Orbán Viktor után a brit Munkáspárt is felveszi a harcot a rezsidémonnal. Ed Miliband pártelnök ugyanis a Labour brightoni éves konferenciáján bejelentette: ha pártja megnyeri a 2015-ös választást Nagy-Britanniában, akkor akár húsz hónapra is befagyaszthatják a közműdíjakat. Ráadásul némileg átstruktúrálnák az energiaszektort: feldarabolnák a brit piacon tevékenykedő hat legnagyobb energiaszolgáltató céget, emellett tevékenységük ellenőrzésére a jelenleginél erőteljesebb felügyeleti hatóságot hoznának létre. Miliband szerint persze ez „nem fog tetszeni” az érintett vállalatoknak, de a Munkáspárt álláspontja szerint az energiacégek „túl hosszú ideje” számláznak az indokoltnál nagyobb összegeket az energiáért, méghozzá azért, mert a „piac nem működik”.
Persze a szolgáltatók egyből felhördültek az elgondolás hallatán: Angela Knight, a szolgáltatókat képviselő Energy UK vezérigazgatója szerdai közleményében arra utalt, hogy a közműdíjak befagyasztása „a felszínen vonzónak tűnhet”, de hosszú távon az erőmű-felújításokra fordítandó források felélésével járhat, így pedig az energiakimaradások komoly veszélyforrássá válhatnak. Miliband nem volt rest, reagált is gyorsan, eképpen: a szolgáltatók választhatnak, hogy „a probléma vagy a megoldás részesei akarnak-e lenni”.
Érdekes egyébként, hogy a rezsidémon elleni nemzetközi nagykoalícióba nemcsak a brit, hanem a német baloldal is betársult volna: a német szocdemek a vasárnapi németországi választásokat megelőző kampányban rezsicsökkentést ígértek. Peer Steinbrück augusztus közepén azt mondta, hogy ha kormányra kerülnek, kötelezik az energiaszolgáltatókat a tarifáik csökkentésére. Most, hogy jó eséllyel nagykoalíció lesz Németországban, kíváncsi leszek, hogyan teljesítik majd ígéretüket.
Timothy Ash, a Standard Bank londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott vezető közgazdásza rövid kommentárjában például egyenesen „figyelemre méltónak” nevezte, hogy Miliband balközép pártja a magyar jobbközép forgatókönyvéből emelt át egy oldalt. Úgy tűnik tehát, hogy bizonyos kérdésekben lassan már nem csak a kelet-európai ‒ cseh, szlovák és román ‒, hanem a nyugat-európai ‒ a német és legutóbb a brit ‒ baloldal is Orbán Viktor politikáját kezdi követni. Nemzetközivé lesz holnapra a rezsiharc!
Az utolsó 100 komment: