Leárnyékolva
2009. július 25. írta: Redakció

Leárnyékolva

  „Ki hitte volna, hogy [Orbán] eszméinek népszerűsítésében olyan lelkes Orbán-fanok vesznek részt egyszer, mint a Medgyessy-kormány idején szerveződött UFI? (Utolsó Figyelmeztetés.) A lap azóta megbukott (az elavult "bankárkormányozással" együtt), de netes verziója máig fogható. Átkeresztelve, kifakulva, a Jobbik által leárnyékolva, reakcio.hu néven működik. Szerkesztői nem tudják megemészteni, hogy a kuruc.info "jobbról előzte" őket, s kénytelen-kelletlen "középirányba sodródtak". Önmeghatározásuk szerint a reakcio.hu az "avangárd polgári ifjúság" fóruma. De nem elég reakciós.”

  (Buják Attila, a 168 Óra aktuális lapszámában)

 

  [Reakciós kampányüzenet: csapataink harcban állnak a GoldenBlog frontján, támogasd őket szavazatoddal! (Az első helyre tett blogot szereted a legjobban.)]

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr141267759

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tormay Cecile 2009.07.26. 11:23:21

Tormay Cecile, a magyar irredenta Nagyasszony, 1936-ban jelölték a Nobel-díjra. 1937-ben megosztva megkapta volna az Irodalmi Nobel-díjat, de halála ezt megakadályozta. „Csak az emberek dűlnek ki, hitük megmarad másokban, és ez a fő.” "...

Trackback: Rácz Sándor 2009.07.26. 11:18:04

Rácz Sándor (Hódmezővásárhely, 1933. március 17.) magyar politikus, az 1956-os forradalmi munkásmegmozdulások egyik vezéralakja, a Kádár-diktatúra idején az ellenzéki értelmiségi mozgalmak résztvevője volt. Ő volt az egyedüli, aki kérte az ország adós...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.07.25. 15:06:40

Ejha. Buják Attila itt nagyon látványosan gyakorolja a kommunisták kedvenc sportját. Na, mondjuk nem kell törnie magát - a 168 óra törzsolvasóiból nem is nézném ki az internethasználatot.

józan' 2009.07.25. 15:30:39

Korrekt! :-D

(btw mit jelent az, hogy a "Jobbik által leárnyékolva"?)

Kenguru 2009.07.25. 15:41:13

"168 óra törzsolvasóiból nem is nézném ki az internethasználatot. "

Pedig meg valogatas is van minden egyes szamban a forumuk hozzaszolasaibol.

Egyebkent meg szar lehet most Buják Attilanak lenni.
Szar lehet az eltuno mult egy darabjanak lenni.

letterforce · http://letterforce.blog.hirszerzo.hu 2009.07.25. 15:42:28

Buják nem olvas, de ír. Reakciót legalábbis bizosan nem olvas. Mégis ír. Kár. Írás és olvasás együtt fontos. Megkockáztatom: az olvasás fontosabb. Bujáknak is.

Bladecatcher 2009.07.25. 15:55:16

Akkor most mégsem a szőlőbányából van a pénzetek? :-D

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.07.25. 16:09:13

ősidők, hősidők...mekkora ez a címlap...
"Szerkesztői nem tudják megemészteni, hogy a kuruc.info "jobbról előzte" őket" ez így hogy jött. Ebből látszik, hogy a 168 őskomcsijai nem interneteznek. Nekik már az egész "gyanús"

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.07.25. 16:09:25

Lehet azt mondani, h aki reakcio.hu-t ír, és nem reakcio.blog.hu-t, ne adja Isten mandiner.hu-t, az nincs egészen képben. Ki az, aki még a reakcio.hu-ról indít?

Másfelől a "Jobbik által leárnyékolva" kitételt én sem vágom. Talán az, h már nem elég trendi a Jobbikhoz "avantgadrjához" képest, és már csak árnyékban tud létezni a mainstream jobber netvilág részeként?

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.07.25. 16:12:04

@sün!malac69 az uborkaszezon főzöldsége: mondjuk a "netes verziója máig fogható" mondat se rossz...a Szabad Európa, az fogható...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.07.25. 16:12:58

Azé' gyerekek, milyen ciki már a haladó baloldalnak, h a modern netvilágban messze progresszívabb és intenzívebb a jobberség.

Lehet, h aki a neten győz, hosszútávon azé a pálya nagyban is?

Nem lehet véletlen, h az első szavazók körében legalább 10-szer annyi jobber van, mint ballibbant.

Kihalásos alapon eddig vesztésre állnak Bujákék...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.07.25. 16:22:55

A "avangárd" miért nem avantgárd ?

Ezt most a reakciósok ku..k el, vagy a 168 órás őskövületek?

irrelevant 2009.07.25. 16:30:32

Ők beszélnek arról, hogy mi van kifakulva? :DDD

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.07.25. 16:30:37

@sün!malac69 az uborkaszezon főzöldsége:
Nem tudom, nekünk nincs ilyen önmeghatározásunk. :] Csak ilyen:
reakcio.hu/maincontent/a_lap

(Az viszont elképzelhető, hogy a nyomtatott 168 Órát kopizó kolléga lazsált el egy karaktert.)

Kenguru 2009.07.25. 16:30:58

"Nem lehet véletlen, h az első szavazók körében legalább 10-szer annyi jobber van, mint ballibbant. "

Ez mar regen igy van.
Csak az a baj, hogy 10-bol 3 kb mar Jobbikos.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.07.25. 16:44:26

@aesculus:
Állítólag a széljobb médiáról szóló nagy összefoglaló az írás. Lehet, hogy veszek is egy 168 Órát, úgyis olyan kevés örömöm van mostanában az életben. :)

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.07.25. 16:47:36

@TuRuL_2k2: a Katus mamás címlapot máig a párnám alatt őrzöm:-D

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.07.25. 16:49:02

Kedves Buják Attila elvtárs!


Ezúton szeretném Önt tájékoztatni, hogy a 168 Órában megjelent írására egy válaszírás jelent meg az ön által leírt elektronikus újságoldalon.

A "Reakció" nevű ellenzéki média az írást a címoldalon jelentette meg; azonban az írás azonnal átkerül egy másik oldalra, amikor az elektronikus hozzászólások megtekintésének szándékával az egérrel megnyomom a "11 komment" gombot. Ennek okát az illetékes szakértő elvtársaink még vizsgálják.

A cikket a "Redakció" álnéven publikáló újságíró jelenítette meg, akinek a személyazonosságát még nem sikerült tisztázni.

Szeretném továbbá nyomatékosan felhívni a figyelmét a nevezett elektronikus újságoldal fasisztoid tulajdonságára. Amikor belépek a központi párthivatal által számomra elkészített "lujzika68" operatív fedőnéven, a továbbiakban a nekem írt válaszok sárga megejelöléssel jelennek meg. Határozott véleményem szerint ez is a nevezett elektronikus újságoldal náci voltát támasztja alá, ugyanis nyilvánvaló, hogy ezek a náci csoportok az általuk zsidónak tartott hozzászólokat jelölik meg így, sárgával.

Ezúton javaslom a tisztelt elvtársnak, hogy a nevezett válaszírásra a lehető legkorábban, már a jövő hónap közepén szíveskedjék egy további cikket megjelentetni.

Teljes mértékben biztos vagyok abban, hogy az elrettendő szellemi fölényünkkel, a magasfokú technikai hozzáértésünkkel, és a rendkívül gyors reagálásunkkal könnyedén az ellenforradalmi erők fölé kerekedhetünk!!!


Elvtársi üdvözlettel:

Kovács Géza elvtárs

MSZMP KB
Elektronikus Sajtótermékek és Telexüzenetek Figyelését Célzó Operatív Főosztály


P.S. Bolgár úrnak kérem adja át forró elvtársi üdvözletem!

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.07.25. 16:53:14

@aesculus: bár ez még viccnek is undorító volt

Taktikai Atompingvin 2009.07.25. 17:05:40

Szerintem köze lehet hozzá, annak is, hogy az Mszp szerint "antiszemita heccblog" lettetek

zoli29 2009.07.25. 17:28:10

Ez annyira szánalmas és színvonaltalan, hogy felidegesíteni sem tudom magam rajta. Meg hát süt belőle, hogy fogalma sincs, mi fán terem a Reakció.

2009.07.25. 17:46:20

Buják Attis túl sokáig volt a tűző napon.
És nem volt leárnyékolva.

Bell & Sebastian 2009.07.25. 18:08:19

Buják Attila
Telefon: 438-5554
E-mail: bujak.attila@168ora.hu

Ide lőjetek!

Kósáné Kovács Magdáról mondta ('94.10.18):

"A miniszterasszony beindul, szikrázik, fújtat, mint egy tizenkilences páncélvonat."

Attila gyerek meg rácsatlakozott, azóta csak szikráznak, fújtatnak és Kun Béla bőrkabátját imádják zártkörű szeánszokon!

Tehetetlen Dodó 2009.07.25. 18:28:59

Ez a rettenthetetlen Buják most jól odacsapott a jobbos médiának.
Elismerően csettint mind az ezerháromszáztizennégy olvasója.

states 2009.07.25. 18:31:47

Buják Attilától azt kellene megérdeklődni: és vajon a 168 óra kiktől van leárnyékolva, mert az olvasóktól aligha. A rendszerváltás környékén oly népszerű közéleti folyóiratot ma olvasók kezében nem látni, legfeljebb az újságos standokon. Hónapok telnek el úgy senkinek a kezében nem látni. Persze az is lehet, hogy szégyellik elővenni a járműveken, és otthon titokban óriási tömegek olvassák...

cutcopy 2009.07.25. 18:53:59

@józan': mit jelent az, hogy a "Jobbik által leárnyékolva"?

Tudod, mint a napfogyatkozás, száz évenként pár percre!

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.07.25. 19:06:48

@states: Az az igazság, hogy a rendszerváltáskor egyenes ágon átörökített kommunista sajtónak és médiának az internet, különösen pedig a blogoszféra megjelenésével és terjedésével fokozatosan befellegzett, mivel itt nem a szürke klientúra, hanem az a szabad, gondolkodó közösség tör előre, amelyiket nem lehet (egyelőre) a régi módszerekkel leszabályozni. Nem kell jóba lenni egy volt népfrontos vagy pártlap főszerkesztőjével, nem kell minden tekintetben korrumpálódni, mire az ember eljut a publikációig, elég blogot indítani és pártkassza-pénzek nélkül, lélekből, szerelemből értelmes gondolatokat írni.

mildi 2009.07.25. 19:10:40

ez már csütörtökön fájt, oda is vágtam a lapot az asztalhoz...

Taktikai Atompingvin 2009.07.25. 19:19:15

@Bell & Sebastian:
www.168ora.hu/itthon/ut-a-populizmushoz-8718.html
Ezt kéne neki elküldeni.Ebben fiatalos, progresszív bandaként jellemzi Bita kollégája a reakciósokat.
Valamelyik szerkesztő akár le is olthatná őket

Pelso.. 2009.07.25. 20:06:08

Vajon,mi is ebben a kínos, csak nem a "avangárd polgári", -így együtt:)

bitadani 2009.07.25. 20:16:00

csodagyerek: bita kolléga ismer számos reakcióst, jó véleménnyel van róluk, és újságíró korában mindig törekedett rá, hogy ne legyen véleménye olyasmiről, amiről semmit sem tud. ugyanakkor sokszor tapasztalta, hogy ez nem általános.

(disclaimer: buják attila évekig a főnököm volt, sokat köszönhetek neki, és nem tudom, a fenti mondatai mit jelentenek.)

Bell & Sebastian 2009.07.25. 20:27:55

@csodagyerek:

Melyikünk lehet Bita Dani? :)

@Loxon:

Pontosan ez járt a fejemben kocsimosás közben. Jobbak a fegyvereink, információink, utánpótlásunk, stratégiánk...

"Szorul a hurok, csiga!"

freehckr 2009.07.25. 20:40:15

@Loxon:
Hah, be jól mögmondta kend...

states 2009.07.25. 20:52:27

@Loxon: Ennek a Buják-véleménynek azért van hányás bukéja, mert MSZPénztár nélkül a 168 óra, mint folyóirat, már régen csak egy lábjegyzete lenne a néhai rádióműsornak, aminek a logóját Mester Ákos anno nemes egyszerűséggel kilopta a rádióból. És ehhez képest van pofájuk lebuktázni, lefikázni azokat, akiknek nincs hozzáférésük a kis Puch pénztárcájához.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.07.25. 20:58:15

@mefisto:

Ott a pont!:-)))

@Bell & Sebastian:

Felhívtam, de foglalt.

Szállj le a vonalról, baszod, nem kell örökké a mesterrel tárgyalnod:o))

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.07.25. 21:22:41

ez már nem az első eset, hogy odaátról megemlítik ezt a jobbikos dolgot.
eddig eleresztettem a fülem mellett, de most már azon kezdek gondolkodni, hogy lehet benne valami, különben csak nem ismételgetnék.
ennyire ők se lehetnek hülyék :-P

Taktikai Atompingvin 2009.07.25. 21:24:49

@Bell & Sebastian: egy kommenttel előtted:)
@bitadani: Nem szántam sértésnek amit önről írtam.Nem a google-ből pecáztam ki a cikket, tudtam hol keressem, mert olvastam.Épp azon csodálkozom, hogy amióta nem veszek újságot (2008 óta), miért kerültek a reakciósok a kuruc.info szintjére a 168óránál.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.07.25. 21:55:41

fogadok, hogy a Jobbikos szál Lola miatt került be... :-]

bitadani 2009.07.25. 22:46:16

@csodagyerek: nem sértődtem, sőt, csak arra utaltam, hogy a 168 óránál (amit persze bőven lehet fikázni, akkor is lehetett, amikor én ott dolgoztam) nincsenek központi utasítások. vagyis két éve én nem azért 'dicsértem meg' a reakciót, mert az volt a policy, hogy magunkhoz kell ölelni a nem kizárólag a fideszes sillabuszt fölmondó jobbosokat, hanem mert rendben lévőnek találtam, amiket írtak.
velem ellentétben buják, felteszem, nem olvasta a reakciót, nem olvassa a blogot: annyit tudhat, hogy volt valaha egy béna nevű fidelitasos lap, amit átkereszteltek, és nem fogta, hogy a reakció név nem feltétlenül az akut horthy-nosztalgia eredménye. erre utal, hogy azt gondolja: a kuruc.info miatt 'tolódott középre' és 'fakult ki' a reakció. vagyis tájékozatlanság ez, nem rossz szándék - ami persze szintén baj.

Taktikai Atompingvin 2009.07.25. 23:03:35

@bitadani: Én 16 éves koromban kezdtem el olvasni a 168 órát , és 18 évesen(tavaly) álltam át a netre, mint állandó hírforrásra.Bár soha nem voltam baloldali, szerettem olvasni a lapot, azért döbbenek, hogy mi van.Te belülről ismered az újságot és örülök, hogy szerinted ez nem azért van, mert az mszp szerint itt tombol a náculás.

mildi 2009.07.25. 23:10:30

@bitadani: látszik, hogy nem olvassa, de legalább ránézhetett volna, mielőtt a cikket megírja. ezen pörögtem be én is. azért a 168órától nem ezt várom....

Bell & Sebastian 2009.07.25. 23:47:09

@sün!malac69 az uborkaszezon főzöldsége:

Most nincs félfogadás, videót Photoshoppolunk éppen!

@csodagyerek:

Előtted az élet, vehetsz cigit, sört, szexlapot, de discoba ne menj, a sok tuctuc után még szemet vetsz Mészáros Tamás bácsira!

bitadani 2009.07.26. 00:28:06

@csodagyerek: az mszp és a baloldali lapok kapcsolata bonyolult, sőt, szar ügy, de ilyen szoros összefüggés biztosan nincs. én legalábbis nem tapasztaltam, pedig öt évet dolgoztam ott, és - azt gondolom - nem vagyok egy nyakó istván :)
a teljes cikket azóta sem találtam meg, de fenntartom, hogy a pósztban lévő idézet egyszerű igénytelenség.

bitadani 2009.07.26. 00:31:56

@mildi: ezt megértem, de nem jönnék elő a 'bezzeg az én időmben jobb volt'-tal ;)

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.07.26. 00:38:31

Ha valaki azt kérdezi, miért nem hiszek az evolúció darwini változatában, akkor elég, ha a 168 órára mutatok.

osborne 2009.07.26. 00:57:09

Buják úr örülhet, hogy itt megjelenik a neve mert amúgy senkit nem érdekel kiőmiő, mit ír és mit mond, _senkit_.

De látom őt annál inkább mi folyit itt és a titkos kedvencén a kurucinfon ;]

egyébként meg egy kérdés az egész ügy:

168 óra minek van?

Tehetetlen Dodó 2009.07.26. 08:03:55

@mildi: Miért, mit vársz a 168 órától?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.07.26. 09:15:50

Én újabban MGP (Molnár Gál Péter) írásait hiányolom.
Ő a leghitelesebb baloldalon:

langyi, ügynök volt, és sémita.

Jaaaa, és még néhányan Latinovits halálát is rajta kéri számon.... szegényen...

hát van baja, az biztos.

@Tehetetlen Dodó:

Hello Dodókám, úgy is mint bálnaügyi szagértő:o)

tevevanegypupu 2009.07.26. 09:38:54

@sün!malac69 az uborkaszezon főzöldsége:

MGP pedig a Latinovits csaladot vadolja
Latinovits halalaval kapcsolatban, szerinte nem vigyaztak ra elegge.
Neki nagyon nehez lehet beletorodnie abba, hogy mar nem elet-halal ura szinhazi berkekben, hiszen regen egy-egy szinikritikajaval konnyeden kivegzett - legalabbis egy idore - barkit. Ket-harom evvel ezelott Bacher Ivannal egyutt irt egy jo konyvet a regi Budapestrol, kavehazakrol: Helyek.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.26. 10:07:21

Gondoljatok az örök igazságra: a negatív reklám is reklám. :)

Amúgy elolvastam a cikket, és megnyugodtam, mert rólunk nem írnak. :)

mildi 2009.07.26. 11:12:51

@Tehetetlen Dodó: normális újságírást, alaposságot, körültekintést etc. csak a szokásos dolgokat. ehhez vok szokva. lesz@rom, h ki milyen oldalon áll, nem várok el függetlenséget (mkinek húz a szíve vhová), de korrektséget igen.
én már csak ilyen hülye állatfajta vok, h belefér a reakció, örülünk vincent, heti válasz, 168óra, nol, hírszerző. van, mikor bólogatok egy cikk kapcsán, van mikor morgok....

Zetek 2009.07.26. 11:31:53

De ki az a Buják Attila, hogy az ő nem tetszése tényező lenne. De ez még oldoz fel az apróbb disznóságok alól.

Wahari 2009.07.26. 11:34:54

Mi nem érthető a leárnyékolást tekintve? A legtöbb Jobbikos fan itt nyilvánul meg, és bármit írhatnak, senki még csak nem is szól rájuk, hogy mossák ki a szájukat.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.07.26. 12:16:01

@Wahari:

Ostobaságot írsz, mivel nemcsak leugatások vannak olykor, de még kitiltás is volt az utóbbi hetekben.

Hiába, aki nem figyel, az olyan kis hadováló oktondi marad, mint te.

Térdre, imára... ...majd vissza a tieidhez, ahová tartozol!

Hová is?
kapcsolat.hu? 168 óra online? népszava online?

normálR 2009.07.26. 15:18:48

Keserű sorok ezek egy keserűséggel érhetően telített szerzőtől.
Nem lehet most egyszerű mutatvány a 168 órába publikálni.
Sajnálatra méltó pótcselekvés a tükörbe nézés helyett.

civilkontrol 2009.07.26. 15:21:02

@normálR: pardon...
Erről a nickemről nem is tudtam :o)

RaszP. 2009.07.26. 15:35:59

fú most jól megkaptátok! nem is tudtok rá mit reagálni!

:D

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.07.26. 15:37:55

@normálR:

Jobbosnak leni sem volt könnyű a Horn- , Medgyessy-, Gyurcsány-kormányok idején, aztán csak kibírtuk. Szokni kell, hogy nem áll nyerőre az ember élethossziglan, megszakítás nélkül. Jót tesz az emberségnek is. Ki fogják ők is bírni. Csak megszokták, hogy mindig a fincsiben lubickolnak, aztán most nagy a fájdalom.

heima (törölt) 2009.07.26. 15:39:28

@Wahari: csk neked egy komment a bombagyár.hu-ról:

"ide azért erősen jobbos beállítottságú júzerek regisztrálnak!"

Eltévesztetted a házszámot; olyanokat a Reakción és a Konzervatóriumon (broáf) kell keresni. Ide radikális és rendszerkritikus olvasók járnak, nem a viktorbirkák és a borfétisiszta műpolgárkodók.

Tehetetlen Dodó 2009.07.26. 16:05:05

@mildi: "normális újságírást, alaposságot, körültekintést etc. csak a szokásos dolgokat"
Ezért kérdeztem, hiszen a 168 óra oly messze van ezen elvárásaidtól, mint ama bizonyos Makó nevű közkatona Jeruzsálem falaitól.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.07.26. 16:35:33

@heima: "borfétisiszta műpolgárkodók"

Igaz is, ez a délután pont kiváló alkalom egy-két pohárra. Nyakkendőben. ;)

civilkontrol 2009.07.26. 16:38:15

@Elpet: Az "érthető" jelző nem is a szerzőre és irományára vonatkozott, hanem a helyzetre. Ahelyett, hogy elgondolkodna saját dolgain, szerteszét köködi keserűségét. Ez teszi sajálatra méltóvá, de itt a jobb oldalon leginkább szánalmassá.

Ha én lennék abban a gyászos helyzetben amiben a libsi "értelmiség", nem biztos, hogy tudnék ennél többet produkálni.
A részemről mindenesetre mind egy szálig megérdemlik a sorsukat, TGM-mel az élen. Akik ennyire vakok, számoljanak a következményekkel.

civilkontrol 2009.07.26. 17:04:19

@elGabor: És közben el lehet olvasni a két oldalas Orbánbányák cikket a Nemzetben, ez talán a cikk íróját is keserű örömmel tölti el :o)))

mildi 2009.07.26. 17:14:46

@Tehetetlen Dodó: aham, persze. ha vki nem a szád íze szerint gondolkodik, akkor már csak gyalázni való szar?
rohadtul nem vok jobbos, de mégsem mondok ilyet pl a heti válaszról....mert jó újság, és érdekel a véleményük.

heima (törölt) 2009.07.26. 17:21:44

@mildi: a véleménynek nem a puszta létezése adja az értékét, hanem a minősége.

heima (törölt) 2009.07.26. 18:49:53

@Wahari: ez az egyik jó tulajdonságom

Tehetetlen Dodó 2009.07.26. 19:10:28

@mildi: Én ugyan sokkal visszafogottabban nyilatkoztam a 168 óráról, de legyen igazad: tényleg egy gyalázni való szar. És nem azért, mert másként gondolkodnak, hanem azért mert gátlástalan, aljas, hazug és csaló módon szolgáltak egy olyan rendszert, amely se nem baloldali, se nem liberális, se nem demokratikus.
És most meg csodálkoznak, de meg is érdemlik.

mildi 2009.07.26. 19:31:03

@heima: a minőségét meg, h ki mondja.....ugyibár

heima (törölt) 2009.07.26. 20:06:54

@mildi: azt nem kell megmondani, minden tévképzet alapján a minőség nem egy relatív fogalom, vélemények terén sem.

mondjuk aki ezt megkérdőjelezi és/vagy azzal jön, hogy az ő kis véleményét csak azért támadják, mert más mint a többi, na az egészen biztosan nincs minőségi vélemény birtokában:)

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.07.26. 20:23:02

khm, bor.

Buják Attilát 11 évvel ezelőtt láttam élőben az Elektromos Sportcsarnokban rendezett Fidesz-kongresszuson: már késő délelőtt csatakrészegen kóválygott a lelátókon.

Szép volt.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.07.26. 20:35:20

@Oli bácsi:

Nem biztos, hogy bor volt.

Bortól nehéz már késő délelőttre lerészegedni.

heima (törölt) 2009.07.26. 21:32:52

@Wahari: inkább a balfasz szót használnám esetedben.

tanarseged ur 2009.07.26. 22:10:54

"Borfetisiszták", hahaha!
Épp az ország legjobb olaszrizlingjét iszom.

bitadani 2009.07.27. 00:00:41

@Oli bácsi: bocs, de rossz irányt venne ez, ha nem szólnék bele. a kóválygás abszolút stimmel, default állapotnak is mondanám, de a részegség kizárt. ismerem, semmi sem áll tőle távolabb. (nem feltételezek rossz szándékot részedről, csak zavarna, ha ezt a levegőben hagyom.)

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.07.27. 00:07:37

@Oli bácsi: Mi tökéletesen meg tudjuk érteni, ha valaki egy Fidesz-kongresszuson már délelőtt berúg, mi is úgy tennénk. De tulajdonképpen bármelyik párt kongresszusán méltányolható a dolog.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.07.27. 08:32:09

Ennyi nem vagytok eléggé nácziak..csak amolyan fakojugend.

hcrules 2009.07.28. 12:06:32

Jaaaj de gáz... Elmegy az ember nyaralni és mire hazaér kiderül hogy kedvenc blogja náci!

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.07.28. 16:03:46

"Új harci eszköz jelent meg és vált tömegessé a magyar médiapolitikában. Észrevétlenül, lopakodva lett átütő hatású a net. Virtuális „harci kiadványok”, honlapok, fórumok, linkek százai között bolyonghat a politikai szörfölő. A „gyártók” zöme odaadó önkéntes. De korántsem csak amatőr. A jobboldali netvilágban BUJÁK ATTILA bolyongott."

És KURVÁRA ELTÉVEDT. Küldjünk neki egy mentőcsapatot, a krízisalap terhére!

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.07.28. 16:23:30

Be kell valljam, a teljes cikk sokkal kevésbé izgalmas, mint a beharangozó volt. Azt hittem, vérben dagonyázó fasiszta hordákról számoltak be, pedig ez csak egy vérszegény uborkaszezonos anyag, gyenge reakciós utalásokkal.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.08.08. 20:08:05

"a Jobbik által leárnyékolva, reakcio.hu néven működik. Szerkesztői nem tudják megemészteni, hogy a kuruc.info "jobbról előzte" őket, s kénytelen-kelletlen "középirányba sodródtak". Önmeghatározásuk szerint a reakcio.hu az "avangárd polgári ifjúság" fóruma. De nem elég reakciós.”"

:DD

és tényleg!
mennyi a reakcio látógatóinak száma? 1000-nél nem több.
ha most felmegyünk a kurucra, ott nem napi 1000, hanem most 1000-en olvassák :D
ja tudom, ők a hülyék. igazi demokrata hozzáállásmód, csak sajna a kuruc hozta le először a drasko ügyet. aztán hír tv, aztán fidesz.
én nem olvasom őket, csak ha kapok eg ylinket, de a hasznuk megkérdőkelezhetetlen. én onan tudom mit mondanak a magyarokról a német catornák.
a "gyurcsány takarodj" németre lefordítva: "zsidók, cigányok kifelé az országból."

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.08.08. 20:19:17

@TuRuL_2k2: gróf Tisza István karizmája esterházy péterével nem összeegyeztethető.
én nem tudom a reakció gárdája mit képezel magáról?
nem tudjátok Tisza úr mit gondolna esterházyról?
hát azt mintha esterházy károlyi lenne.
azt tudjátok mit gondolt károlyiról?

aki egy csoportba akarja rakni Tiszát és estert annak fogalma sincs semmiről. komolyan mondom.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.08.10. 13:54:47

@tesz-vesz:
No, itt van a fő trackback spammer. :]

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.08.10. 15:17:53

@tesz-vesz: "én onan tudom mit mondanak a magyarokról a német catornák."

Gratulálok, én meg a német csatornákból.
süti beállítások módosítása