól.

Kámasuka 2013.10.08. 09:16:12

@Peterpapo: Majd eltakarodik egyszer ő is, nem kell aggódni. Igaz akkor az mszp már ugyanúgy történelem lesz, mint az szdsz.

Peterpapo 2013.10.08. 09:19:49

@BenFranklin:

Az már késő lesz. Most rögtön mennie kellene. Főleg, ha azt vesszük, amit ő mondott, hogy egy miniszterelnöknek azonnal le kell mondania, ha 300 forint fölé megy az euro árfolyama. Mint a Big Brother-ben anno.

"Viktor! Hagyd el a házat! Most!"

Netuddki. 2013.10.08. 09:49:37

Imánk meghallgattatott, van végre szűrés gomb!

„Nem érdemes leváltani az Orbán-kormányt, ha ugyanaz jön vissza, aminek a következménye lett az ő kétharmados hatalomszerzése.”

Majd ezt talán a választók eldöntik. Az meg senkit ne zavarjon, hogy a balfaszkámat erős érdekek fűzik ahhoz, hogy ne váltsák le a zorbán rezsimet...

Kámasuka 2013.10.08. 09:50:25

@kovi1970: 'Majd ezt talán a választók eldöntik.'

- megtörtént.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.10.08. 09:53:46

Juhász Péter hülye.

Évekig nyomatta itt az LMP azt, hogy új párt kell. Meg lehet nézni a támogatottságát. A DK új párt (jó, régi emberrel). Az E14 új párt, résznem új emberekkel. Mennyi a támogatottságuk?

Baromság elmélkedni, amikor tény: azok az emberek, akik le akarják váltani Orbán, nagyrészt Mesterházyra, kisebb részt Bajnaira szavaznának. Juhászra meg Schifferre annyian, mint a munkáspártra.

Ez van bazdmeg, itt évekig lehet ezt nyomatni, de egy idő után észre kéne venni, hogy bukott dolog.

A Mandiner is hülye természetesen, de hát ezt már ősrég óta tudjuk.

Peterpapo 2013.10.08. 09:54:15

@BenFranklin:

Erre csak azt tudom mondani, hogy sok ember van, aki szolgáltatót vált, mert nincs megelégedve azzal, akihez tartozik. Majd pár hét, hónap után sírva menekül vissza, mert akihez ment az rosszabb, mint az eredeti.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.10.08. 09:54:50

Juhász Péter menjen az LMP-be, és essenek jól ki a Parlamentből. Mert megérdemlik!

Kámasuka 2013.10.08. 09:57:33

@Peterpapo: Na most ez az amire nincs semmi esély. Eddig 2x volt 23 év alatt kétesélyes választás 2002ben és 2006ban, az összes többi sima ügy volt.

maroz 2013.10.08. 09:58:53

Vicces, hogy Gyurcsány legalább megmondta őszintén, hogy a "demokratikus ellenzék" térfelén mire megy ki a játék:

"Azt gondolom, hogy a DK képes 7-8 százalékot szerezni. De ha mégsem jutunk be, akkor a Demokratikus Koalíciónak valószínűleg vége van, négy évet aligha lehet kibírni parlamenten kívül. Ha a DK-nak vége van, akkor valószínűleg nekem is, de ennek kicsi az esélye."

Erről van szó. Olyan ez, mint a székes játék, ahol mindenki sétálva kampányol, majd egy adott jelre gyorsan leülnek. A játék attól lesz izgalmas, hogy egy székkel kevesebb van, mint ahány segg, és minden újabb körben újabb széket vonnak ki a képletből. Most azt látjuk, hogy a "demokratikus ellenzék" egyre hisztérikusabban járkál körbe-körbe, mert lassanként felismerik, hogy nekik már alig maradt néhány szék, valakik hirtelen nem egyet vontak ki a játékból, hanem sokat, és hát az bizony tényleg frusztráló, amikor az évtizedes, megszokott jó kis székecske hirtelen kiugrani látszik a seggecske alól. A 2014-es választás a balliberális biliárdgolyóknak erről fog szólni, semmi másról. A szurkolókat kérjük, hogy a pirotechnikai eszközöket, az ütő-szúrófegyvereket és a túl hangos tamtamdobokat a bejáratnál leadni szíveskedjenek.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.10.08. 09:59:33

Ja és Rajcsányi Gellért is hülye, ezt is tudjuk évek óta. A cikkből csak az derül ki, hogy utálja Gyurcsány és Mesterházyt, tehát bármit is csinálnak, azt is utálja. Ha nem fognak össze, azt is, ha összefognak, azt is. Ha Gyurcsány SMS-t küld, az Rajcsányinak maga a szodómia.

Mindehhez Rajcsányi simán felhasználja Juhász Pétert, de az ördögöt is, ha kell, csak rúgjon egyet Gyurcsányba és Mesterházyba.

Kámasuka 2013.10.08. 10:04:29

@maroz: Szerintem meg tökre élvezetes lesz ahogy Bajnai majd Gyurcsány ellenében akarja kikaparni az 5%-át(ami Bajnainál egyelőre 10). Mert mind2 nem jut be az biztos, de ha van Isten akkor egyik se.

Nagy show lesz.

Kim Jong Un 2013.10.08. 10:09:34

Addig oruljunk amig porog a boszme, addig a fidesz nem veszithet.

Peterpapo 2013.10.08. 10:09:43

@BenFranklin:

Ne legyél ebben annyira biztos. A hátralévő fél év még elég sok idő. 2002-ben is sima Fidesz győzelmet jósoltak. 1998-ban meg sima Mszp-t. A végeredményekt tudjuk.

Balt 2013.10.08. 10:19:17

Sok sikert nekik! (Sok: DK<=4,9%, E14-PM<=9,9%)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.08. 10:20:18

@vantaan:

Az E14 nem fogja elérni az 5 %-ot. A szerencsétlen balek Bajnai folyamatosan csalódást okoz. A korábbi hívek mennek át az MSZP-hez és - kisebb részben - a DK-hoz. Így nem kizárt, hogy a DK eléri az 5 %-ot. A folyamat fő nyertese az MSZP.

Alapvetően azonban ez a "ballib" tábor belső átrendeződése, "kívülről" nem tudtak új embereket toborozni, pedig Bajnai eredeti célja ez volt.

Kámasuka 2013.10.08. 10:24:48

@Peterpapo: Nem, 2002ben nem jósoltak sima fidesz győzelmet, hanem kétesélyes volt. Most nem az, most egyelőre ugyanaz van mint 2010ben.

maroz 2013.10.08. 10:35:16

@Peterpapo: Akkoriban azért annyiban más volt, hogy akkoriban még nem számolta fel önmagát szinte teljesen a ballib.

Nézd meg ezt a móricka-rajzot:

m.cdn.blog.hu/ka/kakukkfeszek/image/tarkibiztos.JPG

De még látványosabb a másik, ahol a teljes választójoggal rendelkező sokaságra vetítve rajzolódik ki a ballib támogatottsága. Igen, kicsit csalóka, hogy a grafikon csak a szocikákat mutatja, de gyanítom, hogy azért annyira nem is, hiszen a játszma szempontjából úgyis teljesen mindegy, ha a szocik mellett lesz még vagy három-négy olyan, akik az 5%-os küszöb miatt vidáman kiesnek.

Az látszik, hogy a ballib 2006-ban Gyurcsánnyal felszámolta saját magát, és mivel azóta semmi korrekcióra sem voltak képesek az is látszik, hogy maradtak ott, ahol 2006-ban padlót fogtak. És ugye ha jól emlékszem, de javíts ki, ha tévednék, Orbán már 2010 óta kormányoz, tehát ha három és fél év nem volt elég arra, hogy az emberek rájöjjenek, miszerint nem jól kormányoz, akkor miben lehet reménykedni? Hogy majd most, amikor beindul a fideszes kampánygépezet, hogy majd most rá fognak jönni és sűrű, tömött sorokban rohanni fognak a szocikákhoz? :)

Balt 2013.10.08. 10:36:34

@Bloodscalp: "ezt ők ezerrel tagadják:) ők a független magyar média utolsó bástyája!"

Ne má'! Nyíltan vállalják, hogy a UFi (Utolsó figyelmeztetés, a Fidelitas egykori papíralapú kiadványa) elektronikus utódai. Bár hirtelen az impresszumban nem találtam. De talán leginkább azért, mert magát az impresszumot sem. :)

Kandeláber 2013.10.08. 10:37:10

@Peterpapo: Te szoktál firkálni a pepsifociba is ugyanezzel a nicknévvel, ugye?
Hasonló ostobaságokat, mint ide.

Balt 2013.10.08. 10:41:13

Megvan:
mandiner.hu/impresszum
www.ufi.hu/index.php?site=szerkesztoseg

(Magunk közt szólva: nagyobb kontinuitás véltem, de mindkettő korrekt társaság.) :)

Peterpapo 2013.10.08. 10:43:49

@BenFranklin:

Értem.

"A 2002-es választások elsõ fordulóját, amikor a közvélemény-kutató inté-
zetek egyhangú várakozása ellenére a Fidesz nem tudta megnyerni a választást, sokan a „magyar közvélemény-kutatás fekete napjaként” aposztrofálták.
Ekkor érezhetõen megrendült a közvélemény-kutatásba vetett bizalom,"

www.valasztaskutatas.hu/kiadvanyok/uj-keplet/lakatos-zsuzsa-valasztasi-elorejelzesek

"Bár az elmúlt bõ másfél
évtizedben a magyar elõrejelzések alapvetõen sikeresek voltak, a legtöbbeknek talán mégis leginkább a 2002-es kudarc jut az eszükbe ezek hallatán"

www.median.hu/kepek/upload/2010-01/karacsony_lakatos_2006.pdf

Peterpapo 2013.10.08. 10:46:33

@maroz:

Persze. Az ellenzék nyilván ölbe tett kézzel nézi majd a fidesz kampányát mi?

Peterpapo 2013.10.08. 10:49:51

@Kandeláber:

Nem. Ott sosem jártam még. De most ránézek majd. Hol keressem? Tudnál linket adni?

vasmargitt 2013.10.08. 10:56:18

elképesztő, hogy ezek jobbos médiamunkások milyen primitív hazugságokkal tömik a többi fideszes zombi agyának a helyét. utoljára rákosi alatt működött magyarországon ilyen primitív agymosó zuhany. ezekbe a jobboldali médiákba a szakma legalja zúdult be a fidesz-kormánnyal. a fiuknak fogalma sincs, mi az az újságírás.

sok pénzért dolgoznak fiúk, megtehetnék, hogy jobb színvonalon működjenek. de hát nincs eszük. tartják magukat lenini sajtóelvekhez- egy sajtótermék legyen kollektív agitátor, kollektív propagandista, kollektív szervező.

szegény kis zombik, azt hiszik, mindenki olyan ostoba ebben az országban, mint ők. pedig csak a fideszes gecik azok, akik a csüngő hasú diktátoruk seggét nyalják.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.08. 10:59:26

@is:
" akik 56-ban a magyarokra lőttek, azok már a 80-as években sem voltak érdemi szereplői az MSZMP-nek. "

hol állítottam az ellenkezőjét? amúgy ez is eléggé kétes mondat tőled, ahogy a többi. horn gyuszkó pl miniszterelnök lett 94-ben.

"Kádár Jánost jelenleg a FIDESZ jobban a keblére öleli, mint az MSZP"

kétlem, de én nem teszek különbséget az mszp és a fidesz között, sem tettekben, sem származásban, annak ellenére, hogy az mszp HIVATALOSAN az MSZMP jogutódja.

nem számít hány elnöke volt az mszp-nek, ugyanaz az érdekcsoport, belső kör, szürke eminenciás irányítja a pártot, az elnökök bábok csupán mindkét pártban

"csak a dédapám bicskájára tudok utalni, melynek a nyelét hatszor, a pengéjét meg már kilencszer cserélték, de azért ez még a dédapám bicskája."

hogyha mindent kicseréltek rajta, hogy lehetne ugyanaz? vagy áll még másból is a bicska?

"halálpontosan ez az egy félmondat bénít meg minden értelmes gondolkodást Magyarországon. "

melyik is?

Kandeláber 2013.10.08. 11:00:42

@Peterpapo: Írd be a gugliba, hogy "pepsifoci", vagy "csakfoci".
De itt van egy link is: www.csakfoci.hu/node/149886

Peterpapo 2013.10.08. 11:03:23

Köszi, de nem erre gondoltam, hanem egy olyanra, ahol "hozzá szóltam". :) Én soha nem regisztráltam erre az oldalra és facebookom sincs.

maroz 2013.10.08. 11:11:05

@aristo: Mi is a tétje annak egy blogger számára? Hogy befigyelhet egy kis helycsere? Államigazgatásból nagyonfüggetlen blogba az egyik, nagyonfüggetlen blogból az államigazgatásba a másik? Ráadásul utóbbi: vissza? :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.08. 11:20:20

@rabelais: Gyurcsány és Mesterházy meg is érdemli hogy utálják őket, ők szorgosan dolgoztak ezért eddig, akármit csinálhatnak a jövőben, nekik is van egy reaális mozgásterük.
ugye nyilvánvaló, hogyha hitler is megnyeri a vh-t, akkor nem fog hirtelen változtatni a politikáján , és nem fogja betelepíti a zsidókat németországba, meg simogatja a fejüket utána.
ezzel vesd össze, talán megérted.
mindkettő olyan mélyen benne van a bűnben, hogy onnan nem fognak hátraarcot csinálni, gyurcsány a pártnak köszönheti hogy gazdag lett, az apró-klán szerintem az mszp háttérvezetői között vannak, gyurcsány meg ide beházasodott

maroz 2013.10.08. 11:32:24

@Peterpapo: Nem, a szociknak még van egy pici esélyük, ha belátják, hogy nekik a személyi állományuk csak arra való, hogy Orbánt alulról előzzék (bal)demagógiában. A Szanyi-jelenségre akad fizetőképes kereslet, csak az a gyanúm, hogy nem ebben a mostani, finomkodó stílben. Szorozd meg Szanyi bunkóságát százzal és megkapod azt a receptet, amivel a szocik a mostani adottságaikra támaszkodva elvileg képesek lehetnének megszorongatni a jobboldalt.

Peterpapo 2013.10.08. 11:40:20

@maroz:

Lehet igazad van, a borzasztó csak az, hogy az emberek többsége nem vevő sem az Orbán, sem a Szanyi jelenségre, bunkóságra. Sőt. Ma már odáig jutottak az emberek, hogy a politikusokra nem kíváncsiak. Egyikre sem. Unják már ezt a hazug, képmutató politikai életet, ami nálunk zajlik.

maroz 2013.10.08. 11:54:39

@Peterpapo: Mert mikor kedvelték? :)

Igen, egyikre sem, illetve annyi megkötéssel, hogy a "demokratikus ellenzékre", azaz a balliberális maradványokra sokkal, de sokkal kevésbé kíváncsiak az emberek, mint a jobboldalra. Teccettek volna a kedves ballibéknek jobban csinálni, akkor most nem fájna annyi embernek a feje, hogy 2014-től mehetnek vissza a balettbe ugrálni. Ó, de szomorú is vagyok, majdhogynem vigasztalhatatlan, most mondd meg, 2014-től eltűnik a magyar közéletből Gyurcsány, nem is zsebkendőt, hanem egyenesen egy lepedőt fogok telesírni! ;)

Peterpapo 2013.10.08. 12:01:30

@maroz:

Eleinte még igen, csak aztán szép lassan kiderült, hogy a hazudozás és képmutatás oldalfüggetlen.

Én sem sajnálom Gyurcsányt, mert elqurta. Orbánt még kevésbé fogom sajnálni. Ha Orbán végre elhúzna a vérvörösbe, örömtüzet fogok gyújtani és táncolni fogok a tűz körül. Életem legboldogabb napja lenne, ha ez a gyökér végre eltűnne a francba. Sose lássam többet azt az önelégült, pökhendi, hazug pofáját.

Balt 2013.10.08. 12:14:03

@Holger Hartland: "az akkori Reakció blog rögtön lecsapott volna a témára. Most meg inkább kínosan kerülgetik. Nemhogy kritika, még reflexió sincs."

Dehogy nincs, nézd meg az "Ilyen ország pedig nincs" sorozatot. Pont ez az, amit keresel. A 382. epizódnál tart:
mandiner.blog.hu/tags/ilyen_orsz%C3%A1g_pedig_nincs

feketeesfeher 2013.10.08. 12:21:00

@tesz-vesz:

Ja, ha a jobbik harcimarci csapata meg kormányra kerülne, dehogyis uszítana mindenki ellen.
:))))

Kandeláber 2013.10.08. 12:22:36

@Peterpapo: Persze, hogy oldalfüggetlen a korrupció.
De ezt hívőknek hiába magyarázod.

vantaan 2013.10.08. 12:23:16

@tesz-vesz: A múltban élő nemzet nem élheti meg a jövőt!
Hol volt a Jobbik ,hol van a jobbik amikor csalnak Baján?
Hol volt, hol van a Jobbik amikor szemünk előtt lopják szét az országot?
Sajnos a Jobbik asszisztál és eltakarja ezeket a nemzet ellenes ocsmányságokat.
Devecserben fölvonul a Jobbik alibiből de hallgat mint szar a fűben amikor uzsorás cigány verőlegények kényszerítik láncszavazásra a szerencsétleneket.

A jobbik csak egy patyomkin párt. S csak azért réved a múltba, mert terel a jelen ocsmányságairól!

Peterpapo 2013.10.08. 12:25:34

@Kandeláber:

Hívőknek meg sem próbálom magyarázni. :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.08. 12:25:54

@feketeesfeher: kérdés ki ellen uszítana? 56 is egy uszítás volt fegyverrel, ma mégis ünnepeljük. ma is lehetne ez kívánatos, ehhez képes a jobbik zsúrfiúkból áll.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.08. 12:32:01

@vantaan: A múltban élő nemzet nem élheti meg a jövőt!"

igen? hogy lehet a múltban élni? a gyakorlatban na mondd el szépen, hiába dőlt össze a garázs a múlt héten, még mindig be akar oda parkolni a tulajdonosa?
szedd már össze magad, ne fárassz!

"Hol volt a Jobbik ,hol van a jobbik amikor csalnak Baján?"
nem a fidesz csalt?
alfahir.hu/bajan_is_ciganyok_lancszavaztatasaval_nyert_a_fidesz

"Hol volt, hol van a Jobbik amikor szemünk előtt lopják szét az országot?"

megint be kell másolnom a parlamentáris dolgokat, amikkel korábban se voltál tisztában?

"Sajnos a Jobbik asszisztál és eltakarja ezeket a nemzet ellenes ocsmányságokat."

mikor? hol? melyiket? miért? van rá vmi megalapozott gyanúd?

"Devecserben fölvonul a Jobbik alibiből de hallgat mint szar a fűben amikor uzsorás cigány verőlegények kényszerítik láncszavazásra a szerencsétleneket."

aha
alfahir.hu/feljelentest_tesz_a_jobbik_a_bajai_valasztasi_csalas_miatt

figyelj ide, nem muszáj nekik beszélgetnünk ám, mert olyan távol vagy a valóságtól, mint makó jeruzsálemtől.

vantaan 2013.10.08. 12:39:45

@tesz-vesz: 56' -ra hivatkozni szép dolog, de azért mégis csak meg kellene nézni azokat akik hivatkoznak rá! Mennyire lehet pl hiteles egy Kövér László hivatkozása akinek apja az 56-os ellenforradalom leverésében játszott szerepéért kapott szoc. hazáért érdemérmet?
Mennyire lehet hiteles az a rezsim amely egy Stefka Istvánt képes utólag kitüntetni 56 kapcsán?
Alighanem nagyobb tisztelettel és igazmondással kellene 56-ról nyilatkozni 56-hoz viszonyulni.

feketeesfeher 2013.10.08. 12:45:44

@tesz-vesz:
Nem akarnék itt mélyebb történelmi fejtegetésbe bocsátkozni, de azt azért nem ártana észben tartani, hogy 56-ban még meglehetős diktatúra uralkodott, amikor az elégedetlenség kifejezésére, illetve a hatalmi viszonyok megváltoztatására a polgároknak meglehetősen korlátozott eszközeik voltak.
Hogy ne mondjam, a fegyvereken kívül semmi más eszközük nem volt.

Az a sajnálatos tény, hogy a jobbik a demokrácia eszközeivel nem hogy nem tud, de nem is akar élni, az egy demokrata számára nem épp bocsánatos bűn.

vantaan 2013.10.08. 12:50:10

@tesz-vesz: "nem muszáj nekik beszélgetnünk ám," .... nekünk!

Valóban nem muszáj .... csak ma már a jobbik a nemzettel sem beszélget hanem kiszolgál, kiszolgálja az Orbán rezsimet. Köszi a tartalmas és mélyre ható véleményedet, de számomra a felkészültséged ellenére is csak mismásolás s a jelen állapotok elfogadása részedről. Ennyi és még választ sem várok tőled.

Kámasuka 2013.10.08. 12:52:06

@vantaan: 'Mennyire lehet pl hiteles egy Kövér László hivatkozása akinek apja az 56-os ellenforradalom leverésében játszott szerepéért kapott szoc. hazáért érdemérmet? '

- perszepersze. Forrás? Nem kell mindent beszopni.

Balt 2013.10.08. 13:06:31

@Robinzon Kurzor:
mandiner.blog.hu/tags/ilyen_orsz%C3%A1g_pedig_nincs

Robinzon Kurzor 2013.10.08. 13:57:29

@Balt:

Ezzel az erővel Ludas Matyi ellenzéki lap volt a Kádár-rendszerben.

Az "Ilyen ország ..." sorozat soha nem fogalmaz meg rendszerszintű kritikát.

Csak a Patyolatot szidják (ha 30 alatt vagy, nem biztos, hogy érted, ez mit jelent) és/vagy a tüneteket.
Esetleg aggódnak a kommunikációs baklövések miatt.

Török, Gábor!!! (törölt) 2013.10.08. 15:16:56

@tesz-vesz: "igen? volt változás? hát akkor nincs mit tenni, fényre derült a haza"

Höhö, ja hogy te valamiféle tündérmesében élsz, ahol jön majd a Jó Politikus, elhozza a Változást, ééés a haza Fényre derül, egykéthá-hopp. (Mondjuk arra kíváncsi lennék, hogy ki ez a kitüntetett személy.)

A politikus a módszerétől radikális, nem attól, hogy teszerinted eljött-e eljön-e az általad kívánt idea, a "változás". De már eszembe jutott a megfejtés arra, hogy miféle radikalizmusról van itt szó, persze nyilván sokan leírták már: Orbán egy _konzervatív radikális_ politikus.

Bloodscalp 2013.10.08. 16:13:02

@Balt: jobb is hogy nem folytatodik az a szar, valaki nemrég írta, hogy pár sorban megszoktak emlékezni NÉHA ugyan 1-2 fideszes balfogásról is, de csak hogy később döngethessék a mellüket hogy mi bezzeg arról is írtunk...-na azilyenországmárpedignincs pont ilyen volt, 10 sorban le írták mi volt, oszt jónapot.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.10.08. 17:49:27

@Balt: Ebben az "Ilyen ország pedig nincs" sorozatban már nem az az érdekes, ami benne van, hanem az, ami kimarad belőle.

picur3ka 2013.10.08. 21:13:06

@feketeesfeher:

Ezt hogy erti, hogy a Jobbik nem is akar elni a demokracia eszkozeivel? Ha valaki nem ismeri a demokraciat es sz**** ra, ahogy van, azok a kommunista utodpartok.

Maga mit tart demokracianak egyaltalan?

Az milyen demokracia, ahol a politikai ellenzeknek nem adnak sajtofeluletet?

Az milyen demokracia, ahol ujsagirokat vernek, ahol gyalogosokba lovetnek, ahol lopnak-sikkasztanak buntetlenul?

Az milyen demokracia, ahol torvenytisztelo polgarokat kirabolnak, megolnek, megalaznak buntetlenul?

Nem tudom, kovette-e a parlament munkajat 2010 ota, en igen, kb 2 evig: a Jobbik magaviselete peldamutato volt. A posztkommenistakhoz hasonlitani sem lehet. Felkeszultek, informaltak, ko-operativak voltak. Igazan ertik a parlamenti demokraciat.

rabelais · nacifacebook.blog.hu 2013.10.08. 22:16:45

@tesz-vesz: azért gyűlölöd Gyurcsányt és Bajnait, mert gyűlölöd őket. ennyi. érvet nem mondtál olyannak, aki nem eleve agymosott beteg, mint te. Mesterházyt még ki is hagytad, Bajnaira semmit nem mondtál Gyurcsányra meg, hogy gazdag. húúú, mert Simicska szegény? vagy az Orbán család szegény? Vagy a felcsúti polgármester szegény?!

picur3ka 2013.10.09. 03:27:51

@rabelais:

mondok egy ervet, mind bunozo es bortonben lenne a helyuk, peldaul, semmi joguk meg szavazasra sem lenne egy demokraciaban, nem hogy indulasra

picur3ka 2013.10.09. 03:29:16

@rabelais:

Ez nem gyulolet, hanem demokratikus jogallas kerdese.

picur3ka 2013.10.09. 03:34:17

@tesz-vesz:

Azt hiszem, Nemetorszag tele van zsidokkal tortenelmileg es a mai napig.

Persze, ahol nincsenek zsidok meg ciganyok ott konnyu oket szeretni.

tevevanegypupu 2013.10.09. 09:16:27

@picur3ka:

Nem szeretik oket kulonosebben sehol. Torvenyek kenyszeritik a szeretetre az embereket illetve inkabb az elviselesukre. A Tizparancsolat es reszben allami torvenyek. A baj csak az, hogy ugy tunik az erintettek ezeket a torvenyeket kijatszva hivatkoznak eppen ezekre a torvenyekre, ha rajuk vonatkoztatva lenne esedekes. Nagyon mulatsagos mikor minden biralatnal a keresztenyi felebarati szeretetre hivatkozva gondoljak ugy, hogy barmit kotelesek vagyunk elturni.

picur3ka 2013.10.09. 10:55:20

@tevevanegypupu:

Azert irtam, mert aszonta az ficko, hogy 'Hitler majd betelepiti szerinted a zsidokat, ha megnyeri a haborut?'

Tele volt Nemetorszag zsidokkal, ha jol tudom.

--

Egyebkent igaza van. Van legalabb egy kozos dolog ezekben a nepekben:

Sharia Low
Ben akarmi
Romany Kris

Ez nem a rasszizmusrol szol, hanem az orszag torvenyeirol.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.09. 19:55:04

@vantaan:
ki mondta, hogy én nem tartom posztkommunsitának a fideszt? pont írom fenn, hogy nem teszek különbésget az mszp és fidesz között tettekben és származásban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.09. 19:57:49

@feketeesfeher:
most is meglehetőst diktatúra van, nincsen plurális demokrácia, egy fenti kommentemben már kifejtettem.
most még fegyvereink sincsenek.

"Az a sajnálatos tény, hogy a jobbik a demokrácia eszközeivel nem hogy nem tud, de nem is akar élni, az egy demokrata számára nem épp bocsánatos bűn. "

mert? mikor tanuljátok már meg, hoyg ha mondtok valamit, azt támasszátok is alá, nem kell pont linkekkel, de minimum vmi konkrétummal, mert miért mondod most ezt? honnan veszed ezt?
kit érdekel amúgy a véleményed, amit abszolút nem a valóságra építesz?!
én amíg ostobák is szavazhatnak nem tartom demokratának magamat

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.09. 19:59:41

@vantaan: nem muszáj, mert hoygha kérdezek valamit nem válaszolsz, csak szajkózod a hülyeségeidet, megalapozottság, konkrétumok nélkül

"ma már a jobbik a nemzettel sem beszélget hanem kiszolgál, kiszolgálja az Orbán rezsimet"

egyszer már kérdeztem: miből gondolod ezt? az egyik delíriumos révületben szerzett fantazmagória nem számít ám. azokra nem lehet véleményt, álláspontot építeni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.09. 20:03:58

@Török, Gábor!!!:

"Höhö, ja hogy te valamiféle tündérmesében élsz, ahol jön majd a Jó Politikus, elhozza a Változást"

mi van? hülye vagy? te élsz tündérmesében te szerencsétlen, te hiszed azt a propagandára, hogy radikális változás.
nem ezt mondtam, h beszoptad a propagandát?

milyen módszer? a tetteitől radikális valaki. tetteket én a fidesz kormány alatt nem láttam, csak plakátokat, hoyg megvédik a nyugdíjunkat, és hogy szembszállnak az imf-fel.

orbán egy buta, posztkommunsita, ugyanazt csinálja nagypolitikai szinten mint az mszp:
kkbk.blog.hu/2013/04/03/angyan_pecsen

kkbk.blog.hu/2013/06/01/a_kommunista_keresztapa#more4409291

vantaan 2013.10.09. 20:07:03

@tesz-vesz: Mikor és mire szervezet tömeg demonstrációt a Jobbik? ...."csak" a cigányok és a zsidók ellen! Közben együttmüködnek önkormányzatokban és a parlamentben.
Milyen modon lépett fel pl a választási csalás ellen? ...és mikor? Hányszor asszisztált egy másik ellenzéki párt lejáratáshoz?
Talán nem véletlen hogy Kocsis Máté a Jobbik környékéről érkezett a Fideszbe vagy a Gaudi háttér támogatása a Fidesz által.
Sajnos a Jobbik elárulta a magyarságot s asszisztál csak a Fidesznek a mutyikhoz, a nemzetellenes föld, trafik és egyébb ügyekhez.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.09. 20:08:27

@rabelais: aki mszp-s, szdsz-es azt alapból gyülölöm persze, nem kell mmszp-snek, meg szdsz-esnek lenni.
bajnait is csak akkor kezdtem el gyülölni mikor láttam belépni az mszp-be, meg internacionálét énekelni. addig azt se tudtam, hogy az apja is egy milliomos komcsi, bizony ez önmagában se egy szerethető dolog

gyurcsány olyan rendesen belelövetett a tömegbe 2006-ban, 300 izraeli katona is itt volt pont akkor véletlenül, írta az index is. valahogy teljesen ellentetjét mondta gyurcsány is a választások előtt, mint ami kiderült utána, ezek se szerethető dolgok a normál embertípusnál.

gyurscsány is olyan korrzpt áruló módra szerezte a vagyonát ahoyg simicska.
bajnai egy akaratgyenge komcsi majom, mesterházynak meg annyi esze sincs mint egy darab kőnek. persze mind komcsik. a komcsik meg olyan sok jót tettek ennek az országnak.
mészáros lázár is egy felkötni való korrupt áruló, jól látod

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.09. 20:14:16

@vantaan: még mindig nem tudsz konkrétumokban beszélni, linkeket mutass, tudod, amik www kezdetűek.

"Mikor és mire szervezet tömeg demonstrációt a Jobbik? ...."csak" a cigányok és a zsidók ellen! Közben együttmüködnek önkormányzatokban és a parlamentben."

már hogyan működnének együtt?!

ez is egy tüntetés volt a földtörvény ellen:
hvg.hu/itthon/20130621_parlament_foldtorveny_Jobbik

"Milyen modon lépett fel pl a választási csalás ellen? "

te hüyle vagy? az előző kommetemben két linket is adok, ahol a választási csalás miatt tesznek feljelentést, analfabéta vagy?

"Hányszor asszisztált egy másik ellenzéki párt lejáratáshoz?"

na hángyszor? kit érdekel amúgy?

"Kocsis Máté a Jobbik környékéről érkezett a Fideszbe"

te részeg vagy? ezt meg honnan veszed?

"Gaudi háttér támogatása a Fidesz által."
ja, a bűn és bűnhődést is támogatta a fidesz, meg a eltitkolt erőszako cimű filmet is. amúgy mikor is támogatta gaudit?

"Sajnos a Jobbik elárulta a magyarságot s asszisztál csak a Fidesznek a mutyikhoz, a nemzetellenes föld, trafik és egyébb ügyekhez. "

hoyg asszisztál, el tudod nekem mondani megindokolva? tudsz te értelmes mondatokat megfogalmazni v agy csak papagájkosz?
süti beállítások módosítása