Budapesti taxik: tarifa, egység, kétség
2012. június 05. írta: TuRuL_2k2

Budapesti taxik: tarifa, egység, kétség

  Bár korábban úgy tűnt, mintha a fővárosi öngyilkos taxis demonstrációja mégiscsak sikerrel járt volna a fix tarifa ügyében, a bérkocsisok tegnapi újabb tiltakozása azt mutatja, hogy nem értenek egyet a tervezett változtatásokkal. A taxisok követeléseit nagyjából úgy lehetne összefoglalni, hogy legyen minél magasabb egységes tarifa, kevesebb taxiengedélyt adjanak ki, és mindez azonnal valósuljon meg, a BKK által szorgalmazott arculati, minőségi elvárásokat viszont csak néhány év után kelljen teljesíteni.

  A taxisok hármas kívánságlistája:

1.: Rögzített hatósági ár
2.: Közvetlen létszámszabályozás
3.: Mindenféle technikai és műszaki előírás bármilyen változtatása, szigorítása csak kifutó rendszerben, az újonnan beállított járművekre vonatkozhat.

  Ez a három követelés egyáltalán nem új, régóta lobbiznak a magasabb és fix díjszabásért, valamint a taxik számának korlátozásáért. 2005-ben a Rusznák Imre által jegyzett, szintén 240 forintos kilométerdíjat (és az addigi 300 helyett 600 forintos alapdíjat) tartalmazó előterjesztést szerencsére végül nem fogadták el. 

  A fővárosi személyfuvarozás ugyanis egy jól működő, erősen versenyző piac. Vannak, akik az áraikkal versenyeznek, mások színvonalas autókkal. Aki olcsón akar utazni, az elfogadja az esetleg régi, elhasznált plüss belsőt, aki meg nagy autóval, az a magasabb árat. Bár a taxisok folyamatosan panaszkodnak, hogy nem lehet megélni, csak nem csökken a számuk – tehát talán mégiscsak lehet nyereségesen működni a jelenlegi feltételek mellett is.

  A 240 forinton rögzített tarifával azok járnának jól, akik már most is ennyiért viszik az utasaikat. A létszámstopot és magasabb díjat követelő taxisok magukkal szúrhatnak ki: a 20-50%-kal magasabb díjak egészen biztosan alacsonyabb forgalmat eredményeznének – könnyen lehet, hogy sokkal alacsonyabbat. 

  Hogy a budapesti taxitarifa túl alacsony lenne? A Budapesthez gazdasági fejlettségben és árszínvonalban is nagyon hasonló Varsóban ennél a társaságnál 170 Ft egy kilométer nappal, és 250 Ft éjszaka, egy másiknál 140 Ft és 210 Ft, egy harmadiknál 155 Ft és 230 Ft e két tarifa (az alapdíj mindenhol 420 Ft). Ha tehát megvalósulna a fuvarozók által követelt tarifa-egységesítés, napközben Budapesten 1,4-1,8-szor annyiba kerülne taxizni, mint a lengyel fővárosban.

  De lássuk, milyen egyéb tételek szerepelnek a BKK javaslatában:

  Ezek között vannak jó és kevésbé jó javaslatok is (nagyjából azonban egyet lehet érteni a BKK taxis koncepciójával). Utóbbiak közé tartozik például a legalább 1600 köbcentis motor. Mivel a fuvarok nagyon nagy része városhatáron belüli, az erős motorra aligha van különösebb szükség, sokkal fontosabb lenne, hogy minél kisebb legyen az autók károsanyag-kibocsátása. A 700 forintos, egy kilométeres utazást eleve tartalmazó alapdíjjal az a gond, hogy feleslegesen bonyolítja a könnyen átlátható alapdíj + kilométerdíj díjszerkezetet, ráadásul a taxiórák sem biztos, hogy tudják azt kezelni. A 10 éves életkori maximum szerintem elfogadható, bár szerintem nincs igaza Tarlós Istvánnak abban, hogy roncs taxikkal lenne tele a város:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr774361156

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Budapesti taxirendelet: kicsit sárga, kicsit savanyú 2013.04.10. 12:46:40

Keddi rendkívüli ülésén elfogadta a Fővárosi Közgyűlés a budapesti taxizást szabályozó rendeletet. Bár a testület elé került egy olyan tervezet is, ami csak ármaximumot tartalmazott volna, végül sajnos a korábban általunk is több alkalommal bírált fi...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.06.06. 10:42:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: „Te köcsög! Te hülye kurva! Büdös zsidó kurva!” – üvöltözött az újságírókkal két bámészkodó június 4-én a taxistüntetésen az Astoriánál 2012.06.05. 13:04:52

“Rongy emberek tobzódnak meg a náluk is nagyobb rongyok, azok, akik a szájukba adják a rongy mondatokat” – foglalta össze a történtek lényegét másnapi írásában a nol.hu. Az írás teljes szövege: * “Indulat „Te köcsög. Te hülye ku...

Trackback: „Te köcsög! Te hülye kurva! Büdös zsidó kurva!” – üvöltözött az újságírókkal két bámészkodó június 4-én a taxistüntetésen az Astoriánál 2012.06.05. 13:03:46

“Rongy emberek tobzódnak meg a náluk is nagyobb rongyok, azok, akik a szájukba adják a rongy mondatokat” – foglalta össze a történtek lényegét másnapi írásában a nol.hu . Az írás teljes szövege: * “Indulat „Te köcsög. Te hülye k...

Trackback: A Nagy Taxisblokád-Teszt – miért robbant ki, hány napig tartott, hány ember tüntetett a rendszerváltás utáni évek legnagyobb kormányellenes tüntetése alatt? 2012.06.05. 11:42:10

  Mennyibe került egy liter benzin, melyik párt volt kormányon, teljesültek-e az egész országra kiterjedő Taxisblokád tiltakozóinak követelései? – teszteld a tudásod a Nagy Taxisblokád-Teszt 13+1 kérdésből álló tudáspróbájával! * * 1. Mikor ...

Trackback: A Nagy Taxisblokád-Teszt – miért robbant ki, hány napig tartott, hány ember tüntetett a rendszerváltás utáni évek legnagyobb kormányellenes tüntetése alatt? 2012.06.05. 11:42:10

  Mennyibe került egy liter benzin, melyik párt volt kormányon, teljesültek-e az egész országra kiterjedő Taxisblokád tiltakozóinak követelései? – teszteld a tudásod a Nagy Taxisblokád-Teszt 13+1 kérdésből álló tudáspróbájával! * * 1. Mikor ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.06.05. 10:33:50

1 A kis faszával szórakozzék a taxisbarom, ne a budapesti csúcsforgalommal. Az is, aki enged efféle demonstrációt, ami még a nagykörúti villamosközlekedést is hazabassza - vö: "közlekedés aránytalan akadályozása".

2 Fix tarifa, egységes járműpark, ez a minimum. Jegyzem meg van néhány vidéki porfészek, ahol konkrét autótípus az előírás. Kisebb tanyaközpontokban e célra gyártatnak autót, amibe csomaggal, kerekesszékkel, toronyórával együtt is befér a turist. Motorizált babakocsikkal lehet átfáradni a vidámparkba.

3 A taxizás aljameló, kicsivel a parkolóellenőr és az utcaseprő fölött. Nem kötelező csinálni. És ahogy a művelt nyugaton nem szoktak érdeklődni, hogy a kedves paki, vagy török, vagy indiai bevándorló miként vélekedik a taxizás szabályrendszeréről, engem sem érdekel, hogy ezek itt mit kuruttyolnak.

4. Jegyzem meg, a taxi a tömegközlekedés része, ha volna spiritusz ebben a városban, meredeken előremutató megoldással támadnának: az infrastruktúrát monopol közösségi tulajdonként a város szolgáltatná: villanyautó, drosztokon gyorstöltő, garázsokban gyors akkucsere, stb. A szolgáltatás mehet rajta vállalkozásban.

Secnir 2012.06.05. 10:40:55

a leendő taxik paramétereit tessék megnézni más oldalakon. Kicsit egyfelé mutatnak, csak az nincs a végén, hogy "...és kecskeméti gyártású lehet."
nagyon hasonlít arra, amikor egy állami "közbeszerzés" esetén a paraméterek alapján csak egyfajta típus jöhet szóba...

Viktus 2012.06.05. 10:53:18

Na igen a BKK-ban is látszik nem éppen a koponyák ülnek lásd. 1600 köbcentis motor? ez minek előírás?

Előfordul roncs taxi, de azokat nem láttam tegnap a felvonulásos képeken-felvételeken azok leginkább a csóringerek, akik utolsó szalmaszálként még ebbe kapaszkodnak. Tegnap a sok kereklámpás merciből kiindulva hiéna lázadás volt leginkább :P

Viktus 2012.06.05. 10:57:03

@Dr. Zerge:

Te melyik bolygóról jöttél? :D

A város a BKV-t nem tudja normálisan működtetni lerohadó matuzsálem buszok-metró ...

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.06.05. 10:57:18

@Dr. Zerge:
így van. + ezek a tetves takszisok mind bűnözők, ennék fogva hálózati emberek. dögöljön éhen mindegyik.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.06.05. 11:09:42

@Viktus: Erről a bolygóról. Ha Párizs képes értelmes tömegközlekedést, ha London képes értelmes taxi-rendszert üzemeltetni, akkor nekünk is mehetne. De hogy ne ezekkel a putrifalvákkal példálózzunk: ha prága közlekedhető, ha Bécs lakható, Ha Berlin tud izgalmas élhető város lenni, akkor ez Budapesten sem ördöglakat. Attól még, hogy Demszky egy idióta, nem kötelező Tarlósnak is annak lenni, attól még, hogy a szoci-szdsz nagypolitika pártkifizetőhelyet csinált a BKV-ból, nem szükségszerű, hogy fideszes kádermentő és pénznyelő legyen.

Samott 2012.06.05. 11:24:27

@Viktus: a sok kereklampas lehet hogy csak Euro3-as. ;)

Egyebkent itt sem ertem a szokasosat: azzal akarjak felhivni a figyelmet a problemajukra, probaljak elnyerni a kozvelemeny szimpatiajat, hogy magukra haragitanak minden mas kozlekedot?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.05. 11:24:36

@Dr. Zerge: Ha az MSZPSZDSZ-nek lehetett, akkor a Fidesznek is lehessen. Ami jár, az jár.

Tanulja meg a nép, hogy ha hagyta az MSZPSZDSZ-t garázdálkodni, akkor hiába akarta végül elkergetni őket minden mindegy alapon, jóféle passzív-agresszív büntetésként megkapja ugyanazt a Fidesztől is.

Bell & Sebastian 2012.06.05. 11:25:57

A minimális műszaki paraméterekben vajon mi lehet az, ami akkora kihívás? Persze azon kívül, hogy lábhajtású riksa, lovashintó és tuc-tuc nem fér bele.

Bell & Sebastian 2012.06.05. 11:29:21

@Counter: Maga még a bugyiból is kihúzza a gumit, csakhogy kilőhessen egy ablakot a csúzlijával. Ha nem tudnám, hogy ez a dolga, kórosnak minősíteném.

Viktus 2012.06.05. 11:30:10

@Dr. Zerge:

Ez szép, és jó csak a BKV-nak azért van egy múltja , mint cég jelentős adóságállománnyal rendelkezik amit húsz év alatt összegyűjtögettek. Meg egy rakás romhalmazzal előbb azon próbálkoznak v.mit javítani a taxizást meg oldja meg a piac.

Kivlov 2012.06.05. 11:37:43

Nem a taxitarifa alacsony, hanem a bérek. És nem csak a budapestiek...

nwp 2012.06.05. 11:38:57

Kíváncsi vagyok, milyen érv hozható fel a rögzített tarifa mellett, ami a rögzített sörár mellett nem.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.06.05. 11:43:17

@Bell & Sebastian: A paraméterekben az a kihívás, hogy csak 4 típus fér bele 8 millió alatt.

Viktus 2012.06.05. 11:43:57

@nwp:

Ezzel óhajtanák megelőzni a hiénáknak a turista népek lehúzását.

Viktus 2012.06.05. 11:45:42

@online távmunkás:

A nagy taxis társaságokkal ezen okból kellett volna unokaöcsikének leülni, hogy normálisan tegyék rendbe ezt a kérdéskört lásd. közös flotta beszerzés már eleve olcsóbban kaphatnák meg a gépeket, és közösen megállapítani a tarifákat, amely kigazdálkodhatóvá is teszi a munkálkodást legális keretek közt. Ez így csak a szokásos sz*r tologatás.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.06.05. 11:48:13

@Viktus: Ha jól tudom, most is rögzítve van a maximum - talán 240 vagy 250 forint, meg kell nézni, mennyivel nyernek közbeszerzéseket :)

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.06.05. 11:50:05

@Viktus: Csakhogy - a poszt állításaival is némiképpen ellentétesen - a szent piac ezt sem tudja egyedül megoldani. A piaci verseny nem jegecesít ki fix tarifát, uniformizált járműparkot és pláne nem díjaz bármiféle környezettudatos, jövőorientált elgondolást. Ahhoz, hogy effélék is érvényesüljenek, a szent piacot márpedig szabályozni köll, a közjó érdekében. a nem, vagy rosszul szabályozott piac csoda fóbia 1.2 fapad, és/vagy szarráfutott, háromból összerakott tizenéves dízelmerga lacikonyhás fárdtétolajjal hajtott gépjárműállományt, adócsaló taxist meg efféléket produkál. Iso raz: Ha London, New York és egyéb marginális tanyaközpontok megengedhetik maguknak, hogy akár konkrét autótípusra korlátozzák a piac hebrencskedéseit, akkor ez nekünk is jó lehet. Csak jól kell csinálni.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.06.05. 11:51:03

@nwp: Mondjuk ugyanazok, ami miatt a hetes buszon is pont annyiba van a jegy, mint a 30-ason.

Viktus 2012.06.05. 11:51:40

@Dr. Zerge:

Ez jogos.

@online távmunkás:

A közbeszerzés édeskevés azt kell vizsgálni legálisan mennyiből működne ez reálisan, és kifehéríteni, ha már reform.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.06.05. 11:52:49

@online távmunkás: És? Valamire való taxis lízingel most is. Kiszáll a régiből, kicsit bukik, beszáll az újba, kicsit több lesz a havi rezsije. Mérlegel: ha nem tudja kitermelni, máris kereshet állást az eredeti szakmájában.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.05. 11:58:48

@Dr. Zerge: A New York nevű marginális tanyahálózat taxiflottája se nem egyetlen autótípusra nincs korlátozva, se nem úgy működik, mint ahogy a Budapest nevű még marginálisabb tanyahálózat képzeli, ti. hogy ráripakodik a működő vállalkozásokra, hogy vegyenek új autókat, de azt gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra.

Viktus 2012.06.05. 12:03:30

@Dr. Zerge:

Nem azt szokták mérlegelni, hanem inkább az adófizetési morált-óra buherálást-utas átverést :P

B3NZiN 2012.06.05. 12:05:54

Manapság lehet taxit találni 160-170 ft-os kilométer díjért, komolyan azt gondolják, hogy ha közel a duplájára emelik majd ugyanannyi ember fog taxizni ? A maradék is csődbe fog menni akinek még van munkája.

Viktus 2012.06.05. 12:06:06

@Counter:

Ahm.

Egymilliárd dollár értékűre becsült üzletet kötött a Nissan autógyárral New York városa, Michael Bloomberg polgármester bejelentése szerint ugyanis a japánok szállíthatják a klasszikus sárga taxik legújabb generációját - írja a BBC News.

2013-tól tíz éven át a Nissan NV200 minivan alapjaira épülő taxik kerülnek üzembe New Yorkban. Michael Bloomberg polgármester a BBC tudósítása szerint elismerte, hogy az egyterű forma inkább az amerikai kertvárosokat idézi, de szerinte a megszokott sárga szín jellegzetes New York-i taxivá teszi majd a járműveket. Ráadásul a kocsikat napfénytetővel szállítják majd, így az utasok látják majd, ahogyan a metropolisz felhőkarcolói föléjük magasodnak.

A város taxiügyi megbízottja szerint először fordul elő, hogy nem "konfekcióautó", hanem a taxisokra és az utasokra szabott gépkocsija lesz a városnak. "Az emberek imádni fogják ezeket a taxikat" - lelkendezett David Yassky. Az autókban műholdas navigáció lesz, vagyis az utasoknak nem kell azzal törődniük, hogy a sofőr jól ismeri-e az utat - írja a BBC.

A japán autógyár a taxitenderen az amerikai Ford és a török Karsan autógyárakat utasította maga mögé. A Nissan - mexikói gyárában készült - autója volt a három pályázó közül a legolcsóbb (29 ezer dollár, azaz 5,2 millió forint) és a legtakarékosabb. Ráadásul 2017-től a Nissan tisztán elektromos meghajtással is szállítani tudja az autót. Miközben a jelenlegi flotta zömét kiadó Ford Crown Victorias gépkocsik egy gallon (3,8 liter) benzinnel 12 mérföldet (40 kilométert) képes megtenni, a Nissan modelljei 25 mérföldet futhatnak ugyanennyi üzemanyaggal. New Yorkban jelenleg 13 ezer sárga taxi jár és naponta 600 ezer utast szállítanak.

B3NZiN 2012.06.05. 12:08:04

Egyébként meg tudtommal egy szabad piacgazdaságban élünk, ha valaki nem tud megélni a taxizásból keressen más munkát, minek felülről beleavatkozni ? Ennyi erővel a piac bármelyik szegmense korlátozható, sok trafik van ? vonjuk be néhánynak az engedélyét. Nonsense..

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.06.05. 12:08:55

@Counter: Valóban, ott aktuálisan talán három jellemző típus is fut egysszerre. Leginkább, mert több korosztály fut, mint minden rendes _tömegközlekedési_ szektorban.
(Nem mellesleg hogy-hogy nem, vannak olyan előírások, ami miatt velorexxel nem állnak neki taxizni, és hogy-hogy nem olyanok is, ami miatt 500-as mercikkel sem.)

Londonban viszont, sej, van számos, egész pontosan egy(1) féle autó, ami taxi lehet, azt egyenesen erre a célra tervezik, gyártják. Hogy-hogy nem ennek is több generációja van egyszerre az utakon. És hogy-hogy nem ezt elirigyelték a nyújorkiak is, hogy-hogy nem a következő nyújorki taxi is célirányosan nyújorki taxinak gyártódik (japánok által Mexikóban).

nwp 2012.06.05. 12:09:54

@Dr. Zerge: Ezt remélem nem gondolod komolyan.
A busznál egy útnak egy járművön van fix tarifája, megtett távtól függetlenül, nyilvánvalóan mert így lehet a jegyvásárlást leghatékonyabban megoldani. A volánbusznál az alacsonyabb forgalom miatt működik a kilométer alapú díjszabás. A taxipiac ezzel szemben versenyző piac, semmi nem indokolja, hogy meg legyen szabva a jármű minősége vagy a tarifa, pláne nem a létszámszabályozást.

Viktus 2012.06.05. 12:10:34

@Svábhegy:

Utas lesz max. a zsiványkodók kihullanak így kénytelen lesz a maradéknál a szolgáltatás igénybe vevője legális keretek közt utazni vagy ott a bkv.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.06.05. 12:11:17

@Svábhegy: Ostoba proli, legalább olvass, mielőtt fecsegni kezdesz a szent piacról!

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.06.05. 12:14:12

@nwp: Lófaszt. (Leginkább azért, mert a taxi tömegközlekedés.) Egyebekben forradalmi elgondolásaidra nyilván vevő London, New York, üstöllést írj Bloombergnek, meg Borisnak, ezekben az elmaradott falvakban úgy látszik fingjuk sincs a piacról.

Bell & Sebastian 2012.06.05. 12:14:23

@online távmunkás: A tengelytáv éppen hogy középkategóriás, a motor meg a légkondi miatt nem árt. Hol előírás az, hogy csak szalonautót szabad venni?

Még mindig nem értem, mi itt a rinyálás tárgya? Amikor mondhatták volna azt is, hogy tojásszínű, öthuszas béjemvé.

dean23 2012.06.05. 12:14:51

Nagyon kíváncsi vagyok arra a hírre miszerint 1000-1500 db Mercedes B-t rendelt egy vállalkozói kör.
Válság alatt kényszeríteni az embert, hogy lecseréljék újabbra az autóikat nem korrekt dolog ha a BKV-nál 20-40 éves járművek meg simán közlekedhetnek.
Szerintem bőven elég lenne egyelőre a rögzített tarifa. Azzal már kikopnának a hiénák és az elavult autókat használó sofőrök.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.06.05. 12:18:56

@dean23: Nem, nem elég. Az egységes tarifa mellett minimum az egységes jármű-arculat. Szín, méret, felszereltség. Ahogyan ezt megkapod minden tömegközlekedési eszköztől. És következő lépésben érdemes volna Budapestre tervezetetett, gyártatott egységes autótípust bevezetni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.05. 12:20:20

@Viktus: As of 2012, approved models for use as New York City taxis are:
2012- Ford Fusion
2012- Ford Escape
2012- Ford Taurus FWD (Only)
2012- Ford Transit Connect
2012- Lincoln MKZ
2012- Nissan Altima
2012- Toyota Camry
2012- Toyota Highlander
2012- Toyota Prius V
2012- Hyundai Sonata
2012- Volkswagen Jetta TDI Sedan
2012- Volkswagen Golf 2.5L TDI Sedan
2012- Mercedes Benz E350 BlueTec
2012- Toyota Sienna Accessible (Viewpoint Mobility)
2012- Toyota Sienna Accessible (Freedom Motors)
2012- MV-1 Accessible (VPG)

A Taxi of Tomorrow projekt, ha jól tudom, a livery car néven ismert taxizásra nem vonatkozik.
És úgy gondolom, hogy nem kell 2013-tól minden NY taxis/taxitársaságnak lecserélnie az autóit.

Persze Budapest más, nálunk pöccre fog menni :-)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.06.05. 12:20:26

@nwp: A BKV-nál csak azért fix van fix tarifa, mert nincs pénz és akarat normális rendszer kiépítésére. 15 éve csak tervezik, de legalább lenyúltak pár százmilliót a megvalósíthatósági tanulmányokkal.

Holdkóros Tónyó 2012.06.05. 12:21:22

Remélem bejön ide is egy multi és elveszi a munkát a sok semmirekellő picsogó proli elől.

nwp 2012.06.05. 12:22:37

@Dr. Zerge: Akkor mondd el miért lesz nekem jobb, ha a létszámszabályozás miatt többet kell várnom a taxira, a fix tarifa miatt pedig többet fizetnem.

nwp 2012.06.05. 12:23:54

@online távmunkás: Ez világos, én is úgy értettem, hogy a jelenlegi infrastruktúra és jegyellenőrzési rendszer mellett ez a leghatékonyabb módszer.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.05. 12:26:50

@Dr. Zerge: Természetesen a (valamennyire) egységes arculat, bizonyos minimális felszereltség és műszaki paraméterezés jogos, nem helyes 17 éves trabantokat taxinak engedni egy _világvárosban_ :-)

Ugyanakkor nem kapunk egységes színt, méretet és felszereltséget a tömegközlekedéstől sem. Buszoknál kifejezetten látványos, de a 3 metróvonal sem azonos. A szovjet trolik ugye már nem járnak?

De ez a civilizátori nekifeszülés, hogy jövő januártól márpedig milliméterre megszabjuk a taxit, ez sem nem épeszű, sem nem fed le minden fontos területet.
A NY néven ismert tanyahálózat például ismétlődő vezetési tréningeket ír elő a sofőrök számára.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.06.05. 12:27:17

Megtaláltam a mostani szabályozást, mert úgy tűnik, sokan nem tudják, hogy most is korlátozva van a viteldíj.

- Alapdíj (távolságtól független, nappal max. 300 Ft, éjjel maximum 420 Ft)
- Kilométerdíj (nappal max. 240 Ft, éjjel maximum 336 Ft)
- Várakozási díj (nappal maximum 60 Ft, éjjel maximum 84 Ft)

A taxis hiénákkal nem csak az a baj, hogy sokat kérnek, hanem az, hogy törvénytelenül, vagyis szimpla bűnözők!

Persze a többi taxis is megéri pénzét a taxamétert hitelesítőkkel együtt, akik engedik, hogy a mozgó járműnél is várakozási díjat számoljon folyamatosan a kilométerdíj mellé.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.06.05. 12:29:52

@Counter: Az "új" német BKV buszok kifejezetten viccesek, mindegyik különböző színű és több típus is van. Legalább az egységes, hogy meghagyták rajtuk a német feliratokat :)

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.06.05. 12:32:16

@nwp:

1. ki a faszom mondta, hogy neked jobb lesz/kell legyen? Én a közjóról értekezem, téged úgy szarlak le, ahogy vagy.

2. a jelen rendszerben úgy "jó" neked (az is jellemző, hogy a jó nálad = olcsó), hogy a taxis lopcsalhazudik, mert 160Ft/km-ből nyilvánvalóan nem lehet legálisan rentábilis ez a dolog. Vagyis kurva rossz mindenki másnak, leginkább az államháztartásnak. Meg persze az alkalmi taxizónak, turistának, stb, akit jól le lehet húzni. BTW, az már milyen piaci "normalitás", hogy olcsóbb házhoztelefonoztatni a taxit, mint utcán leinteni??? A házhozjövetel közgazdasági vonzatait vajon hol és min hozza be a vállalkozó?

3 isso raz: piaci, közgazdasági, és egyéb természetű felfedezéseiddel miért is nem támadod le ezeket a felemlített bolsevik porfészkeket, ahol ennyire nem vágják a kapitalizmust, hogy képesek fix tarifát, egységes járműparkot erőltetni a társadalomra, he?

hopptarisznya 2012.06.05. 12:32:42

Az egységes színt hülyeségnek tartom.
Sok taxi az egyetlen autó a családban. Minek cseszünk ki a tulajjal? És a városképnek jót tenne ez?

A tengelytáv is baromság. Inkább mérjék le a kormány, és a hátsó fejtámla közti helyet. Abból jobban megsaccolható a hátul ülők kényelme.

A minimum 1600 köbcentit végképp nem értem.

Bell & Sebastian 2012.06.05. 12:32:56

@Counter: Itt sem kell lecserélni. Nevjork kiváló példa a központi beszerzésre, legutóbb a Betojota speckó típusa nyert, azt lehet venni és kész.

Még mindig nem értem, mi itt a bibi? Vagy a taxis olyan szupermen, hogy érinthetetlen előjogokba születik bele?

Van és volt ilyen máshol is, például a minőségbiztosítás bevezetése, ami ellen nem ágált senki. Az élet egy szarostorta.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.06.05. 12:33:01

@nwp: Azt ugye tudod, hogy elég erősen korlátozzák a vállalható fuvarok számát a taxis cégek, mert annyira sok a taxis? Megy egy kört, aztán pihi.

A megoldás az egységes fuvarszervezés lenne. Kirúgni a fuvarszervező cégeket, akik jelenleg csak logót és telefonszámot adnak. A logót a BKK akarja adni, innen csak egy lépés egy diszpécserközpontot is felállítani. Így nem lesz olyan, hogy az egyik cég alig bírja a rendeléseket, a másiknál meg mindenki üresen vár.

Viktus 2012.06.05. 12:33:28

@dean23:

Az 1000-1500 Mercedes B-osztály rendelése nem kósza pletyka lenne, hanem vezető hír kb. az sok milliárdos tétel.

Viktus 2012.06.05. 12:35:05

@online távmunkás:

Tudják a taxisok is csak emelést szeretnének elérni meg kevesebb engedély kiadását.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.05. 12:40:43

@Bell & Sebastian: Nem-e? Hát nem-e az itt a nagy felhorgadás egyik fő oka, hogy 2013. január 1-jétől a fentebbi, részletes műszaki paramétereknek meg nem felelő járművekkel akkor sem lehet taxizni, ha eddig lehetett? Ezt így nem illik.

A magyar vállalkozások szépen mennek előre, fejlesztgetnek, szereznek be maguknak taxiflottákat, vesznek tucatnyi ilyen-olyan autót, aztán egy évre rá adhatják el, mert hipp-hopp támadt egy ötlete a fővárosnak.
A létező flottákhoz kellene meghúzni a műszaki határokat, aztán szépen lassan, ahogy amortizálódik és jönnek az új beszerzések, alakítani a kívánt irányba.

Kakimaki0123456789 2012.06.05. 12:41:59

Nem kellene ennyire adminiosztrative vedeni a taxisok nyereseget es korlatozni a piaci versenyt.
Sot a versenyt inkabb tamogatni kellene, es azon kellene dolgozni hogy mindenki - meg az idelatogato kulfoldiek szamara is - egyertelmu legyen hogy mit fog kapni a szolgaltatotol es mennyiert, es olyan szamlat kapjon amibol ez utolag is egyertelmuen latszik.
Egyertelmu - es mas ajanlatokkal osszehasonlithato - az lenne ha pld nem lenne ilyenolyan kiallasi dij, csak es kizarolag 1 fajta kilometer dij lenne; es ez, meg a taxi komfortfokozata (ami a szolgaltatas masik eleme) fel lenne oles betukkel irva a taxi oldalara, nem az anyosules elott a muszerfalra egy 10-20 tetelbol allo tarifa-lista amit nem lehet egy masik ajanlattal osszehasonlitani.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.06.05. 12:44:14

@Counter: Ezt most nem vágom, írtam én azt, hogy van értelme ezt az egészet máról holnapra bevezetni? Én mindössze azt nehezményezem, hogy ezer proli lebénít egy világvárost délutáni csúcsidőben, mert nem tetszik neki az, ami a legnagyobb indulattal is csak minimális közelítés a világban elfogadott normákhoz. Az ilyen hőbörgőket hazazavarni: ezért tartom fönn a rendvédelem bizonyos egységeit. Nem azért, hogy a Rákóczi tértől Az Oktogonig gyalogolnom kelljen a villamos helyett - btw azt is statáriálisan kéne nyakonbaszni, aki a mai napig úgy hagyta a körúton a villamosvágányokat, ahogy ez a farok maoista a legutóbbi toldozás-foldozásnál, nevezetesen hogy csak a Blahán és az Oktogonon van váltó a pályán, így ha egy rakat makimajom valahol parádézik, akkor gyakorlatilag leáll a komplett pesti oldal. Tegnap konkrétan a Petőfi híd felől valahol a Mester utcánál már torlódott a forgalom, és hasonló lehetett a helyzet a Kalef felől.

Viktus 2012.06.05. 12:45:09

@Svábhegy:

Nem abban élünk, hanem rablógazdaságban, ha piacgazdaság lenne pl. nem tudnál annyiért taxizni amennyiért álmodozol róla, mert rendesen fizetne adót a taxis vállalkozó - mellette gépjárművet finanszírozna nem érné meg neki a slusszkulcsot sem elfordítani.
A piacgazdaságban a piacon a legális árverseny az egyik eleme a piaci versenynek míg nálunk csak az illegális árverseny létezik.
Más üzletágban ugyanazt tapasztalom, hogy a sok zsivány miatt rákényszerülök zsiványkodni, mert a különböző munkák utáni pályázat után olyan árakat határoznak meg, amelyet legális keretek közt nem lehet kihozni.
Sok más téren is ráférne az állami beavatkozás ebbe a kis magyar kamu piacgazdaságba.

Mérges 1234 2012.06.05. 12:47:54

@online távmunkás:

Akár rendben lehetne az egy cég is csak akkor nem lesz piaci verseny.

Mostanában pedig mindig olcsón utaztam jó autókba, tehát a mostani erps versenyhelyzet az utazóknak nagyon jó.

Talán némileg lehetne csökkenteni a taxiengedélyek számát.

Az autók életkorának előírása azért büdös nagy prosztóság, mert a BKV buszai undorítóan füstölnek és öreg szar mind, így nem sok jogalapja van követelőzni a BKK-nak.....

Anti Anyag (törölt) 2012.06.05. 12:50:49

A taxis társaságok akarják ezt, rengeteg taxis rovására.

A BKK-t amúgy pedig kár fikázni, azt írta be, amit a nagy taxis társaságok diktáltak le neki.

A taxisok rossz helyen tüntetnek, a Főtaxi és City taxi irodáinál kellene.

Ez amúgy tipikus esete a "multinak", (mindenki szívesen tárgyal egy multival, hiszen az egy db. és biztosan fizet), persze a multi kitakarítja a piacot, magasabb árak, egységes megjelenés.

A hiénák ekkor vagy eltűnnek, vagy korrumpálnak, lsd. Teszkó, amely mindig tudja mikor jön a fogyasztóvédelem és magasról szarja le, mert olcsóbb kifizetnie az egymillást büntetést, mint kukába dobni a heti több millió értékű lejárt szavatosságú árukat.

A taxi amúgy közszolgálati, azaz ezt már 20 éve meg kellett volna tenni, kb. 5 év türelmi idővel és egy kedvezményezett főv. tulajdonú taxivállalattal.

Nevetséges, hogy haldoklik a BKV, mert az államtól nem kap pénzt, miközben a legfontosabb piacot másnak adja ki.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.06.05. 12:51:59

@Counter: Ez bruttó hülyeség. A taxisnak a taxi befektetett tőke - leginkább persze valami banki finanszírozásból. Ki lehet belőle szállni, és lehet befektetni az új előírásoknak megfelelő másik eszközbe. Voltam bátor már mindezt említeni, azt is, hogy nyilván bukik ezen valamennyit - ezt meg mérlegeli, és ha nem tecc, lehet menni kapálni -, és azt is próbáltam érzékeltetni az imént, hogy az egyik-napról a másikra megoldás valóban nem túl elegáns. De nehogy már addig ne kelljen ezeknek lépni, amíg nem akarnak. Lófaszt! És az nagyon is életszerű, és tolerálható rész, hogy 10 éves korig taxizhat egy jármű. E tekintetben pedig biztosan szükségtelen hosszabb átmenet.

Mérges 1234 2012.06.05. 12:54:48

@Dr. Zerge:

Rendben is van, hogyha kell váltson a taxis, de azért egy minimális mondjuk 3 éves türelmi időt hagynék a dologra.

Mert miért bukjon az a taxis, aki mondjuk pont tegnap szerezte be az új autóját, de pont nem felel meg az előírásoknak?????

Legalább 3 évig hagy használja, akkor kisebb lesz a bukó.

Ez tényleg más faszával verni a csalánt tipikus esete.

xylon 2012.06.05. 12:55:14

@Dr. Zerge: A taxizas premium szolgaltatas, ha elkezded korlatozni a versenyt a kozjo erdekeben akkor aremelkedes lesz, akik ezutan nem tudjak a taxit megengedni maguknak azoknak biztositanod kell egy alternativ es elfogadhato szolgaltatast, magyarul ki kell ganezni a BKVt.

Igazabol az a baj hogy ha valamelyik kocsinak ott a taxis butyok a tetejen az meg nem jelent az eg vilagon semmit.

Londonban megerkezel vonattal egy kulturalt allomasra, kisetalsz a taxisdroszthoz es beszallsz az elso taxiba, leszarod hogy milyen szinu a sofor mert tudod hogy valamilyen sztenderdeknek meg fog felelni. Ha pedig a taxi tul draga neked akkor atszallsz a tomegkozlekedesre ami szinten elfogadhato minosegu.

Ezzel szemben Pesten mi van? A vonat ajtajaban kezdodik a Taxi, bitte, kiersz a droszthoz ott gyanus kocsik alldogalnak, ha meg inkabb metrora szallnal akkor meg hajlektalan hegyeken meg rosszkinezetu italkimereseken keresztul kell vagnod.

Nem a taxisokat kellene megregulazni hanem egy egyseges koncepciok kialakitani hogy hogy jut a varos egyik pontjarol a masikra a turista, a melos, meg az alkalmi BKV hasznalo. Na ez hianyzik meg az 1600 cm3s motor.

Pamuk 2012.06.05. 13:00:08

javaslom a döntéshozóknak, hogy ne a nyugat, hanem a hozzánk fejlettségben, gdp-ben közelebb levő kelet felé fordítság felséges orcájukat.
Például Szófia felé, ahol egy km taxizás fél leva... a taxik rendben vannak, nem tapasztaltam semmi átverést, és ráadásul a köznép is használja.
Szóval 70-80 Ft peer kilométer okés, és működik is. Csak akarni kell.
Ja, hogy a mi taxisaink úgy akarnak élni, mint a bécsiek???? ja és még korlátozzuk is a versenyt????
Vicc ugye????

P.Guszti 2012.06.05. 13:07:50

Semmi szükség bármilyen szabályozásra a jelenlegin felül. Budapesten nagyon könnyű taxit kapni és nem túl drága a nagy verseny következtében. Végre valahol jól működik a piacgazdaság.
Erre a taxisok hatósági tarifát szeretnének, és azt, hogy kevesebben taxizzanak. Persze konkrétan ők azért tartozzanak a kevesek közé. Ez fából vaskarika. Majd ki fog alakulni a görög helyzet: akinek sikerül fuvarozói engedélyt szereznie, annak ez lesz a családi tőkéje, amelyet bármikor jó pénzért eladhat vagy gyermekeire hagyhat. És ha bármikor liberalizálni szeretnék a fuvarozást, akkor ezzel már egyesek tőkéjét semmisítené meg a kormányzat, és ez ellen óriási erővel (joggal) tiltakoznának.
A főváros is inkább a BKV-val foglalkozzon, ne a taxikkal. Örüljünk neki, hogy ennyien taxiznak és ebből valahogy megélnek. Semmi szükség arra, hogy a taxisok egy részéből segélyre szoruló munkanélküli legyen.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.05. 13:09:37

@Dr. Zerge: Például a 10 éves korhatár valóban nem az ördögtől való. Csakhogy a vitatott szabályozás nem pusztán ezt tartalmazza.
Mennyivel normálisabb volna, ha értelmes, felnőtt emberek módjára pl. 3-5 éves időszakban terveznék elérni New York állapotát az egységes járműparkkal, szabályozott tarifákkal, többszintű tevékenységgel (medallion taxik, black carok, livery carok), tisztességes felelősségbiztosítással, garantáltan képzett sofőrökkel és ellenőrizhetőséggel.
Ennyi idő alatt nem kellene szükségtelen buktákat okozni a jóhiszemű piaci szereplőknél, hiszen mégiscsak ők volnának a támogatandó kis- és középvállalkozásaink, nem? Ilyen időtávban olyan tengelytávot, motortérfogatot és fényezést lehet betenni a rendszerbe, amilyet akarunk.

De nem, mi magyarok mindezt megoldjuk virtusból, menni fog 3/4 év alatt. A faszt, már bocsánat, ebből így nem lesz, mert nem lehet semmi.

Mérges 1234 2012.06.05. 13:10:43

@P.Guszti:

Nagyjából egyetértek, tényleg elég olcsón és normálisan lehet taxizni manapság, és az esetek 80%-ban magától adják a nyugtát, tehát többnyire adót is fizetnek a népek.

Talán a hiénákat kellene ezerrel kiszorni, oszt jónapot.

A számukat maximálni, hát lehet, hogy lehetene de ezzel tényleg óvatosabban kell bánni.

No_Fidesz_No_Problem 2012.06.05. 13:10:52

A poszt szánalmas.

A taxisok nem "a lehető legmagasabb" tarifát szeretnék, hanem azt, hogy ne a fejük felett döntsenek, se az árakról, se az egyéb kérdésekről. Ne olyanok döntsenek, akik hülyék hozzá, mert egyetlen percig sem vállalkoztak, és egyetlen napot se töltöttek a versenyszférában.

Na persze a közpénzekből jól megtámogatva firkálgató "feltörekvő" jobboldali Turultól mi mást várhatnánk, mint egy ilyen csúsztató, manipulatív posztot?

dean23 2012.06.05. 13:15:22

@Dr. Zerge: "Az egységes tarifa mellett minimum az egységes jármű-arculat. Szín, méret, felszereltség. Ahogyan ezt megkapod minden tömegközlekedési eszköztől."

Tehát minden BKV jármű 10 évnél nem idősebb, azonos színű, tiszta, légkondicionált...?!

altimus 2012.06.05. 13:18:52

a javaslatok legtobbje jo, kulonosen a dohanyzasi tilalom. en meg hozzatennek egy specialis adozast is, amit evenkent megvaltando taxis engedely formajaban kellene kifizetni.

lassan persze a taxisoknak is fel kellene ebredniuk. egy taxit napi 24 oraban kellene hasznalni 3-4 sofornek, megallas nelkul. igy akar egy dragabb taxi ara is kigazdalkodhato lenne.

a taxisoknak a kifuto rendszerben talan igazuk van. amugy lehetne pl. az autogyartoknak is annyi uzleti erzekuk, hogy legyen specialis taxi autojuk. pl. egy passat, vagy superb, kis varosi motorral, legkondival olyan lizing konstrukcioban amiben 2-3 evenkent fix aron visszaveszik az autokat. ez alatt egy folyamatosan hasznalt taxi le is nullazodik es fut majdnem felmillio km-t.

azert megneznem a felhaborodast ha a kiadhato taxi engedelyeket maximalnak. new yorkban pl. komoly licit van a taxi license-ert minden evben es a license-eket tipikusan cegek veszik meg, akik utana fix minimalberert alkalmaznak soforoket. (indiai, orosz, szerb, pakisztani bevandorlokat tipikusan)

2012.06.05. 13:22:28

Ha van társadalmi csoport, akiknek a sorsa elmondhatatlanul hidegen hagy, azok a taxisok. Rossz tapasztalatból van dögivel, tuskók, bunkók más autóssal, biciklissel, gyalogossal, eszement módon hajtanak, a vérükben van a lehúzás. Azt hiszik nyomorultak, hogy még nosztalgiáznak a népek a taxisblokádon, és emiatt ők szimpatikus csoport, megbecsült réteg. Hát nem. Csak a saját szarjukért rinyálnak most, és ez senkit nem érdekel. Ha az összes taxis eltűnne holnapra, az se jelente nagy különbséget a mához képest. A budapestiek többsége észre se venné a különbséget, ha csak azt nem, hogy kevesebb a türhő az utakon.

Itt az én javaslatom: az összes taxiengedély azonnali bevonása, 1500 engedély megpályáztatása, és akkor rend lesz, a taxis meg tud majd keresni, és nem kell keseregni, hogy éhezik a család (mondjuk miért nem vállal rendes munkát, ha nem megy a hiénázás?). Minek ide 8 ezer, mikor NY-ban 11 ezer van? Hát épelméjűek ezek?

2012.06.05. 13:27:16

sírnak hogy nem élnek meg. hát bazmeg, mondta neked valaki hogy legyél taxis baszdmeg?!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.06.05. 13:29:39

@Mérges 1234: A BKK olyan jogalapon követelheti, hogy a magántaxik legyenek jobbak a BKV buszoknál, mert átengedi nekik a tömegközlekedési piac egy részét.

Mostanában pont azt veszem észre, hogy egyre nehezebb jó céget találni, mert vagy drága, vagy átvernek, vagy nincs elég kocsijuk a rendeléshez, vagy lerobbantak a kocsik.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.06.05. 13:32:13

@altimus: Igazad van, a taxik megosztása a nyugaton működő megoldás. A taxiengedélye pedig külön van az autónak (tipikusan 2 évre) és a sofőrnek (3-5 évre).

Mérges 1234 2012.06.05. 13:34:01

@online távmunkás:

:n havonta kb csak egzsyer megzek taxival. és csak potitív tapasztalatom van, azaz nincs lehúzás sőt olcsó és a kocsik is rendben vannak.

Igaz általában akkor ülök taxiba ha elmegyek bulizni ls hazafelé már annyira szétvagyok csapva, hogy miden jó...... :D

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.06.05. 13:34:14

@Mérges 1234: Olcsón lehet taxizni, de a meghirdetett 164-169-184 forintos akciós taxisok nem adnak nyugtát, csak ha nagyon ragaszkodsz hozzá. A kártyás fizetés pedig számukra az ördög maga, mert a bank levon érte 10 forintot.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.05. 13:35:33

@shitgun: NY-ban medallion (utcán szabadon leinthető, szabályozott tarifás) taxiból van 13.237. Livery car (változó tarifás bérelhető, rendelhető taxi) idén nyártól ugyanúgy leinthető lesz utcán is, kivéve Dél-Manhattant.
A medallion rendszeren kívüli taxik (livery car, commuter van, black car) száma mintegy 40.000.
en.wikipedia.org/wiki/Transportation_in_New_York_City#Taxis
"There are 13,237 taxis operating in New York City, not including over 40,000 other for-hire vehicles."
2006-os adatnak tűnik.

Azaz az összehasonlítás sajnos hamis.

nem várt fordulat 2012.06.05. 13:40:29

azért az is vicces, hogy a bkv meg az egységes járműparkot sem tudja megoldani. a leégett buszok helyett zöld és fehér merci buszok voszonlják fel az óbudai hegyekbe az utasokat. csak néztem, hogy akkor ez itt most bkv? persze a taxisoktól elvárják.

a trolikról meg ne is beszéljünk. ültem egy sörözőben, pont egy troli megállóban, és egy az egyben beláttam oldalt, annyira el volt rothatdva a karosszéria.

No_Fidesz_No_Problem 2012.06.05. 13:40:59

@online távmunkás:

" A kártyás fizetés pedig számukra az ördög maga, mert a bank levon érte 10 forintot."

Szerintem nem vagy tisztában a kártyaleolvasó költségeivel.

De akkor minek komemntezel?

2012.06.05. 13:43:47

@Counter: Kösz a pontosítást, igazad van. de vajon változik-e ettől az, hogy egy csóresz káeurópai ország alig kétmillás fővárosában 8 ezer taxis kereng, akik olyan vékony szeletekre szeltéka saját tortájukat, hogy mind nyígnak (gondolom vanna kivételek, szállodások miegymás, de azok feltételezem nem is tüntiztek). Talán jobb lenne, ha negyedennyien lennének, és akkor lenne 2000 taxis, akik jól élnek, jól keresnek? na őket aztán már lehetne egységesíteni, tarifáztatni, színezni, köbcentizni, akkor is jól járnának. Így szív az utas a hiénákkal, trükközőkkel, szív a gyengébb, akit elzavarnak (a'la Ferihegy), szív a magánzó mert dominál a multi, stb., stb. Kell a szabályozás, de nem úgy, hogy a két nagy kilobbizza, hogy az olcsó kicsik dögöljenek (szerintem most csupán erről van szó, el akarják takarítani az olcsó konkurenciát) meg, az utasnak meg marad a drága, vagy a kurvadrága hiéna.

No_Fidesz_No_Problem 2012.06.05. 13:45:28

@shitgun:

"Itt az én javaslatom: az összes taxiengedély azonnali bevonása, 1500 engedély megpályáztatása, és akkor rend lesz, "

*

MAJDNEM ezt szeretnék ők is.

Elhajtani a piacról a teljesíthetetlen feltételekkel az összes jelenleg taxizót közmunkára.

A megürült piacot átvenni, haveri köröktől 3x áron járműparkot berendelni, majd hagyni az egészet szétrohadni.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2012.06.05. 13:47:02

Eddig nem hangzottak el meggyőző érvek a fix tarifa mellett.
A fix tarifa EGYEDÜL a jelentős fix rezsivel dolgozó nagy társaságok érdeke (pl. a Nagy Elek gazdasági érdekeltségébe tartozó Főtaxié), akik azzal az álságos érvvel támasztják alá, hogy így megelőzhető a turisták lehúzása (nem mint ha a fix tarifára beállított órát leleményes hazánkfiai ne tudnák úgy megmókolni hogy pörögjön mint majom farkán a stanecli ha egy láthatóan fogalmatlan utas pottyan be, arról nem is beszélve ha a Szél Kálmán térről a Délibe a Hősök tere érintésével jut el véletlenül a kocsi)

Vegyük észre: a taxi nem monopolhelyzetben levő közszolgáltatás, noha a tömegközlekedés része, épp úgy mint a polgári repülés. Ott sem árszabályozás van, hanem feltételrendszer és fogyasztóvédelmi szabályozás.

Egyetértek azzal, hogy legyenek a sima magánautózásnál szigorúbb környezetvédelmi és biztonsági előírások a taxikocsikra, (jó, azt mondom még a városképi szempontrendszer is érvényesüljön és egységes legyen a szín is) de az árszabályozást a piacra kell bízni, mert akkor érvényesülhet a különböző szolgáltatási szintekhez kapcsolódó eltérő árazás.

Megint csak a repülést hozom példaként: ha én nekem az A-ból B-be jutás minél olcsóbban a szempont akkor fapados repülőre ülök, vagy "fapados" taxit rendelek, és nem fanyalgok ha visszakérdez a sofőr hogy most merre is induljon, ha viszont libériás sofőrt kérek klimatizált mercivel, akkor fizessem meg a felárát. (A repüléshez hasonlóan a fapados taxiknál sem lehet a biztonság és a környezetvédelem kompromisszum tárgya)

Minden más viszont igen: Hadd döntsön már a fogyasztó, ha már piacgazdaságban élünk, a szocializmust felejtsük már el. És igen, ahogy a vendéglátásban is lehet érvényesíteni a fogyasztóvédelmi, munkaügyi, tűzbiztonsági, stb. szempontokat és előírásokat anélkül hogy árszabályozás lenne, úgy a taxibizniszben is megoldható kell hogy legyen. Nekem pl. semmi bajom a mostan irendszerrel. És sokan vannak itt akik bunkótaxisoznak, nekik az ismert mondás parafrázisát ajánlom, aki kurvához megy ne sírjon hogy nem szerelemből kényeztetik. Akinek nem tetszik, az tartson saját sofőrt, a taxis udvariassága úgysem lesz soha hatóságilag kikényszeríthető

dean23 2012.06.05. 13:48:12

Azok akarnak bankkártya leolvasót a taxikba akik a mezei tömegközlekedési jegykiadó automatákat se tudják üzemben tartani! :)

DFK 2012.06.05. 13:51:25

@hopptarisznya: Mint ahogy más vállakozásnal sem igen keverhető a céges és a magánvagyon, itt sem lenne illő.

Elijah_Baley 2012.06.05. 13:53:07

monnyuk a takszisok egyetlen szerencséje h a szockóban kialakult róluk valami romantikus, rendszerellenes kép, így mindenki normálisnak veszi h a semmiféle végzettséget nem igénylő segédmunkások szakszervezete pont akkorra bénitja meg a várost, mikor normális ember melóból menne haza.
ehhez képest még a buziparádé is támogatandó dolog.

kági 2012.06.05. 13:56:06

@Dr. Zerge: Témába nem vágva ugyan, de megjegyezném, hogy igazán élvezetes olvasni sorait, amelyekkel láttatni engedi agyi tekervényei működését. Már már Váncsa Úr jutott eszembe. Köszönöm.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.05. 13:58:18

@shitgun: A szűken vett NYC lakossága 8.500.000 fő. Erre cca. 53.000 taxi annyit tesz, hogy 160 főre jut egy taxi. Ha a metropolitan area-t vesszük, akkor 19.000.000 főnél ez az arányszám ~360.

Budapest esetében ez az arány 1.750.000 lakossal és 8.000 taxival: 218.
Az agglomerációval együtt 2.500.000 lakossal: 312.

Nekem nem tűnik kirívónak a számadatok különbsége.

Az tény, hogy a New York-i taxizás szabályozása kimunkáltabb és valószínűleg hatékonyabb: hiszen vélhetően jobb a szolgáltatás, amit eredményez. Bár a medallion tőkejellege behatárolja a változtatások irányát ott is.
De akkor a szabályozás az, amit a szabályozás változtatásának módszereire figyelemmel kell, alakítani, nem pedig hamis igazságok alapján nekik esni a láncfűrésszel, hogy "túl sok a taxis, nyírjunk ki párat". Ez hályogkovácsolás.

Macskond 2012.06.05. 13:58:24

Pávatoll a taxisok seggébe !
Nem hogy minimál, de maximált tarifát kéne bevezetni, átlátható tarifával.
Némi minmál műszaki paraméter simán elrendelhető és kívánatos lenne.
Max 8 éves kor, EURO4, értelmes méret.
Aki nem fért bele kiszelektálódott, meg van oldva a létszámcsökkentés.
És ami teljesen kimarad, pedig szerintem a leglényegesebb feladat alenne egy ilyen BKK "vezércégnek". ELLENŐRZÉS!

Szépen jó sűrűn próbavásárolni kellen a taxisoknál GPS-sel hitelsített távméréssel. Akinek a taxiórája 5%-nál nagyobb eltérést mutat a GPS-hez képest, annak taxis rendszám levesz. Kezitcsokolom!

Nekem utolsó utáni esetben jutna eszembe beszállni egy taxiba, mert nincs kedvem azon filózni hogy épp hogy leszek átverve vagy hogyan nem. A kevés ritka alkalomkor eddig mindig átverve éreztem magam.
PL nem tudom az normális-e hogy a piros lámpánál állva számol a számláló?
Az én értelmezésemben a várakozási dij az amikor kihivom a taxit és ott ácsorog az ajtóm előtt, mert még búcsuzkodom vagy ilyesmi. Szóval olyan várakozás ami én miatam van. A forgalom miatti várakozás az az én szemszögemből nem várakozás.

Azt gondolom visszatérve a fővonalhoz hogy a versenynél jobb árszabályozás nem kell. Ha van aki kevesebbért is el tud szállítani akkor ezt ne akarják már neki rendeletileg megtiltani, mert az egy torzulás.

Aki nem tud versenyezni ezzel az ne felvonulgasson, hanem keressen másik állást.

victor vacendak 2012.06.05. 13:59:36

@Counter: nem tudom mikor jártál arra utoljára, a gyakorlatban volt a Checker, aztán Crown Vic és a Caprice meg a Town Car. Ennyi. Praktikus, nagy gépel voltak, rendkívüli strapabírással, megbízhatósággal és motormérethez lépest tűrhető fogyasztással.

2012.06.05. 13:59:37

@No_Fidesz_No_Problem: felőlem ki is sorsolhatják az engedélyeket. Akinek nincs szerencséje, szelaví, ez van.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2012.06.05. 14:07:42

@Macskond: Maximálisan egyetértve hadd emlékeztessek a prágai polgármester pár évvel ezelőtti legendás mátyáskirálykodására: a valódi hrabali cseh humortól sem mentes történetben a polgi magát alaposan álcázva, kiváló német tudását megvillantva küföldi utasként beülve személyesen csekkolta le a prágai taxisok pofátlan lehúzásairól külföldön elterjedt sztereotípiák valóságtartalmát, nem kevés taxis engedélyének visszavonását eredményezve.

Persze tudjuk hogy Tarlóstól nagyobb bravúr lenne egy efféle megoldás (mondjuk a szemüvegtaposós beszólása anno tízpontos volt, ennek analógiájára szimbolikusan leve(r)hetné a szabadjelzőt egy teátrális mozdulattal) de aki nem bízik a taxisokban, keresse fel utazás előtt a www.taxitarifa.com oldalt ahol a kiindulási és célállomás bepötyögésével viszonylag jó közelítésű kalkulált összegeket számít az oldal a várható díjról.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.05. 14:12:12

@victor vacendak: Approved != widely used. Egyébként ha jól gondolom, ezeket sem egyik pillanatról a másikra váltották le.

Csináljanak egységesülő járműparkot, semmi kifogásom ellene: de csinálják a piaci szereplők méltányolható érdekeire figyelemmel. Hadd fusson ki a meglévő járműparknak az a része, ami *amúgy* vállalható taxizó autó, csak éppen nem 1600, hanem 1550 köbcenti, hiányzik 5 centi a tengelytávjából vagy ilyesmi, de *amúgy* működő piaci szereplő termelőeszköze.
És persze ha már egységesítenek – ami méltányolható szabályozói törekvés –, ne a szokásos magyar módra történjen: a megfelelő műszaki tartalom, ne a megfelelő beszállító legyen az irányadó.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2012.06.05. 14:13:40

@victor vacendak: Igen, a legndás Checker Marathon abszolút célszerszámnak épült, a Crown Vic is az alvázas konstrukciók utolsó mohikánja, ezért a puffos karosszériaelemek sokkal könnyebben cserélhetők, a big block pedig tényleg elnyűhetetlen. De az új idők környezetvédelmi szempontjai előtt meghajtjuk cilinderes fejünket mielőtt beülünk egy TX4 típusú londoni taxiba. :-)

xenuka 2012.06.05. 14:14:07

Olyan lesz mint a McDonalds-os kaja.
Lehet, hogy nem a legjobb, de mindenhol ugyanolyan és szinte mindenhol ugyanannyiba kerül! Nincs meglepetés a minőségben a szolgáltatásban és az árban.

nible 2012.06.05. 14:16:37

az a baj, hogy a kommentelők nagy többsége nincs tisztában a taxisok költségeivel.Ők csak azt látják, hogy x km-ért kifizettem x forintot és ezt felszorozva megbecsült fuvarmennyiséggel kijön egy csillagászati ár amit beszoroz a hónap napjaival és már költségvetési magasságokban járunk. Sajnos nem ez a helyzet.a teljesség igénye nélkül felsorolnék néhány költséget:
-droszt díj 38000 Ft
-hogy befizethesd a drosztdíjat "nullás papír a fővárostól 3000 Ft
-évenkénti műszaki vizsga 40párezer Ft
-ha 5 évnél idősebb a kocsid vizsga előtt megbontásos vizsga 5-7000 Ft
ha társasághoz tartozol havi tagdíj 50-70000 Ft/hó
-ha vállalkozóként csinálod akkor annak megfelelő havi tb és nyugdíj befizetések min 50000/hó
-bevétel függően adó 16%
-üzemanyag kb 430Ft/l tudni kell, hogy az 50%-os kihasználtság jónak számít!! Mindenki számolja át a saját autóján de kb27-35 Ft/km csak az üzemanyag!!
-a kötelező szervízeket is illene megemlíteni ezt szintén ismeri mindenki akinek autója van forintosítani nehéz mert egyed függő
-vannak kötelező biztosítások is amik érdekes módon a taxira 50% felárat tartalmaznak(a casco is biztosan kilopják alólam az autó miközben ülök a droszton)
-és nem utolsó sorban Én is szeretnék ebből megélni adni kaját és fedelet a családomnak és ha már vállalkozóm nem csak a minimál bért megkeresni.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2012.06.05. 14:19:33

@Counter: Pontosan ezt érzem én is, sokan az emblematikus taxisblokád óta (mondjuk érthető okokból) szeretnék elkenni a taxisok száját, és most triumfálnak hogy jól meg lesznek (rend)szabályozva, egészen az első estéig amikor egy sörözés után taxiva mennek haza, és pislognak majd mint ponty a szatyorban hogy miért kerül kétszer annyiba a fuvar mint korábban. Bravó.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.06.05. 14:29:39

@xylon: Majdnem minden így van. Csak éppen prémiumnak nem nevezném a taxit. Prémium a Cohiba, meg a Dom Perignon, és nem a taxi. Továbbá, az nem megy, hogy amikor éppen egy szeletét rendbe akarják hozni valaminek, akkor a maradék szeletekre mutogatva próbáljuk elszabotálni a dolgot.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2012.06.05. 14:30:11

@nible: Kérdem én, a legnagyobb megértés mellett, ilyen alapon a fotós, az építész, a fodrász, a fogorvos, a motoros-biciklisfutár, a tehertaxis(!) miért ne sírjon fix tarifáért???
Én azt sokkal inkább e tudnám képzelni, ha lenne egy önszerveződő taxiskamara, amely önszabályozással és a tagok ellenőrzésével biztosítana tól-ig minimum és maximum tarifákat, műszaki és tisztasági előírásokat, etikai normákat, stb. a tagjainak, de kötelező tagság nélkül. Viszont jól látható, levédett logóval, szimbólumrendszerrel a fogyaztók is nyugodtan ühetnének be az ilyen kocsikba. Így a fogyasztó választása lenne , hogy a "céhes" taxi biztonságát, vagy az esetleges fapadosok olcsó ráait és megbízhatatlanságát választja. Nézd, én is tisztában vagyok vele, ha egy "olcsó" taxit hívok, lehet hogy 15 perc múlva visszahív a diszpécser hogy mégsem tud kocsit küldeni. De ha így járok, hívok másikat, és nem picsogok, mert gyakran taxizok, és ha nem időre megyek, igenis számít az ár.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.06.05. 14:31:37

@P.Guszti: Ejj, de demagóg a kedves taxis proletár!

Elijah_Baley 2012.06.05. 14:34:33

@nible: és? más is fizet adót meg a munkaeszköze amortizációját, munkavégzésének járulékos költségeit.
a munkátok tökre értéktelen, mert manapság a rühes háromlábú kutyának is van saját autója, ti legfeljebb a részegek meg a külföldi turisták marginális pacából éltek.
Vagy ez fáj, és emiatt szerveztétek a tiltakozást hétfő du-ra, h beszopassatok minden más autóst?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.06.05. 14:36:50

@Counter: Dehogynem lesz. Az, ami a kimondatlan cél: nagyobb, tőkeerősebb, hitelképesebb társaságok a sok mezei vállalkozó, meg link társulás helyett. Lehet a metódust nem szeretni, de hogy már ezzel is eggyel normálisabb viszonyokat lehet elérni, mint a maiak, az tény. Ahogy sajnos az is, hogy lehetne ennél messzebb gondolni, lehetne nem valamiféle üzleti érdekeket kiszolgálni, hanem...

jazzcool 2012.06.05. 14:37:10

@Pamuk: igen, Szófiában döbbenetesen olcsó a taxi, pedig a benzin ott is drága, és a taxipark műszaki állapota is rendben van.

továbbá Szófiában minden taxi egységesen sárga!

www.oktaxi.net/cgi-bin/oktaxi.pl?code=main&lang=en

belekotyogok 2012.06.05. 14:37:59

@Dr. Zerge: de az ic-re már pótjegyet kell fizetni...holott ugyanazon a sínen megy, ugyanazon az útvonalon, mint a személyvonat.

Ja, átlátható tarifarendszer kellene, amit a földi halandó is megért...mert a taxióra csak számol és számol....friss élmény: a minap kb a szokott ár kétszeresét mutatta az óra. Amikor az első kanyar már 800-on állt, csodálkoztam is, utána már nem mertem odanézni... Az út végén közölte a taxis, hogy négyezer, de valahogy ő is érezte, hogy nem okés, mondta is, hogy két utcával odébb szokott lenni 1600, mondtam, hogy én is 1800-at szoktam fizetni, úgyhogy kiegyeztünk 2000ben.

Ha nem beszélek magyar, akkor vajh mennyit kellett volna fizetnem?

Amúgy miért ne lehetne különböző típusú autókkal különböző áron menni? Ha én egymagam akarok utazni csomag nélkül, nekem megteszi egy kisautó is, felesleges a nemtomhányliteres, törvényileg kötelező csomagtér.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.05. 14:39:39

@Dr. Zerge: Az se megy, hogy ha egy rakás szeletet tönkre akarnak baszni láthatóan nulla közeli értelemmel, célirányossággal vagy tízperces előállítási idejű koncepcióval, akkor közben mutogatunk arra a két részletre, amit véletlenül helyes irányba mozdítana a tervezet.

Vannak elfogadható, támogatható célkitűzései a tervezetnek? Vannak. Ok ez arra, hogy szétbarmoljon üzleti terveket, (magyar mércével mérve) többé-kevésbé jól működő, netán még adót is fizető vállalkozásokat? Nem ok.
Az a faramuci helyzet van itt, hogy én képviselek konzervatív álláspontot, a BKK és támogatói meg haladárkodnak.

2012.06.05. 14:49:23

@nible: én nem nem tudtam ezt, hanem leszarom. De tényleg, miért érdekeljen egy rossz hírű, átverésre szakosodott, a társadalom szempontjából érdektelen csoport? Miért? Akkor inkább a tanársztrájkon rágon magam, az fontos. Akinek annyi az élete fő műve, hogy tud autót vezetni, az menjen a francba.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.05. 14:54:18

@Dr. Zerge: De ez nem megy egyik pillanatról a másikra, voluntarista módon.

Természetesen a New York-i modell – a társaságokhoz kiadott medallionkontingenssel, a magánforgalmú medallionokkal, a mellettük lazábban kezelt, de a piac egy részén legfeljebb csak megtűrt livery/black car/commuter részekkel, felelősségi természetű letétekkel – jobb, sőt jó dolog.
De nem lehet egyik pillanatról a másikra úgy létrehozni, hogy olyan is legyen, működjön is. Szépen el lehet kezdeni arrafelé terelni a szektort, annak semmi akadálya, bizonyára még szakirodalma is van a szabályozás-módszertannak, és ha ésszel csináljuk, talán még sikerrel is járunk.

A BKK jelenleg nem tűnik olyannak, mint aki ésszel csinálja, leragad a külsőségeknél, de azt legalább erőszakosan teszi. Ennek mire föl kellene örülni, az egy jó kérdés.

Budapesti Szeretkezési Vállalat 2012.06.05. 15:00:47

@nible:
Jaj, mindjárt sírni fogok!

Olyan szívbemarkoló voltál!

Szegény kibaszott rabló-csaló hiéna taxisok, de szar nekik!

Majd ha találkozom olyannal, aki elvisz mondjuk az Bajcsy-Andrássy saroktól a Hősök teréig (300 Ft alapdíj + mondjuk 2,5 km x 200 Ft =) 800 Ft-ért, és nem 1200-at mutat az órája, lehet visszajönni sírni.
(És ugye a 200 Ft/km már magas tarifa!)

Addig meg kuss.

(Ja, és ha mondjuk 50 Ft/km a benzin, akkor is több mint 3-szorosa a legalacsonyabb tarifa is. Miről beszélsz? Az évi 40-50 ezer Ft vizsgadíjról? Mennyi idő alatt van meg, fél nap? 1 nap? Pláne hogy a kocsit senki nem egyedül használja, szóval ezek az amortizációs meg rezsiköltségek 3-4 felé oszlanak, kivéve a benzinárat.)

Avatar 2012.06.05. 15:02:11

@Dr. Zerge: Bár nem nekem írtad, de a stílusod, és a véleményed is válaszra ösztökélt.

"1. ki a faszom mondta, hogy neked jobb lesz/kell legyen? Én a közjóról értekezem, téged úgy szarlak le, ahogy vagy."

1. A közjó az, amire a méltóságos úr azt mondja, hogy ez közjó. Ki nem szarja le, ha a fogyasztóknak ez nem jó?

"2. a jelen rendszerben úgy "jó" neked (az is jellemző, hogy a jó nálad = olcsó), hogy a taxis lopcsalhazudik, mert 160Ft/km-ből nyilvánvalóan nem lehet legálisan rentábilis ez a dolog."

Akkor a rendőrségnek, adóhatóságnak van tennivalója. Ha konkrét taxist tudsz, aki lopcsalhazudik, jelentsd fel, a többieket meg ne vádold meg nyilvánvalóan légből kapott érvekkel.

"Vagyis kurva rossz mindenki másnak, leginkább az államháztartásnak."

Jajj szegény államháztartás... Még szerencse, hogy ott nem lopcsalhazudik senki és szuperhatékonyan költik el beszedett pénzeket.

"Meg persze az alkalmi taxizónak, turistának, stb, akit jól le lehet húzni."

A lehúzás most is tilos. Vajon a lehúzós taxis az új szabályok hatására egyszeriben elfelejti hogy extra pénzhez juthat, ha lehúzza a utast?
Egyébként én például alkalmi taxizó vagyok, de még sosem húztak le, viszont örültem a relatív alacsony km díjaknak. Ha dupla ennyibe kerülne a km díj, akkor még alkalmibb vendégük (se) lennék... Lehet, hogy pár km-es taxizás helyett inkább bevállalnék egy jó gyaloglást. Na akkor aztán sírhat az államháztartás, mert azon aztán semmi adóbevétele nem lesz.

"BTW, az már milyen piaci "normalitás", hogy olcsóbb házhoztelefonoztatni a taxit, mint utcán leinteni??? A házhozjövetel közgazdasági vonzatait vajon hol és min hozza be a vállalkozó?"

Ez nem a te problémád. Ha taxicég vezetője lennél, akkor biztos tudnád miért ilyen az árképzésük. Ha se leintve se telefonon rendelve nem lépik át a maximált árat, akkor neked miért fáj, hogy a telefonon rendelt taxik kedvezményt kapnak?

"3 isso raz: piaci, közgazdasági, és egyéb természetű felfedezéseiddel miért is nem támadod le ezeket a felemlített bolsevik porfészkeket, ahol ennyire nem vágják a kapitalizmust, hogy képesek fix tarifát, egységes járműparkot erőltetni a társadalomra, he?"

Van példa ahol így működik, van ahol úgy... Szerencsére nem kötelező mindent úgy csinálni, ahogy Londonban, New Yorkban csinálják. Ha majd Londonban, New Yorkban fogok lakni, és ott akarnak változtatni az aktuális szabályokon, majd az ottani fórumokon is fogok véleményt nyilvánítani... Addig meg nem érdekel, hogy az ottani fix tarifák miatt kiknek nem fussa taxizásra...

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2012.06.05. 15:06:43

@Counter: A zsigeri mocskolódást leszámítva akár csak ezen a teljesen laikus fórumon is felbukkant egy-két a BKK-énál értelmesebb, célszerűbb ötlet a jelenlegi problémák orvoslására.

Visszatérve a tarifákra, használható ötlet lenne ha csak az utcai (leintéses) tarifákat fikszálnák, és a telefonos vagy szerződéses tarifákban szabad piac lenne, beleértve ebbe nem csak a céges tarifákat, hanem azt is, ha valaki pl. törzsutas program keretében lényegesen olcsóbban utazhatna ha beregisztrál valamelyik társasághoz, így a hűségét honorálhatja a cég ha őt hívja az adott utas.

Ebben megjelenne az az életszerű szempont, hogy az utcán taxit fogó turista, ad hoc utas nem tud válogatni a feltételekben, így lényegesen kiszolgáltatottabb (v.ö. a tarifát, hiába van az ablakban, gyakorlatilag a kocsi műszerfaláról silabizálhatja ki) míg a tudatos, telefonos utas hadd döntsön a saját szempontrendszere alapján, megjelenhet a kombi, vagy kisbusz felár, de megjelenhet a kisautó kedvezmény is. (Lássuk be, egy-két utas, csomag nélkül kevésbé terheli a környezetet egy alapvetően városi használatra tervezett kisautóban, míg ha henteregni, IKEÁ-zni akar valaki annak megint más kocsi a praktikus, adott esetben csak kombi jöhet szóba.)

Budapesti Szeretkezési Vállalat 2012.06.05. 15:09:11

@Counter:
Faszságokat irkálsz.
Nem tudom, honnan vetted az adataidat, de hibásak.

Budapesti Szeretkezési Vállalat 2012.06.05. 15:10:33

@Counter:
Ja, egyébként a szűken vett NYC lakossága kb. 2 millió fő, NYC ugyanis = Manhattan, nem New York.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.05. 15:11:41

@Karmadealer: Vagy éppen a nagyobb utaslétszám, esetleg speciális igények (kerekesszék, állat) végett is szükséges lehet a többféle jármű.

Alapvetően az a probléma itt, hogy oksági kapcsolatokat látnak oda a taxizás árnyoldalai (minősíthetetlen szolgáltatás, korrupció, csalás) és a BKK javaslatai közé. Ti. hogy majd ha 1600 köbcenti kell, akkor attól jó lesz a szolgáltatás, nem lesz korrupt egy ferihegyi társaság se és nem fogják körbevinni az utast a fél városon egy megberhelt taxiórával.

Budapesti Szeretkezési Vállalat 2012.06.05. 15:13:46

@Dr. Zerge:
Mondjuk nem demagógabb, mint te.
És nem is ír nagyobb hülyeségeket. És ez nem azt jelenti, hogy ő kicsiket ír.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2012.06.05. 15:14:14

@Counter: Pontosan, amit a BKK elképzel, az ojjektum, ez ellen nem véd! :-)

Budapesti Szeretkezési Vállalat 2012.06.05. 15:16:21

@Counter:
Mondjuk a taxisok adófizetési hajlandóságát inkább ne emlegesd. Merthogy nem létezik. Még az anyjukat is leírják költségként.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.05. 15:20:17

@Budapesti Szeretkezési Vállalat: 1898 óta nem, azóta a kisebb New York is magába foglalja Bronxot, Brooklynt, Queenst és Staten Islandet – Manhattan mellett.
en.wikipedia.org/wiki/New_York_City
"The five boroughs—The Bronx, Brooklyn, Manhattan, Queens, and Staten Island—were consolidated into a single city in 1898."

A nagyobbik New Yorkba több tagállam települései is beletartoznak az ún. Tri-State területen (ez akkora, mint Magyarország egyharmada).
en.wikipedia.org/wiki/New_York_metropolitan_area
"It includes the largest city in the United States (New York City), the five largest cities in New Jersey (Newark, Jersey City, Elizabeth, Paterson, and Trenton) and six of the seven largest cities in Connecticut (Bridgeport, New Haven, Stamford, Waterbury, Norwalk, and Danbury)."

Szintén a wiki szerint:
Population (2011 United States Census estimates[9])[10]
• City 8,244,910 (1st)
• Density 27,243.06/sq mi (10,518.60/km2)
• Metro 18,897,109 (1st)
• CSA 22,085,649 (1st)

Mondjuk ezek amerikaiak, biztos hülyék.

Budapesti Szeretkezési Vállalat 2012.06.05. 15:22:59

@Counter:
New York igen, az valóban 5 részből áll, de New York City továbbra is = Manhattan.

states1 2012.06.05. 15:24:11

A főváros hagyta fejére nőni a taxismaffiát, és nem véletlenül, az illetékes elvtársak 20 éven keresztül lettek kenve, hogy ez a kupleráj, ami a fővárosi taxizást jelenti, változatlan maradjon. Most aztán megnézheti magát. aki valamiféle rendet akar vágni köztük, indul azonnal a blokád, az első hibát Antallék követték el, hogy az elsőnél nem hányták bele őket a Dunába Göncz papival az élen, akinek a pártja szervezte azt anno, és aki utána megsimogatta a buksijukat, hogy szép volt fiúk még ha nem is sikerült kormányt buktatni Pető Ivánéknak.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.05. 15:31:36

@Budapesti Szeretkezési Vállalat:
www.nyc.gov/html/dcp/html/neighbor/neigh.shtml
A wiki cikk címe is *New York City*. Azt meg sem merem tippelni, hogy 1898-ban milyen cityvé lettek consolidated azok az 5 boroughs.

Mondom, hülye amerikaiak ezek. Szerintem még ma írd meg Bloombergnek, hogy ezt is rosszul tudják.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.06.05. 16:10:17

@nible: Ühüm. És mindez kötelező? Úgy értem ott áll mögötted valaki gépfegyverrel és kényszerít? Ha te egy vállalkozó vagy, és lőttek a fasza taxis-világnak, akkor nyomás vállalkozni valami újra. Tudod, kitalál, befektet, kockáztat, dolgozik. Ha meg az összes tudományod az autóvezetés, akkor nyomás alkalmazott sofőrnek bárhova. Nehogy már jobban akarjon élni valaki a taxizásból, mint egy pizzafutár, hát a faszom ki van.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.05. 16:11:45

@Dr. Zerge: Az nem a rendes üzleti kockázat része, hogy az állam bármikor jöhet és tönkretehet.

Ilyen alapon a téeszesített gazdák is befoghatják a lepénylesőt, utólag is. Nincs különbség.

nible 2012.06.05. 16:14:05

@Dr. Zerge: mert a pizza futárnak előirják hogy légkondis 1600-as robogoval vigye a pizzát! Te nagyon barom azért vállalkozik valaki hogy több pénzt keressen és ne ilyenek mondják meg mit és mennyiért csináljon

nible 2012.06.05. 16:17:53

@De gustibusaut bene, aut nihil: érdekes több magyar utasom van mint külföldi. Te meg próbálj meg pl a repülőtérre tömegközlekedéssel kijutni.Vagy kuncsorogj az asszonynak, barátnak, hogy vigyen ki, Úgy sokkal olcsóbb ugye? És még mi vagyunk a fillérbaszok Nézd meg Stohlt is mennyivel jobban járt volna ha taxizik haza

nible 2012.06.05. 16:21:12

@Budapesti Szeretkezési Vállalat: gyere te is taxizni és keresd meg azt a 40-50 ezret fél nap alatt.Rögtön sikeresebb ember lennél mint Tarlós vagy a Dávidka.Vagy te még ennél is jobban keresel? Akkor miért irigykedsz?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.06.05. 16:24:04

@Counter: Most kezd teli lenni a faszom. Mi a geciért irogatsz nekem folyvást olyasmivel kapcsolatban, amit én egy pillanatig nem helyeseltem, sőt, külön csak neked több ízben is leírtam már, hogy nem, sőt ellenkezőleg. He? Kurvára kezdesz hasonlítani arra az alkesz mavóra...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.05. 16:31:09

@Dr. Zerge: Nem tudom, hogy nem veszed észre, de általánosságban mindig kurvára egyetértesz azzal, amivel állításod szerint egyébként nem értesz egyet, ugyanis mindenkit leugatsz, aki bírálja a konkrét terveket.
Meg alapvetően kurvára elutasítasz minden bírálatot:
"Továbbá, az nem megy, hogy amikor éppen egy szeletét rendbe akarják hozni valaminek, akkor a maradék szeletekre mutogatva próbáljuk elszabotálni a dolgot."

Olvasod is, amit írogatsz?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.06.05. 16:31:13

@nible: Ecsémhúgom, a taxis az kb. pizzafutár szintű társadalmi közmegbecsülésnek örvend világszerte. Ez van. És taxizni sehol sem valami kurva komoly vállalkozói pályaív. Becsületes kétkezi tevékenysége mindenféle bevándorló proletárnak. És nem valami komoly értelmiségi kvalitásokat követelő biznisz. Kevered a fogalmakat. Vállalkozás pölö a Kürt Kft, nem holmi lepukkant taxik.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.06.05. 16:32:10

@Counter: Egész biztosan a mavó vagy. Ekkora faszságokkal csak az szokott baszkurálni. Olvass, ne igyál!

2012.06.05. 16:43:22

A taxi jelentőségét, megbecsültségét, értékét, nélkülözhetetlenségét, társadalmi hasznát jól mutatja, hogy ha elgondolkodunk azon, hogy mely szakmák képviselóinek sztrájkjakor éreznénk valamit, akkor a taxis tulajdonképpen a legutolsó helyek egyikén foglal helyet. Még az utcaseprők, a biztiőrök, a csatornaszippantók munkabeszüntetésekor is jóval nagyobb kár éri a közt, mint a taxisok hisztijekor. Nincs taxi? na bumm, és akkor mi van. Úgyhogy csak ugráljanak a taxisok, még annyijuk se lesz, mint eddig volt, ölre mehetnek, hogy ki a vezérhiéna, aztán a győztes felőlem éhen is halhat a volánjánál.
Csak tegyék át a fesztiválozást valami lakatlan területre, és ne a városban parádézzanak, aztán küldhetnek egy faxot, hogy ki győzött.

nible 2012.06.05. 16:53:46

@shitgun: a megbecsültségünk tényleg a béka segge alatt van és erről közülünk nem kevesen tehetnek. DE probáld meg egy két napig taxi nélkül üzemeltetni a várost és rájössz, hogy ez olyan mint a népmesei só,nélküle nem jó! Azért jó érzés a valós életben az utasokkal beszélgetve megtudni, hogy ők számitanak ránk kellünk nekik. Itt meg hálisten csak olyanok irogatnak akik soha nem taxiznak saját kommentjeik szerint.Gondolom mindenhez ugyanennyire értesz a nőgyógyászattól a fociig!

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2012.06.05. 16:56:36

@nible: Ellentétben az itt kommentelők zömével, nekem semmi bajom nincs a taxisok nagyobbik, normális felével. Általában kedvesek, udvariasak, mindig van egy kis "small talk" kocsikról, utakról, erről-amarról, és ismerem az általam használt viszonylatok árait is, így nem ér meglepetés, vagy ha igen, akkor azt a társaságot többet nem hívom (hozzáteszem, ilyen természetű túlszámlázásnak évek óta nem voltam elszenvedője, igaz, utcait elvétve intek le, mezítlábast pedig végképp nem.)

Azt pedig simán megértem aki boldogulni akar, és ezzel tarja el a családját, és mint minden, a munkáját tisztességesen végző embert megbecsülöm, ellentétben néhány ordas tulokkal itt.

Szerintem a taxizásnak megvan a maga varázsa sofőrként és utasként egyaránt, ha valaki látta az Éjszaka a Földön c. filmet az érti miről beszélek.

Kár, hogy még egy ilyen tétnélküli blogfórumon is totális mellébeszélés a kommentek jelentős része, de még szomorúbb hogy a jelenlegi Főváros kontra taxisok vita sem a valós problémákról és az ezekre vonatkozó érdemi megoldási javaslatokról szól hanem csúsztatások, demagógia és kispolgári fröcsögés lehellete lengi be.

2012.06.05. 17:00:44

@nible: Hát nézd, valóban nem sokat taxizom, mert orbitális pénzkidobásnak tartom, ha nagyritkán beültem a taxiba, mindig pofáraesés, keserű szájíz volt belőle, és sajnálom, de nem hinném, hogy beállna a város taxik nélkül, maximum egyesek kényelmi faktora csökkenne, hogy nem bőrös merci, hanem a négyeshatos viszi a seggét. Részemről túlélhető, simán lehet azonban, hogy ember tömegei fetrengenének rángógörcsben, ha nem jönne a taxi. Végülis miért is ne. A nőgyógyászatos poént értem, csak nem feltétlen idevaló, a taxi témán nincs mit szakérteni, az ember tapasztalja, hogy mi van, meg azért az szakértelem nélkül is világos, hogy van nálatok egy-két érdekcsoport (láttam az Estében Vizyt meg Metál urat, elég levágós, hogy mi van), ami most összeugrott, marakodtok a kevés koncon, aztán megy az ajvékolás meg a parádézás a városban. Hát ne menjen, ti meg oldjátok meg fű alatt a gondjaitokat, szar a világ, nehéz az élet, hadd ne sajnáljam pont a taxist.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.06.05. 17:06:00

@nible: De hát ember, mégis hol kéne lennie annak a megbecsültségnek, ha nem a béka segge alatt? Mégis ki mindenkinél gondolod nélkülözhetetlenebbnek magatokat? És miért nem zavar az a tény ebben a képzelgésben, hogy a bérgépkocsivezető sehol a művelt világban nem egy slágerszakma, mindenütt alacsony presztízsű, szarul fizető meló? Miért kéne itt másnak lennie? Mert néhány alulképzett taxisnak ez a vágya? Ki nem szarja le?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.05. 17:18:42

@Dr. Zerge: Hátbazmeg, miért mindenki az én önálló létezésemet vitatja? Miért vagyok én Alfőmérnök is, meg Doomhammer is, meg Doomhammerné, valamely vincentes mérnökember, most meg mavo is?

Amúgy meg, bassza meg, az egyéni taxis tényleg nem egy nagy vállalkozás meg kutyafasza, de egy taxicég meg igen. És egy taxicégnek kurvára nem mindegy, hogy bezár-e amiatt, mert reggel a főosztályvezető úrnak balra fittyedt a farka és ezért 50 milliméterrel magasabbra húzott be egy néhány hónapon belül teljesítendő "világvárosi műszaki követelményt" – ugyanis a taxicég az, ami értékteremtő, szolgáltatást nyújtó vállalkozás, a főosztályvezető úr és a becses farka meg nem azok.

takacsb (törölt) 2012.06.05. 17:24:44

ennek a normális menete az lenne, hogy a város csinál egy saját taxitársaságot. és azt legalább nullszaldóval üzemelteti. ha az olyan szuper lesz, akkor nyilván mindenki "budapest" taxival fog utazni. nyilván minden személyfuvarozó kisiparos oda adja be a jelentkezését. szóval a város csináljon egy működő társaságot. és ez versenyezzen a maszekokkal. fair market. ez az, amit nem akar senki. se a jelenlegi taxisok. se tarlós. akinek egy méretes lófaszt dugtak a seggébe. mert itt euro százmilliós, vagy milliárdos közbeszerzésekről van.

takacsb (törölt) 2012.06.05. 17:27:46

@Counter:
oldja meg a város. oldja meg a piac. aztán ezek versenyezzenek egymással. 1 városi taxitársaság, és n piaci. (n >= 0).

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2012.06.05. 17:30:17

Városi embernek éjszaka, amikor már a BKV sem jár, vagy ha ritkán mégis, beseggelt tizenévesektől zsúfolt, koszos, összehányt buszokon és tujákon lehet közlekedni (más is észrevette hogy a halál előtti utolsó küldetésük a bontásra érett buszoknak az éjszakai járat hálátlan hordáit vinni?) Szóval ilyentájban, kulturált vagy kevésbé kulturált sörözésről-borozásról hazamenni háztól házig nincs is jobb a telefonon rendelt taxinál.

Ma, amikor egy jobb helyen 700 egy korsó sör, 2500-nél kezdődik egy üveg bor, ki sajnálja azt az 1000-1500 pénzt, (3-4 vonaljegy árát!) hogy (tágabban vett belvárosi viszonylatok közt) pik-pak hazadobják? Nem kell autóval vacakolni, sofőrszolgálattal tökölni, bringával kacsázni (most, hogy már a betintázott bicajosokra is rászállt a közeg - ez még egy külön indulatmezőket gerjesztő téma) van-e jobb mint takkerrel hazajutni?

Nincs!

Pláne, ha többen mennek nagyjából egy irányba, senkit nem vág földhöz, MA MÉG.
170-180 forintos kilométerdíj abszolút belefér, és pont nem érdekel hány éves, milyen színű, mekkora az autó vagy a soför.
Ezért nekem a mostani helyzet teljesen megfelelő, és ennél csak rosszabb lesz ha piszkáják. Ez az én coming out-om taxi témában.

Tündér_Lala 2012.06.05. 17:30:18

@Dr. Zerge: Igaza van. Ez bizony a cucilizmus öröksége, ahol a borravalós "mesterségek" kabinos, borbély (havágó szalóóónos), taxis sokszor többet kerestek, mint akárki más.
A taxis bérkocsis. Vállalkozónak képzelik magukat, meg tényezőnek. Hát nem azok.
És igen abszurd, hogy több százezer ember közlekedését lehetetlenítik el, a saját marginális problémáik miatt tüntetve , amellyel kapcsolatban még egymással sem tudnak megállapodni.

Ennyi.

Bell & Sebastian 2012.06.05. 17:47:40

@Counter: Pihennie kéne, hogy szűkítve újratermelje a munkaerejét. Hagyja a taxisokat másra és ne menjen kötéllel a padlásra. Értékteremtő foglalkozás, a' há', Marx und Moritz.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.06.05. 18:19:58

@Bell & Sebastian: Embereket egyik helyről kívánságuk szerinti másik helyre vinni ellenszolgáltatás fejében: ősidők óta fontos, hasznos, soha el nem sorvadó szolgáltatási szektor. Értéket teremt, hiszen értéket adnak érte.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2012.06.05. 18:24:57

@Counter: Egyetértek, nem kell ezt túlmisztifikálni. Ma pont annyit fizetnek érte amennyit ér, és pont annyit nyújtanak amennyit fizetni hajlandóak érte a zemberek.

taxi2013 2012.06.05. 20:15:27

Két legnagyobb taxis szervezetnek egyetlen taxija sincs.
Főtaxinak se, City Taxinak se.
Alvállalkozóik vannak (illetve Citynek szövetkezeti tagjai is), akiknek vannak taxijai.
Nulla taxisengedéllyel illetve taxival nulla belepofázás illetné őket.
Tarlós azt se tudja, mi van a tervezetükben.
Itt is említi a szükséges fix egyforma tarifát,
miközben a tervezetben nem fix, hanem tarifamaximum előírása szerepel.

Állandó ötletelés, felkészületlenség, sületlenség, mellébeszélés - erre képesek
ezek a bkk-vízfej vízfejű csinovnyikjai.

A riporter is felkészületlen volt, mert blokáddal senki se fenyegetőzött, csak demonstrációval.

Elijah_Baley 2012.06.05. 21:32:26

@nible: az a gond h a felvonuló fuvarozó kisiparosok miatt azok szívtak, akiknek semmi szerepük nincs ebben a problémában.. ha a városházát szálljátok meg vagy a két nagy taxitársaság épületét, akkor még rokonszevet is éreznék, így meg csak visszatetszést kelt az egész akció.

subtotal 2012.06.05. 22:58:22

Miért is nem jó egy 1.6 TDI Octavia Combi jövő évtől?
Miért is nem jó egy egy 1.5 dci Fluence vagy Scenic?

Miért nem kell egy világvárosba a nyelvtudás?

Mit határoz meg a 10év? Mondjuk akkor nem jó jövőre egy 2003-as, addig privát kézben volt EU4-es motorú felső középkategóriás autó? És ez 5 perc alatt jutott eszembe.
süti beállítások módosítása