Kommentszűrés
’13 ápr
2
11:21

Körösényi András: A Fidesznek nincs markáns ideológiája

Írta: Redakció

A Fidesz centralizált hivatalpárt, amelynek gyenge az ideológiai kötőanyaga, és nem mondhatjuk, hogy konzervatív, mivel néppártról van szó. Ugyanakkor nincsenek benne különféle irányzatok sem – mondta a Mandinernek Körösényi András, az MTA Politikatudományi Intézetének vezetője. Körösényi szerint értelmetlen felvetés, hogy az új választási rendszer kevésbé lenne demokratikus az előzőnél; nem érdemes egy az egyben másolni a nyugatot; az LMP nem új az SZDSZ; a Jobbik pedig nem speciálisan magyar jelenség. Körösényi Andrással a Van irány? Trendek a magyar politikában című kötet megjelenése kapcsán beszélgettünk.

„Én nem látok politikai, pláne nem ideológiai irányzatokat a Fideszen belül. Persze vannak különbözőképpen gondolkodó emberek, és talán lehetnének benne belső irányzatok, de ma elképzelhetetlen ezek szervezett, platformszerű megjelenése. A párt ugyanis nagyon centralizált. Érdekes, hogy a Fideszre magára sem húzható rá egy politikai irányzat sem. Nem mondhatjuk, hogy tradicionalista. Nem mondhatjuk, hogy konzervatív. Inkább olyanná vált, mint a kereszténydemokrata párt volt egykor Olaszországban: az volt a nagy, természetes kormánypárt, egy konglomerátum, rengeteg érdekcsoporttal, egyéni ambícióval. Bizonyos értelemben a kartellpártokhoz vált hasonlóvá a Fidesz: nincs mögötte markáns ideológia, hiszen néppártról és így pozíció- vagy érdekpártról beszélünk, ami alapvetően nem pejoratív, hanem deskriptív fogalom, mivel a hivatásos politikusok pártját értjük alatta. A Fideszt összetartó világnézeti kötőerő tág és gyenge. Egyébként az MSZP még régebb óta ilyen, bár ott tovább léteztek platformok, és sosem volt annyira centralizált. Talán Gyurcsány volt más egy kicsit, idegen test a pártban.”

Szilvay Gergely interjúját híroldalunkon olvashatják.

Címkék: politika interjú politikatudomány Jobbik MSZP LMP Fidesz Körösényi András Politikatudományi Intézet

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr295188508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.04.02. 12:22:37

lead: "az LMP nem új az SZDSZ"

a szöveg, a lényegi rész az interjban:

"Új SZDSZ-e az LMP?

Nem tudok erre határozott választ adni. "

amúgy de, igen. az új szdsz az lmp, nyilván az ős szdsz-esek nem pozicionálják magukat a fiatalok közé, mert az lmp-nek nem ez a profilja.
körösényit felesleges megkérdezni amúgy, ha tudna valamit (ami nem biztos) akkor se mondhatná el. sértené a gazdája érdekeit.
gyöngyöspata megmutatta, hogy ugyanazt képviselik mint az szdsz, ugyanaz fizeti őket, most még viszonylag szabad kezet kapnak, de majd ha kormányra kerülnek, akkor már ugyanazt teszik, mint az mszp, szdsz, fidesz, globálisan mindenképp, talán a korrupció lesz kevesebb az lmp-vel, mindenképpen jobb döntés, mint a fidesz. főleg ha sikerül kizárni az lmp-s elitet, az árulók és ostobák már most ott vannak bajnai körül, már csak siffernek kéne levágni a fejét. akár szimbolikusan is.

Putyilov gyári melós 2013.04.02. 12:23:16

Hogyne lenne!

A Fidesz ideológiája a Lenini BOLSEVIZMUS!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.04.02. 12:32:59

A Fidesz ideológiája nazi light.
A baloldal ideológiája nazi hardcore.
Nazi all of them!:-))
Csak én vagyok kóser.

Urfang 2013.04.02. 13:05:20

A fidesz ideológiája az orbánizmus. Ezen kívül lehet még avas kitűzőket aggatni rá, akinek igénye van rá, annak megengedik, hogy játsszon a kitűzőkkel és elhitesse magával, hogy ő egy ideológia híve, de a lényeg hogy orbánista vagy-e vagy sem.

Ha nem vagy orbánista, akkor nem vagy fideszes, ha orbánista vagy, akkor fideszes vagy.

Ez az egyetlen elv, a többi majomkodás a konzi, nemzeti, polgári, zemberi, stb. kitűzőkkel csak az orbánizmus díszbojtjai.

unionista (törölt) 2013.04.02. 13:17:56

a kormánypárt alapjaiban keleti-katolikus. a pápaság primátusát elismerő keleti-keresztény formáció. az ortodox nacionalista, az ortodox liberális, az ortodox kommunista és az ortodox keresztény elemek keverednek össze "unortodox" (bizonyítottan téves) elképzelésekkel. olyanokkal, amik a keleti és a nyugati civilizációkban is elbuktak.

ebből jön ki a retrográd feudális, nemzeti bolsevik formáció. totalitárius, nacionalista és korporatív eszményképpel, a birodalmi nemzetállam víziójával (ősnemzetből világnemzet).

a kormányzás elvtelen pragmatikussá akkor válna ha nem lenne orbán viktor. a belföldi oligarchákra ("nemzeti nagytőkésekre") épülő keleti-keresztény párt akarna ez lenni. nagyjából a lakosság negyedét kitevő, de a közéletet dominánsan uraló kelet indoeurópai szavazókkal. akik leginkább cárizmust szeretnének. és a basáskodást követelő ős-eurázsiakkal szupremáciát hirdetnek.

körösényinek abszolút nincs igaza. ez nem egy elvtelen pragmatikus technokrata jobboldal. amelyik szemben áll a baloldali humanista elittel. ez törzsek (vagy ha úgy tetszik "rasszok") háborúja. amit a "liberálisok" (vagy ahogyan errefelé mondják a "zsidók") fognak megnyerni. (gyk. mindig ők nyernek) a kérdés, hogy milyen időtávon: 1, 10 vagy 100 év múlva.

unionista (törölt) 2013.04.02. 13:26:24

@tesz-vesz:
most éppen nincs is lmp. schiffer andrás van. ha ő rájön, hogy kárpát-medencei zöld pártot kell gründolnia (az üldözött kis-cigányok helyett az kis-székelyeket kell védenie), akkor azzal középtávon is jelentős erővé válhatnak. ha nem, akkor két szék között a földre ülnek.

S=klogW 2013.04.02. 13:35:25

@tesz-vesz: az igaz új szdsz a bajnai-mp

Kandeláber 2013.04.02. 13:42:13

@tesz-vesz: @unionista: Az új szdsz most az a laza, anarcho-pedofiloid képződmény, amely a Sirályban szerveződik, mozgatói pedig olyan kripto-szdsz-es prominensek, mint a nagyszombati szeánszon szónokoló Kőszeg vagy Molnár Péter.
Az LMP-t megszalámizó Karácsony-Jávor-Szabó/Szabó brigád a kettes számú szdsz-resurrection, plusz a Bajnai-féle esernyő.

unionista (törölt) 2013.04.02. 13:42:35

@Putyilov gyári melós:
igen, ez jelentős részben a leninizmus (nemzeti bolsevizmus, hazafias kommunizmus). aminek kevés köze van a marxista társadalomeszményhez (viszonylagos egyenlőség, egyenlő viszonyok) és az európai munkásmozgalomhoz.

amit orbán viktor képvisel az nem a primitív kommunizmus (totális egyenlőség), nem is a primitív fasizmus (totális egyenlőtlenség). hanem az angolszász és a transzatlanti gondolkodás direkt tagadása. az amit oroszországban és kínában meg kell haladni.

orbán viktornak ezért nincs igazi szövetségese. a keleti progresszióval ugyanúgy szemben áll, ahogy a nyugatosokkal.

unionista (törölt) 2013.04.02. 13:59:30

@Kandeláber:
a haza és haladás egy technokrata formáció. (az "együtt" nem létezik). karácsony gergő vagy jávor benedek minden bizonnyal a haza és haladás egyéni képviselő jelöltje lesz. molnár péter és kőszeg ferenc azért szónokolnak, hogy bécsi értelmiség foglalkozzon a magyarokkal.

ha mondjuk szombathelyen, vagy zalaegerszegen szónokolnának és azt mondanák, hogy osztrák-magyar burgenlandot, akkor az elég erős lenne. vagy ha az szdsz osztrák-magyar szövetségi vasúttársaságot követelne, akkor az is. az új szdsz: bécs.

bajnai középtávú sikerében nem hiszek. de az a tippem, hogy orbán viktort ő fogja leváltani. nem feltétlen rendes választáson. hanem akkor ha bekövetkezve egy forintválság.

maskep 2013.04.02. 15:35:23

Volt egy stressz-beteg (középvezető) kollégám. Ha bármi frusztráció, kudarc, elkerülhetetlen stressz érte, fizikailag komolyan belebetegedett. Bedagadtak a nyirokmirigyei, belázasodott, majdnem belehalt. Emiatt - tudatosan és ösztönösen is - kerülte a stresszt. Ez többek között abban nyilvánult meg, hogy minden hibáért minden felelősséget áthárított - bárkire, aki szóba jöhetett.

A Fidesznek nem ideológiája van, hanem célja: Orbán Viktor vereségének elkerülése. Orbán Viktro nyilván belebetegedne a választási vereségbe, ahogyan a rossz nyelvek szerint 2002. után történt vele. A bigott hívei, de még talán a Mandiner-féle mérsékelt konzervatívok is belebetegednének A Vezér pusztulásába...

Egész Magyarország egy beteg vezető patológiás táborának a kórjában haldoklik!

(Jut eszembe: A kollégám néhány éve belehalt a betegségébe - Isten nyugosztalja! A vezetői pozícióban, amihez ragaszkodott ugyanis, lehetetlen a kudarcot állandóan másra hárítani és elkerülni...)

Bloodscalp 2013.04.02. 15:49:56

@Kandeláber: nagyon szép felvetés, és most egy hasonló performanszot előadsz a komcsikról is?

toportyánzsóti 2013.04.02. 18:51:02

@Kandeláber: Elfeleljtetted,hogy a sekrestyés bácsi volt az első szexuális élményed?!

toportyánzsóti 2013.04.02. 18:54:18

A narancsmaffia pályafutása alapján ez a csapat,tipische ungarische KGB bérenc.

gyalog.galopp 2013.04.02. 20:06:24

Hm, a fidesznek nincs markáns izé, valamilye. De ha nincs neki markánsa, akkor hogy lehet náci, kommunista, meg diktátor?
Mi lenne, ha még markánsabb lenne?

regress 2013.04.02. 20:28:50

@Kandeláber: azt a pedofil képződményt rossz helyen keresgéled.emlékezz vissza,kiscsikó korodra.na ,dereng már?

Bell & Sebastian 2013.04.02. 23:00:43

Még hogy nem lát ideológiai irányvonalakat? Látja, csak nem mondja, mert akkor rövid úton éhen halna.

Bell & Sebastian 2013.04.02. 23:09:36

@Kandeláber: Ha használná inkább az újonnan megtanított szex-bolsi -kifejezést, megköszönném, mivel az tágabb értelmű.

Mert milyen a zsé pedo?
- Gyertek-gyertek, kislánykák, nálam lehet cukorkát - venni.

maskep 2013.04.03. 07:45:51

@maskep: @gyalog.galopp:

"Fidesz=Orbán Viktor

Ha valaki megkérdezné a Fideszen belül, hogy ki akar Orbán Viktor utóda lenni, valószínűleg senki sem tenné fel a kezét... Nélküle ugyanis nem is lenne értelmezhető a Fidesz." - Így fejezi be legutóbbi posztját: "Fidesz 25: egy párt leválthatatlan vezetővel" ( velemenyvezer.blog.hu/2013/04/02/fidesz_25_a_part_ahol_mindent_elhisznek_orbannak ) NagyLevin pedig így kommentálta:

"A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az ígéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után... A hit, a küldetés és a vezető személye immár elválaszthatatlanul kapcsolódnak össze a a magyar jobboldal vezető pártjában, nem véletlen, hogy a "siker" történeti távlatai egyre növekednek, hogy új és új értelmezési keretek ("forradalom","szabadsáharc") tolják ki őket egyre messzebbre. .. A hit, a küldetés és a vezető személye immár elválaszthatatlanul kapcsolódnak össze a a magyar jobboldal vezető pártjában... A "vezetés" megszerzése ugyanis önmagában teljesítmény: a haza nincs ellenzékben, és ez elég. Ha esetleg ellenzékbe kerül, a küldetés, a feladat akkor is megmarad majd sőt... Ezek az igények és ambíciók konzerválódtak a történelmi középosztály legjobb képviselőiben is (más kártékony hülyeségek meg másokban konzerválódtak, persze). Csak az segít, ha a létező magyar jobboldal elbúcsúzik ettől a mítosztól, ami fájdalmas lesz, de időszerű..."
---
Valamikor a nyolcvanas években olvastam Gyertyán Ervintől a Mozgó Világban arról, hogy a kommunisták, bár ezt hirdették, valójában nem társadalmi egyenlőségre törekedtek. A cseléd nem egyenlőségre vágyott egykori uraival, dehogy! Azt akarta, hogy most az egykori urak legyenek az ő cselédeik!

Most úgy tűnik, a Fidesz és hívei vannak ugyanígy a demokráciával, a hatalom megosztásával és a hatalom "váltógazdaságával": Dehogyis erre törekszenek: Történelmi jussukat (és küldetésüket) látják a hatalom birtoklásában. Ehhez a hatalomtól szabadulni betegesen nem tudó, karizmatikus és "tehetséges" (ahogy a Véleményvezér aposztrofálja) Orbán Viktor ideális vezető: Mind Orbán Viktor, mind a jobboldal harciasabb része számára szó szerint létkérdés, hogy "a Haza ne legyen ellenzékben".

Fidesz ideológiája az ideológiátlan hatalombirtoklás leöntése a jobboldal számára kedves külsőségekkel. Ám "a történelmi középosztály legjobb képviselői" hozzájárulása nélkül ez a szellemtelen "ideológia" nem ejtené foglyul az egész országot. Talán csak hangosan, felszabadultan nevetni kéne azon, amit látunk: A király meztelen!...

Virág et. 2013.04.03. 08:32:03

A Fidesz ideológiáját a legjobban egy őrülten pörgő szélkakassal lehetne ábrázolni. Voltak ezek már minden, csak akasztott ember nem: indultak liberálisként, lettek jobbközép, fantáziáltak arról, hogy ők most nagyon keresztény-konzervatívok, valójában jelenleg valami neokádárista baloldali izé lettek, jobboldali külsőségekkel. (Egy párt nem attól lesz jobboldali, hogy annak mondja magát, hanem mert olyan a politikája. A centralizált, államosító, tőkeellenes, bankellenes, multiellenes, EU-ellenes, felsőoktatást megvágó politika pedig minden, csak nem jobboldali.)

maskep 2013.04.03. 08:38:11

@Virág et.: (A centralizáció, a tekintélyelvűség alapvetően a jobb oldal motívuma. Persze ettől még Orbán Viktor nem válik konzervatívvá...)

Virág et. 2013.04.03. 08:51:31

@maskep: Akkor Sztálin, Rákosi és Kádár is jobboldali volt? Nem, a centralizáció a politikai extremitások jellemzője. A szélsőjobb rezsimek pontosan úgy centralizáltak, mint a szélsőbalok. A fidesz kádárista jellegét a többi jellemzővel együtt értelmezve erősíti a centralizáció. Mert pl. egy republikánus amerikai vezetés minden, csak nem tőke-, bank- és vállalkozó-ellenes (sőt, sőt), még akkor is, ha centralizál. Az etatizmus nem jobboldali jelenség, a vágy, hogy államatyuska majd megold mindent helyettünk, nekünk csak a pofánkat alapsúlyba tenni és dolgozni kell, az nem jobboldali gondolat, hanem erősen kádárista. Erről szólt a Kádár-rendszer: pofádat befogod, kapsz lakást, kocsit, balatoni nyaralást, cserébe a politikai és egyéb szabadságjogaidért. Erre ma is nagy a kereslet a választók részéről: lásd pl. rezsicsökkentés sikere és ezért cserébe az emberek simán kimennek tüntetni a saját szabadságjogaik megvágása mellett.

gyalog.galopp 2013.04.03. 09:41:46

@maskep: tudod, amit írsz, az alkatrészenként megállná a helyét, de így összedobálva nem. Olyan, min mikor szbvány tlglákból úgy építünk falat, hogy egyiket lapjára másikat élére, hosszabb, rovidebb oldalára rakjuk.

Azzal kezded, hogy fidesz = Orbán, na ez egy mítosz, amit a balfékek találtak ki és erőteljesen táplálják. Minél erősebb ez a mítosz annál erősebb Orbán poziciója, ezzel összefüggésben a hívei poziciója is, arról nem is beszélve, hogy a hívek elemi érdeke, hogy ne ők legyenek a támadások célpontjai. Orbán tehát egy esernyő, amiről lepereg a tisztító eső, meg a trágyalé is.
Egyébként a politikacsinálás alapfokon a mítoszok teremtésével kezdődik. A politika az egy olyan műfaj, ahol a mítoszra éhes birkák szavazatával lehet elnyerni a tőke támogatását, ez nem magyar specialitás, így működik a fejlett demokrácia.

Szerinted egy politikus mi a búbánatos lószerszámért politikus, ha nem a pénzért és a hatalomért? Vagy te még mindig ott tartasz...? A kérdés csak az, hogy mire tudja, vagy akarja használni a megkapott hatalmat.

A hit és a küldetés szerepe. A megfelelő mítoszhoz hit és küldetés tudat kell, vedd csak elő a "nagyformátumú" politikusok nagyívű dumáit, csupa hit, remény, küldetéstudat, stb.
A hazai baloldalból pontosan ez hiányzik, kiüresedett, jövőkép nélküli. A demokráciáról szóló lózungjik kontra produktívak, mellesleg vérlázítóan átlátszóak, cinikusak.

Előbb-utóbb minden királyról kiderül, hogy meztelen, most az ország jelentős többsége a baloldalt látja meztelennek és leprásnak.

Szóval cikk mondanivalója a semmi, egy bullshit.

pocaklakó minimanó 2013.04.03. 11:03:54

@unionista:

"amit orbán viktor képvisel az nem a primitív kommunizmus (totális egyenlőség), nem is a primitív fasizmus (totális egyenlőtlenség)."

A primitív fasizmus nem a totális egyenlőtlenséget hangsúlyozta, hanem a totális egyenlőséget kritizálta abból a szempontból, hogy a totális egyenlőtlenség táptalaja a "degenerált" rétegek túlélésének és fennmaradásának. Számukra kedvesebb volt a szociáldarwinista nézet, amely szerint hulljon a férgese - és ebben egy nézetet vallottak a korabeli progresszivista csoportokkal (ld. eugenikamozgalmak), amelyeket ma liberális néven nevezünk.

Hogy egy klasszikussal idézzem a fasiszta nézetek továbbélését: „National Bank Governor Andras Simor ruled out any direct assistance to borrowers, however, noting that, »foreign currency debtors should not be saved, since we finally have to learn that there is no such thing as a free lunch.«" (wikileaks.org/cable/2008/10/08BUDAPEST1027.html)

pocaklakó minimanó 2013.04.03. 11:06:27

@maskep:

"A centralizáció, a tekintélyelvűség alapvetően a jobb oldal motívuma."

Az EU is fideszista lett? Nahát!

tarackos 2013.04.03. 12:14:59

A fidesz egy machiavellista formáció tele gátlástalan karrier-emberkékkel akik elég gátlástalanok ahhoz, hogy náluk a cél szentesítse az eszközt.

Ennek megfelelően az ideológia csak mindig vmi aktuális látszat ami a legtöbb szavazatot hozza a néppártnak.

Ez jól látszik azoknak az embereknek a meghasonlásán akik még csak-csak elkötelezettek lennének vmi színvonal mellett de amúgy bármilyen aljassághoz hajlandóak asszisztálni. ld. pl. Ángyán, Szőcs, Pokorni.

tarackos 2013.04.03. 12:18:25

@gyalog.galopp: Fidesz<>Orbán?

Ugyan, még a helyi alapszervezetek sem szervezhetik meg önmagukat. Ja, fusd át a legutóbbi Bogár cikket, ő is ezt mondja és nem baller.

Nem volt mindig ilyen, '02 után szállta meg Orbán a pártot. Mi ennek az oka?

Olvasd el a Lázár interjút aki szerint még mindig túl sok az ellenforradalmár és azért nem pörög még a ner. Ők tényleg azt hiszik, hogy kell egy karmester az ország zenekar meg fújja amit dirigálnak. Ilyen pedig sosem volt, terrorral is csak átmenetileg műkszik ha nincs vasfüggöny.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.03. 12:53:03

már Körösényi se szereti őket??
ajjajj.

unionista (törölt) 2013.04.03. 14:22:22

@pocaklakó minimanó:
kommunizmus totális értelemben nem létezett. legfeljebb csak elzárt területeken van olyan, hogy kevés őstől származó közösségek családias módon majdnem teljes egyenlőségben élnek.

a fasizmus már csak ezért se kritizálhatta a totális egyenlőséget (ti. nem volt olyan), legfeljebb a viszonylagost. azt, hogy felszámolják a mély szegénységet. és ezek után a népek viszonylagos egyenlőségben egyenlő viszonyok élnek az alanyi jogú, korlátozott, permanens újraosztás miatt. ez a szociálliberális modell. a marxista társadalomeszmény az alapja. az, hogy az emberek alapvetően nem a túlélésért, hanem a tisztes megélhetésért dolgoznak. ehhez a legfelső tizedtől (tehát nem a középosztálytól, hanem az elittől) kell elvenni ahhoz, hogy a legszegényebbeket egy minimum szintre fel lehessen emelni. ez a szociálliberális alapötlet. skandinávok gyakorlati evangelizációnak hívják. latin-amerikában a keresztényszocializmus. lásd francesco papa.

de ez a nem a liberalizmus úgy általában. a klasszikus liberalizmus ebből indul ki: "no free lunch". szabad versenyes kapitalizmust képzelt el örökös egyenlőtlenséggel. a feudalizmus azt mondta, hogy az egyenlőtlenségek örökletesek. a fasizmus pedig az, hogy totálisak. vannak felsőbbrendű és alsóbbrendű fajok.

a liberálisok azt mondják, hogy az egyének képesek egymás fölé nőni bizonyos szempontból. leül 100 ember, aki elég jól tud sakkozni. kiállnak lékó péter ellen. ő mégis megver 90 elég jó sakkozót. lesz 5 remije és 5 veresége. azért, mert kísérletezett. nem lépte meg a tutit, amivel az ellensége a biztos vereségbe futna.

a liberálisok azt mondják, hogy az emberek tudományos, művészeti vagy sportpályára alkalmasak. ennek alapvetően biológiai okai vannak. mindenki fejleszthető egy területen. még a fogyatékosok is.

a közéletben általában azok az erősek, akik sok őstől származnak. ilyenek a csúcs arisztokraták (a férfiak rendszerint egy másik családból importálták a feleséget), a multikulturalitásban nevelkedett városi polgárság és az asszimilálódott zsidók. belőlük lesznek az államférfiak vagy államnők. akik kevés ősük van, azok magánéletben ügyesek. ők tucat gyereket képesek vállalni. a liberálisok örülnek ha egy vagy két gyereket felnevelnek. úgy, hogy közben nem válnak el ötször. ezek biológiai adottságok. a felvilágosultak azt mondják, hogy alapvetően ehhez kell igazodni. a felvilágosulatlanok pedig ennek ellenkezőjét.

itt van ma az alapvető törésvonal.

gyalog.galopp 2013.04.03. 15:10:41

@unionista:
A törésvonal ott van, hogy nincs törésvonal, 200 éves fogalmakkal nem lehet a mai viszonyokat leírni.
Az interjú alapvető tévedése, hogy már semmi sem markáns, a köldöknéző szobatudorok ideje lejárt.
A felvilágosultak ezt látják, ....

unionista (törölt) 2013.04.03. 18:18:12

@gyalog.galopp:
egyezzünk meg abban, hogy kölcsönösen idiótának tartjuk egymást.

gyalog.galopp 2013.04.03. 21:35:29

@unionista:

Egyáltalán nem tartalak idiótának, csak az általad vázolt felosztásban túl sok a kivétel, az egyén is változhat libsiből konzivá. Arról meg ne is beszéljünk, hogy nálunk ezek a fogalmak egészen mást jelentenek, semmi közük az eredetihez, pl a liberalizmust csak nálunk keverik az internacionalizmussal.:)

unionista (törölt) 2013.04.03. 22:50:34

@gyalog.galopp:
a törésvonal nem a liberók és a konzik között van. hanem a felvilágosultak és a felvilágosulatlanok között. a konzervativizmus és a liberalizmus felvilágosult formái hasonló következtetésre jutnak. a liberálisok absztakt jogelvekből indulnak ki. a konzervatívok meg keresztény gyakorlatból. de abból semmi se következik közvetlen, hogy jézus mit mondott a hegyen. azzal kapcsolatban gondolhatsz valamit. ki lehet próbálni. és fel lehet mutatni a kereszténység gyakorlati alkalmazhatóságát. de a tapasztalat az, hogy szinte pontosan ugyanaz jön ki, amit a liberálisok absztrakt jogelvekből logikai úton levezetnek.

de fölösleges erről diskurálnunk. a legegyszerűbb ha kölcsönösen sötétnek gondoljuk a másikat. lécci.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2013.04.03. 23:35:37

- Körösényi úr, új SZDSZ-e a rezsidémon?
- Nem tudok erre határozott választ adni.
- Köszönöm az interjút.

gyalog.galopp 2013.04.04. 07:49:11

Az én kedvencem Daniel Kahneman a 2002-es közgazdasági Nobel-díj büszke tulajdonosa.
Na, kösse föl a gatyáját, aki el akarja dönteni, hogy libsi, vagy konzi közgazdász volt, mert nem is volt közgazdász, saját bevallása szerint nem is értett hozzá, ugyanis pszichológus volt.

Pszichológusként mért kapott közgazdasági Nobelt? Nem azért , mert izraeli volt, hanem azért, mert ( egyebek mellett) az emberi döntéshozatal mozgató rugóit, más szóval az irracionalitást kutatta.

A szabadkőművesek ráció istenítésével szemben az emóciók jelentőségét mutatta ki.
Ez azért érdekes, mert, ha a szabadkőműveseket törzsi szerveződésnek tekintenék, akkor Daniel barátunk igencsak fekete bárány lenne és nemhogy Nobelt de még publikációs lehetőséget sem kapott volna sehol.

A világ felosztása felvilágosultakra, azaz okosakra, illetve sötétekre, azaz hülyékre tehát még a felvilágosultak körében sem egyértelmű. :)

Daniel barátunk munkássága azért is érdekes, és tanulmányozásra érdemes, hogy ne tegyünk fel ilyen kérdést senkinek , semmilyen interjúban:

"Ez igazolja azt a konzervatív tézist, hogy az ember sosem lesz abszolút racionális, és döntéseiben nagy szerepet játszanak az érzelmek, szimpátiák és más, nem észelvű dolgok?"

Ugyanis egy okos, tehát felvilágosult ember tisztában van vele, hogy az ő felvilágosulása is csak bizonyos érzelmi ( törzsi), és más nem észelvű viszonyok között számítanak felvilágosultnak. :)

Kandeláber 2013.04.04. 10:13:48

@Bell & Sebastian: Elírás történt, anarcho-pederasztát akartam írni, mea culpa.

Kandeláber 2013.04.04. 10:14:45

@Bell & Sebastian: Elírás történt, anarcho-pederasztát akartam írni, mea culpa.

pocaklakó minimanó 2013.04.04. 10:23:01

@unionista:

"de a tapasztalat az, hogy szinte pontosan ugyanaz jön ki, amit a liberálisok absztrakt jogelvekből logikai úton levezetnek."

Az absztrakcióból olyan dolgokat is le lehet vezetni, amilyeneket az absztrahálók nem szívesen látnak.

De egy próbálkozást megért a "magyarázat."

pocaklakó minimanó 2013.04.04. 10:30:43

@unionista:

"a közéletben általában azok az erősek, akik sok őstől származnak. ilyenek a csúcs arisztokraták (a férfiak rendszerint egy másik családból importálták a feleséget), a multikulturalitásban nevelkedett városi polgárság és az asszimilálódott zsidók. belőlük lesznek az államférfiak vagy államnők. akik kevés ősük van, azok magánéletben ügyesek. ők tucat gyereket képesek vállalni. a liberálisok örülnek ha egy vagy két gyereket felnevelnek. úgy, hogy közben nem válnak el ötször."

Ez roppant érdekes, mert például P. Chaunu felvilágosodás c. könyvében (2. fejezet - Az ember dimenziói) eléggé az ellenkezőjét írja le.

Ésmosteztígyhogy?

vantaan 2013.04.04. 10:38:00

Igenis van a Fidesznek egy nagyon markáns ideológiája:

"A műsorvezető arról is kérdezte Rétvárit, hogy Gulyás Gergely fideszes képviselő javaslatára törvényi jogállás lenne a Btk.-ban a katasztrófaidőben lopás. "Mi mindenki életét meg akarjuk lopni" - mondta Rétvári, mire a műsorvezető közbeszólt: "óvni". A képviselő erre folytatta: "az életét mindenkinek meg akarjuk óvni", mire Mészáros Antónia felhívta a figyelmét, hogy az óvni helyett a lopni szót használta. "Óvni, nem, nem, nem" - javított Rétvári.

pocaklakó minimanó 2013.04.04. 10:44:30

@unionista:

"de ez a nem a liberalizmus úgy általában. a klasszikus liberalizmus ebből indul ki: "no free lunch". szabad versenyes kapitalizmust képzelt el örökös egyenlőtlenséggel."

Ugyanolyan fasisztoid volt ez is, mivel az örökös egyenlőtlenséget ezek a progresszív nézetek sem bőrszínre és egyebekre vonatkozóan tekintették, hanem kihegyezték rasszista alapokra: ez volt a tudományos rasszizmus.

A keynesiánusok jó része (pl. Beveridge, de maga Keynes is), a fabiánusok jó része (jó, ez szocis) simán támogatták a Lebenunswertes Leben tematikát, ezért a fajilag nem megfelelőket és az egészségileg alkalmatlanokat simán kivették a védendő kategóriából. Kötelező és kényszerített sterilizálás és miegymás jellemezte ezt a nézetet. Sok tízezer emberé. Kaliforniában 50 év alatt (1960-ig) kb. 20000. Svédország is nagyon menőnek találta ezt a módszert, mert még a hetvenes években is gyakorolta bőszen. Felvilágosultan és liberális módon.

Az amerikai bevándorlást például merőben liberális attitűddel úgy igyekeztek befolyásolni, hogy lehetőleg a nordikus egyedek legyenek jellemzőek, nem pedig a levantei és digó egyedek. A nácik sterilizációs törvénye (Gesetz zur Verhütung erbkranken Nachwuchses) ezeknek az aggódó liberálisoknak a korábbi munkásságán alapul.

Satöbbi, satöbbi.

Ui.: Most is ez megy, csak álcázott formában.

pocaklakó minimanó 2013.04.04. 10:47:40

@vantaan:

Összecsórta a fontokat ő is? Ez szörnyű? (www.youtube.com/watch?v=G-2QqMR5qnI)

Még a végén erőszakszex lesz a fűvárosban (www.youtube.com/watch?v=zVO0zxJhFgo) és nem cserepesedik fel a demokrácia sem. (www.youtube.com/watch?v=2M6DfwY67X0)

Nahát!

gyalog.galopp 2013.04.04. 11:22:35

@pocaklakó minimanó:

Mivel a felvilágosodásra nem igazán jellemző a vakbuzgó istenimádat, ezeket a jogelveket nem az égből kapták, hanem maguk a felvilágosultak absztrahálták össze.
Ezen absztrakció alapján ők maguk megalkotják a jogszabályokat , melyeket szintén ők értelmeznek logikai alapon az egyes eseményekre vonatkozóan.

Ki van ez találva kehemszépen.

unionista (törölt) 2013.04.04. 11:30:15

@pocaklakó minimanó:
mindegy, hogy mi van egy könyvben. ez a trivialitás. amíg zárt az emberek közösségekben éltek képesek voltak akár egy tucat gyereket is nevelni. hiába volt a falu elzárva a lakosságot mégis tizedelték a járványok. mert bevitték a kórokozót a rovarok, a rágcsálók. amíg rá nem jöttek, hogy közegészségügy kell. de az ilyesmit rendszerint az asszimilálódott "jöttmentek" találják ki.

most persze az erőforrások korlátozottak. és az egészségügy csinálhat hülyeségeket. amivel tizedeli a lakosságot. de nem ész nélkül. úgy, ahogy a nácik tették.

gyakorlati példa erre, hogy a székelyek egy gettót akarnak maguknak. a románoknak egy kevés eszük lenne akkor azt mondanák: oké. kell egy román kápó. aki székelyföldi kisebbségi románok jogait megvédik. körbe lesz kerítve a székely tömb. intézményesen el lesz szakítva a szórványtól. és akkor bukaresti kormányzati támogatással a székely tömbbe megindulhatnak a román betelepítések. a szórványt a székely autonómia miatt felerősödő ortodox nacionalizmus felszámolja.

de egy olyan igazi székely paraszt embernek nem lehet elmagyarázni, hogy ő közéleti értelemben hülye. hiába "csaba királyfi" leszármazottja. a közéletben az ügyes az, akinek sokfelől jönnek az őseik. de ugyanígy a kevés őstől leszármazó ortodox nacionalista zsidók és a palesztinok se tudják a konfliktust megoldani. az ortodox nacionalista magyarok se. hiába mutogatnak az izraeli zsidókra.

az európai asszimilánsok össze vissza keveredtek. ahogyan az arisztokraták. és közéleti értelemben okosabbak voltak, mint a parasztok. csak ehhez felzárkózott a multikulturális városok piacvezető polgársága. a városok és falvak népe is keveredett.

elvben ugye két szülőd van, négy nagyszülőd, nyolc dédszülőd, stb. csakhogy a gyakorlatban ez nem lehetséges. ha mondjuk 25 év egy generáció. akkor 2500 évvel ezelőttről 2^100 ~ 10^30 embertől aligha származunk. ha a felmenők egymás között házasodtak, akkor sokkal kevesebb ős van. a másik véglet, amit az egyház tanít. ádámtól és évától ered mindenki. ugyanígy szinte kizárt, hogy az emberiség egyetlen hím és női példánytól ered. tehát az aligha úgy volt, hogy egyszer csak kiegyenesedett két majom, vagy a jó isten rájuk mutatott, hogy akkor ők ketten lesznek, akiktől minden ember származik. mert akkor a többi majom legyilkolta volna a két különcöt.

a biológia a közéleti és a magánéleti tulajdonságokat is erősen befolyásolja. nem kizárólagosan persze. de a "zsigeri" attitűdöt alapvetően meghatározza.

unionista (törölt) 2013.04.04. 11:39:39

@pocaklakó minimanó:
olyankor a liberálisok csavarnak egyet. kicsit módosítják az axiómáikat. és abból vezetik le az elképzeléseidet. azért, hogy ne legyen igazad. a liberálisok doktriner módon gondolkodnak. újabb és újabb politikai doktrínákat találnak ki. és szinte kötelező az elvi igazodás. azért, mert rajtuk kívül senki sem gondolkodik logikusan.

a keresztények erre képtelenek. mert dogmáik vannak. és azokból békeidőben nem lehet engedni. mert különben szétesne a gyülekezet. de a gyakorlatban rendszerint a vallásos csoportok segítenek másokon.

szerencsés esetben az van, hogy amit a liberálisok elvi elképzelése és a keresztények lelki gyakorlata éppen összeillik. akkor van felemelkedés. ha ez nem áll fent, akkor következik be a hanyatlás. mindenki a másikra mutogat. a keresztény elméletek milyen rossz, és a liberális gyakorlat is az. nincs összecsiszolódás, hanem erőteljes széthúzás van.

vantaan 2013.04.04. 15:57:28

@pocaklakó minimanó: No ez meg mire volt válasz? ....ennyire nem lehet sötét abban a pocakban, hogy mindenhol a Ferenc testvért látod? Illene már a fényre is kijönnöd!

pocaklakó minimanó 2013.04.04. 21:55:31

@vantaan:

"No ez meg mire volt válasz?"

Nem válasz volt. Csak úgy eszembe jutott és gondoltam, hogy ezt a mostanit a többihez hozzá lehet csapni és milyen jót fogunk majd rajta kacagni.

Nincs talán kedved a kacagáshoz?

pocaklakó minimanó 2013.04.04. 21:58:16

@unionista:

"mindegy, hogy mi van egy könyvben. ez a trivialitás."

A könyvben forrásokkal alátámasztott következtetések vannak, ezzel szemben a tiéd a saját kútfőre vonatkozó trivialitásokat emleget.

Azt hiszem, kevésbé hihető a te változatod, bár attól még nyugodtan tekintheted személyre szabott trivialitásnak.

pocaklakó minimanó 2013.04.04. 22:00:23

@unionista:

"azért, mert rajtuk kívül senki sem gondolkodik logikusan."

A muris az egészben az, hogy amikor számon kérik tőlük a saját "logikájuk" következményeit és lehetséges implikációit, akkor hirtelen nagyon kényelmesnek találják a dogmatikus nézeteket és azt mondják, hogy "lehet, lehet, de ezt inkább mégse!" :)