Gyöngyöspata: ki hazudik?
2011. április 27. írta: TuRuL_2k2

Gyöngyöspata: ki hazudik?

  „Egy asszony, aki azt ismételgette, nagyon fél, és azt kérte, a neve ne is szerepeljen cikkünkben, azt vette észre, hogy az egyik „betyár” be akar mászni hozzá. Többen kiabálni kezdtek, a férfiak visszafutottak az utca másik végéről, ebből alakult ki a verekedés, elmondásuk szerint hét-nyolc cigány és négy-öt egyenruhás között. Olaj volt a tűzre, hogy megsérült egy 14 éves cigány fiú, a szeménél ütötték meg.” (Vértócsa felett zengett a szebb jövőt, Index)

  „Négyszázötven roma kért menedékjogot az Amerikai Egyesült Államokban - jelentette ki szerdán reggel id. Farkas János, a Roma Polgárjogi Mozgalom alelnöke Gyöngyöspatán. A helyi cigány vezető szerint a kedd esti atrocitásban a romákat támadták meg a faluban tartózkodó véderősök és a betyársereg tagjai, erre "szaladtak össze" válaszként a roma férfiak. Állította, hogy több roma meg is sérült, egy tizennégy éves fiú kórházba is került. Farkas elmondása szerint kedd este egy másik településrészre vezényelték el a romatelep közeléből a rendőröket - egy családi rendezvényen kialakult kisebb csetepatéhoz - s ezt az alkalmat használták ki az "idegenek" arra, hogy "betámadják" a romákat.” (Gyöngyöspata: közel félezer roma kért menedékjogoz, HEOL)

  A rendőrség közlése szerint a térfigyelő kamera felvétele alapján egy 40-50 fős, kéziszerszámokkal felszerelt tömeg verekedett össze 4 férfivel

  Itt valaki hazudik. Vagy a rendőrség (és a térfigyelő kamerák), vagy a cigányok. Az utóbbi eset – még a felvételektől eltekintve is – jóval valószínűbbnek tűnik. Ki tudja elképzelni, hogy négy ember cigányokra támadjon egy romák lakta környéken? De tegyük fel, hogy így történt, és tényleg a véderősök voltak a kezdeményezők, ők ütötték meg a cigány fiút. Ebben az esetben elfogadható, hogy 40-50-en vesznek revansot? Hogy több embert összeverjenek, egyiküknek pedig egyenesen levágják az ujját? Ennyi információ alapján ez a felállás sokkal inkább emlékeztet Olaszliszkára, semmint egy cigányok elleni pogromra.

  Ezekben a percekben zajlik a Tüntetés roma honfitársaink alapvető jogaiért! című, többek között a Magyar Demokratikus Charta és az Egymillióan a magyar sajtószabadságért csoport által támogatott rendezvény. Vajon ott megemlékeznek-e arról, hogy 40-50 fős, cigányokból álló tömeg csapott össze 4 emberrel, s emiatt volt az eszméletlen hiszti tegnap éjjel a Facebookon? Kitér-e valamelyik szónok arra, mennyire demokratikus, a Köztársaságnak tetsző dolog negyvened-ötvened magunkkal önbíráskodni – félelmünkben?

  És a kormány komolyan azt gondolja, hogy a történtekre az egyenruhás bűnözés Btk-ba iktatása a megfelelő válasz? Szeretnénk-e kipróbálni, milyen lenne egy Jobbik-kormány?

  És újra felmerül a kérdés: kinek kell félnie kitől?

Frissítés: A rendőrség időközben magát a felvételt is közzétette. A sajátos hangulatú, fekete-fehér animációs filmet idéző videón (vagy legalábbis annak publikált részében) nem látszik a 40-50 fős szerszámokkal felfegyverzett tömeg, inkább hallani, semmint látni lehet az eseményeket:

  Ami egyértelmű, hogy az egyik véderős/betyársereges férfi (aki vélhetően az Alex névre vagy becenévre hallgat), nem teljesen józan állapotban vizel az utcán, miközben társai többször rászólnak, hogy menjenek már onnan. A háttérből indulatos kiabálás hallatszik, faszszopó refrénnel. Aztán a vizelő főszereplő visszaszól a kiabálóknak, két karlendítéssel is hergeli őket, majd megindul feléjük. Aztán mennek utána a társai, a hangzavar fokozódik, majd több alak is az események sűrűje felé rohan, ami kívül esik a kamera látóterén. Közben üvöltés, amiből a többszöri üssed és üssétek vehető ki egyértelműen.

  Ezek alapján megint némiképp másként néz ki az eset, mint amikor a rendőrségi közlemény alapján megírtam a posztot. A részeg véderős/betyársereges provokálta a cigányokat, viszont a hangzavar intenzitásából kiderül, hogy nem heten-nyolcan verekedtek a négy férfival (hogy hányan, az a felvételből nem derül ki), és az előzmények alapján valószínűleg az sem igaz, hogy utóbbiak támadtak volna. A levágott ujj és a hőzöngő férfi társaságának összeverése viszont így is, úgy is indokolatlan brutalitásról tanúskodik.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr302859886

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Cigánybűnözők és a fasiszta hordák 2011.04.28. 09:37:05

 Az egész média a gyöngyöspatai események lázában ég. Lesz-e polgárháború, vajon meddig tűri a kormány a fasiszta csőcselék/cigánybűnözők (pártállás szerint választható) terrorját? Persze tudom én, hogy ezek nagyon fontos kérdések, mint ahogy az i...

Trackback: Rendkívüli állapot - cui prodest? 2011.04.28. 00:34:14

Miért nem cselekszik időben egy titkosszolgálatokat is irányító belügyminisztérium, amikor etnikai zavargások közelébe kerül egy település vagy egy régió? Pedig ujjgyakorlat volna Pintérnek a gyöngyöspatai ügy elintézése.Az mondjuk igaz, hogy az apadó ...

Trackback: Állam, Erőszak, Monopólium 2011.04.27. 22:38:11

Mi a különbség egy állam és a maffia között? Komolyan. A maffia megvéd a többi maffiától és elsősorban önmagától (nem gyújtja fel a boltodat), de csak akkor, ha befizeted az általa kiszabott védelmi pénzt. Az állam megvéd a külső inváziótól (...

Trackback: Pótcselekvés a szabadság rovására? 2011.04.27. 22:21:04

A büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítását javasolja a kormányzat azzal összefüggésben, hogy egy új bűnözési forma, az „egyenruhás bűnözés” jelent meg Magyarországon - jelentette be a miniszterelnök szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, a

Trackback: Vizeléssel indult a verekedés Gyöngyöspatán 2011.04.27. 21:55:00

Egy véderős vizeletvitéz szabadította el az indulatokat. Videó....

Trackback: Vizeléssel indult a verekedés Gyöngyöspatán 2011.04.27. 21:55:00

Egy véderős vizeletvitéz szabadította el az indulatokat. Videó....

Trackback: Akármilyen Gárda: Csak megy és megy és megy 2011.04.27. 21:17:33

A magyar törvények jelentős részéről közismert, hogy csak annyira érvényesek, amennyire a népesség jámborabb hányada betartani hajlandó őket. Bár lértejöttéért, és sikeréért szurkolunk, ezért is fejeztük ki korábban kételyeinket, hogy egy szigorú dohán...

Trackback: Íme az igazság: Gyöngyöspata elcsatolva! 2011.04.27. 21:11:31

Kedd este összeverekedtek a Gyöngyöspatára visszaszivárgó Véderő szimpatizánsai és a helyi romák. Utóbbiak állításai szerint a szélsőjobboldali egyenruhások egész nap provokálták őket, majd meg is ütöttek valakit. A Véderő parancsnoka azt mondta: 100&n...

Trackback: Tömegverekedés, vagy lincselés? 2011.04.27. 20:58:44

 Ha 80-100 Véderős verne agyon lapátnyelekkel 4 Romát az is "Tömegverekedésnek" lenne aposztrofálva, vagy arra lehetne használni a lincselés jelzőt?Mindenhol atrocitásnak, tömegverekedésnek, összecsapásnak hívják azt ami tegnap történt, ...

Trackback: MILLA 2011.04.27. 20:58:44

A Kormány 600+110+32 milliót fizet kommunikációs tanácsadó cégeknek, hogy szerethető viselkedésre tanítsák őket. Az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért facebook csoportnak nem kellene senkinek sem fizetni, csak legalább az ilyen akciókat, mint az ...

Trackback: Nácizni vagy cigányozni az igazi? Egy biztos: mindig a másik a hülye 2011.04.27. 19:27:06

Nincs mit tagadni, januárban nagyon megdöbbentett az a rengeteg, tartalmát és hangnemét tekintve meglehetősen durva hozzászólás, ami a West Balkános tragédiát követő cigányozással kapcsolatban írt szövegemre érkezett. Akkor 95:5 arányában a cigányokkal...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bz249 2011.04.29. 23:26:49

Amugy miert olyan magatol ertetodo, hogy a ciganykerdesre megoldast kell talalni? Illetve olyan megoldast, amelyik tulmutat a getton*. Honnan tudjuk, hogy egyreszrol letezik az a megoldas, masreszrol adottak-e a megvalositas korulmenyei (pl. van-e eleg penz ra), harmadreszrol meg tenyleg erre az ugyre kell forditani azokat az eroforrasokat?

* a nagy USA-ban is voltak neger-, olasz- meg ir gettok, meg rezervatumba zart ingyianok oszt megis sikerult vilagbirodalmat epiteniuk

Cateran 2011.04.29. 23:29:58

@rockjano:
" Nem komolyan gondolom, akinek van képe elmenni egy olyan helyre ahol semmi keresni valója nincs és ahol nagy gondok vannak, és ott provokálni az ott élőket családjaik gyerekeik társaságában..."

Magyar Honvedseg a NATO kotelekeben....hoppa...:P

Amugy meg hagyjuk mar a nagy bullshiteket, hogy reszeg provokalo hulyeket mindenhol agyonverik...Pecsett nottem fel, egyetemvaros, nem 1, nem 2 reszeget lattam anno, aki kotozkodott, meg mata reszegen jatszotta a faszacsavot....Kicsit megloktek es magatol felbukott...

Cateran 2011.04.29. 23:32:02

Jut eszembe..miota reszei a magyar allamnak a coganyok? Evszazadok ota? Volt idejuk integralodni....

Alfőmérnök 2011.04.29. 23:48:50

@Cateran: Az a hugyozós videófelvétel egy rejtvény.
Mondjuk nekem provokációnak tűnik, előre megírt szerepnek. Úgy is mondhatnám, hogy túlírták a szerepét. Horogkeresztet meg Szálasit formázni a húgyunkkal... még csak nem is a hóba. És pont egy térfigyelő kamera előtt.... Kicsit sem gyanús. :)
Egyébként ha tényleg beépített ügynökférgek, akkor jó, hogy lekapcsolják őket. Az NBH-nak biztos vannak információik az illető(k) kilétével kapcsolatban. Emberek, attól, hogy szólásszabadság, meg a faszomtudja milyen nyilvánosság van, még vannak államtitkok!

Alfőmérnök 2011.04.29. 23:50:50

Basszameg, maguk nem játszottak még stratégiai játékokkal? :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.29. 23:57:18

@bz249:

2008. 06. 21.:

"(...)

Magyarország nem végeláthatatlan területeken, Dél-Amerikában fekszik, hanem egy egészen aprócska kis ország, Európa szívében, ezeréves államisággal és mégrégebbi kulturális tradíciókkal. Magyarországon (szó szerint) nincs helye sem a brazíliai erdőírtók, földfoglalók, sem a bogotai, dzsipből bűnözőkre vadászó-célbalövő „polgárőrök” ténykedéseinek: ha itt lősz, óhatatlanul magadat is megsebesíted. Itt csak a törvényesség (mindenkire nézvést) következetes alkalmazásával és a szolidaritás (a lehetőségek maximumáig elmenő) érvényesítésével lehetséges a túlélés. Aki nem hiszi, utazzon el Pátkára és álljon be az egymással szembenálló két csoport valamelyikének tagjai közé.

(...)

Jó Széchenyi István, a „legnagyobb magyar”, összeomlását követen írta naplójába: „A pusztulás démona megszállotta e planétát, amelyen mi, emberek élünk. Az emberek vétkei, különösen az én gonosz életem, mely mindent felülmúl, amit valaha egy gondolkodó lény elkövetett, készítette elő az utat az ördögnek. Minden nemesebb emberi viszonynak legteljesebb szétrombolása folyamatban van. Csalás, rablás, gyilkolás, halál, megsemmisítés mindenütt napirenden van; és minden, ami eddig történt, csak gyenge kezdet…”

Ami ránk nézve itt és most különösen érdekes az Széchenyi bűnről alkotott fogalma (neki volt olyanja is!). Amit ő tudott (és amit mi is, bármennyire is rejtőzködünk, hárítunk, alakoskodunk vagy akár rúgkapálunk ellene, tudomásul kell, hogy vegyünk): a részvétlenség bűn (s őrületében, mert kétségtelenül megőrült, összeomlott a rá nehezedő nyomás súlya alatt, éppen részvéte, felelősségtudata túlhangsúlyozásával próbálja útját állni saját és nemzete tragédiának). Meglehet, olyan régen hallgatjuk már az „egyénelvű társadalom” aberrált himnuszait, hogy el sem gondolkodunk tartalmukon. Pedig ha a részvétet likvidáljuk az egyéni és a közösségi „tudatból”, akkor (kétségtelenül) a felelősségtudat is vele vész, no, és annak következményei már igen kínosan érintik a közösség egészét. Bárki bármit is mondjon, felelősségérzet nélkül nemigen van bűntudat, a bűntudatra való képesség nélkül nemigen működik a jogérzék, ha pedig ki-kihagy a polgárok jogérzéke… Ugye?!

(...)"

neonepiprimitiv.blog.hu/2008/06/11/patka_elkezdodott_es

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.29. 23:59:13

@tewton:

"amúgy meg abban bízom, hogy a magyar "szélsőségesek" észbe kapnak, lemondanak a katonásdis külsőről, susis melegítőt vesznek mint a cigányok, bandáznak, mint a cigányok, beszólnak a cigányoknak, mint azok a párásztoknak, megtanulnak késsel bánni ... szóval valahogy ándörgrand módon összeszedik magukat. keleten pont ebből lett a karate, a kung-fu, meg pár hasonló." --- írja.

:-D (...) :-D (...) :-D ...

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.04.30. 00:00:45

@Alfőmérnök:

"Basszameg, maguk nem játszottak még stratégiai játékokkal?" --- írod.

Ez egy olyan sakk, amit élő emberekkel játszanak. És én/te/ő az egyik paraszt.

ü
bbjnick

tewton 2011.04.30. 00:17:18

@bbjnick:
ez így van!
a harcművészetes mesék mindig így kezdődnek: voltak egyszerű parasztok v rabszolgák, akik nem tarthattak fegyvert, de az életük meg veszélybe forgott... filippinó, japán, brazil, kínai, japán verzióban már működött.

szóval kevesebb csicsa, nulla egyenruha (max. az edzőterembe), aikido, karate, taekwondo, vagy baranta, bármi. ezt üzenem militánsabb magyar testvéreinknek. plusz azt, hogy ha be vannak baszva, akkor ne az utca közepén, a térfigyelőnek adjanak elő krétakörös produkciókat (szálasi nevét hugyozni az aszfaltra? ez tényleg szürreál), hanem keressenek egy fát halkan.

Alfőmérnök 2011.04.30. 00:40:44

@bbjnick: Hát igen, a politika ilyen játék, élő emberekkel játsszák. Mondjuk ez volt előbb, mint a táblajátékok, azt mintázták erről és nem fordítva.
Mindenesetre nyílt lapokkal játszani egyik esetben sem biztos, hogy a legjobb stratégia.

Walakicsike 2011.04.30. 01:04:52

@elBandy: Az a baj hogy mit várunk tőlük ha 600 év alatt nem tudtak szocializálódni?????????????????
A franciák megmondták--ha egy külföldi oda megy hozzájuk lakni akkor éljen úgy mint ők és illeszkedjék be!!Ha nem akkor mehet vissza oda ahonnan jött :))))))))
Ha cigányok nem képesek a rendre,tisztaságra és az együttélés szabályai betartására akkor mit keresnek itt???
A tatárjárás után a betelepített népek érdekes módon beilleszkedtek és nincs velük semmi affér.Mikor volt a jászokkal,a szászokkal,a tótokkal,a besenyőkkel ilyen civakodás és ilyen csordatúráztatás Csillebércre???????????
Olyan érdekes hogy a cigányok sehol nem tudnak beilleszkedni egy országban sem--milyen nagy hűhóval mentek Kanadába és milyen furcsa visszafelé valamiért fizették a jegyüket csak hagyják el az országot.
Nem volna itt baj velük--a Csehek megoldották a problémát---egyszerűen nagy falak mögé zárták a kis városrészüket és nincs ilyen hepaj!!!!!!
Hát megmondom mit ír a Fáma:
-"A cigányok. Az indiai eredetű cigányság a XV-XVI. században kezdett tömegesen bevándorolni hazánkba. Zsigmond király engedélyezte átvonulásukat az országon. Többnyire karavánokba verődve kóboroltak. Hazánkban először egy 1489-es oklevél említ zenével foglalkozó cigányokat, mégpedig Beatrix királyné zenész cigányait. A török időkben a törököket szolgálták vasművesekként, zenészként, tűzmesterként, fegyverkovácsként vagy borbélyként. A török hadsereg utáni "dúlásokat" ők végezték. A kóborló cigányokat Mária Terézia rendelettel próbálta letelepíteni és megrendszabályozni.
A franciák és a csehek megtehetik hogy rendet gyakorolnak fölöttük---nálunk minden hazátlannak több becsülete és joga van mindenhez mint aki itt él?
Fontos kihangsúlyozandó---600 év alatt nem tudtak beilleszkedni,ami nem megy azt nem kell erőltetni!!!!!!!!!!!!
Ha meg a törökök talpnyalói voltak és fosztogatták a török vonulás után az országot,akkor most mit várnak ha semmit nem változott a nagy része?
Most is a 90%-a lop,csal,hazudik és rabol meg késel.
A saját hazánkban vagyunk,muszáj elviselni hogy kétszínű,hívatlan,magukat itt felejtő élősködők tartsanak félelembe???????????Mert szerintem ha a cigány a magyar lakta részekre megy akkor nem kell félnie---de ha a magyar megy a cigány dzsumbujba akkor fél hogy kirabolják vagy ami sikerül.....

Lew Archer 2011.04.30. 07:49:09

@tewton:

"igen... és amikor én optimistább v-ok bbj-nél, akkor abban bízom, hogy a kormány ezt érti, és valami értelmeset fog másfél héten belül lépni. eddig nagyon kevés értelmeset láttam."

Akkor a közbiztonságot is felírjuk azok a dolgok közé, amik majd ezután valósulnak meg. Kezd vállalhatatlanná válni ez a "nyolc év pusztítását nem lehet egy hét alatt felszámolni" szöveg. Hát egy hét alatt nem is, de minden héten kéne látni, hogy mi történt. Vagy legalább azt, hogy mi az elképzelés, és milyen lépésekben kívánnak haladni.

Lassan elfogynak a nagy szimbolikus ügyek, bár ezt az évet még ki lehet húzni a sarkalatos törvényekkel meg a róluk szóló botrányokkal, de utána mi lesz?

bz249 2011.04.30. 09:29:49

@bbjnick: ha mar az ezereves kulturalis tradiciok, ugye tudja, hogy ennek az ezer evnek a legnagyobb reszeben az itt elo lakossagnak csak kis resze volt a magyar nemzet resze? Az, hogy mindenki szamit es mindenkire figyelni kell ilyen ujmodi liberalis maszlag. Raadasul tradicionalis modon a ciganysag plane nem tartozott a magyar allam fennhatosaga alapjan. Ha a tradiciok alapjan, akarjuk megoldani a kerdest, akkor a valasz az lenne, hogy Jozsefvaros, meg Gyongyospata nem tartozik a magyar allam felugyelete ala. Ha valaki ki szeretne torni onnan es beilleszkedni a normalis tarsadalomba azt szeretettel varjuk. Egyebkent meg az egyetlen kozszolgaltatas, amit biztositunk az ott eloknek, hogyha ot fonel nagyobb csoportban szandekoznak elhagyni a teruletet, akkor a csendorok megverik oket. Igy csinalnak Szechenyi idejeben a dolgot, hogy tenylegesen ez a helyes lepes azt nem tudom. Ami biztos, hogy mindenki fel vegiggondolni ezt a lehetoseget, hogy a magyar allam terulteket adjon fel... vagy a Trianon-trauma dolgozik az emberben, vagy mindenki tulontul liberalis hozza.

Lew Archer 2011.04.30. 09:38:31

@bz249:

Gazdaságilag potenciálisan értékes területekről van szó, amelyek anarchiába süllyedve elvesznek. Ha már morális és kulturális szempontokat nem lát fontosnak.

bz249 2011.04.30. 09:44:19

@Lew Archer: latja a potencialis a kulcsszo... amennyire tudom az lehetoseget jelent es nem biztonsagot. A lehetoseggel meg akkor kell elni, ha tudunk vele.

Amugy holnaptol nyitott az osztrak es nemet munkaero piac. Egy picivel nagyobb hatas lesz a gazdasagilag potencialisan ertekes munkaerore, plane, ha a kormany nem a potencialisan ertekes munkaero megtartasara forditja az eroforrasokat, hanem az eddig nem sok sikert hozo ciganyintergraciot helyezi a fokuszba.

Amely egyebkent kulturalisan es moralisan nyilvan helyesebb, mint normalis egeszsegugyet es oktatast mukodtetni.

Lew Archer 2011.04.30. 09:59:26

@bz249:

A jelenleg aktív népesség a magyar államot nem tudja fenntartani, csak folyamatos eladósodás árán. Területek és népesség termelésbe vonása szükséges a fenntarthatósághoz. Ezt a legprimitívebb stratégiai játékokból is meg lehet érteni. Ha valaki fontosnak tartja az ország fennmaradását, annak alapvető érdeke a vidék integrációja.

Alfőmérnök 2011.04.30. 09:59:40

@Lew Archer: "Kezd vállalhatatlanná válni ez a "nyolc év pusztítását nem lehet egy hét alatt felszámolni" szöveg."

A vállalhatatlan szöveg a "két hét alatt rendberakjuk a közbiztonságot" volt.

Elég hamar kiszerettél Viktorból, nemrég még a neve hallatán is elélveztél.

Lew Archer 2011.04.30. 10:06:53

@Alfőmérnök:

Nem én álltam máshová, ő állt máshová.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.04.30. 10:11:14

jó kis index cikk, neeeeem kuruczzinfó:

a helyiek véleménye.
"Abban is mind egyetértettek, hogy a jórészt falubeli telektulajdonosokat a Hegyalja utca lakói üldözték el."

"Állítják, hogy szép lassan mindenki feladta a kertje gondozását, mert mindent elloptak onnan a cigányok. Elvitték a termést, kivágták a fákat, vitték a szerszámot, a cserepet, és aki panaszkodni mert, azt megfenyegették. Rendőrőrs a faluban nincs, az egyenként csekély értékű lopásokra a rendőrség nem reagált, a feljelentgetésről évekkel ezelőtt leszokott mindenki."

"A cigányok szerint ez hazugság. Állítják, a Kecskekő telkeinek egykor szorgos gazdái maguk vágták ki szőlőiket, hogy EU-s támogatáshoz jussanak (ez csak az 1000 négyzetméternél nagyobb ültetvények után járhat, a parasztok szerint arrafelé egy telek sem volt ekkora). Illetve a cigányok másik magyarázata szerint a kecskekői gazdák megöregedtek, nem volt, aki átvegye tőlük a kertek gondozását, és a domboldal magától pusztult le. A falubeliek többsége szerint ez hazugság."

"A Bajcsy-Zsilinszky utcát a szomszédos cigánytelep lakói a helyiek szerint évek óta terrorban tartják. A kertek fáit kivágták, hogy eltüzeljék, állítólag minden portára többször is betörtek már, az ott élőket rendszeresen fenyegették. Mára az utcában szinte csak idősek élnek, a helyi magyarok szerint azért, mert aki tudott, már elmenekült. Az is igaz, hogy az életét eldobó Józsi bácsinak más gondja is volt a környékbeliek szerint, mint a beköltözni készülő cigányok, bár tény, hogy nem szívlelte őket, volt velük több konfliktusa. Mesélik például, volt, hogy a kádban ült, és kővel dobták be a fürdőszobája ablakát. (Az ablakbedobás visszatérő motívum, a cigányok szerint az ő ablakaikat is kővel dobálták az elmúlt hetekben.)"
....

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.04.30. 10:17:20

...2. blokk:

"A Bajcsy-Zsilinszky utca helyzete olyan most, mint néhány éve a Kecskekőé volt. Kezd elnéptelenedni, ingatlant nem lehet eladni itt. Az erre élők azt mondják, a szomszédos utcából érkező cigány kamaszok megalázzák és rettegésben tartják őket. Többen mesélték, ha a közeli bolt előtt az utca lakói nem adnak pénzt a kéregető kamaszoknak, akkor leköpdösik, trágár szavakkal becsmérlik őket, és fenyegetőznek, hogy éjjel bemennek a kertjeikbe. Ezt a fenyegetést állítólag sokszor be is váltják. "Hogy lehet úgy élni, hogy egész évben gondozza valaki a gyümölcsfáit, aztán amikor beérik a termés, éjszaka ellopják?"

A Hegyalja utca egyik cigány lakója azt mondta erre, hogy „soha még egy zsebkendőt sem loptunk el; és mielőtt idejött a gárda, nem volt semmi probléma, békében éltünk, köszöntünk egymásnak, de azóta hozzánk sem szólnak, csak sértegetnek”.

A falubeli többség szerint a kiszorítós küzdelem a Kecskekő után és a Bajcsy-Zsilinszky Endre utcán túl a közintézményekben is folyik. Az óvodából és az iskolából a magyar gyerekeket sorra íratják át gyöngyösi intézményekbe, mert féltik őket a szülők a kötekedő cigány gyerekektől. Azt mondják, a Jobbik vezetőjének, Juhász Oszkárnak a nyolcéves fiát is úgy megverték felsős iskolatársai egy szertárban, hogy három napra kórházba kellett vinni. Utána őt is átíratták Gyöngyösre. "Ha kiszorulnak az emberek az utcáikból, és máshova viszik a gyerekeiket, akkor elsorvad ez a falu." [...]

"A faluban többen úgy érzik, a csillebérci evakuálás [2] ellenére valójában szép csendben a magyarok menekülnek évek óta, csak ezzel senki nem foglalkozik. Éppen ezért gyűlölik az újságírókat, akik most hasonló számban járkálnak Gyöngyöspatán, mint a rendőrök. „Szégyent hoztak a falura, csak a cigányokat kérdezték. Olyan híre lett Gyöngyöspatának, hogy ide már nem akar jönni senki, pedig van egy ezeréves templomunk, és több a borospince erre, mint lakóház” – sóhajtoztak többen is."

"Az újságírókon kívül a politikusokat utálják még, akik szerintük csak gerjesztik a feszültséget. Pintér Sándor belügyminiszter különösen közutálat tárgya, miután a többség szerint csak a kisebbség panaszait hallgatta meg. " [...]

[ .. ] "A legtöbb falusi érezhetően fél attól, hogy rasszistának bélyegzik őket, kínos nekik ez a jelző. Majdnem mindenki, akit csak szóra bírtam, elmondott egy történetet arról, hogy van olyan cigány a faluban, akivel jól kijönnek. Még az az idős hölgy is sietett pozitív példákat sorolni, aki szerint a megoldás az volna, „ha 20-30 problémásat likvidálnának közülük”."

[ ... ]

"A falubeli cigányok tényleg nagyon megijedtek. Ennek a legfőbb oka az a gyilkosságsorozat, amely vádlottjainak tárgyalása éppen a múlt hónapban kezdődött [3]. A brutális gyilkosságsorozat hatása rettenetesen erős a gyöngyöspatai cigány közösségben is. Míg a falubeli magyarok szerint csak a sajtó számára keltett műbalhé a menekülés és a panaszkodás – hiszen szerintük éppen ők, a magyarok az áldozatok –, addig a cigányok állításuk szerint a szélsőjobbos jelképekkel vonuló kopaszoktól az életüket féltették."

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.04.30. 10:19:43

...3, blokk:

"Munka

Gyöngyöspata egyáltalán nem hasonlít Észak-Magyarország tengődő falvaihoz. Nagy gazdagság itt sincs, de a házak nagyok, a közterek rendezettek, az iskolának uszodája is van, az itteni gazdák boraira és gyümölcseire van kereslet, akár Nyugat-Európában is. Több gazdálkodó is arra panaszkodott, nincs elég ember, aki dolgozna a földjein. Állítólag erdélyi cigányok jönnek nyaranta napszámba a környékre.

A falubeli magyarok szerint a helyi cigányok többsége nem akar dolgozni, aki viszont mégis hajlandó rá, azok után kapkodnak dologidőben. (Többek szerint a felnőtt cigányok tíz százaléka hajlandó rendszeresen dolgozni, név szerint ismerik őket a gazdák.) A cigányok viszont azt mondják, hogy nincs munka, vagy ha van, nem alkalmazzák őket.

Sok magyar szerint a segélyezési rendszer az oka minden bajnak. „Azt mondják, hogy napi ötezer forint alatt ők nem mennek napszámba, nem fognak a negyven fokban ennyiért kapálni”. Találkoztam a cigánysoron egy kétgyermekes fiatalemberrel, aki elmondta, neki tényleg nem éri meg napi háromezerért hajnaltól sötétedésig napszámba menni, pláne, hogy tapasztalatai szerint a gazdák egész nap korholják. Az is igaz, hogy a magyarok sem rohannak napszámosmunkát végezni, a szőlőkben sokszor csak az idősek vállalnak idénymunkát, „ez a fehér fiataloknak is derogál”.

Volt, aki arról beszélt, hogy a 90-es évek elején lett igazán rossz a helyzet, amikor megszűnt a kommunizmus egyik szabálya, a kötelező munkába járás. Ugyanakkor azokban az időkben Nógrád megyéből néhány problémás cigánycsalád költözött a Hegyalja utcába. (Az utcába egyébként a 60-as években telepítették be a cigányokat, akik korábban a falu másik oldalán, kunyhókban éltek az erdő szélén.) Többen mondták, hogy "az idősebb cigányokkal most sincs baj, de a fiatalok a bűnöző életmódúak hatása alá kerültek”."

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.04.30. 10:22:51

...4. blokk, a cikk vége:

"Ez csak rosszabb lesz

Az elmúlt hetek az eddig lappangó indulatokat felerősítették. A magyarok szerint a sajtó meghurcolta a falut, és a cigányok nagyon jól jártak. Több helyről kaptak segélycsomagokat, az államtól is, amit szemtanúk szerint azonnal el is adtak. „Mentek Pestre panaszkodni, aztán az utcasarkon árulták a mosóport”.

A Gyurcsány Ferenc által a helyi cigányoknak felajánlott [4] egymillió forint hasonló indulatokat keltett, mint 2006-ban a Kossuth téren az őszödi beszéd. „Ez most úgy felbátorítja őket, hogy ha kivonulnak a rendőrök, akkor tényleg elszabadul a pokol”. A nagypénteki buszos menekülést megszervező Vöröskereszt gyűlölt szervezet lett, többen esküdöztek, soha többé nem adnak vért. Az LMP többek szerint felfegyverezte a cigányokat, amikor szerszámokat osztottak nekik nagypénteken a patakmeder takarításához. (Valójában nem az LMP szervezte a takarítást, hanem az American House Alapítvány, amelynek vezetője, Richard Field 2010-ben támogatta az LMP kampányát. Ő vetette fel a buszos menekülés ötletét is.)

A cigányok is félnek a közeljövőtől. Szerintük ha kivonulnak a rendőrök, nekik sem lesz maradásuk, mert Gyöngyöspatán veszélyben lesznek. A mostani botrány miatt lemondott az ősszel első ízben megválasztott polgármester, az utóda szerintük biztosan jobbikos lesz, vagy esetleg a Véderő parancsnoka, aki alig néhány napja jelentette be indulási szándékát.

Gyöngyöspatán most senki sem bízik a valóban szebb jövőben."

bz249 2011.04.30. 10:23:08

@Lew Archer: a jelenleg aktiv magyar nepesseg nem kepes eloteremteni a forrasokat azokra a feladatokra, amelyeket jelenleg allami feladatnak gondolunk.

Erre a problemara olyan megoldas is letezik, hogy bizonyos ugyekre azt mondjuk, hogy nem allami feladat. Tipikusan ilyen lehetoseg az allam ujraelosztasi funkciojanak csokkentese (mint pl. az ilyen-olyan integracios feladatok).

Egyebkent az alapproblema az, hogy nincs vegtelen sok penz, hanem veges sok penz van es azt kell beosztani. Ennek a kovetkezmenye, hogy egy csomo olyan dologra, amelyik onmagaban helyes es jo vegul megsem jut forras, sem anyagi sem emberi. Ekkor aztan el lehet gondolkodni, hogy hova keruljenek a sulypontok mire adunk es mennyit. Mondjuk itt van ez a cigusugy. Hogy kezeljuk, rendeszeti, szocialis vagy kulturalis problemakent (ebben a sorrendben novekszik a forrasigeny). Ha rendszeti problema, akkor hol akarjuk megfogni mar a ciganysoron, a falu civilizalt reszen, vagy a falu hataran tul (ebben a sorrendben kell kevesebb rendor hozza)... stb.

Dendrobatidae 2011.04.30. 10:23:56

@Alfőmérnök: Ez a "két hét" már akkor is vicc volt. Orbán és Pintért ugyanazt folytatja, amit Gyurcsány és Draskovics. Semmi különbség a kettő között.
A kerítéssel ellátott lakóparkokban a kőgazdagoknak lehet biztonsági őre. A politikusok álmát vigyázhatja biztonsági őr. A falusi nyugdíjasok, egyszerű emberek meg nyugodtan vérbefagyva megdögölhetnek, mindenüket ellophatják.
Ez volt a programja az MSZP-nek és ez a programja a Fidesznek is. Az mindenképp előrelépés, hogy most a Fidesz is színt vallott. Ideje volt már. Így megint tisztult egy kicsit a kép.

Dendrobatidae 2011.04.30. 10:28:35

Közben katonai kiképzés, kizárólag cigányok számára, állami pénzen. Fegyverismeret, lőgyakorlat...

kuruc.info/r/26/78317/

A piros-fehér-zöld álarc mögött gőzerővel épül az "új ország".

Lew Archer 2011.04.30. 16:22:24

@bz249:

A modern állam nem azért drága, mert sok feladatot vállal, a modern állam drága. Magyarországon is meg mindenütt.

Magyarországon nem azért rossz az egyensúlyi helyzet, mert a magyar állam drágább, mint máshol az állam, hanem azért, mert kevesebb aktív termelő tartja el, mint másutt.

Lehet persze eszdéeszes álmokat dédelgetni valami minimálköltségvetésű államról, ilyen nincs sehol, ez egy blöff, amit arra használtak (volna), hogy nekik nem tetsző tételeket kihúzzanak a költségvetésből, a kulturkampf részeként. De az állam olcsó nem lesz soha, sehol sem az.

Emiatt pedig elengedhetetlenül szükséges, hogy újabb tömegeket és területeket vonjunk be a termelésbe, ez pedig anarchiába süllyedt országrészekkel lehetetlen.

Sebastian Knight 2011.04.30. 17:49:21

Itt van a jogvédők két és fél órás tudósítása a gyöngyöspatai "verekedésről", kb. minden kiderül belőle, ami a rendőrség által közzétett felvételéből nem. Az utolsó 40 percben felgyorsulnak az események, nyilatkozik az egyik sérült is.

vimeo.com/23012013

Alfőmérnök 2011.04.30. 22:43:02

@Sebastian Knight: Nem néztem végig, de van egy olyan érzésem, hogy CS.Á. ezzel a videóval egy kicsit enfarkába harapott.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.01. 01:15:27

""Sehová sem engedik beköltözni a cigányokat" - mit tehetnek Orbánék?

2011. április 30. 17:58

Az előítéletek spirálja címmel a magyarországi romák helyzetéről közölt terjedelmes írást szombati számában a Süddeutsche Zeitung. A német liberális napilap Magyarországgal rendszeresen foglalkozó tudósítójának, Michael Franknak nyilatkozott Balog Zoltán, a közigazgatási és igazságügyi minisztérium társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára is.

(...)

Magyarország találta ki a "pozitív diszkrimináció" fogalmát

Balog államtitkár - hangsúlyozta a tudósító - saját országában kész látványos intézkedésekre. A munkahelyek újraelosztásánál romakvótát követel, mégpedig úgy, hogy az semmilyen területen se legyen 25 százaléknál alacsonyabb. Az általános köztudatban csak így érhető el a helyzet drámaiságának felismerése, a munkaadókat és a hatóságokat csakis így lehet kényszeríteni arra, hogy foglalkoztatottként a romákat egyáltalán számba vegyék.

Ugyanakkor - idézte fel az államtitkárral való találkozója során elhangzottakat Frank - a roma közösséget is csak így lehet kényszeríteni arra, hogy átgondolja saját képzettségét. Ha ugyanis az említett kvótát a cigányok képzettségének hiánya miatt nem sikerül betölteni, akkor körükben is inkább kialakul annak belátása, hogy nem csupán ártatlan megkülönböztetettek, hanem őket is felelősség terheli a társadalmi beilleszkedésért.

A tudósító emlékeztetett arra is, hogy egykor Magyarország találta ki a "pozitív diszkrimináció" fogalmát, amelynek értelmében a kisebbségeknek az államtól, a társadalomtól a többségnek nyújtottnál több támogatást, több figyelmet kell kapniuk. Az asszimiláció nélküli túlélésüket ugyanis ez teszi lehetővé.

Orbán harmadik pofonja

Az EU romastratégiája ezért tartalmazza azt a követelést, hogy a romák emancipációjára különös figyelmet kell fordítani, mindenképp több figyelmet annál, amennyit a magától értetődő emberi jogi normák megkövetelnek - hangoztatta Michael Frank, kiemelve a cigányok helyi elszigeteltségének megszüntetését célzó követelést. Jelenleg azonban még éppen az ellentétes irányba haladnak a dolgok - tette hozzá a tudósító, utalva a címben szereplő "előítéletek spiráljára", és ennek kapcsán arra, hogy sehová nem engedik beköltözni őket.

A cikkhez mellékelt keretes írásban Michael Frank beszámolt a gyöngyöspatai eseményekről, hangoztatva, Magyarország több, romák által lakott helységében kiéleződött a "neonácikkal való konfrontáció". Gyöngyöspatával kapcsolatban a többi között megemlítette, hogy az ottani tömegverekedés nyomán az Orbán-kormány ellenintézkedéseket határozott el.

Utalt arra is, hogy az események kapcsán Balog Zoltán bírálatokkal illette az igazságszolgáltatást, hangoztatva, hogy - mint Frank írta - a rendőrség gyakran vett őrizetbe neonácikat, a bíróság azonban hamar szabadon bocsátotta őket. Ugyanakkor gyakran túl kemény ítéleteket szabnak ki olyan romákra, akik nem romákkal verekedtek össze."

hirszerzo.hu/belfold/20110430_suddeutsche_zeitung_roma

--- A tudósító emlékeztetett arra is, hogy egykor Magyarország találta ki a "pozitív diszkrimináció" fogalmát, amelynek értelmében a kisebbségeknek az államtól, a társadalomtól a többségnek nyújtottnál több támogatást, több figyelmet kell kapniuk. Az asszimiláció nélküli túlélésüket ugyanis ez teszi lehetővé

--- Balog államtitkár (...) A munkahelyek újraelosztásánál romakvótát követel, mégpedig úgy, hogy az semmilyen területen se legyen 25 százaléknál alacsonyabb

--- Magyarország több, romák által lakott helységében kiéleződött a "neonácikkal való konfrontáció". Gyöngyöspatával kapcsolatban a többi között megemlítette, hogy az ottani tömegverekedés nyomán az Orbán-kormány ellenintézkedéseket határozott el

--- Balog Zoltán bírálatokkal illette az igazságszolgáltatást

Eszem, f*szom megáll!

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2011.05.01. 01:34:18

@bbjnick: Mi van provókám, megint behányt az agyad?

Walakicsike 2011.05.01. 12:27:49

Megmondaná hogy kiben van a hiba???
Lehet hogy az RTL8-at nézem,de hogy lehet hogy Kanadából és Svédországból is visszaküldték a romákat?????????
És ha egy magyar akar kitelepülni az említett országokba vagy bármelyikbe akkor nincs akadálya???

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.01. 12:35:11

@Alfőmérnök:

Látom, Alfi, megint túlhevültél. Lazíts, végy mély lélegzeteket!

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2011.05.01. 12:46:42

@bbjnick: Mintha inkább te hevültél volna túl.
A hírszerzőt idézed, ami a Süddeutsche Zeitungot idézi, ami Balog Zoltán idézi. Ja, és mindezt egymás után kétszer. Igaz, a végén még több infót hagysz ki az amúgy is három torzítólencsén átment cikkből, mint elsőre. Nagyon hiteles.
Kezdesz leépülni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.01. 13:11:53

@Alfőmérnök:

"Kezdesz leépülni." --- írod.

Majd ha ész nélkül összevissza "anyázok", mint ahogyan pld. te, akkor majd elkezdek gyanakodni magamra (is).

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2011.05.01. 13:27:16

@bbjnick: Nem szoktam ész nélkül anyázni. Kizárólag jól megfontolt indokból. Verbális fegyver -- és működik is!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.01. 13:39:10

@Alfőmérnök:

Hmmm! Ennyire nem lehet k*csög valaki, te defektes vagy:-( Én még ilyet soha nem írtam le a Zinternetten --- fantomokkal szemben nem önérzeteskedünk ---, de téged megkérlek: hanyagolj! Ugyanis nem fogok válaszolni.

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2011.05.01. 13:45:10

@bbjnick: OK, én benne vagyok. A véleményemet még azért leírom:
egy hitvány ember vagy.
És "aki embernek hitvány, magyarnak is alkalmatlan".

Lew Archer 2011.05.01. 14:08:04

@bbjnick:

Vajon mit jelent a munkahelyek újraelosztása és hogyan kívánják ellenőrizni a 25% romakvótát?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.01. 14:39:33

@Lew Archer:

Nyilván, sehogy.

Lehet igazság abban, amit @gabriel syme nick mond, hogy a spin doctorok és politikai méregkeverők ezt --- a cigánykérdést --- ajánlották konfliktustémának. Amíg cigánykérdésezik a plebs, addig nem foglalkozik a többi létező és lehetséges gazdasági és társadalmi problémával:-(

Akár így van, akár nem, ez a játszmázás csak a bizonytalanságot erősíti, az pedig ma már életveszélyes szintet ért el:-(

ü
bbjnick

Lew Archer 2011.05.01. 15:06:52

@bbjnick:

Szinte mindegy, honnan mozgatták ezeket az eseményeket - nyilván mozgatták - , a lényeg, hogy a kormány meglehetősen passzív volt az északkeleti közbiztonság és egyáltalán a vidékfejlesztés és vidék-menedzsment kérdésében.

Én épp abban látom a problémát, hogy a kormányt úgy rángatták ki, provokálták, hogy foglaljon állást valahogyan, nem volt kezdeményező, hanem követte az eseményeket, és amikor más teszi fel a kérdést, nem biztos, hogy olyan választ tudok adni, amit épp szeretném, hogy halljanak tőlem.

Már a minisztériumi felépítésből is jön, ahogy az ügyekkel államtitkári szinten foglalkoznak, a csúcsminiszterek pedig a szférákon túl lebegnek, hogy a nagypolitika és a napi ügyek lényegében egymástól függetlenül zajlanak, a kormány a nagy makrogazdasági csapok zárogatásával-nyitogatásával meg a jogi fundamentumok átalakításával akar valami döntő változásokat hozni, csakhogy alatta az ország lényegesen mozgékonyabb és önállóbb, mint hogy ezek hatása érzékelhető lenne. Szerintem túlbecsülik a fundamentális szabályzás befolyásának lehetőségeit, itt bizony fontosabb lenne napi ügyekben haladni előre: ha van a kormányzás mögött koherens gondolat, a napi problémák megoldásának folyamatából is kikerekedik az átalakulás. Illetve abból jobban kialakul, mivel a nagy alapvetések könnyen kétrétegű országot alakíthatnak ki: a nagypolitika eolhárfákon játszik az éteri magasságokban, közben pedig a nemzet éli a maga életét, ahogy bírja.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.01. 16:30:23

@Lew Archer:

"...a kormányt úgy rángatták ki, provokálták, hogy foglaljon állást valahogyan, nem volt kezdeményező, hanem követte az eseményeket, és amikor más teszi fel a kérdést, nem biztos, hogy olyan választ tudok adni, amit épp szeretném, hogy halljanak tőlem." --- írja.

Ha a lengyelek, a csehek tudnak kezdeményezők lenni (ha muszáj), ha ki tudnak állni saját érdekeik mellett, akkor talán mi is meg tudnánk ezt tenni. Ezek az ügyek elég komoly ügyek ahhoz, hogy ne használjuk azokat játszmázásra. Nem ott kell nagyvonalúnak lennie a jelenlegi hatalomnak a nyugati elvárásokkal szemben, ahol időzített bombák ketyegnek. (Azt pedig, hogy ne tudnák, nem látnák, ne ismernék a Kormányban a vidék valós viszonyait, azt elképzelni sem tudom.)

"...ha van a kormányzás mögött koherens gondolat, a napi problémák megoldásának folyamatából is kikerekedik az átalakulás." --- írja.

A mi társadalmi nagybetegségünk a bizonytalanság, a "nem tudom, mit találnak ki ezek már megint holnap". Amíg ez a bizonytalanság ilyen erővel jelen van a társadalomban, addig nem lesz itt semmi (sem nemzeti, sem gazdasági, sem szociális, sem szellemi-kulturális fellendülés).

Már többször leírtam (úgyhogy sokadszor ismétlem magam:-)):

"...a „kötcséknek” nagyon nagy ára van.

Ez: „Olvasom az újságban, hogy (…) Kopp Mária professzorasszony és (…) magatartáskutatói beletúrtak a nagy magyar bizalmi tőkébe és azt kotorták elő, hogy: a magyarok 70%-a szerint senkiben sem szabad/lehet megbízni.

(…)

A bizalom hiányáról panaszkodni és a bizalom valós hiányában élni persze két meglehetősen különböző káposzta. A magyarok (mi, magyarok!), mint (…) a vizsgálatok mutatják, többségünkben máig családközpontú emberek (vagyunk!). Aki pedig »családban gondolkozik« az nyilvánvalóan nem bizalmatlan. S ha mégis ilyen »senkiben nem lehet/szabad bízni« válaszokat kapnak a magatartáskutatók, annak csak a végletes elbizonytalanodás, szorongás, kétségbeesés, nemritkán pedig a mélyfélelem lehet az oka. Aki bizalmatlan, az nem feltétlenül kiszolgáltatott (sőt: egzisztenciák épülhetnek, mint ahogyan épülnek is, a paradigmatikus bizalmatlanságra), aki bizonytalan, az azonban mindenképp.” (neonepiprimitiv.blog.hu/2008/02/27/ha_nem_vesz_reszt_ugy_marad_szubjektiv_nepszavi)

Megéri ezzel játszani? (Legföljebb, ha nagyon szorul a gyatyamadzag „a forradalmi hangulatot [ismét] becsatornázzuk a demokráciába?”)

bbjnick.blog.hu/2010/06/05/kotcse_n_1_tortenelmi_tett_volt_a_forradalmi_hangulatot_becsatornazni_a_demokraciaba

A bizonytalanságot pedig a napi élet biztonsága tudja orvosolni. De ha a cigánymizériával teljesen összezavarjuk a vidéki emberek valóságérzékelését, a kétségbeeséig fokozzuk elbizonytalanodásukat, ha az egészségügyben totális ködöket kommunikálunk (értelmezze már azt valaki, hogy aki nem fogy le, attól megvonják a gyógyszertámogatást), ha az oktatásban kétségben tartjuk a tanárokat is és a szülőket is, ha a munkanélküliség problémáját úgy próbáljuk megoldani, hogy lerövidítjük a munkanélkülisegély idejét stb., akkor éppen ezt, a bizonytalanságot mélyítjük egyre jobban el.

Valamiféle jövőképet kellene adni, még ha az nem is rózsás.

ü
bbjnick

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.01. 17:03:54

@bbjnick:

a bizalomhiány oka a tapasztalat. egyetlen nemzet fiainak mondják, ha kitelepül /disszidál/ külföldre, és van olyan szerencséje, hogy találkozik egy igaz emberrel, szóval az az egy igaz ad majd neki egy jótanácsot. magyartól ne kérj semmit, magyarban ne bízzál, ha munkát kaptál, na mondd el magyarnak, mert kirúgat a munkahelyedről. a magyar gátlástalanul egoista, ebből fakadóan gonosz, és alattomos. bárkin keresztülgázol, ha úgy érzi előnye lesz belőle.
tulajdonképpen ama dec. 5. is erről szólt.
és most lehet hörögni.
pedig ez az alap. kimondjuk az igazat, és akkor van mit orvosolni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.01. 18:07:00

@Grift:

"...a magyar gátlástalanul egoista, ebből fakadóan gonosz, és alattomos. bárkin keresztülgázol, ha úgy érzi előnye lesz belőle. (...) kimondjuk az igazat, és akkor van mit orvosolni." --- írod.

A kilencmillió gátlástalan egoista, gonosz, alattomos, bárkin keresztülgázoló, ha úgy érzi előnye származik belőle országa:-)

"lehet hörögni" --- írod.

Azt éppen lehet:-) S ha már orvoslás: most néztem meg a gyógyszeremet az OEP-listán (amit eddig is aranyárban mértek) (most) emelték fel 25 %-kal. S még csak az az érv sem állja meg a helyét, hogy van hasonló olcsóbb készítmény, mert ezt a hatóanyagot csak ez az egy gyógyszer tartalmazza. Így én is tudnék orvosolni:-)

ü
bbjnick

tewton 2011.05.01. 18:53:54

@Grift:
mit provokálja ezt a bbj-t? magyarnak lenni nem morális kategória (sajnos) ... alember is meg felember is van köztünk épp elég. tapasztalataim szerint külföldön is.

más. hátha tudnak adni valami tanácsot.
kimentem a kert végébe, és azt találom, hogy az útról egy nejlonzacskóban szart dobtak be hozzám. evvalami egzotikus cigányáldás lehet, merthogy errefelé a fehérember dolgozni jár ki és budiba szarik a pince mellett.

nem tudják, hogy hogyan kell érteni ezt?
hiába hallgatom a szalókiágit, meg a palyabeát, nem derült ki belőlük.

Walakicsike 2011.05.01. 19:01:00

Nem értem ezt a felháborodást!
Pár éve és manapság is a Cseh rendőrök simán rendet raktak a cseh cigányok között---nem engedték be a médiát sem és milyen érdekes ott rend van!!!!!!!!!!!!
És nem háborodott fel Európa hogy mi történik ott
Nálunk meg ők az ártatlanság bárányai.
Szerintem nem kéne elfelejteni "Olaszliszkát"!!!!!!!!!!!!!!!
Ott ki volt a provokátor?????????????????????
Mindig csak a magyar a hibás????
Szerintem nem ők az őshonosak a medencében és még csak nem is telepítették őket hanem áthaladtak az országon és itt felejtették magukat!!!!!!!!!!!!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.01. 19:14:14

@tewton:

Ha egyedi eset, akkor ne vonjon le belőle messzemenő konzekvenciákat. Ha viszont rendszeressé válik, akkor tegyen feljelentést az ÁNTSZ-nél, szerintem ez tudatos közegészségügyi veszélyeztetésnek minősül. A székletből DNS-minta is nyerhető, tehát a tettes beazonosítható.:-)

ü
bbjnick

tewton 2011.05.01. 19:25:31

@bbjnick:
maga túl sok amerikás sorozatot néz, dns-ből azonosítani ... :)
bár jóeséllyel az elkövető már benne van valami police-adatbázisban.

Tündér_Lala 2011.05.01. 19:38:49

@tewton: Sok százezer Ft-ba kerül. Nem valószínű, hogy ezért bárki fizetne.

Bell & Sebastian 2011.05.02. 00:47:04

@tewton: Nemtom, utoljára ilyet a Bajnai pincéje előtt láttam, de azt a földalatti mozgalom helyezte oda.
De van olyan cigány szokás is, hogy aláírják a tetthelyet, ez esetben biankó névjegyet kaphatott.
A helyében nem tartanám ott tovább a Seuso -eszcájgot, ássa el máshová, vagy kérjen ellenmérget az elefánttól, de parasztzsákot vigyen, abba fér vagy 70 kiló.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.05.02. 07:48:10

uraim! bűnöző és rendőri körökben ismert dolog, hogy betöréskor a helyszínen talált ürülék,cigány elkövetőkre vall. rezelnek, miközben bűnöznek, ezért szarniuk kell. és elvégzik. persze homályos pszichopatológiai, és akár metafizikai magyarázatok is vannak, pokoli cselekmény közben megnyílik a pokol szimbolikus kapuja az ánusz, itten gondoljanak az anális közösülés infernális aktusára is.
tewton zacskó szara az új kor szokása. afféle esemes. üzenet. be fogunk törni hozzád. előre megy a szar, a pokol, és aztán követi a cigányördög.
ha zajt hall a körmit küldje ki, tewton!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.05.02. 09:23:51

@Alfőmérnök:

tudtommal fontos szerepe volt a postmodern fejlődésében

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.05.02. 09:31:10

@Grift:

"magyartól ne kérj semmit, magyarban ne bízzál, ha munkát kaptál, na mondd el magyarnak, mert kirúgat a munkahelyedről. a magyar gátlástalanul egoista, ebből fakadóan gonosz, és alattomos. bárkin keresztülgázol, ha úgy érzi előnye lesz belőle. "

ó, te epimenidész ...

Alfőmérnök 2011.05.02. 09:33:01

@mavo: Volt benne szerepe, de attól még ő nem az. Akkor már inkább Nícse.

Alfőmérnök 2011.05.02. 09:36:04

@Grift: off
Amit a jósdán ír erről az ősanya-keresésről, abban kivételesen igaza van. Ekkora marhaságot! Szerintem erősen hajaz az ÁdámÉva történetre, azt akarják kihozni belőle. Kb. olyan, mint mikor régészek Noé bárkáját keresik. Fogadok, hogy keresztények (keresztény tudósok) találták ki ezt az ökörséget. :)
Ez persze még nem maga a genetika tudománya, csak annak egy vadhajtása.
on

tewton 2011.05.02. 10:41:27

@Grift:
"rezelnek, miközben bűnöznek, ezért szarniuk kell. és elvégzik. persze homályos pszichopatológiai, és akár metafizikai magyarázatok is vannak, pokoli cselekmény közben megnyílik a pokol szimbolikus kapuja az ánusz"

hát nézze, tulajdonképpen a természetem ellenére leszek most lmp-s-hollánuccás, de:
mi van, ha ez is egy bizonyíték arra a tátottszájú humanista f---ságra, hogy az ember eredendően jó, ezek meg plááne, hiszen bennük van zsigerileg a tiltakozás a rossz ellen, csak-csak-csak az elnyomó társadalom, a nácikok, a kirekesztők ... blabla? :)

tewton 2011.05.02. 23:59:07

@Grift:
nahát, milyen az élet.

ma este beszéltem egy barátommal, a közelben az övé az egyik hétvégi ház. rezignáltan közli, szomszédja hívta, benézett a ház ablakán, nagy kupleráj, függöny leszaggatva. "talán oda is szartak," teszi hozzá 240 km-ről a szomszéd. mivelhogy nagy feltörési hullám volt, sok helyen kiöntözték a bort, satöbbi

azt hiszem, igazából kétféle ember van.
az egyik a városból mondja az ilyen hírre, hogy nincs és nem is lehet cigánybűnözés, ha van, az se az, hanem. különben is, a társadalom.

a másik meg azt mondja, hogy a kibaszott kurva anyját a tetves geciknek, hogy már megint a munkás parasztok munkáját ba---ák széjjel, szakadtak volna az anyjukba, de ha elkapom őket, széthasítom a fejüket.

valamiért az utóbbi álláspontot érzem közelebb magamhoz. náci-e vagyok?

tevevanegypupu 2011.05.03. 07:32:35

@tewton:
Ilyesmik nem csak Gyongyospata korzeteben tortennek, vigasztalja meg a baratjat. Van ilyen a Balcsi mellett is. A mi nyaralonk - nem luxusudulo - mar latogatva volt mellekhelyisegi szempontbol is, sot be is koltoztek egy kis idore. Dehat eleg tisztessegesen megepitett kis haz szep es eleg nagy kerttel, szoval megertettuk, hogy tetszik es elvegre pozitiv diszkriminacio van. De bezzeg ha valami piszok magyar labatlankodott volna ott,n a annak aztan ellattuk volna a bajat, ugy feljelentjuk mint a sicc!

tewton 2011.05.03. 07:40:50

@tevevanegypupu:
az emberijogi fajvedelem melle (marmint hogy minden ciganysiram mediat kap) erdemes lenne tulajdoni cenzust bevezetni ciganykerdesben is. a cigany meg akit mar karositott meg cigany, az beszelhet, a tobbi humanista egyutterzo, akinek meg csak a nagy szive meg egyutterzese van, az kussoljon. legalabbis ezen a kodos reggelen ez egy nagyon hatekony megoldasnak latszana a kozbeszed normalizalasara :)

tevevanegypupu 2011.05.03. 07:51:18

@tewton:
Na azt hiszem ebben eppen teved. Ha azok kezdenenek el beszelni akiket mar megkarositottak ciganyok - es ciganyok is akiket mar bantott cigany - es ez napi medijanyilvanossagot kapna, jol neznenk ki.(:

Alfőmérnök 2011.05.03. 08:13:04

@tevevanegypupu: Valószínűleg olyan lenne az egész médeia, mint a kurucinfó. :)

Más: bbjnick, Elpet, betyár és a többi nagymagyar, fidesztliberálisozó szarkavaró miért nem a Jobbikra szavazott? Miért nem azt propagálták a választások előtt a kommentjeikben? Tudniilik most pontról pontra a Jobbik programját kérik számon a Fidesztől...
És hogy van pofájuk azt hazudni, hogy a kormány egy év alatt még "nem csinált semmit"?

tewton 2011.05.03. 08:27:04

@Alfőmérnök:
"hogy van pofájuk azt hazudni" ...
alfi, miért gondolom én azt, hogy maga nem vidéken él, eltérően a nevezettektől?
pest közigazgatási határain túl erősen más ám a világ. pl. az emberek vártak valamit attól a nagyhangon bejelentett "kéthetes" ígérettől. vagy kövesse figyelemmel balogh páter cigóügyi elszólásait és kijelentéseit, az oktatásügyi kavarást és a többit.

Alfőmérnök 2011.05.03. 08:36:42

@tewton: "alfi, miért gondolom én azt, hogy maga nem vidéken él, eltérően a nevezettektől?"

Nem tudom miért gondolja azt. Téved.
Tény, hogy nem vagyok kitéve "cigányterrornak", de ismerek olyan környéket, ahol ez komoly problémát jelent. A kéthetes igéreten már akkor röhögtem, mikor leírtam.
Mondom: azok az elvárások, amiket megfogalmaznak a fidesszel szemben, ott voltak a Jobbik programjában. Akik most a fideszt ebből a szempontból kritizálják, azoknak van pártjuk: a Jobbik. Ott a helyük.

Alfőmérnök 2011.05.03. 08:38:20

@Alfőmérnök: jav. "A kéthetes ígéreten már akkor röhögtem, mikor Pintér mondta, talán le is írtam.. "

Alfőmérnök 2011.05.03. 09:11:07

"Orbán kitért a Magyar Gárdára is. Azt mondta, ha kormányra kerül, úgy fog tenni, mint Horthy a nyilasokkal: kioszt nekik két pofont, és hazazavarja őket."
jobbik.net/index.php?q=node/5942

Most ez történik.
A kormányrakerülésük után rögtön deklarálták, hogy azon az állásponton vannak, hogy "nincs cigánybűnözés". (Talán előtte is, de ebben nem vagyok biztos.)
Mit vártak: ha hatalomra kerülnek, akkor majd "bekeményítenek" ebből a szempontból? (Egyébként bizonyos szempontból be is keményítettek: van precedens rá, hogy romákat ítéltek el magyarellenesség miatt.)

tewton 2011.05.03. 09:40:01

@Alfőmérnök:
... ezzel a "nincs"-csel az a gond, hogy többmindnt jelent.
a fidesznek azt, hogy nincs és kuss, nem van, nem lesz, ami érthető

felénk meg azt, h miazhogy, nagyonis, de már kurvára van. szóval a tapasztalat meg a kormáynzati szándék erősen divergál. és a patai dolog kezelése is inkább ilyen idáig.

tevevanegypupu 2011.05.03. 09:52:23

@Alfőmérnök:

Akiket felsorolt nyilvan nagyon turelmetlenek es reszben erteni is lehet oket. Husz ev alatt nemigen tortent meg az amit mindenki vart a rendszervaltastol. Esetleg nagyon radikalis modszerekkel lehetett volna siettetni, csakhogy az EU tagjakent megsem provokalhatunk polgarhaborut, hiszen az ellenzek most is mindent megtett es meg is tesz azert, hogy ellehetetlenitsek Orbanekat. A Jobbik nem a megoldas - bar vannak javaslataik amin lehet gondolkodni - sajnos ok eppen a problemakat elezik tovabb. Nemhogy siettetnek azt a valtozast amit a felsorolt urak annyira hianyolnak (meg mi is), hanem lassitanak. Eppen eleg a belso ellenseggel(: kuzdeni a fidesznek, a kulsokkel - nemzetkozi kozvelemeny, fajvedo szervezetek meg internacionalista izek - mar tenyleg nincs lehetoseg. Foleg most nincs, hogy balszerencsere - mert szerintem egyaltalan nem szerencses, hogy igyen qva nhez helyzetben - pont most lettunk EU elnokok..

tevevanegypupu 2011.05.03. 09:52:23

@Alfőmérnök:

Akiket felsorolt nyilvan nagyon turelmetlenek es reszben erteni is lehet oket. Husz ev alatt nemigen tortent meg az amit mindenki vart a rendszervaltastol. Esetleg nagyon radikalis modszerekkel lehetett volna siettetni, csakhogy az EU tagjakent megsem provokalhatunk polgarhaborut, hiszen az ellenzek most is mindent megtett es meg is tesz azert, hogy ellehetetlenitsek Orbanekat. A Jobbik nem a megoldas - bar vannak javaslataik amin lehet gondolkodni - sajnos ok eppen a problemakat elezik tovabb. Nemhogy siettetnek azt a valtozast amit a felsorolt urak annyira hianyolnak (meg mi is), hanem lassitanak. Eppen eleg a belso ellenseggel(: kuzdeni a fidesznek, a kulsokkel - nemzetkozi kozvelemeny, fajvedo szervezetek meg internacionalista izek - mar tenyleg nincs lehetoseg. Foleg most nincs, hogy balszerencsere - mert szerintem egyaltalan nem szerencses, hogy igyen qva nhez helyzetben - pont most lettunk EU elnokok..

tevevanegypupu 2011.05.03. 09:52:23

@Alfőmérnök:

Akiket felsorolt nyilvan nagyon turelmetlenek es reszben erteni is lehet oket. Husz ev alatt nemigen tortent meg az amit mindenki vart a rendszervaltastol. Esetleg nagyon radikalis modszerekkel lehetett volna siettetni, csakhogy az EU tagjakent megsem provokalhatunk polgarhaborut, hiszen az ellenzek most is mindent megtett es meg is tesz azert, hogy ellehetetlenitsek Orbanekat. A Jobbik nem a megoldas - bar vannak javaslataik amin lehet gondolkodni - sajnos ok eppen a problemakat elezik tovabb. Nemhogy siettetnek azt a valtozast amit a felsorolt urak annyira hianyolnak (meg mi is), hanem lassitanak. Eppen eleg a belso ellenseggel(: kuzdeni a fidesznek, a kulsokkel - nemzetkozi kozvelemeny, fajvedo szervezetek meg internacionalista izek - mar tenyleg nincs lehetoseg. Foleg most nincs, hogy balszerencsere - mert szerintem egyaltalan nem szerencses, hogy igyen qva nhez helyzetben - pont most lettunk EU elnokok..

tevevanegypupu 2011.05.03. 09:52:59

A jo eletbe, hat ezt azert haromszor nem akartam elkuldeni!!!

Alfőmérnök 2011.05.03. 09:56:06

@tewton: Aki egy hatalomtól, bármilyen hatalomtól azt várja el, hogy mindenről nyíltan beszéljen, az elmebeteg. Vagy proli.

A kérdés, hogy milyen intézkedéseket hoznak, és ennek mi a hatása. Szerintem gyöngyöspatát nem kezelték rosszul, de ezen lehet vitatkozni. Az azonban tény, hogy eddig nem sok mindent tettek az ügy érdekében (Pintért én sohasem tartottam jó választásnak, de nem ismerem a rendőrség belső szerekezetét, állapotát, lehet, hogy adott helyzetben nem volt olyan rossz ötlet őt kinevezni).
Bár állítólag a rendőrséget némileg megerősítették. És ismét felhívnám a figyelmet a három magyarellenesség miatt gyanúsított romára.

Alfőmérnök 2011.05.03. 10:02:24

@tevevanegypupu: Mit vártak egy év alatt? Egy év a politikában semmi. (Persze ehhez képest lehetne sorolni az eredményeket is, amiket elértek, de valahogy ezt mindig kihagyják.)
Szerintem egyszerűen arról van szó, hogy azt hiszik, hogy jobban értenek a politikához, mint a hatalomgyakorlók - pedig dehogy.

tevevanegypupu 2011.05.03. 10:30:27

@Alfőmérnök:

Na persze, mindnyajunknak vannak jo megoldasai.(: Csak az a baj, hogy tenyleg csak reszproblemakra koncentralunk, nem latunk a szinfalak moge, ahol a tulajdonkeppeni politika jatszodik. Tulsagosan sok szalon meghozza, es ezek osszefuggenek. Ezzel nem mondok ujat.(: Szoval meg ha egy valamit meg is oldanak, nem biztos, hogy az - mert olyan megoldast valasztottak ami tetszik a zembereknek - hasznos lenne a tobbire is. Es nem is biztos, hogy a legeslegfontosabb problemat kell megoldani ahhoz, hogy vegre beinduljon valami. Szoval varni kell es kozben nyugodtan lehet duhongeni is, ha ugy tunik, hogy a vegeredmeny belathatatlan messzesegben, erelhetetlenul szalad elottunk. Pedig 2014 nincs messze, es addigra biztos, hogy legalabb reszben nehany dolgot el tudnak intezni Orbanek. Nem veletlenul jajongnak annyira a baloldalon, nem az orszag miatt szomorkodnak az biztos.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.05.03. 11:13:11

@tewton: @tevevanegypupu:

Így könnyű problémákat "megoldani"! Mikor olvastam, nem hittem a szememnek --- így indokolni még én is tudnék #:-| Nem tudom eldönteni, hogy gúnyt űznek belőlünk, provokálnak bennünket vagy egyszerűen elment az eszük:-(

"2011 . évi . .. törvény a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról

1 . §

A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978 . évi IV. törvény (a továbbiakban : Btk .) 174/A . §-a a következő (1 a) bekezdéssel egészül ki :

„(1a) Aki mással szemben valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása miatt olyan, kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy riadalmat keltsen, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

(...)

RÉSZLETES INDOKOLÁS

az 1. §-hoz

A törvényjavaslat (a továbbiakban : Javaslat) három évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli fenyegetni azt, aki olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz tartozó közösség tagjaiban riadalmat keltsen.

(...)"

www.parlament.hu/irom39/02990/02990.pdf

ü
bbjnick

Alfőmérnök 2011.05.03. 11:18:41

@tevevanegypupu: Már eddig is sok mindent elintéztek - persze, lehetett volna jobban is csinálni -, csak vannak, akik ezt nem akarják észrevenni, vagy szándékosan elterelik róla a figyelmet.
Ahogy Csurka István írta nemrég:
"Az Alkotmány elfogadva, a kormány a helyén van, de a farizeusok dolgoznak."

Alfőmérnök 2011.05.03. 11:54:48

@bbjnick: Szerinted jó dolog, ha valaki "nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása miatt" riadalmat kelt valakiben?

tevevanegypupu 2011.05.03. 13:08:09

@Alfőmérnök:

Csurkat sajnalom. Multjaval egyutt is helye lenne a politikai eletben. Es ha a miep marad - ebben Elpetnek igaza volt - nem alakul ki ez a rettenetes helyzet mint ami most van.

tevevanegypupu 2011.05.03. 13:09:33

@bbjnick:

De ez a torveny vonatkozik am azokra is akik a magyarokban akarnak riadalmat kelteni.(:

devuscka 2011.05.03. 13:22:49

@tevevanegypupu:
"A Fidesz egyik elnökségi tagja szerint ennek részben az volt az oka, hogy Orbán Viktor és több más kormánytag is azon az állásponton volt, hogy "óvatosan kell bánni a kérdéssel", illetve a hatályos büntető törvénykönyv alapján is fel lehet lépni a hasonló szervezetek tagjai ellen. A hajdúhadházi, illetve később a gyöngyöspatai ügyekben hozott bírósági döntésekből azonban kiderült, hogy a bíróság "nem akarja a kellő módon értelmezni a jogszabályt". Ezért kellett a politikus szerint hétfőn megszavazott "szájbarágós Btk.-módosítás", hogy "egyértelmű irányba", gyakorlatilag kényszerpályára tereljék a hasonló ügyekben az igazságszolgáltatást. "
www.origo.hu/itthon/20110503-a-lex-gyongyospata-hattere.html

tevevanegypupu 2011.05.03. 13:34:00

@devuscka:

Nagyon jol tudom mi a problama, mindenki tudja. Azt is tudjuk miert ment a vedegylet, a betyarok meg a garda maradvany azokra a helyekre ahol a ciganyok zargatjak, megfelemlitik vagy tobb esetben gyilkoljak a lakossagot es evtized ota egyetlen nyugodt hetkoznapot nem hagynak a magyaroknak. A fidesz olyan torvenyt hozott ami helyes - nincs egyenruhas masirozas - es csak a rendorseg lephet fel eroszakos eszkozokkel. Ami szornyuve teszi a helyzetet az az, hogy vannak olyan politikai erok, akik ezt a torvenyes fellepest ugy akarjak feltuntetni, hogy Magyarorszag kormanya fasiszta-naci-rasszista eszkozokkel lep fel egy kisebbseg ellen. A fidesznek kell megoldania, hogy reszben sokkal jobb kommunikacioval probalja ellensulyozni ezt a hazugsagot, a masik meg az lenne, hogy ne torodjon a kulfoldi visszhanggal, mentse az artatlanokat. De ehhez csak a hivatalos kormanynak, tehat nekik van joguk es ez az o kotelesseguk.

devuscka 2011.05.03. 14:10:07

@tevevanegypupu:
.."hogy vannak olyan politikai erok, akik ezt a torvenyes fellepest ugy akarjak feltuntetni, hogy Magyarorszag kormanya fasiszta-naci-rasszista eszkozokkel lep fel egy kisebbseg ellen"
Egyenlőre ezt a törvényt most (még) nem így interpretálják.
"A javaslatot támogatta az MSZP és az LMP is, a Jobbik viszont elutasította azt. A volt jobbikos Pősze Lajos és a volt MSZP-s Szili Katalin igennel szavazott, a volt LMP-s Ivády Gábor és – vélhetően tévedésből – az MSZP-s Varju László nemmel."
index.hu/belfold/2011/05/02/modosul_a_btk._az_egyenruhas_bunozes_miatt/
de gyorsan lekerült a lapok mai oldaláról a 'téma'.
lehet,hogy azért mert @bbjnick: hivatkozása alapján nem egyértelmű,hogy ez a törvény 'csak' az egyenruhában masírozók ellen szól.("lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása miatt olyan, kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy riadalmat keltsen, bűntettet követ el") - hogy ezt a bírók és a vádlók hogy igazolják majd? Pl, ha valakiben riadalmat kelt éjszaka felszált 6 db cigány viselkedése a 4-os villamoson? De még csak nem is kell, hogy cigány legyen elég ha részegek csoportja? (nekem nem olyan 'szájbarágós' ez törvény, mint ahogy az origo cikke írja)

tevevanegypupu 2011.05.03. 14:56:32

@devuscka:

Igen, errol targyaltak eppen ma reggel valamelyik hirmusorban, hogy egyes falvakban a rendorok is tok maskeppen ertelmezhetik ezt a torvenyt, mindenkinel mas az a fok amikor megriad. Nekem eleg egy merges tekintetu ciganyember is, de ez nem evidens. Gondolom a torvenyt muszaj volt meghozni, a finomitas majd ezutan jon. Mert valahogy meg kellene kicsit pontosabban hatarozni, bar az is lehet, hogy magatol ertedodo: ha egy csapat (mindegy milyen) randalirozik az utcan akkor mar riadalmat kelt, lehetnek azok akar az erettsegi bankettrol reszegen hazadajdajozo diakok is.

tewton 2011.05.03. 15:20:08

@Alfőmérnök:
lol, alfi, maga egylépésben akar moralizálni, ami nem okos.

nézegesse csak:
"„(1a) Aki mással szemben valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása miatt"

namost ilyenkor attól félek, hogy a "megdöglesz magyar geci" meg a "kigyújtalak te paraszt geci" pont alkalmatlan lesz arra, hogy "nemzeti, etnikai" legyen, hiszen reézböűrű testvéreink is magyarok, mert ugye hogy mi a magyar, azt publikusan általában asszimilánsok szokták-szeretik megmondani.

devuscka 2011.05.03. 15:36:15

@tevevanegypupu:
Talán ezért is áll '2' paragrafusból a törvény.
A második a "Közbiztonsági tevékenység jogellenes szervezése
217."
Az elsőben: "Aki mással szemben ... olyan, kihívóan
közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy riadalmat keltsen...

Ezt nem hangsúlyozták. Ügyesen ki lett ez találva. Nem rossz. Elismerésem. :-)

Alfőmérnök 2011.05.03. 15:51:18

@tewton: Az nincs benne, hogy ha "magyar" mondja "magyarra", akkor nem érvényes. Tehát rossz a következtetésed.

Alfőmérnök 2011.05.03. 16:06:31

@tevevanegypupu: Ezt csak azok nem veszik észre, akiknek az az előfeltevése, hogy a fidesz genocídiumot hajt végre a magyarság ellen, és mindenáron ezt a meggyőződésüket akarják igazolni. (És persze azt is ellenségnek tartják, aki nem osztja ezt a meggyöződésüket.)

Alfőmérnök 2011.05.03. 16:19:05

De olyanok is vannak nyilván, akiknek azért nem tetszik a törvény, mert jónak tartják, ha valakiben nemzeti/etnikai hovatartozása miatt riadalmat keltenek.

betyár (törölt) 2011.05.03. 16:51:19

@Alfőmérnök:

Ha kérhetem, rám ne hivatkozz, pláne ne olyan dolgokban, amiről lövésed nincs. Nagyobb rombolást végzel itt, mint vincenték. Öntudatos sehovasejutó, háttérben puhatolózó, információk után kuncsorgó, rossz hír keltő.

Összegezve: felejtős vagyok neked.

Alfőmérnök 2011.05.03. 16:55:28

@betyár: "pláne ne olyan dolgokban, amiről lövésed nincs"
Nem te írtál véletlenül posztot a kormányt belülről bomlasztó liberálisokról?

Alfőmérnök 2011.05.03. 16:59:22

@betyár: Nem te tapsikoltál, mikor Novák Emőke "legyőzte" (muhahha) Szőcs Gézát?

tevevanegypupu 2011.05.03. 17:32:52

@Alfőmérnök:
Viszont azt se felejtse el, hogy a jobbikra nagyon sokan szavaztak, meghozza azok, akiket ez a cigany-magyar konfliktus kozelrol erint, mindennapokban erzik. A jobbik szerencsetlensege viszont, hogy a fidesz kormanyra kerulve kezelni kezdte azt a problemat amivel tulajdonkeppen ok jutottak a Palamentbe, es olyan nepszeruek voltak,hogy Vonaek kezdtek elhalvanyodni ezen a teruleten. Raadasul Morvai Krisztina elment europai parlamentistanak - o egyebkent is zsidoszakerto(-; - Vona-Novak pedig nala sokkal jelentektelenebbek.

Alfőmérnök 2011.05.03. 17:46:08

@tevevanegypupu: Így igaz, bár nem nagyon értem, hogy kapcsolódik ez betyár hisztijéhez. :)
(Hacsak nem ő is Jobbik szavazó volt, és azon sértődött meg, hogy lefidesszavazóztam.)
Morvai, Gaudi jó szakemberek, de mit tud Vona? Novák Emőke legalább jópofa performance-okat tud csinálni.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.05.04. 21:32:41

"írja a francia liberális Le Monde. "A titkosszolgálatok nemzetközi összeesküvést emlegetnek, és vizsgálják, hogy ellenséges külföldi szolgálatok vagy egyéb üzleti körök játszhattak-e szerepet egy nemzetközi lejárató médiakampányban. E feltételezés szerint külföldi hatalmak hisztériakeltésként a nők és a gyerekek buszos elutazását evakuálásnak akarták volna beállítani.""

hvg.hu/itthon/20110504_gyongyospata_kulfoldi_sajto
süti beállítások módosítása