Nyilván mindenki ismeri Stonehenge-et, a sokezer éves, rejtélyes kőkört az angliai pusztákon, aminek eredetére és céljaira máig nincs magyarázat, így a druidáktól az ufókig bármilyen megfejtésről lehet bombasztikus dokumentumfilmeket forgatni a History-ra meg a Discovery-re. A kő marad, a kő marad – ahogy a vasbeton is, így nem lennénk meglepve, ha valamikor az ötezres években fejvakargatva állnának majd a köbükik a Hűvösvölgyben a Magyar Szentföld Templom kör alaprajzú romjai fölött. Szinte rom az már most is, hiszen soha nem készült el, cserébe viszont a komplett huszadik századi történelem belesűrűsödik az eldugott objektumba.

Lusta nyári napon indulunk el a Hosszúlépés városjáró csoportjával: a véletlenszerűen összeverődött kis társaságunkban még szocialista exminiszter is velünk zarándokol a Horthy-korszakban megszületett, aztán úgy hagyott templommaradványhoz. Csendes budai utcán, pár hangulatos régi villa között érünk oda egy elsőre retró téeszbejáratnak tűnő, ütött-kopott vaskapuhoz. A telkek és fák közé szorult épület felső részére pillantva viszont már látjuk, hogy nem akármilyen szerkezettel van dolgunk: ovális alakban fut körbe a fal és az oszlopsor. Megérkeztünk a Magyar Szentföld Templomhoz.

Az épület sztorija sűrítve mutatja be az előző század közepének bonyolult magyarországi történelmét. Miután itthon is egyre erősödött a Szentföld mozgalom, amely az akkori Palesztina keresztény emlék- és zarándokhelyeinek ápolására, gondozására koncentrált; a ferencesek úgy döntöttek, templomit is szentelnének a mozgalom céljaira. A ferencesek Szentföld-felelőse Majsai János Mór, egy meglehetősen konzervatív szerzetes volt, aki 1937-ben, a Horthy-korszak őszén a Bauhaus egyik legfontosabb hazai képviselőjét, Molnár Farkas építészt kereste meg a templom építésének tervével. A Horthy-korszakban legfeljebb csak tűrt modernista törekvéseket képviselő Molnár és a szerzetes Majsai kemény szellemi és tervezési játszmákat folytattak egymással, mire megszületett a leghagyományosabb szentföldi templomépítészeti formákat és a Bauhaus-törekvéseket egyszerre képviselő templom terve. Az ovális alaprajzú templom oszlopsorral is övezett belső terét hatalmas kupolával fedte volna be az építész.

A grandiózus építkezés el is indult, de a világháború miatt félbeszakadtak a munkálatok, Molnár Farkas pedig egy repesz áldozata lett az ostrom idején. Bár '45 után nagyon lassan tovább folyt az építkezés, az épületet '49-ben államosították, a ferenceseket pedig elhurcolták. A templom továbbépítése tehát lehetetlenné vált. A félkész épület traktortárolóként, ipari tanulók lakhelyeként és koncerthelyszínként is szolgált, majd hetvenes években a Fővárosi Levéltár egyik raktárát alakították ki benne. A kápolnák és oldalépületek terében kazánokat, mosdókat, irodákat és raktárhelyiségeket alakítottak ki, csonkolva a már meglévő értékesebb részeket is. 

A levéltár 2004-ig használta az épületet, ami így közel egy évtizede várja, hogy valami megoldást találjanak sorsára. A kerület, a főváros, a műemlékesek, az örökségvédelem egymás közötti játszmája csak nehezítette a szomorú állapotba került templomépület helyzetének megoldását. Egyszer talán urnatemető lesz belőle, de még ez is csak egy kósza ötlet. Addig is – ahogy a Hosszúlépés városjárói is teszik – marad a hanyatlást dokumentáló bóklászás a keresztény és a modernista víziók különös elegyében, a rá rakódó, megvalósult szocializmus jelei között. Félkész építmény félkész törekvések romjain. Helló, magyar huszadik és huszonegyedik század!