Ingatlanadó? Szarjatok sünt!
2009. május 13. írta: aba

Ingatlanadó? Szarjatok sünt!

  Minden idők legocsmányabb reakció-posztját készültünk megírni, de olyat, hogy Trágár Tóni riadtan bújt volna Kínai Kálmán - nem túl széles - vállai mögé. Kényelmes kispolgári énünket az háborította fel, hogy a kétszáznégy, előrehozott választástól rettegő senki által megszavazott válságkezelő miniszterelnökünk nagy keményen nyilatkozta: lesz ingatlanadó, meg különben is, nem kell mindenkinek olyan nagyba' lakni, lehet kisebbe költözni.

  Vastagbőrék alaposan kitárgyalták a tervezettel kapcsolatos problémákat, azóta az MSZP is nyüszögve igyekszik elkenni a dolgot, meg szakértőminiszterelnökúr is elnézést kért pontatlan nyilatkozatáért. Állítólag azokra utalt, akik méltatlanul többet vesznek ki a közösből, mint amennyit beletesznek. Jól értjük, hogy szakértőminiszterelnökúr most magáról, meg offshore-os, adóoptimalizálós cimboráiról beszél?

  Felhorgadt állapotunkban mindez most kevés. Nekünk most underdog művészete kell.

  Ceterum censeo: húzzatok már el a picsába, tényleg.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr631119529

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2009.05.13. 23:37:12

@lelkylola:

Jaja, úgy ám! Hányszor adózott a tégla, mire a helyére került?

Újraelosztás komcsi logika szerint.

Bell & Sebastian 2009.05.13. 23:39:23

@reality:

1., Támogatás
2., Elírás, de Strabag vs. SZDSZ, MSZP elsz. -ra gondoltam, mutyi

reality 2009.05.13. 23:45:19

@Bell & Sebastian: Így már teljesen érthető. Nehéz a felfogásom. Már én is öregszem. :)

Bell & Sebastian 2009.05.13. 23:48:16

@reality:

Óvatosan fogalmazok csak, le tudnám köpni gyakorlatilag is...

Bell & Sebastian 2009.05.13. 23:55:55

Csak úgy általában kérdezem, remélem senki sem olyan naív, hogy azt gondolja, mindez elképzelhető anélkül, hogy ne adna ki vadászati tilalmat az APEH az egyenlőbbek mellett? (nyelvészeknek: mivel "ellen" nem tud)

Kopiás Attila Steve 2009.05.14. 02:30:47

@elfelejtette: "Önmagával az ingatlanadóval nincs bajom, a fokozatos eltolás a jövedelemtől a vagyon megadóztatása felé egy elképzelhető koncepció, bizonyulhatna még akár jónak is, csak hát nem ezektől a 13. havi nyugdíjjal bohóckodó szerencsétlen lúzerektől."

Pontosan ez jutott nekem is eszembe. Egyelőre még nem igazán sikerült megértenem, hogy ezzel a húzással pontosan az alsó- és középosztály leszakadását, a hajléktalanság növekedését, a terjedő személyi hitelválságot hogyan tervezik megállítani... Egy progresszív vagyonadót a jelenlegi adószerkezet munkavállalást segítő átalakításával viszont nem tartanék rossznak... Jegyzem egyben az ikszedik villákból befolyó összegek azonnal visszaforgathatók lehetnének akár első lakásvásárlás támogatására stb

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.14. 06:59:55

@Pelso..:

Úgy van, mondjad csak. Az a baj, hogy keveset adózunk, ugye? Ha többet adóznánk, akkor rendben lenne minden. Ingyenes egészségügy, mi? Nézd már meg a fizetési papírodat, hogy a te meg a munkaadód mennyi adót és járulékot fizettek. Ingyenes bazmeg. Ne magyarázd már meg, hogy igazságos lenne emellé még vizitdíjat és ingatlanadót is fizetni. Ne is mondd, hogy majd éppen az SZJA-ban és a járulékokban kompenzálnak. Miért is csinálnák, ha mi járnánk jobban? Akkor kik azok, akiktől a plusz bevételeket akarják? Nem az eddig is fizető középrétegek? Hanem kik?
Az az érv meg milyen már, hogy az ingatlanadó azok ellen van, akik nagy házat építettek és nem adóztak. Komolyan mondom, beindul a zsebemben a láncfűrész. És aki épített és adózott, baszki? Aki például hitelből épített, az többnyire adózott is rendesen, nem?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.14. 07:31:04

@Pelso..:
Amennyiben agent provocateur vagy, úgy renben, nyomjad csak. DE! Amennyiben egy elbaszott alkalmazott vagy valahol, akkor bazmeg a kutyádat, te idióta. Ugyanis lakásvásárlást vagy hitelből veszel, és akkor kamatot fizetsz, vagy saját összegyűjtött pénzedből, amely már többszörösen adózott. Amikor megveszed az ingatlant, akkor is fizetsz adót illeték formájában. Nem is keveset. Ha építkezel, áfával terhelt építőanyagból teszed. Kerületenként változóan szednek még valamilyen címen adót, már nem emlékszem, mi a neve, a nejem tartja számon. Most Budapestről beszélek, nem tudom, vidéken szedik-e. A lényeg az, hogy a családi ház elnevezésű ingatlant legalább 3-4 adóval sújtja már most is az állambácsi,azaz ennyi jogcímen vesz el pénzt tőlem egyszeri alkalommal vagy rendszeres jelleggel.
Az ostoba fajtád kedvéért szeretném felemlegetni, hogy a szocializmusban sem volt ingyen az egészségügy és az oktatás, vagy bármi, csak a szüleid által megtermelt javakból származó haszonnak sokkal kisebb töredékét fizette az állam fizetés vagy egyéb jutttás címén nekik. Egyes számítások szerint a megtermelt javak értékének 5-6%át!!!! Ez volt az ingyenes cuclizmus, te pojáca.
Azért a kurvaanyád!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.14. 08:05:25

@Elpet: Most mit nem ért?
Többet adózunk, azután még többet.
Ez a legfájdalommentesebb módja eljutni a magántulajdon felszámolásának.
Reformkommunisták, vagy mik.

civilkontrol 2009.05.14. 08:06:17

@elfelejtette:
@KA_Steve: "Egy progresszív vagyonadót a jelenlegi adószerkezet munkavállalást segítő átalakításával viszont nem tartanék rossznak"

De miért nem???
Ha index fórumon megy a fejtegetés, hogy -jó, legyen ingatlanadó, de akkor itt és itt módosítsunk, stb- az ok. De itt nem.
Egyszerüen semmi további adókivetést és kiadáscsökkentést nem tudok elfogadni ami a hétköznapi embereket érinti.
Akiknek amúgy másfélszerese lett a törlesztőrészlete, emellett megnyírbálták a gyes/gyed címszó alatt adott röhejes összeget, megemelik az áfát, a jövedékit és akkor most ugye még az ingatlanadó is.
rommá adóztatott tengődőként szeretném megkérdezni, hogy a szopialisták mikor szándékoznak megadóztatni az adóamnesztiát élvező multikat? Mikor óhajtják a "szolidaritás" eszméjét kiterjeszteni a megaprofitokat elért bankokra? Akik most (lenyomva az ingatlanárakat) fél áron szórják a piacra azokat a bedőlt ingatlanokat amikben még ott élnek a tönkrement családok???
Mikor óhajtják nem csak szóval, hanem tettleg is bezárni az offshore címszó alatt zajló vagyonkimentést? Amit mellesleg ők tettek lehetővé???
Meg úgy alles zusammen mikor óhajtják teherbeejteni az édesanyjukat?????????

Van itt lokesz dögivel csak kurvarossz helyen keresik az elvtársak

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.05.14. 08:24:56

@Elpet: "Ismerek személyesen is ilyen kis faszszopókat."

Haha, klasszikus jellemrajz. Alfaja a Keményfaszú Indexes Megmondóember (a kilencvenes években Mancs újságíró/olvasó, most inkább blogger vagy törzsfórumozó), aki tényleg azt hiszi, hogy ő tartja el az országot, és általában mellé azt is, hogy Budapest határain kívül mindenki gumicsizmás, sárban tapodó hónaljszagú paraszt.

V.ö. w.blog.hu/2009/05/08/poktalansag és a többi.

Kieran Hayes 2009.05.14. 08:25:35

Ha a különféle mszp-szdsz mutyikon keresztül elszivárgó - mit elszivárgó, elömlő - pénzek útját sikerülne elvágni akkor nem kellene itt ingatlanadóról meg vizitdíjról polemizálni.

Szakszerű ÁSZ vizsgálatot a nagy projektekre (autópálya, 4-es metró) aztán szakszerű büntetőeljárást, megnevezett felelősöket, komoly letöltendő ítéleteket, lehetőség szerint bűncselekményekből származó vagyon elkobzást. Ez utóbbi az off-shore trükkök miatt nyilván nehéz lesz.

Funyi1 2009.05.14. 08:47:04

Az ingatlatlanspekuláns lobbi kormánya a Bajnai-kormány!


Kedves válságlovag, országmegmentő Miniszterelnökünk elszólta magát!
A gazdasági világválságot kirobbantó ingatlanhitelluftbanlon fújásába belebukott ingatlanalapú jelzáloghitelező bankok, most VISSZAVESZIK az elszenvedett veszteségeiket, miniszeterelnöki közreműködéssel, s a szociálisan érzékeny MSZP tevőleges támogatásával.
Történt ugyanis, hogy Bajnai Gordon az ország gazdasági helyzetének rendbehozásának érdekében, a költségvetés kiigazításának érdekében összerántott minden azonnal mozdítható pénzt.
Ezt is, azt is meg az ÉN 13. havi nyugdíjamat is, amire persze számítottam is és szükségem is lenne rá a közüzemi számlák éves kieggyenlítésénél.
De sebaj, ha ettől "derűl fényre a haza", hát egye meg a fene, majd csak kinyögöm magamon, kinyögjünk magunkon ... még ha bele döglünk is! / külünben is mit tehetnénk mást ....??! /
Majd csak elkerűljük valahogy azt, hogy a tartozásaink miat elárverezzék a házunkat!
Megakadályozzuk, hogy ingatlanspekulánsok a beállt, stagnáló, sőt visszaeső ingatlanárak töredékéért "fosszanak ki minket, fórgassanak ki minket", az egy életen át megküzdve, megdólgozva, kétkezi munkánkkal feélpített házunkból, lakásunkból!
Igyekszünk és majd lesz valahogy, majd egyszer lesz jobb is! ...
DE NEM!
Kibújt a szög a zsákból!
Bajnai Gordon az INGATLANSPEKULÁNSOK EMBERE!
A bedőlt és vegetáló ingatlanpiacot fel kell lendíteni, s erre a legalkalmasabb kiskeresetűek és a kisnyugdíjasok mértéktelenül és indokolatlanul nagy INGATLANJAIK, amit az / az előre kifundált / elvonások hatására már úgysem tudnak fentartani!
Ennek a tetejére még kitalálja nekem az ingatlanadót, hogy ha mégis ki tudnék kepickélni valahogy a terheim, és az elvonások súlya alól, akkor még fél-egy esetleg kéthavi nyugdíjam is el tudja venni!
Merthogy vannak ám ebben az országban, akik 50-70 ezer forintos nyugdíjból élnek s örülnek, hogy valamelyest el tudnak evickélni a megduplázódott közözemi árak szinvonalával, lakhatásuk biztosításával, kabátban és sötétben nézik a hideg szobában a TV-t.
De ha ez az ingatlan esetleg tíz milliónál többet ér / itt a mi környékünkön egy üres telek 15milla /, akkor 35-70-150 ezer éves adója is lehet!
Azt javasolja a MINISZTERELNÖK, hogy adjam el!
El is adnám, már el is adtam vólna, lenne, lett vólna rá reális kereslet, de évek óta nincs!
Ja hogy féláron, vagy negyedáron adjam el Bajnai Gordon megbízóinak?
De hisz ez törvényszerű:
A "devizahitelező globál is finánctőke" visszaveszi a veszteségeit, s az sem zavarja, ha emberek százezrei főldönfutó hajléktalanok lesznek. A felére értékelt ingatlanjukat elárverezik féláron, azaz a "valós érték" negyedéért, de a tulajdonos nem licitálhat.
Tehát negyedáron megspekulálják a javaidat, s valószínű a hiteled, tartozásod fedezésére nem is lesz elég, s még ezek után is adós maradsz!
Vessenek magukra!
Látod hogy jártál? Minek neked a nagylakás, minek laknak a nyugdíjasok önállóan?
Kellett nektek lakásvagyont harácsolnotok!
De majd a Lakásspekulátorok és a finánctőke Bajnai Gordon és az MSZP frakció segédletével ezt a problémádat is megszünteti!
.. No ezt nevezném Én "fasiztoid" megnyílvánulásnak, nem faji alapú, hanem társadalmi helyzeti alapú fasizmusnak!
...................
DE ÉN KIKÉREM MAGAMNAK!

kispufi 2009.05.14. 08:50:59

@Pelso..:
"húzzatok már el a picsába, tényleg."

T. fórumtársak, legyen akkor ez a minimum, de egyben maximum is. A Pelsókka meg a, Kettesekkel és a hasonlókkal nem lehet másképp beszélni, többet meg nem érdemes, többre nem érdemesek. Ha jönnek piroskék-szemüveges véleménydeformációjukkal, intézzük el őket ennyivel.

Szibarita 2009.05.14. 09:02:27

Nem annak kene lennie, hogy a jobboldal a fiskalisan konzervativ es a baloldalon szorjak a penzt? Tovabba nem az kene hogy legyen, hogy a jobboldal van a szocialis erzekenyseg masik vegen, mint a baloldal?

Egyaltalan, mi bajotok az ingatlanadoval? Itt NB-ban az ingatlanado az egyik legnagyobb adofajta amit az emberek fizetnek (nincsenek kivetelek, maximum egy-ket konnyites es a minimalberesek is fizetik), ebbol elnek a helyi onkormanyzatok, megsem veri senki az asztalt, hogy micsoda pofatlansag.

A Fidesz viszont megint rakezdett, nem kell sok olyan mint a tegnapi ingatlanados nyilatkozat, hogy megis legyen eleg ember, aki elmegy ellenuk szavazni, engem mar majdnem meggyoztek. Most valoszinuleg nem tudja lebeszelni a szavazokat a tobbsegerol, de a 2/3-rol nem lesz nehez ilyen tempoval.

Szibarita 2009.05.14. 09:05:28

Ti egyebkent ugy altalaban is elhiszitek, hogy Mo-on csak az MSZP/SZDSZ lop? Segitek: Mo-on mar a maganszfera is lop, ezzel egeszitik ki a kozepvezetok jovedelmet. A Fidesz olyannyira resztvesz ezekben az ugyekben, hogy egymas kozt osztjak ujra ezeket a penzeket, en szemelyesen voltam tanuja egy ilyen megbeszelesnek meg az Orban-kormany alatt, persze lehet, hogy azota a Fidesz megtisztult mint a patyolat, vegulis egesz masok vezetik, mint akkor.

blö 2009.05.14. 09:07:50

Valaki mutasson már nekem 2 millió alatti ingatlant. Odaköltözöm. Azért a putri valamelyik nyírségi faluvégén kiesik. Laktam 8kerben, 35m2-en, 6,5-ért adtam el. Mondjuk komfortos volt. A luxus teteje.

kamasuka 2009.05.14. 09:09:57

@Elpet:
Tök mindegy. Buknak. (Ha nem buknak, akkor meg nekik megy a tömeg utána, mert titkosszolgálati összeesküvés nélkül egyszerűen nem lehet választást nyerni egy ekkora csőddel a kormányon és a nyakukban.)

A kérdés most már tényleg csak az - nem az, hogy az MDF vagy az SZDSZ bejut-e (nem jut be) -, hogy mikor takarodnak el végre, és, hogy miért kellett erre még fél évet várni? :D

Samott 2009.05.14. 09:10:28

@teknős: Pontosan azert akarnak ingatlanadot mert jovo majusban mar nem ok lesznek... kedves kis taposoakna az eljovendo fidesz kormanyzatnak. Ugye az igeret az, hogy aki (jol)keres annak nem jelent pluszterhet mert az szja terheles csokken... meglatjuk, hogy igy lesz-e. Viszont ha a fidesz torli az ingatlanadot akkor valahol mashol potolnia kell ezt a bevetelt. (egyebkent a szuperbruttositas is errol szol majd, akna az is, eddig is szarul nezett ki a brutto/netto arany ezuatn megcsunyabb lesz - nekik mar mindegy, ez is a fideszen fog lecsapodni)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.14. 09:13:15

@Szibarita:

Ott kell maradni NB-ban, az ottani dolgokkal foglalkozni, és nem beleugatni abba, ahogyan mi éljük az életünket.

Amugy en is tudok ekezetek nelkul irni, itt MO-on.

kamasuka 2009.05.14. 09:14:03

@blö:
2 milla, az biza a putri. Külön kategória a kisebbség alsó rétegének - nagy nyelv nekik Bajnaitól.

@Szibarita:
"Ti egyebkent ugy altalaban is elhiszitek, hogy Mo-on csak az MSZP/SZDSZ lop?"

"Lop és működünk, a népesség gyarapodik" (1998-2002), valamint a "lop és éhenhalunk, de csak ők gyarapodnak" (1994-1998, 2002-2009) között azért van különbség. De tudod mit? Elhisszük ...

Kieran Hayes 2009.05.14. 09:14:16

@Szibarita: Nem kéne a magyar helyzetet az angolhoz hasonlítani. Magyarországon a társadalom jelentős részének egyetlen vagyontárgya van, az pedig az ingatlan. Azért alakult ez így, mert ez volt az egyetlen megtakarítási forma amit a jelenlegi kormányzat elődjének tekinthető rendszer megtűrt.

Magyarországon a 40 év szocializmus alatt alacsonyan tartott bérekből az emberek nem takarítottak meg, nem lett volna értelme sem mert nem lett volna hova befektetni a megtakarítást.

Nagy Britanniában mindez máshogy történt. Nem kellett megküzdeniük olyan problémákkal pl mint nálunk, hogy 90-ben az elvtársak üres tb kasszát adtak át.

Másrészt hidd el UK-ban is lenne felháborodás, ha havi 70e forintnyi jövedelemből kellene kigazdálkodni az ingatlanadót.

Szibarita 2009.05.14. 09:14:18

En itt is mehetek szavazni a konzulatusra, leven EU-s allampolgarok oda mennek ahova akarnak es semmilyen modon nem szabad oket szankcionalni ezert. A kerdesre valaszolnal, vagy maradsz inkabb a sajat szinteden?

kamasuka 2009.05.14. 09:17:31

@Samott:
"nekik mar mindegy, ez is a fideszen fog lecsapodni"

Tudod mit? Bárcsak már ott tartanánk, hogy ezen kelljen problémáznia a Fidesznek ...

kispufi 2009.05.14. 09:21:39

@Szibarita: húzzatok már el a picsába, tényleg

Szibarita 2009.05.14. 09:22:39

Szoget utott a fejembe amit mondtal, ugy dontottem utananezek. Engem is megdobbentett, hogy ilyen olcsoak Mo-on az ingatlanok az atlagos fizeteshez kepest:

152 250 / 24 470 = 6.22190437

10.000.000 / (184.000 * 12) = 4.52898

(atlagos ingatlanar / eves atlagos brutto ber)

Mo-on olyan 30%-al alacsonyabbak az ingatlanarak a brutto bertomeghez kepest, mint NB-ban es valamiert a jelzaloghitelt mindenhol jelentos reszben le lehet irni.

Kieran Hayes 2009.05.14. 09:36:33

@Szibarita: Egyrészt hiba a bruttó bértömeghez viszonyítani, másrészt magyarországon a jelzáloghitel törlesztést az első 4 évben lehet visszaigényelni és akkor is csak részben.

Másfelöl amit írtál nem válasz arra az érvemre, hogy Nagy Britannia társadalmi szerkezete egészen más, a lakosság nincs úgy a végsőkig kivéreztetve mint Magyarországon, vannak egyéb megtakarításaik. Van jelentős brit tulajdonú kis- és középvállalkozói réteg stb.

Ha populistán akarok fogalmazni tőlük nem loptak el két generációt.

Szibarita 2009.05.14. 09:40:29

@Kieran Hayes: Hat igen, azzal hogy "egesz mas orszag, nem lehet osszevetni" pont annyira lehet vitatkozni, amennyire sulyos az erv onmagaban.

Mi bajotok az ingatlanadoval, ha az a SZJA-bol ellensulyozando teher? En peldaul joval a jovedelmi lehetosegeim alatt lakom (se kutyam se macskam), igy megtakaritok egy csomo penzt azon, hogy nem az SZJA-mon vonjak le.

Mi baja a Fidesznek ezzel?

Pelso.. 2009.05.14. 09:41:40

Elpet,

Nem azt irtam, hogy keveset adózunk.

Netán egyetérthetünk-e mindössze abban, hogy a mostani költségvetési egyensúlyt fenn kell tartani?... Amennyiben, a jelenleg szükséges, kifejezetten rossz, remélhetőleg átmeneti megoldásokon kívül erre van ötlet, jövőre meg lesz az ellenzék lehetősége, hogy megvalósítsa.
Némi adócsökkentés azonnali megvalósítására megvan a lehetőség ellenzéki részről: a helyi iparűzési adó tekintetében, amely kis könnyebbséggel járna a vállalkozások számára. Az önkormányzatok saját hatáskörben dönthetnek erről, -érdekes módon nem hallottam ilyesmiről..

Nagyon örülnék egy jelentős mértékű járulékcsökkentésnek (könnyebben tudnék gazdálkodni a cégben, ha nem kellene fogcsikorgatva havonta fizetni), azonban rögtön felvetődik a kérdés: a kieső rész pótlása a tb kasszában.
Kis epizód a közelmúltból: nemrég a kormányzat megszüntette a Tevékenység Volumen Korlátot, amelyet az ellenzék folyamatosan bírált. Pedig, a TVK szerepe a mindenkori állam (mondom, mindenkori) korlátozó-ellenőrző funkciója az eü intézmények gazdálkodásában. Aztán rögtön visszavettek a hbcs finanszírozáson, a helyzet változása: viszonylagos átláthatóság után jön a még szegényebb zűrzavar, -mi a jobb?
Vizitdijat nem említettem, az szdsz nem mérte fel bevezetésének politikai kockázatát, a Fidesz nagyon ügyesen kihasználta ezt, ennyi. Te tényleg azt hiszed, azért volt a népszavazás, hogy Te ne fizesd a 300 forintokat?:)...

Mi az hogy "igazságos", mit jelent itt? A kifejezés jelenlegiekben nem szempont. Érdekek vannak, azok érvényesítésére lehetőségek és kész. Ja, hogy forog a gyomor? Forradalmat kell csinálni, vagy most, vagy jövő ősszel, -mert a kilátások akkor sem lesznek jobbak.

Visszatérve az ingatlanadóra:hosszútávon összekötném az adott család jelenlegi anyagi helyzetével, egy családi adócsomag létrehozásával, kisértékü lakásoknál.
Nyugodtan indítsd be a fűrészt:: ha valaki átlagnál értékesebb ingatlant birtokol, s az elmúlt években a bevallott jövedelmi viszonyai azzal nem párhuzamosak, akkor ott valószínűleg némi adóelkerülés esete áll fenn. Vagyis, ha nem adózott a jövedelem megszerzésekor, adózzon a vagyon után. Ez miért gond, Te akarsz az illető helyett még többet fizetni?
A közgazgdaságtan, nos, az ideológimentes. Kell hozzá egy zsebszámológép, meg felhatalmazás a választásokon, s lehet művelni. Ideig-óráig persze lehet összemosni a két dolgot, demagogizálni, viszont ennek a korszaknak itthon is egyre inkább vége. Ezért vannak gondban a politikusok, minden, azaz minden oldalról.

Kieran Hayes 2009.05.14. 09:42:13

@Szibarita: Még csak annyit, hogy én meg Hollandiában élek, én is látom hogy mi a helyzet a művelt nyugaton. Csak nekem van szemem az alapvető struktúrális különbségek meglátására is. Meg érdemes belátni hogy itt sincs kolbászból a kerítés.

Téglagyári Megálló 2009.05.14. 09:43:30

@Pelso..:

"A közgazgdaságtan, nos, az ideológimentes."

Nem szeretem ezt a kifejezést használni, de itt úgy érzem helyénvaló: muhaha.

Pelso.. 2009.05.14. 09:48:15

Kispufi,

Majd ha értelmeset tudsz, akkor szólj hozzám, te szerencsétlen.

tevevanegypupu 2009.05.14. 09:49:50

A volt fidesz kormany es a mostani mszp kormany tagjainak vagyoni kulonbsege eleg nagy. Talan a fidesz nemcsak arra gondolt, hogy hol lehetne lenyulni mindent "ne ok kapjak a legtobbet". Meg az szdsz-es miniszterek es frakciotagok is messze elmaradnak vagyonosodas tekinteteben volt mszp-s kollegaik mellett.
Hogy az mszp miert engedte meg, hogy ezek a verszivo milliardosok rajuk telepedjenek az rejtely. Valoszinuleg hianyzik beloluk a szocialis erzekenyseg es intelligencia, amivel felmerhetnek a kovetkezmenyeket. Vagy csak elajultak a megtiszteltetestol, hogy a legnagyobb tolvajok ilyen kitunteto figyelembe reszesitik oket, es az orszagert cserebe nehany fillert dobnak odatartott kalapjukba?
Az is igaz viszont, hogy ezek az ujgazdag messiasok mind a regi kommunista csalad tagjai voltak. Csak az akkor magukra oltott marxizmust levetettek,mielott beszalltak a helikopterbe.
Szoval ismerik egymas tenyeret..

Pelso.. 2009.05.14. 09:50:39

Téglagyári Megálló,

Pontosítok: annak kellene lenni. Akkor nem itt tartanánk.

Kieran Hayes 2009.05.14. 09:51:33

@Szibarita: Nem az szja-ból leírható ingatlanadó a probléma. Csakhogy a jelenlegi kormány nem ezt vezeti be. Valamennyit mozgattak az szja sávhatárokon, de egyenlőre az ingatlanadó több pénzt vesz ki a zsebből mint amennyit az szja változás benthagy. Tehát olyan ingatlanadóval ami az szja-ból 100%-ig leírható azzal nincs gond.

A probléma a következő. Tegyük fel, hogy van egy előnyugdíjas édesanyád aki mondjuk 57 éves, szerencsés esetben él még 20-25 évet. Van egy 6 milliós vidéki 50 nm-es panelja.

Mire megöröklöd az ingatlant (szüleid egyedüli megtakartása, többszörösen adózott jövedelemből) 10-12,5%-át fizetheted is be adótartozásként.

Ezzel pedig az a baj, hogy a generációkon átívelő vagyonfelhalmozást (ami a háborúk és szocializmus államosítása miatt megtört, lenullázódott) jelentősen visszaveti. Azaz útját állja a középosztályosodásnak.

Annak a középosztálynak a kialakulását veti vissza, amely UK gazdaságában olyan nagy szerepet tölt be.

Remélem mostmár érted mi a probléma.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.14. 10:00:26

@Pelso..:
Különben jelenleg a ingatlannyilvántartás alapján ezt az adót nem lehet kivetni. Pontos alapterület információ csak az új, vagy a hitel miatt felértékelt lakásokról van, az is az illeték részlegen. Közszférában ,még egy intézményen belül is ,adatbázisokat összehangolni, baráti külsős cégnek kiadva igen drága és a lassú folyamat. Nem akarok tippeket adni, de egyszerűbb, gyorsabb, és igazságosabb lenne a telket megadóztatni. Ahhoz minden adat megvan.

"ha valaki átlagnál értékesebb ingatlant birtokol, s az elmúlt években a bevallott jövedelmi viszonyai azzal nem párhuzamosak"

De ha mondjuk 1960-ban vett egy lakást Pesthidegkúton ,de most van 70 ezer nyugdíja.?
Sőt, akikre a pelsótól idézett mondat fennáll, arra inkább küldjük ki az APEH-ot. Olcsóbb is, hatékonyabb is, többet is hoz a konyhára.


Én támogatnám az ingatlanadót ( de ahhoz kéne rendes nyilvántartás, nagy munka megcsinálni,) ha leírható lenen az jövedelemadóból. De akkor is ott vannak a nyugdíjasok. Nem is beszélve arról, hogy ugye fizettünk illetéket is rendesen, akkor azt tessék eltörölni + beszámítani visszamenőleg.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.14. 10:02:03

@Pelso..:

Elkövettem egy hibát.

A veled folytatott vitában soha nem fogom az " igazságos" szót használni, semmilyen kontextusban, mivel hiányzik a közös értelmezhetőség.

De nem is vitatkozom veled egyáltalán. Hogy kitől vegyünk el pénzt, az nem szakmai döntés, hanem politikai. Húszezermilliárdos a költségvetés. Találjanak ki mást, az a dolguk. Ők a szakértők.

Szibarita 2009.05.14. 10:03:10

@Őrnagy Őrnagy: Persze. Az ingatlanpiac elenkitesenek az elso kiserlete volt, hogy felfuggesztik a 150.000 font alatti ingatlanokra 1 evig az illeteket. Aztan persze ujra, tovabb. Nem hasznalt lofaszt sem, bar persze az ilyet nem lehet tudni igazabol.

kispufi 2009.05.14. 10:09:25

@Pelso..: sajnos, félsoros vulgáris idézetemben (nézd meg a fenti cikk végét!) kb. ugyanannyi értelem volt, mint hosszú-hosszú, tudományos köntösbe öltöztetett neolibsi szlogengyűjteményeidben.

kispufi 2009.05.14. 10:11:58

@Elpet: ne felejtsd: nem biztos, hogy értenek hozzá...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.14. 10:18:19

@kispufi:

Aki olyan sikeres, mint Bajnai és Oszkó, az biztosan ért hozzá. A sikeresek mindenhez értenek.

kispufi 2009.05.14. 10:23:38

@Elpet: de hát a libákhoz még nem értett BG, ő maga mondta. pedig az elején még ott is biztos azt hitte.. mi van, ha mégse?
(nem is tudom, az ilyen hatalomcsesztető elmélkedések végére szmájlit v. síró jeleket írjak-e?)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.14. 10:30:51

@kispufi:

Van ám egy csomó faszfej Magyarországon, akiknek mindent igazol, ha valaki meg tudott gazdagodni. Ez ám az igazi bunkó provincializmus. Meg azt gondolni, hogy aki külföldön él, annak automatikusan joga van mindenben igaza lenni. Ez ám az igazi sötét primitívség.

Samott 2009.05.14. 10:32:06

@Kieran Hayes: Te is tudod, hogy nem eletszeru az amit az 57 eves anyuka 50nm-es paneljerol irsz... hiszen az (ma, Magyarorszagon) mar reg a gyerekei neven van, es neki csak haszonelvezeti joga van felette. A 6 millios panelnek 12e forint lesz a tervek szerint az eves ingatlanadoja... megis mirol beszelunk? Egyetlen egy kerdes van csak, hogy tenyleg tobbet hagynak-e nalunk az szja valtozas soran, mint amit elvesznek az ingatlanadoval.

blö 2009.05.14. 11:17:26

@Kieran Hayes: Hacsak le nem lehet vonni mondjuk az örökösödési illetékből.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.14. 11:59:15

@Pelso..:
Figylej már, te észkombájn! Ha egyszer TI kibaszottul látjátok, hogy bizonyos ingatlanok esetében a tulajdonos tutira adót csal, miért nem csak azokat az ingatlanokat adóztatjátok, vagy vizsgálódtok a benne lakknál? Mire a makarenkói pofon, hogy ti. ha ők gazemberek, akkor bűnhődjön mindenki?
Nem, te barom, nem hisszük azt, hogy azért volt népszavazás, hogy mi ne fizessünk 300ft-ot. Ezzel a te fajtád hozakodik elő, ergo a magyar nyelvben ez azt jelentést hordozza, hogy ti hiszitek ezt.

Alfőmérnök 2009.05.14. 12:03:01

@tevevanegypupu:
Amit az elvtársak a 89 utáni néhány évben csináltak, arra van szakszó is: eredeti tőkefelhalmozásnak hívják. (Azaz lopásnak.)
Mellesleg: mikor a baloldali sajtó az Orbán-bányákkal szórakozik, eszembe jut, hogy Orbán Viktor, mielött miniszterelnök lett, egy budai albérletben lakott a családjával Tudom is, hogy hol. Egy "elit" környéken, ami azt jelenti, hogy valószínűleg nem éltek rosszul, volt pénzük, de annyi nem, hogy egy kertes családi házat vegyenek maguknak.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.14. 12:04:42

@Kieran Hayes:
Nem érti, mert a nagyanyja egy kibucban él Izraelben, az udvaron az előző (palesztín) lakók vannak elhantolva.

Samott 2009.05.14. 12:08:53

@Alfőmérnök: Mindenki tudja hogy hol lakott, sose tagadta/titkolta. A Harris kozben volt egy 135 negyzetmeteres lakasa, amit 560e forintert vett '94-ben es 63 millioert adott el 2002-ben.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.14. 12:10:03

@Samott:
Anyádéknál biztos az eszüket adóztatták meg, így rád viszonylag keveset hagytak. Ne félj, a te már nem fogsz ebben a vonatkozásban adót fizetni!

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.05.14. 12:11:46

@Szibarita: "A Fidesz viszont megint rakezdett, nem kell sok olyan mint a tegnapi ingatlanados nyilatkozat, hogy megis legyen eleg ember, aki elmegy ellenuk szavazni, engem mar majdnem meggyoztek."
Mert eddig aztán nagyon mellettük szavaztál volna. Aha, aha. (:

Pelso.. 2009.05.14. 12:12:33

Őrnagy Őrnagy,


Nagy vonalakban egyetértek, s kanyarodjunk egy merészet: így csaknem eljutottunk a vagyonvizsgálatok kiterjesztéséhez, a kifejezetten vagyon alapú adóztatás megvalósításának kezdeti lépéseihez. Indoklás: nem a munkát terheljük adóval...
Na, akkor fog majd zengeni az utcákon a "valaki (bárki) takarodj" szállóige...
Megjegyzem, tavaly jelentős eltitkolt jövedelem utáni szja folyt be, viszont érdekes módon nem rég valami apeh fejes bejelentette: csökkentik a vizsgálatok számát, hmm.
A pesthidegkúti példára: mentesíteném az alanyt a befizetés alól. Itt látható a törvény felületes kidolgozása, ami viszont nem zárja ki a későbbiekben történő szociális érzékenységgel is bíró módosításokat.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.14. 12:12:36

@Samott:
Herrisz köz, mi? Te is EU-s állampógár vagy?

Alfőmérnök 2009.05.14. 12:15:47

@Samott:
Lehet, hogy volt ott lakása, de nem ott lakott.

Samott 2009.05.14. 12:16:25

@Mr Falafel: Bocsanat, elirtam, nem vagyok ismeros arrafele. ;)

Pelso.. 2009.05.14. 12:33:19

Falafel,

Nem tutira adót csal, hanem a vagyonvizsgálat keretén belül tisztázandó a helyzetet.
Erőteljes különbséget tennék szociális alapon, ez egy dolog. Viszont, amíg a kisember (legrászorultabb) érdekérvényesítő képessége szinte a nullával egyenlő, nyilván ők lesznek szenvedő alanyai az ilyesfajta intézkedéseknek. Ami sajnálatos, de tény.

Örülök, hogy népszavazás ügyben megvilágosodtál, üdvözlünk "fajtánk" körében!

Kieran Hayes 2009.05.14. 12:46:52

@Samott: Ez annyira nem életszerű, hogy konkrétan az én családomban van erre példa. Nincs az örökösök nevén a lakás. Évi 12 ezer ft nem tűnik soknak. Valóban.

20-25 év alatt kamataival lesz belőle vagy 1 milliós adótartozás. Amit egy addigra kb 5-6 milliót érő lakás árából fizethetek.

Ennek ellenére továbbra is azt mondom, hogy szocialista szabad demokrata pénzcsapokat elzárni, és nincs miről beszélni.

Kagai · http://autostat.hu/markakereskedesek-szervizek 2009.05.14. 12:49:42

Ergo: NE legyen semmid.
Vagyis dolgozz negyven évet a semmiért, hogy aztán a nyugdíjadból a csodás albérletedet ne tudd fizetni és az utcán halj meg.
Ja, ez van külföldön, át kell venni! Az mind jó? Ennyi erővel Észak-Korea rendelkezéseit is átveheti : Élelmiszer fejadag, nyilvános kivégzés...

Samott 2009.05.14. 13:04:44

@Kieran Hayes: Megjegyzem az meg is erdemli az 1 millas tartozast, aki nem kepes idos edesanyjat evente plusz 12e forinttal tamogatni. Penzcsap elzarast nem tudom ertelmezni, es vegtelenul naivnak gondolom azt, aki ugy gondolja hogy a tobbi part nem lop. Megkockaztatom azt is, hogy meg a mennyisegben sem lesz kulonbseg... 8 ev tavol a hatalomtol (meg az onkormanyzatok vegigrablasaval egyutt is) rendesen ki tudja uriteni a partkasszat. Es persze ez nem azt jelenti, hogy jo, hogy most az mszp meg az szdsz lopja dagadra magat.

_andris 2009.05.14. 13:15:59

45-ben a kommunisták államosították a vagyont, 90-es évek elején a posztkommunisták privatizálták maguknak az ingatlant, meg eladták külföldi vevőknek (az ipart). De sebaj, a békés szocializmusban az emberek megint elkezdtek gyűjtögetni, 80-as években saját, nagy házakat építettek, elkezdtek vállalkozgatni. A kifosztásból talpra álló, gyarapodó réteg fő vagyona az ingatlana lett. A rendszerváltás után megint szegényedni kezdett, és így az ingatlan még nagyobb szerepet kapott a vagyontárgyak között. Az emberek többségének ma legnagyobb vagyontárgya az ingatlan, újat venni, ugyanolyan jót nincs esély, másikat is csak akkor, ha emezt eladja. Nem beszélve a gyerekekről, akik, hogy háztartást, családot alapíthassanak, élethosszig tartó hiteleket kénytelenek felvenni.
Talán lehet mondani, hogy túlságosan ragaszkodnak a magyarok a saját ingatlanhoz, nem elég mobilak, stb. De ez csak egy vélemény, a valós helyzetet kellene tekintetbe venni, amikor politikát csinálnak.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.14. 13:21:36

@Samott:

Nagyon gyenge az a gondolati bázis, amelyből argumentálsz. Az az érv, hogy a fideszselennejobb, az ma már nem elég semmire. Elő kéne húzni már valami újabbat. Mondjuk nem azt, hogy a nagyszerű Bajnai bátran vet ki újabb adókat a középosztályra.

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.05.14. 13:29:19

mivel frekventált tanyán élek a szabad ég alatt, na ezt adóztasd meg szempillázó király, olyan csomót kötök a farkadra, hogy azt kívánod, hogy inkább a szemedet vájjam ki, vagy a végbélnyílásodon keresztül tudjál szózatot intézni a népedhez, " hogy fájni fog", mert már majdnem olyan okos vagy mint a Kóka haverod.

_andris 2009.05.14. 13:32:38

A magyarok menedéknek fogják fel az ingatlant, a háztájit, ez az a szféra, amibe vissza lehet vonulni nehéz időben, ahová, aminek a formájában fel lehet halmozni, ami biztonságot ad, stb. Amit Kádárék is meghagytak, békén hagytak. Talán ezért is nagy a nemtetszés. Nem mondom, hogy valami értelmes módon nem lehetne megcsinálni, de a fogyasztás és a munkajövedelem adóztatása egyszerűbb, tisztább ügy, míg ez több körültekintést, óvatosságot igényel, ugyanis a jelenlegi ingatllan a múltbéli jövedelem eredménye, és nálunk jellemző széles rétegek elszegényedése. Egy gazdagodó, biztos állással rendelkező, mobil tagokból álló társadalomban nem volna probléma az ingatlanadó. Lehet, hogy az a bizonytalan jövőjű középosztályi réteg, akikhez én is tartozom, feleslegesen aggódik, vagy kihalásra van ítélve, nem kívánatos elem...

Kieran Hayes 2009.05.14. 13:33:41

@Samott: Nézd ez az összeg engem nem fog csődbe vinni. A saját példámat csak azért hoztam fel, hogy lásd: nem olyan élettől elrugaszkodott felvetés volt. És ha én kerülhetek ebbe a helyzetbe, akkor bizony kerülhet olyan is, akinek még az a 12 ezer ft is gondot okoz.

Bizony vannak ilyenek is. Magyarország nem csak Budapestből meg néhány megyeszékhelyből áll ám. Ezúton tájékoztatlak, hogy pl a szerb határ vidékén vannak emberek akik 12 ezer ft-ból egy hónapig élnek.

Egyébként meg a ki lop ki nem lop érvelés végtelenül gyenge. Egymás mellé lehet tenni a fideszes kormányzati ciklust meg akármelyik szocialistát. Nyilván voltak fideszhez köthető lopások is. De bazmeg ők legalább hagytak élni, perspektvát nyújtottak, lehetőséget teremtettek a magamfajta számára.

A szocialistáknak az elmúlt 7 évben nem volt olyan intézkedése ami végezetül ne érintett volna rosszul.

Samott 2009.05.14. 13:35:18

@Elpet: Dehogy nagyszeru a Bajnai, idothuzni jo a szociknak, masra nincs lehetosege. En speciel latom, hogy a mi onkormanyzatunkban pont ugyanugy olajozzak a talicskat, mint a szocik orszagos szinten, pedig itt fidesz van nem a komcsik. Lehet ezt tagadni, de legfelejbb hulyenek nezik az embert. A merteken nem allok neki vitatkozni, majd meglatjuk ugyis legkesobb jovo kora nyartol.

Az ujabb ado kerdest meg mar irtam: ha tenyleg lesz szja csokkentes es az nagyobb lesz mint az ingatlanado akkor nem ertem mirol megy a siras. Ha nem igy lesz, akkor viszont jogos. Majd meglatjuk mi lesz az egyenleg vegen.

Kieran Hayes 2009.05.14. 13:39:34

Most jelzem egyébként, hogy akik eddig is kihúzták magukat a közteherviselés alól, azok viszonylag könnyedén és legálisan ki tudják kerülni az ingatlanadót is.

A nagyon gazdag réteg leszarja, kifizeti, nem veri földhöz évi 1% sem.

De meg lehet csinálni pl azt is, hogy minden magyarországi ingatlanomat értékesítem, helyette vásárolok Pozsonyban, kiadom és a befolyó bevételből bérlek magyarországon. Feketén természetesen.

Pont azok fogják megúszni az ingatlanadót akik eddig is mindent kikerültek. És megint azok hátán csattan az ostor akikén eddig is.

Samott 2009.05.14. 13:54:43

@Kieran Hayes: "vannak emberek akik 12 ezer ft-ból egy hónapig élnek." hat millas lakasban? Akkor ok tenyleg tudnak valamit. Nekem nincsenek olyan kellemes emlekeim a fidesz korszakrol mint nektek. Pedig az ido mindent megszepit. ;)

Kieran Hayes 2009.05.14. 14:10:52

@Samott: Öregem neked aztán tényleg fogalmad sincs a bp-en kvüli életről mi?

Szerinted hány eset lesz, hogy szegény emberek vidéki tanyáját vagy ingatlanát lazán túlbecsülik majd?

Mondok mást. Ha már. 6 millás lakás havi 35-40 ezer rezsivel, havi 70 ezer fizetésj mellé. Hogy tetszik? Ez is életszerűtlen?

Samott 2009.05.14. 14:19:41

@Kieran Hayes: Harmadszor irom, ha lesz szja csokkentes az ingatlanadoval egyszerre, akkor lesz mibol kiifzetni. Ezt igerik, ha betartjak felesleges a hiszti, ha nem akkor jogos. Meglatjuk majd mi lesz. Egy tanyan nem tudom mit lehet tulbecsulni, szvsz pont azokra talaltak ki a ketmillas hatart. Termofoldre nem lesz ingatlanado. Egyebkent meg videken elek.

Szibarita 2009.05.14. 14:57:04

Meg mindig inkabb vagy nem megyek szavazni, vagy az lmp-re szavazok. Ahhoz hogy direktbe ellenuk szavazzak, kell meg nehany hasonlo.

Samott 2009.05.14. 15:35:56

Tessek, megmenekulnek a 6 millios panellakasok meg a tanyak: "Bajnai: Harmincmilliótól induljon az ingatlanadó" -> http://www.mfor.hu/cikkek/Bajnai__Harmincmilliotol_induljon_az_ingatlanado.html

Mondjuk ez pl. annyira tipikusan szoci huzas... beijesztenek, felpuhitjak, atnyomjak.

teknős 2009.05.14. 15:37:03

@_andris: Éppen ezt akartam írni. Azért is olyan nagy a felháborodás, mert az emberek eddig ezzel vigasztalták magukat. Van házam/lakásom. bármi történik is velem, fedél biztosan lesz a fejem felett. Már pedig elég gyakran történt velünk ilyesmi.

Nagyon rossz védekezés, hogy akik eddig nem fizettek, azok majd most.

Nekem nagyon jó emlékeim vannak a Fidesz kormányról. Akkor kezdtünk polgárosodni. 2002 óta viszont foggal-körömmel azon küzdünk, hogy ne csússzunk le. Egyenlőre még tartjuk magunkat.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.14. 16:10:54

@Samott:
Barátom, megfeledkezel a szuperbruttósításról. Miként Miklós kollégád is a Hírszerzőn.

Samott 2009.05.14. 16:21:18

@Őrnagy Őrnagy: Dehogy feledkeztem meg, ezert irtam hogy majd meglatjuk mi lesz a vege. Nem a szazalek erdekel, hanem a netto osszeg amit a szamlamra utalnak. Minden mas csak szinjatek. ;)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.14. 16:46:50

@Szibarita:
Az LMP úgy kezdi, mint a szadesz 20 éve, és úgy is végzi majd, csak nem tart ki 20 évig.

Dübörgő Atomegér · http://nukleraj.blog.hu 2009.05.14. 17:54:38

http://www.hetivalasz.hu/cikk/0903/szeptember_elorahozott_valasztas

Ezt a márciusi HV cikket tessék elolvasni! Ez kb. leírja a mostani események lényegét is. + némi extra töketlenség, érzéketlenség, bunkóság.

reality 2009.05.14. 19:06:19

@Samott: Ha ezt így vezetik be, kíváncsi leszek, hirtelen mennyivel nő meg a 29millás ingatlanok száma! Lesznek ingatlanok 1mil.-29mil. között, majd egy szünet és néhány 100 mil. és afölötti. :)

Kopiás Attila Steve 2009.05.14. 19:53:51

@civilkontrol: Nem mond ellent amit írsz és amit én írtam. Konkrétan azt fejted ki, amit írtam, szóval kábé egyetértek.

Steve the Great 2009.05.14. 20:13:19

@Samott: Szavunk se lehet, a kormánynak van füle a nép jajjszavára...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.14. 20:28:55

Tegnap 2 millió, ma 30 millió az adómentes ingatlanérték-határ. Kérem, itt a komolytalan faszkodásnak olyan mértékével kell szembesüljünk, amely méltán ingerel bárkit bosszúságra és gúnyos nevetésre egyaránt.

Mikor tűnnek már el ezek?

reality 2009.05.15. 01:03:01

@Elpet: Feltűnt számomra, hogy ön egyre jobban elveszíti higgadtságát! :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.15. 07:18:49

@reality:

Igazán megtisztelő, hogy figyelemmel kísér. Én higgadt vagyok, legfeljebb kicsit durvább, mint szokásos. Mindig az alkalomhoz illő öltözetben.

Steve the Great 2009.05.15. 10:12:24

@Elpet: Sőt, már azt is megemlítették, hogy csak a 30M feletti rész lesz az adó alapja. Kiváló megoldás lenne, az adóigazgatás szabályozásának igazi gyöngyszeme...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.15. 10:48:37

És mi lenne, ha a tulajdonosok fizetnék az ingatlanadót? Például nagyon sok háznak egy bank a 60-80%-os tulajdonosa, a benne lakók meg csak önrészig fizetnének. Szerintem a bankok részt akarnak venni a szolidaritásban, és fizetnének, mint egy katonatiszt.

Tehetetlen Dodó 2009.05.15. 10:54:27

@Elpet:
Valahogy így történhetett:

kormányülés kedden:
- Elvtársak, ingatlanadó 2 millió forintos határtól. Rendben?
- Rendben.
- Akkor mára végeztünk, énekeljük el az Internacionálét!

kormányülés szerdán:
- Elvtársak, az éhes proletár lázadozik!
- Jó, akkor vagyonadó, 30 millió forintos határtól. Rendben?
- Rendben.
- Akkor mára végeztünk, énekeljük el az Internacionálét!

Tehetetlen Dodó 2009.05.15. 10:55:46

@Mr Falafel: És gyönyörűen továbbterhelnék a pórnépre, természetesen jelentős felárral korrigálva.

vomit 2009.05.15. 14:12:18

@Pelso..: az orszagnak megvolna a lehetosege a sajat penze kibocsatasara (most csak kamatra kolcsonzi). ha akarnank, gyors utemben leraznank az adossagot. de mivel nem ezt a sorsot szanjak nekunk, gyorsan lerohantatnanak mas orszagokkal, esetleg valami terror tortenne.

bizonyos hatalmassagok a sajat (=nem adossag utjan keletkezo) penzuket hasznalo orszagoktol rettegnek a legjobban. ahogy 150 eve, Lincoln penzet ostorozva megallapitottak, es egyuttal kikotyogtak az orokos adossagbol szabadulas egyetlen utjat:

"Ha az Észak-Amerikai Köztársaságban bevezetett rosszindulatú gazdaságpolitika megszilárdul, az ottani kormány költségek nélkül juthat saját pénzhez. Kifizeti adósságait, és adósságoktól mentes marad. Saját pénzzel fog rendelkezni, mely a kereskedelemhez szükséges. Gazdagabb lesz, mint bármely kormány a civilizált világ történelme során. A világ minden vagyona, és lángelméje Észak-Amerikába áramlana. Egy ilyen kormányt el kell pusztítani, máskölönben ő fog elpusztítani minden monarchiát a földgolyón."

teknős 2009.05.15. 17:30:27

@Elpet: Ja, és én meg rémüldöztem, hogy ezek akarnak valamit!

Tehetetlen, ütődött senkiházi banda. Is-estül, Bakurástúl és kettesestűl!
Nyugdíjas fogatlan nénikék, mint a haladás, az innováció és a cselekvés megtestesítői! Büdös kommunisták!

tevevanegypupu 2009.05.15. 18:05:52


Kormanyules csutortokon:
Elvtarsak a Fidesz el fogja torolni az ingatlanadot. Oszko elvtars nyugodtan epits egy otodik emeletet is a villadra. Most pedig gyorsan el kell szamolnunk a koltsegteriteseket amig meg lehet, enekelni raerunk utana is.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.15. 20:39:40

@teknős:

Csatlakozom, azzal hogy a fogatlan nénikéket ne bántsuk, meg az átlag MSZP szavazó is az a kategória, akikre nem tudok haragudni.

Ámde. Azért efölött nem lehet ám napirendre térni egykönnyen. Hogy is van ez? Szerdán még szükség volt az átlagingatlanban élő középréteg ingatlanadójára, csütörtökön este már nem? Akkor nem is kellett az annyira. És ennek ellenére azért beszedték volna? Hogy is van? És most elsunnyogják a dolgot? Nem tiszta ügy ez. Ekkora változás egy nap alatt?

reality 2009.05.15. 21:23:48

@Elpet: Arról el nem feledkezve, hogy jó pár "szakértő" az IMF általi kényszerről értekezett, ha nem is közvetlenül!
Most már akkor nem kényszerít az IMF? Vagy most kitalálnak helyette/kiegészítésül egy másik adót, oszt ha az is közfelháborodást okoz, akkor tovább kísérletezgetnek?

teknős 2009.05.15. 21:25:14

@Elpet: Semmi bajom a nénikékkel, azzal van bajom, hogy az itt is fórumozó balosok, mint @is, @bakura, vagy @kettes, úgy tesz, mintha a mszp szavazói lennének a haladás, az innováció és a demokrácia. Miközben már csak a szociopata és Audi kulcsot pörgető fiatalok, valamint a stockholm szindrómás diktatúrába csontosodott nyugdíjasok állnak mögöttük. Nagyon sajnálom őket, de ők az MSZP.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.15. 22:19:13

@reality:

Zavaros ügy ez. Én leginkább azt látom, hogy a néhány megszorító intézkedés után valamiféle lázas tevékenység látszatát akarják kelteni. Ebbe belefér még a "kormány szorítana, de a jó MSZP nem engedi" típusú színjáték. Huzavona, akár félig improvizatíve, csak úgy rutinból. Nincs itt semmiféle irány, időt húznak, a mi pénzünkből. Szarjanak drótkefét, aprószöget, efféléket.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.15. 22:40:43

@teknős:

Nem gondoltam, hogy bajod lenne a nénikékkel. Föl sem tételeztem, csak úgy éreztem, árnyalnom kell egy picit a dolgot.

Ezekkel az arcokkal nekem épp az a bajom, hogy nem vállalják fel nyíltan a pártszimpátiájukat. Én úgy vagyok ezzel, hogy a Fidesz olyan amilyen, de én bizony kijelentem, hogy őket támogatom, mert én így gondolom. Ezek a nickek pedig azt játsszák, hogy ők okosak és szakmaiak és világpolgárok, de nem ám baloldaliak, meg MSZP-sek, meg SZDSZ-esek, á nem. Arról persze nem tehetnek, hogy az okos szakmai világpolgársághoz a baloldaliak állnak közel, a jobboldaliak mind elmaradott bunkók. De ők csak okosak, és semmilyen oldaliak, szerintük. Közben meg minden szavukból árad a ballibbant ostobaság orrfacsaró bűze. Egyszerű vitakultúrájuk lényege, hogy ami az ő nézetük, azt köztudottnak és általános érvényű igazságnak tekintik, és ezzel szembesítenek mindent. Ezt minden egyes mondatuk kapcsán leleplezni unalmas és felesleges.
Jelen időszak vitái kapcsán azt a tételt állították fel, hogy aki nem ért egyet Bajnaival, az hitelből finanszírozott költségvetést akar. Ezt az elvet nem hagyják cáfolni, ha megteszed, nem vesznek róla tudomást, vagy az eredeti állítással vágnak vissza.
süti beállítások módosítása