Fiatal magyarok rázzák az utcát
2012. december 18. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Fiatal magyarok rázzák az utcát

diaktuntetes beta.png

Fiatal magyarok rázzák az utcát. És maguk se tudják, pontosabban, nem tudták eddig, milyen ez a rezgés.

A mostani diáktüntetéseket nem kell sem felül-, sem alulbecsülni; viszont mindig, minden körülmények között örvendetes, ha apolitikus rétegek formálni kezdik hangjukat, szándékaikat, követeléseiket; és különösen örülök annak, ha a fiatal, sőt, a legfiatalabb nemzedékek is végre veszik a fáradságot, és megpróbálják meghatározni önmagukat, helyzetüket, lehetőségeiket és kívánságaikat a mi fiatal, de régóta ezer sebből vérző demokráciánkban. Bármi, ami a közéletet valós problémák mentén mozgásba hozza, üdvözlendő. A diáktüntetések kapcsán biztos, hogy most valós a probléma. És az is biztos, hogy a kialakult helyzetben elsősorban a kormánynak van egyrészt tennivalója, másrészt vesztenivalója.

*

Nemrég voltam egy Artbázison rendezett beszélgetésen, ami a nyolcvanas nemzedék témájáról szólt – egyáltalán arról, hogy beszélhetünk-e nemzedékről. Rögtön az elején széttrollkodtam a témát, mondván, hogy nincs és nem is volt '80-as nemzedék, mármint _nemzedéki_ értelemben. Arról beszéltem: egyrészt boldog az a nem-nemzedék, amelynek az összes közös élménye egy félbeszakadt Kacsamesék; másrészt ez a nem-nemzedék nem is tudja (nem tudta eddig), mennyire szerencsés volt, hogy az előző nemzedékekkel szemben egy – bár anomikus, szétbomló –, de másfél évtizedig úgy-ahogy fejlődő és perspektívát kínáló társadalomban és országban nőhetett fel, mondhatni, szinte totális szabadságban – és békében. És mindenki elhitte, hogy nagyjából így lesz a jövőben is; az egyénről, közösségről, szabadságról és felelősségről való gondolkodásról, ön- és közérdek nem hogy felvállalásáról, hanem felismeréséről is leszoktak.

És ehhez kapcsolódott egy különös jelenség, hogy a legtöbb nyugat-európai (és talán kelet-európai) országgal ellentétben a rendszerváltás utáni Magyarországon a politikailag aktív fiatal nemzedékek egyáltalán nem a radikálisabb bal- vagy jobboldalon, hanem elsősorban a mérsékelt, szabadelvű, konzervatív erők környékén találták meg otthonukat. Az ifjúságkutatások is kimutatták, hogy a fiatalok természetes liberalizmusa mellett a jobboldaliság volt a jellemzője a közélet iránt érdeklődő ifjabb nemzedékeknek. Ez magyarázható volt a Kelet-Európában természetes rendszerváltás utáni antikommunizmussal, a baloldalhoz köthető posztkommunista elitekkel, és a velük szembeni, a fiatalok körében szintén természetesnek nevezhető elit- és mainstream-ellenességgel, ami így a baloldal ellen irányult nálunk. Ezt az elégedetlenséget pedig magába szívta a liberális oldalról induló, majd jobboldali néppárttá váló Fidesz, és annak szintén fiatal vezetői. A fiatalok körében több mint másfél évtizedig a Fidesz szinte magától értetődően (és könnyen megmagyarázhatóan) volt a legnépszerűbb párt; és ezt a jelenséget még az elmúlt húsz év politikai váltógazdaságának ritmusa, valamint a fiatalok számára fontos ügyek időpontja, időzítése is erősítette – miközben két évtizedig a fiatal baloldaliság Magyarországon néhány egyetem néhány karának néhány tanszékén és hallgatóikon kívül olyan ritka jelenség volt, mint a vörös holló.

A gyorsuló világ és az elmúlt 25 évben még gyorsabban változó Magyarország miatt egyre rövidebb időszakokat tudunk egy-egy nemzedékhez hozzákapcsolni: talán egy szűk évtized lehet most az az idő, ami alatt radikálisan más helyzetbe nőnek bele az épp felnövő fiatalok. És úgy tűnik, nálunk '89 óta nagyjából 5-6 évente, fél-nemzedékenként került sor a fiatalok közélet iránt érdeklődő kisebbségének határozottabb politikai megmozdulására. A rendszerváltás generációja, az eredeti Fidesz és a Fidesz-nemzedék volt talán a legerősebb, és végül a legsikeresebb a közéleti szerepvállalásban; ami után a kilencvenes évek közepi Bokros-időszak és az akkori tandíjtervek elleni tüntetések; majd az ezredfordulós-2002-es, immár a kormányzó, akkoriban még fiatal és fiatalos jobboldal melletti, a posztkommunista, baloldali elitekkel szembeni kiállás következtek. A 2006-os őszi események pedig egy újabb fél-nemzedék számára jelentették az első közéleti megmutatkozást: a tüntetések, zavargások aktivizálták a jogos morális felháborodást érző fiatalokat. És most itt egy újabb fél-nemzedék és annak formálódó hangja.

A Fidesz még akkor is sokáig népszerű maradt a fiatalok között, amikor a Fidesz a kétezres évek első felétől már egyre kevesebb üzenetet fogalmazott meg feléjük – miközben a párt az idős nemzedékek felé fordult imázsában, üzeneteiben, és sokszor a politizálásában is. A 2006-os események az összes korábbi, politikailag aktív időszakkal szemben már csak részben erősítették a mérsékelt jobboldalt: kisebb részt az MSZP-SZDSZ-en túli baloldali-liberális kezdeményezések és az akkor felemelkedni kezdő új radikális jobboldali erők szívták fel a politikai elitekkel, a mainstreammel, a közállapotokkal elégedetlen fiatalokat.

A 2010-es választásokkal, szinte az összes nemzedék elégedetlenségét magába szívva kétharmados felhatalmazást szerzett az új kormány az összes égető probléma megoldására – de a fiatalok támogatása már akkor sem volt teljesen egyértelmű, hiszen a Fidesz addigra rég a politikai mainstream része lett, minden értelemben. Emlékszem olyan korabeli kutatásokra, amelyek szerint a választásokon részt vevő 30 alattiak körében még mindig a Fidesz volt a legerősebb, de a két új anti-mainstream pártra (Jobbik, LMP) szavazók száma nagyjából beérte a Fidesz támogatottságát – és kíváncsi lennék arra, hogy az elmúlt két és fél évben hogyan alakult a Fidesz és más pártok népszerűsége a harminc év alattiak körében.

*

Ha távolabbról nézzük meg a mostani diáktüntetések hátterét, azt láthatjuk: elszakadóban az a cérna, ami az elmúlt két és fél év bármilyen jogos vagy indokolatlan drasztikus, radikális és rapid kormányzati reformlépését még elfogadhatóvá tette az érintett széles néptömegek számára. Az, hogy ennyi legfelső kormányzati szinten kitalált, normális konzultációk, tárgyalásos megoldások nélküli átalakítás szinte ellenállás nélkül ment át egy válságoktól sújtott, feszültségektől szított társadalmon, az egyrészt politikatörténeti csoda, másrészt a magyar társadalom végtelen türelmét és a kormány felé eddig kitartó határtalan bizalmát mutatta.

A diáktüntetések azt mutatják, eddig és ne tovább. Az előbb a felvételik előtt alig pár héttel bejelentett, elképesztő léptékű felsőoktatási megszorítások, majd a most már napok alatt újra megoldani kívánt felsőoktatási problémahalmaz miatt a fiatalok utcára mentek. Az ellenzéki erők hiteles és hiteltelen képviselői persze megpróbálnak hasznot húzni a fiatalok elégedetlenségéből, de melyik erő nem tenné ugyanezt? A Fidesz népszerűsége is sokat táplálkozott a „fiatalok természetes pártja” imázsából és a régi tandíj-ellenes tüntetésekből. Az viszont fontos tény, hogy jelenleg a rendszerváltás óta először a radikálisabb újbaloldali nézeteket valló szerveződések a leghangosabbak a diákmozgalmakban.

A legfrissebb hír, hogy a diákok sztrájkra készülnek, miközben megfogalmazták követeléseiket (a reformokba való beleszólás, a velük való tárgyalás jogos elvárásától a hallgatói szerződések eltörléséig, ami azért nem olyan egyszerű kérdés). Ebben a helyzetben a kormány tennivalója, hogy annyi erőből végigvitt átalakítás után végre kompromisszum-képességet mutasson, és képes legyen saját túlzott reformdühének csillapítására. Az első bejelentések amúgy is annyira drasztikusak voltak, hogy abból talán még a jelenlegi szigorú költségvetési helyzetben is lehet engedni.

A politikai probléma viszont még megmarad: a Fidesz vezetése – hiába a kormányzaton belüli vagy a körüli egyes fiatalos kezdeményezések – eddig is sokat tett azért, hogy a legfiatalabb nemzedékek számára ne maradjon üzenete vagy vonzó arca; és most fennáll az esély arra, hogy a fiatal nemzedék nagy része végleg elforduljon az egykori fiatal demokratáktól. Igaza van az indexes Plankó Gergőnek akkor, amikor arról ír„Annál pedig, hogy mostanában gimnazisták egy Fidesz-rendezvényre menjenek ki, még azt is könnyebb volt elképzelni, hogy Simicska Lajos megjelenik és gyújtó hangú beszédet mond”.

2012 többek között attól lesz emlékezetes, hogy talán az első olyan év lesz, amikor a fiatal demokraták kormánya mellett javarészt szépkorúak, ellene pedig javarészt jól képzett, fiatal középosztálybeliek mennek ki az utcára. És erről nem a fiatalság, hanem a kormány tehet.

Ez volt a parancs, beérett a narancs.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr214971318

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Légifelvétel blog díjazottja: a Diáktüntetés 2012.12.22. 08:41:16

A Légifelvétel blog első évadának díjazottja a decemberi Diáktüntetések, és természetesen az azon résztvevő ezrek. Karácsony előtti hír, egyfajta ajándék, kinek-kinek a maga értelmezése szerint a Békemenetnek elnevezett „civil mozgalom” kitüntetése,...

Trackback: Fiatal magyarok rázzák az utcát 2012.12.18. 13:54:01

A fiatal demokraták kormánya mellett javarészt szépkorúak, ellene pedig javarészt jól képzett, fiatal középosztálybeliek mennek ki az utcára. És erről nem a fiatalság, hanem a kormány tehet.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.12.18. 13:45:48

úgy látszik, a pártközpont meghátrál és most már szabad egy kicsit kritizálni

:DDDDD

libertard 2012.12.18. 13:55:09

@Herr SturmLikudnik: de azért elég bátortalanul, alaposan szavakba csomagolva, nehogy egyértelmű legyen. :)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.12.18. 14:00:45

@libertard: és pláne akkor, amikor már hivatalosan is hátrálgat a kúrmány, az istennek se az összes többi blog előtt... és most se értélkeljük túl a diákperformanszot, még hova vezetne, nemde?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.18. 14:00:57

kis hülyék. talán egy gyengéd torkolati energiájú gumilövedék hazaküldené őket.

JosephSmith 2012.12.18. 14:06:06

Vigyazzatok, nehogy nagyon kritizaljatok a kormanyt, csak ovatosan!

marko11 2012.12.18. 14:07:33

Hogy diákok-e a diákok, és kit képviselnek, azzal nem foglalkoznék. (Pedig foglalkoztat a kérdés.)
Csak úgy eszembe jut, hogy pl. kellett-e az igényes pop/rock zenét játszó, fiatalok tömegét vonzó Zöld Pardont (és más ilyen helyeket) olyan hevesen támadni, bezáratni!?

peterd127 2012.12.18. 14:07:34

büdös a munka a kis eltartott gyerkőcöknek

Ádám Kiss 2012.12.18. 14:08:44

jó lenne hinni, hogy most nem csak az egyik párt nevében vonulnak a másik ellen, hanem végre felnőtt az a nemzedék, aminek max a kisujja ért bele a szocializmusba, és rájött, hogy már nem kíván többet részt venni ebben a debil kommunista faszalgásban.

Szilvay Gergely 2012.12.18. 14:09:02

@Herr SturmLikudnik: eddig is kritizált kormányt a mandi, elég sokat

debreceni.blog 2012.12.18. 14:10:01

Orbánt megbuktatták, a jövőt elkezdték...

A 2012-es vizsgaidőszakban a diákok vizsgáztatták a meztelenre vetkőztetett Nemzet Tanárát. A végén még egy kicsit lisztben is megforgatták.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3537_orbant_megbuktattak_a_jovot_elkezdtek

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.18. 14:10:55

@marko11:

"igényes pop/rock zenét játszó"

ó. hogy baszna szájba valaki szögeskotonnal, te kommunista pribék, ilyet még juhász előd sem mondana.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.12.18. 14:18:21

Igazából az a baj, hogy a kormány posztkomcsi, és mint ilyen rohadtul nem érdekli mi lesz Magyarországgal.

Pl a dolog ott kezdődik, hogy legyen egy felelős oktatásügy minisztérium, egy nem felmosórongy oktatásügyi atyaúristennel.

Ott folytatódik, hogy a miniszterelnök a fejébe veri a gazdaságügyminiszternek, hogy oktatás > nyugdíj. Ha nincs zsé akkor az utóbbiból veszünk el, az előbbi támogatása nemzetstratégiai kérdés.

Lehet, hogy jól hangzik, de ez az egyeztetős dolog ez értelmetlen. Magyarországon amúgy sem lehet semmi értelmes változtatásról megegyezni. Nem gond az, ha a kormány kicsit autoriterkedik, a lényeg az, hogy az oktatás legyen prioritás, és olyan valakit tegyenek oda, akinek egyrészt van autoritása, másrészt ért hozzá.

Úgyhogy most az első lépés, hogy Orbánt el kell űzni. Addig teljesen fölösleges bármibe is belekezdeni.

mzoltán · www.szuveren.hu 2012.12.18. 14:21:11

@Herr SturmLikudnik: Én őszintének érzem a posztot. Úgy olvastam ezt az írást, hogy most nem az a lényeg, hogy hülye-e a kormány vagy sem (persze hogy az egyébként), hanem az, hogy egy korszak a szemünk láttára ér véget. És ez igaz, és ezt ergé kissé melankolikusan, de belenyugvóan látja és érzi. Éppenséggel nem lehetett könnyű ezt leírnia.

Mikka-Makka 2012.12.18. 14:31:40

valahogy én is így érzek, bár kellett 2 év míg végre beláttam h ebből a fidesz kormányból se lesz kutyafüle
elég felmennem mostanában facebookra, csak kormányt kritizáló posztokat látok, míg akár még egy évvel ezelőtt is bőven voltak akik védték őket

Pelso.. 2012.12.18. 14:31:42

"kormányzati reformlépését még elfogadhatóvá tette"
Fordítok, jó? Amit a Marionett figura frakció megszavazott, azt pártpropagandisták belehazudták az ország arcába.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.18. 14:32:33

Mindenki úgy tüntet, ahogyan jólesik neki, de gimnazistákat agitálni, tüntetésre ösztönözni, politikai pedofília: olyan, mint mikor a cigányok a gyerekeket küldik lopni.

TG69 2012.12.18. 14:37:27

@ergé: Azért a racionalizálás után le lehetne írni majd, hogy igen tök hülyék voltunk, rengeteg embert sértettünk meg :). A politikai szekértáborosdiban való feloldódás és felcseperedés pedig, mint nemzedéki életérzés egyfajta önbeismerés is, nárcisztikus, kicsit debil és szervilis létformát tükröz, amit a lassú felnőtté érés és kijózanodás követ. Igaz lehet még "fejlődni", lehet bayeresedni vagy épp békemenetezni, de ehhez meg még nem vagytok elég öregek.

Vannak komoly törésvonalak még, lehet ezekbe is kapaszkodni majd, főleg egy-két feles után és 2006.okt23-ázni meg a KÁP népszavazásról delirálni, sőt a Matolcsyval felálló első Orbán kormányt éltetni, de ezekről is lassan lefejtődik minden mitológiai elem és megmutatkozik a maximum középszerűség nehéz terhe.

thetriggerhappy 2012.12.18. 14:41:41

gellérttel egyet lehet érteni, de mint mindig, nekem most is az jött le, hogy hiába van itt hoffmann rózsa meg ügyetlen, ostoba kapálózás a nem-tandíj ügyében, ő akkor is tudja már, hogy hová megy az az x 2014-ben.

Hattory Hanzo 2012.12.18. 14:49:35

@mk27soundmaster: Hahó, azért az Giró-Szász Bandi volt, aki azon értetlenkedett, hogy mi a túróért pampognak az egyemisták, amikor a kormány a jelenlegi gimnazistákkal szeretne kibabrálni nagyon. Másnapra megjöttek a gimnazisták. Nagy spílerek a Fidesz kommunikációs gurui, annyi biztos.

Alfőmérnök 2012.12.18. 15:02:04

3 Judit, 4 Zsuzsa és a Rock and Roll.

wazelin 2012.12.18. 15:02:59

Hallgatói szerződés elég egyszerű kérdés, mert a megléte a baj.

Nem az okkal foglalkoznak (miért mennek el diplomások), hanem egyéb tiltásokkal próbálják visszafogni az eredményt.

Az ilyen megoldások bukásra vannak ítélve.

takácsbálint (törölt) 2012.12.18. 15:12:48

van egy primitív cikluselmélet, amelyik azt mondja, hogy a modern kori magyarországon 20-25 évente mini rendszerváltások zajlanak: 1825, 1848, 1896, 1920, 1945, 1968, 1989, ?

az egész nemzeti együttműködés abból jön, hogy a kormányzó hisz ebben az elméletben. magát egyszemélyes rendszerváltónak már-már megváltónak képzeli.

lehet, hogy ez az új korszak első kormánya. de az is lehet, hogy a rezsimváltás nem ment végbe. és az utolsó. sőt az is lehet, hogy az utolsó előtti.

persze az is lehet, hogy ez a politikai ciklus elmélet egy hülyeség.

meglátjuk.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.12.18. 15:14:35

@Szilvay Gergely: ühüm... lásd szájerné kinevezése körüli tengermély kussolás, egy igazságügyi reform igazán semmiség stb...

de sebaj, az ember fijja örül a kicsi és savanyú narancsnak is, fő, hogy jól átvertük a zimperialistákat, nemde

takácsbálint (törölt) 2012.12.18. 15:14:48

@Szilvay Gergely:
azt ugye tudjuk, hogy a kormányzó mindig maga hozza meg a végső döntéseket. mutass már néhány orbán viktort bíráló jobbklikk/mandiner/konzervatórium írást.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.12.18. 15:17:27

@mzoltán: el is morzsoltam egy könnyet. majd ha eléri a fukkdaszisztem vezérkommentek száma a NENYI előtti szintet, még örömömben is.

takácsbálint (törölt) 2012.12.18. 15:20:13

@TG69:
ők még mindig abban hisznek, hogy orbán indigó ember. nem akarják észre venni, hogy egy szélhámos.

Kandeláber 2012.12.18. 15:23:43

Azért a ma bejelentett diáksztrájk kicsit muris, amikor hétfőn szenteste, a gimiseknek téli szünet.
De azért igazuk van a gyerekeknek, és a legszebb az egészben, hogy ők nem engedik maguk közé a nyálcsorgató szocikat, dékásokat, millásokat, akik így csak bámulják a savanyú szőlőt, és kommünikék és népszabós-népszavás vezércikkek révén kibicelnek.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.12.18. 15:26:31

@takácsbálint: nagyon kevés ész, vagy nagyon sok pénz kell ahhoz, hogy a drágaságos orbánc efftárs felelősségét konzekvensen ne vegye észre valaki

mzoltán · www.szuveren.hu 2012.12.18. 15:27:17

@Herr SturmLikudnik: Nem mondom, hogy ebben nincs igazad általában. Azt írtam, hogy EZ a poszt most másról szólt. Amúgy a hallgatók Orbánnak küldött válaszvideóját két nap alatt 220 ezernél többen töltötték le:
www.youtube.com/watch?v=HPttLXSW_As

Jól pöröghet az egyetemisták/gimnazisták között. Ha ennek a nemzedéknek ez lesz a meghatározó politikai élménye, akkor a Fidesznek tényleg befellegzett közöttük.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.12.18. 15:30:55

@mzoltán: ez nyilvánvaló. a fidesz valaha a fiatalok pártja volt. ha átmegy - és bizony átment - posztbolsi pöffeszkedőbe, akkor elküldik a halál f*szára, ahogy illik

Google 2012.12.18. 15:32:41

Akármit is mondana az akárki, mi is rosszul éreztük magunkat Medgyesy-Gyurcsány-Bajnai alatt. És ez az elkövetkezőkben sem változik meg. Ron Werber sem azért jött, hogy a szeretet magvait hintse el.
Ezért furcsa az, hogy egyesek azt próbálják elhitetni, a Fidesz elvesztette szavazóit. Olyan biztosak ebben? Én nem lennék.
A szembenállás, tüntetés ide vagy oda, ugyanúgy megvan.
És igen szolidárisak az egyetemisták -saját magukkal biztosan -, de itt tanulni a mindenki pénzén, és aztán búcsút mondani az országnak, most úgy tűnik, nem esne nehezükre. És amint látszik a nyugdíjasok ügye sem érdekli őket - azt szabdalják, ne az ő kiváltságaikat.
Nemzeti minimumok hiányoznak, merre megyünk, együtt megyünk, vagy éppen egymás ellen.

Kandeláber 2012.12.18. 15:33:09

Szarvas Kopi Bendi dékás jugendführert is elküldték a halál f.szára.
Mondjuk sztem simán kiegyeznek majd Orbánnal, aki jól jön ki majd az ügyből, az ellenzék pedig megint szív, mint a torkosborz.
Bár állítólag a szocik álruhában a diákok közé küldték az Uri Gellerrel megerősített Ron Werbert, és most ők próbálják manipulálni a srácok kollektív tudatát.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.12.18. 15:34:12

én azt vártam volna hogy padilla őrmester megjegyzi:

"Nem az utcát rázzák, hanem a pofonfát."
:DDD

Egyébkét viccen kívül: számomra úgy tűnik, hogy a szolidaritás Magyarországon nem nemzeti-nemzetiségi, hanem szociális, esetleg "nemzedéki" alapon indult ki.

Tehát a fiatalság mint társadalmi csoport, "osztály" köré csoportosulva.

ez azért édekes, mert a felületesen nézve a sok oda-vissza nácizás, fasisztázás stb tükrében nem ezt várná az ember.

Ez a paradoxon lényege: hogy a fiatalok kapcsán nem lehet eljátszani amit a rendvédelmisekkel ("hol voltak 2006-ban"), az orvosokkal ("mocskos hálapénz-elfogadó gyógyszerfelíró-automaták"), ahol a legaljasabb suttogó propagandával semlegesítették az egyébként jogos követelések súlyát.

Ez a propaganda ugyanúgy működik, mint a nácizás-fasisztázás: karaktergyilkosság. a fiatalok esetében csak a "félmillás laptop" c. gyöngécske mutatványra futotta. Eddig legalábbis.

Szóval érdekes a helyzet, mert a fiatalokon egyelőre nem tudnak fogást találni. Mondjuk arra kíváncsi vagyok, mikor hozza elő a kormányzati agytröszt a "bulizó-bebaszós-naplopós" narratívát a diákokkal kapcsolatban....("folyamatosan csak akocsmába járnak, lopják a napot, nem csinálnak semmit, ezek ilyenek", stb)

takácsbálint (törölt) 2012.12.18. 15:34:23

@Kandeláber:
vagyis három erőből áll majd az ellenzék. a nyugdíjasok (szocik), a diákok (zöldek), és a középréteg (bajnaiék). egyéni kerületek jelöltjeit megversenyeztetik a a regisztrációs időszakra eső "demokrata" előválasztáson. három pártlistával és közös ellenzéki jelöltekkel hozzák minimum döntetlenre a választást. akárhogy csűrjük-csavarjuk: ez a papírforma. sőt az is lehet, hogy a közigazgatás feladja a pozícióit. az egzisztenciáját féltve átáll a túloldalra.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.12.18. 15:38:23

@Google: az a szar helyzet, hogy ÉREZHETŐEN SZARABBUL élünk, mint 4 éve és kurvára nem magyarázat mindenre a nyócév-nyócév, amíg a nem-megszorító nem-adóemeléseket focistadionok, közgépszámlák, haveriműhelypénzek, földoligarchák övezik heti bontásban

a minimum az per pillanat a megháborodott orbántól való megszabadulás, a finessznek sem késő elküldeni a vezérbandát eltolcsitól, kövertahóstól a búsba, anno a cocciknak is nagy nehezen sikerült a böszmével ez a mutatvány

vége a rákosista bullshittelésnek

ezt megszokod, vagy megszopod

takácsbálint (törölt) 2012.12.18. 15:42:47

@Google:
a fidesznek a régi mdf/népfront/iii-iii törzsbázisa maradt meg. úgy, hogy erről leszakadtak a mérsékeltek és a radikálisok. van egy egzisztenciáját féltő közalkalmazotti tized, akik az erősebbre fognak szavazni. és ha ez bajnai lesz, akkor a kormány brutális vereségbe szaladhat bele. persze az is lehet, hogy az ellenzék másfél éven át csak veszekedni fog. és akkor ők nem lesznek sehol sem. nincs minden lejátszva. de azért majdnem minden. orbán viktorral nehéz lesz nyerni.

Google 2012.12.18. 15:43:06

@mzoltán:

Azért a diákoknak, gimnazistáknak valaki azt is elmondhatná, hogy éppen a Fidesz volt az a párt, mely az emlékezetes népszavazással elodázta a tandíj bevezetését. Jó pár évre. És akkor hol voltak ezek/más harcias diákok? És nem-e az idősebbek, a sokszor lesajnált nyugdíjasok szavazatával történt-e meg akkor ez a leszavazás?
Valahogyan szolidárisaknak kellene lennünk egymással. Akárhogy nézzük, más lehetőségünk nincs.

Kandeláber 2012.12.18. 15:44:22

@takácsbálint: Szerintem a nyugdíjasok egy részét lekenyerezik ígéretekkel és nyugdíjemeléssel, a fiataloknál pedig nem eszik olyan forrón a kását. Sokuknak egy újfajta élményt jelentenek a performanszok, de az amorf Vásárhelyi néni annak idején eltalálta szarva közt a tőgyét: a fiatalok nagyobbik része bizony jobboldali.
Ezek a tüntetések semmiféle baller felhangot nem sugároznak, egyszerűen trendi résztvenni a vonulgatásokban, érezni a közösség erejét, beleordítani az éjszakába valamit.
Ezt jól tudja Gyurcsány, Bajnai és Mesterházy is, ezért ők inkább a sameszaik által próbálnak a diákmegmozdulások farvizével hajózni.

Vidéki 2012.12.18. 15:44:27

A szerző szerint: „A diáktüntetések kapcsán biztos, hogy most valós a probléma. „

Annyira valós, hogy máshol is előfordult a probléma és annak folyományaként a diáktüntetések.

Az Info rádió ma foglalkozott a témával.

Szóba került, hogy a hozzánk képest nagy és gazdaságilag erős Nagy Britanniában is szembe kellett nézni az ottani kormánynak, hogy az erőforrások ott sem végtelen nagyok, ezért bevezette az egyetemeken a tandíjat, amit 9000 fontban, mintegy 3 millió forintban maximált.

Hatalmas diáktüntetések robbantak ki, amelyekhez anarchista provokátorok is csatlakoztak, akik törtek zúztak mindent, amihez hozzáfértek.

A kormány azonban felelős kormányként viselkedett és nem adta be a derekát a provokátoroknak.

Általánossá vált az egyetemek 9000 fontos tandíja. A továbbtanulást diákhitel segíti évi 3 %-os kamattal.

rajcsányi.gellért (ergé) félremagyarázza a helyzetet:

Úgy gondolja, hogy az úgynevezett fiatal nemzedék a Bölcsek Kövét kapta ajándékba a Gondviseléstől, holott egy érdekharcról van szó, miként Nagy Britanniában is. Egy kisebb csoport részérdekeit próbálja érvényesíteni bármi áron a társadalom más csoportjainak rovására.

Ez egy olyan szilárd demokráciában, mint Nagy Britanniában ez nem sikerülhetett.

Gyenge országokban az anarchia térnyerésének esélye jóval nagyobb.

rajcsányi.gellért (ergé) is az anarchiát favorizálja.

takácsbálint (törölt) 2012.12.18. 15:47:51

@Kandeláber:
nem jobb és baloldal között van ellentét. vannak az orbán-pártiak, és orbán-ellenesek. van egy figura, aki 25 éve megosztja a politikai közvéleményt. az egyik csoport azt mondja, hogy semmilyen értelmes párbeszéd nem lesz amíg ő a porondon van. a másik meg azt, hogy helyén a kapitány, tudjuk az irányt, elvtársak előre.

Vidéki 2012.12.18. 15:50:37

@Kandeláber:

Írod: "Ezt jól tudja Gyurcsány, Bajnai és Mesterházy is, ezért ők inkább a sameszaik által próbálnak a diákmegmozdulások farvizével hajózni."

A helyzet nem annyira kristálytiszta, ahogyan azt rajcsányi.gellért (ergé) lefesti.

Ellenzéki pártok rátelepednek a diákok akcióira és törvénytelenségek elkövetésére buzdítanak.

A Proszektúra blog rámutat arra, hogy az MSZP milyen irányba próbálja vezetni a diákokat:

„De azt, amit most Török Zsolt, ez a kétes iskolai végzettségű MSZP-szóvivő művelt, az ennél is visszataszítóbb.

Említett bejegyzésében ugyanis azt is javasolta még, hogy

a „diktatórikus Orbán-rendszer megbénításához

el kell foglalni minden városban a kormányhivatalokat,

a fideszes polgármesterek irodáit,

a földhivatalokat,

Budapesten a minisztériumokat és azok vidéki hivatalait is!”

Török Zsolt, kétes iskolai végzettségű MSZP-szóvivő szerint: „Akciók, nem szavak!” kellenek.”

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.18. 15:56:39

Ha már mindenki ilyen lelkes, akkor, nagy szeretettel, megkérdezném:

Erkölcsileg nem érzik-e aggályosnak, hogy, politikai haszonszerzésből, manipulátorok fiatalkorúakat visznek ronda táncba?

Nem kellene-e föltennünk magunknak a kérdést, hogy az-e a fontosabb, hogy egy fiatalkorú élhessen véleménnyilvánítási jogával vagy az-e, hogy gyerekeinket megvédjük a politikai manipulációtól? Ha egy gimnazistát nem tekintünk politikailag érettnek (hiszen választójoggal nem rendelkezhet), akkor miért érezzük érettnek ahhoz, hogy politikai agitátoroknak szolgáltassuk ki őket?

Kandeláber 2012.12.18. 15:57:37

A diákmegmozdulásoknak valóban nincs közük a jobb-bal ellentéthez, még csak nem is Orbán személye ellen irányulnak: egyszerűen egy elhibázott felsőoktatási koncepció ellen irányul az érintettek tiltakozása.
Ezért kámpicsorodtak el a baller vezetők, mert belátták,k hogy ez nem taxisblokád, ezt nem tudják befolyásolni, ők obligón kívül vannak, és maximum szurkolók lehetnek a meccsen, nem játékosok.
Ez az egyik olyan első történés, amikor vegytiszta demokratikus játék folyik: egy réteg a saját, és csakis a saját érdekeiért küzd, és ebbe a küzdelembe nem fér bele mondjuk a "kirekesztés" elleni harc, és egyéb, az ún. "balosok" által favorizált téma.
Ezért mondom, hogy savanyú a szőlő az ellenzék számára, és ezt ők is nagyon jól tudják, ezért nyomta törökzsóti a militáns szöveget.

takácsbálint (törölt) 2012.12.18. 16:04:41

@mk27soundmaster:
a kormányzó az, aki vezérkar gyerekeit rángatja ide-oda. azért, mert ez kell a háborúhoz.

Manyi Béci 2012.12.18. 16:08:41

"És ehhez kapcsolódott egy különös jelenség, hogy a legtöbb nyugat-európai (és talán kelet-európai) országgal ellentétben a rendszerváltás utáni Magyarországon a politikailag aktív fiatal nemzedékek egyáltalán nem a radikálisabb bal- vagy jobboldalon, hanem elsősorban a mérsékelt, szabadelvű, konzervatív erők környékén találták meg otthonukat. Az ifjúságkutatások is kimutatták, hogy a fiatalok természetes liberalizmusa mellett a jobboldaliság volt a jellemzője a közélet iránt érdeklődő ifjabb nemzedékeknek."
Értem én a nosztalgiát, de ez így egyszerűen nem igaz.
Egyrészt a fiatalok kétharmada tojt a politikára, ez ugye, helyből árnyal. Aztán:"Ami a liberális, illetve konzervatív politikai értékeket illeti, a megkérdezett fiatalok inkább a liberális oldalon helyezkednek el. A megkérdezettek mintegy 13 százaléka azonban nem volt hajlandó magát elhelyezni a liberális-konzervatív tengely mentén. Mintegy 40 százalékuk "tette" magát "középre". A 15-29 évesek 23 százaléka inkább liberálisnak, 12 százaléka inkább konzervatívnak vallja magát" (Ifjúság 2004)
Az aktívan politizáló fiatalok kb 60 százaléka volt jobboldali, az is elég szép szám, felesleges felturbózni. Ilyenkor jönnek aztán a meglepetések, egyrészt a maradék 40 százalék miatt, másrészt a hirtelen politizálni kezdők miatt.

Mfha.
Szóval értem én a megszépítő messzeséget, csak nem szeretem.:)

"Az, hogy ennyi legfelső kormányzati szinten kitalált, normális konzultációk, tárgyalásos megoldások nélküli átalakítás szinte ellenállás nélkül ment át egy válságoktól sújtott, feszültségektől szított társadalmon, az egyrészt politikatörténeti csoda."
Ez így nagyon szép. Na de a másrészt..hát, az egy óriási bazmeg.

Kandeláber 2012.12.18. 16:10:05

@Vidéki: @mk27soundmaster: Nem igazán sikeres az ellenzék a befolyásolásban, persze most valószínűleg a háttérben maradnak, nem úgy mint a taxisblokádnál, amikor szdsz-fidesz kitűzőt viselő politikusok hergelték a plebset.
Egyébként itt a karácsony, olyankor még a diákvezérek is otthon majszolják a bejglit, és kanalazzák a halászlét családi körben, pláne ha bejön a lehűlés.
Ezek a fiúk-lányok nem fognak mínusz tízben gémberedett ujjakkal pötyögni az Apple cuccaikon a Kossuth téren.

Robinzon Kurzor 2012.12.18. 16:10:41

" Az, hogy ennyi legfelső kormányzati szinten kitalált, normális konzultációk, tárgyalásos megoldások nélküli átalakítás szinte ellenállás nélkül ment át egy válságoktól sújtott, feszültségektől szított társadalmon, az egyrészt politikatörténeti csoda, másrészt a magyar társadalom végtelen türelmét és a kormány felé eddig kitartó határtalan bizalmát mutatta."

A megfejtés két szó: Kádár népe.

Manyi Béci 2012.12.18. 16:16:18

@Google:
Hát, először vinnyogva felröhögtem ezen, demosmár mindjárt el kezdek sírni...

user792 2012.12.18. 16:21:23

@Robinzon Kurzor: én is ezt érzem az egészben a leginkább:
a szembenállás ezúttal nem
baloldaliak - jobboldaliak,
népiek - urbánusok,
jómódúak - szegények,
buták - okosok
között van, hanem A DOLGOKAT ÁLTALÁBAN ELKUMMANTÓ BALFASZPROLI KÁDÁR NÉPE VS ÚJ GENERÁCIÓ között.
Márpedig ha valóban így van, akkor az egész folyamat mindenképp üdvözlendő.

takácsbálint (törölt) 2012.12.18. 16:23:46

@Robinzon Kurzor:
a magyarok döntő többsége a minimális jólét megteremtését várja el a hatalomtól. nem tudja, hogy ezt mi módon kellene megteremteni. nem is érdekli. úgy képzeli: a parlamentet és a kormányt ezért tartja, hogy ezt kitalálja. de ez nem valamilyen magyar sajátosság. az elbától és a lajtától keletre mindenhol így van.

Jack Torrance 2012.12.18. 16:24:53

@mk27soundmaster: es mit tennel a gimnazistak vedelme erdekeben?

Google 2012.12.18. 16:25:14

Jaj ne. A könnyeket nem bírom.

takácsbálint (törölt) 2012.12.18. 16:25:27

@user792:
szerintem hozzá kellene tenned, hogy az elmúlt nyolc év, és gyurcsány a hibás. azért, hogy tökéletesen autentikus legyen az érvelésed.

user792 2012.12.18. 16:28:39

@takácsbálint: ezt biztos, hogy nekem akartad címezni?

Jack Torrance 2012.12.18. 16:28:44

@Google: egy csomo diak pont ott volt a fidesszel es szavazott. Talan azert is erzik magukat atverve. Akkor ugyanis nem arrol volt szo, hogy halasszak el a tandijat, vagy hogy maskepp csinaljak meg, hanem hogy ne legyen, soha.

Google 2012.12.18. 16:28:47

@takácsbálint:

És ez hatványozottan igaz, ha az a bizonyos hatalom jobboldali. Legalábbis eddig nekem nagyon úgy tűnt.

Kandeláber 2012.12.18. 16:31:24

@user792: Basszus, belegondolok, hogy mondjuk '67-ben valaki még mindig Horthy népét emlegette volna, az első mentő szirénázva vitte volna a Lipótra.@takácsbálint: Figyusz, hallottál már a szociális piacgazdaságról, amely a Lajtától és az Elbától nyugatra baromi jól működött, bizonyos német nyelvterületeken?

takácsbálint (törölt) 2012.12.18. 16:34:13

@Kandeláber:
és az szerinted mitől működik olyan jól? attól, hogy nincs humán alapellátás?

Google 2012.12.18. 16:37:47

@Jack Torrance:

Ne legyen soha ... gázáremelés.
Nem tudom, ha lehetséges. Sokkal gazdagabb országok kérnek tandíjat, vajon mi meddig engedhetjük meg magunknak, hogy ezt elkerüljük?
Egyre inkább azt látni, hogy egy-egy ország azért gazdag, mert nagyon szűkmarkú a polgáraival. És már eleve valakiket kizsákmányolt. Jó, a fizetések jobbak, hitelt is föl lehet markolni, de van tandíj, nincs 3 év gyereknevelési szünet stb. , stb., stb.
Minden év tiszta haszon - vagy nem.

user792 2012.12.18. 16:42:41

@Kandeláber: A II. világháború után az országot egy Szovjetunióból irányított totális diktatúra formálta át, brutális eszközökkel.
A 89-es társadalom ellenben bárminemű változtatás néllül csöppent át egy másik világba.

Há máskor is általános iskolás korrepetációra van szükséged, lécci ne engem zargass majd vele.

Prof. Dr. Simon Templar 2012.12.18. 16:46:55

@takácsbálint: "ők még mindig abban hisznek, hogy orbán indigó ember. nem akarják észre venni, hogy egy szélhámos."

Nem, a ZOrbán, az igazi, halott, már lassan 20 éve. '93 óta egy imposztor vezeti ja FIDESZ-t, illetve amit még annak híjnak

@Google: "Egyre inkább azt látni, hogy egy-egy ország azért gazdag, mert nagyon szűkmarkú a polgáraival."

Aha, tényleg, meg a fideszes droidok beteg agyában. Jó példa erre Dánia, ahol a dán egyetemisták kb. 400.000 Ft-nak (igen, négyszázezer) megfelelő koronát kapnak, csak, hogy tanuljanak.

Kandeláber 2012.12.18. 16:48:11

@user792: Na, még az Antall féle új "keresztény kurzus", majd a '98-2002 között dúló első Orbán-diktatúra sem tudta kiverni a fejekből a Jani bácsi iránti nosztalgiát, a '94-'98, valamint a 2002-2010 közötti szoci-szadesz Kánaánról nem is beszélve?
Pedagógus létére hogyhogy nem tetszik menetelni a tanítványai között?

takácsbálint (törölt) 2012.12.18. 16:48:49

@Google:
a többség ezt várta horn gyulától, medgyessy pétertől és gyurcsány ferenctől is. bajnaitól is ezt várja. a minimális jólét megteremtését. ez az egész nem attól van, hogy kádár átprogramozta az emberek agyát. a népek errefelé egész egyszerűen ilyenek.

az emberek döntő többsége (akik utaznak a buszon, villamoson) úgy képzeli, hogy a civilizált világban nem a túlélésért, hanem a tisztes megélhetésért kell dolgozni. minimális ellátást kapnia kell mindenkinek. és azt várja el a politikától, hogy ennek a feltételeit megteremtse.

a tüntető diákok is ezt várják el. minimális jólét legyen a kollégiumokban. anélkül, hogy bárki is eladósodna.

Lajka kutya 2012.12.18. 16:50:00

@Schwerer Gustav:

„"bulizó-bebaszós-naplopós" narratívát a diákokkal kapcsolatban....”

Szerintem nem fogják. Volt baj a rendvédelmisekkel is, a tanarakkal, meg az orvosokkal is, most meg a diákok hámánkodnak. Az ifjúnyugdíjas rendvédelmisek kivételével (akiknek már megbocsátassék, de egy ideig még tényleg el kéne menni a büdös picsába 2006 után) senkivel sem csinálták meg azt, amit gyurcsányék zokszó nélkül tettek meg a tanarakkal, orvosokkal.

Jelentősen alacsonyabb bennük a hazaárulásra való hajlandóság mint bármelyik vetélytárukban.
Nem kell ronwerbernek lenni ahhoz, hogy hogyan lehetne a deákok vérével felmosni a padlót úgy közhangulatilag.

Csak remélni tudom, hogy azért nem teszik, mert nem fér nekik bele, nem pedig azért, mert dilettáns gecik.

Kandeláber 2012.12.18. 16:57:58

Hehe, barikádra hív a szélsőlibbant hvg.hu, amelyik olyan szépen, szívhez szólóan tudott írni az utcai politizálás veszélyeiről abban az időben, amikor a miniszterelnököt Medgyessynek, Gyurcsánynak majd Bajnainak hívták.
mandiner.hu/cikk/20121218_talos_lorinc_ki_az_utcara_ki_a_terre

Google 2012.12.18. 17:06:28

@Prof. Dr. Simon Templar:

Hát most újat mondott. Magyarország még a közeljövőben sem lesz Dánia színvonalán. De gondolom, ezt legtöbbünk tudja.

@takácsbálint:

Értem én, mert látom is, bár azt a természetességet, mellyel követelik, azt nem. Reformot követelnek, de úgy, semmi ne változzon. Elmondhatnák, hogyan képzelik.
Talán bármely kormánynak az lenne az elsődleges feladata, hogy azt mondja el, az adott pillanatban meddig ér a takaró. A szocik alatt az úgy volt, hogy rendre megkérdezték, milyen pénzből képzelné ezt-azt az ellenzék megvalósítani. A fedezet megvan-e rá?

Google 2012.12.18. 17:09:43

@Kandeláber:

Ez még semmi, de az iskolákba sem engedték be -akkor - a politikát. Ma már...
Ezért nem hitelesek. Kilóg a vörös ló (?) lába.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.12.18. 17:17:51

@Kandeláber: duplagondol! abszurdisztán kedvenc módszere minden táborban

Jack Torrance 2012.12.18. 17:28:22

@Google: nekem nincs bajom a tandijjal, sot. Nyilvan szukseg van ra. Es, szerintem ezt a diakok is tudjak. De nagyon nagy kulonbseg ezt tudni, illetve Orbantol megkapni, raadasul csak ugy bele a kepukbe. Ugy, hogy az egesz atgondolatlan, nincs melle rendes osztondij rendszer, semmi, csak a diakhitel, es persze megint az utolso pillanatban. Mindemelle meg hulyenek is nezik oket, megertem, hogy nagyon duhosek.

Jack Torrance 2012.12.18. 17:29:17

@Google: es a "soha"-t nem a diakok talaltak ki, hanem Orban.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.18. 17:43:18

a diákmegmozdulásokat a politikusi pályára készülő tetűjugendek szokták szervezni, élreállni, dumálni, szerepelni, aztán kiegyezni, politikai szerepet kapni. érdemes a friss nemzeti sajtós szabó l. életútját megvizsgálni a diákmozgalomtól a nincspardon dj-je beosztásig és a minisztériumtól a vidnyánszky táskavivőjéségéig. :)
szóval nem kell beszarni, néhány kis féreg utat talál, a többi hazamegy a picsába a karifa alól felmarni az ájfónt.

Pelso.. 2012.12.18. 17:44:13

@Google: Hát hogyne lenne meg a fedezet. Pontosan ott, ahol a frissen kinevezett tankerületi vezetők bére és hivatalaik fenntartási költsége található.

thetriggerhappy 2012.12.18. 17:47:03

@Google:

alapjaiban nem érted a helyzetet.
van egy politikus, aki 4 éve milliárdokat költetett el tandíj elleni népszavazásra, akinek az államtitkára szégyentelenül belemondja a kamerába, hogy akkor nem az ő feladatuk volt megoldást mutatni és aki most minden konzultáció és előkészítés nélkül bedob egy életképtelen rendszer ötletet, amelyből két nap alatt kihátrál és azt hazudja, hogy ő soha nem akarta ezt az életképtelen rendszert, majd hazudik egy olyat, hogy két napon belül megoldja az egész felsőoktatás problémáját, természetesen reálértéket megtartó nyugdíjak mellett.

hát bazdmeg, ha te ehhez tapsikolsz, akkor egészségedre.

Prof. Dr. Simon Templar 2012.12.18. 17:50:58

@thetriggerhappy: "természetesen reálértéket megtartó nyugdíjak mellett."

Na, itt a probléma egyik gyökere...

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.12.18. 18:02:20

@Lajka kutya: "akiknek már megbocsátassék, de egy ideig még tényleg el kéne menni a büdös picsába 2006 után"

Az a baj, hogy te is áldozatul estél ennek a "rendőr= rendvédelmi" - maszlagnak
ugyanúgy elvették a korkedvezményest a -most figyelj -mentősöktől, tűzoltóktól, határőröktől, katonáktól.

Ami vagy helyes volt vagy nem, de: "hol voltak ők 2006-ban?" Hát hol a faszban lettek volna bazmeg. A mentősök pl a rendőrök által megvert embereket kezelték - "2006-ban"....

Érted? ennyire egyszerű. a tűzoltókra,mentősökre stb... mind ráhúzták ahogy "rendvédelmi", az eccerű emberfia meg csont nélkül beszopta. Szinte ugyanúgy hangzik, 99% azt hitte hogy rendőrökről van szó, és beindult a "most jól kibaszunk velük 2006-ért" c. estimese.

Én személyszerint egyébként kurvára nem sajnálom hogy a_rendőröktől_ elvették a korkedvezményest, de azért nem szeretném ha egy 57 éves tűzoltó jönne mondjuk menteni, ha az égő házam ablakán lógok kifelé...

"Csak remélni tudom, hogy azért nem teszik, mert nem fér nekik bele, nem pedig azért, mert dilettáns gecik."

én már semmitsem várok ezektől. Egyetlen céljuk, élet-értelmük: a hatalom akarása és bebetonozása. Gyakorlatilag az összes tettük kormányon erre utal az elmúlt 2 évből. ennyi.

Poor Yorick 2012.12.18. 18:10:02

"fiatal demokraták kormánya"
Vicces vagy.

Lajka kutya 2012.12.18. 19:02:42

@Schwerer Gustav:
Ezt mondjuk nem tudtam, de van másik oldala is az éremnek: A mentős-tűzoltós srácok tulképp örülhetnek, hogy úgy vették el tőlük a korkedvezményest, hogy nem törölték fel velük a szart, mint a kónya-árok huszárokkal, akik mellesleg akkora senkik, hogy még a nevüket is úgy kellett kigugliznom a feledés homályából.

Sajnálom. Ügyes kis húzás, de legalább a megaláztatás elmaradt. Ez is valami :(

komolytalan samu 2012.12.18. 19:18:04

@mk27soundmaster: "Nem kellene-e föltennünk magunknak a kérdést, hogy az-e a fontosabb, hogy egy fiatalkorú élhessen véleménnyilvánítási jogával vagy az-e, hogy gyerekeinket megvédjük a politikai manipulációtól?"

Mivel a gimisek/egyetemisták alapból céljai a politikai manipulációnak pl. a Fidesz részéről is, és ez minden demokráciában/diktatúrában voltvanlesz az apokalipszis eljöveteléig, a kérdésnek ez a fele tökéletesen értelmetlen, mondhatni gügye.

Egy gügyeséghez képest pedig még a napkirálynak is fontosabb lenne gyermekeink véleményszabadsága.

:)

Manyi Béci 2012.12.18. 19:21:49

@jose maria padilla: nem az a lényeg, hogy kik szervezik, az a lényeg, hogy kik vesznek részt benne.

AnubisAA5 2012.12.18. 19:34:46

"de azért nem szeretném ha egy 57 éves tűzoltó jönne mondjuk menteni, ha az égő házam ablakán lógok kifelé.."
Ezek szerint egy 57 éves szerinted aggastyán.

jan 2012.12.18. 19:37:48

@mk27soundmaster: Nem hiszem, hogy egy 17-18 eves atlaggimnazista politikailag kevesbe lenne tajekozott, mint egy 70 folotti atlagnyugdijas.

Sok orszagban a 16 ev folottiek mar valasztopolgarok.

De a lenyeg tovabbra is az, hogy oket erinti a egyetemi felvetelik reformja. Ki mas tuntessen, ha nem az erintettek?

komolytalan samu 2012.12.18. 19:42:42

@Google: Jó kérdés, bár én pl. tandíjügyben, kivételesen vállaltan baloldali vagyok, egyszerűen csak azért, mert ha már máshol ez nem lehetséges, a tanulásban ennyi fairplay esélyt adjunk mindenkinek legalább. Tán az egészséges versenyszellemet is növeli, ha nem 1-2 százezer ember belterjeskedik generációkon át.

A szűkmarkúság meg akkor áll, ha a zsebemben is szűkmarokkal kotorászik az állam. Ez most az szja dacára sem igaz, a fogyasztási és a burjánzó bizbaszadók azt simán kompenzálják.

Alacsonyabb újraelosztás mellett beszélhetünk tandíjról, fizetős eü-ről stb. És ebben persze a reálbéreknél magasabb nyugdíjak újrakalibrálása is benne van.

A szolidaritás pedig nem az, amit az állam, tőlem, a gyanúsan mély sokzsebes nadrágjába gyűjtve aktuális kényére kedvére osztogat, hanem az, amit én adok. Annak, akinek akarok. De legalább lássam, miért.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.18. 19:52:01

@Manyi Béci: amennyire egy háborúban a közkatona írja a történelmet

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.12.18. 19:56:34

@Lajka kutya: ha így nézed akkor velük is ugyanúgy feltörölték a szart, hiszen kicsoda (volt) pl Árok Kornél, a szolidaritás társelnöke?

az egyik _tűzoltó_-szakszervezet elnöke.

Én nem védem egyébként, nekem senkim se Árok Kornél, pusztán megjegyezném, hogy ennek fényében érthető a közfelháborodás, amit a nyugdíjak visszamenőleges elvétele okozott oly sok embernek, akik közül szinte biztos, hogy rendőrök voltak kisebbségben.

Az volt a hihetetlen egyébként, hogy _minden_ média (jobbról-balról) egyként játszott alá ezzel a "rendvédelmi" baromsággal. Elképzelhető hogy tényleg olyan hülyék voltak, hogy nem vették észre, hogy kinek a kezére játszanak ezzel. Hát persze hogy fityesznek.
"rendvédelmi"... bazmeg. a ilyeneken húzom föl az agyam.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.12.18. 20:00:09

@jose maria padilla: értse meg, nem lehet mindenki guardia civil tag. a juntának is kell utánpótlás. meg a juntát megdöntő másik juntának is. globális felmelegedés van, banánból lesz a köztársaság, nem tudta?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.12.18. 20:07:43

@jose maria padilla:

"amennyire egy háborúban a közkatona írja a történelmet"

a maga főnöke is tudta mi fán terem a "la caja o la faja"

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.18. 20:10:40

A Fidesz azzal kezdte regnálását, hogy a társadalom különböző csoportjait egymásnak ugrasztotta. Például azzal, hogy a rokkantnyugdíjasokra ráolvasta, hogy csalók. A fegyveres testületek nyugdíjasaira a többi nyugdíjast uszította, és még lehetne sorolni hosszan. Alig több mint két év alatt ez a kormány elérte, hogy a széthullott baloldal megerősödjön, és 2014-ben 2/3-dal térjen vissza a kormányzásba. Ez a bolsevikoknak csak 8 év alatt sikerült. Azt hittem, az ország anyagi javait széthordó zsidóknál nincsenek kártékonyabb férgek, de tévedtem. Orbánék nemzeti színekbe öltözve, karikás ostort pattogtatva fosztották meg ezt a népet attól, amije még maradt: a reménytől. A bolsevik zsidó bolsevik zsidó marad, akárminek is vallja magát. A Fidesz most befejezte, amit az SZDSZ elkezdett, szétcincálta a nemzetet. Orbánnak lámpavason a helye, a többi gazemberrel együtt.

alexian 2012.12.18. 20:29:41

Te Rajcsanyi ember.
Ne irj mar tobb cikket, mert nagyon szar vagy. Iratkozz mar be valami iskolaba, ahol megtanitanak ertelmes mondatokat leirni, atgondoltatjak veled mire is akarsz ramutatni es nem lesznek olyan mondataid aminek az eleje hasbaszurja a veget.
A szettrollkodtam kifejezest meg tobbet ne hasznald mert radszakad az eg. Szabadelvu konzervativok meg nincsenek es nem is voltak.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.12.18. 21:00:12

@alexian:

"Szabadelvu konzervativok meg nincsenek es nem is voltak."

en.wikipedia.org/wiki/Conservative_liberalism

majd lesznek itt is... a lakájmédiák romjain

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.12.18. 21:01:54

@Mr Falafel: nem szájkaratétól dekorálódik a közvilágítás :)

Dexter... (törölt) 2012.12.18. 21:23:15

A poszttal két probléma van: 1. Minek kell mindig 1000 karakteres retro tisztelt kö@Szilvay Gergely: röket futni minden az Orbán-kormányt illető negatív kritika előtt?

2. Mi értelme van 2012 végén arról álmodozni, hogy a Fidesz egyszer csak megjavul? 2011-ben erre talán lett volna esély, de mostanra már a NER kényszerpályára állt.

Szilvaynak igaza van mandi eléggé gyakran kritizálja kormányt, csak itt most már kevés a finomkodó, nosztalgiázó, reménykedő, ejnye-bejnye.

@komolytalan samu: +1

@jan: "Nem hiszem, hogy egy 17-18 eves atlaggimnazista politikailag kevesbe lenne tajekozott, mint egy 70 folotti atlagnyugdijas"

Szerintem ez inkább egyéni érdeklődés kérdése, a különbség inkább a mentalitásban, az újítások iránti fogékonyságban, és az aktivitásban van. Pont erről szólnak a mostani a tüntetések is.

alexian 2012.12.19. 04:37:35

@Herr SturmLikudnik: Kedves Herr, javaslatodra elolvastam a Wikipedia cikket, amiben ha figyelmesen elolvasod a listat az MDF van megemlitve mint konzevativ liberalis part, Magyarorszagon. Testverem, ez megint engem erosit meg, az MDF akkor volt liberalis, amikor a rak rament a vetesre :)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.19. 07:21:35

@Herr SturmLikudnik: De a te burád dekorálását könnyen elintézhetjük.

Kandeláber 2012.12.19. 08:21:03

@Google: Persze nem újdonság a diákvezérek megvétele jövendő zsíros állás ígéretével.
Emlékezzünk csak a Gyurcsányt inzultáló Loppert Dániel (?) esetére, aki mostanság egy "nemzeti" sóhivatal élén feszít jólfésülten.
Viszont valahogy feltűnő, hogy ezek a jugendführerek vagy Dávid, vagy Dániel névre hallgatnak, korszakoktól függetlenül.
Véletlen egybeesés, talán?

GuloGulo 2012.12.19. 08:29:30

Egy észrevétel.
Azt írja a szerző a kormányzattal szembeni utcai ellenállás, tüntetések elmaradásával, kapcsolatban, hogy ez csak "a magyar társadalom végtelen türelmét és a kormány felé eddig kitartó határtalan bizalmát mutatta".
Szerintem ez tévedés. A tüntetések elmaradása nem a türelmet és a bizalmat jelentik, hanem inkább azt, hogy a kormány intézkedéseinek kárvallottjai egyszerűen nem érnek rá tüntetni. Mondjuk mert dolgoznak.
Továbbá a milla demonstrációi jól mutatták, hogy előre bejelentett időpontban, lehetőleg ünnepnapon azért hajlandóak az emberek kimenni az utcára.
De a dolgozó, GDP lapátoló középkorú réteg egyszerűen nem ér rá olyasfajta többnapos megmozdulásra, mint amit a diákság most a vizsgaidőszakban véghez tud vinni.
Próbált volna az Orbán kormány a nyugdíjakba úgy belecsippenteni, ahogy az egykétkulcsos adóval jövedelmet egy részét megkurtította. Lett volna tiltakozás rendesen. Azon egyszerű oknál fogva, hogy a nyugdíjas ráér kimenni (ahogy a diák is), viszont a munkavállaló nem.
Ez a réteg majd a választáson fog tiltakozni a kormány ellen.

Aszketa 2012.12.19. 08:30:13

Majd' minden nálunk úgymond fejlettebb országban fizetni kell a felsőoktatásért, nem is keveset. Ez egyrészt azért van, hogy ne legyen annyi diplomás semmittevő munkanélküli, másrészt pedig azért van, mert kell kétkezi munkás is. Ez egy teljesen normális helyzet, az állam nem Teréz-anya, főleg, ha az én adómból kéne finanszírozza azt a hülyegyereket, aki 4-5 évig élősködik a szülein és rajtunk, hogy szétbulizza az agyát a főiskolán, egyetemen, majd utána az utcára vonuljon diplomás munkanélküliként (ha egyáltalán elvégzi) és ugyanazt a kormányt fogja köpködni, akin eddig élősködött, vagy elhúz külföldre mosogatni, amiből az ország már megbocsássatok, de lófaxt se fog profitálni.

Lehet hőbörögni, meg az utcára vonulni, meg suli helyett sztrájkolni az különben is nagyon menő és vicces. Csak sajnos azt sem tudják mit követelnek. Ráadásul olyanok vonulnak ott, akire az egész keretszám téma már nem is vonatkozik, mert már rég a felsőoktatásban élősködnek. Azt meg ne bullshiteljék már, hogy ő bizony az öccse helyett sztájkol. Hagyjuk már...

Én sem számítok öregnek a 33 évemmel, én is jártam főiskolára (szegény anyámék fizettek is érte a jó öreg szoci kormányzás alatt), de még soha olyan munkám nem volt, amihez feltétlenül diploma kellett volna. Sőt, hozzáteszem, az évfolyamtáraim felénél az is csoda volt, hogy le tudtak érettségizni, többek között írni sem tudtak helyesen. Majd lediplomáztak... már aki. Ha arra vártam volna, hogy majd alám tolják a diplomáért a zsíros állást, hát nagyon pofára estem volna. Márpedig a most utcán ...hmm "demonstrálók" pontosan erre számítanak.

Egy szó mint száz, igenis kussoljanak és tanuljanak legjobb tudásuk szerint, aki meg erre nem képes, az ne élősködjön az állam és az én pénzemen, hanem legyen ápoló, esztergályos, asztalos vagy bolti eladó. Mindegyikre szükség van. Diplomás munkanélkülire pedig nincs.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.12.19. 09:09:17

@Mr Falafel: jaja, vadul klikkelsz országhatáron kívülről, halált megvető bátran visítozva a partvonalról :)))

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.12.19. 09:11:12

@alexian: senki se mondta, hogy a címkét nem viselheti selejtes portéka, ámde a fránya tények azt mutatják, hogy antallék áltak még a legközelebb ehhez anno - azóta balos-balosabb-mégbalosabb a választék

allegretto23 2012.12.19. 09:30:49

@Google: Látom magácskának nincs érintett korú gyermeke, mert különben számolgatott volna is egy kicsikét. Vagy- nem kell számolgatnia, mert számolatlanul költhet milliókat. Én viszont nem, és az én gyerekem történetesen ezen tanév végén érettségizik.

Gyurcsány kormány javaslat:
105 000 Ft/év - mindenkinek. Nem kevés, de ez havi ~9 ezer. Díjak, jegyzetek: évi ~20 e Ft = havi 1600 . Megélhetés: havi kb 20/40 ezer - gyereke válogatja.
Ha jól tanul a gyerek, akkor kaphat mentességet, ösztöndíjat, átkerülhet. Nem tud a szülő fizetni = vesz fel Diákhitel 1-et, dolgozik egyetem mellett, etc. Ha egyetem után kap elfogadható fizetésért munkát, marad, ha nem, elmegy pár évre külföldre és megkeresi, azután szabadon költhet, amire akar.

cél: BME, x mérnöki kar (felv. pont stabilan 400 fölött- hülyék kizárva)
best case scenario (kap a gyerek mentességet, valami ösztöndíjat) : havi 1600 jegyzet + 10/15 e megélhetés = 20 ezer Ft/hó

worst case scenario (semmi mentesség, ösztöndíj, max megélhetés):havi 9 + 1,6+40 = 51 ezer Ft/hó.

Aszonta a kormány egy hete: vegyél föl diákhitel 2-t és fizesd ki a tandíjat, megélhetési költségre vegyél fel Diákhitel 1-et

cél: BME x mérnöki kar (felv. pont stabilan 400 fölött -hülyék kizárva)

1. térítéses variáció: 500 e Ft /félév =1 millió/év = 105.000 Ft/hó + megélhetési és egyéb költségek azóta + 15% = havi 120.000/160.000Ft.

Felvesszük a diákhiteleket: egyetem végén több, mint 10 millió Ft-ot kellene visszafizetni - az most egy kis lakás ára Pesten.

Mindeközben az adórendszer változása (szoc járulék, bankadó, telefonadó) miatt évi kb 450 e Ft-al fizetek be többet az államkasszába, ami egyébként már a szocik alatt is horrorisztikus összeg volt. A megélhetés, napi kiadás azóta kb 20%-al nőtt... ???
(Azt, hogy egyébként mire költené az állam a felsőoktatáson megspórolandó összegeket már nem is sorolnám, megtették mások: focistadionok, Kossuth téri fűtött garázs, járási csinovnyikok, haverokbulifanta, etc.- mind sokkal fontosabb, mint a fiatalok jövője, ugye)

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.19. 09:40:22

...1) Tegnap este beszélgettem egy középiskolai tanárral, náluk, az ő iskolájukban, gyakorlatilag, egyértelmű a tanári kar véleménye, hogy ebből a csúfságból ki kellene hagyni a középiskolásokat.

2) Hogy mi a politikai manipuláció, arra szemléletes illusztrációt szolgáltat a jelen eset: ebben a mostani „felsőoktatási vitában” senkinek nem érdeke a megegyezés. A kormány célja, hogy elértelmetlenítse a vitát (B_lognak most az a feladata, hogy minden követelést olyan kontextusba helyezzen, ahonnét az okafogyottnak tűnik), az ellenzék célja, hogy ellehetetlenítse a vitát (a ballib agitáció az irányba folyik, hogy bebizonyítsa, a kormány nem vita- és kompromisszumképes, ott sem (az), ahol egyébként még az is volna). A kormány célja az, hogy kifárassza az „ellenállást”, az ellenzék célja az, hogy minél inkább destruálja a társadalmat. Ebbe akar maga kamaszgyerekeket bevonni?!

3) Tudja, én még a nyolcvanas években tanultam a demokrácia gyakorlatát* ((...) ez tananyag volt a középiskolában:-)) [......................../.] A középiskolákban a nyolcvanas évek óta létezik a diákönkormányzati rendszer, aminek (elvileg) az a feladata, hogy a diákokat érintő kérdésekben biztosítsa (a diákok számára) az információhozjutás lehetőségét és a (demokratikus) véleményalkotás és -nyilvánítás jogát. Jelen helyzetben is lehetőségét nyújt(h)a(t)na ez az intézményi keret ahhoz, hogy a diákok, az őket foglalkoztató kérdéseket, megfogalmazzák és azokra válaszokat kapjanak. (Ahol felelős pedagógusokra van bízva a diákönkormányzat(iság), ott ez egyúttal a politikai manipuláció betörésétől is óvja az intézményt és a diákokat.)... (Innét: mandiner.blog.hu/2012/12/18/a_nehezzene_slagergyarosai_european_mantra_az_uj_godorben#comments)

*...A nyolcvanas évek második felében a reformértelmiség (párttámogatással) nagyon komoly kísérleteteket tett, hogy a közép- és felsőoktatás bázisáról (a diákokkal megismertetve, elsajátíttatva a demokrácia alapszabályait és alapműveleteit, készséggé fejlesztve bennük a demokratikus gondolkodást), egy, az addiginál sokkal elevenebb demokratikusabb közéletet hívjon életre... [......................../.] (Innét: mandiner.blog.hu/2012/12/18/a_nehezzene_slagergyarosai_european_mantra_az_uj_godorben#comments)

mk27.blog.hu/2012/12/19/_ebbe_akar_maga_kamaszgyerekeket_bevonni_ebben_a_mostani_felsooktatasi_vitaban_senkinek_nem_erdeke_a

:-)

allegretto23 2012.12.19. 09:46:40

@Aszketa: Az te vagy... de most induljunk ki olyanokból, akik a felsőoktatásba valók, sőt, többségében ők vannak az utcán. Azok, akik évek óta készülnek egy szakra, szeretnék mielőbb elvégezni, azután a válaztott szakterületükön dolgozni, de akiknek most azt mondja az apja-anyja, hogy kislányom, kisfiam én nem tudok neked havi 100-200e Ft-ot adni 5 éven keresztül. Röghözkötést aláírni egy gazdaságilag tönkrevert-szétlopott országban meg öngyilkosság, ugyanis, ha mégsem kap munkát és elhelyzekedik külföldön 10 milliót ott sem fog egy -két év munkával (+ normális életszínvonal) könnyedén visszafizetni, vagyis az ország több, mint valószínű örökre lemondhat róla, ameddig, ha szabadon jöhet-mehet, a gazdaság meg fellendül (valahogy- hogy hogy, azt nem nagyon látom) Magyarországon, akkor a többség valószínűleg visszajönne.Így meg nem fog.

allegretto23 2012.12.19. 09:56:25

@Aszketa: Ez azért nem egészen így van, nagyon sok fejlett országban nem kell fizetni, sőt, pénzt kapsz, ha tanulsz, és azért van különbség a ny-európai papa-mama havi 5-6000 EUR -ból kifizetett 1000 EUR tandíja, meg a magyar papa-mama által havi 300 000Ft-ból kifizetett 150 000 Ft között (20% vs. 50%).
Arról nem beszélve, hogy arrafelé bevett gyakorlat, hogy elmégy dolgozni egyetem mellett heti 20 órában, és megkeresed belőle a tandíjad, meg a megélhetésedet is- ha itt csinálod ugyanezt heti 20 órában, és egyáltalán kapsz rendszeres munkát, még a megélhetésedet sem fedezi.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.19. 10:21:16

@Manyi Béci:
nem értem magát.
annyit felfoghatna, hogy a két év múlva mi is választunk, nem biztos, hogy úgy lesz.
az iskolai összeírással meg semmi gond. aki ugat, ki kell baszni, vagy nem kell fölvenni. azt' mehet isten hírével. egyébként a kikérdezés arra irányult, hogy a ner áruló tanárokat kiszűrje. ezzel meg mi a baj?
nem értem magát

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.19. 10:26:27

@Pelso..:
amire hivatkozva ki lehet taposni az olyan kommunissta férgek /egzisztenciális/ belét amilyen maga is

Aszketa 2012.12.19. 10:26:52

@allegretto23: Értelek, mint ex-diák és egy alapvetően diplomás, értelmiségi nagycsaládból származó emberként teljesen át tudom érezni a mai fiatalság problémáit. De az is tény, hogy azért valamilyen szinten irányítani kell a fiatalokat abba az irányba, ahol majd olyan szakterületen tudnak tanulni, diplomázni és érvényesülni, ahol jelenleg hiány van és ahol van esély arra, hogy majd ha kilép a "nagybetűs életbe" ne egy büdös nagy pofon várja az élettől, hanem ahol nagy eséllyel kap majd munkát és boldogul. Ezt a legtöbb 17-18 éves képtelen önállóan felmérni és átlátni, hiszen még félig gyerekek.

Az pedig szerintem jogos elvárás pártpolitikától függetlenül, hogy a kormány azokat a szakokat és diákokat szeretné támogatni elsősorban, amelyekből hiány van és melyek majd kitermelik a hiány betömésére szolgáló szakember gárdát, hiszen az ország és a nemzet ebből tud majd profitálni. Ezeket a szakokat szerintem is támogassák államilag, gondolok itt pl. az orvosokra, de azokat a jól csengő szakokat, mint pl közgazdász vagy kommunikáció szakok, nem, vagy alig kellene finanszírozni, mert 10 diplomásból jó ha egy tud olyan helyen elhelyezkedni az országon belül, ahová tényleg kell egy ilyen diploma és az ezzel járó szaktudás. A többi pedig munkanélküli marad, vagy elmegy külföldre, ahol 95%-ban szintén nem a szakmában fognak dolgozni egyébként. Szerintem az is teljesen érthető, hogy a kormány azt sem szeretné, ha a fiatalok elvándorolnak és soha nem jönnek haza.

Szóval, én amellett vagyok, hogy a valóban jó tanulókat, akikből vélhetően tényleg jó szakemberek lesznek, azokat támogassuk, azokon a szakokon, amelyek tényleg kellenek az országban. Aki pedig annak ellenére akar mondjuk közgazdász lenni, hogy egyébként nincs rá szükség, akkor az fizessen és küzdjön az álmaiért. Mint ahogy a legtöbben tesszük.

Jack Torrance 2012.12.19. 11:26:09

@mk27soundmaster: teljesen jogos, de a gyakorlatban hogy lehet megoldani, hogy ne vonodjanak bele a kozepiskolasok? Raadasul kemenyen az o borukre megy ki az egesz tema, tehat maguk is erdeklodnek.
Milyen megoldassal lehet oket kihagyni?

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.19. 12:07:17

@Jack Torrance:

Én nem vagyok demokrata, de úgy tanultam, hogy a demokráciában azért vannak az intézmények, hogy a polgárnak eszközei legyenek (keretül szolgáljanak) érdekei érvényesítésére: minden középiskolában van iskolaszék (vagy iskolatanács), szülői munkaközösség, diákönkormányzat stb. Ha egy tanárnak, szülőnek, diáknak kérdése, kérése, észrevétele (szóval: ügye) van, akkor ezeknek az intézmények (hiszen ez a feladatuk) rendelkezésükre kell, hogy álljanak.

Ki akadályozhat meg egy (vagy egyszerre több) szülőt vagy diákot, ha őt foglalkoztatja a felsőoktatás kérdése körül kialakult "dzsumbuj", hogy a rendelkezésére álló intézményi keretek között, tájékoztatást kérjen?! (Mit kérjen, elvárja a korrekt tájékoztatást!:-)

Az iskola köteles ilyen ügyekben eljárni: nyilvános tájékoztatásokat tartani, kompetens személyt hívni, aki megfelelő tájékoztatást tud adni, sőt, a megfelelő "intézményi" keretek között még szavazásokat is tart(hat) a közös álláspont kialakítására.

Kielégítő válasszal szolgáltam?:-)

Jack Torrance 2012.12.19. 12:13:58

@mk27soundmaster: tehat a gimnazistaknak az SzMK-t kene kikuldenie tuntetni?

allegretto23 2012.12.19. 12:22:58

@Aszketa: Mivel egy kicsit átgondoltabban válaszoltál, ezért akkor én is finomítanék a dolgon- ne vedd sértésnek, nem rólad szól, bárki, hasonló cipőben lehetne helyette.
1. Tehátakkor... foglaljuk össze... te nagycsaládból érkezel, 3 + gyerek, 33 éves vagy, diplomát ugyan kaptál, de azzal még nem tudtál elhelyezkedni... ingyen tanultál középiskolában- mai értéken számolva (csak az állami hozzájárulást számítva) kb 1.000.000 ft-ot költöttünk rád (akkor én már dolgoztam vagy 20 éve). Majd főiskolát végeztél- olyat amilyet- és, hacsak a szüleid nem fizettek minimum évi 500.000Ft tandíjat utánad (akkor még csak annak kellett, akinek nem volt megfelelő pontszáma), akkor a különbséget mi álltuk...legyen mondjuk 4 x 300.000Ft =1,2 millió ft. Az összesen 2,2 millió Ft, amit az akkori adófizetők álltak azért, hogy te "álmaidat kergethesd". Most meg dolgozol olyan munkakörben 33 évesen, ahol nem kell diploma... szóval tessék csak azt a feleslegesen elvesztegetett leglább 1,2 millió Ft-ot visszafizetni (+ kamat). Ha meg az álmod helyett valami egyszerűbb munkát végzel, akkor miért nem akartad elérni- föladtad? 33 évesen még nem jutottál el odáig, hogy lehet másoddiplomát is szerezni, amivel el tudsz helyezkedni álmaid munkahelyén? Ezért kell az utánad jövő generációt röghözkötéssel/tandíjjal súlytani?
(Ha olyan munkád van, ami középfokú végzettséget kér, akkor- ha a társadalmi igazságosság jól működik- valószínű, hogy sokkal kevesebb adót fizetsz, mint azok, akik használják is a diplomájukat.)

2. Nincs közgazdász munkanélküliség - jól képzett közgazdász (corvinus) után, megfelelő szakkal és nyelvtudással kapkodnak mind a multik, mind a középvállalatok.
3. Nincs jogász túlképzés sem- lsd mint fent. Jó képességű, nyelveket beszélő ügyvéd most is el tud helyezkedni.
4. Mérnökök ugyan el tudnak helyzkedni- bizonyos szakok után- de egy végzős BME-s még nem mérnök, csak diplomája van, azok a cégek akiknek igazán szükségük van rá, és hajlandóak jól megfizetni, kész mérnököket keresnek- milyen meglepő, nyelvtudással- amit, valljuk be kicsit egyszerűbb megszerezni külföldön, mint itthon.
5.El kell ismerjem, hogy a fentiek ellenére is úgy gondolom, hogy nincs feleslegesen megszerzett diploma. A felsőoktatás feldata a szakemberképzésen felül " kiművelt emberfők előállítása". Az, hogy ez nem mindig sikerül- vannak példák, mint láttuk- azon lehetne javítani. De nem úgy, ahogy te, meg a jelenlegi rezsim gondolja.

6. Orvosok, tanárok, egyéb közalkalmazottnak valók meg majd akkor fognak itthon maradni, ha az orvos/tanár nem annyit keres, mint egy kutyaütő szobafestő, vagy egy utcaseprő. Egy végzett orvos a hat év után még további éveket tanul, hogy szakorvos lehessen. Nem elég, hogy 6 évig el kell tartani a szülőknek, de még a legalább +2 évet is támogatni kell, aminek végeztével kap 140 e Ft-ot... ez pontosan egyenlő az arculcsapással akkor, amikor az egyetemről frissen kikerült nyikhaj a KIM-ben titkárnői munkát végez 300 e Ft-ért. Ma még 34 ezer orvos dolgozik itthon...má nem sokáig. Nem csak a pénz miatt, bár ez a szemenköpés, amit "fizetésileg" művelnek velük, már elégséges ok lenne ahhoz, hogy elmenjenek. Az egészségügy teljes intézményrendszere lerohadt, és az ember egy pontig képes az ár ellen úszni, de egy idő után feladja.

Szóval majd akkor fizessék vissza a rájuk költött összeget a távozó diplomások, ha 1. azok is visszafizetik, akikre, bár itthon maradtak, de fölöslegesen költöttünk, 2. visszafizettetik a középiskolai oktatást is azokkal, akik, bár nem diplomások, de elmentek- az is pénz 3. ha nem köpi szemen a mindenkori hatalom a neki kiszolgáltatott alkalmazottait megalázó bérekkel vs. a saját klientúrájuk túlfinanszírozása + saját zsebük tömése (+ tök fölösleges látványberuházások, + tökfölösleges köztisztviselők hada + etc.- tele lehetne írni vele oldalakat).

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.19. 12:24:20

@Jack Torrance:

Senkit nem kell kiküldeni tüntetni, ugyanakkor az megy ki, aki akar:-) Ha bármely szülő vagy több szülő közösen úgy látja jónak, hogy kimegy tüntetni (esetleg a gyerekével/gyerekeikkel együtt), ahhoz (természetesen) joga van:-)

De az iskola nem arra való, hogy a politikai manipuláció (a tömegtéboly, a hecc, a lincs) színterévé váljon!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.19. 12:52:27

@Herr SturmLikudnik: Messzire elér a kezem, de amúgy is itthon vagyok január végéig.

közösperonos átszállás 2012.12.19. 13:46:50

@mk27soundmaster: "Ki akadályozhat meg egy (vagy egyszerre több) szülőt vagy diákot, ha őt foglalkoztatja a felsőoktatás kérdése körül kialakult "dzsumbuj", hogy a rendelkezésére álló intézményi keretek között, tájékoztatást kérjen?! (Mit kérjen, elvárja a korrekt tájékoztatást!:-)

Az iskola köteles ilyen ügyekben eljárni"

Le vagy maradva egy brossúrával, az alulról szervezett állam jelenleg pont nem aktuális, most a kétharmadunk van, mi döntünk el mindent a trendi. :-) Nameg vicces, itt nem a tájékoztatásról van szó, ha végigvisszük a gondolatmenetedet, aszerint eleve az iskola vezetését is a szülők/diákok választják -- ugye akkor ezt is támogatod? Ugye akkor a felsőoktatási keretszámokat sem személyesen (személyesen, érted?) a miniszterelnöknek kéne kitalálnia? Ha pedig ő találja ki, akkor nála kéne tiltakozni is ez ellen, úgy-e?

Azért mindenesetre, próbálkozásnak nem volt rossz.

Pelso.. 2012.12.19. 14:05:23

@jose maria padilla: Juj, de frappáns. Megvennélek kilóra, de nincs olyan kis címletű aprópénz..

Jack Torrance 2012.12.19. 14:12:26

@mk27soundmaster: "De az iskola nem arra való, hogy a politikai manipuláció (a tömegtéboly, a hecc, a lincs) színterévé váljon! "

Ez igy van

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.19. 14:27:55

@közösperonos átszállás:

Az a nagy büdös harci helyzet, hogy egy k_rva kumma szót sem értettél meg abból, amit írtam. De hát, ezen nem nagyon van mit csodálkozni, ide vezet az értékrelativizmus: általános értelmi és erkölcsi hanyatláshoz:-(

Az alapkérdés az volt, hogy beengedhető-e a középiskolákba a "politikai aktivizmus", az agitáció, az utcai balhé-blöff, bevonhatóak-e a még nem nagykorú (tehát még teljes jogú állampolgárok) a jelenlegi "tiltakozási mozgalomba"? Erre fejtettem ki --- szerintem vérkorrekten ---, hogy, a középiskolákban működő demokratikus intézményi kereteken belül, az iskoláknak kötelességük a diákokat tájékoztatni és jogaik érvényesítését is biztosítani. Ami, ugyanakkor, természetesen, azt is jelenti, hogy az utcai balhé-blöffnek, az agitációnak, a "politikai aktivizmusnak" semmi keresnivalója nincs egy középiskola falain belül.

Ha már belekezdtem, végigmondom:

Valószínű, hogy te ezt nem látod (ha látod, és ennek ellenére dzsumbujozol, annál rosszabb neked), de ennek a ballibbandita tébolygásnak, ámokfutásnak --- amit például a sz_rzsák TASZ is tüzel:

mk27.blog.hu/2012/12/19/_agitacio_jogi_kontosbe_burkolva

--- nagyon csúnya vége lesz, olyan ocsmány diktatúrát fogtok a saját nyakatokba rántani (s úgy, hogy még csak észre sem veszitek, hogyan történt), hogy még az unokátok is véreset fog h_gyozni tőle:-(

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.19. 14:31:54

@mk27soundmaster:

Jav.:

a még nem nagykorú (tehát még teljes jogú állampolgárok) a jelenlegi= a még nem nagykorú (tehát még nem teljes jogú) állampolgárok, a jelenlegi

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.19. 14:53:55

@Pelso..:
na, ez viszont tényleg nagyon frappáns volt. faszszopó.

alexian 2012.12.19. 15:13:07

en nem nagyon szeretem ha a falafel fenyegeti a herrlikudot. nagyon-nagyon nem. ha nincsenek erveid es nem tudsz vitazni, es át mész bunkoba, akkor javasolnám húzzál el innen. eddig itt kulturemberek cseréltek eszmét, taplokra nincs szükség

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.12.19. 20:00:57

@alexian: volt már itt annyi minden... nem most fogják szétrobbantani egymás hipotalamuszát...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.19. 20:19:33

@Pelso..: És mit kezdenél vele? Csinálnál egy kápolnát, ahol kiállítanád, és előtte térdelve szopkodnád magad, idióta?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.12.19. 20:36:17

@Mr Falafel: nafferű, irány tüntetni a bolseviktátor ellen, legyenek hasznosak uccsó magyar napjaid, hisz mint tudjuk: www.youtube.com/watch?v=8JZXQ8DpvCM

:DDD

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.12.19. 20:38:33

@Pelso..:

ej, ej... padilla (grift/málnási/élesi) kapcsán tessék fellapozni a szatíra és az irónia címszavakat

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.12.19. 20:54:30

@alexian: falafel nyugodtan fenyegethet, ez nála sajátos stíluseszköz és egyfajta gentlemans (trolls) agreement részeként benne van a diskurzus kelléktárában

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.19. 21:00:26

@alexian: Bazmeg, észre sem vettem, hogy hozzám szóltál, te újnak tűnő faszkalap. Jobb alsó sarokban a "válasz erre" feliratra klikk, ha azt akarod, hogy észrevegyelek. Ha valakit fenyegetni akarok, annak nem nicknéven, virtuális személyként tetszelgek. Ezt nyilván tudod is, mert aligha vagy új fiú a halpiacon, csak éppen a közismertebb nickeden nem mered megszólítani Falafel bácsit.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.12.19. 21:02:53

@Herr SturmLikudnik: Tüntessen a faszom. Jó nektek ez a Viktor, megérdemlitek.

közösperonos átszállás 2012.12.20. 09:31:03

@Herr SturmLikudnik: "ej, ej... padilla (grift/málnási/élesi) kapcsán tessék fellapozni a szatíra és az irónia címszavakat "

És mikor megvannak, kitépni az adott oldalakat a lexikonból.

Balt 2012.12.20. 10:20:37

@Schwerer Gustav: "Szóval érdekes a helyzet, mert a fiatalokon egyelőre nem tudnak fogást találni."

Mondjuk reggel a villanykaros hallgató HŐokos kinyitotta a zsebemben a pofonládát. Ritka cinikus és pimasz volt, már-már kiköpött politikus. :)

Megvan: Domján Zsolt, 5:00-tól:
videotar.mtv.hu/Videok/2012/12/20/08/Ma_reggel_2012_december_20_.aspx

Balt 2012.12.20. 10:21:23

@Balt: Ha rajtam múlna, nem lenne állása a szakmában... :)

Balt 2012.12.20. 10:25:49

@takácsbálint: "vagyis három erőből áll majd az ellenzék. a nyugdíjasok (szocik), a diákok (zöldek), és a középréteg (bajnaiék)."

Muhaha, máris kiegyeztek a 45%-os adókulcsban. :))

Balt 2012.12.20. 10:29:40

@takácsbálint: "van egy egzisztenciáját féltő közalkalmazotti tized, akik az erősebbre fognak szavazni. és ha ez bajnai lesz, akkor a kormány brutális vereségbe szaladhat bele."

Bajnait már most leírták, pedig még az előfutamok is messze vannak - ha egyáltalán lesznek. Nem tudna az E14 egy tucat ismert és hiteles jelöltet sem állítani, akik egy "előválasztáson" akár a maszop-mammutok fölé tudnának kerekedni (és mint tudjuk, a közismert maszop múlt sem lesz jó ajánlólevél).

Balt 2012.12.20. 10:34:14

@Kandeláber: A "szervezett" diákok valszeg hangadók a maszop-dk ifjúsági tagozat téglái, de ettől még biztosan igaza van Marisnak: a többségük bizony jobboldali. (Netán Jobbikos. Még az is - naná -, aki most tüntet.) Hogy ezt a "szavazói réteget" (ha egyáltalán regisztrálnak és el is mennek az urnákhoz) bizony nehezen tudja lefölözni a Bajnai-maszop-deka lejárt lemez, már csak azért is, mert valahogy nehezen tudnak hitelesen megszólalni a tandíj ellenében. :) (A Jobbik és az LMP inkább.)

Balt 2012.12.20. 10:34:43

@Balt: A "szervezett" diákok KÖZÖTT

Balt 2012.12.20. 10:37:24

@takácsbálint: "nem jobb és baloldal között van ellentét. vannak az orbán-pártiak, és orbán-ellenesek. van egy figura, aki 25 éve megosztja a politikai közvéleményt."

A másik oldalon meg van több, aki >= 5-6-10 éve...

közösperonos átszállás 2012.12.20. 11:14:36

@Balt: "A "szervezett" diákok valszeg hangadók a maszop-dk ifjúsági tagozat téglái"

Hát persze.

Balt 2012.12.20. 11:49:44

@közösperonos átszállás: Ha nem így lenne, az csak öröm. :)

Balt 2012.12.20. 11:50:47

@közösperonos átszállás: Itt jegyezném meg: az első polblog a diáktüntetősdi kapcsán Polgár Dóráé volt.

közösperonos átszállás 2012.12.20. 14:51:08

@mk27soundmaster: Alakul, ez már kezd hasonlítani a hivatalos állásponthoz. :-) (Még a vitapartner sértegetése is benne van, ez igen.)

A meglévő keretek között, értem; azt hiszem, Kádár elvtár most büszke lenne rád (bár a fene tudja, a hatalomra jutását részben a pesti diákok meglévő keretekből kilépésének köszönheti, '56-ban). A már említett bakugrásokon azonban még nem léptünk túl, mondom, rejtély, hogy ugrottunk a fellépéstől az információkérésig, meg hogy mi köze van a felsőoktatási keretszámok meg a hallgatói szerződés kérdéséhez egy középiskolának (direktben nyilván semmi, így a tájékoztatás sem az ő dolga).

Az egy logikus álláspont persze, hogy az állami pénzből fizetett intézmények csak a dolgukat végezzék, semmi mást, csak semmi politika; és ekkor semmi keresnivalója ilyesminek középiskolában, egyetemen, templomi misén (kivéve ha nem kaptak hitéleti támogatást, akkor csak nyugodtan), ugyanilyen logika mentén a gyárban csak dolgozni szabad, sztrájkolni nem, az utakon meg csak közlekedni, nem tüntetni (de talán még parkolni se nagyon, ez kicsit bizonytalan).

Ott van ebben a hiba, hogy az iskola oktatási intézmény mellett közösségi tér is. Eleve károsnak tartom azt a gyakorlatot, hogy egyetemen olyan rendezvényt nem engednek (előadást, bármit se), ami "politizáló", mert abból csak baj lehet, ezért inkább nem, semmit, na ez annak a továbbvitele.

Balt 2012.12.20. 15:36:08

@Jack Torrance: "egy csomo diak pont ott volt a fidesszel es szavazott."

Hát aki ott volt és azóta (2008 tavasza) óta is diák, annak inkább legyen csak tandíj...

Jack Torrance 2012.12.20. 17:56:59

@Balt: szerinted egy gimnazistanak milyen gyorsan kene elvegezni az egyetemet?

Pelso.. 2012.12.20. 18:30:29

@Herr SturmLikudnik: Bizonyos szempontból tekintve válaszom, mint üzleti ajánlat, tekinthető ironikusnak.

@Mr Falafel: Remélem, fentivel sikerült kiengedned az egész évben felgyülemlett gőzt.

Balt 2012.12.21. 09:14:57

@Jack Torrance: Mégjobb, ha ma is gimnazista, mint a 2008 márciusi népszavazás idején, de a legjobb, ha már akkor is szavazókorú volt. :))

Balt 2012.12.21. 09:24:58

@takácsbálint: Ez mondjuk igaz. Nagyon nem voltam/vagyok az előző rendszer híve, de azt el kell ismerni, hogy a 70-80-as évekre kialakult egyfajta egzisztenciális és létbiztonság, erre még én is nosztalgiával gondolok. Gulyáskommunizmus, legvidámabb barakk, Bokrossal szólva: koraszülött jóléti állam.

Balt 2012.12.21. 09:25:53

@takácsbálint: Ez mondjuk igaz. Nagyon nem voltam/vagyok az előző rendszer híve, de azt el kell ismerni, hogy a 70-80-as évekre kialakult egyfajta egzisztenciális és létbiztonság, erre még én is nosztalgiával gondolok. Gulyáskommunizmus, legvidámabb barakk, Bokrossal szólva: "koraszülött jóléti állam". (De inkább jobbléti...)

Jack Torrance 2012.12.21. 09:36:59

@Balt: eh, mindenbe belekötsz :)
süti beállítások módosítása